Nógrád. 1975. március (31. évfolyam. 51-76. szám)

1975-03-22 / 69. szám

Kongresszustól kongresszusig Pillanatképek egy gyár, egy család NITÉZ tőmondatokban ér­zékeltetni azokat az előnyös változásokat, amelyek egy-egv gyár, vagy egy család életé­ben is bekövetkeztek a X. kongresszustól a XI, kong­resszusig. Ezért ebben az írásban is inkább csak néhány mozaik felvázolásával Dróbál- juk bemutatni a fejlődés, a gyarapodás néhány sokat­mondó jelenségét a salgótar­jáni öblösüveggyárban. ★ Lakásépítési és -vásárlási támogatásban az elmúlt négy esztendő alatt 156 dolgozó ré­szesült. Ebből 95-re tehető a 30 éven aluliak száma. A lakásépítési és -vásárlási tá­mogatásra kifizetett összeg 3 millió 587 400 forint, amelyből a 30 éven aluliak 2 millió 494 ezer forinttal ré­szesednek. 1970-ben. az előbb említett célra még csak 230 ezer forintot kaptak a gvár dolgozói. Érintette-e ez a ked­vezmény Miklós Gyula fi- nomcsiszoló családját. aki mint szocialista brigádvezető jelenleg mghívobtként vesz részt a XI. pártkongresszuson. * — Igen — állítja határo­zottan. a fiaitalember. Koráb­ban vettem e,gy családi házat és azt az idén feldobtuk meg. A korábbi szoba-konvhás la­kásból egy két és fél szobás összkomfortos lakás Jett a szükséges mellékhelyiségekkel együtt. A munkálatokra 80 ezer forintot költöttünk. Hát­ravan még a külső tatarozás, valamint a központi fűtés be­szerelése. Ez utóbbi újabb 20 ezr forintot tesz maid ki. Az OTP-től 75 ezer forint köl­csönt vettünk fel. A gvár 10 ezer forintot adott. ■— Csak az OTP és a gyár segített? — Nem. Szüleimtől kap­tunk kölcsönt De sokat segí­tettek más formában is. Egy évig például a feleségem édesanyjánál kosztoltunk, most meg az én szüleim vállalták a család étkeztetését. Ha ők nem segítenek, ma nem tar­tanánk itt. ★ A bérszínvonal az 1970. évi 22 497 forintról 29 468 forintra emelkedett, ami csaknem hét­ezer forintnak felel meg. Az egy főre jutó jövedelem vi­szont ennél 1500 forinttal több. Még kedvezőbb kép tárul elénk, ha a szakmunká­sok keresetét, illetve jövedel­mét nézzük. Ez a következő­képpen alakult. 1970-ben 28 273, 1974-ben, 36 922 forint, illetve 29 961 — 39 503 forint. * — Teljesítménybérben dol­gozom. Mostanában elég sokat vagyok távol, mivel társa­dalmi kötelezettségeim munka közben is elszólítanak. Nem számoltam ki pontosan, ezert csak hozzávetőleges összeget mondok. 1974Jben több mint 6 ezer forinttal volt több a keresetem, mint 1970-ben. A növekedésben nagy szerepe volt a központi bérintézkedés­nek. — Mivel gyarapodtak még? — A lakás bővítésén kívül részletre vettünk egv 150 li­teres hűtőszekrényt. Jó dolog ez. mert nem kell egyszerre sokat kiadni, ugyanakkor az ember nem nagyon érzi meg a havi részleteket. Készpén­zért vásároltunk egy Hajdú porszívót. Vettünk egy lemez­játszóval kombinált rádiót, egy Orbita táskarádiót. 4700 forintért. kicseréltük a régi konyhabútort. Ruhára, cipőre az előbb említett okok miatt kevesebb jutott. Egyszerre azonban, mindent nem lehet — mondja Miklós Gyula. A felesége is itt dolgozik a csiszolóban, a jelölésnél. Vál­tóműszakba járnák. hogy mindig legyen valaki a gye­rekekkel. Nagyobbik fia hét­éves, a kisebbik kislány, az ötéves. Mindkettő a szülők, és a nagyszülők szemefénye. ★ Üdültetésben 1970-ben 523 dolgozó vett részt. Számuk 1974-re 599-re emelkedett. A gyár külön üdülővel rendelke­zik Berekfürdőn, ami ió lehe­tőséget biztosít a felnőtt és fiatal dolgozók pihentetésére. ★ • — Az idei nyarat kivéve minden nyáron Berekfürdőn üdült a család. Ez az üdülő nagyon megfelel nekünk. A gyerekek szabadon, játszhat­nak, futkározhaitnak. ió az ellátás, és ami fontos, nem kerül sokba. ★ Családja szerencsés, mert az ő egyhónapig tartó beteg­ségén kívül a család többi tag­ját eddig elkerülte a komo­lyabb, hosszan tartó betegség. — Csak továbbra is ígv le­gyen — mondja Miklós Gyula —. akkor biztos megvalósít­juk elképzeléseinket. — maid hozzáfűzi. — Tavaly ősszel léptettek elő csoportvezetőnek, mivel elődöm. nyugdíiba ment. Ennek előnye ielentke- zik a fizetésemnél is. — PERSZE, nem minden munkáscsalád óletútia ilyen egyértelműen zökkenőmentes, viszonylag gondtalan és fel­hőtlen. mint az övéké. Viszont az is igaz, hogy általában ez a jellemző, ez a meghatározó, V. K. Megerősítették a jövőt... Mint általában ezekben a napokban mindenütt, Kányá- son is a kongresszusról folyt az eszmecsere Kovács Gábor, Szabó Mátyás műszakvezető és Sándor István brigádvezető között. Egyöntetű a vélemé­nyük. Részleteket idéznek a beszámolóból, a vitából és ál­talános tetszést nyilváníta­nak. — Jól emlékszem, hogy a korábbi kongresszusra miképp készültünk. Sok volt Itt a bá­nyánál a bizonytalanság, kér­déses a jövő. Akkor Kádár elvtárs úgy mondta, hogy a bányák visszafejlesztését hu­mánusan kell megoldani, és ez meg is valósult — mond­ja Kovács Gábor. — Talán túl humánusan is, mert több olyan bányászt nyugdíjaztak, akik más körül­mények között néhány évet még dolgozhattak volna — szól közbe Szabó Mátyás, az­után arról beszél, hogy Ká­nyás jövője akkor sem volt kétséges, de a sok áthelye­zett bányász és általában a visszafejlesztés légköre miatt sokat kellett beszélni az em­berekkel. — Most már hosszabb tá­von ismert a jövőnk és a kongresszuson ezt még in­kább megerősítették. Persze, sok azért ám a tennivaló is. A párt folytatja korábbi jó politikáját és ez igen fontos dolog. Az is, hogy a fejlesz­tésben egy kicsit nagyobb üte­met diktálnak majd a jövő­ben — mondja Kovács Gá­bor. — A mi példánkat is vehet­nem — veszi át a szót ismét Szabó Mátyás. — Tavaly no­vemberben kaptuk az F6-os vá­gathajtó gépet. Meggyorsult a munkánk, ma már az orszá­gos átlagnak megfelelően, 6,8 —7 métert is tudunk előreha­ladni naponta. Fontos a mun­kahely, az új bányamező elő­készítése. A 146 méter széles fronthomlokot már elkészí­tettük, jelenleg a fa beadásá­ra szolgáló vágat készül, és áprilisban indulhat az új front. Még több új gép kellene. A technika fejlesztése, amiről sok szó esett a kongresszuson. — A technika, a több gép persze, személyi feltételek ja­vítását is igényli és a mun­kásműveltség fokozása, a szakmai képzés ugyancsak sze­repel a kongresszusi előter­jesztésben, és a hozzászólók is foglalkoztak ezzel — szólt köz­be Sándor István, az iparosok brigádvezetője, majd így foly­tatja: Az új, fiatal dolgozók bevonása a bányamunkákba, a több kapcsolódó szakma el­sajátítása, a tanulás nagyon fontos lesz a jövőben is. A kongresszusi határozat bizo­nyára ezt is feladatként ad­ja. Versenyre kelnek az idén Talán azóta már megnyu­godtak a kedélyek Cserhát- surányban a mezőgazdasági üzem iparosainak körében. Az történt ugyanis, hogy a legutóbbi közgyűlésen érté­kelték a traktoros szocialista brigád elmúlt évi munkáját, és kiderült, hogy feladataikat egészen jól elvégezték. Ezért részükre több ezer forintot fizettek ki jutalomként. A kovácsműhely dogozói, a gép­szerelők pedig nem kaptak jutalmat, mert nem neveztek be a szocialista versenybe. Ebből keletkezett a nézetelté­rés. Ottmár András kovács­mester, a műhely vezetője, elég mogorván nyilatkozott: — A kovácsok nélkül sem­mire nem mennének a trak­torosok. .. Kapóra a műhelyben tar­tózkodott Bartus József, a DT, vezetője. Helyeselt Ott- márnak és kijelentette, hogy a kovácsok készítik el neki az ekevasat, meg más tartozékát a szántás fettételének. Szét­tárva kezét a csodálkozástól jelentette ki. — Ekevas nélkül nem tud­nék szántani... Ott voltak a műhelyben a bognárok is, akik inkább de­rültek a forgószélként kelet­kezett vitán, de amikor a mesterek igazolására került sor, maguk is azt mondták, hogy a tsz-ben dolgozó ipa­rosok és a traktorosok csak szoros egységben tudnak igazán eredményesen dolgoz­ni. Holes Mihály, a'z idősebb bognár, társára, Veres István­ra, a fiatalabb bognárra te­kintve, hogy támogassa állí­tását, mondta ki: — Ott a hiba, hogy minket semmibe sem vesznek.., Mintha olajat öntött volna a tűzre, felzúdult mindenki, és nem tágítottak addig, amíg mindezekről a gépszerelőkkel nem beszélünk. Mert azt mondták, hogy azoknak is hasonló a gondjuk. Kérték, de majdhogynem követel­ték, beszéljünk Lukács Pál­lal. a szerelők, kovácsok, bognárok brigádvezetőjével. Posta István, a kocsis, fel­ajánlotta, hogy megmutatja a műhelyt. Cinkos nevetéssel nézett a többiekre. amikor mondta: — Az igazi látnivaló ott van... A gépszerelő műhelyt csak egy őskori kőfal választja el a kovácsműhelytől. Ugyanis a kovácsok a kastély udva­rán, a parádés lovak istálló­jában, a szerelők kívül a kerítésen, a valamikor juh- akolféle épületben dolgoznak. A két műhely közötti különb­ség, hogy a lovakat szerették az urak, a juhot kevésbé becsülték. A műhely vezetője. Lukács Pál valóban azzal fogadott, hogy a szerelők nem kaptak jutalmat, de nagyon őszintén hozzá is tette: — Mi vagyunk a bűnösök, mert nem neveztünk be a versenybe... Az ember azt gondolná, ezzel véget is ért a vita, Reggelenként amikor a nóg- rádi küdöttek a Szabad­ság Szállóból az Építők Rózsa Ferenc Művelődési Házába, a kongresszusra indultak, ve­lük igyekszik egy törékeny fia­talasszony is. Elénk figyelem­mel kíséri a tanácskozást, jegyzetébe fáradhatatlanul rója a sorokat. — Gondolni sem mertem volna arra, hogy ilyen nagy megtiszteltetés ér. Most azon­ban,, hogy itt vagyok a kong­resszuson, úgy érzem sok min­dent kell hazavinnem.... Ma­gam , is hasznát látom, meg azok is, akiknek tovább­adom — mondja mosolyogva Kucsera Antalné, a Mátraal­jai Állami Gazdaság sziráki kerületének üzemmérnöke. Mindössze 25 esztendős és fél éve' irányítja a gazdaság sziráki kerületén dolgozó kommunisták munkáját. A mozgalmi tevékenység azon­ban korántsem ismeretlen számára. Jó pár éve gyako­rolja, A felsőfokú technikumot Putnokon végezte és a KISZ- alapszervezetben rendszeres munkán volt. Gyöngyösön ahol az üzemmérnökit végez­Nógrádiak a kongrea»tuaon Aki jól meggondolta te, felvették párttagnak. Büsz­ke vagyok, hogy az egyik ajánlóm éppen a KISZ volt — magyarázza. Amikor először került szó­ba, hogy titkárnak ielölik, te­le volt aggodalommal: — Fiatal, felkészületlen va­gyok én erre. Alig van tapasz­talatom... Juhász Sándor, a járási pártbizottság első titkára azonban biztatta: — Mindenben segítjük. Is­kolára küldjük, ha szükségét látja. Kucsera Antalné úgy tartot­ta jónak, hogy tanuljon. Nem­régiben végezte el Salgótar­jánban az öthónapos pártis­kolát. — Kicsit biztosabban állok .3 lábamon. A pártmunkához, a pártépitéshez sok-sok hasz­nos tanácsot kaptam — beszé­li. A helyzete azonban még­sem könnyű. A most válasz­tott 9 tagú pártvezetőségben van néhány új ember akinek segítenie kell. A napi munka is meghozza a maga gondjait. Akkor még nem szólt semmit a családról, a férjről, aprócs­ka fiáról. — Nagyon jól megfigyeltem azt a gondolatot, amit a Köz­ponti Bizottság a beszámoló­jában is meghatározott. Vala­hogy így hangzik: mielőtt va­laki vezető beosztást vállal jól gondolja meg mit tesz. Vezet­ni nem könnyű, sok munkát, gondot ad annak aki jól akar ja csinálni. Ami engem illet jól- meggondoltám mit válla­lok és igyekszem mindennap megtenni a magam dolgát. De a beszámoló szavai arra is figyelmeztetnek, gondolnom kell arra is, kik azok akik segítenek ebben a munltában. Szóval a gondosabb, körülte­kintőbb kádernevelésrc gondo­lok. A segítőtársak munkájára igen nagy szükség van. Hi­szen már a kővetkező hóna­pokban is akad bőven tenni­való a sziráki alapszervezet- bett. — Mielőtt eljöttem akkor tartottunk taggyűlést. Ez volt az első önálló munkám és örülök, hogy jól megértettük egymást a tagokkal a legfon­tosabb tennivalókat illetően. — mondja Kucsera Antalné. A XI. pártkongresszus fel­dolgozásáról beszél. Arról, hogy szeretné, ha valamennyi párttag és a velük együtt dol­gozó pártonkívüliek is megér­tenék a kongresszus lényegét, szellemét és következetesen együtt dolgoznának a kong­resszusi határozatok megvaló­sításán. A pártcsoportok mun­kájának javítását teszi még szóvá, azt, hogy erősíteni kell a párttagságot az önálló vé­leményalkotásban. a döntése­iben és a döntések következe­tes végrehajtásában. Mindezeket természetesen taggyűlésen beszélik majd meg a kommunisták. Hiszen nem kell külön előadó, hiszen Kucsera Antalné, nógrádi kül­dött részt vesz a kongresszus munkájában. Szorgalmasan dolgozik, jegyzetében egyxe- másra telnek a lapok. Vincze Istvánné nincs értelme tovább fesze­getni a dolgot. Itt az ideje, benevezni az idei versenybe, hogy jövőre jó pénzt kapja­nak a megérdemelt munkáért. De nem ment olyan könnyen a dolog, mert Galanics Zol­tán, a fiatal szerelő igazi mérges ember módjára kibújt a félig szétdobott gép alól, és hangosan mondta a magáét, miközben a többiek helyesel­tek neki. Mégpedig azért, mert kimondta: — A szerelők mostohák az üzemben, a műhely roskatag, egészségtelen, poros, koszos, nincs mosdási lehetőség, nem tudják az ételt hol elfogyasz­tani. és így tovább és így tovább. — Azzal fejezte be: — Tessék, nézzen szét... — Igazat mondott, nagyon lehangoló, ha az ember egy kicsit tüzetesebben széjjel­néz a műhelyben. Még sze­rencse. hogy nem történt baleset. Egy Zetort például fa rönkökkel támasztottak meg, h'ogy a kerekét leszed­hessék. Galaniqs aztán' még megtoldotta: — Ilyen körülmények' kö­zött versenyezzünk? Azért mondtuk az elején e történetnek, hogy azóta meg­nyugodtak a kedélyek Cser- hátsurányban, mert az akkor kerekedett vitának folytatása lett, amely tisztázta a szere­lők helyzetét. Benkó László, a tsz elnöke a főkönyvelő jelenlétében mondta meg Lukács Pálnak, hogyha be­neveztek volna, és a vállalást is teljesítik, akkor ölt is ré­szesültek volna a jutalomból. Az elnököt sem kell félteni a nyíltsága miatt. Odasze­gezte a kérdést: — Ezért a vezetőség a fe­lelős? Kértük, hogy nevezze­tek be? Csend lett. És. ha nem felejtették, Lukács Pál, a bri­gádvezető is utalt arra, saját hibájuk, hogy kimaradtak a versenyből, tehát, nem is vi­tatkozott az elnökkel De Benkónak volt még 'aduja. Ez pedig Galanicsnek szólt, a műhely miatt. Így mondta: — Már megmondta a veze­tőség, hogy a szerelők az idén vadonatúj műhe'ybe ke­rülnél*. Kész a terv, megvan rá a pénz... Valaki elkövette azt a hi­bát, hogy amit kellett volna, azt nem teljes részletességgel mondta ^1 az embereknek. Benkó László, az elnök azt ígérte, hogy személyesen el. ■megy,, és elmpndja, mit tér. űeztek az idén felépíteni, hogy a szerelők, a kovácsok, a bognárok zavartalanul dol­gozhassanak. Még azt is mondta; hogy ^kidolgozzák ré­szükre - a versenyfeltételeket. — A tervtárgyaló közgyű. lésen megvitatjuk... Erre készülnek most Cser- hátsurányban, a mezőgazda- sági üzemben, amely az el­múlt évben jó munkával, szép bevétellel bizonyította életképességét, amelyet az idén még jobb munkával megtámasztanák, hiszen ver. senyre kelnek az iparosok is. B. Gy. Az ember ne tétlenkedjék — MEGSZOKOTT időben keltem, negyed hétkor már az üzemben voltam. Reggeltől mostanáig szereltem, ezeket a gépeket, itt, a munkapadon. Tiribesre, Ménkesre viszik őket — kezdi a beszélgetést Orosz Jánosné Nagybátomy- ban, a gépüzem villamos mű­helyében. A mun'kapad mellett be­szélgetünk. Oroszáé haját kendő fogja össze, olajos a keze a munkától. Háta mögött a munklapadon szétszerelt gépalkatrészek, szerszámok egész' sora. — Vigyázunk a minőségre, betartjuk a garanciális időt. Takarékoskodunk is. úgy, hogy házilag pótoljuk az alkat­részeket. Jó az újítókediv — mondja a Tyereskova brigád politikai felelőse. A műhelyben nagy a sür­gés-forgás. Orosznévai a sa­rokban állunk és ott tartunk a beszélgetésben, milyen, ér­zés lehet kongresszusi kül­döttnek lenni. Erzsiké —mert így hívják munkatársai — Fecskére gyűjt, szív egyet a cigarettából, — A legnagyobb megtisztel­tetés, ami életemben ért, hogy ott lehettem a párt X. kong­resszusán, Budapesten. Na­gyon készültem erre a napra, és mi tagadás egy kicsit meg- illetődve utaztam fel. Azóta is életem nagy eseménye marad az a pár nap. Jegyze­teltem, figyeltem. Két dolog ragadott meg nagyon. Az egyik az a nagy felelősség, ami. a kongresszus munkáját, a hozzászólásokat jellemezte. A másik a közvetlenség, ahogy a kongresszus küldöttei beszéltek, véleményt cserél­tek, egymással. Áz ország legelső vezetői is ott voltak és közvetlenül, szeretettel be­szélgettek a küldöttekkel, munkásokkal, parasztokkal — emlékezik1 a munkásnő. Orosz Jánosaié nagy figye­lemmel kíséri a most folyó XI. kongresszus munkáját, A brigád összejön, megbeszélik a hallottakat, mindenki el­mondja véleményét. — Ma már azok a dolgok, amelyek a X. kongresszuson elhangzottak természetesek, nagyon sok minden, megvaló­sult a négy év alatt. Emlék­szem, 1970-ben a megyei párt- értekezleten a szénbányászat helyzetével, a nagybátonyi lakáskérdéssel foglalkoztam hozzászólásomban. A négy év alatt legalább háromszáz la­kás épült itt a bányaváros­ban Nem kell a fiataloknak lakáarg várni, csak -figyelem, összeházasodnak, és mái,- fél év múlva is megvan az ott­honuk, így ven az'réndjén — tartja a szerelőnő, aki, a me­gyei pártértekezleten elnökölt, megtisztelő funkciót látott el. — Be is számoltam min­denről a brigádnak, úgy mint négy évvel ezelőtt, amikor Pestről hazajöttem a kong­resszusról. Faggattak, érdek­lődtek, milyen volt, hogy éreztem magam. A brigád, amely Tyeresko­va nevét viseli, szerelőkből áll, tiziennégyen. vannak nők, férfiak — valamennyien szak­munkások. Az arany fokoza­tot is elérték, rendszeresen teljesítik a vállalásokat. Vi­gyáznak egymásra — egy­másért dolgoznak. Oroszné el­mondta, hogyan készítik elő a leendő párttagokat, akikkel éveken át rendszeresen fog­lalkoznak, A Tyereskova bri­gád politikai felelőse huszon­hat éve dolgozik a bánya­üzemnél, 1962 óta párttag, A férje 16 éves korában lépett be a pártba, most műszaki beosztásban dolgozik. A csa­lád tizenhét éves fiútagja víz­vezeték-szerelőnek készül. — Csak úgy tudunk min­denre időt szakítani, hogy megosztjuk a munkát. A munkahely után a család kö­vetkezik! Én úgy vagyak ez­zel, hogy szeretek otthon főz­ni a férjemnek, a fiamnak. Ök is segítenek, az egyik ezt, a másik azt csinálja, így el­osztva a munka könnyű, meg aztán jut'idő olvasásra, tévé-, nézésre, szórakozásra is — válaszol Oroszné. Amikor 1952-ben szabadult, szakmunkás lett, motort kel­lett tekercselnie. Megcsinál­ta a munkát, jól sikerült, de többre vágyott, úgy érezte többet tud. Itt kezdődött ér­deklődése, s most már ra­gaszkodás a gépekhez. Nem tudna meglenni nélkülük, mint ahogy a kollektíva, a brigád és a politikai munka nélkül sem. — HA MÁR ÉL az ember, ne tétlenkedjék! Az az embe­ri élet értelme, az ha egy közösségért dolgozhat, Ha ezt vallja, az ember, és ha így is cselekszik, akkor szerelik munkatársai, a környezete, bizalommal vannak hozzá, és ezt nem lehet anyagiakkal mérni! — mondja búcsúzás­kor Orosz Jánosné. (sz. 1.) NÓGRAD - 1975. március 22., siombat t

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents