Nógrád. 1975. június (31. évfolyam. 127-151. szám)

1975-06-03 / 128. szám

Képernyő előtt Az uborkaszezon árnyékában? Az ein a ilt hét tévéműsorá­ra vis.szag jndolva nem túl sok kiems Ikedöt vehetünk számba. Jh jó közepes szint­ből nimtMäanek olyanok. me­lyek általá ban napokig be­széd témái a nézőknek csa­ládban, tn unkahelyen egy­aránt. Kistó korai volna még a kánikulai uborkaszezon, amely kétségkívül rányomja bélyegét a nyárra, így inkább a műsorszel készt és pillanat­nyi kifullad, vsára gondolha­tunk. Kedden este; például a ko­rábbi hasonlót tál jóval mono­tonabbra sikerült a cseh­szlovák tv estjte. A műsor- tömb keretében talán a Ti­zenöt emberélet című film fe­lelt meg lpginkéibb a várako­zásunknak, de a csehszlo­vák filmgyártásnak ez sem a legjava termékéitől való. An­nak ellenére, he így a film valóságos történőiét dolgoz fel, dramaturgiái ában mind­végig stagnáló, feszultségi gócait tekintve önmagát is­métlő. Talán azért — leg­alábbis ezt feltételezem — mert túlságosan ragaszkodik a valóságos történéshez, s ez a hűség megöli a film drá­mai fejletét. Egyébként a novefla és a film alapja a tátrai parti­zánharcok egyik epizódja. A partizánegység egy kis hegyi vadászházban hátrahagyja egy fiatal magyar orvossal a legsúlyosabb selbesültjeit. Van-e kiútja ezeknek az em­bereknek a kilátástalan álla­potból. s mi ennek az ára? — ezt követhettük lépésről lépésre a filmen. A műsorhét talán legélve­zetesebb órját Albert Maltz: Egy nap Yersey szigetén cí­mű drámájának magyar té­véváltozata nyújtotta. A tör­ténetet az önkéntes száműze­tésbe vonuló íróról, Victor HitgóaóT ad hiteles emberi és poftitür.ai portáét. A mindvé­gig nagy sodrású történet leg- főtifo -érdeme, hogy a maga számára közvetlen emberi közelségbe hozza a franciák egyik legtiszüeltebb. legbe- esűlteblb íróját Albert Maltz drámai építkezése amellett, hogy faszült pillanatok te remi. es éré képes, a szelíd iro­nikus humor és pikantéria eszközeivel ás jó, ízléses mér­tékkel él. Eu a mértéktartó visszafogottság jellemezte a dráma hősernek megelevení- tőtt is, elsősorban a remek GáJoor Miktóst, a tehetséges Andai Gyöqgyit, nemkülön­ben Bánki .Zsuzsát, Lukács Sándort. Farkas Zsuzsát, Gáléi Kornélt, Lőtte Attilát, Sirtkó Lászlóit, Szilágyi Ti­bori, Zách Jánost. A1 csütörtöki műsorban fi­gyelemre méltó eseménye volt a Legenda a partizánról című fitmriport. Szönyi Már ton immár legendás alakjá­ról. A forgatókönyvíró és rendező Mata János, vala­mint a szerkesztő-riporter Wisinger István az ő utolsó heteit követi nyomon a tragikus végig: szemtanúk­kal, hiteles emlékezőkkel megidézi a harminc évvel ezelőtti történeteket. Második részét láttuk pén­teken a Bizonyítás című tör­ténelmi vetélkedő-sorozat­nak. Ezúttal a reformkor is­meretéről kellett számot ad­niuk a versenyzőknek. A rendkívül jelentős ismeretter jesztő hasznú vetélkedő-vál­lalkozás, sajnos a kissé eről­tetett keretben, és nem kellő­en képernyő-közvetlen játék­vezetővel sokat veszít haté­konyságából, s a kérdésekre adott válaszok is igen sok szubjektivitásra adnak lehe­tőséget. Ezen ag esten került sor az ünnepi könyvhét tv-nyi- tányára