Nógrád. 1975. május (31. évfolyam. 101-126. szám)

1975-05-07 / 105. szám

Munkával Nyitott táskák, eltűnt pénztárcák Beszélünk a szervezésről (6.) a bizalomért Alig egy órája, hogy meg- kezdődött a munka. Még für­gébbek a kezek, gyorsabbak a reflexek, bár akad olyan is, aki egy elnyomott ásítással adja társai tudtára: még csak „haj­nali" hét óra. A Lamport Zo­máncipari Művek salgótarjáni gyára nagycsarnokában fiúk, lányok, férfiak és nők, szinte minden korosztályból vegye, sen. Gáz- és villanytűzhelye­ket szerelnek, kipróbálnak, meóznak, csomagolnak. Ki kevesebb, ki több lelkesedés­sel, érdeklődéssel, figyelem­mel. Nagy részük nő. Helybe, liek, bejárók, „gyerekek”, anyukák. Édesanyák, akik reggel alvó gyerekeket hagy­nak otthon, ülnek buszra, és végzik nap mint nap ugyan­azt a munkát, ugyanazokat a folyamatokat, műveleteket. S mégis minden nap felújulva. ★ Bodor Barnabásáé 68-tól jár be reggelenként Karancsaljá- ról. Tíz évig háztartásbeli volt, de előtte is itt dolgo­zott a gyárban. A tíz év alatt két gyermeket nevelt. A na­gyobbik Ibolya, tizenhat éves, Gábor most végzi az általá­nos iskola nyolcadik osztá­lyát. Emel egy lemezt, rá két oldalára újabbakat, összecsa­varozza. s indulhat tovább. A gáztűzhely szerelés első mun­kafolyamatát végzi. Naponta átlagban mintegy kétszáz, két. százötvenet. A szőke, törékeny, harminckilenc éves fiatalasz- szonyt sem munkája, sem a gyereknevelés nem törte meg. Két keze munkálkodik. sze­me oda-odatekivt a csavarhú­zóra, s közben beszél: — Jó. hogy dolgozom. Jó a családnak, de jó nekem is. A közösség, a brigád, melyet megszoktam, ide köt. Ritkán támad nézeteltérés közöttünk. Pedig fiatalok, idősebbek egy­aránt vannak a brigádban. Az Április 4. Szocialista Brigád, a brigádunk, már egy összeszo­kott közösség. Nem kis része van ebben Szabó Gyulánénak, Katikának, a vezetőnknek. (Szabó Gyuláné szocialista brigádvezető, a gyár párt­végrehajtóbizottság tagja, gaz­dasági._ és politikai munká­jáért a Munka Érdemrend bronz fokozatát kapta ápri­lis 4.én). — A munka pedig jól megy. Kivéve, ha anyaghiány miatt ritkán le kell állni. A norma, a teljesítmény érdekében azonban ilyenkor is igyekszik a 11 brigádtag behozni a le­maradást. A gyárban eltöltött nyolc kemény óra a napi felada­toknak csak egyik része. Ott­hon jön a másik: a család, a gyerekek. — Szerencsére a gyerekek már elég nagyok ahhoz, hogy , segítsenek és segít a férjem is. Ö sem éppen kipihenten ér­kezik haza Kányásról a bá­nyából, de közösen minden könnyebb. Egy baj van csak: ha néha kicsit fáradtabb va­gyok a szokásosnál, ingerül, tebb. idegesebb is vagyok. Mostanában ezen úg-y segítek, hogy előbb kicsit kipihenem magam, s csak aztán foglal­kozom a gyerekekkel, a házi­munkával. Megértésük any- nyira jó, hogy sokszor, ha lát. ják, hogy fáradt vagyok, hagynak nyugodtan, nem za­varnak, segítenek inkább. A kisebbel sokszor csak szom­baton találkozunk —. s ez két éve így van, — mert ő is. ért is két „műszakra” járunk. Nehéz időt találni egy-cgy beszélgetésre, de ha nehezen is. azért sikerül. Ilyen egyet­értésben, a fiataloknak az idősebbek iránti tiszteletében sokkal jobban, könnyebben megy minden. Nekem csak egy kívánságom van: tovább­ra is szeretnék jó egészség­ben dolgozni. Bár a férjem, ha gondom van, már néha megjegyezte, hogy számoljak le. En azonban, mivel el­kezdtem, s jól érzem magam, vem hagynám abba. Társa. Halmi munkák, közös ren­dezvényeink, egymás iránti figyelmünk, azt hiszem, job­ban köt. mint más embert a t>énz. S ez a közösségnek kö­szönhető. hs Bodorrá négy éve szakszer­vezeti bizalmija a brigádnak. Most. a választáskor ismét megkanta a bizalmat. Meg­érdemli. —bi— Csak nőkre utazott az udvarias zsebmetsző Utas. utas hátán. Lökés, ta­szítás. rázkódás. Újabb fel­szállók. Csúcsidő a tarjáni he­lyijáratokon! A fiú és meny­asszonya egymás mellett áll. Egy gombostűt nem lehet le­ejteni. A fiú nyomást érez. A zsebe tájékán. Odakap! Meg­van! Hopp egy kéz a jobb zse­bében! Fogja a kezet — nézi a fiatalembert és mondja: No, no. ez az én zsebem! És elen­gedi a kezet, odasúgja meny­asszonyának: Vigyázz, zsebes van a buszon! Nincs hely az 1-es járaton. Az asszony a lépcsőre szőrű.. Kanyarodik a jármű. Az asz- szony oldalt néz és azt hiszi. káDrázik a szeme. Először egy férfi csípőjét és derékrészet tapogatja végig két ujj. Fino­man. egyenletes ritmusban. Aztán tovább siklik a kéz, egy asszony derekát körvonalazza. A felfedező nem állja szó nél­kül: — Ejnye, fiatalember, mit kotorászik ott maga! A fiatalember a hang irá­nyába for ’-il és nagyon hatá­rozottan, uavariasan megszó­lal: — Parancsol, hölgyem? Az asszony zavarba jön, és idő előtt leszáll a járatról. — A 6-os járatra szálltam. Háromnegyed négykor, itt a főtéren, az ékszerüzlet előtt. Szorosan álltunk, rengetegen voltunk. A fiatalember a há­tam mögött állt. A felső testé­vel szinte tolt előre. Az vélet­lenül se fordult meg a fejem­ben. hogy meglophat. Ilyen velem autóbuszon még nem történt. Mégis sejtettem vala­mit. mert mintha lefelé nyúlt volna a kezével. A kórház előtt elhúlt bennem a ver. Lenézik, a táskám nyitva, az ebédjegyem a földön, hiány­zik a pénztárcám 235 forinttal és a fiatalember már a kö­zépső ajtónál áll. Előre men­tem az autóbusz-vezetőhöz, kértem, zárja le az ajtókat. Azt mondta, ilyet nem lehet. Odamentem a fiatalemberhez és megkérdeztem: — Nem látta a pénztárcá­mat. Maga ott állt mögöttem. — Sajnálom, nem láttam — mondta, kiszállt és tovább ment. Bánom, hogy nem men­tem utána. — Nem én tettem! A hölgy­nek érzéki csalódása van! — védekezett a bíróságon a 31 éves Ruttkay József, aki ta­gadta, hogy ő követte volna e> a zsebtolvajlásokat a tarjáni autóbuszokon. A rendőrségre egymás után érkeztek a felje­lentések ismeretlen tettes el­len. Nyitott táskák. eltűnt pénztárcák jelezték, hogy zsebmetsző garázdálkodik a tarjáni járatokon. Nehéz volt fúlöncsipni Rüttkay Józsefet, aki mondhatni specialistája ennek a „szakmának”. Buda­pesten, majd Kecskeméten követett el zsebtolvajlásokat zsúfolt autóbuszokon, villamo­sokon. Tizennyolc károsult, 18 hölgy pénztárcája vándorolt Ruttkay zsebébe, aki fiatal ko­ra ellenére három alkalommal volt már büntetve hasonló cselekményért. — Egy villamoson kezdő­dött, 1968-ban. Nyitva volt a táska, a tetején pénztárca. Le­nyúltam. A pénztárcában két­ezer forint volt — vallotta a kezdetekről, majd tiltakozott. — Nem vagyok specialista. Nem vagyok olyan ügyes. Nem mindig sikerül. — A korábbi ügyekben is mind nők voltak a károsul­tak. Figyelmetlenek? — Talán, meg aztán a fér­fiakkal veszélyesebb próbál­kozni. bíró úr tisztelettel — összegezte szakmai tapasztala­tait a zsebmetsző. A tárgyalás során udvarias ember benyomását keltette. Ki gondolná, hogy ez a vékony arcú, tisztelettudó fiatalember két év tíz hónapot ült már zsebmet&zésért, és tavaly au­gusztusban szabadult egy újabb hathónapos szabadság- vesztésből. A Metrónál dolgo­zott, mint keszonos, majd Sal­gótarjánba jött. Elektromű­szerész a szakmája, jól kere­sett, de nem tudott ellenállni a zsúfolt buszoknak, a pénz­tárcáknak. A rendőrségen a károsultaknak nem volt érzé­ki csalódása. Azonosításkor valamennyien kiválasztották Ruttkayt, aki mindig ott volt az „áldozat” körül. Érdekes, hogy Tarjánba érkezése előtt és letartóztatása után nem fordult elő lopás a tarjáni au­tóbuszokon. A Salgótarjáni Járásbíróság Ruttkay Józsefet három év fegyházra ítélte, és négy évre eltiltotta a közügyek gyakor­lásától. Kizárta a feltételes szabadságra bocsátás kedvez­ményéből és kimondta: követ­kezetesen szembehelyezkedik törvényeinkkel és ezért elren­delte szigorított őrizetét. Az ítélet nem jogerős. Szokács László Konsztantyin Govorusin (jobb oldalt) a le- ningrádi Kirov Gyár múzeumának munka társával, P. N. Filipoviccsal beszélget Munkatársunk a fasizmus felett aratoti győzelem 30. évfordulójának előestéjén rövid körutazást tett a Szov­jetunióban, Moszkvában, Le* ningrádban és Volgográdban. Abba a három hős városba látogatott el, amely kulcsa, fordulópontja volt a szovjet nép Nagy Honvédő Háborújá­nak; ahol a világot formáló győzelem magva; mélyen gyökereznek, & azóta már vi­rágot, gyümölcsöt termő fák­ká növekedtek. Utján sok emberrel találkozott, akik harminc-egy néhány évvel ezelőtt fegyverrel és szer­számmal védték városaikat, gyáraikat, kenyeret termő szülőföldjüket, hogy majd évek múltán — keresztül ve­rekedvén magukat Európán — Berlinben kitűzzék a győ­zelem vörös zászlaját. Riport, sorozatunkkal tisztelgünk a harc ég a munka hőseinek, akik megszabadították az emberiséget a fasizmus igá­jától, akik felszabadították a mi hazánkat, népünket is, és akik újjáépítették, erőssé gazdaggá tették és teszik, a Szovjetuniót. ★ Korai szép tavasz köszön­tött az idén Leningrádra. Áp­rilis elején, amikor ott jár­tam, a tenger felől állandóan fújó szél is szelíd-szolid volt, a parkokban rügyet bontot­tak a fák, takarították, mos­ták, festették, csinosították az egész várost. A padokon, a Péter-Pál erőd falainál, a szelíden hullámzó Néváról visszavert napsugarak özöné­ben napoztak a fiatalok, a sirályok fölényét átvették a galambok, a hideg, a tál uralmát a tavasz. A7_ Erdei sugárúton a piszkarjovói em- léktemetőhöz igyekeztünk, ahol több mint hatszázezer Panaszok és helyettesek Vizsgáljuk meg néhány iro­dai munkahelyen, hogyan fi­gyelnek oda a munkára. Az ma már senkit sem lep meg, hogy hivatalos ügyben vállalathoz, tanácshoz írt le­velére választ nem kap. Ügy látszik, hogy a szocialista il­lemtanban a válaszadás az tiltott, vagy legalábbis nem kívánatos dolog, Rendelet írja elő, hogy a sajtóban megjelent cikkre a felhívást követő egy hónapon belül válaszolni kell. Ezen rendelkezést is nap mint nap megsértik a vállalatok, hiva­talok annyira, hogy az újsá­gok szerkesztőségeit is sike­rült leszoktatniok a hivatalos megkeresésekről. A panaszos levelek megvá­laszolásának van egy másik kifogásolható módja is. Te­kintettel arra, hogy a pana­szos levele elintézését felügye­leti szerv stb. vizsgálhatja, kí­vánatos megválaszolni. De ho­gyan. Ügy, hogy a panasz okozóját a válaszlevélben a panasz tevőjével azonossá tesszük. Így végeredményben a jogos panaszt jogtalanná, sőt a panaszt rágalmazássá tesszük. A felügyeleti hatóság felületes vizsgálata csak a pa­naszra adott válaszig terjed, így mulasztás nem történt, kaphatja a vállalat a kitünte­téseket. A levelezés másik formája, amelyet a külkereskedelmi vállalatok, mint a magyar vál­lalatok bizományosai folytat­nak. Ez abban nyilvánul meg, hogy a külföldről jött ajánla­tot, szerződést, levelet stb. eredeti nyelven (oroszul, an­golul, németül stb.) továbbít* ják, holott Magyarországon a nivatalos nyelv a magyar. A külkereskedelmi vállalatok dolgozói ezért is kapják a nyelvpótlékot. Ügy látszik, a nyelvtudás csak a nyelvpótlék megállapításáig terjed. A helyettesítés egy példáját a cikksorozatban már bemu­tattuk. Nem tudom, megfi­gyelték-e már a kedves olva­sók, hogy nálunk, Magyaror­szágon csak helyettesek van­nak, vezetők nincsenek. Az osztályvezető az inkább fő­osztályvezető-helyettes, a vál­lalati főmérnök inkább műsza­ki igazgató-helyettes és a mű­szaki igazgató inkább vezér­igazgató-helyettes. Ha így ha­ladunk, a dolgozó is inkább a csoportvezető-helyettesi címet fogja használni, mert hosszabb és nem sokat mond. A valóság az, hogy m;nden vezető egy funkciót betölt, pé'- dáui a főosztályvezető-helve-- tes az valamelyik osztályát vezeti a főosztálynak, és csak a tőosztályvezető távollétében válik általános helyettesévé. Azért csak általános helyette­sévé, mert a speciális helyet­tes mindenkor a szakterületet ismerő osztályvezető marad. Igen ám, de Magyarországon már van egy olyan tröszt, ahol a vezérigazgatónak hét szakigazgatója van, és ebből öt a vezérigazgató-helyettesi cím tulajdonosa. Persze, nem lenne baj, ha a helyettesek ténylegesen el is látnák a vezető távollétében a helyettesítést. Tisztelet a ki­vételnek, de a helyettesek csak addig szeretnek a helyettesi mivoltukban tetszelegni, amíg az ennek megfelelő bért, pré­miumot és a státuszszimbolu- mokat megkapják (iroda, szo­baberendezés stb.). Amikor ténylegesen szükség lenne a vezető helyettesítésére, akkor nem döntenek, hanem meg­várják a vezetőt. Oka? Vagy a vezető tiltja meg, veszi ked­vüket a helyettesítéstől, vagy saját maguknak nincs mer- szük a helyettesítés jogával élni. Az igazi helyettes az összes információ birtokában kell, hogy legyen, megalapozott ve­zetői döntéseket merjen hozni. A vezető távollétében a szo­bájában látja el a helyettesí­tés teendőit. Ez nem fúrás, ez nem a távoliét kihasználása, hanem igazi helyettesítés, ugyanis a vezetőt a közvetlen telefonján szokták keresni. Kúti István A nyárra készülnek Nyílnak a SZOT nyári üdülői 121 ezren üdülnek a főszezonban kedvezményesen a Balaton mellett Alig köszöntött be a május a megye iskoláiban, úttörőcsa­patainál már a nyárra ké­szülnek. Szervezik a vakáció legkellemesebb programját, a nyári táborozást. Értesültünk arról, hogy a felnőtt- és gye. rek vezetőképzést a nyírj esi váltótáborban bonyolítják le az idei nyáron. Az úttörők jutalomtábora Salgóbányán lesz. Kunhegyesen tölthetnek tizenkét napot a megye leg­jobb tanulói. A szaktáborban a gyerekek a kirándulások, a szabad programok mellett szakági foglalkozásokon is részt vesznek. Az eddigi ha­gyományokhoz hűen az idén is sok úttörőcsapat keresi fel a közkedvelt hevesi váltótá­bort. Kedden megérkeznek az el­ső vendégcsoportok a Bala­ton nyárj. SZOT-üdülőibe, s ezzel a tó partján megkezdő­dik a szakszervezeti üdülők­ben a főszezon, amely május 6-tól október 9-ig tart. Ez idő alatt, mint a SZOT-üdülési és szanatóriumi főigazgatósá­gán az MTI munkatársának elmondották, 121 ezren pi­henhetnék majd itt kedvez­ményes áron. Közülük mint­egy 50 ezren családosán tölt­hetnek két hetet az északi és a déli parti SZOT-üdülők- ben. A nagycsaládosoknak újabb kedvezményként ez év­től csak két gyermek után kell az üdülésért fizetniük, a többi gyermek ellátása díjta­lan. A 91 Balaton-partí SZOT- üdülőház közül elsőként a sió­fokiakat népesítik be a szak- szervezeti beutaltak, 7-én a balatonszéplaki „Ezüstpart” SZOT-szállodáit veszik bir­tokba — itt egy turnusban ezernél többen pihenhetnek egyszerre. 8-án a balatonlellei. a bogiári és a többi üdülő is kinyitja kapuit. Az üdülőházak jó előre felkészültek a szezonra, az épületeket kitatarozták, a fel­szereléseket felújították. A vendégek szórakozásáról is gondoskodik a SZOT, idén az eddigieknél magasabb szín­vonalú és gazdagabb kultúr- programot állítottak össze. A győzelem gyökerei és virágai 1. Megvédtek a várost leningrádi alussraa örök ál­mát, amikor az egyik ház fa­lán megpillantottam a fehér­rel festeit feliratot, amelyet emlékeztetőül hagy tak meg: „Polgártársak! Tüzérségi tűz esetén az utcának ez az ol­dala a veszélyesebb!” A fel­írat a történelemben, példát­lan, Leningrad 900 napos blokádját idézi. Az ott élők. azonban a súlyos bombaía- irtadiáisok, az állandó tüaársé* gi tűz, az éltség, a vízhiány ellenére sem engedték be a néme,t betolakodókat Lenin- grádba. Drága árat fizettek ezért, kát. Mo6t a győzelem 30. évfordü ójának előestéjén so­kan zárán dokolniak el jj piszkarjovói emléktemetőbe, amelynek gránitfalán olvas­ható: „Senkiről sem feledke­zünk meg; és semmit sem felejtünk el 1” A forradalmi hagyomá­nyairól híres Putyilov-gyár- ban (ma Kirov nevét viseli) találkoztam Konsztantin Va- sziljevics Govorusinnal, aki itt kezdte munkásútját, itt kapta meg a Szocialista Mun­ka Hőse kitüntetést. Ma, 58 évesen is itt dolgozik, a le* nin.grádi Városi pártbizottság, a Béke-Világtanács tagia. Govorusin könyvet írt éle­téről. Így emlékezett: — A legkeserűbb időszak 10(1—43. te’e volt. Gyárunk­tól 3—4 kilométerre húzódott a front, sűrűn bombáztak és szinte állandóan, tüzérségi tűz alatt tartottak bennünket. Az élet azonban nem állt meg. Pedig a blokád ideje alatt akkor volt a legkisebb a ke­nyér fejadag, a munkásak 250, a gyerekek és eltartottak 150 grammot kaptak naponta. És milyen kenyeret! Csak 40 százaléka volt rozsliszt, a többi cellulóz, napraíorgó- pogécsa-liszt és- pelyva. Ilyen élelmezés mellett védték a várost a katonák, dolgozott a lakosság, a védelmi vonalak kiépítésén. Mi pedig az üzemben, ahol harckocsikat, önjáró lövegeket gyártottunk, de megvédtek városu- annyira legyengültünk, hogy gyerekek fogtak minket mun­ka közben, és már az se volt érdekes, ha férfiak és nők együtt, egy időben fürödtek. Igen, ez így volt! Tizennégy órákat dolgoztunk naponta és jóformán a gyárban lak­tunk, mert nem volt értelme hazamenni. — Engedje meg és kérem, hogy írja meg — folytatta Konsztantin, Vasziljevics —, hogy elbeszéljem életem leg­nehezebb, legkeservesebb szilveszterét. Az 1941. évet a temetőben búcsúztattam. Húszfokos hidegben, sírok között. Barátom és munka­társam keresett meg este, hogy segítsek eltemetni az apját. Jól ismertem Mihail Kazmirovics Keiszet, ezt a magas, vékony termetű, idős embert, és nagyon sajnáltam a barátomat. Koporsó nem volt, lepedőbe, pokrócba bur­koltuk az elhunytat, szánkó­ra kötöttük és elindultunk a nagy hóban a Volkov-teme­tőbe. Éppen, hogy csak von­szoltuk magunkat, s útköz­ben sok ilyen, szomorú me­nettel találkoztunk. De nem volt mindenkinek ereje el- vánezorogni a temetőig, út­közben sok gazdátlan száno­két, rajtuk gazdátlan halot­tat láttunk! — Fagyos volt a föld, 'még­is úgy temettük el az öreget, ahogy abban az időben ke­veseket, hiszen, tömegsírok voltak. Éppen éjfél volt. amikor a fagyos föl-drogokból emelt sírhantot fenyőággal megjelöltük. Aztán leültünk a sírhatom mellé, ittunk egy kevés ibolyaszínű den.atürált- szeszt, haraptunk egy szelet kenyérkét, és havat ettünk rá. Tudtuk, nem szabad itt elaludni, mert megfagyunk, de sehogv sem akar ódzott el" menni innen. Csak ültünk a hóban beszélgettünk a barátommal arról, hogy mit hoz az úi. az 1942. esztendő. Tudtuk, éreztük, hogy ki kell tartanunk minden körülmé­nye^ között és mindennel tá­mogatni kell a frontot, mert ebben, a kritikus helyzetben is hittünk ügyünk győzel- m=bsn... És a lenináradlak a nagy- áldozatok ellenére kitartot­tak harcok ak. és dolgoztak. Áttörték 1944. januárjában a- blokádot. Győztek. (Folytatjuk) Ot-a ,já,nirn Rudolf Kobaly NÓGRÁD - 1975. május 7„ sierda

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents