Nógrád. 1975. április (31. évfolyam. 77-100. szám)

1975-04-27 / 98. szám

Mitől sárgul a gyapjú? A napfény hatásának kitett gyapjúhoimlk egyes esetek­ben megsárguinak, máskor pedig kifehérednek, Kalifor­niai kutatók megállapították, a kétféle elváltozás attól függ, hogy milyen hullámhosszú­ságú fénysugarak érik a gyapjúanyagot: a szemmel Iá'ható fény fehéríti a szá­raz gyapjút, az ibolyántúli fény megsárgítja. A sárgulás azért következik be. mert a 300-400 Angtsröm körüli fo­tonok elég energiával ren­delkeznek ahhoz, hogy áttör­jék a gyapjú molekuláris kö­téseit. Ezáltal megnövekszik a kék fényt „előszeretettel” e nyelő anyagok mennyisége, (ha ugyanis a látható színek­ből a kék fény kiiktatódik, akkor a visszavert fény sár­gásnak látszik.) A fehérítő hatás más mó­don jön létre. A magasabb hullámhosszon a fotonok nem rendelkeznek elég energiával a gyapjú vegyi kötéseinek meghódításához, de ahhoz igán., hogy változásokat idéz­zenek elő és ezáltal hatásta­lanítsák a fehér fényt elnye­lő anyagrészeket. Ilyen mó­don a fehér fény fontonjai — elnyelődés közben — egy­ben elnyelik magát az ab- szorbeálót is. Ebből arra • a következtetése jutottak, hogy ez a jelenség minden hul­lámhosszon végbemegy, tehát a kék fény kékebbé teszi a gyapjút, a zöld fény pedig zöldebbé. Mindez nemcsak a gyapjúnál, hanem más. hozzá hasonló felépítésű anyagnál is b&következik. Apróhirdetések HÁZHELY (467 négy­szögöl) eladó. Bátfai Pálmc, Zagyv apátfal­va, Nagymező út 55. GONDNOKI beosz­tásba alkalmaznánk közgazdáé ági techni­kumi, illetve szakkö­zépiskolai végzettség­gel rendelkező sze­mélyt. Általános isko­lai hétközi diákott­hon Baglyasalja, Pe­tőfi út 96. WARTBURG Tou­rist IT eladó. Érdek­lődni Budapest, 29-57- 46 telefonon, 7—8 óra között. A Megyei Kórház igazgatósága érte­síti a lakosságot, hogy a betegláto­gatás 1976. májúé Irén (CSÜTÖRTÖKÖN), du. 14—15 óráig, április 30-án (SZERDÁN), és május 2-án (PÉNTEKEN), du. 16—17 óráig lesz. Felvételre kere­sünk számviteli pénzügyi osztály­vezetői munka­kör betöltésére KÖZGAZDASAGI SZAKEMBERT. Követelmény: közgazdaság! esvetem. vaev számviteli főisko­lai végzettség. Fi­zetés a 10/71 MÉM. rendelet szerint, besorolás alapján. A pályázatot rö­vid önéletrajzzal az alábbi címre kérjük benvúita- ni: Mátraaljai Állami Gazdaság. 3060 Pásztó. Akác­fa u. 4. t ........................ —■ 4 K ERESEM azon nő ismeretségét, 50—60-ig, aki hűséges társa tud­na lenni egy hatvan éves, egészséges és fia­talos, nyugdíjas em- Demek. Kocsi van, la­kás szükséges. (Hű­ség) jeligére a salgó­tarjáni hirdetőbe. A PEST—Komárom Nógrád megyei Élel­miszer- és Vegyiáru- nagykeres kedeLmi Vál­lalat felvételt hirdet gépírni tudó admi­nisztrátor, általános adminisztrátor és két férfi dolgozónak a szécsémyi lerak at á hoz árukísérői munkakör betöltésére. IPOLY VIDÉKI Erdő­és Fafeldolgozó Gaz­daság balassagyarmati Műszaki Erdészete, új faipari üzemébe, fel­vételre keres asztalo­sokat és faipari gé­pekhez férfi betanított munkásokat. 2660 Ba­lassagyarmat. Mártí­rok útja 72 A Kohászati Alao* anyag-előkészítő Közös Vállalat sateótarlánl kirendeltsége különle­ges gépjármű-vezetői logosítvánnval rendel­kező rakodógép-keze­lőt keres felvételre Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: Salgótarján. Külső pályaudvar cí­mén. vagv a 25-70 te­lefonon SKODA 1000 MB CO-s. sürgősen, ol­csón eladó. Érdsklőd- ni munkaidőben: 8— 16-ig. 21-54-es telefo­non. este 32-57-es te­lefonon lehet. VÍZSZIVATTYÚKAT javítok, felújítok ga­ranciával. Sípos László, Balassagyar­mat. Munkás utca 29. ERESZTVÉNY. so­moskői elágazásnál 119 négyszögöl ví- kendtelek eladó. Ér­deklődni Salgótarján. Vöröshadsereg út 28. sz. alatt. SIMSON Star mo­torkerékpár eladó. Ér­deklődni : 22-94 tele­fonon. MŰSZAKI vizsgázott Ford Escort eladó. Kazár, Dózsa út 55. VERŐCÉN 100. illet­ve 200 négyszögöles hétvégi telek olcsón eladó. Érdeklődni: Balassagyarmat. Luther utca 8 alatt. MOST műszaki vizs­gázott Skoda 1000 MB eladó. Salgótarján. Arany János u. 23. I. 5. A BALASSAGYAR­MATI városi Tanács II. sz. bölcsődéjébe főfoglalkozású takarí­tónőket felveszünk. Nyugdíjas dolgozók munkaidőkorlátozás nélkül alkalmazhatók Bérezés havi 1450 Ft •f munkabérkiegészí­tés. Jelentkezni lehet a bölcsőde vezetőjé­nél: Balassagyarmat. Achim A. u. 20 15 000 db kecskeméti K—3-as korai, bőter­mő paradicsom palán­ta darabonként 60 fillérért eladó. BÚ- ZAKALASZ MGTSZ. Piliny. FELVESZÜNK sa­mottkőműveseket. la­katosokat. segédmun­kásokat, változó munkahelyre. Szoci­ális ellátottság min­den munkahelyen biztosított. Jelentke­zés Salgótarján. Fais­kola u. 24. KKHISZ. SALGÓTARJÁN bel­területén háromszo­bás szövetkezeti lakás eladói Érdeklődni 25-76 telefonon, 18 órá­tól. CSALÁDI ház kert­tel és gyümölcsössel azonnali beköltözés­sel eladó. Baglvasal- íán. Petőfi út 123 Telefon: 17-09. NAPOSLIBA ál­landóan kapható. Vargáné, Ságúiíalu. 6 NÓGRAD - 1975. április 27., vasárnap A RÁDIÓ ÉS A TV MŰSORA VASARNAP Kossuth rádió: 6.10: Kellemes vasárnapot! 7.23: Múzeumi híradó. 7.26: Hétköznapok formálói. 8.0ö : öt kontinens hét napja. 8.21: Geszti Szilvia és George London énekel. 9.00: Kulturális Magazin. 10.03: Hazánkról szóljatok, szép szavak! 11.03: Óvodások dalkincse. lil.13: Zenés reklámturmix. 11.21: Edwin Fischer zongorázik és vezényel. L2.10: Édes anyanyelvűnk. 12.51: Egy korty tenger. ra.Ol: A mosoly országa. 13.45: Rádiólexikon. 14.15: Daloló, muzsikáló tájak. 14.30: Nikola Nikolov énekel 14.49: Bonni levél. 16.06: Bemutatjuk a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat új lemezét. L5.56: Vers-színpad, L7.05: Nótakedvelőknek. 17.50: Világlíra. Saint-John Perse versei. 18.06: Marilyn Horne és Nicolas Herlea ének?l. 19.10: Sporthírek. Totó. 19.16: Slágerek Olaszországból. 19.35: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának hangversenye. 30.26: Feltámadás. 21.25: Népdalok. 22.110: Sporthírek. Totó. 22.20: Musica Mun dana. 32.55: A Hágár oltára. 23.00: Harangozó Teréz, Szűcs Judit, Horváth Attila és a Corvina-együttes műsorából. UO: Haydn és Mozart kórusm uzsik a. Petőfi rádió: 7.30: 8.00: 8.30: 9.00: 9.1B: 10.21: 11.51: 12.41: 14.00: 15.00: 16.30: 16.06: O r gon a muzsika. Miska bácsi lemezes ládája. Mit hallunk? A Magyar Rádió és Televízió gyermek- kórusa énekel. Suppé: Pajkos diákok. Szívesen hallgattuk... Jó ebédhez, szól a nóta. A kasza meg a macska. Táskarádió. 30 év Thália hajóján. Nyolc rádió nyolc dala. Régi és új noteselapok. 17.20: Nőkről, nőknek. 18.06: A vasárnap sportja. Totó. 18.40: Sportolj velünk! 19.00: Mikrofon előtt az irodaland szerkesztő. 19.10: Olasz kórusmuzsdka. 19.36: Mit olvasnak a csepeli gyerekek? 19.50: Jó eset, gyerekek I 20.10: Sporthírek. Totó. 20.16: Nvolc hold föld. 21.33: Metis to fele. 22.20: Könnyűzene. 23.10: Magyar muzsika. TELEVÍZIÓ: L Műsor. 8.33: Műsorismertetés. 8.36: Iskolétévé. 10.10: Ki játszik ilyet? 10.30: Városok, művek. 11,00: Mozduld! 12.00: Vasárnapi koncert. 14.13: Műsorismertetés. 14.15: Iskolatévé — mindenkinek. 14.46: Frédi és Béni, avagy a két kőkortszaki szaki. Amerikai rajzfilmsorozat, (lsem.) 15.10: A farkasok nyomában. V. 16.15: Énekszóval. 16.45: Műsorainkat ajánljuk. 17.15: Reklám. 17.26: Delta. 17.55: Magyar művészek a Szó v j etun i ób an, 18.40: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 18.45: Esti mese. 19.00: A hét. 20.00: Hírek. 20.05: Felelet. VI. rész. 21.25: Utak. 21.40: Hírek. 21.45: Telesport. BESZTERCEBÁNYA: 8.30: Híradó. 9.00: Gyermekeknek. 9.30: A világ legnagyobb állatkertiében,. 9.55: Robinson Crusoe. SZ. 11.25: Mezőgazdasági magazin. 11.55: A Sportika húzása. 12.06: Heti híradó. 12.30: Lőcsei toronyzene. 15.40: Verdi: Rigoietto. (Részletek.) 17.06: Hírek. 17.10: Alena. (Cseh fi lm vígjáték.) 18.40: Esti mese. 19.00: Híradó, sport. 19.55: A vasárnap verse. 20.00: Új harcosok támadnak. (Helyszíni közvetítés a prá­gai Nemzeti Színházból. 31.26: Országútjainkon a tévé kameráival. 32.26: Sajtószemle. MOZIMŰSOR: Üj Salgótarjáni November 7. Filmszínház: Nem zörög a ha- raszt. . . (16.) Színes francia—olasz bűnügyi film. — Régi November 7.: A végső szó. (14.) Színes bol­gár filmdráma. Délelőtt: A csoda­tevő tűzszerszám. — Kohász: Sze­relmem, Elektra. (14.) Színes ma­gyar film. — Kossuth: Egy kis hely a nap alatt. Magyar filmsza­tíra. — József Attila: Fényes sze­lek. Magyar film. — Balassagyar­mati Madách: A két amerikai. (16.) Színes USA filmdráma. Dél­előtt: A hetedik töltény. — Pász­tói Mátra: Váltságdíj egy halot­tért. Színes USA bűnügyi film. Délelőtt: Leon és az atlanti fal. — Kisterenyei Petőfi: Két férfi a városban. (14.) Színes francia- olasz bűnügyi film. — Nagybáto- nyi Petőfi: Penny Goid. Színes angol bűnügyi film. (14.) Dél­előtt: No megáll, csa*k. — Szé- csényi Rákóczi: A négy muské­tás. Színes francia filmvígjáték. Délelőtt: Csipkerózsák a.' HETF0 Kossuth rádió: S.16: Erkel oneráiból. 9.10: Beszélgetés eav versről. 9.30: A hét zeneműve. 10.05: Iskolarádió. 10.30: Tudásunkat a világnak. 10.45: Szimfonikus zene. 12.20: Ki nyer ma? 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Népdalok 13.50: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.05: Édes anyanyelvűnk. (Ism.) 14.10: Részletek a berlini Politikai Dalfesztivál mű­sorából n. rész. 14.40: Vallomás a műfordításról. 15.10: Tskolarádió. 15.50: A Prágai Svitorka zenekar polkákat játszik. 16.04: Rádiószínház — Vakleszál­lás. 17.20: A hét rádióhallgatója. 17.40: Van új a Nap alatt. 17.55: Hazánkról szóljatok, szép szavak! 19.40: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. I. rész. Közben: Kb.t S0.48: TTIvéo Gvula versel. 21.30: Mikrolánc. 22.20: Szép a világ. Részletek. 22.50: Gyermekvilág. Csuka Zoltán. 23.20: Handel-művek. 0.10: Bálint János cimbalmozik. Petőfi rádió: 8.05: Nótacsokor. 9.03: Ezeregv délelőtt. 10.00: A zene hullámhosszán.. 11.45: Vízvédelmi őrjáraton. TTI. rész: Folyókon, tavakon. 12.00: Kórusok, hangszerszólók. 12.43: A Kássák Lajos klub. 13.03: Dvorzsák: TV. szimfónia. 14.00: Kettőtől hatig... A Rádió kívánságműsora Kőszegről. 18.20: Kalandozás. 19.24: A rock mesterei. 20.13: Rádiószínház. 21.08: Az orvostudomány é« a jövő. 21.28: Környei Béla operaénekes­re emlékezünk halálának 50. évfordulóján. 21.48: Népdalok. 22.30: A hét zeneműve. 23.15: Tánczene. BESZTERCEBÁNYA: 14.35: Hírek. 14.40: Pártoktatós. 15.25: Pedagógusoknak.. 16.55: Német nyelvlecke. 16.26: Tessék belépni! (Fiatalok filmmagazinja.) 16.55: Üj könyvek. 17.00: Kerületeink hangja. 17.45: A döntő a strachovl stadionban lesz» 17.45: Látogatóban a h atár őr öknél. 18.10: Halhatatlan árnyak. 19.00: Híradó, majd publicisztika. 20.20: Férfiak, akiké a világ. (Tévéjáték.) 21,25: Híradó, publicisztika és sajtószemle. MOZIMŰSOR: Üj Salgótarjáni November 7, Filmszínház: fél 4, és háromne­gyed 8 órától: Két amerikai. (16.) Színes USA filmdráma. Régi No­vember 7.: A végső S2^3. (14.) Szí­nes bolgár filmdráma. — Kohász: Szalad, szalad a külváros. Spines francia filmvígjáték. — Kossuth: Egy kis hely a Nap alatt. Magyar filmszatíra. — Balassagyarmati Madách: Nem zörög a haraszt. . . (16.) Színes francia—olasz bűn­ügyi film. — Pásztói Mátra: Nyugtalan ifjúság. Szovjet doku­mentumfilm. — Kisterenyei Pető­fi: Két férfi a városban. (14.) Szí­nes francia—olasz bűnügyi film. — Nagybátonyi Petőfi: Penny Gold. (14.) Színes angol bűnügyi film. — Szécsényi Rákóczi: A négy muskétás. Színes francia fálmvíg- játék. Nógrád megyei Nyomda, ipari Vállalat felvételre keres, azonnali belépéssel korrektort, gimnáziumi érettségivel. és raktári segéd­munkást. Jelentkezés a vállalat sze­mélyzeti vezetőjénél. Salgótarján, Petőfi út 1. Felvételre keresünk ŐSE! cukorrépa-átvételi Idényre cukor­répa­átvevőket. Jelentkezés: Mátravidéki Cukorgyárak. 3001 Hatvan. rövid személyi adatokkal Augusztus eleién 4 napos tanfolyamon részt, kell venni. A Kohászati Gyárépítö Vállalat szerelési gyáregység salgótarjáni kirendeltsége FELVÉTELRE KERES: LAKATOSOKAT. HEGESZTŐKET. CSŐSZERELŐKET. SEGÉDMUNKÁSOKAT. Jelentkezés Benya Sándor kirendel t6égvezetőnél. Cim: Salgótarjáni Kohászati Üzemek — KGYV telephely. Felvételre keresünk mezőgazdasági gep­és motorszerelőt, valamint NŐI ÉS FÉRFI MUNKAERŐT téglagyári munkára. Fizetés darabbér rendszerben, útiköltséget és ebédtérítést fizetünk. Női munkaerőknek a téli hónapokra idénypótlékot fizetünk. Jelentkezni lehet 'Téglagyár, Ipolytamóc, gyárvezetőnél. Felvételi hirdetmény! r Duna­Az Építőipari Kivitelező Vállalat az 1975/76-os oktatási évre SZAKMUNKÁSTANULÖ-FELVÉTELT HIRDET az alábbi szakmákban: KŐMŰVES, ÁCS-ÁLLVÁNYOZÓ, VASBETONKÉSZlTÖ (vasbetonszerelő), ÉPÜLETBURKO. LO (hideg). CSŐHÁLÓZAT- És BERENDEZÉSSZERELÖ, VILLANYSZERELŐ ÉS ÉPÜLETASZTALOS. ÉPÍTÖGÉP- SZERELO. JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 1975. július 30. Kedvezmények és járandóságok: kollégiumi elhelyezés, ju­tányos étkeztetés, munka- és védőruha, szerszámok és tan­könyvele A tanulmányi! idő befejezése után 1000 Ft átállási előleg. Tanulmányi ösztöndíjak, ösztöndíj-kiegészítések az országos érvényű rendelkezések szerint. Társadalmi ösztön- \ díj, a tanulmányi ösztöndíjakon felül a szerződtetett ta­nuló részére, a választott szakmáktól függően 250—500 Ft havonta. A TANULMÁNYI IDŐ: 3 ÉV. i Jelentkezni, vagy felvilágosítást kérni mind levélben, mind személyesen az alábbi címen lehet: ÉPÍTŐIPARI KIVITELEZŐ VÁLLALAT üzemgazdasági osztálya, 1101 Budapest, X.. Salgótarjáni út <• ta. keszi Hűlőház közétkeztetés és korszerű munkásszállás biztosításá­val állandó és idénymun­kásokat felvesz tészta- és gyümölcsfeldolgozó üze­mébe. Jelentkezés: Dunakeszi Űitelep munkaügyi csooortnál

Next

/
Thumbnails
Contents