Nógrád. 1975. február (31. évfolyam. 27-50. szám)

1975-02-06 / 31. szám

Sxínházi estéh A kutya testamentuma Jelenet a szolnoki Szigligeti Színház előadásából. — Bábel László felvétele — Hogyan gazdagodhat meg két dús fantáziájú csavargó­féle egy hipokrata társada­lomban? A darab szerint pél­dául úgy, mint a jóképű Joao Grillo és idősebb cimborája, Chico: hazudik. Hazudnak a papnak, hazudnak a péknek és a feleségének, hazudnak a püspöknek és mindenkinek, akikkel a kutya testamentu­ma révén kapcsolatba kerül­nek. S hogy hihetetlen lódítá- saiknak hitelük is legyen, nemcsak saját zsebükre ha­zudnak, hanem a becsapotta­kéra is. Mert jól tudják, hogy a pénz birtoklásának vágya még a legtisztább fejű „oko­sokat”, a hatalmasokat is megzavarja. A brazil Ariano Suassuna népi komédiája vaskosan tö­mör, telivér vásári játék. Az első perctől az utolsóig fenn­tartja az érdeklődést. Népi komédia — szól a műfaji megjelölés. S valóban az alapötlet — egy beteg kutya megáldása, majd hullájának latin nyelvű elcelebrálása —, a hozzá kapcsolódó motivá­ciók, a fél-feudális viszonyo­kat mutató brazil társada­lom lényegében, a népélet, a népi lélek valóságos mélysé­geiben gyökereznek. A népi igazságszolgáltatás «rációja diktálja a befejezést is: a pénzéhes egyházi „szolgák” és a gazdag polgárok a purgató- riumba kerülnek, a legények furfanggal megszerzett pénze pedig isten anyjáé lesz, aki jóságos nagyasszonyként Chi­co könyörgésére feltámaszt­ja a halott Joaot, ami után az elválaszthatatlan barátok új­ra együtt élhetnek, boldogan, de ugyanolyan szegényen, mint a történet kezdetén. A kutya testamentumát két­szintes drámának Is nevez­hetnénk, minthogy az ese­mények két egymás fölötti térben, a földön és az égben játszódnak, s mint a közép­kori misztériumjátékokban á valóságos és a képzelt, me­sés elemek váltakoznak, át meg átszövik egymást. A tra­gikomikus mozzanatokat is magába foglaló komédia alap­gondolata: az ember kiszol­gáltatott társadalmi helyze­tén a puszta hazugság csak rövid távon segít, az igazi or­voslást egészen más jelenti. Saussuna darabja nem ad ugyan receptet a tartós vál­toztatás mikéntjére, hogyan­jára, de érezteti — és ezt fél­reérthetetlenül —, hogy ez az álszent és erkölcstelen, a pén­zért mindenre kapható bra- -zil társadalom megérett az átalakulásra. Suassuna ko­moly mondanivalóját „ko­molytalanul” adja elő. A gúny, a kikacagtatás eszközével fi­gyelmeztet hatásosan az el­lentmondásokra. S ez az áb­rázolásmód talán minden más­nál szerencsésebb: közérthető és népszerű, biztosítéka an­nak, hogy a mű a legszéle­sebb körökbe jut el, tehát használni tud. Bor József, a zenés színpa­di művek kitűnő színpadra állítója hallatlanul mulatsá­gos előadást rendezett. Ki­fogyhatatlan az ötletekben, különösen a földön játszódó részben. Litvai Nelly fordítá­sa szellemes, Weöres Sándor versei muzikálisak, Székely Iván zenéje dél-amerikai lüktetésű, modem színpadi zene. A színészek láthatóan jól érzik magukat szerepeikben, s minden kínálkozó alkalmat megragadnak, hogy kedvün­ket tetézzék. Néha már-már erőszakkal kell fegyelmezni magunk, hogy bírjuk szusz- szál a jellemek és helyzetek komikumának lendületes sod­rát. Szakácsi Sándor, a Liliom- fi címszerepe után, teljes bi­zonyosságát adta nagyszerű színészi képességeinek A sze­gény Joao szerepében szán- nivalóan mulatságos, és en­nek fordítottja. A Jászai-díjas Polgár Géza a másik szegény legényt játszotta kedves hu­morral. Papp Zoltán játékát talán még soha nem láttuk ennyire érettnek, kidolgozott­nak, mint most Joao atya szerepében. Falvay Klári ki­kapós péknéje is gondosan ki­munkált alakítás. Huszár László .kettős szerepben (a nagybirtokos és az ördög) re­mekel. De méltatlanul hall­gatnánk a többiekről: Czibu- lás Péter rablóvezéréről, Len­gyel István hadnagyáról, Pecz- kai Endre püspökéről, Simon Péter sekrestyéséről, vagy Sza­bó Ildikó piros arcú isten­anyjáról. Az elismerés hang­járól szólhatunk Baranyai Ibolya (az írót megszemélye­sítő bohócot játszotta), Fenyő Ervin és Gáspár Antal játé­káról is. Székely László Jászai-díjas díszletei és jelmezei szelleme­sek, az előadás „beszédes” né­maszereplői. Salgótarjánban régen volt ilyen sikere színdarabnak, mint ennek a tömény humo­rú, ízes brazil komédiának. S tegyük hozzá mindjárt: jog­gal, mert minden bizonnyal az utóbbi évek legjobb vidám játékát láttuk, s ebben a mű­fajban a legjobb előadást. Sulyok László Dési Huber István Ma nyolcvan éve. 1895. febru­ár 6-án született, Nagyenyeden. ö' is — mint a két világháború kö­zötti magyar oik- túra zsenije. Der- kovits Gyula — munkásból lett. autodidaktaként, a hazai festészet egyik legerőtelje­sebb. irányt adó egyénisége. Volt kovácsinas. kifu­tó, pincér, zsá­kolt a Dunán, dolgozott a Gu­bacsi úton a ser- tésvágóhídon. Az első világ­háborúban negy­ven hónapot töl­tött a fronton, ahonnan beteg tüdővel és érett fejjel került ha­za. 1921-ben Bu­dapestre jött. Hó­naposszobában la­kott. Nappal gyárban dolgo- mind gyakrabban próbálták zott, este pedig makacs ki- gyógyítani. 1932-ig dolgozott a szakmájában, aztán — or­A művész önarcképe tartassál, különböző szabad­iskolákban tanulta a raizolás, a festészet alapelemeit. A növekvő gazdasági válság elől 1924-ben Olaszországba ment. Milánó egyik külváro­sában ezüstművesként keres­te a kenyerét. Itáliából haza­térve. feleségével egvütt be­kapcsolódott az illegális kom­munista párt munkájába. 1928-tól a Képzőművészek Üj Társaságának tagja lett és rendszeresen szerepelt annak kiállításain. Közben dolgozik, küszködik a léttel a megél­hetésért. s közvetlen közelről érzi, érzékeli azt a szorítást, rettenetét, amely rá és pro­letártársaira abroncsként fe­szül. De egyszersmind meg­sejti azt az erőt is. amely a munkásosztályban rejtezik, s amely képes harccal, tanu­lással, munkával összetörni a béklyót. Mint a költő. József Atti­la a versben, úgy Dési Huber István is. a város peremének világát mutatta be festménye­in, grafikáin. Modelljei két­keziek. az élet terhét cioelők. szénhordák, bányászok, ha- j ókovácsok, guberálók és a gondolkodó, az olvasó, a jö­vőjét tudatosan megszerkesz­tő munkás — önmaga. S a tér. ahol ezek az emberek cselekszenek: gyárudvar, kül­város. deszkakerítésekkel ölelt világ. „Az ember végül is önmagán át fejezi ki az osztályt, amelyben gyökerei élnek — irja egyhelyütt —. s a népet, melynek osztálya egyik része”. Sajnálatosan rövid idő, mindössze másfél évtized ada­tott meg neki. hogy művészi elképzelését megvalósítsa. Ám ebből is sokat elvett a sza­natórium. ahol beteg tüdejét vosi utasításra — kénytelen volt megválni a számára Az ukrán tudósok összeál­lítják a bioglifák — a meg- kövesült őslények — térképét. Lvovban, a Geológiai és Geokémiai Intézetben a Föl­dünk őskorának jegyeit tar­talmazó kőtáblák gazdag gyűjteményét halmozták fel. Ezek őrzik azoknak a külön­böző emlősöknek, madarak­nak, puhányoknak és férgek­nek lenyomatát, amelyek év­milliókkal ezelőtt éltek Föl­dünkön. — A bioglifák jellege és le­lőhelye szerint pontosan meg­határozhatjuk a kőzetek re­mind megéröltetőbb *izika! munkától. 1934-ben feleségével és hu­szonegy társával a Vörös Se­gélyben való közreműködése miatt letartóztatták. Amúgv is gyöngye egészsége fokról- fokra összeroppant. 1935—36- ban az év n^gvobbik telét Budakeszin és Rákoscsaoán. szanatóriumban tölti. A be­tegségen túl az Európát fe­nyegető sötét árnyék, a fasiz­mus. az attól való rettegés gyöngíti. „S itt van ez a szép. úi világ... — írja kolozsvári barátjának —. ez a neovan- dalizmus. mely mint a dudva és a burján, úgv veri fel. le­pi be életünket.” Utolsó alkotókorszakában főként tájképeket rajzol és fest. ezekbe sűríti azt a ren­det és tisztaságot, amelv uián annyira vágyódott, amelyért küzdött. 1944. február 25-én hunyt el Budakeszin. ..Nem bírta hát tovább a roncsolt szív. s tudó”. 1958. március 15-én a Ma­gyar Népköztársaság Minisz­tertanácsa poszthumusz Kos- suth-díjjal ismerte el mun­kásságát. Eszméit, szellemét pedig a magyar szocialista képzőművészet őrzi. tegeződését — mondotta * TASZSZ munkatársának Oleg Vlajov akadémikus. — Oly­kor csak a bioglifák segítsé­gével vagyúnk képesek meg­állapítani a tektonizmus egyes tényezőit, s tájékozódni egves övezetek felépítése tekinteté­ben. Az ősi élettevékenység nyomainak tanulmányozása lehetővé tette a Ívovi ősrégé­szek számára, hogy rekonst­ruálják a Kárpátok vidéké­nek geológiai történetét, s az ősidők faunáját és flóráiét. A nyomokból kiderül, hogy az ősidőkben gazdag állatvilág élt ezen a vidékein. Harangozó Márta Déli pihenő A bioglifák múzeuma FEKETE GYULA: A FIÜ MEG A KATÓN &K (30.) Csalt levesízesítő kockát adott már a hangyás Marci bácsi Pirosnak. Ki is próbál­ták még az este, de egér ízű lett tőle a krumplileves. .. .Annyira elgondolkozott a teherautón, egy halom üres zsák tetején heveréseve, csak későn fogott gyanút: már rég odia kellett volna érniük! Azt is csak most fogta fel, hogy már jó ideje nem ráz az autó: a topekán — a beton- útpn — haladnak, Ki lesett a ponyva alól: Is­meretlen volt a táj. Most aztán mit csináljon? Ha leugrik, összetörheti magát. Még a szekérről is, ha menet közben lelép az em­beri, elvágódhat, ha nem vi­gyáz. Dörömböljön a sofőrnek? De észrevette már a sofőr a mozgolódást hátul. Leállt az út szélén. Kiugrott a fül­kéből. s elhúzta a ponyvát. — Hát te?!... A jóistent benned!... Most kirakjalak?.. Hosszút káromkodott, aztán elővette a dóaniit, s cigarettát sodort. — Hát, édes komám, én már nem fordulok vissza. Ha­zamész vonaton. Van nálad pénz?... Persze, hogy nincs. Nem sokára egy nagy vá­rosba értek. Rögtön gondolta, hogy ez csak Miskolc lehet. Volt ő már egyszer Miskolcon. Csak ott van ennyi nagy emeletes ház. Irgalmatlan nagy téglaépü­let előtt állt meg az autó. Már nem haragudott a sofőt1, még pénz is adott. — Nesze, tíz pengő. Ne mondd, hogy én nem becsü­löm meg a potyautast... meg­ette a fene úgyis a pénzt. Váltsál jegyet és hazamész a legközelebbi vonattal. Hány éves vagy te?... No, letagadsz egyet-kettőt, aztán félárú je­gyet kérjél, akkor még az jár. S ami pénzed marad, vegyél ra-jta Marci bátyádnál egér­fogót. azt még láttam nála vagy ötöt... Jó kemény barackot nyo­mott a fejére, s ott hagyta. Akkor neki eszébe sem ju­tott, hogy az a nagy épület vasútállomás, ök szekérrel jártak