Nógrád. 1975. április (31. évfolyam. 77-100. szám)
1975-04-27 / 98. szám
ISóftrád vendége volt Beszélgetés Takács Tibor íróval ifjú zenekutatók UTOLSÓ ÓRÁBAN Kedves vendége volt me gyenknek az elmúlt napokban, a népszerű ifjúsági regényíró, Takács Tibor, aki Kis, erényén, Homoktere- nyén, Nagybátonyban és Mátraverebélyben találkozott 'olvasóival. A fiatalok mellett mindenütt érdeklődés mutatkozott a felnőtt olvasók részéről is, ami egyúttal igazolja azt a nagyon régi tételt. hogy az ifjúsági irodalomból is- elsősorban azok a művek ajánlhatók, amelyet okos felnőttek is szívesen olvasnak. Takács Tibor költőként Indult. „A mindenség balladái” As a „Szabad hazában” című verseskötetei után azonban csaknem kizárólag történelmi' regényeket ír. Honnét ez a szinte elkötelezettnek tűnő iválthzás és általában mi a véleménye az ifjúsági irado- lomról? — kérdeztük az írótól. — Szeged szülötte vagyok, e gazdag irodalmi hagyományú városban nőttem fel és egyik példaképem éppen az a Móra Ferenc volt, aki hittel vallotta: „Szívemből csak gyermekíró maradok én még mikor vezércikket írok is” — * kezdte válaszát Takács Tibor. — Kora ifjúságomtól kezdve érdekelt a történelem és a földrajz, olvasmányaimat Is ebből a tárgykörből választottam. Minden fiatalt érdekel a kaland, szívesen lángol fel múltunk egy-egy lelkesítő élménye vagy nagy egyénisége példáján. Kötelességemnek éreztem, hogy képességeim szerint segítsem ifjú olvasóimat megismertetni hazánk küzdelmes történetét, segítsem őket az igazi hazafiság szép és szent érzésének megszerzésében. Elsősorban Buda szerelmese vagyok, a történelemben pedig a török hódoltság kora és a kuruc harcok világa érdekel a legjobban. Így születtek meg 1959-től kezdődően a „Szöktetés Budáról”, majd a Thököly Imre életét tárgyaló, ,.A kaftános fejedelem” és „Thököly ifjúsága”, majd ennek folytatásaként ,-Az 1 ezüstkard” című regényem, ♦amely Qcskoy László és Jávorka ’ Ádám küzdelmének a regénye, egy öröklött kardért folytatott harc során az árulás és a hűség ütköznek meg egymással. — Ami az ifjúsági irodalomra vonatkozó kérdést illeti az a véleményem, hogy a gyerekeknek nagyon igényesen kell írni. Nemcsak azért, mert a gyerek is nagyon igényes, .hanem mert vigyázni kell, hogy mindig épüljön benne valami, ne pedig rom- bolódjék. — Legutóbbi két könyvében a „Klapka katonái”-ban és „Az Erdély köpenyében” a becsület és a hűség szép regényét írta meg Mikes Kelemenről és Komárom hős védőiről. Hadd kérdezzem meg: hogyan és honnét gyűjti anyagát regényeihez, milyen módszerekkel dolgozik? — Vallom, hogy az író köteles a történelmi hűséghez olyan mértékben ragaszkodni, hogy a műfordításoknál isme- fős „hitlen hívség” szabályai ellen ne vétsen. Szerelek és szerencsémre lehetőségem is van arra, hogy sokat utazzam. Több alkalommal jártam például Törökországban, megismertem mindent, ami a bujdosók életének jobb ábrázolásához szükséges, Rodostó nekem szent hely, én is éreztem Rákóczi lelkét felém lebegni és így természetes, hogy megszerettem a hűséges Mikes Kelement is. Sorsában annak az embernek példáját akartam megörökíteni, aki, mint vallotta is: „Ügy .szerette Rodostót, hogy soha ■nem feledhette Zágont”. Milyen kísértést kellett ennek az embernek leküzdenie, amikor egy napi járóföldre vonult el élete alkonyán szülőföldje mellett és mégsem kockáztathatta meg, hogy hazamegy. Az utazások mellett minden regényem megírása előtt 'aposan tanulmányozom a '• őrt, a korra vonatkozó irodalmat, elsősorban regényem ■zereplőinek fellelhető írásait, emlékiratokat. Csak akkor "ogok hozzá a regény írásához, ha már teljesen otthon érzem magam a korban és ilyenkor már könnyen és gyorsan írok. — Gyakran szerepelnek művei ’ rádióban. Mi a véleménye a omegkommunikációs eszközök és az irodalom kapcsoltáról? — A rádióval valóban nagyon jó a kapcsolatom. Minden munkámat feldolgozom hangjátéknak is. Az a tapasztalatom, hogy az olvasók gyakran kapnak kedvet egy-egy regény elolvasására, ha az étvágyat a rádió vagy a televízió felébreszti. Másrészt a rádió ma a legnagyobb élőújság: míg a könyv szerencsés esetben egyszerre 10—15 ezer olvasó kezében lehet, addig a rádióban esetleg százezrek is hallhatják egyszerre. — Milyen munkáit várhatják az olvasók a közeljövőben? — Két munkám is várja a megjelenést. Az egyik ismét egy történelmi regény. Bethlen Gábor erdélyi fejedelemsé- genek azt a szakaszát örökítem meg benne, amikor a nikolsburgi béke előkészítésén dolgoznak. A másik munkám az eddigiektől eltérő. Nem rég tértem vissza egy nagyszerű utazásról, amelynek során bejártam Görög- és Törökországot, Algírt, Marokkót és több nyugati országot. Ezeket az élményeimet szeretném átnyújtani egy ismeretterjesztő útikönyvben az olvasónak. A most lezajlott találkozásokon az olvasók egyöntetűen bizonyították, hogy szeretik Takács Tibor munkáit, dicsérték nyelvének gazdagságát, stílusának szépségét. Ügy látjuk, az ön munkássága is igazolja, hogy Goethének volt igaza, amikor azt mondta, hogy az ízlést nem lehet középszerű alkotásokkal kiművelni, csak a legkiemelkedőbbekkel. Kívánjuk, hogy további munkássága során még sok-sok művel szolgálhassa ezt az izlésnevelést és köszönjük a beszélgetést Csukly László 8Eötvös elrohant és egy percen belül lihegve megjelent. Egy hatalmas sonkát húzott ki a télikabátja alól. Másnap á lakók áltnélkod* va tapasztalták, hogy a babfőzelékbe mindenki kapott egy szedet son Icát is. — Hát ezt hogyan csinálta? — fagatták, de Rózsi ti* | ŐSZ FERENC: | (Kisregény) tokzatos képet vágott és hallgatott. Aztán egy reggel a vízcsap nagyokat szörcsögött és nem folvt többé. Mindenki hóért szalajtotta volna Rózsit, de'Weivoda mellé állt. — Nem győz ez a szegény lány mindent. Csinálok egy táblázatot és beosztjuk, hogy ki mikor megy vízért. — Mindenki megy és most — mondta Rózsi olyan határozottan és keményen, hogy maga is elcsodálkozott rajta. Ha a hó holnapra elolvad, akkor szomjan halunk. Minden edényt meg kell tölteni és takarékoskodni kell a vízzel. — Talán ne is mosakodjak? — sipított Csokonai Melanie. .. — Még az az idő is, eljöhet — mondta csendesen, Rózsi. — Ide menjenek a térre — szólt a vödrökkel csörtető férfiak után Rózsi. — Ott tiszta a hó... — Hogy parancsolgat! Es ezek tűrik! — kárált Melanie, de senki nem válaszolt neki. A vizet a tűzoltó-hordókba töltötték. Amikor mind megtelt. Rózsi hangosan mondta: — Ebből a vízből csak főzésre és ivásra lehet venni. Mosdásra hozzon mindenki magának az udvari hóból. Eötvös gyakran megállt a közös pince ajtajában és figyelte Rózsit. A lány mindéin percre talált magának valami tennivalót. Eleinte mindent egyedül csinált, de aztán egyre gyakrabban fordult elő, hogy válogatás nélkül odaszólt annak, aki a legközelebb volt hozzá: — Nagyságos úr kérem, tessék már vágni egy kis fát... A nagyságos urak pedig Ellenkezés nélkül tették, amit Rózsi kért. — Csodálatos lány vagy te, Rózsi.... — sóhajtozott Eötvös, ha közelébe került. — Engedd meg, hogy éjjel leülhessek az ágyad szélére. Tényleg semmi rosszat nem akarok, csak beszélgetni. — Nekem éjjel aludnom kell.. Mit gondol, mi lesz a házzal? — mondta öntudatosan. — Hanem tudja mit, egy kis füstölt hús nagyon elkelne. — Már megetted azt a nagy sonkát? — álmélkodott Eötvös. NÓGRÁD — 1975. április 27., vasárnap —Nagy a család... — nevetett Rózsi. — Éjjel majd hozok... — ígérte a férfi. — Nagy huncut maga — nevetett Rózsi és mintha egy falubéli legény lett volna, oldalba taszította a méltósá- gos urat, aki úgy dőlt el, mint egy zsák.... — Te angyal! — mondta a földön és boldogan elrohant... Rózsi úgy érezte: megváltozott. Valami történt vele. De mi? Ö változott meg, vagy a körülötte levő világ? Sorra vette a ház lakóit, minegyiket megpróbálta körülírni, megérteni, jellemezni. Aztán azt is megfogalmazta magának, hogy életében először: boldog. De mitől boldog? Attól, hogy ennyi emberről gondoskodhat. Nem félt többé az emberektől. Még Melaniera sem tudott haragudni, inkább sajnálta. Egyszer például elhatározta, hogy Kocsis Erzsit, aki napszámra csak feküdt a vackán, bevonja a munkába, — Örülök, hogy nyugodtan dögölhetek, amíg meg nem döglök — utasította el a lány eleinte. Naphosszat imádkozott és magában megfogadta, ha élve megússza, többé nem enged férfit magához... „Szeretnénk együtt-láttatni a múltat és a jelent, a kézietek értékes hagyományait a bányász fúvósok mai életével. A zenekutató kör tagjai többnyire fúvós hangszeren is tanulnak: bennünk van hát a gondolat, hátha valamelyikük bekapcsolódik majd a fúvószenekari munkába. A bányászok zenei múltjának megismerésére, a feltáró, feldolgozó munka hozzásegítheti a tanulókat a közművelődés lehetőségeinek felfedezéséhez: a könyvtár, a levéltár, a koncertek, zenekari próbák látogatása szélesíti látókörüket." Mindezt a kis zenekutatók köréről mondta el a Mártírok úti Általános Iskola igazgatója, Kalocsay Miklós, aki egyben az itt folyó munka irányítója is. A kezdeményezés, melyhez a salgótarjáni Bányász Művelődési Központtól minden segítséget megkapnak, na- gyón szép, a célkitűzései, a programjai vonzóak. Vajon mit tudtak mindebből megvalósítani? A „nyomozásit” kezdjük a<z iskola zenei szaktermében. A beépített szekrények üveglapjai mögött telt-sárgán csillognak a nagy torkú rézfúvósok. Holt szerszámok? Igaz, többségük már csak kráfcog* va, köhögve szólal meg, kiállítási tárgy, de a hangszertípusok ismeretében hallgatva a mai fúvósok próbáit, a diakok össze tudják kapcsolni a hangzást és az eszközt. A hangseergyűjtemény csak az első lépés egy kiállítás anyagának összeállításában. A másik: régi dallamok, régi partitúrák, visszaemlékezések megörökítése. De erről beszéljenek maguk asz ifjú zenekutatók 1 Árulkodó a 18 tagú szakkör legtöbb tagjának a ..funkciója” is: magnós, híradós. kof- tatárosi, fotós, gyűjtő, dalgyűjtő. filmes. (Ez utóbbival kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy a Bányász Művelődési Közoont bocsátotta rendelkezésükre a filmvetítő gépét, két diák tanulja a kezelését, hogy a tervezett felvételeket el tudják ké-' sziteni.) tagjainál jártunk, a saját magnónkkal dolgoztunk, de a szalagokat a művelődési ház adta. Készítünk magnófelvételeket az iskolai hangmúzeumba is, ahol eddig főleg az énekkarunk felvételeit őrzik. Sok régi bányász- dalt, magyar és nemzetiségi, népdalok fúvós változatát játszották el nekünk. Bizony, volt olyan, akinek már igen régen adódott lehetősége a muzsikálásra — úgy éreztük, nagyon szívesen zenéltek, énekeltek, és beszéltek a kedvünkért. Kár, hogy sorra felbomlanak ezek a zenekarok. ., Elöregedő, széthulló együtteseket találnak két-három kivételévé'. Marosvölgyi Henrik — vagy ahogyan mindenki emlegeti: Henci bácsi — halálával hirtelen karmester, szakember nélkül maradtak a Bányász fúvósok. Nem túlzás. hogy csaknem az utolsó órákban kezdődött el ez a feltáró munka. A gyerekek a zienei anyag mellett sok értékes emberi tényezőre is rábukkanjak. — Az első időben komoly ercíek fűzte a zenészeket a zenekari tagsághoz: igy kaptak munkát a legnehezebb időkben, is, és nem bocsátották el őket, a gazdasági válság dacára sem. Ma már ez megszűnt, és hiába több a szabad idő, sokan abbahagyják a zenélést. — A gyakorlás, a próbák sok időt elvesznek. Ha munkaidő alatt kell szerepelniük, ezt nem mindegyik vállalat nézi jó szemmel. — A fiatalok félnek a nehezebb, súlyosabb hangszerektől. Meg talán attól la, hogy kinevetik őket a többiek, hogy ilyen, úgymond régimódi zenével foglalkoznak. Pedig a fúvós zenét az idősebbek és a fiatalok egyaránt szeretik, a térzene nagy sikerei azt mutatják. A kis zenekutatók körében folyik tehát a munka. Az el* hangzott előadásokból megismerték a salgótarjáni medence etnikumát, nénzenei forrásait, és ennek összefüggéseit a fúvós zenével, a cseh, német, szlovák bányászok hatását, a nógrádi zenekari életére. Mindezt kamatoztatni szeretnék: jövőre terveznek egy kiállítást, kicsit később pedig az összegyűlt anyag írásbeli feldolgozását. Munkáiukhoz sok sikert ki* vánunk mindazok nevében, akjk vallják: hagyományaink a népi. paraszti kultúra mel, lett a munkás-, a hány észfolklórban is még sok kincset őriznek. Ki kell bányászni. .. G. Kis« Magdolna A szakkör titkára. Hornyán Anna és Deáik Györgyi, Antal Maliid, Szabó Ágnes sok érdekeset mesél az anyag- gyűjtésről. — Néhány képet és kottát „ötökbe” kaptunk, de a többit csak a másolás idejére. Kéthetenként vannak foglalkozások. Ha előadás, vagy kirándulás nem szerepel a orogramban, a fotómásolatokkal foglalkozunk. — Amikor a volt mátra* nováki Bányász fúvószenekar Rózsi egyik reggel felment az udvarra, hogy a mosakodáshoz egy kis havat kotorjon magának. Jól esett szívni a friss levegőt. Megállt a fal .mellett, megtervezte a napját. Ekkor már minden gond rászakadt. Senki nem tett nélküle semmit. A férfiak is csak akkor mozdultak vízért, fáért, ha Rózsi utasította őket. Egyszerre felfigyelt. Simóék, akik földszinti' lakásukban vészelték át az ostromot, veszekedtek. — Valamit, tenni kell. Egy falát ennivalónk sincs.. Nem pusztulhatunk éhen. — Csak nem gondolod, hogy lemegyek koldulni. Bejártam az egész környéket. Sehol nem találtam egy döglött lovat, az csak mese, hogy tele a város lódögökkel... Rózsi kopogás nélkül nyitott be az ajtón. Simóék a konyhában beszélgettek. A szoba ajtaja nyitva volt, így Rózsi látta, amint egy férfi gyors mozdulattal beugrik a rekamié ágyneműtartójába. — Mit akar itl? — ordított rá Simó. — Segíteni... — Ki kérte rá? — Ezzel semmire sem megyünk. nagyságos úr — mondta Rózsi. — Mit nagyságos uraz engem. Nagyon jól tudja, hogy a bányászok nem nagyságos urak. Egy nyomorék pedig különben sem az. — Tudom én, csakhát így szoktam... — Majd erről is le kell szoknia — mondta megeny- hülten Simó. —Ne kezdd már megint — intette le a felesége és Simó hallgatott. (Folytatjuk) A tari énekkor miskolci szereplése A közelmúltban rendezte meg az Úttörők Szövetségének Borsod megyei Elnöksége és a KOTA Borsod megyei Szervezete az Éneklő Ifjúság területi döntőjét Miskolcon, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola hangverseny- termében. A reprezentatív hangversenyen négy énekkar szerepelt: a Jászberényi Tanítónőképző Intézet Gyakorló Általános Iskola, az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Gyakorló Általános Iskola, a Miskolci 34. sz. Általános Iskola és a Tari Általános Iskola kórusa. * A meglehetősen erős zőnyben remekül megálltak helyüket a tariak, akik Resch Gabriella tanárnő vezényletével egy népdalfeldolgozást és négy zongorakíséretes énekkari kompozíciót adtak elő. Zongorakísérőjük Szüts István volt. A nagyszámú hallgatóság és neves szakemberekből álló bíráló bizottság előtt sikeresen szereplő együttes teljes műsorát felvette a Rádió. A területi döntőkön résztvevő énekkarokról készült felvételek alapján a későbbiekben országos bizottság dönt majd, hogy melyik énekkari produkció kerül lemezre, illetve rádióközvetítésre. meMai tévéajánlatuníc 17.55: Magyar művészek a Szovjetunióban. Riportfilm „A magyar kultúra napjai a Szovjetunióban” eseménysorozatról. Soha még ilyen méretű magyar kulturális seregszemlére nem került sor, mint az idén április elején a Szovjetunióban. Es a siker, az elismerés is páratlan volt. A televízió munkatársai ott voltak a kulturális seregszemle legfontosabb eseményeinél, megörökítették a legforróbb pillanatokat. A véget érni nem akaró ünneplést, tapsot, amelyben a moszkvaiak az Állami Népi Együttest részesítették Ott voltak a Vígszínház Csehov és Örkény előadásain Kijevben és Moszkvában. Kamerájuk közvetítésével mi is részesei lehetünk az Állami Hangversenyzenekar, a KISZ Központi Művészegyüttes, a Rajkó zenekar sikeres estjeinek, Emlékezetes pillanatokat örökítettek meg a magyar fotódokumentációs, ipar. és képzőművészeti, valamint könyv- és hanglemez-kiállításról A riportfilm jól illusztrálja a két nép szocialista kultúrájának erősödését, népeink barátságát. Különleges múzeumok kalauza Két angol egyetemi tanár könyvet adott ki a világ szokatlan tárgyakat gyűjtő múzeuma iiról. Ebből a könyvből derült ki. hogy Ausztráliában több palackmúzeum van, egy japán múzeumban kiállították az ország első amerikai konzulja szeretőjének emléktárgyait és kmzóeszközök bemutatása terén Ausztria viszi el a pálmát. Ugyancsak ebből a könyvből tudjuk meg, hogy van egy olyan japán múzeum, amc'v „minden nap nyitva tart, az esős napokat kivéve”. Egyetlen európai országban sincs olyan sok apró. speciális múzeum. mint éppen a Német Szövetségi Köztársaságban. Van közöttük cukor-, súly- és mértékegység múzeum is. A 25 ezer „eredeti” múzeumot felsorakoztató szerzők megállapítják, hogv nincs burgonyamúzeum Írországban, olajmúzeum Iránban, és gumimúzeum Argentinéban.
