Nógrád. 1975. március (31. évfolyam. 51-76. szám)

1975-03-15 / 63. szám

Menekülés, cserbenhagy ás ?

Akár a méhkas, olyan a zsibongó a nagyszünetben. A diákok csoportokat alkotva beszélgetnek, viháncolnak, falatoznak. A legidősebbek, a nyolcadikosok, már csak néhány hónapig koptatják az általános iskola padjait. Legtöbbjük továbbtanul, jelentkezési lapjaik már megérkeztek a különböző középfokú tanintézetekhez.

Néhányan körbeállnak.

— Milyen pályát választottatok?

— Műszerész szeretnék lenni.

— Én parkettázó.

— Gimnáziumban tanulok tovább.

— Vízvezeték-szerelő leszek — mondják egymás szavába vágva.

— Jelentkezett valaki az osztályból mezőgazdasági pályára?

A kérdésre hallgatás a válasz. Mintha csodálkoznának.

— Nem népszerűek a mezőgazdasági szakmák — magyarázza Diósi József, a litkei körzeti általános iskola egyik nyolcadikos osztályfőnöke. — Pedig mi igyekeztünk kedvet csinálni hozzá. Voltunk a szomszédos gazdaságokban, jártunk pályaválasztási kiállításon. Hiába... — legyint lemondóan, s az okokat kezdi sorolni:

— Faluhelyen a szülők, nagyszülők közül nem egy dolgozik, vagy dolgozott a tsz-ben. Kimerítő fáradságos munkát végeztek, nem irigylésre méltó körülmények között. Hajlamosak rá, hogy csak a nehézségeket lássák.

Nagy József iskolaigazgató •zavaiból ez csendül ki.

— Boldog ember lehet, akinek helyben van a munkahelye. Mégis, a fiatalok menekülnek a faluból. Az az igazság, hogy nem nagy dicsőséget jelent a tsz-ben dolgozni. Lenézik ezt a pályát, a fejőgépek. trágyaszedő berendezések ellenére. Elsősorban a szülők szemléletváltozására van szükség...

Korszerűen felszerelt a balassagyarmati Mezőgazdasági Szakmunkástanuló Iskola. A fiatalokat jól képzett tanárok oktatják, akik maguk is szívügynek tekintik. hogy mind több felkészült szakmunkás kerüljön a termelőszövetkezetekbe, állami gazdaságokba. Évente a három évfolyamon csaknem kétszázan tanulnak.

— A felvételi vizsga nálunk csupán elbeszélgetés a jelentkezővel. Nem állíthatunk eléjük magas követelményeket, hiszen, ha megnézzük bizonyítványaikat, kevés közöttük a jó és közepes rendű. Már az külön öröm számunkra, ha a ..felvételtől” a beiratkozásig nem morzsolódnak le — hangzanak Tóth István, az intézmény igazgatójának őszinte szavai.

\z iskolától sokan válnak m g év közben is. Van. aki az első hónap után rádöbben: hibásan választott, s még nem késő máshol keresni a boldogulást. Másokat a gyakorlati foglalkozás riaszt el, főként a szarvasmarha-tenyésztő

szakmunkás-jelölteknél van ez így.

— Nincs kihasználva az iskola, pedig minden jelentkezőnek egyúttal kollégiumi helyet is biztosítunk. Rendszeresen ellenőrizzük, hogy a gazdaságban eltöltött gyakorlati idő alatt, miként foglalkoznak a diákokkal...

Kőszegi Sándor a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának volt propaganda- és oktatási szak- felügyelője mondja: (a munkakört január elsejétől megszüntették.)

— Mind kevesebben jelentkeznek mezőgazdasági szakmunkástanulónak. 1970 ben

még 180-an választották a mezőgazdaságot. Tavaly viszont már ennek csak az egynegyede. Az állam sokat áldoz a termelés személyi feltételeinek javítására. Sokszor az ablakon kidobott pénz ez, mert a fiatal befejezi tanulmányait, néhány hónapot eltölt a gazdaságban, s már arrébb is áll.

Hová lettek a szakmunkások?

— Ha egy fiatal elvégezte az iskolát, tárt karokkal fogadjuk — mondja Nagy István, a ludányhalászi termelőszövetkezet elnöke. — Sőt, előtte ösztöndíjat adunk neki, háztáji földet kap, 14 éves korától tagja lehet a gazdaságnak. E kedvezmények a beiskolázásnál a mi érveink. Az „agitáláskor” szóba kerülnek a munkakörülmények. Sok mezőgazdasági üzemben csak a jövőről festhetnek vonzó képet. Ami a szociális ellátást illeti: a tsz-ek mögötte kullognak az ipari üzemeknek. A különbségek ugyan megszűnőben vannak, de a jelenlegi állapot elég ahhoz, hogy a szakmunkás egy év leforgása után inkább vállalja az ösztöndíj visszafizetését. mintsem az istállóban a munkát.

Máshol is ígv „babusgatják” a fiatal állattentyésztő szakmunkásokat.

— Rá vagyunk kényszerülve, ha meg akarjuk tartani őket — magyarázza Uhlár László, a nagybátonyi közös gazdaság elnöke, s egy esetet említ:

— Az egyik frissen végzett

szakmunkás azzal a gondolattal foglalkozik, hogy elmegy. Valamelyik üzemben másfélezer forintot ajánlottak neki, holott a tsz-ben a duplájától is többet keres. Elmentünk a szüleihez, hogy maradásra bírjuk, ök azt mondták: fiukat nem azért taníttatták, hogy isállóban dolgozzon...

Uhlár László szavai eszembe juttattják a mezőgazdasági szakmunkásképző iskola

igazgatójának mondatait:

— Az iskola elvégzése után mi azzal engedjük el a gyerekeket. hogy dolgozzanak becsületesen, s ne feledjék: r»m ők a főagronómusok, ágazatvezetők. Szakmunkások, akikből: ha továbbra is szorgalmasan gyarapítják ismereteiket vezetők is lehetnék.

Az egyik litkei kislánnyá’ fordult elő, hogy a gyakorlat foglalkozás után jó tanulmányi eredménye ellenére sem tért vissza az »iskolába, pedig szülei már kerékpárt is vásároltak neki, hogy ne legyen fárasztó a sertéstelepre járni.

— „Kondásnak” csúfoltak barátnőim. — ennyivel indokolta a pályaváltoztatást.

— Nemrég egy másik fiatal,

állatgondozó szakmunkás

jött be hozzám, mert jogosítványt szerzett, s traktorvezetőként akar tovább dolgozni. Magyaráztam: nekünk nem traktorosra van szükségünk... — mondja Pásztor László tsz- elnök. — A falusi fiúk, lányok jobb szeretnek városban dolgozni. Szabadabbak, nincsenek állandó szülői felügyelet alatt.

A máimszőllősi termelőszövetkezetből is, amely időközben egyesült a pásztóival, eltávoztak az elmúlt években

szakmunkás-bizonyítványt szerzett állattenyésztők. Egyikük a megyei állategészségügyi állomáson, másikuk a nagybátonyi FÜTÖBER-ben talált munkát. A harmadik fiú, igaz, ma is a tsz-ben dolgozik, de az istálló helyett a traktm-t választotta. Indok: mostoha körülmények, nehéz munka.

Nagy Ignácné és barátnői a hollókői termelőszövetkezet ösztöndíjasként tanultak

Ba' áss agyarmaton.

— A tsz-vezetők azt ígérték: a tejházban foglalkoztatnak majd. Mint utólag kiderült, ez volt a „csalogatás”, mert almoztunk, trágyáztunk. Végül máshol kerestünk „elfoglaltságot” — mondja a gyermek- gondozási szabadságon levő fiatalasszony, aki a fővárosban ápolónő.

— Hiába tanultak három évig?

— Az ismeretek zömét az ember nem íeleljti el. Van, amit tudok hasznosítani — mondja.

— Az államnak sok ezer forintjába került.

Barátnője is Budapesten dolgozik. A később végzett Godó Ferencné pedig ma a Karancs Szálloda egyik cukrásza.

Lehetne hosszasan sorolni még, hova lettek az álatte- nyésztés fellendítésére hivatott szakmunkások megyénkben. Munkahelyet változtattak, főleg üzemekbe, vállalatokhoz kerültek, hogy minél távolabb legyenek a termelő- szövetkezettől.

Elmenekültek a faluból, cserbenhagyták azokat, akik számítottak munkájukra?

Napjainkban sok helyen komoly gondot okoz, hogy hozzáértő szakmunkásokról gondoskodjanak. Azok a fiatalok hiányoznak elsősorban, akik az elmúlt évtizedben azzal a céllal kerültek az iskolába, hogy, mint szakmunkások, magasabb szinten folytassák elődeik munkáját.

Milyen kép fogad ma egy telepen ?

Fáradt, többnyire idős gondozók hajlomiganak, végsálk a számukra már természetessé vált munkafolyamatot. Néhány év múlya, amikor erejük még inkább elfogy, a szövetkezetek helyzete —, ha nem kapnak észbe időben — még súlyosabb lesz.

Mi a megoldás? Megszerettetni a mezőgazdasági pályát, javítani a munkakörülményeket, a szociális ellátottságot, fokozni a felnőtt szakmunkás- képzés ütemét. ___

Az igazi megoldás az lenne, ha a menekülési folyamatnak a termelőszövetkezetek gátat vethetnének. A hozzávaló módszert pedig ott, helyben kell „kitalálni”.

Szabó Gyula

Szocialista hazafiságunk, proletár internacionalizmusunk tavaszi ünnepei, piros betűs napjai kezdődnek. Indokolt, hogy újból szóljunk tartalmukról.

Igen. ezt kell mondanunk, ha nem is fenntartásoktól mentesen. Vitatható ugyanis, hogy éppen most indokolt-e, pontosabban: a hétköznapoknál most indokoltabb-e beszélni róluk? Nem esünk rögtön abba a hibába, amelyet sokszor, sokan és jogosan bírálnak: az egyoldalú „ünnepi hazafiság” hibájába? Kétségtelen, hazafinak, s ezzel szoros egységben: internacionalistának lenni az élet „mindennapjaiban” lehet és kell. Hazánk szeretetét aktív, cselekvő magatartással fejezhetjük ki igazán — nem ünnepi külsőségekkel, szép szavakkal.

Igen, ezt is mondhatjuk, de ezt sem fenntartásoktól mentesen. Az ünneplés ugyanis nem feltétlenül a tettek „helyettesítője”. A dolgos hétköznapok hazafisága sem ki nem zárja, sem fölöslegessé nem teszi a hazához való kötődés külsődleges jegyeit az ünnepségét, a zászlót, a méltatást. Ellenkezőleg! A kettő csakis együtt képzelhető el: a haza és az egyén érdekeit egyaránt szolgáló munka sikerei okot, alapot adnak aa ünneplésre. S a megfelelően szervezett ünneplés értelmi és érzelmi hatásai erősítik elkötelezettségünket édes hazánk iránt.

A haza fogalmához tartozik a szülőföld, a földrajzi táj úgy is: mint az ember „keze nyomát magán viselő”, az ember által állandóan formált, alakított, alkotásokkal „benépesített” táj. Igen, ha a Dunára gondolunk: gyönyörű Duna-hídjalnkra is gondolunk; ha Alföldünkről beszélünk, sohasem csupán a tájat: a gabonatábláit, a kukoricarengeteget, a viruló mezőgazdaságot is jelenti e szó. És így mondhatnánk tovább a mi Dunaújváro- sunikat, a mi gyárainkat, a mi üdülőinket, a mi alkotásaink végtelenül hosszú sorát.

S ezek sem merítik még ki a haza — e gazdag szó — tartalmát, hiszen nem szóltunk még az emberekről. A haza fogalmának nagyon fontos alkotórésze: a benne élő emberi közösség, a nép, a nemzet, a rá jellemző gazdasági, politikai, kulturális és más viszonyokkal, történelmi múlttal, hagyományokkal, nemzetközi kapcsolatokkal. Emeljük ki külön is az emberi közösség legalapvetőbb, a haza fogalom lényegéhez kapcsolódó vonását, a társadalom gazdasági, politikai berendezkedését. A hazához , való viszonyunk tartalmát mindenekelőtt ez: a társadalmi rendszerhez való viszonyunk adja. Bizonyságul felhozhatjuk — egyebek között — a haza történetiségét Nem nehéz belátni: a szocialista hazát a tőkés hazától, a szocialista nemzetet a burzsoá nemzettől nem a szülőföld, nem humanizált földrajzi táj, nem a kulturális vagy más hagyományok eltérő tartalma vagy jellege különbözteti meg, hanem éppen a társadalmi rendszer gyökeres különbözősége. Ehhez a megállapításhoz juthatunk József Attilát olvasva is: „ .. .Kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk...” — írja a költő. Vajon miért tántorgott ki, vajon mi nem tetszett ennek a másfél milliónak? Ügy vélekedett volna, hogy neki nem eléggé sík az Alföld, nem eléggé kanyargós a Tisza, vagy nem eléggé megnyerőek a kulturális hagyományainak? Nem, nem valószínű, hogy így gondolkodva indultak új hazát keresni! Más- valami volt az, ami „nem tetszett” a kivándoroltaknak, s rajtuk kívül sok-sok itthon- maradottnak sem! A tőkés haza társadalmipolitikai viszonyai nem tetszettek. Azé a hazáé, amelyben a burzsoá elnyomás alatt, szol- gasorsban sínylődtek a dolgozó tömegek, amelyben bűnnek számított minden haladó gondolat, minden forradalmi tett.

A szocialista haza emberi közössége, a szocialista nemzet új típusú kapcsolatokat jelent az egyes ember és a társadalom egésze, a társadalmi osztályok és rétegek, a mi szocialista nemzetünk és a szocialista nemzetek nagy közössége között. A hazafiság: pozitív viszony a hazához, a haza érdekeinek, a nép érdekeinek szolgálata. Ez a viszony valódi értelmet, igazi tartalmat a történelem során először, a szocialista társadalomban nyer. A szocializmus lehetőséget teremt az osztályok, rétegek alapvető érdekeinek összehangolására: lehetőséget az egyéni és a társadalmi érdekek, a nemzeti és a nemzetközi érdekek harmóniájára. Mindezeket a lehetőségeket a munkásosztály és pártja vezetésével, politikájának következetes végrehajtásával realizálja társadalmunk. A társadalmi viszonyok ilyen alakulása: feltétele az igaz hazafiság- nak, s ugyanakkor a szocialista hazafiság az említett viszony és magatartás: feltétele a szocializmus építésének, társadalmunk további fejlődésének.

Igen: o pozitív viszony aktív, cselekvő magatartást jelent! Tettekben megnyilvánuló aktivitást, odaadó szolgálatát annak a szocialista közösségnek, amelyben élünk, amelytől személyes boldogulásunk is függ. Magatartásunk, cselekedeteink mozgatórugója, kötődésünk a hazához: értelmi és érzelmi jellegű egyszerre. Vannak, akik e kettőt — indokolatlanul — elválasztják, s vagy érzelmeiket restellik, palástolják, vagy az értelmi kapcsolódásuk „bevallását” — akár önmaguk előtt is — tartják a hazafiság magasztos érzéseihez viszonyítva durvának, lealacsonyí- tónak. A kettő pedig elszakíthatatlanul ösz- szefügg. A haza érdekeinek szolgálata az egyéni boldogulás záloga, 6 ily módon érdek is.

És az érzelmi kapcsolatok? Az éraelemszc- gény ember: szegényember! Érzelmeink fontos részét pedig éppen hazafiúi érzelmek alkotják. A szocialista hazafiság — pedig elválaszthatatlan a szocializmus iránti elkötelezettségtől. A szocializmus ügye: nemzeti és nemzetközi program — a világ proletariátusának nemzetközi programja — egyszerre, így kapcsolódik össze a nemzeti és a nemzetközi érdekek szolgálata, a szocialista hazafiság és a proletár internacionalizmus. A kettő szerves egységben van: aki jó hazaíf, az egyben internacionalista is és természetesen megfordítva is áll a megállapítás.

De ki a jó hazafi? Azt mondhatjuk: haza- finak lenni ma, egyet jelent a szocializmus ügyének szolgálatával. Ez a gondolat vezet el bennünket a mai forradalmisághoz. Lehet-e ma forradalmárnak lenni, s ha igen, kit tekinthetünk annak? Nos: forradalmárnak lenni mindenkor, a fejlődés békés periódusaiban is lehet. Forradalminak a haladásért, a szocializmusért az átlagosnál több, jobb, nagyobb hatékonyságú munkát végzi, másoknak is példát mutató ember magatartását tekintjük. Aligha van vonzóbb, nagyszerűbb életcél — fiatalok és idősebbek számára egyaránt — mint ilyenné válni, ilyen emberként élni.

A szocialista hazafiságnak és internacionalizmusnak fontos alkotórésze a haladó, forradalmi hagyományokhoz való kötődés is. Népünk történelmének, s a nemzetközi munkásosztály történetének is vannak olyan eseményei, olyan korszakai, amelyek — mint a magyar, vagy az össztársadalmi haladás mérföldkövei — tiszteletet, megbecsülést követelnek az utókortól: amelyek példát mutálták, amelyekből erőt, lendületet meríthettün : és meríthetünk a jelen, s a jövő harcaihoz. Napjainkban ilyen események évfordulóit ünnepeljük. Március 15, március 21, április 4 a magyar és az egyetemes emberi haladás nagyszerű tetteire emlékeztet bennünket.

Dr. Ujlaky István

Tavaszvárók a terep.