Nógrád. 1975. január (31. évfolyam. 1-26. szám)

1975-01-05 / 4. szám

László Anna'. Csipetnyi bors Charlie Chaplin fia, Sidney a myaap meglátogatta apját Svájcban: — Nagyon gondterheltnek láttam apámat, s azonnal megkérdeztem tőle, mi bántja. — Nagyon jól vagyok — vá­laszolta a 85 éves világhírű művész. — Csak a hajam ag­gaszt. Az utóbbi időben kihul­lott néhány szál... Francoise Sagan, a neves francia írónő kijelentette: — Néha azt teszem, ami ép­pen az eszembe jut, nem is gondolva az esetleges követ­kezményekre. Például felszál­lók a párizsi metróra és meg sem nézem, hova tart. Ilyen­kor boldognak és szabadnak érzem magam. Az ilyen hó­bortos személy számára, mint amilyen én vagyok, az állan­dó kapcsolatok nem vezetnek jóra. Tudok hódítani, de sen-, klflek sem engedem meg, hogy tartósan hozzám kapcsolód­jon ... akarta hagyni az edénymosást, mire a felesége: — Veszek neked gumikesz­tyűt! ,.. Clark Gable híres, volt ar­ról, hogy a pincéreknek nagy borravalókat adott. Egy hosz- azabb párizsi tartózkodása idején mindig bizonyos Gas­ton nevezetű pincér szolgál­ta ki — természetesen a bú­sás borravaló reményében. Az egyik napon azonban más pincér lépett asztalához. — Hol van Gaston? — kér­dezte a színész, aki már meg­szokta a pincért. — Elnézést, uram — sza­badkozott a másik —, de teg­nap elnyertem önt tőle koc­kán» Egy újságíró megkérdezte Nadja Tiller német színésznőt: véleménye szerint mikor kell egy nőnek férjhez mennie? Íme, a válasz: — Mindig, feltéve, ha sza­bad és alkalma adódik rá !... Alfred Hitchcock, a világhí­rű filmrendező sohasem jár moziba. Ha véletlenül meg is néz egy filmet, előbb megér­deklődi miről szól, van-e ben­ne lélegzetelállító jelenet, mert 6 — a borzalomkeltő filmek alkotója — egyszerűen nem tudja elviselni az ezzel járó izgalmakat — Számomra elviselhetetlen a szorongás és félelem — val­lotta be nemrégiben. — Ezért sohasem hajtok gépkocsit no­ha 1949 óta van vezetői jo­gosítványom. Ha arra gondo­lok, hogy ülök a kormányke­rék mellett valami hibát vé­tek és odajön egy rendőr... Brrr! Nem tudnám elviselni azt a félelmet amit abban a pillanatban éreznék... Jerry CoUHu érdekes elő­adást tartott a liverpooli rá­dióban. Már műsora elején felszólította a hallgatóságot hogy szóljanak hozzá a témá­hoz, hívják fel a stúdiót te­lefonon. Egy árva lélek nem sok; annyi sem jelentkezett. A mű­sor címe egyébként ez volt: „Közöny”,:: Egy újságíró a napokban megkérdezte Agatha Christie vi’ághirű bűnügyiregény-író- nőt, melyik a legsikerültebb alkotása. — az utolsó adóvallomásom’ — válaszolta az írónő ... Jerry Lewis a népszerű ame­rikai komikus mesélte: Felesége bement a konyhá­ba és odaszólt neki: — Kedvesem, nem tűrhe- fem, hogy edénymosással tönkretedd a kezed! Erre Lewis azonnal abba Fronfe McGheet, a londoni Daily Mirror rovatvezetőjét megkérdezték, hogy manapság a profi futball szenvedélyes korszakában mi a különbség a sportriporterek és a hadi- tudósítók között. A válasz: — Egyiküknek szép, nyu­godt, békés életük van ... Carío Ponti filmproducer — Sophia