benn a városban, so­hasem látta még ezt az épü­letet, és ha mondják sem hitte volna, hogy létezik ekko­ra nagy vasútállomás. Csak később, kódorgásai közben járt arra megint, s hogy sokan jöttek-mentek a szélesre tárt ajtókon, ő is be­merészkedett. Csak akkor lát­ta, hogy állomás, és a túlol­dalon ott a rengeteg sínpár, és rajta annyi vonat, amenyit egy falkában még elképzelni sem tudott volna. Hiszen énpen ezért tette oda a sofőr! Tudhatta azt a so­főr, hogy ez állomásépület! Csakhogy amikor a sofőr egyedül hagyta. neki már Magda nénje járt az eszében. Ha ilyen váratlanul —, s méghozzá: ingyen — a város­ba fölkerült, anélkül már csali nem mellet haza, hogy meg ne látogassa Magda nénjét. Nem lesz könnyű megtalál­ni, mert borzasztó nagy város és a házaikat sem tudia. So­ha nem volt még náluk: ami­kor ő a szekéren itt járt, Re­zső bácsi még csak udvarolt Magdának. De csak kijön az utcára valamelyikük. A boltba, vagy vízért- vagy valaminek. Lehe­tetlen, hogy valamelyikükkel ne találkozzék. Egész délután kóborolt, mindig a forgalmasabb utcá­kon. Nézte a tömérdek járó­kelőt. nincs-e köztük Magda nénje, vagy Rezső bácsi. De nem találkozott velük. Aztán már nem is a járóke­lőket nézte, hanem a kiraka­tokat. A falubeli Hangya meg- kopasztott kirakatához képest itt azért került néznivaló. Ha más nem. hát Szálasv Ferenc képe, meg Hitler Adolf képe. Meg a sok szép eleven-zöld­re festett nyilaskereszt. Megunta aztán a kirakato­kat is. „Édesanyám kereshet azóta — gondolta. — De úgyis azt szokta mondani: rossz pénz nem vész el. Majd nagyot néz. ha beállítok, hogy megjártam Miskolcot ingyen. voltam Magdáéknál... Üzenhet velem haza legalább. Meg talán küld is valamit,”. Valóságos úriasszonv lett Magda, üres kézzel csak nem engedi tán ei. - Akármilyen frontvilág van. hogy iönne már az ki. Leginkább az apjától tartott az elcsavargás miatt. Mert hirtelen keze van az apjának. Alkonyodott már, és még mindig nem találkozott Mag­dával. Rezső bácsival sem. Ki tudná azt, melyik utcá­ban laknak a sok közül. Any- nyi utca van itt, hogy ha ki is iön valamelyikük a boltba, ő éppen más felé jár, s köny- nyen elmelőzhetik egymást. Felsivalkodtak a szirénák. Csikorogva állt meg. éppen előtte, egy villamos. Minden­ki leszállt rólái még a vezető is. Nem tudta még akkor, mit jelent a sziréna és csak bá­mult utánuk: mindnyájan ugyanabba a házba mentek be. Ez aztán! Hazáig hozza őket a villamos. Egy rendőr kiáltott rá a túloldalról: — Hé! Gyerek!... Hallod?! . . Mit bámészkodsz? Süket vagy? Nem hallottad a sziré­nát? (Folytatjuk) Mai févéajánlahjnk 21.35t Ólotnbetűs vallomások. A film a hasonló című adássorozat 13. része, amely­ben életútjáról. pályáia ala­kulásáról vall az írásai révén sokak által ismert újságíró — Vető József. Beszél negyven­éves újságírói tevékenységé­ről. a szakma szépségéről és nehézségeiről. S minderről azzal a bölcsességgel, amelv az éppen nyugdíjba vonuló újságíró sajátja. De Vető Jó­zsef. a Tükör nyugdíjas fő­szerkesztője. mint újságíró nem vonult nyugalomba. 1975- re is megvette azt a noteszt, amelyet feljegyzésekkel, cikk­vázlatokkal fog megtölteni. Mindezt az a Vető József mondja el. akinek a derű. a humor alaptermészetéhez tar­tozik. Vallomását színészek köz­reműködése teszi szinessé. akik néhány írását, groteszk- jeit. humoreszkjeit elevenítik meg. 4 NÓGRÁD — 1975. február 6., csütörtök

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents