Nógrád. 1975. április (31. évfolyam. 77-100. szám)

1975-04-27 / 98. szám

Nóqrád megyei művészek kiállítása Miskolcon a városi galériá­ban megnyílt a Nógrád me­gyei képzőművészek kiállítá­sa. Tolnay Ferenc, a városi tanács művelődési osztályának vezetője bevezetőjében szólt o két megye kapcsolatáról, elmondta, hogy a Nógrád megyei művészeket ismerik Borsodban, hiszen korábban nem egy közülük önálló ki­állításon mutatkozott be. Dr. Horváth István, a Nógrád megyei Tanács VB elnökhe­lyettese megnyitójában szólt a művészet feladatáról. Kiemel­te, hogy az itt kiállító nógrádi művészek a ma emberének érzésvilágát, gondolkodás- módját fejezik ki, ugyanakkor a mai élet ellentmondásait is érzékeltetik. Beszélt Salgó­tarjánnak, mint megyeszék­helynek a nógrádi művészetre gyakorolt hatásáról, a mun- 'kásmecénás kapcsolatról. Vé­gül reményét fejezte ki, hogy az itt kiállított alkotások , újabb híveket szereznek a képzőművészetnek, barátokat a művészeknek. A Nógrád megyei művészek kiállítása egyórás baráti be­szélgetéssel kezdődött a jelen­levő alkotók és a Borsod megyei művészbarátok kö­zött. A két teremben mintegy 60 alkotást, grafikát, fest­ményeket, üvegművészeti tárgyakat, kerámiát és fa­munkákat láthatnak az ér­deklődök. ötmillió gépekre Az áLlami gazdaságokra fo­kozott szerep hárul. Az új technológiák hasznosításá­ban való élenjárás, az ipar- s<z.erű termelés szélesítése. Ehhez viszont mind több modern gépre van szükség. A pásztói Mátnaalja Álla­mi Gazdaság az idén ötmillió forintot költ e célra. Többek között öt SZK—5-ös típusú kombájnt vásárolnak. Kor­szerűsítik az anyagmozgatást és tárolást, takarmánykeverő berendezést Szereznek be. Az Expressz programja A Salgótarjánban működő Expressz Ifjúsági Klub má­jusi programja elkészült. A bóna<p első keddjén, május 6-án, Balogh Péter lesz a lemezgazda a Karancs presz- szóhan és fellép Forray Buda illuzionista. Május 13-án, B. Tóth László szórakoztatja a fiatalokat ég Markos György színművésszel is megismer­kedhetnek. A hónap harma­dik keddjén, május 20-án Ke­resztes Tibor (Cintula) a le­mezlovas! Május 27-én a Volt egyszer egy vadnyugat című kétrészes filmet vetítik és a lemezgazda Liszeczki László. ORVOSI ÜGYELET Salgótarjánban az Arany János utca 3. számú házban ma reggel hat órától este hat óráig dr. Frajna Ferenc, este hat órától hétfőn reggel hét óráig dr. Kiss Béla az ügye­letes orvos. Indokolt esetben a H-44-es telefonon lehet hívni az ügyeletet. Balassagyarmaton a városi Tárház rendelőintézetében ma egész nap, hétfőn reggel hét óráig dr. Oláh Judit az ügye­letes orvos. Salgótarjánban az SZTK- rendelöben a járás körzeti or­vosi ügyeletét dr. Serfőző Ist­ván látja el. Nagybátonyban a III. szá­mú körzeti rendelőben dr. Varga László az ügyeletes or­vos. Ügyeleti szolgálat működik a berceli szülőotthonban (te­lefon 20) Nógrádkövesd, Bér. cél, Tcrény, Nógrádsáp és Né- zsa orvosi körzetek részére. Fogorvosi ügyelet van Sal­gótarjánban az Űttörők útján levő fogászati rendelőben. Gyógyszertári ügyeletet lát el Salgótarjánban a Pécskő üzletházban levő gyógyszer- tár. NÓGRÁD Szolidaritási nap az ELZETT-ben Az ELZETT Zár- és Lakat­gyár szécsényi gyáregységének szerelőcsarnokában a KISZ- csúcsvezetősége szervezésé­ben az ifjúság nemzetközi szolidaritási napja alkalmából szolidaritási röpgyűlésre ke­rült sor. A röpgyűlésen nagyszámban megjelent dolgozók lelkesen köszöntötték Dániel Nesz­torasz görög kommunistát, if­júsági vezetőt, aki Demus Ivánnak, a KISZ Szécsény já­rási Bizottság titkárának kí­séretében részt vett a röp­gyűlésen. Isnán Zoltán, a gyáregység KISZ-csúcstitkára méltatta a nap jelentőségét, és mondott köszönetét azért a szolidaritást kifejező munka­akcióért. amelyet a forradal­mi ifjúsági napok keretén be­lül szerveztek, és amelynek kapcsán 20 ezer forint támo­gatást fizettek be a szolidari­tási alapra a magyar—vietna­mi barátság szakmunkásképző iskola felépítésére. Pénteken délután köszöntöt­ték a gyáregység dolgozói kö­zül azokat a fiatalokat, akik ebben az évbein töltik be 18. életévüket. Huszkó Sándor, az MSZMP Szécsény járási Párt- bizottság Végrehajtó Bizottsá­gának tagja üdvözölte az ün­nepségen megjelent fiatalokat. Száraz István gyáregységveze­tő a fiatalok figyelmét arra hívta fel. hogy nagykorúnak, teljes értékű állampolgárnak lenni ma milyen felelősséget jelent, majd a fiatalok mun­kavégzéséhez, tanulásához kí­vánt sok sikert. Rácz András Társadalmi munkával Cserháthaláp községben nemrégen tartottak tanácsta­gi csoportgyűlést. Igen büsz­kék lehetnek a halápiak, mert az elmúlt évben a négy társközség közül, melyek a magyarnándori tanácshoz tar­toznak, az ő községükben vé­gezték a legtöbb társadalmi munkát. Ennek jutalmául 20 ezer forintot kaptak a közös községi tanácstól, melyet kul­turális célokra, illetve a sport­kör fejlesztésére fordítanak. Az idén is szeretnének jó eredményt elérni, s már el­kezdték a tanácstagok és a KISZ-esek szervezésével a művelődési ház környékének parkosítását. Brigád a gyerekekért A balassagyarmati Ipoly Bútorgyár Komarov-brigádja több helyi általános iskolával tart rendszeres kapcsolatot. Különböző tárgyak készítésé­vel, társadalmi munkák vég­zésével segítik a gyerekeket, hogy minél jobb körülmények között és gondtalanul játsz­hassanak, tanulhassanak. A munkában is élenjáró szocia­lista brigád tovább bővítette iskolai kapcsolatait, és elvál­lalta a horpácsi nevelőotthon tizenhat második osztályos kis tanulójának a patronálá6át. A brigád négy tagja nemrégiben szülőértekezileten járt Horpá- cson, s ajándékokat vitt s gyerekeknek, akik kultúrmű­sorral köszönték meg a fel­nőttek kedves gondoskodását. r­Útépítés — célszerűen A múlt évben kezdték meg Mátranovákon a falu egyik legforgalmasabb útjának, a Dózsa György útnak felújítá­sát, korszerűsítését A munká­latokkal egyidejűleg — célsze­rűen — hozzáláttak a Dózsa György útból kiinduló Köz­társaság út rekonstrukciójá­hoz is, amely az újonnan lé­tesített óvodát köti össze a fa­luközponttal. Az útépítéssel párhuzamosan elvégzik a vo­nal közművesítését és a háló­zati vízvezeték-bekötéseket, így nemcsak az úttest későb­bi bontását előzik meg, ha­nem megkímélik a sárban já rástól az óvodás apróságokat — Idegenvezetők tovább" képzése. A Nógrád megyei Idegenforgalmi Hivatal 30 idegenvezetője május 11 és 18-án, továbbképzésen vesz részt. Bemutatóvezetésre is sor kerül. — Ifjúsági bál. A salgótar­jáni Kohász Művelődési Köz­pontban ma ifjúsági bált ren­deznek. Zenét szolgáltat a művelődési központ beat" együttese. — Megnyílik az ABC-áru- ház. A Salgótarjáni és Vidé­ke ÁFÉSZ a síküveggyári munikásszövetkeaetá szekció keretében ABC"áruhó zat és presszót létesített Zagyva- oá 11 alván a Gorkij'telepen. A kereskedelmi egységek ün­nepélyes megnyitására áp­rilis 29-én 14 órakor kerül sor. — Balassagyarmaton lesz. Április 28-án a városi tanács műszaki osztályán megbeszé­lést tartanak a Balassagyar­maton működő lakás" és ga" rázsszö vetkezetek V elnökei, gazdaságvezetői. A felügye­leti vizsgálatok tervezéséről kapnak tájékoztatót. — Fotókiállítás Litkén. A Che Guevara ifjúsági klub fo­tószakkörének tagjai megörö­kítik Litke község 30 éves fejlődését. A képeket május hónapban kiállításon mutat­ják be a község lakóinak. — Kiránduló diákok. A salgótarjáni Madách Gim­názium és Szakközépiskola 43 fős diákcsoportja utazik ma négynapos szegedi kirándu­lásra. — Honismereti tanácskozás. A Nógrád megyei honisme­reti bizottság április 29-én, kedden tartja ülését. Az üzemi krónikaírásról. a nem­zetiségi hagyományok feltá­rásáról tanácskoznak. Mit tettek ex ifjúságért Április utalsó napján Kishartyánban, a tanács­ülésen értékelik az ifjúságpo­litikai határozatokból eredő községi feladatok végrehaj­tását. Felmérik a helyzetet, és tervet készítenek az elkö­vetkezőkre. A közös községi tanács a határozatok megje­lenése óta több mint egymillió forintot ‘fordított az ifjúság támogatására. Két KlSZ-he- lyiséget, két klubkönyvtárt hoztak létre. berendezték azokat, és az általános iskolai tanulók helyzetének javításá­ra két tanteremmel bővült az iskola, tornaszobát és iskolai napközi otthont is sikerült létesíteni. Egyébként az ülé­sen tárgyalják az elmúlt év gazdálkodását is. NAPTAR 1975. április 27., vasárnap. Zita napja. A Nap kel: 4.36; —nyug­szik: 18.49 órakor. A Hold kel: 21.07; — nyugszik: 5.21 órakor. 1975. április 28., Hétfő. Valéria napja. A Nap kel: 4.34; —nyug­szik: 18.50 órakor. A Hold kel: 22.06; — nyugszik: 6.10 órakor. iz évszakhoz képest liuvos idő Várható időjárás ma estig: fél­ti öá tvon u-á sok, szórványosan futó esővel, a magasabb helyeken ha­vas esővel, hózáporral. Az élénk, helyenként erős szél fokozatosan mérséklődik. A nappali felmele­gedés kissé erősödik, de áz év­szakhoz képest ínég hűvös marad az idő. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet: 12—17 fok kö­zött. Salgótarjánban is rohamosan nő a gépkocsik száma. A baj csupán a parkirozóhellyel van. A taxisok gyakran panaszkodnak: a magángcpkocsik — különösen hét vegeken — elfoglalják a számukra kijelölt helyeket. Pedig a főtéri autóparkírozó helyen egyér­telműen kijelölt hely van a taxiknak. De hová álljanak, ha magángépkocsik elfoglal­ják a helyüket. Két javaslatunk van, építsenek egy új taxiállomást. A másik: az il­letékesek nézzenek körül. s ha kell a büntetéstől sem riadjanak vissza a „tudatlan” gépkocsivezetőkkel szemben. Képünk, — amely tegnap délelőtt készült, — a taxisokat igazolja... — bábéi felv. — Nincs ötös A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság köz-lése szerint a 17. já­tékhéten 5 találatos szelvény nem volt, Négytalálatos szelvénye 71 fogadónak volt, nyereményük egyenként 79 339 forint. Három találata 6735 fogadónak volt, nye­reményük egyenként 418 forint. A két találatos szelvények száma 204 282 darab, ezekre egyenként 17 forintot fizetnek. A nyeremények a nyereményül etek levonása után értendők. A közölt adatok tájékoz­tató jellegűek. Szovjet fiatalok Salgótarjánban Az Expressz Ifjúsági és Diák Utazási Iroda vendége­ként szombaton szovjet fiata­lok egy 35 fős csoportja érke­zett Salgótarjánba. A fiatalok — moszkvai komszomolisták — hat napot töltenek a me­gyeszékhelyen. Ismerkednek a várossal, annak nevezetes­ségeivel. Megtekintik az öb­lösüveggyárat is. az Ötvözet­gyárban pedig fiatalokkal ta­lálkoznak. A moszkvai kom­szomolisták kirándulnak Sal­gótarján környékére és részt vesznek a május elsejei fel­vonuláson. Ott lesznek Szé- csényben is. ahol múzeum­avatásra kerül sor. író-olvasó falátkozó Nagy sikere volt annak az iró-olvasó találkozónak, amelyet nemrégiben rendez­tek Litkén. A községi könyv­tár és az ifjúsági klub meg­hívására Berkesi András lá­togatott el a fiatalokhoz. a könyvbarátokhoz. A népszerű író nagy érdeklődés mellett beszélt életéről, műveiről és válaszolt a hallgatók kérdé­seire. Az író-olvasó találkozó során a megjelent műveit is dedikálta. Megoldódik a gond Mint lapunkban többször is foglalkoztunk vele, nem volt kielégítő Magyamándor község háztartási gázellátá­sa. A községben közelítőleg háromszáz . gázkészülék üze­mel. ugyanakkor a palack­cserélő lerafcatot műszaki okokból megszüntették. A köz­ségi tanács elhatározta, meg­oldja a lakossá© gondját. Közelítőleg 30 ezer forintos értékesítettek, ami tíz száza- létrehozni. A tervek jelenleg az Állami Energetikai és Energiabiztonsági Technikai Felügyeletnél vannak, s ha ez megadja az engedélyt, má­jus felében hozzákezdenek az építéshez Magyarnándorban. Tíz százalékkal több sertés A pásztói Mátraalja Állapii Gazdaság jól zárta az idei első negyedévet. Az állattenyésztés bevételei a tervezettől kedvezőbben alakultak. Az első három „hónapban 1800 hízósertést értékesítettek, ami tíz száza­lékkal több a tavalyi hasonló Időszakéhoz képest. Az álla- Hokért több mint ötmillió forintot kaptak. Emellett az Állatforgalma' Vállalatnak átadtak 180 hí- zómaihát is. A győztes utazhat A Salgótarjáni Szolgáltató Szövetkezet ma vetélkedőt rendez , Salgótarjánban a Pécskő Uzletházban. A szö­vetkezet tíz szocialista bri­gádjának három fős csapata méri össze tudását a Ki tud többet a Szovjetunióról? ve-1 félkedőn. A tét nagy: a győztes csapat tagjainak szovjetunióbeli utazást tűzött ki díjul a szövetkezet i — Pályaválasztási esemény! A megye üzemeinek 52 pá­lyaválasztási megbízottja má­jus 8-án Salgótarjánban ta­lálkozik. A sorrendben ha­todik továbbképzésen dr. Danes István, az Országos Pályaválasztási Tanács üzemi szekciójának titkára tart elő­adást a munkahelyi beillesz-, kedésről. — Háromszázzal több. Az Állami Biztosító salgótarjáni járási fiókjánál a nagy élet­biztosítások száma az év el­ső negyedévében háromszáz­zal nőtt a tavalyi év hason­ló időszakához viszonyítva. Ünnepi termelési tanácskozás Ritka ünnepség színhelye lesz hétfőn délután a pásztói Lovász József Művelődési Ház. A Pásztó és Vidéke Álta­lános Fogyasztási és Értéke­sítő Szövetkezet ünnepi ter­melési tanácskozásnak ad ott­hont. Eddig a- pásztói ÁFÉSZ ti­zenkét alkalommal büszkél­kedhetett a Kiváló Szövetke­zet címmel. Az elmúlt eszten­dőben végzett munkájuk elis­meréséül az idén újra ki­válóak lettek, ezt ünnepük 28-án. Hetes névadó Bensőséges ünnepélyre ke­rült sor a balassagyarmati vá­rosi kórházban. A kórház ve­zetősége és társadalmi szervei, hét kórházi dolgozó gyerme­kének névadóját rendezte meg. A nagyszámú rokon és munkatárs előtt a hét szülő és névadó szülő fogadalmat tett, hogy a gyermekeket a szocialista társadalom hasz­nos és csélekvő állampolgárá­vá nevelik. Az ünnepélyen közreműködött a Dózsa úti Általános Iskola úttörőcso­portjának tagjai, akik dalok és versek bemutatása közben, kisdobos nyakkendőt kötöttek a csecsemők nyakába. Dr. Hatvani László igazgató­főorvos köszöntötte a szülő­ket. névadószülőiket és az új­szülötteket. A szülőknek a gyermekek felneveléséhez sok jó egészséget kívánt. Ezt kö­vetően a társadalmi szervek, a szakszervezeti bizottság, a KISZ-szervezet. valamint a papák vállalatainak küldöttei köszöntötték a szülőket és át­adták a gyermekeknek az ajándékokat. A szépen meg­rendezett ünnepély után az ünneplő közönség még együtt maradt. A kórház vezetősége a jövőben is megkívánja ren­dezni a hasonló névadó ünne­pélyeket. H. Gy. NOGRAD. t'Oszeikcsztő * Magy», Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága ás a Megyei Tanács lapja. FOszerkesztő: GOT VAR GYULA. Szerkesztősig: Salgótarján Petőfi a. t. Telefon: R-94, R-95. «-9«. t*-n IK: 11-94. 14-10. Sportrovat: 11-39. Éjszakai szerkesztés: 15-W. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: VIDA EDIT. Kiadóhivatal: Salgótarján. Petőfi u. i. Telefon: I0-J9 Telex 2’i ioj Irányítószám S10I Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál ős a kézbesítőknél. Előfizetési dfj egy nőnapra so fnriut. Előállítja; s Nógrád megye) Nyouidaieari vallalai HOL Salgótarján, Petőd o. L PL: 98. Ft.i Kelemen Gábor Igazgatói Index-szám M Hl

Next

/
Thumbnails
Contents