Loren férje — mond­ta: — Ha egy filmnek sikere van, az kommersz, amelyik­nek nincs, az művészi... Brigitte Bardot, a most 40 éves világhírű francia film­sztár nyilatkozott a népszerű­ségről : — Számomra az a népszerű ember, akinek a nevét — a telefonkönyvön kívül — más­hol is gyakran olvashatják... Lortis de Funes, a népszerű francia filmkomikus három időszakra osztotta be életét: — Az elsőben — mondja — könyörögtem egy-egy kis szerepért A másodikban meg­kérdeztem: van-e számomra valami jó főszerep. A harma­dik ma érvényes. Most tőlem kédezik: De Funes úr, léte­zik olyan film, amelyben haj landó volna játszani?» Révész Tibor MI IS HULIGÁNOK LETTÜNK A Ludas Matyi-ban Jelent meg a következő rajzos tré­fa. Hazaérkezik este a huli­gán fiú vacsorát kér. Szülei a szőnyegen hevernek, kö­nyökükre támaszkodnak nyeg­lén és odapöttyintik, hogy nincs vacsora. Mert: „Mi is huligánok lettünk”. ★ Én Horvéthné vagyok, a fiam pedig Miki. Már annyit kínlódtam Mikivel, hogy az említett rajzos viccet — noha az első pillanatban elnevet­tem magam rajta — a továb­biakban nem értelmezem tréfának. Komolyan fogom fel. & Miki, mosd meg a kezed, három busszal jöttél, még fertőző betegséget is felszed­hetsz 1 — Miki, fekete a kör­möd, a tenyered, így akarsz uzsonnázni?! Moss kezet! — Ennek szükségességét, vagy hibavalóságét magam dönte- ném el, tekintve, hogy nem vagyok már gyerek. Tehát ott kezdődik, hogy én se mossak kezet Miki a haját is ritkán mos­sa, emiatt a haja többnyire zsírszagú. Számos inge, puló­vere van, de többnyire egyet hord. Emiatt a pulóvernek van bizonyos halvány illata. ... — Ki-ki éljen a saját kedve, gusztusa szerint, jó­anyám! Hopplá, ebben felparázslik némi filozófia. Nekem tehát nem okvetlenül kell mosatlan hajjal, egyetlen pulóverben járnom. Az is elég jelen eset­ben, ha Mikit békén ha­gyom. Hallgattam rá, békén hagy­tam Mikit. Az eredmény? A helyzet javult, nem romlott Én azonban djihösebb lettem, mint voltam azelőtt Mivel nem adtam ki, csak nyeltem- nyeltem a mérget. Hívat a fiam tanára. Szo­rongok. Megyek, akárha mű­tétre kóvályognék. Amit kö­zöl: hagyján. Kezdem a tar­tásomat visszanyerni. Észre- yeszem, hogy feszeng. Inga­dozik: mondja — nem mond: ja. — Elnézést, kedves ssz- szonyom: van -önöknek für­dőszobájuk? — Nincs — fe­lelem — nincsen, még lavó­runk sincs, földkupyhóban lakunk, esténként a tetvek szétpattiotásával szórakozunk, már amennyire gyertyafény­nél elkaphatjuk st férgeket, nem mindegyiket látjuk. A fiam tanára, ait hiszi.: meg­zavarodtam. Széles rosszkedvemben fel­keresek egy másik kiváló nevelési szakembert, hogy konzultáljunk. — Jaj. drága Horváthne, maga elmulasz­totta a nélkülözhetetlen anyai pofont. — Azt bizony elmu­lasztottam, ellenkezik a fel­fogásommal. — Legalább egyszer, az üdvös sokkhatás miatt. Már közhelyesen is­mert, hogy még Makarenko is.., — Ide figyelj, Miki, rendet csinálunk. Elég volt édes gyerekem! Ezentúl ahogy be­lépsz, első utad a fürdőszo­bába! És az Ingeidet felváltva hordod és... — A tervezett akciókhoz énrám is szükség van. — Amit mondtam, azt teszed! — Durva egy fogal­mazás. .. Még rútabb szayakbarr sincs hiány. Lendül a karom. Mikié is lendül. Mindkét kar megdermed a levegőben. De azért Miki nyugodtan szól: — Én nem kezdem. De aki üt, azt visszaütöm, bárki legyen is. Ismétlem: bárki. Ez mindenesetre elvnek rémlik, önérzet is vau ben­ne. FOKOZÖDÖ NEHÉZSÉGEK El ne felejtsem, arról volt szó, hogy mi, szülők is hu­ligánok leszünk. Átgondoltan azonban ki­derül, hogy a kellemetlen kötelezettségek láncolatát kellene a nyakamba vennem. Ezt a külsőségek ügyében már láttuk. Egy kicsit bel­jebb is hatolhatunk. Elém járul a szomszéd, a fogorvosunk, a kislány any­ja: — Hogy ez a Miki mi­lyen aranyos! Milyen char- meur! Milyen barátságos! Eleinte azt hittem: csúfol­nak. De nem, az arcukon meghatott mosoly. 1 — Te Miki, ne használj velem ilyen hangot! — Mi az, hogy hang házon belül? — Ugyanaz, mint házon kívül. — Menj már, azt kívánnád tőlem, hogy színészkedjek?! A tárgyalás során feltárul a furaság. Kedvesnek lenni: dögfárasztó produkció. Mindemellett — ezt magam Is tapasztalom — Miki eléggé udvariasan veszi fel a telefon­kagylót. Megcsikordltja a fo­gát, azután vállalja a produk­ciót Nem\ mindenki vállalja. Hívom Eltért, gyerekko­romtól barátnőmet Gábor je­lentkezik. — Hogy vagy, nagyfiú? — lelkesedem. Nem válaszod, nem is monduL Szü­net — Anyád nincs otthon, Gá­bor? — Nincs!!! Düh, vágás, kis híján gyűlölet. — Mikor jön haza? — Honnan tud­jam?! A hangiban a fellháiborí- tóan hülye és a vérlázátóan to­lakodó személy elhárítása. — Sürgősen beszélnünk kell, mondld meg, hogy kerestem. — Ha eszembe jut Báj-báj. Mit tegyek, rosszul vagyok. Ez igy a dzsungel szava. Mi lehet az oka? Ilyen helyzetben csak a fiatalok legrtkftóibbjai- ra gondolhatok. A legrikítób­bak úgy hiszik: a szülői kor­osztály halmazati vétke a je­len világ minden visszássága, noön andrAS: Újévi hajnal Tegnapi bánat K régi nóta B’letaposva sárba hóba Alszik a hajnal leng a pára Kuporgó házak számlapjára Elhagyott varjú szól a télben Katona-cinke fut merészen Tavalyi bánat régi móka Seletaposva sárba hóba ' ... •*. y 'V --"V. Ti . Jl" 1 1 1; .rSMIW* • ■■■■ ^ *r - , j„‘ ; ’ "•**-Yb*"*• - .%* ­egytől-egyig. Számukra nem létezett folyamat jóval koráb­bi tapadásokkal, századokra visszanyúló tóvutakkal. Nem voltak külső körülmények. Ami hibás: ők akarták. Nem élt közöttük áldozat, csakis merénylő. Bizony, dühítő ilye­nek között forogni. Ilyenekkel telefonálgatni. Bűnösökkel ne bánjunk kesztyűs kézzel! Kérdezem Esztertől, Gábor így véli-e. Eszter mérges: mit képzelek! — Talán egyszer megsértetem Gábort? Nem tudhatjuk, szándékunk ellené­re hol és mivel,.. — Spha nem sértetted meg. — Hát ak­kor? — Ha faggatsz, kénytelen vagyok* megmondani... Nem szeret téged. — Miért nem szeret? — Zavarja, hogy túl sokat mosolyogsz. — A tele­fonban nem láthatta. Külön­ben, ha egyáltalán, nem moso­lyognék, akkor szeretne? ,— Nem valószínű. Rendkívül ér­zékeny : a morcos, zord embe­rek megsebzik. — Meg kellene Tiatározmi a mosoly kívánatos mértékét. Óránként minimum kettő, maximum három. A szájszéthúzódás minimum másfél centi, maximum négy és negyed centi. Stimmel ez, Eszter? — Nem tudom Gá­bort megváltoztatni — feleli fásultan. Nos, ha a szó kiterjesztett értelmében huligánná akarok válni, nagyon utálatosnak kell lennem és nagyon érzékeny­nek. Utóbbival semmi gondom. Az érzékenység magától is si­kerük megy, mint a karika­csapás. Annál bajosabb az előbbi. Kérve kérem önöket, bocsássanak meg: én csak ak­kor érzem jól magam, ha ba­rátságos lehetek! De akkor, az istenért, ho­gyan leszek huligán?! KÖTETLENSÉG — KÖTÖTTSÉGEK Egyébként, ha én hnfigán lennék, nem elégednék meg azzal az úgy-ahogy, alig-aiig huligánállapottal, apjelyben Miiki és Gábor él — asaüádi védettségben. Akkor én, leg­alább időlegesen, kitapasztal­nék egy galerit is. Amennyi/ ben sikerülne beverekednera magam. Ha sikerülne, mindjárt meg­kérdezném: máért éppen Iksz a vezér? Mert nagyobb a tes­ti ereje, mint &z enyém? Avult szempont. Ásatag volt már Toldi Miklós öregkorában, is. Tehetségesebb, mint én? Eset­leg például jobb szónok. Én viszont például szebben rajzo­lok, vagy ízesebben főzök. Ha éhes a társaság, mindjárt kér­désessé válóik, melyikünk a hasznosabb, aki forró szónok­lattal, vagy, aki meleg étellel lakatja jól őket Nem fogadom el íksz-eL Hallom: hathatós oktatásban részesül, aki így vélekedik. Megvárom, míg begyógyul­nak zúzódásatai, azután jelent­kezem. Foigalmazásom most már némileg óvatos. Hangom sem zengően magabiztos. —• Tévedés történt, én nem Iksz ellen lázadtam, én csak úgy hiszem, ha tökéletes kötetlen­ségben élünk, nincs szüksé­günk vezérre, egyáltalán. Nem ijedősek, de most megijednek tőlem. A tébolyultaktól ők is félnek. A vezér oly alapvető követelmény, hogy... hogy célszerű lesz beköltöznöm az e lmegy ógyintéaetbe. Hasonló a helyzet a külön­böző szabályokkal is. A sza­bály, az szabály. Mint volt a K. u. K.-iban. Vagy az egykori javítóintézetekben. — Miki, mi nem váltunk be egymás számára, a galeri és én. Emiatt muszáj itthon meg. valósítanom teljes kötetlensé­gemet. Mivel apáddal együtt otthagytuk állásunkat, az a kérdés, miibőil éljünk? — Egyr lőre kölcsönből, rövidesen keresek, akkor visszafizetjük. Miki jószívű gyerek és akax dolgozni. Már jeleztem, hogy alig-aiig huligán. Azelőtt gyak­ran intettem, hogy tanuljon, nem ártana, ha valamire vin­né. — Hogy én tülekedjem?! Köpedelroes! — Inkább esetleg tanulnál. Erre felmondta a „Gyorsuló idő” téziseit. Körül­belül tízévenként elavul a szakmai tudás, élőiről kell kezdeni. Tíz év miatt nem tö­ri magát. — Mi szeretnél len­ni? — Nyugdíjas bácsi a park­ban. — Az erőpróbák öröme... — Nekem nem öröm, mond­Gyermek]énykép készül o parkban hatni: nyűg. — Képességeink kifejlesztése... — Minek? Ha kifejlesztem, nem a kopor­sóban végzem? — A munka, mint az emberi lét... — Al­más, fárasztó. — A munka alapvető, eleve... — Eleve ki­találtátok jóanyám és gör­csösen ragaszkodnátok hozzá. — Hát akkor? — Pénzre Rzükség van. A szénhordó ember klasszul keres. Pedig sokkal kevesebb iskolát vég­zett, mint én. Én majd köny- nyebbet találok. A lehántás után a megma. radó csutka: a pénz. A nihi­lizmus: filozófia. A semminek lehet filozófiái a. Pusztán s pénznek nemigen. ÁLLVÁNY Amint bekapta a vacsorát, Miki készülődik. — Hová mégy? — Toronygombot aranyozni. — Szép, és arány­lag ritka foglalkozás. Hányra i jössz meg? — Kapuzárás után. Házmesterünk nincs, kapukulcsunk van, de csak egy, most a férjemnél, ma sokáig dolgozik. — Gyere ka­puzárás előtt. — Nem ígérhe­tem. — Akkor legalább na sokkal a kapuzárás után, fi­gyelünk az erkélyről. Figyelünk az erkélyről, fel­váltva, hol a férjem, hol én. Fél ti zenkettő, éjfél, háromne­gyed egy, negyedkettő. Előbb sokat beszélünk, azután egy­általán nem beszélünk. Előbb a tárgyak csúsznak ki az ujjaink közül, azután a par­kett és az erkély Köve szeret­ne kicsúszni a lábunk alóL' — Telefonáljunk a rendőr­ségre? - kérdezi a férjem: —JMe telefonáljunk —vála­szolom. — Inkább legyünk huligánok. Rántsuk meg al vállunk és aludjunk. A sötétben a másik kedvéi ért mindketten alvást ját-f szunk. Mozdulatlanságunk 1 feszültség. Elvész az időérzé­künk. Lehet: öt perc telik el így, lehet; másfél óra. A a erkély felől nehéz test hup- panása. Felpattanunk. Miki már a nyakamban. Össze­vissza csókol. Azután az ap­ját. Cseveg, mesél, vidám; parttalan, önként aranyos; természetes módon charmeur. Csupa szeretet, csupa ragasz/ kodás, istenien mulatott, Más­kor már bekövetkeznék a a olvadás. De most nem enged ki szorításából a rémület. — Hogy jöttél?!» — Hát az áll­ványon. Könnyedsége leírha­tatlan, jelző nem közvetítheti. Az állványt a tatarozó kő­művesek hagyták itt, hóna­pokkal ezelőtt. Eredetileg sem látszott kősziklának. Az­óta nagy esőzések voltak. Ép­pen tegnap olyan vihar, hogy mint hallom: háztetőket so­dort le. Az állványtól az er­kélyünkig keskeny párkány vezet. Üvöltők az életveszélytől; Kiüvöltöm magamból a hosz- szú éjszaka szorongásait és mímeléseit. — Itt vagyok, ép (vagyok,’ minden porcikám a helyén, még varrás sem repedt fel a nadrágomon! Miki már nem charmeur. Félreérthetetlenül érzékelteti, hogy agyalágyult rémüldözésnek, sipítozásnuk tekinti az egészet. Sőt, ami rosszabb: nyárspolgárinak. A huligánok nem nyárepnt- gárok. Mit éreznek a huligá­nok, ha a harmadik emelet­ről lezuhan egy test és a földhöz ütődik? Számomra akkora iszony, hogy nem fér el rémképeim között sem. Számomra a gyógyíthatatlan, a megváltoztathatatlan. Az vég, ami után nincs továbo. Ha mégis összeszedem magam és elképzelem a halálomat követő létet, akkor abban a létben felelősségre vonnak, — Mi juttatta Horváth Miklóst az állványra? Hogy rá se bagóztak! Ennyire nem törődött a gyerekével?! S ha azt felelem: — Kérem, én... én törődtem volna, de úgy alakult, hogy... hogy kénysze­rítő okok következtében én-, is huligán lettem... Ha ezt fele­lem, akkor magam ellen bö- szítem a bíróságot. Az se számít, mindegy, mekkora a büntetésem, mert a bünteté­sem ítélet nélkül is életfogy-, tiglan. . NÚGRAD — 1975. január 5., vasárnap

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents