Nógrád. 1974. december (30. évfolyam. 281-304. szám)
1974-12-07 / 286. szám
25 ér a bérlők nyugalmáért Felnfítés, korszerűsítés és szolgáltatás A balassagyarmati Ingatlankezelő Vállalat elődje 1949- ben alakult. Az állami tulajdoniban levő ingatlanok, lakóépületek és egyéb létesítmények. állagmegóvására!, felújítására, korszerűsítésére. Az elmúlt negyedszázad alatt a vállalat nagy fejlődésen ment keresztül. Mindezt az tette lehetővé, hogy Balassagyarmat is rohamosan fejlődik, évről évre nő a bérlemények száma, s ezáltal az Ingatlankezelő Vállalat feladata. 1965áben 29, őt év múftva 82, az idén pedig 150 dolgozó szorgoskodik, hogy a vállalat kifogástalanul lássa ei tennivalóit. A termelési érték növekedése jól szemlélteid a fejlődést: 1965-foen 1,5, 1970-lben 3,8 és az idén már 12 millió forint értéket termelitek a vállalat dolgozói. Ezen beliül az építőipari tevékenység aránya szökött magasra, az idén meghaladta a hét és fél millió forintot. kasok felújításával, karbantartásával kapcsolatos. Hogy mind zavartalanabb legyen tevékenységük, a vállalat jmegerősítette” a szakembergárdát. külön tervezői részleget hozott létre, amely egy évvel előbbre dolgozik, mint a kivitelezők, azaz már a következő esztendő munkáihoz készíti a tervdokumentációkat. A bérlemények felújítása pontos ütemterv szerint történik. Már 1980-ig elkészítették, hogy mikor melyik épület kerül sorra. Általában tizenöt évenként kap új homlokzatot egy-egy épület, s végzik el a szükséges belső javításokat, átalakításokat Nem csak a« állagmegóvást tekinti feladatának az Ingatllainkiezelő Vállalat, hanem ha a szükség úgy kívánj« korszerűsíti is a lakásokat. 1972-ben 442 ezer, tavaly 888 ezer forintot fordítottak e célra. 1973-ban 28 fürdőszobát alakítottak ki, több min* félmillió forintos költséggel. A bérlők dolgát könnyítik azáltal, hogy külön házkezelési és Ingatlangazdálkodási osztály* hoznak létre a vállalaton belül. Saját munkáink A vállalat mintegy 1200 bérleményről gondoskodik. Törekvésük, hogy a bérlők nyugalmát szolgálják. A tervezéstől a kivitelezésig minden.' elvégsznek. 1971-ben a megyei tanács a szolgáltatások fejlesztésére hozott határozata nyomán külön lakáskarbantartó részleget hoztak létre a lakosság részéről felvetődő javítások, szakipari munkák elvégzésére. A városközpontban panasztól vételi irodát alakítottak ki, ahol a lakók kulturált körülmények között intézhetik ügyes- bajos dolgaikat. Milyen- lakossági szolglá tatásokat végeznek? Az épületek javítását, tatarozását, festés* és mázolást, parkettázást, burkolómunkák végzését vá Halják. Végeznek emellett víz- és villanyszerelést, lakatos- és bádo- gosmun.kákait, egyszóval minden olyan munkát, ami a laFelúJttoU épület i Révén Gábor utcában ks SSrinyeGSé vdfift ezzel X nemrégiben, megalakított la- kőbdizottságolkitól pedig azt várják, hogy a bérlők által felvetett problémákat, kéréseket továbbítsák a vállalatnak. Ezáltal a bosszúságot okozó dolgoknak gyorsan elejét tudják venni. Hogy a gond kevesebb legyen, azért azonban sokat tehetnek maguk a lakók is. A lakás kímélésével, a berendezések szakszerű kezelésével, a rendeltetésszerű használattal nem csak a gortd lesz kevesebb, a bérlemény élettartama is meghosszabbodik. 1971-ben 197 millió forint volt az Ingatlankezelő Vá Halát hatáskörébe tartozó bérlemények, lakások és egyéb épületek értéke. A város fejlődéséből, a lakásépítkezés megnövekedett üteméből következik, hogy 1980-ra e szám meghaladja a 439 millió forintot, A vállaltat dolgozói és vezeti- készülnek, hogy a mind nagyobb feladatnak eleget tudjanak tenni. Az ötödik ötéves terv idején tervezik, hogy tovább gyarapítják telephelyüket. Azt folytatják, amit pár éve elkezditek. Az állami tulajdonban levő ingatlanok állagmegóvásának, felújításának műszaki feltételeit teremtik meg. Amikor a m-ostani telephelyüket elfoglalták, az anyag biztonságos tárolása is akadályokba ütközött, nem beszélve a szakipari részlegek műhely- h lányáról. Azóta a legtöbb épület elkészült. A bádogosok, lakatosok, villan ysraere1-ők, festők új, korszerű, jól felszerelt műhelyekben tevékenykednek. Jövőre az asztalosoknak kell hasonló körülményekről gondoskodni. Garázsokat építettek, raktár helyiségeket ! A IV. ötéves terv egyik célkitűzése volt, hogy a dolgozókat felszereljék a felújítások, korszerűsítési munkák végzéséhez nélkülözhetetlen építőipari kisgépekkel. Valamenv- ny.i brigádot ellátták „hordozható” betonkeverő géppel, gondoskodtak a jobb szerszámel- l'á * o-t tsá gról. A következő években még egy ablakdarut szeretnének vásárolni, hogy ezzel is könnyítsék a munkakörülményeket. Emellett gondoskodnak a gépkocsiállomány bővítéséről!. X bértők iy«sgaiimáért tervbe vette az Ingatlankezelő Vállaltat, hogy átmeneti lakásokat épít, illetve afteklt ki, hogy a felújítási munkák ideje alatt lehetősége nyíljon a lakók ideiglenes elhelyezésére. V A termelés növekedése mellett a munkafeltételek is sokat javultak. A váliliaitot telephelyén szódák» létesítményeket alakított ki, s említést érdemel, hogyan. A dolgozók az építkezés zömét társadalmi munkában végezték el. Az ilyen megmozdulásoknak hagyományai vannak az Ingatlankezelő Vállalatinál. Tíz szocialista brigád verseng vállalásai teljesítéséért. A szocialista muníkaversenymozga- k>m számottevő tartaléka a termelésnek. Abban, hogy a bérlemények felújítása zavarmentesen történik nagy szerepük van a kollektívák tagjainak. A vállalat előtt álló feladatok végrehajtásában jelentős segítség a törasgárda. A vállalat legrégibb dolgozója Fib'p Jáno6né például' 1949. óita áll átkel ma zásban. Bár nyugdíjas, de ma is aktívan tevékenykedik. Plachy Istvánná szintén régi dolgozója az ingatlankezelőnek. Az idén W lakás és 12 egyéb bérlemény kapott új köntöst. A bérlők elégedettek a vállalat dolgozóinak munkájával. Legjobb bizonyíték erre, hogy mind több köszön 6- lóvelet kapnak azoktól a lakóktól, akiknek otthonát az idén, tavaly alakították át újították fel. A városi tanács testületi ülésein is dicséretet kaptak. Persze mindez nem jelenti, hogy nem akadnak problémák. A vállalat vezetői és munkásai azon szorgoskodnak, hogy mind kevesebb legyen a kifogásolnivaló. Legfontosabb feladatuknak tartják, hogy az állami ingatlanok felújítása mellett tovább bővítsék a szolgáltatási tevékenységet. Megvan rá az igény a lakosság részéről, hiszen a lakásépítkezés soha nem látott ütemű a városban. A balassagyarmati Ingatlankezelő Vállalat negyedszázados múltja kötelez a jó munkáira. (X) Híradás Balassagyarmatról Iliién a város brigádjai Szocialista munkaverseny az élelmiszer-kiskereskedelmi vállalatnál Huszonhét ftnátfó boltja Baliaeaagyarmatetv. amit e».ő- fői éri vám a megye másik városa- segít, a bojtokban folyó ban, Balassa gyarmatom, a szocialista munkaverseny. Nógrád megyei filelmisaer- kiskereskedelmi Vállalatnak. s w Korszerű, minden igényt ki- amelyiknél leltárhiányt elégítő, önkiszolgáló rend- találtak figyelmeztette az szerű üzletek, a nagy, sok Állami Kereskedelmi Felügye- szemólyt foglalkoztatóiktól 1®*. a KÖJÁL, vagy udvari- keodve a külflő kerüljetek ap- atlan kiszolgálásra utaló rócska boltjáig. bejegyzést tartalma« a pa, , . „ „ _ naszkönyvük, automatikusan fásában, hiszen ők azok, akik- a vállalatnál hagyománya kel szinte _ mindennap talál- van a szocialista munkaver- Vózunk, még ha csak egy kiló menynek. S minthogy a folya- kemyér vásárlásának erejéig m&i egyre nagyobb lendületet is. S minthogy üy közvetlen kap_ miind jobban, eredmékapcsolat áll fenn vásárlók nyesebben dolgoznak a bri- é? elárusítók között, kézen- gádtaigok is, fekvő, hogy sokkal jobban le lehet mérni munkájukat a Három formába verse - külső szemlélőknek is. nyeznek a dolgozók: a SzociMert milyenek is az élei- »lista Brigád cím elnyerésé- mifV'.er-kiskereskedelmi vál- ért, a KrvMó _ Bolt címert, es Halat balaßsagy annuati üzle- áprilisától a kongreszt • ? szusi, felszabadulási munkaAzt mondják róluk a hely- versen* tiszteletére, beliek: tetszetősök, ^gyakran Nemcsak a baHaasagyarmaváltozók. figyelem felkeltek yak ^é* ezolcaldst« brigád a kirakatok, tiszták a helyise- ja hanem valamennyi dolgo- gek, bőséges a választék. tó tett felajánlást a pártunk S a* emberek? Az etárueí- XI. kongresszusa, és felsaana- tók? d ülésünk 30. évfordulója alEgyöntetű « vélemény: nd- halmából indított munkavervariasak, szolgálatkészek, ,Tn^u8'!>a,n figyelmesek. megkezdték vállalásaik tel- __ ... ___ j esi lését, de igazán csak JúTerm észetesen nem mindig kapott lendületet, if1«» mindent kapni, hiszen igazi tertalmat a váUa,at óhatatlan, hogy valami ne dolgozói által is kezdemé139.. a 140., és a 141. számú árudák dolgozói. Nagyon Jelentősek a* áruösszetétel bővítésére vonartkirső felajánlásuk la. Céljuk, hogy növeljék a tej és tejtermékek, a zöldség és a gyümölcs, az előcsomagolt késiz- és félkész étélek. fogyasztását. Mindezzel jelentősen hozzájárulnak az egész- kétszázalékos téma- tókéfús során is az eíkő fiely- «égés életmód, a korszerű táp- radását. Ebben élen járnak a re kerültek- Különösen jó lálkozási formák szélesítésé- balassagyarmatiak, okik a eredményt értek el a Rá- becs, s részt vállalnak a kor- vállalat nyolc körzete közöt- kóezi úti 128. számú, a Kos- mány nőpolitikái határozata- ti versenyben, a legutóbbi ér- sutíh úti 131 számú húsbolt, a inak végrehajtásából is. nyezett munka verseny. hiányozzon. De ez nem jellemző! Előfordul, hogy esetemként A hét szocialista brigád — komorabban szolgál ki az amelyek összesen hetvenkét elárusító, nem mosolyog a tagot számlálnak — és a töb- pénztáros. De ez is természe- bi dolgozó, főként gazdasági tes, mindenkinek lehet gond- vonatkozású felajánlásokat 3«. baja. tett. Vállalásaik között jelenA bőséges áruválaszték, a tős ar, áruforgalmi terv érvevő és eladó közötti köz- tekének növelése, amellyel yetlen kapcsolat a jeüemaő pótolni akarjak, a vállalat A Nógrád megyei Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat Dclicalcsse boltja igen népszerű BaUüüagyamiai küipuuüabao. A 140, számú Ady úti üzlet brigádja mindezek «Zeitemében vállalta, hogy öt százalékfkai nagyobb forgalmat bonyolít le mélyhűtött készén félkész termékekből- a Rákóczi úti 135. számú boltban pedig már az eddig eltelt idő alatt hatvan százalékkal több zöldség- és gyümölcsfélét adtak el, mint az elmúlt év haeanló időszaxá- han. De hozzá kell tenni, két érvel ezelőtt árusításéval még nem is foglalkoztak; a dolgozók kezdeményezésére kezdték a forgalmazását. Mindent a vevőkért! Ezt tartották szem élőt* vállalásaik során a szocialista brigádok, és az élelmiszer-kiskereskedelmi vállalat balassagyarmati dolgozói, s ezt a törekvésüket megkülönböztetett figyelemmel kísérik a versenyértókelések során. Igv ér el jó eredményt a Rákóczi úti. 127, számú áruda brigádja is: egy év alatt három százalékkal csökkentik a helytelen árukezelésből, a romlásból, a törésekből eredő költségeket. S ez nemcsak nekik, hanem elsősorban nekünk, vásárlóknak jó! Az egyéni kezdeményezés is jélilemző a balassagyarmati boltok szocialista brigádjaira. A Kossuth Lajos úti, 131. számú húsúit. Május 1 Szocialista Brigádja — például — tisztasági versenyre hívta a város valamennyi hasonló jellegű üzletét, a Thököly úti 130. számú áruda idősebb dolgozói pedig tevékenyen részt vesznek a fiatal tanulók képzésében. Nemcsak a munkahelyen, hanem a szabad időben is szívesen találkoznak a bri- gádtagok. Nemrégiben Kiss Istvánná szervezésében egri kiránduláson vettek részt, közösen járnak moziba, színházba, kiállításokra. Így érték el az élelmiszerkiskereskedelmi vállalat balassagyarmati körzetének szocialista brigádjai, hogy első helyre kerültek a munkában, a vásárlók és az elárusítók közötti jó kapcsolat megteremtésében... (X) j