Nógrád. 1975. április (31. évfolyam. 77-100. szám)
1975-04-07 / 80. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! Z MSZMP NOG R A 0 MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TAN ÁCS LA PJA XXXf. ÉVF., 80. SZÁM ÁRA: 80 FILLÉR 1975. ÁPRILIS 7., HÉTFŐ Szabadiá^unk születésének 30. évfordulóját ünnepelte dolgozó népünk Ünnepségek Budapesten — Elutaztak vendégeink Április 4-én napsütéses tavasz köszöntötte az országot. A jubileumi ünnepre zászlódíszbe öltöztek a városok, a falvak, sok helyütt zeneszó köszöntötte a lakosságot. Már kora reggel mindenütt gyülekeztek az ünneplő ifjak. de az idősebbek is, hogy megemlékezzenek legnagyobb nemzeti ünnepünkről. Az idei ünnepségeknek különleges jelentőséget adott a jubileum, az a tény, hogy a szovjet hadsereg diadalmasan előretörő katonái három évtizede, április 4-én tették • szabaddá egész országunkat, kiűzve a fasisztákat az utolsó magyar helységből is. Ünnepségeket tartottak az ország minden részében, Battonyától Nemes- medvesig. A városokban, községekben megkoszorúzták a felszabadító szovjet hősök emlékművét. Sok helyütt kiállításokon mutatták be a felszabadulás óta eltelt időszak eredményeit, alkotásait. Pénteken koré délelőtt Budapesten az ünnepi díszt öltött Felszabadulás téren mintegy HO ezer budapesti és vidéki vendég várta a tribünökön, hogy népköztársaságunk fegyveres erői — a magyar néphadsereg, a határőrség és a munkásőrség egységei — megkezdjék hazánk felszabaduld-, sának 30. évfordulóján díszszemléjüket. Néhány perccel 10 óra előtt élükön Kádár Jánossal, az MSZMP Köz- Az őrhalmi termelőszövetkezet elnöke, Bállá István a tagság nevében átveszi az MSZBTponti Bizottságának első tit- tagcsoport oklevelét — kulcsár felv. — kárával, Losonczi Pállal, az rln^ki TanáfS .elMkéi«7tártéiS zottságának másodtitkárával. Pártja Kemerovó területi Bi- besztercebányai újságírór ock Jenövei, a in 1 Folytatta programját a me- zottságának küldöttségét, küldöttség, amelyet Jan Vrto, nacs elnökével e o„ 4 gyeszékhely vendége Ivan amelyet F. V. Popov, a te- a Smer főszerkesztője vezeÄto S dlSZ Nyikitics Konyev vezérőr rúleti pártbizottság másod- tett. ‘ ".íj nagy. a- Szovjetunió hőse a titkára vezetett, a Ferihegyi A Magyar Népköztársaság ?. °nftC v.ut T°, M37MP Salgótarjánt felszabadító légi- repülőtéren Matúz József, a állami zászlaját, amely harc!*, FiTanár* a kor- desiszant hadosztály egykori Nógrád megyei párbizottság zánk felszabadulásának 30. . ’ 3d Liitihi parancsnoka. Régi ismerősei- titkára búcsúztatta. évfordulója tiszteletére két many tODD tctgja., poiixiivdij - — • - - 4 vei találkozott Balassagyar A Szlovákia Kommunista napon át lengett a Parlament isa.§1 e* Kuuuraus éle- vendége Vaszilij Mitro- Pártja Középszlovákiai ke. előtti Kossuth Lajos téren, tunk kiemelkedő szemelyise- ____wiiaan- Hatold Magyar napok Moszkvában Apró Antal az MSZMP KB tptt Magyarországnak a fel- szabadulásának 30. évforduló- tagja, az országgyűlés elnöke, szabadulás után. A szovjet ja alkalmából Moszkvában aki a Magyar—Szovjet Baráti katonák nemcsak szabadságot rendezett eseménysorozaton. gazdasági és kulturális «emelkedő szemciy;a<r fanovics Ljubimov nyugalma, rületl Bizottságának küldött- szombaton délelőtt ünnepékéDvfseletek^k vezetője és zott alezredes, a Balassagyar ségét. élén Igor Bellával. a Íves külsőségek között, kato. KepviseieteK sok ve etoje e matot felszabadító egység kerületi pártbizottság titkára- nai tiszteletadással levontak mfbol S “hatónkba érkezett Parancsnoka. val, Balassagyarmaton a ha- az árbocrúdról. V If. ,*■, - V +-»!*; A hazánk felszabadulásé, tárállomáson Devcsics Miklós, Ugyancsak katonai tisztekül toldi kulaottsegeK tagi . nak 3Q. gVfOIX;uiója tisztele- a megyei pártbizottság titká- letadás közepette vonták le T «io^vezérezrede? honvédül- téré rendezett ünnepségeken ra és Skoda Ferenc, a bal as- a gellérthegyi felszabadulá- i.ajos ve ere es no részt yett pártdelegációk el. sagyarmati városi pártbizott- si emlékműnél a magyar í-tw,*; 'Lrána ,,tj-i utaztak Saglótarjánból. A ság első titkára búcsúztatta, nemzeti lobogót és a munkás- a^PoZfi a fal ok 0nademonsUáC i ós Szovjetunió Kommunista , Eluta-zottt Salgótarjánból a mozgalom vörös zászlaját. menete következett. Felvonultak a budapesti ünnepségen megyénk fiataljainak képviselői is. A nagyszerű katonai és ifjúsági demonstráció végén a résztvevők és a 60 ezer néző együtt énekelték az Internacionálét. Április 4-én tovább folytatódott az ünnepség megyénkben is. A szabadság születésének 30. évfordulója alkalmából “ felszabadulás' emlékművet avattak Vizsláson. Karancsalján, Somoskőújfaluban és Nagyorosziban, Szécsényben felvonulás és nagygyűlés volt ezen a napon. Az ünnepségen részt vett a csehszlovákiai losonci járás küldöttsége is. Pénteken nyújtotta át a Magyar—Szovjet Baráti Tár saság-tagcsöport oklevelét az őrhalmi Hazafias Népfront Termelőszövetkezet: kollektívájának Géczi János, az MSZMP Központi Bizottságának tagja,' a megyei pártbizottság első titkára. Az őrhalmi ünnepségen részt vett a megyénkben tartózkodó Kemerovo kerület küldöttsége is. élén F. V. Popovval. az Összehívták A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa az alkotmány 22. paragrafusa (2) bekezdése alapján az országgyűlést 1975. április 10. napján (csütörtökön) délelőtt 11 órára összehívta. Az ülésszak napirendjére kerül előreláthatólag a társadalombiztosítási törvény javaslata cs az alkotmány egyes rendelkezéseit módosító törvényjavaslat, amely az ország- gyűlés, valamint egyes, általa választott tisztségviselők és a tanácstagok választásiidő-tartamának módosítását indítványozza, továbbá a Legfelsőbb Bíróság elnökének és legfőbb ügyésznek a beszámolója. (MTI) Párt- és kormányküldöttség utazik a moszkvai jubileumi kiállításra Fock Jenő. az MSZMP Po- Moszkváiba, a „Felszabadult litikai Bizottságának tagja, a Magyarország 1945—1975” cí- Minászrtertaináos elnöke veze- mű jubileumi kiállítás meg- tósével párt- és kormánvkül- nyitására. (MTI) dötitség utazik hétfőü reggel Moszkvai esemény Ma nyitja kapuit a magyar jubileumi kiállítás A moszkvai magyar jubile- gozó-ipar és a textilipar ellá- umi kiállításon, amely hétfőn tásában. Emlékeztetett arra, nyitja kapuit, szombaton dr. hogy az idén egymilliárd Bíró, József külkereskedelmi köbméter földgázt, 6,5 millió miniszter sajtóértekezletet tonna kőolajat és 4.2 milliárd tartott a szovjet és magyar kilowattóra vülamos energiújságírók számára. Külkereskedelmi át kapunk a Szovjetuniótól. A két ország kölcsönös áruterünk méltatta azokat az. csere-forgalmával kapcsolat, eredményeket amelyeket a bah dr. Bíró József rámuta- szocialista Magyarország a tott. hogy autóbuszokból a felszabadulást követő három Szovjetunióba az idén már évtized alatt ért el. Rámuta- több mint 6000 darabot szál- tott. hogy a szocialista nép- lítottunk. Számottevőek Magazdaság egész fejlődés? elvá- gyarország szállításai hfradás- laszthatatlan a magyar—szovjet technikai berendezésekből, gazdasági együttműködés elektronikai és vákuumtecheredményeitől. nikai gépekből, valamint élel1945-ben a felszabadulás miszeripari berendezésekből, után a Szovjetunióval kötőt- A magyar ipar és mezőgazdátok az első kereskedelmi ság egyes ágazatai termelésé- egyezményt, amelynek kere- nek igen nagy hányadát a tében a Szovjetunió 30 millió Szovjetunió vásárolja meg. rubel értékben, főleg a tér- Gazdasági fejlődésünk táv* melés megindításához latait változatlanul a Szovsziikséges létfontosságú anya- jetunióval és a szocialista gokat szállított számunkra. A magyar—szovj et delmi forgalom országokkal fennálló kapcso- küikereske- lataink szélesítése határozza fejlődésére meg. Dr. Bíró József elismejeliemző, hogy 29 évvel ké- rően szólott a KGST komplex sőbb, 1974-ben a forgalom programjáról, külkereskedel- több mint 2,1 milliárd rubelt mi miniszterünk után Borisz tett ki. ami Magyarország Oriszov, a szovjet ipari és ke- teljes külkereskedelmi forga- reskedelmi kamara elnöke mának mintegy 35 százalékát emelkedett szólásra és elisalkotja. merően nyilatkozott a kiállíTársaság elnökeként vezette a hoztak az országnak. Politika magyar kultúra napjai alkal- és gazdasági segítséget kan- mából Moszkvában tartózkodó tunk a Szovjetuniótól önálló küldöttséget, elutazása előtt, államunk létrehozásában. A pénteken interjút adott a magyar—szovjet szerződéses TASZSZ tudósítójának. Apró kapcsolatok átfogják az élet Antal hangoztatta: ..Teljes jog- összes területeit, a kis és gal proletár internacionalista nagy országok közötti haladó szövetségnek nevezhetjük a harmonikus együttműködés magyar—szovjet egvüttműkö- példájaként szolgálhatnak. dést.” A szovjet hadsereg 30 ................. évvel ezelőtt ..nem hódítóiként . Ápro Antal végül a Szov- hanem felszabadítóként lépte letumoval való gazdasági át Magyarország határát”, egyuttmukodes jelentőseget „1945. április 4-én új fejezet meltatta. kezdődött államunk történél- .*. méhen. Ezt a fejezetet a ma, . , ., , . ... Szombaton, hazaérkezett a gyár munkásosztály Írja. Ne- Maayar_^ovjet Batóu Tár_ pünk sohasem felejti el ha- S£sá|g küldöttsége, amely Ap- zank szabadsagáért eletuket ró ATLtalnak( az MSZMP KB feláldozó szovjet hősöket.” Poiitikai Bizottsága tagjának. Apró Antal magasra érté- a Magyar—Szovjet Baráti kelte a sokoldalú segítséget. Társaság elnökének vezeléséMagyarország számára tér- tásról. valamint a szovjet- mészeti adottságai folytán magyar gazdasági együttmű- igen nagy fontosságú, hogy ködés eredményeiről. ..Nem nyersanyagimportjának mint- kételkedem abban, hogy a egy 43 százaléka származik a szovjet látogatók tetszését Szovjetunióból, hangoztatta a megnyeri ez a kiállítás”. — miniszter és megalapította, mondotta egyebek között Bo- hogy a szovjet nyersanyag- riszov. szállítások Magyarország szá- Dr Bíró József ezután be- mára nélkülözhetetlenek. Kü- mutatta vendégeinek a kiállí- lönösen nagy szerepet játsza- tást, maid koktélt adott a, nak- a kohászat, a fémfeldol- sajtóértekezlet részvevőink Zalka Hátéról hajót neveztek el A Szovjet Tengeri Flotta- szabaduláíSámak 30. évfordulójá- ügyi Minisztérium úgy dön- rói. A Fekete-tenger melletti tött hajót nevez el Zalka Jaiita üdülőhelyen megtartott Mátéról, a kiemelkedő kom- ünnepi esten részt vettek a má- munistia íróról. A negyven- sodik világháború veterániai ezer tonnás, modem tartály- és a Rács-Kiskun megyéből hajót a jövő évben bocsátják érkezett delegáció tagiak Kijevbein, Ukrajna fővárosá- A Szovjetunói sok városé- ban képzőművészeti és fotóban ünnepi gyűléseken emlé- kiállításéin emlékeztek meg a keztek meg Magyarország fel- nevezetes dátumról. SZKP Kemerovo területi Bi- amelyet a Szovjetunió nyúj- vei részt vett a hazánk felWalcsi E»ún vríszliőrus l^algótarjá ti Inan Az elmúlt év őszén a sál- Az együttes Budapesten gótarjáni Bányász férfikar megtekintette az április 4-i Walesben vendégszerepelt. Vi- díszszemlét. Április 5-én este saonzásul most a szilgetor- pedig a Zeneakadémián adtak szagból érkezett hazánkba a ízelítőt tudásukból. Ezt a mű- blaevoni közel hetventagű sort a Magyar Rádió is egye- bányászférfikőrus, amelyet a nes adásban sugározta A Bányaipari Dolgozók Szak- walesi bányászférfikórus teg- szervezete lát vendégül ha- nap Salgótarjánba érkezett, zankban. A Walesi kórus Este Nagybátonyban adtak Szolnokon a Vándor Sándor- . . .... fesztiválon mutatta be nagy hanSversenyt, ma délután, sikerrel műsorát. Jártak már Pe(3ig Bányász Művelődési Hajdúszoboszlón, ismerkedtek Házban régi ismerősökkel, a Esztergom történelmi neveze- salgótarjáni bányászdalosok- tessegeivel, es találkoztak a , . . tokod-altó rói bányászve- kal találkoznak majd, ahol gyeskarral, amellyel közös baráti beszélgetésre került hangversenyt adtak. sor. Hetedik kongresszus előli a LEMP A Lengyel Egyesült Munkáspártban a 7. kotiere s.zus előkészületei keretében megkezdődött a párttagsági könyveli cseréje. Az első tagkönv- vet a sosnowieci szénbánva oártszervezieti gyűlésén Edward dereknek, a LEMP első titkárának nyújtották át. A lengyel párt vezetője ez alkalomból tartott beszédében a többi között hangoztatta: — A legutóbbi évek nagy eredményei tevékenységünk alapos bíráló elemzésé'*? köteleznék ben,nün!kcf azért hogy még jobban dolgozni. Minden fiúnk megvan erre. tudjunk lehetősé-