Nógrád. 1974. december (30. évfolyam. 281-304. szám)
1974-12-31 / 304. szám
Előkészítő tábor Balassagyarmaton Közelebb a műegyetem kapujához Javában' tart a tőE raönet wz iskolákban, a vizsgaidőszak az egyetemeken. Mégis, a ké balaseagyiairmiati középiskolái kollégium benépesült karácsonyból szilveszterig. Országos hatókörű, intenzív műszaki előlkészítő táJboir, közel 200 végzős középiskolai diákkal, tíz műszaki, egyetemi oktatóval, 20 diáktanárral — ennek a vendéglátója Balassagyarmat. A tanulószobák, a fiúkollégiumban a hálók ajtaján, is piros betűs felirat jelzi, melyik csoport székhelye a terem. Amikor felérünk a lépcsőfordulóba, éppen csukódnak az ajtók az utolsó diák után — úgy tűnik, vége a szünetnek. De hála a „lépcsőzetes szünet-' kezdésnek”, a negyedik tanulócsoport tagjait meg tudjuk kérni egy röpke beszélgetésre. — Itt mindenki gépész — mondja Molnár Gyula tanársegéd. — Illetve, leendő gépészmérnök-hallgató — igazítja ki nevetve valaki. Battonyától Kiskunfélegyházáig és Mosonmagyaróvárig az ország minden részéről jött valaki. És Nógrád megyéből?.. . Egy fiú jelentkezik a hátsó padiban. — Melyik középiskolába jársz? — Az egyik váciba... Egy kis derültség fut át a termen. Közben Molnár Gyula megjegyzi: — Nógrádi vagyok én. is, tereskei. Talán ez is közrejátszott abban, hogy szívesen elvállaltam a csoport vezetését. Megtudjuk, hogy ez a tábor középső része az előkészítőnek. Nyáron Mosommagyaró- várott kezdődött az ismerkedés a műszaki pályák felvételi követelményeivel, tárgyaival. Bizony, néhányan mégis gondolták a pályaválasztást — felismerték, hogy adottságaiknak nem ez felel meg legjob- l>an. De a zöme maradt, és kiépülitek az összekötő szálak az egyetemisták és a középiskolások között. Jönnek a példák borítékban, mennek a válaszok, megoldások. A mostani tábor az elméleti és a gyakorlati tudnivalók rendszereGyőr-Sopron megyéből érkezett Angyal Klára és Szűcs Margit, akik a szünetben a megyei lappal ismerkednek zését, bevésését szolgálja mind fizikából, mind pedig matematikából. — Most éppen mi a téma? — A gázok tulajdonságai, a hőtágulások. — Kiderül-e az órák során, melyik területen vannak hiányosságok, kinek mi a gyengéje? — Inkább az ellenkezője, hogy ki mit tud legjobban. Ez érthető is, hiszen nagyon rövid ez az idő. Tavasszal lesz még egy tábor — jól fog jönni a felvételi előtt! Remélem, az is itt, Balassagyarmaton lesz. .1 A leánykollégium szép társalgójának egyik felét egy pingpongasztal uralja. A délutáni gyakorlati órákra váró diáktanárok, azaz III. és V. éves műegyetemisták nagy csatákat vívnak. Először is az asztalért, mivel a szünetről kiítódüLó diákok is játszani szeretnének... De így jut idő beszélgetésre. Népművészek Színpada Kalocsán hazánk felszabadulása ünnepségeinek jegyében tavasszal kezdi meg működését « Népművészek Színpada. Célja a Kalocsa környéki, illetve nz ország kiemelkedően hagyományőrző vidékei népművészetének bemutatása, ápolása. A színpad a népművészet élő hagyományait szeretné bemutatni a jövő pedagógusainak, táncegyütteseknek, néprajzi gyűjtőkörök vezetőinek és így tovább. A Népművészek Színpadát az illetékes megyei tanács vb. művelődésügyi osztálya és a Kalocsai városi Tanács támogatásával a Kalocsai Városi Művelődési Központ működteti. A Népművészek Színpada a Salgótarjáni Megyei Művelődési Központ csoportját, a Főnix bábegyüttest 1975. április 26-án várja a Palóc fonó című műsorral. Szilveszteri tévéajánlatunk 21.40: Szilveszter, csak tv- nézőknek. Mit is ajánlhatnánk szilveszterkor a tévé műsorából -— mint a szilveszteri nagy műsort. A műsor kerettörténete: együtt ünnepli a szilvesztert néhány jó barát, főnökük (Bodrogi Gyula) lakásán. A vendégek és az új háromemeletes ház lakói belebelenéznek a szilveszteri műsorba — és komfnentálják az ott látottakat —, nagyjából ennyi a keret. A közreműködők pedig: Bujtor István, Ma- kay