Nógrád. 1975. május (31. évfolyam. 101-126. szám)
1975-05-14 / 111. szám
Pásztói járás: a jelleg mezőgazdasági Községből, szocialista falu Az elmúlt négy esztendőben a ná sztói iárás tcrmclőszövetkez'’tei elsősorban a növénytermesztést gépesítették. A takarmánynövény ek betakarítása ma már elképzelhetetlen a korszerű berendezések nélkül. Hol íáriunk a munka- és ümemszerveséshen ? Z. Figyelemre méltó eredmények Az elmúlt négy esztendő alatt a pásztói járás társadalmi és gazdasági szerkezetében jelentős változások mentek végbe. A számok önmagukért beszélnek: a járás ipari termelővállalatainak alapja 32, az állami gazdaságoké 190, a szövetkezeteké 52 százalékkal növekedett. Az adatok is bizonyítják, hogy a társadalmi viszonyok szocialista jellegét nagyobb tudatossággal alakították. — Nagyon gazdag négy év áll mögöttünk — mondja dr. Ispán Károly, a Nógrád megyei Tanács pásztói járási hivatalának elnöke. — Számottevően fejlődött a járás iparának és mezőgazdaságának termelése, az üzemekben meggyorsult a dolgozók munkássá válásának folyamata. Fejlődött falcainkban a kommunális ellátottság. Egy példa, ami szemlélteti: négy évvel ezelőtt a járási székhely tanácsi kezelési útjainak mindössze 15 százaléka volt portalanított. Ma az arány 10 százalékkal magasabb... Ennél persze több kellene, de az anyagi lehetőségek behatároltak. Van azonban arra is példa, hogy amikor kevés a pénz, segít a társadalmi ösz- szefogás. Pásztón így jött létre egy 100 férőhelyes óvoda többek között. Nemcsak létesítményekkel gyarapodtak tehát, sokat változott az emberek gondolkodása is. De vegyük csak sorjában. IGAZODVA AZ ADOTTSÁGOKHOZ Az ipar négyéves fejlődésére a termelés egyre dinamikusabb növekedése volt a jellemző: az 1970. évi 274 millió forinttal szemben az elmúlt esztendőben 480 millió forint értékű termék került ki a járás ipari üzemeiből. Zömmel úgy érték ezt el, hogy javítottak a munka termelékenységét és hatékonyságát. fgy a nyereség négy év alatt 15 millió forintról 40 millióra emelkedett. Az ipari beruházás ennek négyszerese, az üzemek a gazdaságpolitikai célkitűzéseknek megfelelően elsősorban a korszerű technikai és technológiai eljárások fejlesztésére, gyakorlati alkalmazására fordítottak sokat. A pásztói járás jellege azonban mezőgazdasági. Nógrád megyében a járás termelőszövetkezetei a legjobb földterületekkel rendelkeznek. A mezőgazdasági termelés hagyományai mellett mind nagyobb szerepet kapott és kapnak azok a tényezők, amelyek a szocialista nagyüzemekre jellemzőek. Ennek újabb lehe* tőségét különösen az elmúlt évben lezajlott termelőszövetkezeti egyesülések jelentik, amikor is a 17 tsz-ből 7 közös gazdaság jött létre. Az anyagi erők és a szellemi tőke koncentrálásában élen járnak megyénkben a pásztói járásban. Meggyorsult a mezőgazdaság fejlesztése, az üzemek gazdálkodásában komoly változások következtek be. Tervszerűbbé vált a termelésfejlesztés. a tsz-ek termelési szerkezetüket jobban az adottsá- raikhoz igazították, s ez által kiegyensúlyozottabbá vált gazdasági és pénzügyi helyzetük. Nézzük csak újra a számokat. Javultak a termelés technikai, műszaki feltételei a mezőgazdasági üzemekben: a termelőeszközök értéke négy év alatt 480 millió forintról 650 millió forintra emelkedett. A halmozott termelési érték 1970-ben 381 millió forint volt, s a múlt esztendőben már 561 millió. Az évi növekedési ütemet hat százalékra tervezték, s a tsz-ek a duplájára teljesítették. A közös gazdaságok árutermelése 40 százalékkal nőtt, míg az árbevétel meghaladta a 426 millió forintot. A mezőgazdasági üzemek: Pásztó, Szurdokpüspöki, Palotás, Ecseg, Alsótold, Kálló, Buják — ma már gyorsabb felsorolni, s rövidebb, épp az egyesülések miatt — egyszerűsítették a növénytermesztés szerkezetét. Ma már természetes a korszerű technológia, a nagy hozamú fajták alkalmazása, s senki sem csodálkozik azon, hogy égyidőben két repülőgép szórja a műtrágyát, a vegyszert a földekre. Jól szemlélteti a fejlődést a hatóanyagok felhasználása is: míg 1970-ben egy hektárra 60 kilogramm jutott, addig tavaly több mint a háromszorosát juttatták ki. Mindez együttesen eredményezte a főbb növények hozamainak olyan mérvű emelkedését, amely négy év átlagában felette van a megyei és országos átlagnak egyaránt. Külön örvendetes, hogy a helyi ellátás javítását is szem előtt tartják a szövetkezetek, főleg a járás déli részén növelik a zöldségfélék vetésterületét, s emellett a palotási. szurdokpüspöki, pásztói tsz-ek a megye legnagyobb cukorrépa-termesztői közé tartoznak. EMELKV.DF.TT A VEZETÉS SZÍNVONALA Nagyobb termelőszövetkezetek — nagyobb lehetőségek. Szinte könyv nélkül fújják já- rásszerte a tsz-tagok az érveket, ami az egyesülések mellett szólt, hiszen a kis területű, gyakran még kedvezőtlen adottságú tsz-ek fejlődésének, maguk is felismerték, rengeteg gátja volt. Ma már azon fáradoznak, hogy a közösen elhatározott terveket minél eredményesebben valósítsák meg. A négy év alatt megépültek a tervezett szakosított szarvasmarha-telepek, megvalósultak a rekonstrukciós beruházások. A tsz-ek között mind több az együttműködés, különböző társulások tagjai. Csupa olyan dolog, ami azt igazolja: a pásztói járás termelőszövetkezetei a legjobb úton haladnak. A kiváló eredményeknek az anyagi, technikai feltételek teljesítésén és kihasználásán túl egyéb eredői is vannak. Ilyen például a vezetés. Nos elmondható, s ez elhangzott legutóbb a járási pártértekezleten is, hogy az elmúlt négy év alatt jelentősen fejlődött a vezetés színvonala, korszerűsödött az üzemszervezés. A legtöbb termelőszövetkezetben az önálló elszámolási ágazati rendszer kereteiben gazdálkodnak. A szó legszorosabb értelmében vett gazdálkodás ez. Nemcsak a termelőszövetkezetek fejlődtek, s a mezőgazdasági termelés élén, a pásztói Mátraaljai Állami Gazdaság, hanem maga a falu is, s az emberek is. A tsz-tagok, mezőgazdasági dolgozók élet- és munkakörülményei fokozatosan közelednek a munkásokéhoz, a nagyobb terméseredmények lehetővé teszik, hogy a gazdaságok olyan terveket forgassanak a fejükben, amelyek megvalósítása az egész tagság szociális érdekeit, sőt a faluét is szolgálja. A kultúr- házak, óvodák, iskolák patro- nálása velejárója a fejlődésnek. A szocialista brigádok felajánlásai, azok teljesítése a termelés mellett, jelentősen hozzájárultak, s hozzájárulnak a szocialista falu kialakulásához. Folyamat ez, amely tart napjainkban is. Konkrét megnyilvánulása ennék a községi tanácsok és a termelőszövetkezetek közötti jó kapcsolat. A tanácsok fejlesztési alapja az elmúlt négy év alatt meghaladta az 55 millió forintot. A falvakban,, az esetek többségében azonban a termelőszövetkezetek is jelentősen támogatták a község fejlesztését szolgáló tervek valóra váltását. Társadalmi munkával, anyaggal, pénzzel. A FALU TARTOZÉKAI Ma már a pásztói járásban mind kevesebb a különbség a községek között. A legtöbb helyen gyermekintézmények, korszerű kereskedelmi egységek, művelődési otthonok, szolgáltató létesítmények könnyítik a dolgozók helyzetét. Természetesek, a falu tartozékai. Járdák épültek, utakat javítottak, korszerűsítettek. — Az ötödik ötéves tervben folytatjuk tovább. Azt szeretnénk, ha az egyesült termelő- szövetkezetek megerősödnének. A kommunális jellegű beruházások szaporodásával ma még a lakók jogos felvetéseit orvosoljuk. Itt van például az ivóvízellátás. A következő tervciklusban a járás hat köz- zége kap törpe vízmüvet, s ezzel a lakosság 60 százaléka jut majd vezetékes vízhez — mondja dr. Ispán Károly ízelítőnek a közeljövő terveiből. Tény, a pásztói járás a megye legdinamikusabban fejlődő területei közé tartozik. E fejlődéssel magasabbra szöknek az igények is, amelyek kielégítése évről évre, a lehetőségekhez mérten történik. Azért, hogy jobb legyen munkásoknak, parasztoknak, a dolgozóknak... a falvakban élőknek. Az Exnressz Ifiiisáfri és Diák Utazási Iroda Nógrád megvei ki- rendeltségének szervezésében iú- niusban több csoportban utaznak fiatalok a baráti szocialista országokba. Az tfiúmunkásév során kiemelkedő teliesítménvt elért fiatalok egy 33 fős csoDort- ja június 2—7. között az NDK-ba Több mint három év telt el azóta, hogy megjelent az MSZMP Központi Bizottság határozata az üzem- és munkaszervezési tevékenység korszerűsítésére. A számvetés időszerűségét indokolja, hogy a következő ötéves terv szervezésfejlesztési feladatainak kialakításához is sokat segíthet a tapasztalatok elemzése, értékelése. Növelték a követelményeket Ennek során választ kaphatunk arra a kérdésre is: hol tartunk a szervezésben, milyen eredményeket értünk el, milyen nehézségek mutatkoznak, mit kell tenni a gyorsabb, eredményesebb végrehajtás érdekében. E fontos határozat végrehajtásában kezdeményező szerepet vállaltak a pártszervezetek. Széles körű felvilágosító munkájukkal segítetr ték annak a szemléletnek a kialakítását, melynek során a munkások, vezetők, alkotó- készsége jobban kibontakozik. Az üzemi szervezésfejlesztési tervek és programok többsége jól tükrözi a sajátos feladatokat a munkahelyek kihasználatlan tartalékait. Az elképzelések megvalósítása során növelték a követelményeket a vezetőkkel és beosztottakkal szemben. Alapfeltételként szabták meg az egységes értelmezést és cselekvést. A dolgozók többsége támogatja a gazdálkodás hatékonyságát elősegítő konkrét szervezési intézkedések bevezetését. Néhány esetben a rossz előkészítés miatt a munkások nem értettek egyet a tervezett elképzelésekkel. Az üzemek, , , szövetkezetek munkájának tervszerűségét fokozta, hogy a középtávú szervezési tervek alapján végezték tevékenységüket, melyek többsége tartalmazza a megvalósítandó tennivalókat, megjelöli a határidőket, és azt, hogy egy-egy téma, fejezet végrehajtásáért ki a felelős. A vállalatra ható tényezők alapján a fokozódó követelMegtakarítás újításokból A Nógrádi Szénbányáknál az .elmúlt évi jó eredmények után: az idén. a kongresszus és a felszabadulási munka- verseny hatására tovább fokozódott az újítémozgajlom. Különösen nagy érdemük van ebbenj a vállalatnál dolgozó szocialista, brigádoknak. Negyedév alatt 70« újítást vezetitek be a naplóikba, amelyek közül 125 a hasznosításra elfogadott. A javaslatok közül 15-re előkalkulációt is végeztek, és ennek tanulsága szerint több mint egymillió 360 ezer forint évi gazdasági eredmény várható. Az újítók részére negyedév alatt 70 ezer forint újítási díjat fizettek. Az üzemek között tovább folyik atz újítási verseny, amelyben a nagyfoátonyi gépüzem halad az élen. Itt 80 javaslatból 50-et elfogadtak. Közel azonos éredmény- nyiel; 25—25 benyújtott javaslattal szerepel az értékelésben! Szorospatak, Tirib'es. Kányás, és a kisterenyei üzem. Jól s,iikérült a márciusban megszervezett ifjúsági újítási hónaip: megszaporodtak a benyújtott javaslatok. utazik, ahol Weimarba és Erfurtba is ellátogat. Egy 30 fős csoport június 13-án a jugoszláv tengerpartra Korculába utazik 11 napra. Bulgáriában nemzetközi ifjúsági táborban 8 napot tölt 30 fiatal megyénkből. Romániában ugyancsak a tengerparton Efóri- ában 30-an töltenek cl 8 napot június 16-tól, menyeknek megfelelően több helyen módosították a szervezeti felépítést. mely jobban alkalmazkodik a termelés mai igényeihez. Ez azért szükséges, mert a gazdálkodóegységek állandóan fejlődnek, megváltozik, korábbi tevékenységi körük, illetve az évek során növekedik és változik a termelés összetétele, mennyisége. Szemünk láttára alakulnak át a kisüzemek, középüzemekké, más esetben pedig megteremtődik a nagyüzem kialakulásának feltétele. Az új körülmények viszont parancsolóan Írják elő az irányítás szervezetének . korszerűsítését, a döntési szintek számának csökkentését. Komplex módon A szervezésfejlesztési tervek és az éves programok végrehajtásával a vállalatok célul tűzték a munka hatékonyságának javítását. Csak ennek révén javulhat a szervezettség színvonala bővíthetők a vállalati alapok. Mindinkább nyilvánvalóvá válik, hogy a belső tartalékok feltárása és hasznosítása megkívánja a korszerűbb üzem- és munkaszervezést. Mindezeket figyelembe véve gyáraink közül többen figyelemre méltó eredményeket értek el. A Nógrád megyei Textilipari Vállalatnál, a ZIM salgótarjáni gyárában, az erdő- gazdaságnál és másutt, a munkaszervezés előkészítése céljából nem a munkafolyamatok egyes részelemeit vizsgálják, hanem egyre inkább a komplex jellegű szervezéseket helyezik előtérbe. Növekvő szerepet adnak a tudományos intézeteknek. Bevonják őket a hosszú távú feladatok kialakításába. Megyénkben jelenleg 12 üzemnek van együttműködési szerződése. A szervezési programok megvalósítása már eddig is jelentősen hozzájárult a vállalati eredményesség javításához. Hatása tükröződik a felszabadulási és kongresz- szusi munkaverseny-mozga- lomban elért eredményekben. Az iparban az elmúlt évben a dolgozók versenykedvét jobban kiszolgáló munka- és üzemszervezés 140 millió forint többletnyereséget hozott. A Salgótarjáni Kohászati Üzemekben az előbb említett módon 33 millió forinttal növelték a jövedelmezőséget. Ebben az évben is arra törekednek a vállalatok, hogy a legfontosabb területen tovább javítsák a szervezettséget, felszámolják a lazaságot, a fegyelmezetlenséget. A ZIM-ben a Dolgozz hibátlanul munkarendszer továbbfejlesztésével, a gépek kapacitásának kihasználását 20 százalékkal emelik. A síküveggyárban mérséklik a vasúti kocsik állásidejét, ugyanakor a termelési feladatokhoz igazítják a tmk szervezetét. A Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalatnál intézkedéseket tesznek a veszteségidők csökkentésére. Az öblösüveggyárban a munkaidő-kihasználás alaposabb elemzését oldják meg. A 2. számú Volánnál jutalmazzák a DH-munkarend- szerben legjobb eredményt elérőket < Néhány helyen már felismerték az ésszerű munkaerőgazdálkodás jelentőségét is. Ennek megfelelően az improduktív létszám egy részét a termelőterületekre csoportosítják át. Ezt tették a Nóa- rádkövesdi Kőbánya Vállalatnál. a Romhányi Építési és Kerámiagyárban, a Nógrád megyei Textilipari Vállalatnál stb. Több helyen jó gyakorlat van kialakulóban. A párt', szakszervezeti szervek és a gazdasági vezetés rendszeresen visszatér a szervezési tervek, programok időarányos teljesítésének értékelésére. Ennek a tevékenységnek az a szépséghibája, hogy az érintett vezetők nem mindig elég következetesek a számonkérésnél. többször elnézik a felelőtlenséget, elfogadják a feladatok nem teljesítésének magyarázatát. Velük és értük Az ügyet segíti elő, hogy egyre több üzemben a dolgozókkal folytatott tanácskozások alkalmával gyakran kerül szóba a szervezés. A tökéletesítéshez kérik és igénylik a vezetők, a dolgozók javaslatait, észrevételeit. A megye tíz legnagyobb üzemében a múlt évben elfogadott 1500 újításból csaknem 50 százaléka szervezési jellegű volt. Az újítások megvalósítása révén 20 millió forinttal csökkentették a termelés költségeit. E munkából példamutatóan vették ki részüket a szocialista brigádok. A mozgalmi szervek pedig azon fáradoznak, hogy a gazdasági eredmények javulásával egyidőben kulturáltabb legyen a dolgozók munka- és életkörülménye, hogy ily • módon, közvetlenül is érezzék a szervezésfejlesztésben elért eredmények kedvező hatását. (Folytatjuk) S. I. Világgazdasági kislexikon D ü in p i ii g Azt, ha egy vállalat külföldön rendszeresen és nagy tömegben olcsóbban adja el áruját, mint a hazai piacon, dömpingnek nevezik. Az ilyen eljárást nemzetközi egyezmények tiltják és egyes országok törvényei büntetik. A dömping kedvelt eszköze azoknak a nagy tőkés vállalatoknak, amelyeknek elég erejük van ahhoz, hogy átmeneti veszteségeket is elviselve, olcsó áraikkal kiszorítsák konkurrenseiket a piacról. A fent említett rendszabályokat az e fajta gyakorlat megszüntetése érdekében hozták. A szocialista országok exportjai ellen elsősorban politikai propagandacélból hangoztatják az úgynevezett dömpingvádat. Ennek a vádnak nincs alapja. Alátámasztására általában azt szokták felhozni, hogy a szocialista országok árrendszere különbözik a tőkésországok árrendszerétől. Az úgynevezett szocialista dömpingről keltett, mesterségesen ébren tartott félelemre hivatkoznak akkor is egyes nyugati országok, amikor a szocialista országok exportja elé, hátrányos megkülönböztető akadályokat gördítenek. Ezen a politikán ütött rést csatlakozásunk az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezményhez, a GATT-hoz, amelynek során kimondották, hogy a magyar árrendszer különbözőségének puszta ténye nem jogosít fel senkit sem a magyar export korlátozására. Minthogy a dömpingváddal, mint láttuk, akadályozni lehet egy-egy ország exportját, nemzetközi egyezményt is kötöttek az úgynevezett Anti-dömping Kódexet, hogy az ilyen esetben megengedhető eljárásokat szabályozzák. Azért, hogy önkényes rendszabályoktól megvédjük exportunkat, csatlakoztunk ehhez az egyezményhez is. NÓGRÁD — 1975. május 14., szerda 3 SzüiAó Gyula Nógrádi fiatalok külföldön