Nógrád. 1975. június (31. évfolyam. 127-151. szám)
1975-06-22 / 145. szám
Törd és Khaddam megbeszélései Előtérben a közel-keleti rendezés Ford amerikai elnök pénteken a Fehér Házban fogadta Abdel Halim Khaddam Szíriái külügyminisztert, aki ezt megelőzően három és fél őrás eszmecserét folytatott amerikai kollégájával, Kissingerrel. A tanácskozásokon a közel-keleti helyzet egészét és a két ország kapcsolatait tekintették át. Amerikai részről a Szíriái külügyminiszter látogatása beilleszkedik, az USA közel- keleti politikája teljes felülvizsgálatát célzó tárgyalássorozatba. amelynek során Ford az elmúlt hetekben találkozott Szadat egyiptomi elnökkel és Rabin izraeli minisz- .terelnökkel. Ron Nessen, az elnök szóvivője a 75 perces találkozó után közölte, hogy Ford és Khaddam „kicserélte nézeteit azokról az eljárásokról, amelyek révén fenn lehet tartani a tárgyalásos megoldás felé való haladást a Közel-Keleten. A két államférfi áttekintette a Szíriái—amerikai kapcsolatokat is, amelyet több éves szünet után éppen egy éve újítottak fel nagyköveti szinten. Mindkét fél elégedetten Nyilatkozott a kapcsolatok fejlődéséről és Ford biztosította vendégét arról, hogy az Egyesült Államok továbbra Is érdekelt a kapcsolatok bővítésében és elmélyítésében. A két külügyminiszter több órás eszmecseréje után Kissinger úgy nyilatkozott, hogy „igen konstruktív tanácskozást” folytattak a közel-keleti tárgyalásokról és a béke kilátásairól. Khaddam az eredeti tervektől eltérően, szombaton délelőtt még egyszer visszatért az amerikai külügyminisztériumba és munkareggeli keretében újra tárgyalt Kissingerrel. Az elnöki szóvivő az amerikai politika felülvizsgálatát érintő kérdésekre válaszolva csupán arra szorítkozott, hogy megerősítse Kissinger múlt heti nyilatkozatát, amely szerint két-három héten belül várható az új közel-keleti politika körvonalazása. Hangsúlyozta, hogy Ford és Khad- dsen találkozóján semmilyen konkrét megállapításra nem jutottak. Diplomáciai csatornákon folytatódik az eszmecsere Washington és a közel- keleti fővárosok között. (MTI) Samura Machet beszéde jflozambik iié|)köx<»i*iai«gf lesz Június 25-én a telies függetlenség kivívásának napján Mozamtoikot népköztár' sasággá fogják nyilvánítani — jelentette ki Samora Ma- chel. a FRELIMO elnöke a felszabadítási szervezet központi bizottsága ülésén mon- dott megnyitó beszédében. A főváros ■ Lourenco Marwaues közelében fekvő Tofo-ban a pénteken kezdődött plenáris ülésen, a FRELIMO központi bizottsága a többi között, megvitatja az ország jövendő alkotmányát, az államosítási intézkedésekről hozandó törvényt, valamint a tömegszer- vezetek megszervezésének kérdéseit. A tanácskozás fontos téma’a az 1974. szeptember óba hivatalban levő átmeneti kormány eddigi tevékenységének és a népköztársaság jövendő kormánya összetételének kérdései. Samora Machel meenvitó beszédében katasztrofálisnak nevezete azokat az állapotokat. amelyeket a több évszázados gyarmati kizsákmányolás hátra hagvott az országban. A FRELIM0 elnöke hangsúlyozta, hogy a gyarmatosítás maradványainak felszámolásához elengedhetetlen a nép telies alkotó ereiének kibontakoztatása, a dolgozók átfogó mozgósítása és szervezése, az ország valamennyi rendelkezésre ál* ló erőforrásának kihasználása. valamint a FRELIMO és a kormány megfontolt vezetése. A FRELIMO elnöke javasolta. hogy alaoítsanak oárl- iskolát. valamint több oktatási intézményt az államigazgatás úi kádereinek kiképzésére. A FRELIMO elnöke közölte, hogy az ország jöHazafias csapatok Laosz fővárosában A Patet Lao hírügynökség cöziése szerint a hazafias erők .■sapatai Luang Prabang latosainak kérésére bevonultak i laoszi királyi fővárosba, rogy szilárdabb rendet biz- osítsanak. A vientianei had- íereg katonái és tisztjei, Lu- ing Prabang polgármestere és a város lakói melegen üdvözölték a hazafias erők katonáit. Luang Prabangban egyesítették a vientianei fél és a Laoszi Hazafias Front rendőri erőit, így a városban most egységes rendőrség működik. (MTI) vendő néphadseregét közvet* lenül a párt irányítása alá helyezik majd. Samora Machel hangsú* Ivozta. hogy Mozambik mindig is támogatni fogia a szabadságért és a függetlenségért küzdő népek mozsal- mait, legyenek azok az afrikai kontinensen, a Közel- Keleten. vagv Délkelet- Ázsiában. Vonatkozik ez a chilei néonek a fasiszta diktatúra elleni harcára is. Mo* zambik szoros szövetségben érzi magát a portugál néppel — mondotta. A FRELIMO elnöke kijelentette. hogy támogatni fogják Zimbabwe és Namibia, valamint Dél-Afrika népeinek igazságos harcát. Machel ugyanakkor kijelentette, hogy hajlandók vitát folytatni a dél-airikai kormányzattal országaik kapcsolatának -jövőjéről. Már számos külföldi kor- mámyküldöttség megérkezett a mozambiki fővárosba, a szerdai függetlenségi ünnepségekre. Nem kapott meghívást az Egyesült Államok. NSZK és Dél-Afrika. Mozambik június 24—25-1 függetlenségi ünnepségein Kurt Waldheim ENSZ-főtit- kárt Tang Ming-csao főtitkárhelyettes képviseli (MTI) így látta a hetet hírmagyarázónk, Pálfy József: Helsinki előtt Az európai biztonsági és együttműködési értekezlet befejezése előtt megkezdődött a versenyfutás az idővel és — az enyhülés ellenségeinek időhúzó taktikájával. Ezekben a napokban dől el, hogy július második felében a Finlandia palota hangversenytermé. ben, a modem finn építőművészet e remekében összeül- nek-e 33 állam vezetői? Az összeurópai értekezlet harmadik, befejező szakaszában éppen azért van szükség az állam- és kormányfők jelenlétére, hogy nagyobb ünnepélyességet kapjon, történelmi jelentőségének megfelelő visszhangra találjon ez az aktus. Hiszen Európa — és ezen keresztül a világ — békéjéről van szó. a kontinens országainak biztonságát szaval toló döntésekről, az európai álLamok sokoldalú együttműködésének kibontakoztatásáról. A nyugati hatalmak jóné- hány esztendeje „kéretik magukat”. A budapesti felhívástól, a Varsói Szerződés tagállamai politikai tanácskozó testületének a magyar fővárosban megrendezett ülésétől számítottan már több mint hat esztendő telt el! Két éve, hogy Helsinkiben végre összeültek a 31 európai ország, valamint az Egyesült Államok és Kanada külügyminiszterei, s utasítást adtak szakértőiknek, diplomatáiknak: Genfben folytassák alacsonyabb szinten, de részletekbe menően az értekezleten dolgozzák ki a megállapodásokat mindazokban a vitás kérdésekben, amelyek külön-külön egy-egy „kosárba” kerültek. (A sajtó szóhasználata általánossá vált: az első „kosárban” az európai államok egymásközti kapcsolatainak nagy alapelveit találták a Genfben vitázók, — kezdve a határok sérthetetlenségén, s befejezve az erőszak alkalmazásáról való lemondással. A második „kosár” tartalma megannyi gazdasági, kereskedelmi vagfy éppenséggel közös környezetvédelmi kérdés. A harmadik „kosár” okozta sokáig a legtöbb gondot, s idézte elő a legtöbb vitát: a Kelet és Nyugat közti ideológiai harc tükröződött az érvekben és ellenérvekben. , A negyedik „kosár” főkérdése ez volt: mi legyen a biztonsági értekezlet után? Szervezzenek-e az eúrópai országok olyan új intézményt, amely számba veszi, hogyan valósítják meg a helsinki döntéseket — vagy sem...) A szocialista országok diplomáciája az idei tavaszon nagy erőfeszítéseket tett. hogy még a nyáron létrejöjjön a nagy helsinki csúcstalálkozó. A napokban a finn kormány hivatalosan és nyilvánosan dátumot is javasolt: július 28- án kezdődjék az értekezlet zárószakasza a legmagasabb szinten. A szervezési munkákhoz egy hónapra lenne szükség... Döntés tehát legkésőbb június 28-ig esedékes Genfben. A vitákat le kell zárni. A helsinki csúcstalálkozón aláírásra szánt okmányok szövegét végleg meg kell fogalmazni. A hét végén a genfi tárgyalásokon az úgynevezett koordinációs bizottságban, amely a különböző szakértői csoportok munkáját megszervezi, a svéd küldött javasolta, hogy június 26-án. csütörtökön döntsenek a helsinki csúcstalálkozó dátumáról. A szocialista országok küldöttei támogatták a svéd javaslatot. Brüsszelből híre jött, hogy a Közös Piac külügyminisztereit a jövő hét elejére ösz- szehívták rendkívüli megbeszélésre. egybe akarják hanrUj szakasz kezdete Á Szelszkaja Zsizny című szovjet napilap szombati számában Jurij Kornyilov az európai biztonsági értekezlettel foglalkozva hangsúlyozza, hogy a tanácskozás új szakasz kezdetét jelenti és kell, hogy jelentse az európai földrész életében. A szemleíró emlékeztet arra, hogy már most szemléletesen mutatkoznak az enyhülés termékeny eredményei. Kornyilov az enyhülés jelentőségének méltatása után rámutat, hogy a feszültség csökkentését ellenző „atlan- tista” csoportokhoz kapcsolódik a pekingi vezetés, amely a Szovjetunióban é6 más szocialista országokban hegemonis ta törekvéseinek fő akadályát látja. Peking Nyugat- Európát valamiféle misztikus „szovjet fenyegetéssel” ijeszt geti. és az európai tanácskozás céljait és feladatait meghamisítva. azt „Moszkva ál nők manőverének” igyekszik feltüntetni. A szovjet szemleíró végezetül megállapítja: mindez ismételten megerősíti, hogy az enyhülés útján tett lépések ellenére a népek nem , lehetnek önelégültek, az Európában és a földrész határain túl a békéért a biztpnság- ért folyó harcban nem lehet megállás. (MTI) Evekkel ezelőtt megkezdődött Lengyelországban az ország közigazgatási szerkezetének, irányítási rendszerének és az állami szervek tevékenységének korszerűsítése. A LEMP 1971-ben lezajlott VI. kongresszusa Lengyelország társadalmi-gazdasági fejlődésének nagyléptékű programját jelölte ki. A program megvalósításának egyik feltétele az volt, hogy mozgósítsák a társadalom alkotókészségét és a benne rejlő tartalékokat, a többi között az állam- és gazdaságirányítási rendszer tökéletesítése segítségével. A LEMP KB XVII. plénuma májusban megtartott ülésén, megvitatta és megvalósításra átadta a kormánynak az állomhatalom és közigazgatás helyi szerveinek új felépítéséről, valamint az oiwzág új területi beosztásáról szóló tervezetet, amely az addig érvényben lévő háromlépcsős tanácsi és közigazgatási szervezet helyébe kétlépcsős felosztást vezetett be. A mostani reform egyik szakasza az államhatalom és a közigazgatás helyi szerveinek úi szerkezeti felépítéséről szóló terv 1972-ben megkezdődött fokozatos bevezetésének. MIKROSZERKEZET: NAGYKÖZSÉG A reform előtt az államhatalom szervei háromlépcsős fiz irányítás tökéletesítése Königazgatást reform Lengyelországban szerkezetben működtek: vajdaság, járás, község. A legalsó, 6 egyben az állampolgárhoz legközelebbi állami szerv' a községi tanács volt. A községek korlátozott jogkörrel rendelkeztek és csak kis 'terület felett gyakoroltak irányítást. Az ország dinamikus fejlődése következtében azonban, ami együtt járt új vető közigazgatási feladatok súlypontját. Egyúttal kiemelték a nagyközségi tanács feladatköréből az adminisztmeg. Ezzel egyidőben az állami közigazgatás helyi szerveiként megalakították a vajdasági és járási hivatalorációs és gazdasági teendőket, kát, vezetőiket vajdasági színűket. az egjTszemélyi felelősség elve szerint, a nagyközség vezetői és a nekik alárendelt nagyközségi hivatalok látják el. A nagyközségi hivatalok széles illetékességi gazdasági körzetek és ipari kört kaptak, személyi állomá- központok keletkezésével, a nyukat kiegészítették, közigazgatási egységek adminisztrációs határai egyszerűen túl szűkeknek, az államhatalom .alapvető láncszemei, a községi tanácsok pedig túl gyengéknek bizonyultak a megnövekvő feladatokkal és követelményekkel szemben. Az 1972-ben megkezdett reform első szakasza az államhatalomnak és közigazgatásnak éppen ezt a fokát érintette. A községek helyébe, mint önálló társadalmi-gazdasági mikroszerkezetet a nagyközséget állították. A nagyközségek nem csupán kétszer nagyobbak- a községeknél, de ugyancsak ide helyezték át az első fokú al?PflÖGRAD - 1975. június 22., vasárnap . I FELSZABADÍTOTTA A KEZDEMÉNYEZŐKÉSZSÉGET A reform 1973-ban lebonyolított második szakasza a vajdaságokat és járásokat, tehát a második és harmadik lépcsőt érintette. És itt is — a nagyközségek mintájára — külön választották a képviseleti és végrehajtó szerveket. A közvetlen adminisztrációs munka alól felszabadított tanácsok (képviseleti szervek) megerősödtek, mint a szocialista demokrácia, az államhatalom és a társadalmi önkormányzat szervei. A tanácselnöki tisztségek betöltésével a helyi pártszervezetek első titkárait bízták ten vajdának, városi szinten pedig elnöknek hívják. Piotr Jaroszewicz miniszterelnök értékelte a LEMP KB XVII. plénumán a tanácsok tevékenységét. Hangoztatta: a reform vitathatatlan értéke az, hogy felszabadította az államhatalom és köz- igazgatás helyi szerveiben lakozó energiatartalékokat, a kezdeményezőkészséget és vállalkozásbeliemet, arra sarkall. hogy a helyi problémákat helyben oldják meg. A változtatások kedvező tapasztalatai lehetővé tették a reform harmadik szakaszának végrehajtását. Vagyis: az addigi háromlépcsős közigazgatási felosztás kétlépcsősre változtatását, valamint az új, területi — adminisztrációs felosztás bevezetését. LENDÍTI a népgazdaság FEJLŐDÉSÉT Megszűnik egy közbeeső láncszem, a járás. Ahogy erősödtek a nagyközségek, úgy vették át az addig a járások hatáskörébe tartozó feladatokat.. A járások ezáltal egyre nagyobb mértékben elveszítették szervező-irányító jellegüket és az egyszerű továbbító szerepét kezdték játszani a vajdaság és a község, illetve város között. A felsőfokú képzettségű káderek, akik egykor a járásoknál dolgoztak, ma a nagyközségeket és a népgazdaság különféle ágazatait erősítik. A reform a nagyközségeket és városokat az első lépcsőbe sorolja, a vajdaságokat pedig a másodikba. A 314 járás megszüntetésével megváltozik a vajdaságok szerinti felosztás. Az eddigi 17 vajdaság és 5 vajdasági jogú váro6 helyébe Lengyelországban 46 vajdaságot és 3 nagy, városi agglomerációegyüttest alakítottak ki: a varsóit, a lódzit, és a krakkóit. Ily módon, csökkentvén a vajdaságok területét, lehetőségük nyílik majd a tanácsoknak és közigazgatás: szerveknek arra, hogy hatásosabban irányítsák a vajdaság ügyeit, és hogy helyben oldják meg az alapvető teendőket. Az új felosztás szintén figyelembe vgszi a gazdasági potenciái valóságos térbeli elhelyezkedését, a gazdasági makrokörzetek természetes kialakulását és az ipar és mezőgazdaság távlati fejlesztési terveit. Krystyna Morawiecka golni a „kilencek” véleményét a helsinki dátum dolgában. A főtitkár és a NATO 15 tagországának nagykövetei voltak hivatalosak a Fehér Házba: Ford — két oldalán Kissinger külügy- és Schlesinger hadügyminiszterrel — újból elmondta véleményét az atlanti partnereknek, több témában is, az Európa biztonsági értekezlettől a Közel- Keletig. Ami Brüsszelben is, Wa, shingtonban is feltűnt: „egyes kisebb nyugat-európai országokra” hivatkoztak, • amelyek állítólag keveslik a genfi előrehaladást és épp ezért nem mennének bele abba, hogy. már most. július végén sor kerüljön a osúcsszintű befejezésre Helsinkiben... Alighanem furcsa munkamegosztásról van szó: a nagyhatalmak — az USA. az NSZK, Fran-. ciaország és Nagy-Britannia — vezetői úgy tesznek, mintha nekik már semmi ellenvetésük se lenne, dehát a kis országok ugyebár „fenntartással élnek. .Ám ki hinné el, hogy ha történetesen Luxemburg kormányának válóban ne tetszene valami, akkor ezen múlna a konferencia zárószakaszának összehívása. Inkább az a helyzet, hogv a legutolsó kísérletbe kezdtek az enyhülés ellenfelei az összeurópai értekezlet ügye ellen. » A NATO urai állnak az így kialakult front első vonalában. Legújabb elméletük szerint — ..a NATO-nak fenn kell tartania magának azt a jogot, hogy elsőként alkal. mázzon esetleg nukleáris fegyvert..Mindez igazán messze áll az enyhüléstől! Úgyszintén az is, hogy az amerikai kormány egyik tagja, az USA katonai-ipari komplexumának hangadója, Schlesinger hadügyminiszter atomháborúval fenyegetett... A Pentagon ura bonyolult fogalmazásban ugyan, de úgy nyilatkozott, hogy egy esetleg újabb koreai háborúban nuk. leáris fegyverek bevetésére is sor kerülne. Az ilyen kard- csörtetés sem vág egybe az enyhülési politikával. (Legfeljebb az amerikai „héják” szavazatainak megszerzésére lehet jó a jövő év novemberében, az elnökválasztáson.) A Közel-Kelet kérdéscsoportjában fontos új elemet jelent Khaddam szír miniszterelnök-helyettes és külügyminiszter washingtoni látogatása. Ilyen mbgasrangú személyiség még nem utazott Da- maszkuszból az amerikai fővárosba! S mert tárgyalásaira az amerikai—egyiptomi és az amerikai—izraeli magasszintű találkozók után kerül sor, nyilvánvaló, hogy most zárul az esetleges újabb kis- singeri közvetítés előkészítése. Tel Aviv-ban úgy tüntetik fel, mintha az Egyesült Államok és Izrael között véleménykülönbség lenne, mintha az'USA a Rabin-kormányt engedményekre akarná rákényszeríteni, de valószínű, hogy csak taktikai okokból teszik a Kissingerrel történt egyeztetés után. Ha az a látszat, hogy Washington nyomást gyakorol Tel Aviv-ra. akkor Kairót hamarabb lehet megegyezésre bírni — így summázható ez a taktika. A héten Portugália végig a világközvélemény érdeklődésének előterében maradt, hiszen a politikai feszültség nem csökken. A szélsőbal (a maoista, trockisla s egyéb szélsőbaloldali csoportok) meg a jobboldal (a katolikus szervezetek) mozgolódása egy irányba hat: a fegyveres erők mozgalmát akarják lejáratni és a portugál kommunisták befolyását szeretnék visszaszól-:, tani. A szélsőséges elemek például a proletárdiktatúra azonnali kikiáltását követelik, hogy ezzel alkalmat szolgál, tassanak á jobboldali fellépő- sére: íme. itt a kommunista hatalomátvétel kísérlete! A hadsereg ne nézze ezt tétlenül ! „Ellenőrizhetetlen hírek szerint a hadsereg tiszti karának úgynevezett „mérsékelt” elemeire, nem hatástalan ez a demagógia. J