Sándor, Mányai Zsuzsa, Sztankay István. Esztergályos Cecilia, Kabos László, Ráday Imre, Máthé Erzsi, Páger Antal, Kállai Ferenc és még sokan mások. S milyen különleges meglepetéseket tartogat a szilveszteri műsor? — Erre válaszul egy előzetes interjúból idézünk, amelyet Kállai Istvánnal, a tv szórakoztató osztályának vezetőjével készített a riporter. — Lesznek-e ismét világsztárok? — Nem. De néhány érdekes vendégünk azért lesz: például a belga biliárd-világbajnok. — Mit fog csinálni a műsorban? — Biliárdozik. — Rajta kívül? — Két skót úr.. 1 — Alak? — Budapesten töltik a szilvesztert: az a rögeszméjük, hogy Pest a legtakarékosabb város a világon, itt van mit tanulniuk... — Tényleg skótok? — Annyira, hogy el sem jöttek, csak a szoknyájukat küldték el. Szuhay Balázs és Verebély Iván már föl is próbálták: pompásan áll nekik ... — S a táncdalénekesek? — Látni fogjuk őket. Persze: fölöttük sem múlt el nyomtalanul ez az egy év: beköltöztek valamennyien az elaggott magyar táncdalénekesek Tom Jones Szeretetotthonába, ott látogatjuk meg őket, s ott emlékeznek majd vissza egykori, 70-es évekbeli sikereikre. (Mert ez a műsorszám természetesen a jövő században játszódik: hiszen a Tom Jones Szeretetotthonnak még az alapkövét sem helyezték el, hogyan épülhetne föl kétezervalahány előtt?) NÓGRÁD - 1974. december 31., kedd — Kissé nehezebb lett a vizsgád d őszak, hiszen aibból kellett lecsípni egy hetet a táborra. Miért vállaltátok mégis? Bohák Tibor: — Nagyon jónak tartottam ezt a kezdeményezést. A fizikai dolgozók hátrányos helyzetű gyerekeit úgy segítjük a felvételi,ben, hogy ez nem adminisztratív intézkedés, hanem igazán felkészítés, segítség. A legtehetségesebbek, a legszorgatoia- saibbak jutnak be közüliük az egyetemre. Váradi Gyula: — Szeretünk tanítani, közülünk többem a mérnöktanáiri diplomát is megszerzik a mérnöki mellé. Ez jó gyakorlat, de több is annál. Nem túlzás, ha azt mondom, mi is tanulunk. Sok diáknak olyan' friss g gondolatmenete, hogy a közös példa- megoldásban érvényesítik az önállóságukat. Nekünk sem árt a gyakorlás, az egyetemen més jellegű fizikaipéldákat kell mostanában megoldanunk. Az egész előkészítőt Laser! Zoltán barátunk fogja össze, aki szintén megszállottja ennek az ügynek. — Kialakult-* 'tábort élet ez alatt a pár nap alatt? — A foglalkozások tetemes részét betöltik a napoknak. A tíz órai takaródét ezért is komolyan kell venni — nincs probléma ezzel. De azért jut idő a pingpongra, vetélkedőre, magnós műsorok meghallgatására,. Ma délelőtt komoly munka várja a diákokat: záródolgozatot írnak. Ebben összegződik a hetes munka eredménye, a gyakorlások haszna. Vajon az előkészítőm résztvevők közül hányán jutnak be az egyetemre? Annyit lehet tudni, hogy a leendő elsőévesek nagyobbik része közülük kerül ki. Nem lesz haszontalan a tábor azoknak sem, akiknek esetleg nem sikerül a felvételi. Mint többen megfogalmazták: legfőbb célja a gondolkodni tanítás — ez pedig minden pályán érték! G. Kiss Magdolna KÉPERNYŐ ELŐTT Életre keltett magyar drámák Tegyenek próbát környezetükben, s rájönnek, az emberek többsége Vörösmarty Mihályt kizárólag lirai költőként tartja számon, kisebb része koszorús költőnek, a Szózat, a Zalán futása, az Ábránd, A merengőhöz, a Szép Ilonka és számos csodálatos vers szerzőjének. Még kevesebben arra is utalnak, hogy Vörösmarty drámai próbálkozásokat is tett, amint azt a Csongor és Tünde tanúsítja. S amennyire az emberek többsége Vöritemartyban csak a költőt ismeri, annyira biztosra veszik, hogy Vörösmarty művei többségét idős korában alkotta. Mindkét felfogás a felületes ismeret következménye, de nem kizárólag azé. Mert a koraérett, olykor borongós költemények csakugyan nem optimista fiatalemberre utalnak. Pedig Vörösmarty műveinek felét alkotó idejének első hat esztendeje alatt írta és a másik felére szinte egy emberöltőt szánt. Amellett tudatos drámaíró volt, aki már ifjú korában eredetiben olvasta Shakespeare drámáit és politikai, cselekedetnek fogta föl a nemzeti drámairodalom ápolását. Vörösmarty költő és drámaíró volt, aki mellékesen több Shakespeare rmV/et (Július Caesar, Lear király, töredékben: Rómeó és Júlia) fordított magyarra, többek között Petőfivel és Arannyal szövetkezve. (Hamlet-bírála- tában igényes, átfogó Sha- kespeare-jellemzést adott.) Alig huszonegy éves korában Ypsilon, háború címen már bohózatot írt, majd kevéssel ezután Hajta és Ida című vígjátékába fogott, majd Tatárjárás után történt eset címen történelmi drámát írt. Huszonegy éves korában kezdte el írni a Salamon című drápaát, amely átdolgozott formában 1827-ben (a költő huszonhét esztendős korában) jelent meg nyomtatásban. A Salamon a legjobban sikerült kísérlet, melyben a rosszindulatú udvari tanácsosok szerepét kárhoztatja. Harmincegy éves volt, amikor legismertebb művét, a színházainkban is többször játszott, s aktualizált formában a Cörgei—Illés koprodukcióban ismét fölélesztett Csongor és Tündét, költészetünknek és drámairodalmunknak kiváló alkotását megírta, amelyhez Vörösmartynak inspiráló példát mind a Szentivánéji álom, mind az Argirus királyfi szolgáltatott, s amely szépségében és mondanivalójában őseredeti. Vörösmartyt rendkívüli alkotókészségre inspirálta az a tény, hogy 1833-ban megkezdte működését a budai színtársulat, s az eredeti drámákat, fordításokat az Akadémia külön díjakkal jutalmazta, s kiadványsorozatában megjelenésüket biztosította. Vörösmarty alig tíz év alatt — egyéb irányú, nagy elfoglaltsága mellett — öt új drámát írt. A Kincskeresők című (a komológiailag el6ő a sorban) ugyan megbukott, de a Vérnász, amely az akadémiai pályázatra készült és elnyerte a száz aranykoronás jutalmat, már a közönség előtt is nagy sikert aratott. Ebben az időszakban született A fátyol titkai vígjáték, a pesti szinház megnyitására írt allegorizáló prológus, az Árpád ébredése és az emberi szenvedélyektől terhes Marót bán. Az áldozat (az ötödik dráma) nagy visszaesés. Negyvennégy éves, amikor visszatér a Salamon és A bujdosók óta elhagyott shakes- pearel útra és hozzákezd történelmi drámai trilógiájának megírásához, amelynek első része a Czillei és a Hunyadiak, s amelynek központi alakja Hunyadi László (miként a trilógiának is az lett volna!), a zsarnok királlyal szembenálló hős. Több mint ötezer soros ez a dráma, s a múlt ' évadban a * Nemzeti Színház mégis színpadra vitte, i-betűsítve Vörösmarty y-ját: Czillei és a Hunyadiak címen. A drámát ugyanis a költő hátrahagyott töredékeinek (töredékes fogalmazványa maradt meg a második, a Hunyadi Lá6zló című drámának is!) felhasználásával Benedek András és Mészöly Dezső átdplgozta, miáltal az ötezer sor 2300-ra csökkent, de a® műből a mai közönségigényeket kielégítő, pergő, fordulatos, az eredeti ízét, zamatát és lényegét megőrző színpadi alkotás lett, amely itthon és külföldön sorozatos sikert arat. A magyar drámák életre keltése a Nemzeti Színház esztendők óta művelt, tudatos törekvései, sőt minden év áprilisában néhány hetet nemzeti drámáinknak szánnak. Ilyen életre keltett magyar dráma. a. Czillei és a Hunyadiak, szemtanúi lehettek a múlt szombaton a tévénézők is. amikor kitűnő szereposztásban (Sinkovits, Gőrffy, Szerién, Sztankay, Kállai Ferenc, Lukács Margit, Váradi Hédi) és Marton Endre rendezésében láthatták Vörösmarty utolsó drámaírói alkotását, amely különösen az írókat és kritikusokat oly’ nagy vitára serkentette. Azt állították többen is, hogy a költő műve szent, amelyhez operáló késsel tilos hozzányúlni. Bár ez a vita némiképp elavult Madách Mózesének, vagy a Csák végnapjainak sikere óta, mégis hadd tegyük hozzá a magunkét is: az átdolgozott mű maga helyett beszél, sikere nem az átdolgozóé, hanem a> nemzetéért aggódó Vörösmartyé. S nem vész el Vörösmarty már A bujdosókban kimondott szentenciája sem: „..nemzet nélkül nem lehet király, király nélkül lehetnek nemzetek.” S egy megyei vonatkozás is a drámai trilógiához, amelynek első részét láttuk a képernyőn: 1851-ben a Losoncéi Phönix-ben Vahot Imre közzétette a Hunyadi László című drátnatöredéket is. b. t. Visszapillantás egy vetélkedőre A megye MSZBT-tagcsoportjai az év utolsó hónapjaiban rendezték meg, felszabadulásunk 30. évfordulójának jegyében a felszabadulási vetélkedőt, először a maguk szűkebb körében, egy-egy gyárban, Intézményben, hivatalban, aztán egyre szélesebb körben, a legjobbak számára a városokban, járásokban. A megyei döntőt — amelyről korábbi lapszámunkban már hírt adtunk — a közelmúltban bonyolították le a salgótarjáni József Attila Megyei Művelődési Központban, nyolc csapat részvételével. A vetélkedő címe: Ki tud többet a Szovjetunióról? — már önmagában is jelzi a rendezvény célját és tartalmát : minél teljesebb képet adni a Szovjetunió múltjából és jelenéből, a gazdasági és társadalmi élet változásairól, fejlődéséről, a kultúra, a művelődés fő jellemzőiről. De tiszteletadás is volt egyben ez a tömegeket mozgató rendezvénysorozat. Tiszteletadás — mint ahogyan konkrétan is megfogalmazódott — egy olyan népnek, egy olyan ország- adjunk az egyes témakörSknak, amelynek történelme és rőL léte a világtörténelem alaki- Nagyon hangulatosan totója, a társadalmi fejlődés és dúlt a játék. A versenyzők haladás fő mozgatója. Az eu- érthető izgalmát zenével igye- rópai, szocialista országokat keztek feloldani a rendezők. — történelmi tény — aSzov- Muszorgszkij Borisz Godu- jetunió szabadította fel. S tu- nov című zenedrámájának nyi- lajdonképpen e történelmi tányát használták fel erre a ténynek —, mely lehetőségét—célra. Majd Alekszander Biok és alapjait teremtette meg a Oroszország című verse hangszocializmus építésének — zott el. S e játékon kívüli köszönhető az a gyökere^ tár- ..produkciók” szinté észre- sadalmi átalakulás és Váltó- vétlenül, szellemileg és han- zá&, amely' ezekben az orszá- gulatilag felkészítve „rlngat- gokban 1945 után végbement, tak bele” a játékba. A rende- A vetélkedő anyagának zőknek aztán a vetélkedő fo- összeállítói a Szovjetunió Nagy iyamán sikerült végig meg- Honvédő Háborúja kapcsán őrizniük ötletek, változatos ügyesen szőtték a játékba ha- .eszközök — vetített képek, zánk. és elsősorban — na- mozaiképítés, térképrajzolás gyonis indokoltan — me- — felhasználásával ezt a gyénk felszabadításának fon- hangulatot és játékos izgal- tosabb mozzanatait. De sok mat, egészséges versenylázt. másról is szó volt ezen a ve- A salgótarjáni városi vetéltélkedőn. Például a Nagy Ok- kedőn, amely ugyanitt, ugyan- tóberi Szocialista Forradalom azoknak a játékvezetőknek előtti politikai mozgalmak- az irányításával került meg- ról, Leninről, az Aurora-cir- rendezésre, közel sem volt kálóról, a Szovjetunió gaz- ennyire érdekes és jól pergő dasági életéről és eredményeiről, az űrhajózásról a játék, mint most. Az akkori hibákból helyesen vonták le KENÜLLŐBEN. hogy csak vázlatosan képet a következtetéseket, és jól készültek fel a rendezvényre. Most például kihagyták azokat a játékokat, amelyek •echnikai okok folytán egyenlőtlen esélyeket teremthettek volna a versenyző csapatok számára. Ezúttal a kérdések sem maradtak megválaszolatlanul. Sőt, dr. Molnár Pál megyei múzeumigazgató egy- egy feladat kapcsán valóságos kiselőadást tartott, jól szolgálva ezzel az ismeretszer. zést, -bővítést. A megyei vetélkedőn már üresiáratokat sem tapasztaltunk. Egyetlen esetben volt csak hosszabb szünet, az utolsó, a nagyobb lélegzetű írásbeli-feladat értékelése előtt, amely a fej-fej mellett küzdő, álbolyban tanyázó csapatok számára . jelentett izgalmas nerceket. Mert ekkor még semmi sem volt biztos. Az első három helyezett. közül, bármelyik megszerezhette az elsőséget. —ok— Szöveg nélkUl