Nógrád. 1975. május (31. évfolyam. 101-126. szám)
1975-05-24 / 120. szám
Sol oho v a szülőföldön Solohov szülőföldjén Az űt, amely Vesetnrakajá- ba visz, ahol Mihail Solohov él és dolgozik, a rosztovi területen levő Miilerovo városból indul és 160 kilométer hosszú szalagként szedi keresztül a dimbes-dombos doni sztyeppet. Ezt a gabona termő tájat a nép csak Solohov-vidéknek nevezi. Nemcsak azért, mert napjaink nagyszerű írója az ősi kozákfaluban született, hanem azért is. mert itt minden falu és tanya. sztyepped folyócska árvalány hajjal benőtt kunhalom így, vagy úgy szerepel az író műveiben. Solohov megindító szavakkal fejezte ki a doni sztyeppe, a szülőföldje iránti mély szeretet: „A Donnál születtem, ott nőtem fel, tanultam, formálódtam emberré és íróvá, és nevelkedtem nagyszerű kommunista pártunk tagjaként. S legyek bár hatalmas hazám patriótája, büszkén vallom magam szülőföldem, a Don-vidék paita Csendes Don, vagy a Feltört ugar szereplői. A Csendes Don-beli Tatár-tanya helyén a Feltört ugar Grem- jacsij Logá-ban ma gépészek, állattenyésztők, mérnökök, technikusok, agronómusok és más felső-, vagy középfokú képzettségű dolgozók élnek. Megváltozott a falvak, a tanyák külseje is. Mennyire nem hasonlít a mai Vesensz- kaja arra, amely a Csendes Don-ban szerepel! Rég eltűnt a homokitenger. Bármerre tekint is az ember, zöldben pompázik az egész táj. A falut fenyvesérdők és ligetek veszik körül minden oldalról. Itt található a sztyeppéi délvidék egyik legnagyobb gépesített erdőgazdasága és korszerű erdőkísérleti állomása. Legalább ilyen szembetűnő Vesenszkája kulturális fejlődése. Különösen a színházművészet örvend nagy megbecsülésnek. Még a háború előtt Solohov kezdeményezésére és segítségével megalakult irt a vjosensdtójai kozák ifjúsági színház. Solohov bábáskodott a színtársulat fölött, amelynek tagjai tehetséges kolhozparaszt-fiatalok voltak. Az író segítségével csiszolták színészi képességeiket, állították össze repertoárjukat. Büszkék a falubeliek az új, tágas művelődési házra ahol a helyi öntevékeny drámai együttes tartja előadásait, de szívesen látogatja a lakosság a kozák dal- és táncegyüttes, a kórushangversenyeit. Vesenszkája lakosai már jóval pirkadat előtt világosnak látják a Solohov-ház ablakait. A hosszú évek alatt hozzászoktak ezekhez a messziről látszó kivilágított ablakokhoz, amelyek mögött a hajnali órákban már dolgozik a hetvenéves Solohov. Alekszand Szuicsmezov (APN) Hetvenéves Solohov Századunk egyik legnagyobb íróját köszöntjük hetvenedik születésnapja alkalmából. Az írót, aki Vesensz- kaja doni kozákfalu- han látta meg a napvilágot 1905. május 24- én. Nevét nemcsak a szovjet és a szocialista népek baráti közösségének olvasói ismerik és tisztelik; Mihail Alekszandrovics Solohov művei éppoly ismertek és kedveltek Moszkvában és Londonban, mint Budapesten, vagy Stockholmban. Solohov, a doni pa- rasztsorsból kiemelkedő és írói munkásságáért 1965-ben Nobel- díjjal kitüntetett író forradalmár is egyben. Az SZKP Központi Bizottságának tagja a Szovjetunió Legfelső Tanácsának küldötte. Egész forradalmi és írói életpályája egy nagyszerű ember céltudatos munkásságát példázza. Először a forradalmár Solo- hovoi ismerte meg az új szovjethatalom aki középiskolai tanulmányait félbeszakítva, fegyveresen harcolt a polgárháborúban a Don menti fehérgárdista el- lenforradalmárok ellen. Életformájára jellemző, hogy bár 1922-ben Moszkvában telepedett le, mégsem találta helyét a nagyváros kórén gete- gében. Néhány év múlva hazatért szülőföldjére, ahol mindmáig együtt él doni kozák paraszti véreivel. Rogyimka a címe első elbeszélésének. Magyarul: Az anyajegy; 1924-ben került az olvasók kezébe. Két év múlva már novelláinak gyűjteményével találkozunk, főbb témái személyes élményeiből fakadnak: a polgárháborúban szerzett élményanyagát dolgozta fel. A forradalmi és ellenforradalmi táborra szakadt kozálkság kegyetlen osztályharcáról vall a szovjethatalom első éveiből. Egy esztendővel később kezd hozzá a Csendes Don című hatalmas regényéhez. Alaposságára, írói gondosságára jellemző, hogy kereken tizenöt esztendeig dolgozik rajta. Érdekességképpen megemlítjük, hogy az első és a második könyv 1928-ban, a harmadik 1929—1932-ben, a negyedik, a befejező kötet 1937—1938-ban, illetve 1940- ben került ki a nyomdából. Főhőse, Grigorij Melehov a huszadik század prózairodalmának egyik legművészib- ben megformált alakja, az első világháború embertfoirmá 1 ó izzásában döbben rá a doni kozákok évszázados, megszégyenített társadalmi szerepére. Biztos a forradalmi jövő diadalában: a cárizmust megdöntő forradalmárok mellé áll. Solohov a ma már klasz- kusmak számító regényében továbbfejleszti a tolsztoji lé- lekrajz művészi módszerét. Bár Grtgorij Melehov végül is egyedül marad — a fehérek közt nem tud élni. a vörösök elfordulnak tőle —. társtalan. meghasonlott emberré válik, végső kicsengésében a Csendes Don nem pesszimista alkotás. Másik, világsikert aratott regénye, a Podnyataja celina. Mi Űj barázdát szánt az eke címmel szerettük meg. Hasonlóan fogadták mindenütt A hazáért harcoltak című művét, az Emberi sors című elbeszélését, a Feltört ugar-t. Ez utóbbit, továbbá a Csendes Don-t és az Emberi sorsot megfilmesítették. Sőt, a Csendes Don-ból operát komponált Ivan Dzierzsinszkij. Hadd írjuk még ide: Solohov műveit eddig mintegy húsz nyelven jelentették meg. Solohov századunk egyik legnagyobb tehetségű író-alkotó művésze, Lev Tolsztoj, Gogol és Gorkij világirodalmi rangú műveinek méltó folytatója. Regényeinek. elbeszéléseinek középpontjában | mindenkor a szovjet és a társadalmi problémák bensőséges emberi legmélyére hatolva bontja ki bölcs, elemzéssel a valóságot, az igazságot. Történelmileg hitelesen ábrázolja korát, azokat a harcokat, melyek közelebbi pátriája, a doni kozákság és a nagyobb társadalom, a szovjethatalom vív az első világháború óta napjainkig. Nyelvezete pedig gazdagon merít a népnyelv utolérhe- tetlenül gazdag forrásaiból. Beféjezésül hadd mutassuk meg igazi emberközelségben Solohovot, a szülőfalujában élő szovjet polgárt. Mint említettük, Vesenszkaja faluban, a régi családi otthonban él, alkot, ír, s közben mint forradalmár, szívében hordja faluja ügyes-bájos dolgait is. Egyszer hajnali őt órakor látogatót kapott: egy kolhoz- paraszt asszony kereste fel és elpanaszolta az írónak, hogy helytelenül adóztatták meg. Solohov kissé méltatlankor dott: — Hát hogy, kedves, nem tudtál volna még korábban jönni, mondjuk, négy órakor? A kerületi végrehajtó bizottsághoz sem mehetsz öt órára! Az asszony csendesen válaszolta : —- Ami azt illeti, tudom) mikor kezdődik ott a munka) Azért jöttem korán reggel) mert lehozzad most is lehet) hiszen nem alszol! Hajnali öt órakor Solohov íróasztalánál dolgozott. Révész Tibor MIHAIL SOLOHOV: ENDE nótájának is.” A folyómenti kozákfalu ódon kis házai szorosan tapadnak egymáshoz. Köztük két—három szintes új épületek. a falu ősi kupolás temploma, s közvetlenül a Don partján magasodik a panorámamozi modem architektúrájú épülete. Minden ideérkező látogató először Solohov házát keresi a szemével, hiszen sokat írtak már arról, hogy Solohov könyveinek hősei között él. Vesenszkaját sok ember keresi fel az ország minden részéből hogy találkozzék az íróval. Naponta egész halom levelet hoz neki a postás. A látogató így nehezen tudja elképzelni. mikor talál időt az író az alkotómunkára. Solohov rendszerint a kora reggeli órákban dolgozik — mondják a helybéliek. Hajnali négyöt órakor már világos a Solohov-ház, de gyakran kora reggel jg érkeznek látogatók az íróhoz. ■ Vesenszkaját régóta az „irodalom Mekkájának” tartják. Solohov vendége volt többek között Charles Show és Pamela Johnson angol íi'óhá- zaspár. Martti Larni, a népszerű finn író. Továbbá bolgár, NDK-beli írók, a fiatal szovjet és külföldi írók sze- niipáriumának részvevői, és sok más ország írói. Ritka az olyan Ve- sen*zkajába látogató ember, aki ne keresné Solohov földijei között műveinek hőseit, vagy olyanokat, akik Akszinyára, Grigorij Me- lehovr’a, Nagulnovra. Maj- dannyikovra, vagy Scsuk a r apóra hasonlítanak. Külső hasonlóságot még talál a látogató de az itteni emberek ma már egészen mások, mint A kszinya »okáig csókolgatta szerelmese csukott szemét; azután orcáját Grigorij kariéhoz szorítva, szederében mosolyogva, maga is elaludt. öreg éjszaka, mikor már Jement a hold, elhagyták, a Száraz Szurdokot. Kétórai lovaglás után a Csir mellé bocsátkoztak a dombról. A réten harsogott a haris. a szittyóe. folyóöblökben torkuk szakadtából kuruttvoltak a békák, és valahol messze tompán bömbölt a bölömbika. \ A kis folyó mentén egymásba olvadó gyümölcsösök húzódtak végig, és komoran feketéllettek a ködben. Grigorij a hídtól nem messzire megállt. Faluszerte éjfélig némaság uralkodott. Grigorij a ló véknyéba vágta csizmája sarkát, és oldalt kanyarodott. Nem akart át- lovagolmi a hídon. Nem hitt ennek a csendnek: rettegett tőle. A falu peremén átgázoltak a Csiren. Mihelyt az első keskeny közbe befordultak. az árokból hirtelen előbukkant egy ember, azután még három! — Állj! Ki vagy? Grigorij összerezzent a kiáltásra, mintha váratlan ütés érte volna. Meghúzta a kanté rszá rat. Egy szempillantás alatt megemberelte magát, és jó hangosan válaszolt: ..Jó barát!” Gvorsan megfordította lovát, és sebtében odasúgta Ak'zinyának: „Vissza! Utánam!” Az őrség négy embere — valamennyi az éjszakai pihenőre megállapodott élelmező- osztpg katonája — némán és ráérősen követte őket. Egyikük megállt, hogy rágyújtson. Gyufát rántott. Grigorij a korbáccsal végigvágott Ak- szinya lován. A csődör megugrott, és minden átmenet nélkül a leggyorsabb vágtába csapott át. Grigorii a mén nyomában nyargalt. Néhány nyomasztóan izgalmas másodpercig tartott a csend, azután — miként a mennydörgés — darabosan ropogni kfezdett a négy puska. A sötétségben hirtelen átszúród- tak a fellobbanó torkolattü- zek. Grigorij füle mellett oer- zselően süvítettek el az ellenséges golyók. — Fegyve-e-e-er-be! — kiáltotta elnyújtottan egy hang. Grigorii a kis folyótól száz ölnvire utolérte a nvakra- före rohanó almásderest. — Hajoli le. Kszjusa! Még lejjebb! Hajolj le! — kiáltotta, amikor Akszinva mellé ért. Akszinya meghúzta a kan- társzórat. hárahamyatlott és oldalra dőlt. Grigorii ijedtében megkapta, különben lezuhant volna. — Megsebesültél? Hun találtak el? Széli hát! — kérdezte rekedten Grigorii. Akszinya hallgatott, és egyre súlyosabban nehezedett a férfi kezére, Grigorii vágla(Részlet) tás köziben magához szorítota, és lihegve súgta az asszony fülébe: — Csak egy szót! Megáld az Isten! Hát mj van veled? De Akszinya néma szájából nem hallott sem értelmes szót, sem nyögést. Grigorij^ a falutól két versztányira éles kanvarban letért az útról, egy szakadékba ereszkedett. Gyalog szállt, karjába vette Akszinvát és vigyázatosan lefektette a földre. Levette róla a rövid, meleg télikabátot, fellépte mellén a könnyű katonablúzt meg az inget, és tapogatózva megkereste a sebet. A , golyó Akszinya bal lapockáját fúrta át, szétroncsolta. és ferdén a jobb kulcscsont alatt repült ki testéből. Grigorij összevérezett. remegő kézzel vette elő átvető tarsolyából saját tiszta alsóingét meg a sebcsomagot. Megemelte az asszonyt, háta alá tette a térdét, hozzáfogott, hogv bekötözze a sebet: igyekezett elállítani a kulcscsont alól bőven felbugyogó vért. Az ingcafatok és a kötés mihamar megfeketültek. és teljesen átnedvesedtek. Vér folyt Akszinya félig szétnyílott szájából is. Csak úcv bugyborékolt a torkában. És a halálra rémült Grigorii már tudta, hogy mindennek vége. hogy a íegszőrnyűbb. ami csak az életben megeshetett — íme, meg is történt! A szakadék gazleote. iuh- mogyoró borította meredek leitőjén óvatosan a meder mélyére ereszkedett. Vigyázatosan vitte karján Akszi- nyát. Az asszony akarattala- nul hátrahanyatló feie az ő vállán nyugodott. Hallotta Akszinya el-elakadó. sípoló lélegzetét, érezte, hogy mind több meleg vér folvik cl a drága testből, amint szerelmese szálából az ő mellére csurog. Utána lebocsátkozott a szakadékba a két paripa is. Prüszkölve és zablájukkal csörömpölve legelték a zamatos zöld gyepet. Akszinya — nem sokkal virradat előtt — Grigorij karjai között meghalt. Többé nem tért magához. Grigorij némán megcsókolta az asz- szomy véres, sós ízű száiát. óvatosan lefektette a fűre. és felállt. Titokzatos erő mellbe lökte, megtántorodott, hanyatt esett, de rémülten tüstént talpra ugrott. Még egyszer elesett, födetlen feiét fájdalmasan beleverte egy kiálló kőbe. Azután térden állva kihúzta szabivá iát hüvelyéből és sirt ásott halott szerelmesének. A főid nedves volt: engedett a kardnak. Grigorij nagyon sietett. de valami fojtogatta a torkát. Feltépte nyakán az inget, hogy könnyebben lélegezzék. A pirkadat előtti hideg nyirkosság kellemesen lehűtötte izzadságtól nedves mellét: könnyebben dolgozott. A porhanyó földet kucsmáiéval és markával merte ki. Egy percre se«m pihent. mégis sok időbe telt. míg kötésig érő mély gödröt ásott. Tündöklő hajnali fénvben temette el drága Akszinyáiát. Sírba fektette, mellén keresztbe tette halottian meg- halvánvodott. olajbarna bőrű kezét, keszkenőjével befödte arcát, hogv az égre meredő, félig nyitott, lassan megüvegesedő szemébe ne hullion be a föld. Elbúcsúzott tőle. Abban a szilárd hitben búcsúzott hogy nem hosszú időre válnak el... Ujjaival gondosan elboro- nálta a nedves, sárga agyagot az alacsony hanton, és le- horgasztott fővel, lassan inogva. sokáig térdelt a sírnál. Most már nem volt miért sietnie. Mindennek vége szakadt. A szakadék felett, a déli szél gomolveatta ködben, lassan felkelt a nap. Sugarai beezüstözték Grigorij sűrűn őszülő födetlen feiét. és végiasiklottak mozdulatlanságában is iszonyú, sápadt orcáján. Mintha lidércálömból ébredt volna, felkapta feiét. Fekete eget és vakítóan vilgító fekete napkorongon látott maga felett. NÓGRÁD - 1975, május 24,, szombat 9
