Nógrád. 1974. december (30. évfolyam. 281-304. szám)
1974-12-22 / 299. szám
ÍZLÉS és közművelődés M indennapi tapasztalatunk: az egyik műalkotásnak — legyen az film, tévéjáték, köztéri szobor, színházi előadás, új zenemű, regény, vagy bármi más — sikere van — a másikat alig veszik észbe, vagy megbukik. Izgalmas kérdés: mi befolyásolja a művészet és a befogadók találkozásának a kimenetelét, mi van a művészi alkotások fogadtatásának hátterében, min múlik a siker, vagy a bukás? Milyen egyszerű volna művészeti életünk, ha az értékes alkotások nyernék el a közönség tetszését, és a silányakat vetné el! Ám nem ritkán ennek ellenkezője történik. Az MSZMP Központi Bizottságában ez év márciusában megvitatott közművelődési előterjesztést — és a vita alapján elfogadott határozatot —, többek között az a felismerés jellemzi, hogy a lakosság, a tömegek művelődését nem elegendő mennyiségileg, számadatok alapján értékelni (hányán olvasnak, járnak színházba, moziba, tömegeket mozgat-e meg az amatőr művészeti mozgalom, mekkora a különböző szakkörök tábora stb.), hanem elsősorban a művelődési alkalmak és szokások tartalmát kell szemügyre venni. Szakított a határozat azzal a szemlélettel is, amely a régi népművelést csupán úgy tekintette. mint közvetítő rendszert, amely kultúrát ad, s az emberek ezt a kultúrát mintegy magukba fogadják. A művelődő ember ugyanis nemcsak kulturáltabb lesz (ez sem kevés!), hanem — ha a hangsúly a művelődés szocialista jellegére esik —, mássá is lesz: változik az életmódja, a művelődési szokásai, a világnézete, a magatartása, az erkölcsi felfogása, fejlődik az igénye, az ízlése. „magának való” emberből mindinkább közösségi emberré válik. A művelődés lényegének az egyik mozzanata az ízlés fejlődése. Ez, persze, fordítva is igaz: a fejlettebb ízlés „nyitottabbá” teszi az embert arra, hogy a kortársi művészet javának értőiévé és igazi közönségévé váljék. Az elmúlt évtizedben nem kevés vita folyt — a lapodban és folyóiratokban, kulturális fórumokon és a közélet berkeiben — a művészeti Ízlésről, a mai ízlésállapotokról. Úgyis mondhatnánk: az utóbbi időben elég sokat beszélünk az ízlésről. Tudatára ébredtünk annak, hogy műalkotás és befogadás, művészet és közönség viszonyáról csak üres általánosságokig juthatunk, ha nem fordítjuk figyelmünket a művészeti ízlésre. Joggal merül fel a kérdés: mi is valójában a művészeti ízlés? Röviden szólva azt mondhatjuk, hogy az ízlés az ember egyfajta érzelmi készenléti állapota, amely a művészi értékek (vagy értéktelenségek) válogatási képességében és készségében nyilvánul meg, és meglehetősen nagyfokú következetességgel működik. Abban, hogy kinek-kinek milyen az ízlése, rendkívül sok körülmény játszik szerepet (iskolázottság, környezet, világnézet, egyéni érdeklődés és ambíciók, művelődési lehetőségek stb.). Ebből következik, hogy a „közízlés” csak igen nehezen megragadható, hiszen egyénenként nagyon eltérő az ízlés fejlettsége. Szociológiai vizsgálódások különböző társadalmi rétegekre jellemző képet festenek fel, ám ahogyan egyénekre vonatkoztatva az egyetemi diploma birtokosai is olykor igen rosszul „vizsgáznak” ízlésbők, úgy az önművelődésben következetesen előrejutó, alacsonyabb iskolai végzettségű emberek is kifejezetten fejlett ízlésről tesznek tanúságot. E szélső esetek között azonban1 felismerhető egy általános törvényszerűség: a művészeti ízlés meglehetősen konzervatív, maradi természetű, igen nehezen változik, fejlődik, nem ritkán a világnézeti, politikai meggyőződéssel is „felesel”. Vagyis a közéletben, gondolkodásban elöljáró emberek is nem ritkán elutasítják maguktól a leghaladóbb. progresszív művészeti alkotásokat! Az ízlés nem tanítható — mint az ismeretek —, de megalapozott munkával fejleszthető, alakítható. Éppen ezért várhatunk sokat a közművelődéstől. amely az iskolán már túljutott — tehát a népesség nagyobb részét képező — emberek között fejtheti ki hatását. Ha sikerül felszámolni az ízlés jelentőségét lebecsülő régebbi nézeteket, s ha nem áltatjuk magunkat azzal, hogy az ízlésállapo- tok minden mástól — például az iskolai nevelés korszerűsítésétől, az általános iskolázottsági szint emelésétől, a szabad idő kulturált felhasználásától és egyéb tényezőktől — függetlenül is fejleszthetők, eredményes lesz ízlésfejlesztő közművelődési munkánk. A mai ízlésállapotok megnyilvánulási területe széles és sokrétű. Köztudottak a felháborodások, amikor a környezet lakossága értékes köztéri szobrokat ellenérzéssel fogad: mert a szobornak „nincs arca”, vagy „elfogadható” ruházata, „kicsi”, vagy „nagy” a figurák feje, vagy „érthetetlen” a kompozíciója. (Zárójelben megjegyezve: a Horthy- korszakban nagyon sokan hozzászoktak a naturalista első világháborús emlékművekhez, amelyeket máig is normának tekintenek, és amelyek a zászlót emelő, vagy a halálos sebet kapva összerogyó figuráikat hatásvadászó „dramatizálással”, ugyanakkor szinte fényképszerű másolással ábrázolják. Izlésellentéteket — és az ízlés határain túljuttató tényezőket — jól tetten érhetünk például a magyar filmművészet alkotásainak fogadtatásán is. A Hideg napok annak idején — bár igen sok nézője vol't a mozikban — nem elsősorban az ízlésállapotok miatt váltott ki sokakban ellenérzést, hanem azért, mert egy megszépített nemzeti önismerettel és történelemszemlélettel vállalta a kenyértörést és sokakban a nem-szocialista nemzettudatot sértette! Ugyanebből a korszakból merítette életanyagát a Tűzoltó utca 25. című film — amely viszont azért vonzott kisebb közönséget, mert szaggatott, gyors -és váltakozó filmritmusa, csak képekben gondolkodtató stílusa szokatlan volt, a moziba járók többségének az ízlésével is ellenkezett. Az eddigi példázatokhoz ellenpontként nem kevés kalandfilmre és „krimire” is hivatkozhatunk, amelyek semmi többre nem vállalkoznak, mint a „művi” eszközökkel kiváltott izgalomra. Az ízlés ilyenkor abból vizsgázik, hogy „teljes műélvezetet”, vagy „alkalmi ki- kapcsolódást” talál-e ezekben. Az elferdült ízlés megnyilatkozásaiként sokan előszeretettel hivatkoznak a maguknak „törpekastélyokat” építő és kertjüket törpékkel agyondíszítő esetekre. Ezek valójában csak másodrendű kuriozitások. Az ízlés elmaradottságát sokkal inkább a filmeken, vagy a televízió tévésen megválasztott műsorainak — sorozatainak fogadtatásán lehet tetten érni. Mit tehetünk, ha az ízlés nem tanítható ugyan, de fejleszthető? Sokat remélhetünk — vagy talán a legtöbbet? —, az iskolai oktatás-nevelés korszerűsítésétől.. Mert nemcsak elgondolkodtatóak, hanem szinte riasztóak is például azok az adatok, amelyek azt bizonyítják: meredeken csökken az ifjúság olvasási kedve, mihelyt befejezte általános vagy középiskolai tanulmányait. (Magyarán szólva: az irodalomtanítás nem neveli a többséget olvasóvá.) Az országban folyó nevelési kísérletek okkal táplálják azt a reményt, hogy az iskolai nevelés korszerűsítése valóban a művészetet értő, szerető és igénylő, fejlett ízlésű fiatalokat fog a következő években, évtizedekben kibocsátani. Iskolába mindenki hosszabb, vagy rövidebb ideig jár. Ám televíziót — tartósan, folyamatosan — iskolás korban és utána is majd mindenki néz. tehát a következtetés, hogy az ízlés-nevelésben a televíziónak az iskolával legalább egyenrangú szerepe van. Hallatlanul nagy jelentősége van annak, hogy a televízió műsoraiban tudatos, határozott ízlésnevelő koncepció érvényesül-e, amely számol azzal a nehézséggel, hogy csúcsidőben rendkívül vegyes összetételű, ízlésű nézőtömeg ül a készülék elé — zenei nyelven fogalmazva a Csárdáskirálynő és a magyarnóta kedvelőitől egészen Beethoven;g, Bartókig. A z ízlés fejlődése, korszerűsödése elkép- zelhetetlen a gyakorlat — tehát a műélvezet, az élmények — közbejötté nélkül. Ám az ismereteknek a jelentőségét sem szabad lebecsülni. Aki ismeri a történelmi korszakok művészi önkifejezésének törvényeit, tartalmát és formáit, az mai élményeiben is gazdagabb és tudatosabb. F. J. EMBEREK, SORSOK December 25 FelszobocEuBősi — Csak jő egéssséget. meg békét, hogy a nyugdíjig nyugodtan dolgozhassam. Három Nagy, meg egy ráadás Nagy Sándor történelmi nevet visel, persze sokkal szerényebben mint világhódító nagy elődje. A gyárban dolgozó családból kitelne akár egy brigád is. Nagy Sándor, a „December 25. Felszabadulási Brigád” csoportvezetője, az öccse, Nagy János, a vállalati szak- szervezeti bizottságnál dolgozik, Nagy Ferenc, a fémbe - vonóban csoportvezető. — A fiam, Nagy Sándor, (16-os) ónozói kemencekezelő. De egyszerű munkásként kezdte az öcsém és én is. Régen kegyetlenül nehéz volt itt a munka. A kétmázsás drótkarikákat két embernek kellett gurigázni, a havat sepertük, toltuk, emeltük a nagy súlyt, amíg a húzógéptől a horganyzóba értünk a nagy teherrel. Ma se könnyű munka ez, de a jó kisgépek, a villás és a lapos targoncák sokat s°gílenek. Meg ahol kell. Kasza András t A Salgótarjáni Kohászati Üzemek bejárata mellett most lassabban haladnak el az emberek. Többen megállnak, vagy legalább egy-egy pillantást vetnek az üdezöld fenyőre, a színes égőkre. Háromszorosan ünnepi a hangulat. Karácsonyra^ a város felszabadulásának 30. évfordulójára készülnek az emberek és választott neve napját ünnepli a „December 25. Fel- szabadulási Brigád.” Szibériából indult Kasza András, mgylóci lakos most 30 éve Novoszi- birszkben hadifogolyként egy ércbányáiban dolgozott. Katonaidejét szolgálta, kiképzés után a frontra küldték. Lengyel területen, Szta- miszlónál esett fogságba 1944. nyarán. Négy évig volt hadifogoly, azt, gondolta, hogy sohasem kerül haza. De 1948- ban új világot talált Nagy- lócon és az acélgyárban is. Ide jött vissza, ahol 1942- ben kezdett dolgozni. Drót- szállítóként kezdte, volt a huzalmű versenyfelelőse, most a régi horglanyzóban csoportvezető. — Az apám i* itt dolgozott gyerekkorától, és 45 évi ‘szolgálat után 1954-ben innen ment nyugdíjba, én is így szeretném. Kell itt a munkás, vagy 20—21 markos legény most is elkelne, mert itt, ebben a régi üzemben még most is kézzel emelgetjük a 70—80 kilós drótkarikákat. De úgy érzem, hogy megbecsülnek minket. idős munkásokat is. Nem tőle, mástól tudom, hogy Kasza Andrást „Kiváló Dolgozó” kitüntetésben részesítették, 20 éves szakszervezeti tisztségéért többször ... „ „ kapott emlékérmet, jutalmat, Sikeres ifjúság Piroska lánya Borda Gyula felesége, ők is Nagylócon laknak, István fia tényleges katona, de itt szolgál Nóg- rád megyében, tehát az ünnepekre hazavárják. — Mit vár az élettől? Nagy Sándor segítünk egymásnak. Többen húsz—‘harminc éve együtt dolgozunk, a 24 fős brigád java része 1959-től, az alakulástól egy akaraton van, ismerjük egymás gondolatát is Örülök neki, meg sajnálom is, hogy május 1-én nyugdíjba megyek, summázza élete sorát Nagy Sándor. — Mennyi lesz a nyugdíj? — Háromezer forint körül. Megélünk mi abból az anyjukkal. Karancslapújtőo, Baksa utca 3-ban lakunk és a házhoz 400 öles kertem van, unatkozni sohasem fogok. Jakab Pál 24 éves. és már második éve a 24 fős brigád vezetője. Méghozzá olyan brigádé, amely már négyszer elnyerte a szocialista brigád címet, éppen egy éve viselik a '„December 26. Wteaabadii-' lási Brigád” nevet A véMaJat és az üzem vezetősége méltónak tartotta őket erre a megtisztelő címre. A fiata 1 brigádvezető párttag, a KISZ- alapszervezet vezetőségi tagja. — Mi a sikerük titka? — A szorgalmas, becsülettel végzett munka. Ennyit mond a brigádvezető, és nem többet. Természetesnek tartja, hogy a munka a lényeg. Élttől függ a terv- teljesítés, a kereset, a becsület és ebből következik minden. Amikor tovább kérdezgettem, egyszerű tőmondatokkal elmagyarázta, hogy a bri- fiádtagofc többsége falun lakó vagy onnan bekerült egyszerű ember. Többségünknek itt dolgozott az apja, tehát az átlagos törasgárdánál is sokkal erősebb szálakkal kötődünk a gyárhoz. Jó kis közösség az övék, a munka fogja őket össze, és a hosszú évek alatt igaz, jó barátságok szövődnek. — Kire számíthat leginkább, ha valami nehézség adódik? — Mindenekelőtt Lipták Istvánra, a korábbi brigád - vezetőre. De rendes munkás- ember Bódi Bertalan, Kla- marik János, Kohka Emma. a fiatalabbak közül Tajti Zoltán, Józsa László, Klamariki PáL Soroljam tovább? — kérdi nevetve. Geszner András, Nagy Sándor nyugdíjba készülnek, mert az időt nem lehet megállítani. Lesz utánpótlás, olyanokra gondolnak, akik mér régebben mellettük dolgoznak, de eddig nem voltak, a jó hírű szocialista brigád tagjai. Az elmúlt évben öten, földgáztüzelésű kemencekezel ői tanfolyamot végeztek, Ravasz Tibor kemencekezelő szakközépiskolában tanul. Jakab Pál nemcsak biztatja a fiatalabbakat, hanem példát is mutat. Salgótarjánban, a Bolyai Gimnáziumban érettségizett, fizikai állományban dolgozik, és most gépipari szakközépiskolába jár. Utána főiskola, egyetem, vagy alapos szakmai gyakorlat az új horganyzóban, és sok műszaki könyv, tanulmány olvasása, a könyvtárban és otthon? Majd elválik. De megállni nem lehet, mert az új technológia egyre megújuló tudást követel. Jakab Pál azt mondja, hogy nemcsak szükséges, hanem érdemes is tanulni. É-dpro's az ii-.- — Nyitott kapuk, avagy gyere a klubba PinoeMub- a javából a ma- EGY KLUBVEZETŐ TAPASZTALATAI gyarnándon. Szeles kőlépcső vezet a művelődési házba, bent pedig jobbra keskeny fa- lépcsó a pinceklubba. Egy kis labirintus után nagy tábla hirdeti a Radnóti Miklós ifjúsági Mub székhelyét. Bőrfotelok, kanapék, hosszúkás modern asztalok, televízió, magnó. Komplett felszerelés. Kívülről, belülről tehát szép. Vajon milyen lehet a tartalom? Kékesi Anna; a Hub vezetője, egyben a művelődési ház könyvtárosa. Az ő reális véleménye még inkább megalapozza a további jó munkál A klub n. félévi programja a célkitűzések meghatározásával kezdődik. Ezek a következők: politikai, világnézeti ismereteik bővítése, általános és szakműveltségük emelése, ízlésfejlesztés, művészeti ismeretszerzés, szocialista életmód, közösségi érzések elmélyítése, játék, szórakozás. A rendezvények ennek megfelelően igen változatosak. Már az előadások címéi is figyelem- f elkeltőek: Életcél, életelv, boldogság. A barátságról; Ismerkedés a képzőművészetekkel; Szeretni tehozzád szegődtem; Találkozó az újpesti Derkovics-kluhbal és hasonlók. — Tudom, hogy az eddig elért eredményeink körülbelül közepesnek mondhatók. Amit csinálunk az szinte magától megy, de... Itt Magyarnám- dorban két KlSZ-alapszerve- zet működik, s ennek legalább a fele klubtag kellene. hogy legyen. Most ez nincs így. Hozzávetőlegesen negyvenen vagyunk, s ez a 100—110 KISZ-taghoz viszonyítva kevés. Még akkor is, ha figyelembe vesszük, hogy vannak akik bejárók. A KlSZ-titká- rok ügyes szervező munkájára, s talán a közös együttműködésre nagy szükség lenne. Módszervásárra például ebben az évben, még nem mertem jelentkezni a klubbal, talán majd jövőre. Azt várom, s igyekszem elérni, hogy egy kicsit még ütőképesebbek legyünk., Mire gondolok? Arra, hogy amikor vitázni kell vagy beszélgetni, egyelőre az még teljes lehetetlenség, hogy két- három embernél többen is részt vegyenek benne. Ha beszélgetni akarok valakivel, esetleg többel, de ugyanarról a témáiról, akkor egyenként kell, mert különben az a válasz, hogy ugyan hagyjál már ezekkel a dolgokkal. Bár érdekes, hogy a komoly előadásoknak ugyanakkora a látogatottsága, mint egy-egy zenés összejövetelnek, s ebből arra következtetek, hogy nem a komolyságnak vannak híján. Nem eléggé talpraesettek, s nincsenek hozzászokva a nyilvánossághoz, a bírálathoz. S ezt nem itt a klubban kellene bepótolni, vagy legalábbis nemcsak itt. Az iskolákban, az üzemiben, a szűkebb körű társaságban. Mindehhez azonban az is hozzátartozik, hogy a nyár közepétől fellendült a községi klubélet. Előtte jóformán. semmi sem volt itt. Választhattak a fiatalok a kocsma és a templom között. Most pedig más a helyzet. Többnyire a klubot választják. Bár a presszóba azóta állítottak már zenegépet isi, de azért nem lett vonzóbb. — Az biztos. Szívesebben járunk ide „Ariihoz”, mint oda — mondja a két fiú, aki időközben, s jóval (két órával) idő előtt érkezett a klub- foglalkozásra. Ma például — folytatja egyikőjük — a fiatalkori bűnözésről lesz előadás, és sokkal jobban érdekel mindkettőnket, mint a presz- szó, vagy otthon a televízió. Amióta érezzük, hogy ez a klub a miénk, annál is inkább mert mi hoztuk rendbe társadalmi munkával, jobban vonz s otthonosabb. Persze a bet rendezés felújítása Is sokat jelentett A bizonyíték ezekre a mondatokra az a pergamenoapíros alapítólevél, mely a televízió felett függ a falon, rajta a nevekkel, akik segítettek a klub létrehozásában. — A hetvenötös évet mindenesetre nem a semmiről kezdjük — mondja isimét Kékesi Anna —, hanem, folytathatjuk ezt az évet Remélhetőleg nem lesz választási lehetőség, de az is közénk jön, aki eddig otthon ült az ötleteivel, szórakozás híján. A klub féléves „feltöréséhez” képest valóban jói működik, de vannak még pótlásra szoruló hézagok. S ami a legjobb, mindezt látja (s nagyon jól) a klub tiszteletdíjas vezetője, sót még a tagság is. Érzik a lényeget a módszert, az összefogás lehetőségét, s mindazt, ami a jó középről a legjobbak közé juttathatja majd a magyamándori ifjúsági klubot. „Nyitott kapukat döngetnek.” — bi — Jakab Pál a Hg családért. Hathónapos kisfiával hamarosan új családi házba költöznek Cere- den, a József Ferenc utca 42- ben. Kasza András, Nagy Sándor. Jakab Pál és a többiek, idős munkások és a fiatalabbak teszik azt. ami a kötelességük. Becsülettel dolgoznak,. hűséggel. ‘ A munka formálja őket, ‘és a munka folyamatában új típusú emberi kapcsolatok szövődnek. Akad baj és nehézség is. de felszabadulásunk 30. évfordulójának előestéjén elégedett emberekkel találkoztam Salgótarján egyik legrégibb és legnagyobb ipari üzemében. .ii F. L. |i NÓGRÁD — 1974. december 22., vasárnap 5 I *
