Nógrád. 1975. március (31. évfolyam. 51-76. szám)

1975-03-16 / 64. szám

A „borsot törő” beáltós Százhuszonhátszer . zörget- tem, hogy ennyi gólt dobhat­te meg az ellenfelek hálóját, számos alkalommal tört bor­sot a kapusok orra alá. Víl- lanásszerű mozdulataival, gyors helyzetfelismerésével nem egyszer tapsra ragadtatta a nézők kezét. Technikailag nagyszerűen végrehajtott do­básai után legtöbbször már csak az a dolga marad a ka­puvédőnek, hogy kikotorja a hálóból a labdát. Szabó Jánosról a Pásztói KSE 20 éves kézilabdázójáról van szó. Tavalyi teljesítmé­ny éVel a megyei bajnokság góllövő listáján a negyedik helyet szerezte meg. Négy éve kézilabdázik rendszeresen. Korábban futballozott, de test­nevelő tanára Havril János ösztönzésére a kézilabda spor­tot választotta. Jól tette, hi­szen adottságai, felépítése folytán ebben a sportágban jobban kamatoztathatta te­hetségét. Az eltelt négy esz­tendő alatt csapata leggólerő- sebb játékosává küzdötte fel magát. — Az első mérkőzésemet a Nagybátonyi ITSX ellen ját­szottam — emlékszik Szabó János — és mint beállós egy gólt sikerült dobnom. Akikor még rutintalanul, bátortala­nul játszottam, és nem is le­hettem többre képes. A mérkőzések, a rendszeres edzésék következtében na­gyot lépett előre, Szorgalmát, fejlődőképességét is dicséri a 127 gól. — A társaknak köszönhe­tam. Csapatunk ugyanis át lövő nélkül játszik, s a fiúk engem a beállóst igyekeznek helyzetbe hozni. — Melyik volt a legszebb gólod? k m1í4% — A Nagybátonyi ellen lőttem, amivel alakult a mérkőzés állása és ez lett a végeredmény is. — Legszebb mérkőzésed? — A Szőnyi SE elleni, ami­kor is 10:9-re győztünk ott­honunkban és 4 gólt dobtam. — Melyik kapus ellen nem megy a góllövés? — A nagybátonyi és a gyar­mati kapuvédővel szemben nem sok szerencsém van. — Kik ellen nem játszol szívesen? — Mindegy melyik csapat az ellenfelünk, én mindig egy­forma lendülettel igyekszem játszani. — Milyen helyzetből sze­retsz leginkább dobni? — Legeredményesebben kö­zépről sikerül célba vennem a kaput. — Miben kellene javulnod? — Bedőlésből kell sokat gyakorolnom a dobásokat és a talajérkezésen kell javíta­nom. — Milyen típusú játékos vagy? — Ha az elején nem jön be egy-két húzás, ideges leszek. Később néhány sikeres moz­dulat után gyorsan megnyug­szom. — Ha lehetőség kínálkozna, nagyobb 1 egyesületben ját­szani, elmennél? — Nem. Itt Pásztón jól ér­zem magam, együtt van a csapatunk. Itt akarok tovább­ra is kézilabdázni. — Foglalkozásod? — Géplakatos vagyok a 12:12-re Szerszám- és Készülékgyár­ban. Munkám mellett a sport és az olvasás köti le a figyel­memet. — Mit vársz az idei bajnok­ságtól? — Dobogós helyezésre tip­pelem a PKSE-t. Szeretném túldobni a múlt évi 127-es teljesítményemet, de ehhez Szükség van a csapattársak segítségére is. Igaz, a beál­lóst nagyon keményen fog­ják, nem lesz könnyű dol­gom. Jelenleg sérült vagyok, fáj a karom, de remélem a rajtra már teljesen fend be jö­vök és azután igyekszem megtenni a kitűzött Bányász .mindent célokért. Adorján László Harmincon innen és túl Hűséggel a iioválii sziliekért Á futballikaLeidoszkóo sza- Azóta kadatLan változása, örvény- nélkül lése közepette... hogyne, kell egy kis állandóság, egy szilárd pont. Van valami megnyugtató abban, hogy a szurkoló kimegy a mérkő­zésre és tudva tudja: kifutnak majd a játék örökéletű része­sei is, megjelenik mad Mik­lós, István, és sorban a töb­biek. Aztán bármi történjék a pályán, egy dolog fixre ve­hető, hogy Miki. Pista ló fut­ballt fog produkálni. Mert ha egy labdarúgónál-; van szíve és epeje, a 30-hoz egv lépés­nyire, vagy azon túl is képes megmaradni a csapatban, az a futballista egyszerűen kép­telen, rosszul játszani. Ami a legszebb s.zt.'n: ha ki kéne választan; a mezőny legszolidabb emebereit. ., ok­vetlenül ők kapnák a legtöbb szavazatot. Állandóság ? Ta­lán ez élteti őket, hogy lelkűk megszakítás, kiállítás szerepelek Mátrano­vákon. Gecse István tanuló korá­ban Homloktérén y én kezdte a megyei II. osztályban. Amikor katona lett, a Karhatalmi Dó­zsában játszott, többék között Aspiránnyal, aki később a Egyetértés játékosa lett. No- vákon 1968. óta fuitballozik. Szóba kerülnek az emléke­zetes mérkőzések is. Szoó Miklós arról a találkozóról beszél, amikor mint megye­válogatott, Jászárokszáliáson Szolnok megye ellen szerepelt. Nagyon jól ment akii or neki a védés. , — Szécsényben mutaibkoz- tam be először a mátnamová- ki csapat-bán — magyarázza Gecse István. Középhátvéd voltam, és 3:1-re kikaptunk. Azóta is ezen a poszton ját­szom. Eddig 28—30 tizen­egyest értékesítettem éts tíz mélyén maguk is hisznek eb- Jpólt fejeltem. Még soha sem ben a kedves, egyezményes állítottak ki. Elmondja, hogy 1973-ban naég aiz NB Ill-ban, a Papp József SE ellen játszottak. Si­került Konyhát az SBTC mai játékosát jól semlegesítenie. Sőt, l:l-mél tíz perccel a be­fejezés előtt a győztes gólt is befejelite szögletből. A mér­kőzés alatt ez volt az egyet­len nováki szöglet. Szoó Miklós szívesen gon­dol vissza 1962-re, is ami­kor Karancskesziben 1 :l-es állásnál a találkozó utolsó Dercében sikerült 'tizenegyest hárítania. Elárulja, hogy egy­szer már elbúcsúztatták, de a csapatérdek úgy kívánta, hogy visszajött. Örömmel tette. A játék mellett már korábban is foglalkozott az ifjúsó,gd csapattal. Eredmé­nyes munkáját dicséri, hoav tanítványai közül többen már az egyben is helyét kap,talc. A bajnokságban az első mérkőzést Otthon a Síküveg­gyár ellen vívják a novákiak. Győzelmet várnak. Szoó Mik­lós és Gecse István is úgv vélekedik , hogy az első öt között ott lehat a csapatuk. Ezért ők mindent meg is tesznek. Munkájuk mellett — a Ganz-MÁVAG máitrainováki híd gyáregységénél lakatos­ként dolgoznak, — a labda­rúgásnak szentelik idejük nagy részét. Teljes erővel ké­szültek a bajnokságra. Ügy érzik, ha kedvvel és szívvel játszik az ember, soha nem öregedhet meg. irrealitásban. Szoó Miklós és Gecse István » máitraraováki Vasas labda­rúgói a vasárnap kezdődő megyei bajnokságban ismét magúikra öltik a mezt. Hosszú évek óta küzd víek a nováki színekért. KI ü'; jz-cÍ'c '.étből ? Igen. .Ugyaniakkor ez hűség, ragaszkodás is a lakóhelyhez, a muhk hely , ,, barátok­hoz. H&'cini '• éopan itt tartotta őke., az a, család. — Hí v Lak Jtaagibátonvba. az SBTC-hez lm — mar dia a 37 éves Szoó Miklós. — Ma­radtam. — Mivel a iátékot nagyon .szerettem, arra gon­doltam, hogy másutt esetleg nemkerülnók be a csapatba, de itthon számítanak rám. Meg aztán nálunk mindig jó volt a kollektíva, az idősek- fialalok közötti viszony. Gecse István, aki 28 éves, itt maradt Máitranovákon. Pe­dig az akkor még NB III-as Kazár, vagy Nágybátony is leigazolta, volna. — Ügy éreztem, ha elmen­nék kevesebbet Lehetnék a családdal. Mag aztán itt is megtaláltuk a számításunkat. Most a bajnoki idény előtt mindketten visszagondolnak a kezdetre. Szoó Miklós mond­ja: — A futball vágy belém született. Hatéves korom őlá állandóan futballozok. Hej. de sokat is kaptam érte: Itt Novak on 15 éves koromban igazolták le, és 1956-ban véd­tem először az első csapatban: Túrák szabad időben A természetbarát nyílt tú­rák meghirdetésével a Ma­gyar Természetbarát Szövet­ség elnökségét az a cél ve­zette, hogy az egyénenként, vagy kisebb csoportokban nem rendszeresen, alkalomsze­rűen járó te r m esze Lked v el ők - nek, ill. a természetbe vá­gyóknak lehetőséget nyújtson a szj^paeti icftniszetbarátok kirándulásain, túráin való részvétéire. A rendszeresen túrázás a fizikai erőnlétet fo­kozza, a mindennapos beideg- ződött egyoldalú munka fel­váltásával az aktív pihenés egyik legeredményesebb mód­ja. A heti, pár órai szabad levegőn való mozgás teljes ki- kapcsolódást jelent. A kör­nyezetváltozás ezenkívül a szellemi javak gazdagítását is jelenti. így a kirándulások, túrák résztvevői kulturáltan és célszerűen használják ki a hétvégi és pihenőnapi szabad idejüket. A nyílt túrák között változatos, könnyű séták, ki­rándulások, erdei és hegyi túrák, városnéző- és ismeret- terjesztő tanulmányi kirándu­lások szerepelnek. A nyílt tú­rák lényege az, hogy ezeken szívesen látnak nem tag ér­deklődőket. Bravúr a fővárosban! SBTC—Bp. Vasas 4:2 (31) (Tele fon jelentésünk) Tarján! szempontból iól kez­dőd,öté a hót vége Budapesten a Fáy utcában. A Stécé-tar- talékök 2:0 arányban nyer­tek, a kezdet tehát biztató volt. Milyen lesz a folytatás? — kérdezték egymástól a mérkőzésre igen szép szám­ban felutazó tarján! szurko­lók, mert mi tagadás, baljós előjelek előzték meg a Vasas elleni találkozót. Básti és Kajdi nélkül egy otthon ját­szó Vasas ellen kevesen ad­taik esélyt az SBTC-nek. Ami­kor Nagy Béla játékvezető sípjába fújt. 8000 néző előtt a következő összeállításban kezdtek a Csapatok: SBTC: Magyar — Miklós, Kmetty, Kovács II., Vertig — Kegye, Varga, Répás, — Hor­váth, Marosok, Jeck. Edző: Dávid Róbert. Vasas: Mészáros — Vidács, Fábián, B. Kovács, Kántor — Komjáti, Kü — Müller, Kass, Izsó, Váradi. Edző: lllovszky Rudolf. Vasas-támadásokkal indult a játék. Egymás után több szöglet jelezte a Piros-kékek mezőny-fölényét. Az SBTC szervezetten védekezett. Kúre Kegye, Kassra Varga vigyá­zott. Répás Béla kötetlen sze­repkört kapott. A Stécé jól állta a rohamokat. Ügyesen, megszűrték a védőik a táma­dásokat, és a mezőnyben nem­csak jól tartották a labdát, de támadásra is tellett ere­jükből. A Vasas-fölény a 23. percben, góllá érett. Komjáti elviharzott a iobb oldalon. Középre küldte a labdát és a jól érkező Izsó 5 méterről a kapu közepébe fejelte. 1:0. Ritkán látott góllal egyenlí­tett áz SBTC. A 30. percben Horváth a bal oldalon két védőt becsapott., aeéón középre, a kaputól 15 méterre álló Marcsok felé ívelte a labdát. A csatár hát­tal a kapunak hanyattvetődve a jobb sarokba küldte a lab­dát. 1:1. A közönség a ritkán látott góltól még magához sem tért, amikor újra olt táncolt a lab­da Mészáros hálójában. A 31. percben Vertig a bal­oldalon előretört, kitűnő lab­dával indította Jedket. aki az alapvonal közelében előbb ér­te el a labdát, mint a ka­pujából kifutó Mészáros. A szélső beívelt és Horváth két védő között a bal sarokba fe­jelte a labdát. 2:1. Az , SBTC tetszetősen ját­szott és növelte előnyét. A 45. percben újra Jeck rohant el a bal oldalon és me­gint kicsalta kapujából Mé­szárost. Átívelte a labdát a jobb oldalra és Kegyének még igazítani is volt ideje, aztán hatalma® erővel 6 méterről a kapuba vágta a labdát. 3:1. Szünet után a gyenge napot kifogó Mészáros helyét Szűcs foglalta el a Vasasnál. Jó volt az iram, nagy erővel ro­hamoztak a piros-kékek, de a tarjám fiúk álltáik a sarat. Vertig lábbal, Varga fejjel mentett a gólvonalról. Kmetty Nagyszerű fegyvertényt hajtott végre az SBTC csapata * Vasas elleni találkozón. A tarjáni fiúk tulajdonképpen ISO percet dolgoztak ezért a győzelemért, mert ott folytatták a Fáy utcában, ahol Turjánban a Honvéd ellen abbahagyták, A mérkőzés jó részében a Vasas mezőnyfölényben játszott, de az SBTC taktikája ellen nem volt ellenszerük. A szer­vezetten védekező tarjániak mindig útját állták a Vasas- rohamoknak és rajtaütésszerű ellentámadásaik rendre ve­szélyt jelentettek. A mezőnyben is ötletesebbek, okosabbak voltak. Ügyesen „kevertek”, „fagyasztották” a labdát, össze, gezve: jó iramú, izgalmas találkozón megérdemelten szerez­ték meg a rendkívül értékes két pontot, Az SBTC-ben Magyar bravúrosan védett. Kmetty volt » védelem oszlopa, Varga valósággal „eltüntette” Kasst. Hor­váth volt a csapat egyik legjobb embere. Sokat dolgozott, gólokat lőtt. Répás szinte az egész pályát be játszotta, fárad­hatatlanul küzdött. Jeck és Marcsok egymást múlták felül, játékmesterek voltak ezen a találkozón. A Vasasból Kü, Müller és Izsó nyújtott átlagon felülit. Szokács László Pedig a földön és a levegő­ben állta útját az elkeseredett hazai rohamoknak. Magyar nyugalma. magabiztossága ezekben, a percekben aranyat ért. A 62. percben cserék tör-1 téntek. A húzódást szenvedet* Kegye helyére Konyha jött be, a Vasasnál B. Kovácsot Tóth Bálint váltotta fel. Ét--’ delles volt a játék és izgal­mas. Az utóbbiról Nagv Béla játékvezető is gondoskodott. A 75. percben Kántor ve­zette fel a labdát és a 16- oson belül „eldobta” magát. A közönség is derült, amikor a játékvezető a 11-es pontra mutatott. Kass állt a labdá­nak. Megcélozd a jobb sar­kot. Magyar aJőnban parádés vetődéssel kitomázta a labda'.. A jogtalan büntetőre az SBTC- góllal válaszolt. A 80. percben Horváth ki­ugrott a védők között és nagyszerű szóló után Szűcsöt is átjátszva elegánsan gurí­totta a labdát az üres kapuba. 4:1. A 88. percben Izsó góljával szépített a Vasas; középen kiugrott a piros-kék csatár es 6 métertől a kapu közepébe helyezte a labdát. 4:2. A játékvezető tízparancsolata r. Tökéletesen készülj fél fizi­kailag és szellemileg, hogy minél kevesebbet tévedj! n. Ne szolgál,bas-s okot arra, hogy a veled kapcsolatos belső hírek kiszivárogjanak! III. Újságírónak soll« ne adjál interjút magadról és az általad vezetett mérkőzésekről: IV. Külső kapcsolataidat úgy építsd ki, hogy azok révén még a gyanú árnyéka se férkőzzön hozzád I V. Ne fogadj rí soka senkitől ajándékot, mert ezáltal — akara­tod ellenére — elkötelezed magad: VI. A győztes csapat vezetőivel a mérkőzés után ne koccints sem az öltözőben, sem más nyilvános helyen! VII. Az eredmény és a játék ala­kulása ne befolyásolja döntései­det! Amit látsz — azt ítéld! VIII. Mindig a szabályok szelle­mében bíráskodj! IX. Igyekezz tekintélyedét mind a pályán, mind a civil életben megőrizni! X. Ne feledd, hogy személyiség vagy és arra törekedj, hogy annak te tartsanak: Mérlegen a Fradi-labdü rugók nemzetköz! szerep!ése — adorján — Március 5-én a Ferencvá- ror labdarúgói kezdték meg - az FF Malmö elleni Kupa­győztesek Európa Kupára né­gy eddömtő mérkőzéssel — a magyarok idei nemzetközi szereplését. Ezután már egy­órást követik az év különböző találkozói, amelyekből a válo­gatottak és a klubcsapatok egyaránt kiveszik részüket. A Fradi azzal, hogy beke­rült a KEK legjobb nyolc együttese (közé, lehetőséget kapott nemzetközi mérkőzé­sei számának növelésére is. A zöld-fehérek krónikája: 1901-től napjainkig. 984 nem­zetközi találkozót vívtak, a mérlegük 577 győzelem. 145 döntetlen, 262 vereség, és 3020:1748-as gólarámv. Svéd csapatok ellen 1921-ben a Kamraterma ellen! mérkőzésen kezdte meg szereplését a ma­gyar klub, s . azóta 15 alka­lommal találkozott a.z északi ország együtteseivel. így KEK ellenfelével, a Malmö- vel '1957-ben a ca,sabla,ncai tornán miár vívott 90 percet, az eredmény 0:0 volt. Az 1966—67. évi Vásár Városok K upá.jáiban az örgrytével mérkőzött: 0:0 után itthon 7 :l-re nyert. Az utolsó össze­csapás viszont kellemetlen emlékeiket ébreszt: 1967-ben Stockholmban, a svéd váloga­tott edzőpartnere volt a bu­dapesti csapat és 8:2 arányú vereségeit szenvedett! Érdekes, hogy a 21-szeres magyar bajnok, 12-szeres ma­gyar kupagyzőtes; a Közép- európai Kupában kétszer és a Vásár Városok Kupa iában egyszer első helyen végzett FTC-nek milyen a mérlege a jelenleg legtekintélyesebb három európai kupa-soroza­ton. összeáll!lásumik ezt mu­tatja: Bajnokcsapatok Európa Ku­pája. 12 mérkőzés 6 győzelem 2 döntetlen 4 vereség 25:20 gól­arány. Kupagyőztesek Európa Ku­pája. 11 mérkőzés 6 győzelem 2 döntetlen 3 vereség 23:13 gól­arány. Vásár Városok — UEFA Kupája. 50 mérkőzés 24 győzelem 8 döntetlen 18 vereség 94:57 gólarány. Az összesítés tehát 73 mér­kőzés, s amennyiben a fe­rencvárosiaknak sikerül a Malmö elleni visszavágón is túljutni, bekerülnek az elő­döntőbe, akikor még a taVasz- szal a 75. „jubileumi” találko­zójukat is köszönithetik. Amint a fenti kimutatásiból kiderül, a sokszoros mag var bajnok éppen a Kupagyőzte­sek Európa Kupájában ját­szotta eddig a legkevesebb mérkőzést. Eredményei ezek voltaik: 1960—61, Glasgow Rangers ellen 2:4. és 2:1. 1972—73. Fiorina La Vallet­ta ellen 0:1 és 6:0 Sparta Prága ellen 2:0 és 1:4. 1974—75, Gardiff Gitv ellen 2:0 és 4:1. Liverpool ellen 1:0 és 0:0. Malmö ellen 3:1. és 19-én következik a budapesti mérkőzés. Kozák Mihály Gyógyulóban II« Csak a focit sajnálom. 19 19 Jóska apja is jó labdarúgó volt. a Sese, a mai Kohász, felszabadító fejeséiről híres középhátvédje. A fia folytat­ta az ifiben, s néha-néha „az egyben” is. Gyökeret vernie azonban nem sikerült. Egye­sületet és munkahelyet vál­toztatott. Nem bánta meg, hogy alacsonyabb osztályban kezdte. Megértő jó barátokra talált új csapatánál, s annak vezetői körében is. Jól érez­te magát á pályán edzéseken, mérkőzéseken egyaránt. Négy hónapot játszott cs.i- patában. Aztán súlyos be c - Ség fosztotta meg egészségi­től. Műtétet hajtottak vég a rajta, s nem is akár mii jc. Most már lábadozik. Járni ~s tud. Jobb keze még nehezen engedelmeskedik akaratának- Lábai is meggyengüllek, sokat fogyott■ Egyelőre szó sem le­het játékáról. Mondja is: „...Csak a focit sajná­lom... nem tudom, játszha­tok-e még?...” Társai azonban visszavár­ják. Akik elmentek hozzá a betegágyhoz is. mikor még a kórházban feküdt. Biztatták. Biztatják ma is. Ez végtele­nül jólesett neki. Kojnok Józsefet visszavár­ják a tarjám ZIM labdarúgói. Ma még nem biztos a folytatásban, Most szurkol a társaknak, csak így vehe.t részt a játékban. Kicsit ké­sőbb talán újra rúghatja a labdát. Bízunk, benne, hogy így lesz. NÖGRAD - 1975. március 16., vasárnap

Next

/
Thumbnails
Contents