Nógrád. 1975. május (31. évfolyam. 101-126. szám)
1975-05-03 / 102. szám
Fásítás futóhomokon Felére-harmadára csökken the' ők a védő erdősávok hbmokon való telepíté- tésének költségei azzal az új eljárással, amelyet a Szovjet- Üzbegisztánban működő Közép-Ázsiai Erdészeti Kutató Intézet dolgozott ki. Az újítás lényege egyszerű: a fűből és ágakból készült szokásos védőpalánkok helyett homokgátakat alkalmaznak. Ezeknél felhalmozódik a szól hordta homok, közöttük pedig —, mint kitűnt — kedvező mikroklíma keletkezik. A telepítetési övezetben nem szárad ki a homok, a csemeték pedig az első két évben szélárnyékban vannak. Az új módszer lehetővé teszi a íutóhomok megkötésével és erdősítésiével járó összes folyamatok gépesítését. Iiiológini védekezés a levédettek ellen Az Össz-szövétségi Mező- gazdasági Akadémia szibériai osztálya megrendelésére a Távol-Kele'i Növényvédelmi Állomás 15 ezer levéltetű- élösdit küldött. A fa’ánk levél tetveket ezzel a biológiai fegyverrel, ősi ellenségükkel irtják a novoszibirszki lakosok ellátását biztosító melegházakban. Ez az eljárás különösen hatékony a zárt helyiségekben, üvpgházakban. Szakkönyvekkel gyorsabb, jobb a kerti munka Egyre nagyobb azoknak a városi embereknek a száma, akik szabad idejüket kertészkedéssel kívánják hasznosan és egészségesen eltölteni. Elsősorban a kezdő kertész- k'edőkniek okoz sok fejtörést, bajlódást, hogyan műveljék kertjüket, miként gondozzák, ápolják a különböző növényeiket. Az eredményes kertészkedéshez , ugyanúgy ismerni kell legalább az alapfogalmakat, gyakorlati fogásokat, mint bármely szakma műveléséhez. Az ismeretek hiánya bizony gyakran okoz kudarcot, bosszúságot. Mindezeket könnyen elkerülhetjük, ha házikönyvtárunkat ellátjuk a legfontosabb kertészeti seakkönyvekkel, rendszeresen olvassuk, e egy-egy fontos tennivaló elvégzése előtt áttanulmányozzuk azokat. A körültekintően összeválogatott könyvek elősegítik, hogy munkánk minél eredményesebb lehessen. Hogyan válogassunk össze egy jó kis házi szakkönyvtárat. Az általános, alapozó jellegű könyvekből a legcélszerűbb, ha többfélét vásárolunk mert így részletes választ találhatunk az alapismeretékhez. Ilyen például Bálint flfi-tl' i; ■> íjjSjf’ íl'l« "-lljjp * A kiskertekben ■■ ngrádicsom sokféle fajtáját termesztik. Ezek gyakra > iá is meglepően különböznek egymástól. Ezen a képen a paprika alakú és á mini paradicsomot látható* egy ..normális’’ paradicsommal együtt. Május elejére várható a rendkívül kártékony molyok első nemzedékének megjelenése. Ellenük leghatásosabban a Lebaycid nevű növényvé- úöszerrel védekezhetünk. Képünk az almamoly fejlődési alakjait és kártételét mutatja be. György Gyümölcsöskert, Zaty- kó Lajos — Z. Draskóczy Erzsébet: Nagy öröm a kiskert! Oláh Sándor: A családiház kertje, vagy Katona József szerkesztésében a Kertészek új kézikönyve. A háztáji és hétvégi telkek tulajdonosainak egyaránt sok hasznos tanácsot nyújt a kertészet minden ágazatában a Kertbarátoknak című magaainszerű kiadvány. Annak, aki főként gyümölcstermesztéssel kíván foglalkozni, nem hiányozhat a könyvespolcáról Mohácsy Mátyás: Gyümölcstermesztés a házi- és háztáji kertekben című könyve. A szamócatermesztéssel foglalkozók Szilágyi Kálmán: Szamóca, a többféle bogyóst, is termesztők Harmat—Kellényi— Porpáczy—Szilágyi: Bogyós gyümölcsűek termesztése című könyvéből nyerhetnek alapos ismereteket. Aki őszibarackot szeretne termeszteni, feltétlenül szerezze be Timon Béla: Őszibarack ciműi munkáját. A szőlőtermelőknek és borászattal is foglalkozóknak Prohászka Ferenc: Szőlő és -bor, Hováth Sándor: Szőlő a házikertben, Csepregi Pál— Zilai János: Szőlőfajtáink című könyve nyújthat bőséges tájékoztatást. A zöldségtermesztés tennivalóiban sokat segíthet Kom- játi—Tuza: Veteményeskert, továbbá Komjáti—Török— Tuza: Üj zöMségfiajták és termesztésűik és Koródi—Túri Jövedelmező háztáji zöldség- termesztés című műve. Ä fólia alatti zöldség- és dísznövénytermesztéshez ad sokféle tanácsot Tuti—Fodor: Kertészet a fólia alatt cimű munkája. A dísznövénykedvedőknek I. Ticsónszky Mariann: Virág a házban és a ház körül, Lelkes Lajos szerkesztésében a Virágoskert, pihenőkért, Tóth Imre: Lombhullató díszfák, díszcserjék a kertben, könyve ad részletes tájékoztatást a pihenő- és virágoskertek és a lakások növényeiről, termesztésükről, ápolásukról. A lakó- és pihenőkert kialakítását, építését segíti elő Kiácz György: Kertmesterség című munkája. Gyakori gondja a házikertek tulajdonosainak az öntözés, a kisgépek használata, a kerti termékek tárolása. Mindezekre könnyen választ kaohatnak, ha megvásárolják Nyújtó Sándor: Öntözzük kertjeinket!, Kotyulák Géza: Okos kisgépek a kertben és a ház körül, Erhard Donath: Házi gyümölcs- és zöldségfeldolgozás és Sáry Tamás: A házi élelmiszer-tárolás ábécéje című műveit. A szakszerű növényvédelemhez az Engedélyezett növényvédőszerek című kiadvány, a Jenser Gábor szerkesztette: Gyümölcsfák védelme, Lehoczky—Reichert: A szőlők védelme, Benczner— Bodor—Paizsné: Zöldségfélék növényvédelme és E. W. MüMer: Dísznövények védelme című könyve adhat nélkülözhetetlen ismereteket. Ne sajnáljuk a könyvekre kiadott pénzt, mert az a szebb és több termésben bőségesen visszatérül majd. Sz. M. F. Kert a fül óhomok között A Mangislak-félsziget futóhomok borította sziklás talaján, dacolva a Kaszpi-ten- ger táján gyakori vad szelekkel, több mint 160 féle fa, bokor és virág honosodott meg. Ez a Kazáh Tudományos Akadémia Botanikus Kertje szakembereinek sokéves, kitartó kísérleteit dicséri, A növényeket, amelyeket korábban a tengervízből nyert vízzel öntözték, most atomenergiával működő édesítő berendezés látja el vízzel, Hogy az ember „zöld barátait” megóvják a nap izzó sugaraiból, amelyek, a talajt betonkemény kőtömbbé szárítják, a tudósok tengeri mo- szatokkal borítják be a fák törzs körüli részét. A félszigeten levő Sevcsenkóban munkájuk nyomán 230 hektárnyi zöldterület virít. Egész parkövezet alakult ki, amelyben olyan vizet kedvelő növények is jól érzik magukat. mint a fűzfa, a tiszafa, a kőrisfa, a fehér akác és a vadrózsa- bokron a nemes rózsa hamvas virága illatozik. JA méhészet melléktermékei A legrégibb ókortól szint» napjainkig a méhészkedés célja csupán a méz és a viasz hasznosítása voüt. Csak mintegy két évtizeddel ezelőtt kezdték felismerni a méhészet melléktermékeinek — a virágpornak, a méhpempő- nek, a méhméregnek és a méhszroknak (propolisz) — a jelentőségét is. VIRÁGPORRAL DŰSÍTOTT M£Z A vizsgálódások sarán kitűnt, hogy a méhek által téli táplálékul begyűjtött virágpor igen értékes anyagokat tartalmaz. Az elemzések szerint a virágpor kb. 35 százalékban fehérjeanyagokból. 15—20 százalékban aminosa- vakból (12 amonisavból) és kto 20 százalékban cukorszerű anyagokból áll. Azonkívül megtalálható benne valamennyi B-vitamin, továbbá a C- és az A-vitamin, valamint egy közelebbről még meg nem határozott antibiotikum. A gyógyászati kipróbálás során a virágpor igen hatásosnak bizonyult a bél- és gyo- morműködés szabályozására, prosztatazavarok megszüntetésére és súlyos cukorbetegek gyógyítására. A virágpor mézbe, süteménybe keverve fogyasztható. Hazánkban csak most kezd ismertté válni, már árusítanak is virágporral dúsított mézet. Gyomirtás vegyszerrel Főként az idősebb kerttulajdonosok számára okoz gondot, hogy miként könnyítsék meg a fárasztó kapálást a gyümölcsös- és szőlőskeriben. A talajmaróval felszerelhető kisgépek még mindig olyan drágák, hogy csak nagyobb kert esetén kifizetődő a beszerzésük. A gyomirtók használatától pedig számosán joggal óvakodnak. Hatásuk a talajban több évig megmaradhat, s rövidebb-hosssaob idő múlva a szermaradvány károsítása következtében a hasznos növényzet is kárt szenvedhet. Két olyan hasonló tulajdonságú vegyszer van, melyek nem rendelkeznek az említett tulajdonságokkal. Ez a Gra- moxone és a Gomex. A talajra kerülve hatástalanná válnak, szermaradvány nem marad vissza és így később sem károsítják a növényeket. Csak klorofillbontó — zöldrész pusztító — hatásuk van. A beérett, barna vesszőket, ágakat, törzset, gallyakat nem károsítják. Megfelelő időben alkalmazva a gyomokat kezdeti növekedési időszakban pusztítják el s így magjuk nem kerülhet vissza a talajba. Használatuk esetén csupán arra kell ügyelni, hogy hasznos növényre ne kerüljenek rá. Ezt könnyűszerrel el lehet kerülni, ha mindig szélcsendes időben használjuk és ha védő, tereiőlemezt vagy Polijet fúvókát szerelünk fel a permetezőgépre, s a szert alacsony nyomással juttatjuk ki. Magasnyomással sohase dolgozzunk, mert a finoman/ ponlasztott pennetlé sokkal könnyebben rászállhat értékes kultúrnövényeinkre. A kezeléseket a tavasszal kelő, nyáron vagy ősszel magot érlelő gyomok ellen akkor végezzük, amikor a gyomok kb.10—15 cm magasak. Kb. 3—4 kezelés kellő eredményt ad. Vetés, palántázás és kiültetés előtt gyomirtásra a Gramoxone- ból 100 m2 re 0,35-o, 52 dl-t, a Gomexből 0,5—0,75 dl-t •adagoljunk. Közvetlenül a kultúrnövények kezelése előtt palántanevelő ágyakba és szabadföldre (a gyökérzöldségek, a retek, a saláta kivételével; 100 m2-re Gramoxoúe-bói 0,14—0,19 dl-t, a Goinex-ből 0,2—0,27 dH adagoljunk. . A szert minden esetben 6—8 liter vízzel juttassuk ki. Sorközök és sorok gyomirtására szőlőben, gyümölcsösben, bogyósoknál terelőlemez gondos alkalmazása mellett 100 m2-re Gramoxone-ból 0,43 dl-t, Gomexből pedig 0,61 dl-t adjunk. Műveletlen, parlag területek, útszegélyek és utak gyomirtására 100 m2re Gra- moxone-ból 0,52 dl-t használjunk 1 százalékos oldatban. A szereket felhasználhatjuk az egyik legkellemetlenebb gyom, a tarack irtására is. Az első kezelés után, a kinövő sarjakat mindaddig szórjuk le Gramoxone-nal vagy Comexel, amíg a növény tartaléktápanyagai ki nem merülnek, s teljesen el nem pusztul. Hasonlóan védekezhetünk az acat és a szulák ellen is. — s®; m. f, — A virágport akként gvűj- ti)k össze. hogy a kantárak kijáróira virásporle&zedő rácsokat erősítenek, amely a hazatérő méhek lábáról lesodorja a virágport egy vályúba, Egy-egy méhcsalád után évente 2-3 kg virágpor gyűjthető be. a méhcsalád károsodása nélkül. A rácsok segítségével összegyűjtött virágport infravörös besugárzással tartósítják. A virágpor-igény világszerte olyan mértékben nő, hogy Kanadában. már szintetikus virágpor előállításán kísérleteznek. HA NEM IS CSODASZER A fiatal dajkamáhek terméke, a méhpempő, értékes összetételénél fogva olyan átalakulást idéz elő az anyaméheknél, amely az élővilágban egyedülálló. Ezt a rendkívüli hatást az emberelőnél is hasznosítani lehet. A pempő eddigi gyógyászati „pályafutása” során hatásos szernek bizonyult a vérszegénység, az érelmeszesedés, a cukorbetegség és az aggkor: jelenségek gyógyítására, valamiint legyengült csecsemők erősítő táplálására. Fogyasztásával javul az étvágy, a kedély, csökken a fáradékonyság, az idegesség. Nem volt indokolt és igen nagy kárt tett a méhpempő ió hírében az a túlhajtott reklámhadjárat, amit mintegy másfél évtizeddel ezelőtt csaptait körülötte, főleg kozmetikai hatásált illetően. Kétségtelen, hogy növeli a bőr rugalmasságát, gátolja a pattanások, ráncok képződését, csökkenti a hajhullást. de szó sincs arról, hogy valamiféle univerzális csodaszer lenne. A méhpempő kétharmad iészben víből - áll, emellett kb 12 százalék proteint és aminosayakaít, 12,5 százaléknyi cukorszerű anyagokat és 3 százaléknyi eddig még meg nem határozott anyagot tartalmaz. Ez a 3 százaléknyi mennyiség valóságos vitamim- bániya. Valamennyi B-vita* minon, továbbá a biotinon és az inosidolon kívül megtalálható benne a C-, A- és az E- viitamim is, valamint különféle hormonanyagok. A méhpempő, rendkívül nagy hafcóanyagtairtalma miatt, legfeljebb napi 50 milligrammos adagban használható. Egy-egy anyabölcsőből 100—200 milligrammnyi pempő szedhető ki. Bőrápoló szereket, szépítő kenőcsöket,’ serkentő injekciókat készítenek belőle, és mézbe keverve közvetlenül is fogyasztható. NÖGRÁD - 1975. május 3., szombat 11