is. A műsorban Vla­gyimir Tyen.drjaikov: Tava­szi tótágas, Szobotka Tibor: A görög thau titka..., Mester­házi Lajos: Ossa sepia című jeleneteit, Csanádi Imre Székely Dezső, Zelk Zoltán, Ady Endre. Edvard E. Cum­mings, Federico Garcia Lor ca műveit láthattuk-hall- hattuk. Földi Teri, Fekete Tibor, Orsolya Erzsi, Békés Rita, Tomanek Nándor, Kő­míves Sándor, Garas Dezső, Gyenge Árpád' Kovács Ká­roly, Suka Sándor, Inke László, Várnagy Kati, Kozák András. Jordán Tamás, Mé- di Szabó Gábor, Tímár Béla, Szacsvay László. Sinkó Lász­ló ízes és szuggesztív tolmá­csolásában. A szombati nap műsorese- ményeiből a Vendégségben Lázár Máriánál című film- riportot említeném. A nyolc­vanéves művésznő a legtel­jesebb szellemi frjsseséggel, őszinteséggel és megindító életszeretetével vallott az egyébként meglehetősen ku­sza riport keretében önma­gáról, koráról és mai életé­ről. A műsor riporterei Ma­dách színházi ifjú pályatár­sai: Piros Ildikó, Huszti Pé­ter és Kerényi Imre voltak. Vasárnap a VII. résszel folytatódott A császár kémje című. nemes indíttatású francia tévé-kalandfiim soro­zat. és elkezdődött a nagy érdeklődésre számot tartó. Az aranyrablók címmel műsorra kerülő angol tévéfümsorozat. (b. t.) Mai tévéajánlatunk C$eL,. — Milyen gyönyörű gye­rekek ugrándoznak itt a pá­zsitom.' — mondja a parkőr egy pádon ülő asszonynak. — Csak nem az ön gyermekei? — De bizony! Mindhárman az én csemetéim! — feleli büszkén a mama. — Akkor szíveskedjék száz dinár büntetést fizetni. A parkban fűre lépni szigorúan tilos!... 18.05: Arcképvázlat — egy­fajta évtizedről. A Nógrád megyei Pásztó, az egykor elmaradott telepü­lés, ma urban izál ódó nagyköz­ség, fejlődő iparral. Mindezt a változást, az utóbbi tíz év fejleményeit, eredményeit vi­szi képernyőre Sipos József szerkesztő és Hubert István rendező dokumentumfilmie. Azt mutatja be, hogy a tu­datos emberi cselekvés ho­gyan hat a közösségre. Azt. hogy miközben, egy község­ben előkészítik, sürgetik, meg­szervezik az ipartelepítést, s amikor már folyik ez a mun­ka meghonosodása, feilódése — akkor ott az emberek i# megváltoznak. Vagyis más életkörülmények közé kerülve megváltozik a közösség élete, a közösség arculata. A film riportere Vass Ist­ván Zoltán. Több tucat levelet és több száz napilapot juttat el az előfizetőkhöz Zabaron Snaein» Gyuláné kézbesítő. Munkáját pontosan végzi, s ígv minden családhoz idejében eljut » NÖGRÁD, a Népszabadság, a Képes Üjság, az üdvözlőlap és egyéb postai küldemény. Képünkön: Fodor Istvánnénak adja át napi postáját. —bábéi felv.— Ady-relikviák kerestetnek Az ország legkülönbözőbb részein a költők. írók szülő­házában, egykori lakásában tisztelettel őrzik az eredeti berendezést, a használati és emléktárgyakat és az életpá­lyát tükröző dokumentumo­kat, műveket. így, helyeseb­ben így is adózik az utókor irodalmunk nagyjai emléké­nek. Éppen Ady Endre emléké­neik ne adózna ily módon i6? A helyiségen nem múlhat a megvalósítás, hisz’ ma is megvan — a főváros szívé­ben, a Veres Pálné utca 4—6. számú ház emeletén — Adv egykori lakása. Első főbérleti lakása! Csinszka öröksége volt. apjától Boncza Miklós­tól maradt. Ezt a háromszo­bás lakást rendezte be Adv felesége gazdagon és jó ízlés­sel. Stílbútorokkal, értékes szőnyegekkel, képekkel, por­celán- és ezüst-készletekkel. Az örökölt vagyon jelentős részét költötte arra az otthon­ra, amelyben Ady 1917. őszé­től haláláig, 1919. január 27­ig lakott. Itt született költé­szetének számos remeke, a többi között az életművet le­záró vers: Küldöm a frigylá­dát ... A fáradt, beteg költő ab­ban az időben egyre nehezeb­ben mozdult el otthonról. Dolgozószobájában. gyakran ágyban fogadta kedves láto­gatóit: Babitsot, Móriczot, Rippl-Rónait, Söpflin Aladárt és a többi meghitt barátot. Ez az egyetlen hely Magyaror­szágon, ajtói híven rekonst­ruálható az eredeti Ady- szoba. Adv alkotóműhelye, életének egy szakasza. A művelődési szervek már régen eldöntötték, hogy a lakásban Adv-múzeumot ren­deznek be. Pontosabban: ren­dez a Petőfi Irodalmi Múze­um, amely nagy örömmel tesz eleget a megbízatásnak. Addig is, amíg a Veres Pálné utcai lakásból elköltöznek a lakók, igyekeznek minél több bútort és más tárgyat besze­rezni az egykori berendezés­ből. Ezek egy részét már ko­rábban megvásárolták Márfi Ödön festőművésztől, másik részét jelenleg szerzik be a festő özvegyétől. A további hiányzó tárgyakat, relikviá­kat is szívesen megvennék azoktól, akik ezekkel rendel­keznek. A muzeológusok ugyanis szeretnék valóság­hűen, a ránk maradt fényké­pek, kortársak visszaemléke­zései alapján rekonstruálni a lakást. Az eredeti bútorokkal úgy berendezni, ahogy az Ady életében volt. A fogadó­szobába elhelyeznék példá­ul a nagy kerek asztal a ba­rokkos kanapéval és a négy székkel, a dolgozószobában. Csinszka szobájában nedig mindazt, amit közös erővel sikerül majd összegyűjteni. Hosszas készülődésre per­sze nincs idő: közeledik Ady születésinek 100, évfordulója. Legkésőbb 1977. november 22-én fel akarják avatni a XX. század egyik legnagyobb költőjének emlékházát, ahova az Ady-tisztelők. -rajongók bármikor betérhetnek. Molnár Erzsébet Gyurkó Géza: Három folytatás a turizmusról és a szakadék széle között, ne­Az első Gyalogolni jó. Állította ezt riportkönyve címében Móricz ósigmond. Gyalogolni csodá­latos lehet. Alii tóttá e sorok írója, ú£y a kétezredik kilo­méteren tűi, keserű rezigná- cióval és fájós üieppel emlé­kezve vissza egykori pökhen­di mosolyára a riportkönyv címét illetőéin. Mint annyi­szor máskor, úgy ím most is a klasszikusnak volt igaza, s nem a világot végig loholni akaró, néha bizony csak néz­ni tudó mintsem látni is ké­pes zsurnalisztának. A Mer­cedes autóbusz azonban mjt- sem törődve önkritikus gon­dolataimmal, szinte a farán fordulva vette az újabb szer­pentin-kanyart. hogy feljebb és egyre feljebb kapaszkodjon a Levesen oldalán az alulról kecskecsapásnak tűnő, de raj­ta haladva mérnöki munká­nak is precíz országúton. Fe­lettünk az immáron kék ég, alattunk vagy ötszáz méterre a völgy felett ezer méteren szálló repülőgép, még alan­tabb a felhők és, ha a rése­ken bepillantást enged a mély, akkor ott, legeslegalul a más­fél ezer méter mélységben, a kotori öböl. Az egykori Kat- taró. A 'tengeridből kékje, a repü­lőgép ezüstje, a felhők komor szürkéje, a sziklák zord fe­hérje, s az inkább cserjés, mirt erdős táj mord zöldje fölé harangként boruló pgsz- tersriíiyi ég. — ígv együtt csak a természet palettáján kike­jével. Ettől a szépségtől kicsi lesz az ember, még ha az ön­maga létrehozott technika egyik csodáján, egy modem autóbuszon is ül. Ettől az örök valóságig mozdulatlannak tű­nő táj tól felgyorsul bennünk a tűnő idő és nemcsak kicsiny­ségünket, de gyors múlandósá­gunkat is érezzük. Különösen, ha lenézünk az eizerötsizáz mé­ter mélységbe, éppen ott, ahol egy kis kőemlékmű — szokás szerint — koszorú és fénykép igazolja, hogy egy pillanatnyi megfeledkező® elég, mert a Lovcsen oldala nem lágy, lan­kái vidék és nincs is több pil­lanat. A táj szépségével és e szép­ség miatt oly’ annyira szük­séges — éber fegyelem nélkü­lözhetetlenségével Jugoszlá­viába érkezésem első estéjéin volt szerencsém már találkoz­ni. Miután a szervezés nem éppen erős oldalunk, az az új- ságírócsoport, amely meghí­vást kapott, hogy a Splitt mel­letti Makarokában részt ve­gyen egy nemzetközi tanács­kozáson és utána némi kis (?) országjáráson is, az olasz par­tok felől jövő és mind viharo­sabb szélben ott állt egymást bámulva este tíz óra tájt a már kiürült splitti pályaudva­ron. öten is lehet az ember ma­gányos. Próbálják ki: ahová men­nek, az ismeretlen vidék. Es­te van. Vihar. Üres pályaud­var Bezárt információs iro­dák. És emberek sehol. Se sé­tálók és ez még a kisebb baj, se rankvárók és ez a nagyobb. Olyan árva és gyáva lesz ötödmagával is az ember, hogy hosszú percekre megbénítja a tanácstalanság. Nos, a hosszú percek, a bénító tanácstalan­ság után, egy Mercedes taxi jött és a közlekedési szabá­lyok teljes felrúgásával öt ma­gyar és egy jugoszláv sofőr, valamint vagy tíz csomag zsúfolódott össze az ötszemé­lyes gépkocsiban. A vihar körben teljes erővel kitört és az eső úgy zuhogott, hogy az ablaktörlő sziszifuszi munkát végzett. És ekkor az egyik ka­nyarban, túl már Splitten, de még az út elején, egy vakító­an fényes villám jóvoltából belepillanthattam az örökké­valóságba. Az örökkévalóság a jobb hátsó kerék mellett és alatt, mintegy száz méterre tajtókozofct: az Adria vitatko­zott tombolva ím már a szik­lákkal. Látszólag a sziklák voltak az erősebbek! De ki lát a sziklák tenger fölé haj­ló íve alá? Oda ahová már be­mart a makacs és soha meg nem pihenő tenger. A gépko­csivezető az utat bámulta, csendesen kérödzte a rágógu­mit és időnként unottan ásí­tott. Mindig akkor — ügy éreztem — amikor a kerekek kém tűnőén centiméterek vol­tak csupán. Úristen, ez az em­ber únta ezt a csodálatosan félelmetes, és félelmetességé- ben is pompás utat. Mint a x’agyogó nőt, akit mindenki kíván, de akit ónja a férje a néhány évi házasság után. De nem cn untam. Az utat. Én csak féltem ezan az első l-eokén, ezen a szokatlan dal­mát, majd montenegrói, kose- vói utakon. Csendben és fölé­nyes pofát mutatva féltem. Ha már egy viharos éjszakán, víi- lántfénynél kell meghalnom a bömbölő tenger és a maró élű sziklák gyilkos összefogá­sa miatt, haljak meg férfihez méltóan. — Előfordul itt gyakran baleset ? — Elő... — Meghalnak az utasok? — Meg.,. — Maga nem fél? — Mitől? — tette jobb ol­dalról balra a rágógumit a gépkocsivezető és úgy nézett vissza rám csodálkozva, mint­ha azt kérdeztem volna tőle, szokott e félni otthon, ha sö­tét a szobája és nem gyűjt viJlamyt. Igen, ami számunkra szo­katlan, sőt riasztó, ami száj- tátó és emlékezetes, mindaz azok számára, akik benne és vele élnek, sőt általa és miat­ta: megszokott, természetes. A tengerpart több százkilométe­res íve Pújától, le egészen Ro­torig manapság százezreknek, ha nem millióiknak ad megél­hetést, gyarapodó életszínvo­nalat Jugoszláviában és köz­vetve, sőt talán közvetlenül is, jelentékenyen járul hozzá ez a csodálatos szép alkotása a természetnek egész Jugoszlá­via gazdasági, következéskép­pen politikai élete fejlődésé­hez. Nem véletlen hát, hogy ott, ahol a táj, a lehetőségek kihasználása nyomán az ide­genforgalom, a turizmus egyik alapvető nemzeti iparággá vált, ott, ahol a nemzetgazda­ság számára Dubrovnyik szép­sége nem szívlágyító románt i- ciíjmm hanem valutát kemé­nyítő realitás — nos, nem véletlen hát, hogy ez az or­szág vállalja el immáron már évek óta a nemzetközi idegen­forgalommal foglalkozó újság­írók európai találkozójának megrendezését. Leonardo, vagy Rubens ké­pei, Michelangelo, vagy éppen jugoszláv Mestrovic világhírű szobrai lenyűgözitek szépsé­gükben.. A realitás, a józan számítás azonban a szépről, mint anyagról kimutatja, hogy az hány rész festék, hány rész és milyen vászon, hogy mi­lyen kriistályszerkezstű a kő, sőt matematikai egyenletbe is képes foglalni a fonnák, a vo­nalak rendjét. Ettől még nem lesz kevesebb a remekmű, sőt talán mélyebbre lehetséges e „realitások” útján jutni és verve nem hat ez a giccs ere 4 NÓGRÁD — 1975. június 3., kedd látni a szépség titkaiba. Némi (?) túlzással azt lehet monda­ni, hogy a montenegrói hegyek vad szépsége, az Adria öblei­nek smaragdzoldjén. á tar any lő kavics puha sárgája attól nem lesz kevésbé szép, hogy tudo­mányosan. szakszerűen és módszeresen szervezik és fel­mérik e szépség értékét. És az érték itt az ember: aki ide jön. Vagy nem jón. A ma- karokat újságíró-találkozó egyik és nem is titkolt célja, legalábbis a házigazdák részé­ről az volt, hogy a turizmus, az idegenforgalom általános, nemzetközi érvényű kérdései mellett és között, alapvető helyet kapjon a Jugoszláviá­ba irányuló idegenforgalom növekedésének elősegítése. Más szóval, ' vendéglátóink bölcs előrelátással, az „egyé­ni” és a „közösségi” érdekek összehangolásával tudatos pro­pagandát fejtettek ki a nem­zetközi feladatok megoldásán belül saját hazájuk idegen- forgalma érdekében. Tanulni ebből nekünk sent lenne megvetendő. Ezt a mondatot először a ta­nácskozásán fogalmaztam meg magamba, aztán útközben né­hányszor még. Közhely? Igen. De ez a közhely igazságot fe­jez ki. Még akkor is, ha osto­baság lenne a Balatont és le­hetőségeit egybevetni az Ad­riával, Montenegro, Kosovó hófedte csúcsait a Mátra, a Bükk tájaival. Nőm összevet­ni kell, nem összehasonlítani! A különbözőségben van » lényeg és a lehetőség. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents