Nógrád. 1975. március (31. évfolyam. 51-76. szám)
1975-03-01 / 51. szám
/ Simon Emil: Kórók félufóján Négy-öt fekete kóró emlékezik a hóró{. Szedésből kifelejtett szárukon dideregnek. Délután, puha szélben, dudorászón zenélnek, ahogy hegedű-fákon eres kezű cigányok. Este, mikor a szántott földe' friss szaga szállong, s lehull a fény a holdról, feküsznek mind a kórók. Télutó Kulcsár felv. BUMERÁNG — EURÓPÁBAN Az elhatftó.iához visszatérő bumerángot eddig kizárólag: az ausztráliai vadászok fegyverének tartották. Tíz esztendővel ezelőtt azonban bumerángokat találtak Dél-Amerikában is. Idén pedig a régészek 40 cm hosszúságú bumerángra leltek a hollandiai Velsen városának közelében. A holland bumeráng — amely legalább 3000 éves — elhajítás után éppúgy visszatér tulajdonosának kezébe, mint az ausztráliai modell. a I m a vei I a Várhelyi József: A sz PARÁDÉS GYEPŰ Mihály az ágya szélén ülik egyik meztelen lábafejével vakairgatta a másikat, és igen nemszeretem áhrázafctal méregette a távolságot maga meg a szék között. Azon hevert a levetett gúnyája. Kicsit szédelgefct még — második napja nyomta az ágyat — mindazonáltal úgy érezte, éhes is meg szomjas is. két nap óta először. Üres volt a ház. a veje korán kelő ember, a városba jár dolgozni a lánya meg a téesz- banomfit dajkálja. így van a magányosan maradt nyugdíjas öregember: mafiad uram. ha szolgád nincsen. A veiéről eszébe jutott, milyen jóízűen falogatta az este a frissen megkezdett pnéshur- ká.t. Akkor csak émelygő gyomorral néztie. de most megkívánta. Már nyúlt is a nadrágjáért, hogy kimegy a konyhába. amikor kopogtak. Gyorsan vissaabújt Vékony, tatárbaj aszú fiatalember, meg egy kisasszonyforma nyomakodott be az ajtón. A kisasszonyt mindjárt megismerte, meg is örült neki. Jótréfás, kis fehéméjp, benn dolgozik a járásnál, sokat furikáztatta a tsz hintáján, amikor még a bakon ült, mert hol ezt akarta megnézni, hol azt. De a fiatalembert nem ismerte. — Doktor Kiskun László — mondta az, és vizsgáló szemekkel körülnézett — Csak nem beteg maga is Mihály bácsi — ijedt meg a járási leányzó. — Mér hát még ki? — A veje. Mozsár János, ma délelőtt rosszul lett a munkahelyén — mondta hivatalos hangon az orvos — a kórházi vizsgádat ételmérgezést állapított meg. Préshurka. Az öreg csak nézett. — A Janim, az lenne beteg? A préshurkátul? — Attól. Mihály bácsi — bizonykodott a leány — maga is evett belőle? — Most akartam. — Hát. akkor mitől beteg? — nézett ár az orvos. — Álltul, hogy tegnap reggel összetalálkoztam a Hámész Gyuri komámmal. — Csak nem? — De. Aztán úgy berúgtunk, hogy a világomat se tudtam. Hát ha vót így a doktor úr, tudhatja, hogy a másnapos ember még annak a fődnek is nehéz. — Az nem olyan nagy baj Mihály bácsi — mosolygott az orvos — de, hogy nagyobb ne legyen, mi azt a préshurkát most elvisszük. — El-e? Aztán mér. balilja- e? — Azért, hogy a vizsgáló- intézetben megállapítsák van. e benne szalmonella. Ha nincs akkor, visszakapja. AZ öreg megsértődött. — Nézze doktor úr. maga a vizsgálatot jobban tudja. De. hogy mi van a préshurkában, azt meg én tudom jobban. Magam aprítottam, csináltam tőteléket. magam gyömköd- tem bele, magam ákláltam össze, magam tettem a kifő- zöbe. Hát. hogy a fészkesbe került vóna abba a szalma- vella ? — Elhiszek én mindent. Mihály bácsi, de a oréshur- kát muszáj elvinnünk. Hol van? Az öreg hitte is meg 1 nem is. Hetykén intett hát a fejével a konyha felé. — Kinn a hűtőszekrényben. A kisasszony már ismeri a járást. Amikor az ellenőr leány elindult a konyha felé, az öreg komolyan megijedt. Sajnálta volna nagyon a szép préshurkát, hát más úton próbálkozott. — Ismerősforma nekem a doktor úr? Hova valósi? — Itt lakom a szomszéd faluban, Mihály bácsi. — Na hát akkor azért. Emlékszem én. amikor még az uraságnál parádéskocsis voltam. Az orvos nevetve rálegyin- tett: — Ojjé. talán még a világon sem voltam akkor! — Na, nem maga, hanem az apja. Vagy maga nem a Madzag Lajcsi fia? — Nem. nem, én Baranyában születtem. — Attul még lehet — rö- hentett az öreg, de mire az orvos megtalálta voln a megfelelő választ, megérkezett a pi-éshurka. Mind a hárman elismerően nézték. Mint egy taligakerék. Lehetett vagy hat kiló. Az orvosnak hirtelen eszébe villant valami. — Meddig főzte maga ezt az elefántot. Mihály bátyám? Az öreg felhúzta a vállát, az inge alatt megvakarta a hónalját, aztán kibökte: — Nem akarok hazudni, meg aztán értsünk szót. hát egy jó fél órát. — Na látja, itt a baj. Mihály bácsi. Kevés az, nagyon kevés. Az ilyennek legalább hat óra kell. A HATALMAS gömböc sorsa ezzel tulajdonképpen meg is pecsételődött. Az öreg keserves arccal nézte, hogyan készülődik hivatalos útra, a hivatalos kezek között az a sok finom falat. De nem szólt Csak amikor az ajtóból, kö- szöngettek vissza, hajított még egy utolsó horgo t az elúszó csemege után. Tettetett vidámsággal utánuk kiáltott: — Nem bánom, hát csak •keressék meg azt a szalma- vellát. De ne ám úgy hozzák vissza, ahogyan elvitték, hanem lakjanak jól belőle! KIBORUL Felzaklatott férfi jelenik meg a gyorsvonat egyik kupéjának ajtajában. — Nincs véletlenül valakinél egy üveg konyak? Az én fülkémben ugyanis egy asszony rosszul lett. Az egyik utas üveget nyújt át neki, ami,bői a férfi nagyot hörpint. — így most már rendben. Ha ájult' asszonyt látok, mindig kiborulok. Somoskői Laios: Odüsszeuszkéníösszegyűli sorsomban a mélység, a magasság, elmozdult helyéről a Sarkcsillag is, mely hazafelé mutatná nekem az irányt, csillagtalanul megyek Pénelopém: hűséged után. Vízóceánokról, űróceánokra hajózom, űróceánokról, vízóceánokra hajózom, s hajóm csonkult hajó, vitorlám se vászon, én feszülök helyén magam viharától. Meghívó Salgótarján és Vidéke ÁFÉSZ Nyúltenyésztési Szakcsoport intéző bizottsága 1975. március 2-án délelőtt 9 órai kezdettel taggyűlést tart a Zománcipari Müvek kultúrotthonának nagytermében, (aliol az 1974. évi nyúlkiállítás is meg volt rendezve.) A TAGGYŰLÉS NAPIRENDI PONTJAI: 1. Az 1974. évi eredmények ismertetése, 2. Szakcsoportok vezetőségének újraválasztása, 3. 1975. évi április 17-én tartandó kiállításra benevezések, 4. Egyebek. Az intéző bizottság minden szakcsoport-tag megjelenésére számít, a taggyűlés fontosságára való tekintettel. A szakcsoport intéző bizottsága Autótulajdonosok, FIGYELEM! A Heves megyei Finommechanikai Vállalat lőrinci „FULL" autószervize vállalja: személy- és kisteherséokocsik alsó. felső mosását, vegyszeres mosását. Kerék kiegyensúlyozását, futómű beállításét. Futó kis-, közepes és nagyjavításokat. Szakszerű és pontos felvilágosítással állunk a tisztelt megrendelők szolgálatára. AZ AJÁNDÉK Elvira — Vadonatúj. Kétszáz Előfordul olyan Is, amikor r féltékenység valóban jogtalan. Ez a rendkívül különleges eset a tárgya most következő történetünknek is. ★ Még csak márciust írtak, de Elvira barnára pirultan tért haza kéthetes üdüléséből. Mert ha fürödni csak a fakirok mertek, mint például Hegedűs Géza, napozni kitűnően lehetett a szélvédett. Duna-árté- ren, a sziget homokdombjának védelmében. Elvira azonban nemcsak barna volt, hanem vidám és átszellemült is, szerette volna egyszeriben magához ölelni az egész világot. A kirándulást a vállalat szervezte, két napot Csehszlovákiában töltöttek, tizenkét napot pedig az üzem zebegé- nyi üdülőjében. Kálmán, a férj, nem tudott lépést tartani Elvira temperamentumos jókedvével, viszont hagyta, hogy őt is elsodorja a derű napfényes fergetege. — Arról beszélj, — mondotta kis idő múltán —. hoztál-e nekem valami ajándékot? Elvira akkor már a hóna alá íuvatta az izzadsággátló folyadékot és kacaja betöltötte ® visszhangzó fürdőszobát. — Olyan még nem volt, hogy én ne hoztam volna neked aiándékot. Legfeljebb te felejted el. — No-no — tiltakozott Kálmán. — Tizenöt éve nem hoztál semmit. Ha jól emlékszem, még menyasszony koromban sem kaptam semmikor... — Hagyjuk! Inkább arról beszélj, mit hoztál. — Az meglepetés. Nyisd föl e bőröndöt. Ott találod legfelül. A bőröndöt bőrszíjak biztosították. Kálmán keze fürgén mozgott. Egyetlen gyermek volt, a mama kedvence, gyermekkora óta megszokta és kedvelte az ajándékot. Feldobta a tetőt és kíváncsi szemét végigjáratta a gohdos csomagon, amelynek rendjét csak egy hevenyén tétjére dobott viseltes alsónadrág bontotta meg. Két kézzel, a mutatóujja és a hüvelykje közé szorítva föltartotta a relikviát, undorral és megdöbbenve, mintha nehány perce még egy leprás viselte volna. — No. hogy tetszik? —kérdezte Elvira. — Csodálatos. Múzeumba illő. — Ne hülyéskedj! A legmodernebb szín és szabás. — És eddig ki viselte? — Ugyan már — dühöngött koronámba került. Húsz koronát Muci afiott kölcsön... — Ezért te kétszáz koronát fizettél — mondta gúnyosan Kálmán. Elvira akkor fedezte föl a tükör lapján a fürdőszoba ajtajában csodálkozó Kálmánt, kezében a használt alsófehérneművel. Hatalmasan fölkacagoft. Alig bírta abbahagyni. — Az nem a tied — ök- lendezte ki magából — Az a Gézáé. Neked egy inget hoztam. — Ki az a Géza? — Egy százhúszkilós kölyök, a zebegényi gondnok fia. Tizenhét éves. Az a mániája, hogy naponta háromszor át- ússza a Dunát. Még télen is. — Az rendben van. De hogy került hozzád ez a.... — Egyszerű. Amikor napoztunk. megkért, hogy vigyázzak rá. Kell legyen ott egy atlétatrikó is. Ö átúszott a szigetre. Megkért, hogy ha befejezzük a napozást, vigyem be. Én betettem a szatyromba és csak hazafele, a vonaton fedeztem föl újra, amikor a szendvicset akartam a szatyorba rakni. Átraktam a bőröndbe. elvégre nem tartogathatom a szendvicsek mellett. — Az igaz — mondta Kálmán és most már ketten fogták a hasukat. Hogy milyen szituációkat szül az élet! Este, amikor Vikárék átlátogattak hozzájuk, még mindig a délelőtti derűvel mesélték ' a félreértésre alkalmas, bizarr történetet. Ámde. Vikár Miklós mo- solvtalan arccal bámulta Kálmánt és ritkuló haja közt az agancsok bugáját kereste. — Én azért gyanakvóbb lennék — mondta —. Egy ilyen eset a válópernél is döntő momentum lehet. — Én megbízom Elvirában. Nekünk soha nem voltak titkaink egymás között. Válásra meg éppen nem gondoltunk... — En viszont nyomban arra gondolnék — erősködött Vikár. Vikárék távoztával Kálmán sértetten mesélte el Elvirának, hogy Vikár milyen uszító hangon beszélt erről a kis esetről. Pedig Vikár a feleségének még cifrábban nyilatkozott: „Kálmánnak akkora szarvai vannak, hogy már nem lát tőlük.” Vikárné, a hűséges barátnő meg kajánul rákérdezett: „Gondolod?” Kálmán és Elvira között azonban nem borult föl a családi egyensúly. Sőt, amikor Elvira becsomagolta a trikót és a gatyát, Kálmán személyesen vitte el a postára. Vikár azonban annyira piszkálta heteken át, hogy végtére is feltámadt némi gyanú benne. Elhatározta, hogy elutazik Zebegénybe és megnézi magának azt az állítólagos tohonya, túlhízott, tizenhét esztendős gyereket. Erre azonban nem került sor. És most ne várjon senki rendkívüli fordulatra! Egy reggelen ugyanis beállított egy hordónyira hízott kisgyerek a házba. — Elvira néni — mondta — eljöttem megköszönni, hogy ei tetszett küldeni a cuccot. Itt járunk a gimivel kirándulni. Ez a köszönő aktus a ház előtti kiskertben zajlott le. Kálmán a nyitott ablakon át nézte a százhúszkilós gyereket, akin bizony nem látszik meg, hogy naponta háromszor át- ússza a Dunát. Azután kihajolt az ablakon. — Kisöreg — mondta nagyon boldogan és kinyújtott egy papírpénzt — fogadd el ezt. Egy kiránduláson semmi pénz nem elég. Elvira külön is biztatta. — Fogadja el, Gézuka! Kálmán bácsi szívesen adja. Ezen a napon a szokottnál is jobban szerették egymást. Halmai Albert A Bizományi Aruház sál- gótarjáni fiókja értesíti kedves vevőit, hogy 1975. március 3-tól minden páratlan hót hétfőjén üzletét sárra tartja• ŰJ FAJTA SZTEREOMIKROSZKÓP Japán szakemberek négy okulárra) ellátott sztereomikroszkó- pot dolgoztak ki. Az új fajta mikroszkóp lehetővé teszi, hogy a vizsgált tárgyat ugyanabból a látószögből egyidejűleg két kutató szemlélhesse, azaz mintegy ellenőrizni tudják egymás megfigyeléseik 6 NQGRAD - 1975. március 1., szombat
