Nógrád. 1975. március (31. évfolyam. 51-76. szám)

1975-03-06 / 55. szám

A hazánk (elszabadulásának harmincadik évfordulója és a közelgő' pártkongresszus tisz­teidére indított szocialista munkaverseny eredményes befejezéséhez közeledik. A salgó­tarjáni öblösüveggyár Szabadság nevet viselő finomcsiszoló szocialista brigádja me­gyénkben a legnagyobb teljesítményt nyújtók közé tartozik. Miklós Gyula brigádveze- tä irányítása mellett a brigád tagok — közöttük: Dembrovszki Károly, Kormos György, l.ukács Lászlóné, Pilisi Zoltán. Horváth Ferenc — a külföldre kerülő üvegtárgyak, -vá­zák, kclyhck csiszolását végzik, színvonalas munkájuk eredményeként jelentős értéket áls lítanak elő. —kulcsár— Kiválóan teljesítette 1974. évi feladatát a kohászati és a nehézgépipar Szerdán Ózdon tanácskozást tartottak a Kohó- és Géoipari Minisztérium kohászati és nehézgépgyártási ágazatához tartozó üzemek párt- és szak- szervezeti. valamint műszaki és gazdasági vezetők A meg­beszélésen részt vettek az ér­dekelt megyei pártbizottsá­gok. az Országos Tervhivatal, a Magyar Nemzeti Bank, va­lamint a Külkereskedelmi Mi­nisztérium képviselői is. Meghívtak több. a mun­kaversenyben kiemelkedő teljesítményt elért fizikai munkást is. Dr. Kocsis József kohó- és gépipari miniszterhelyettes bevezető előadásában részle­tesen szólott az 1974. évi terv- tel.iesítésről. Megállapította, hogy a kohászat a népgazda­sági elvárásoknak megfelelő­en teljesítette tavalyi tervét. Kiemelkedő eredményt ért el a múlt évben az Ózdi Kohá­szati Üzemek az acél- és hen- gereltáru-termelésében. vala­mint a Csepel Vas- és Fém­művek, a Dunai Vasmű húsz százalékkal több spirálcsövet gyártott. A gépgyártásban a Szerszámgépipari Művek és a Diósgyőri Gépgyár teliesítette túl a tervelőirányzatát. A kohászat maradéktalanul biztosította a kiemelt nagy- beruházások anyagigénvét. s ugyanakkor pedig tíz száza­lékkal növelte a belkereske­delmi árualapot is. Jelentős eredmény. hogy » termelés növelését létszámemelkedés nélkül hajtották végre a vál­lalatok. A beruházások közül re­kordidő alatt készült el az Ózdi Kohászati Üzemek 9-es számú martihkemencéie és megfelelően halad a avár rúd- drót hengersorának építése is. A Diósgyőri Lenin Kohászati Művekben megkezdték a ter­melést a nemesacél-hengermű közép- és finomsorán. befejeződött a Salgótarjá­ni Kohászati Üzemekben a huzal- és a szalaggyártó­kapacitás bővítése. a Dunai Vasműnél pedig meg­kezdte a termelést a második folyamatos acélöntőmű. A feladatok között jelölte meg a miniszterhelyettes a Diósgyőri Lenin Kohászati Műveknél az elektroacéi-gyár- tás fejlesztésének megalapo­zott előkészítését, az Ózdi Kohászati Üzemeknél az oxi- génes intenzifikálással történő acélgyártás fejlesztésének elő­készítését. a Dunai Vasmű­ben a konverteres acélmű és az új kokszolóblokk beruhá­zási előkészületeinek meg­gyorsítását a Csepeli Vas- és Fémműveknek kiégnék; fel­adata a fémszalaggyártás fej­lesztése. Az öntödei vállalat 1974-ben üzembe helyezte Kis­várdán a formázó automatát, az idén pedig hetvenötmillió forint értékű beruházást ter­vez. A mennyiségi tervteljesí­tés mellett sürgette a mi­niszterhelyettes az anyag- és az energiatakarékosság fokozását, és a termelési költségeknek átlagosan két százalékkal tör­ténő csökkentését. Az export­tevékenységnél elsősorban, a népgazdaságilag gazdaságos termékek külföldi eladására kerülhet sor. (MTI) Vilác proletárjai, egyesüljelek! NO AZ MSZMP NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TAN ÁCS LAPJA ­XXXI. ÉVF. 55. SZÁM ÁRA: 80 FILLÉR 1975. MÁRCIUS 6.. CSÜTÖRTÖK Nők a kongresszusi versenyben A jól végzett munka jegyében Kitüntetések, jutalmak a legjobbaknak A ZIM salgótarjáni gyárában: munkában 15 ezer 303 órát ebben a kimondottan vasipari üzemben, a férfiaknak méltó versenytársai a nők. A dol­gozók 46,2 százaléka nő, de van olyan üzem, mint a, sze­reidé, ahol a női foglalkozta­tottak száma meghaladja a 90 százalékot. Itt állítják, sze­relik össze a bei- és külföldön jól ismert gáz_ é6 villany- tűzhelyeket, A asszonyok; lányok 35 brigádba tömörülnek. A kongresszusi-felszabadulási munkaverseny első szakaszá­ban a vállalt 3,5 millió forint helyett 4.8 millió forintra teljesítették vállalásukat. Ezt" az összeget anyagtakarékos­sággal, selejtcsökkentéssel és minőségjavítással gyűjtötték össze. A női brigádok közül hat kollektíva megpályázta s Vállalat Kiváló Szocialista Bri­gádja címet. Az értékelés szerint érdemesek az emii tett megtisztelő kitüntetés viselésére. Huszonegy kollek­tíva viszont az aranyjelvény többszörös tulajdonosa. Csu­pán öt olyan női brigád van, amelyik az aranynál kisebb fokozatok eléréséért küzd. Mindez jól tanúsítja, hogy a nők is felzárkóztak a férfiak­hoz, elsajátították a fejlet­tebb technikát, technológiát, megértették, hogy a gyors gyártmányváltozás nagyobb igényieket támaszt « dolgozó nőkkel szemben is. A piaci Helyzetben bekövetkezett úi kívánságok jótékony hatással voltaic a versenyző nők al­kotókedvére, készségére. A legjobbak között jegyzik a Jegorov, a Kállai Éva, a Hámén Kató, és a Dobó Ka­tica nevét viselő kollektívá­kat. A nők példás termelő­munkájuk és otthoni elfog­laltságuk mellett szakítottak időt a közösség más jellegű szolgálatára is. Társadalmi töltöttek el. Lázár György fogadta Mihail Leszecskót Lázár György, a Miniszter tanács elnökhelyettese, az Országos Tervhivatal elnöke szerda délután hivatalában fogadta Mihail Leszecskót, a Szovjetunió Minisztertanácsá­nak elnök-helyettesét és A. N. Zagyemiókót, a Szovjetunió állandó KGST-képviselőjének helyettesét. A baráti eszme­cserén részt vett dr. Szita János, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok titkárságának ve­zetője. t Csehszlovák és román fiatalok a megyeszékhelyen Csehszlovák, román fiata­lok. újságírók érkeztek teg­nap Salgótarjánba, hogy két napot a megyeszékhelyen töltsenek. A fiatalok a „Ba­rátság-körűt” tagjak s össize- sen egy heteit időznek Ma­gyarországon. A különböző országokból érkezett vendé­gek a KISZ kb meghívására látogattak hazánkba, hogy a felszabadulás harmincéves évfordulója tiszteletére Ma­gyarország eredményeivel, fejlődésünkkel, s a magyar fiatalokkal ismerkedhessenek. Füssy József, a KISZ megyei bizottságának első titkára fo­gad ia, s rövid tájékoztatót tartott a megye KISZ-é!eté- ről. majd válaszolt a feltett kérdésekre. Délután a Buda­pesti Rádiótechnikai Gépgyár salgótarjáni gyáregységét ta­nulmányozták, majd a ka- ranosiberényi partizánmúze­umhoz látogattak el. Este a kistierenyei gimnázium Druzs- ba klubja látta vendégül őket és rövid műsorral kedveske­dett nekik. Ma a nagytoátonyi általános Átadták az NDK-ban dolgozó magyar fiatalok kongresszusi ajándékát az alcsutdobozi Egyetértés Termelőszövetkezetnek Valamennyien ifjúsági kérdé- iskolába és a Pásztói Állami sekkel foglalkozó újságírók. Gazdaságba látogatnak. Salgó- rádáóriporterek, tudósítók. . ,. , . . , A két napra megyénkbe Iá- ^rjtoban városnézésén vesz­tő «aló küldöttséget délelőtt a nefk részt, délután pedig visz- KÍSZ megyei bizottságán szautaznak Budapestre. Hazánk felszabadulásának 30. évfordulója és a XI. párt- kongresszus tiszteletére az NDK-ban'. a ludwigfeldei IFA teherautógyárban dolgozó 200 magyar fiatal vállalta, hogy társadalmi munkában elkészít egy öttonnés tehergépkocsit és a járművet egy — kedve­zőtlen körülmények között gazdálkodó — Fejér megyei termelő-szövetkezetnek aján­dékozza. A vállaláshoz csat­lakozott az IFA-gyár vezető­sége és FDJ-szervezete is. A terven felüli tehergépkocsi ötezer órányi különmunkával készült el. és azt szerdán ün­dobozi Egyetértés Termelő- szövetkezetnek. Az átadási ün­nepségen részt vett és beszé­det mondott Georg Folk, az NDK budapesti nagykövetsé­gének ideiglenes ügyvivőié is. Az ajándék tehergépkocsit Lencsés István, az IFA-gyár géplakatosa — aki korábban a székesfehérvári Videoton- gyár dolgozója volt — adta át az alcsutdobozi termelőszö­vetkezet gépkocsivezetőiének. Az ünnepségen bejelentet­ték, hogy eddig 27 ezer IFA tehergépkocsit importáltunk a Német Demokratikus Köztár­Fejlődés raikban a tanulásnál, talános és tapasztalható so- politikai, szakmai Különösen az ál­középiskola elvég­zésében jeleskednek. A politikai és társadalmi életben elfoglalt helyük és szerepük a párt nőpolitikái határozatának megvalósítása során jelentősen növekedett. Képviseletük nagyobb lett a pa/t, a szakszervezet és a KISZ vezetésében. A kongresszusi verseny második szakaszában vállalt célkitűzéseik is arról tanús­kodnak, hogy a termelőmun­kában újabb sikereket akai- nak elérni, bizonyítva aztj hogy rájuk, a gyár vezetőit mindenkor biztosan számiir hatnak. A vállalat gazdasági és tár­sadalmi szerveinek képviseJ lói a legjobbaknak, a nem­zetközi nőnap alkalmából ki­tüntetéseket és jutalmakat adnak át. Tízen kapják met a Kiváló Dolgozó kitüntetést^ 37-en pedig 20 500 forint ju-j talmat vesznek át. nepélyesen átadták az alcsut- saságbóL (MTI) Sok ezer új gyártmány, korszerű technológiák A ruházati ipar rekonstrukciójának eredményeiről ruháizatipairi rekonstruic- védjegyekkel hozhatja forga A ció eredményeiről, a gyárt­mányfejlesztésre és választék- bővítésre gyakorolt hatásáról tájékoztatta szerdán a sajtó mumkaftársaíit dr. Bakos Zsí-g- mond könnyűipari miniszter­helyettes. Elmondotta többek lomba, s az új gépek adottsá­gaihoz igazodó új gyártmány- csafládok egész sorét vezette be. Több vállalat vásárolt a nemzetközi kaaperáetóbajL a szükséges gépekkel együtt új gyártási eljárásokat. A len­között, hogy a két ötéves terv kender ipar gyártmányfejlesz­tőinek köszönhetően, jó ütem­ben fejlődik a lenikaraktei-ií kevert alapú ruházati szöve­tek termelése, választéka. A selyemipar kiemelkedő ered­ményei közé tartozik a po- késaierfonai szövődéi íeJhsasK.-- náöása, vatemámt az. újfajta lakás- és háztartási textíliák, köztük a szintetikus -keverésű ágyneműszövetek előállítása. Az új géptípusokon isialakí­tott technológiáikon alapul a kötő-hurkoló ipar gyártmány-: fejlesztése is. Az elmúlt évek-1 ben divatos egyszínű, dombor- min-tás, zsakard és «Tomott­tartamára szóló fejlesztési program keretében a mostani tervidőszakra előirányzott mintegy 16,5 miffliárd forint­ból gyakorlatilag minden szá­mításba vehető beruházás megkapta w. indítási enge­délyt, sőt azok jelentős része már meg is valósult. A gépi berendezéseknek mintegy 40 százaléka kicserélődött és 1975 végére a géppark mint­egy fele megújul. A bővülő áruválasztékot a termelés mennyiségének egy­idejű növelése biztosította. A textil-, a textilruha-, a bőr-,, szőrme- és a cipőipar együtte- mintás poliészter, jersey mai­sén 1974-ben 57 milliárd fo­rint termelési értéket állított elő, 33 százalékkal többet, mint 1970-ben. s ez biztosítja a IV. ötéves terv végére ter­vezett 40 százalékos értéknö­vekedést. Négy esztendő alatt a kiülikeresikedélmi értékesítés több mint 60 százalékkal ha­ladta meg az 1970. évit. A ruházati ipartermék választé­kának egyharmada, bizonyos gyártmánycsoporitban pedig ennél is nagyobb hányada cserélődött ki. Így például a kötszövőiipar gyártmányainak 60—65 százaléka az új ter­mék. A meggyorsult gyárt- mányíejllesztési tevékenység lett egyre inkább rátérnek a jó fiziológiai tulajdonságú, puha, kellemes fogésú keve­rékkelmék gyártására, kon­fekcionáláséra. Különböző összetételű kelméből készítik csecsemőtipegőit, a szépeit, keresettek a magyaróvárak: nyomott mintázatú csecsem ő- és bébi ruházati termékkel, a Budapesti Finomikötöttárugyúr szintetikus kelméi, a Habse­lyem Kötöttárugyár tervezői díjat nyertek, a rugalmas, nagy nyúlású kelmék gyárt­mányfejlesztésével, s nagy gondot fordítanak az új gyer­mekruházati cikkek, iskolakö­penyek termelésének fejlesz­tésére. A harisnyagyár a kis­j.el ént őségét növeli, hogy négy esztendő alatt 34 százalékkal mamák részére készít nagy ru nőtt a belföldön, forgalomba galmasságú terméket, hozott hazai előállítású cikkek értéke, 1974-ben fogyasztói áron számítva elérte a 32 mil­liárd forintot. A renkonstruk- ció ugyanis alapvetően a ha­zai lakosság kielégítését szol­gálja. A miniszterhelyettes ezután aláigazatonként vette sorra a gyártmányfejlesztés főbb eredményeit, . a pamuti-par, különösen az úgynevezett sza­badidő-ruházat céljára gyár­tott szövetek választékát bő­vítette, egyebek mellett széle­sen szőtt, divatszínekben ké­szülő farmeranyagokkal, sűrű bordázat-ú bársonyokkal, kor­szerű, kevert anyagú háetdr- tásd textíliákkal. A gyapjú­inál' számos termékét a minő­séget szavatoló nemzetközi A bőripar a hazai sertés - nyersbőr feldolgozásával, s el­sősorban a ruházati bőrgyár­tás fejlesztésével jeleskedik, a cipőipar gyártmányfejlesztése a technológiai és az anyag­szerkezetiben bevezetett válto­zások mellett a hazai és ■ex­portigényeknek megfelelően növelte a diva-tlábbel-ik gyár­tását. Divatcsizmából például évi 4—4,5 millió párra terem­tettek kapacitást. Figyelemre méltó eredményekkel járt; a gyermekei pőprognam végre­hajtása. változatosabbak, szí­nesebbek a gyerméklábbelik. A miniszterhelyettes táié- koztatóját a helyszínem ren­dezett termékkiállítás és di­vatbemutató illusztrálta. (MTI) £&prílis 4-5. kétnapos munkaszünet Ebben az évben április 4-e pén­teki napra esik. A munkatör­vénykönyve végrehajtó rendeleté­ben foglaltak szerint, ha a mun­kaszüneti napot a vasárnaptól egy munkanap választja el, a heti pi­henőnapot a. közbenső munkana­pon kell kiadni, és az utolsó munkanapon a vállalatinál szoká­sos szombatid munkaidőbeosztást kell alkalmazni. Ennek megfele­lően április 4-ével kapcsolatosan ebben az évben a munkarend a következőképpen alakul: április 3-án, csütörtökön szombati mun­kaidő-beosztás, április 4-én, pénte­ken munkaszüneti nap, április 5-én, szombaton heti pihenőnap, április 6-án, vasárnap rendes mun­kanap lesz. Nem vonatkozik ez a munkarend a megszakítás né1’- üzemelő (folytonos) és a rendel­tetése folytán munkaszüneti na­pokon is működő vállalatnál, ille­tőleg ilyen jellegű munkakörben fogalkoztatotl dogoz ókra, (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents