Nógrád. 1974. december (30. évfolyam. 281-304. szám)

1974-12-22 / 299. szám

ÍZLÉS és közművelődés M indennapi tapasztalatunk: az egyik mű­alkotásnak — legyen az film, tévéjá­ték, köztéri szobor, színházi előadás, új ze­nemű, regény, vagy bármi más — sikere van — a másikat alig veszik észbe, vagy megbu­kik. Izgalmas kérdés: mi befolyásolja a mű­vészet és a befogadók találkozásának a ki­menetelét, mi van a művészi alkotások fo­gadtatásának hátterében, min múlik a siker, vagy a bukás? Milyen egyszerű volna mű­vészeti életünk, ha az értékes alkotások nyer­nék el a közönség tetszését, és a silányakat vetné el! Ám nem ritkán ennek ellenkezője történik. Az MSZMP Központi Bizottságában ez év márciusában megvitatott közművelődési elő­terjesztést — és a vita alapján elfogadott ha­tározatot —, többek között az a felismerés jellemzi, hogy a lakosság, a tömegek művelő­dését nem elegendő mennyiségileg, számada­tok alapján értékelni (hányán olvasnak, jár­nak színházba, moziba, tömegeket mozgat-e meg az amatőr művészeti mozgalom, mek­kora a különböző szakkörök tábora stb.), ha­nem elsősorban a művelődési alkalmak és szokások tartalmát kell szemügyre venni. Szakított a határozat azzal a szemlélettel is, amely a régi népművelést csupán úgy tekin­tette. mint közvetítő rendszert, amely kul­túrát ad, s az emberek ezt a kultúrát mint­egy magukba fogadják. A művelődő ember ugyanis nemcsak kulturáltabb lesz (ez sem kevés!), hanem — ha a hangsúly a művelő­dés szocialista jellegére esik —, mássá is lesz: változik az életmódja, a művelődési szokásai, a világnézete, a magatartása, az er­kölcsi felfogása, fejlődik az igénye, az ízlé­se. „magának való” emberből mindinkább közösségi emberré válik. A művelődés lényegének az egyik mozza­nata az ízlés fejlődése. Ez, persze, fordítva is igaz: a fejlettebb ízlés „nyitottabbá” teszi az embert arra, hogy a kortársi művészet javának értőiévé és igazi közönségévé vál­jék. Az elmúlt évtizedben nem kevés vita folyt — a lapodban és folyóiratokban, kul­turális fórumokon és a közélet berkeiben — a művészeti Ízlésről, a mai ízlésállapotokról. Úgyis mondhatnánk: az utóbbi időben elég sokat beszélünk az ízlésről. Tudatára ébred­tünk annak, hogy műalkotás és befogadás, művészet és közönség viszonyáról csak üres általánosságokig juthatunk, ha nem fordítjuk figyelmünket a művészeti ízlésre. Joggal merül fel a kérdés: mi is valójá­ban a művészeti ízlés? Röviden szólva azt mondhatjuk, hogy az ízlés az ember egyfaj­ta érzelmi készenléti állapota, amely a mű­vészi értékek (vagy értéktelenségek) váloga­tási képességében és készségében nyilvánul meg, és meglehetősen nagyfokú következe­tességgel működik. Abban, hogy kinek-kinek milyen az ízlése, rendkívül sok körülmény játszik szerepet (iskolázottság, környezet, vi­lágnézet, egyéni érdeklődés és ambíciók, mű­velődési lehetőségek stb.). Ebből következik, hogy a „közízlés” csak igen nehezen megra­gadható, hiszen egyénenként nagyon eltérő az ízlés fejlettsége. Szociológiai vizsgálódások különböző társadalmi rétegekre jellemző ké­pet festenek fel, ám ahogyan egyénekre vo­natkoztatva az egyetemi diploma birtokosai is olykor igen rosszul „vizsgáznak” ízlésbők, úgy az önművelődésben következetesen elő­rejutó, alacsonyabb iskolai végzettségű em­berek is kifejezetten fejlett ízlésről tesznek tanúságot. E szélső esetek között azonban1 felismerhető egy általános törvényszerűség: a művészeti ízlés meglehetősen konzervatív, maradi természetű, igen nehezen változik, fejlődik, nem ritkán a világnézeti, politikai meggyőződéssel is „felesel”. Vagyis a köz­életben, gondolkodásban elöljáró emberek is nem ritkán elutasítják maguktól a legha­ladóbb. progresszív művészeti alkotásokat! Az ízlés nem tanítható — mint az isme­retek —, de megalapozott munkával fejleszt­hető, alakítható. Éppen ezért várhatunk so­kat a közművelődéstől. amely az iskolán már túljutott — tehát a népesség nagyobb részét képező — emberek között fejtheti ki hatását. Ha sikerül felszámolni az ízlés jelentőségét lebecsülő régebbi nézeteket, s ha nem ál­tatjuk magunkat azzal, hogy az ízlésállapo- tok minden mástól — például az iskolai ne­velés korszerűsítésétől, az általános iskolá­zottsági szint emelésétől, a szabad idő kultu­rált felhasználásától és egyéb tényezőktől — függetlenül is fejleszthetők, eredményes lesz ízlésfejlesztő közművelődési munkánk. A mai ízlésállapotok megnyilvánulási te­rülete széles és sokrétű. Köztudottak a fel­háborodások, amikor a környezet lakossága értékes köztéri szobrokat ellenérzéssel fo­gad: mert a szobornak „nincs arca”, vagy „elfogadható” ruházata, „kicsi”, vagy „nagy” a figurák feje, vagy „érthetetlen” a kompo­zíciója. (Zárójelben megjegyezve: a Horthy- korszakban nagyon sokan hozzászoktak a naturalista első világháborús emlékművek­hez, amelyeket máig is normának tekintenek, és amelyek a zászlót emelő, vagy a halálos sebet kapva összerogyó figuráikat hatásva­dászó „dramatizálással”, ugyanakkor szinte fényképszerű másolással ábrázolják. Izlésellentéteket — és az ízlés határain túljuttató tényezőket — jól tetten érhetünk például a magyar filmművészet alkotásainak fogadtatásán is. A Hideg napok annak ide­jén — bár igen sok nézője vol't a mozikban — nem elsősorban az ízlésállapotok miatt váltott ki sokakban ellenérzést, hanem azért, mert egy megszépített nemzeti önismerettel és történelemszemlélettel vállalta a kenyér­törést és sokakban a nem-szocialista nemzet­tudatot sértette! Ugyanebből a korszakból merítette életanyagát a Tűzoltó utca 25. cí­mű film — amely viszont azért vonzott ki­sebb közönséget, mert szaggatott, gyors -és váltakozó filmritmusa, csak képekben gon­dolkodtató stílusa szokatlan volt, a moziba járók többségének az ízlésével is ellenkezett. Az eddigi példázatokhoz ellenpontként nem kevés kalandfilmre és „krimire” is hivatkoz­hatunk, amelyek semmi többre nem vállal­koznak, mint a „művi” eszközökkel kiváltott izgalomra. Az ízlés ilyenkor abból vizsgázik, hogy „teljes műélvezetet”, vagy „alkalmi ki- kapcsolódást” talál-e ezekben. Az elferdült ízlés megnyilatkozásaiként sokan előszeretet­tel hivatkoznak a maguknak „törpekastélyo­kat” építő és kertjüket törpékkel agyondí­szítő esetekre. Ezek valójában csak másod­rendű kuriozitások. Az ízlés elmaradottságát sokkal inkább a filmeken, vagy a televízió tévésen megválasztott műsorainak — soro­zatainak fogadtatásán lehet tetten érni. Mit tehetünk, ha az ízlés nem tanítható ugyan, de fejleszthető? Sokat remélhetünk — vagy talán a legtöbbet? —, az iskolai ok­tatás-nevelés korszerűsítésétől.. Mert nemcsak elgondolkodtatóak, hanem szinte riasztóak is például azok az adatok, amelyek azt bizo­nyítják: meredeken csökken az ifjúság ol­vasási kedve, mihelyt befejezte általános vagy középiskolai tanulmányait. (Magyarán szólva: az irodalomtanítás nem neveli a többséget olvasóvá.) Az országban folyó nevelési kísérletek ok­kal táplálják azt a reményt, hogy az iskolai nevelés korszerűsítése valóban a művészetet értő, szerető és igénylő, fejlett ízlésű fiatalo­kat fog a következő években, évtizedekben kibocsátani. Iskolába mindenki hosszabb, vagy rövidebb ideig jár. Ám televíziót — tartósan, folyama­tosan — iskolás korban és utána is majd mindenki néz. tehát a következtetés, hogy az ízlés-nevelésben a televíziónak az iskolával legalább egyenrangú szerepe van. Hallatlanul nagy jelentősége van annak, hogy a televí­zió műsoraiban tudatos, határozott ízlésne­velő koncepció érvényesül-e, amely számol azzal a nehézséggel, hogy csúcsidőben rend­kívül vegyes összetételű, ízlésű nézőtömeg ül a készülék elé — zenei nyelven fogalmazva a Csárdáskirálynő és a magyarnóta kedvelői­től egészen Beethoven;g, Bartókig. A z ízlés fejlődése, korszerűsödése elkép- zelhetetlen a gyakorlat — tehát a mű­élvezet, az élmények — közbejötté nélkül. Ám az ismereteknek a jelentőségét sem sza­bad lebecsülni. Aki ismeri a történelmi kor­szakok művészi önkifejezésének törvényeit, tartalmát és formáit, az mai élményeiben is gazdagabb és tudatosabb. F. J. EMBEREK, SORSOK December 25 FelszobocEuBősi — Csak jő egéssséget. meg békét, hogy a nyugdíjig nyu­godtan dolgozhassam. Három Nagy, meg egy ráadás Nagy Sándor történelmi nevet visel, persze sokkal szerényebben mint világhó­dító nagy elődje. A gyárban dolgozó családból kitelne akár egy brigád is. Nagy Sándor, a „December 25. Felszabadulási Brigád” cso­portvezetője, az öccse, Nagy János, a vállalati szak- szervezeti bizottságnál dol­gozik, Nagy Ferenc, a fémbe - vonóban csoportvezető. — A fiam, Nagy Sándor, (16-os) ónozói kemencekeze­lő. De egyszerű munkásként kezdte az öcsém és én is. Ré­gen kegyetlenül nehéz volt itt a munka. A kétmázsás drótkarikákat két embernek kellett gurigázni, a havat se­pertük, toltuk, emeltük a nagy súlyt, amíg a húzógéptől a horganyzóba értünk a nagy teherrel. Ma se könnyű mun­ka ez, de a jó kisgépek, a villás és a lapos targoncák sokat s°gílenek. Meg ahol kell. Kasza András t A Salgótarjáni Kohászati Üzemek bejárata mellett most lassabban haladnak el az emberek. Többen megáll­nak, vagy legalább egy-egy pillantást vetnek az üdezöld fenyőre, a színes égőkre. Há­romszorosan ünnepi a hangu­lat. Karácsonyra^ a város felszabadulásának 30. évfor­dulójára készülnek az embe­rek és választott neve napját ünnepli a „December 25. Fel- szabadulási Brigád.” Szibériából indult Kasza András, mgylóci la­kos most 30 éve Novoszi- birszkben hadifogolyként egy ércbányáiban dolgozott. Katonaidejét szolgálta, ki­képzés után a frontra küld­ték. Lengyel területen, Szta- miszlónál esett fogságba 1944. nyarán. Négy évig volt hadi­fogoly, azt, gondolta, hogy so­hasem kerül haza. De 1948- ban új világot talált Nagy- lócon és az acélgyárban is. Ide jött vissza, ahol 1942- ben kezdett dolgozni. Drót- szállítóként kezdte, volt a huzalmű versenyfelelőse, most a régi horglanyzóban csoportvezető. — Az apám i* itt dolgozott gyerekkorától, és 45 évi ‘szolgálat után 1954-ben in­nen ment nyugdíjba, én is így szeretném. Kell itt a munkás, vagy 20—21 markos legény most is elkelne, mert itt, ebben a régi üzemben még most is kézzel emelget­jük a 70—80 kilós drótkari­kákat. De úgy érzem, hogy megbecsülnek minket. idős munkásokat is. Nem tőle, mástól tudom, hogy Kasza Andrást „Kiváló Dolgozó” kitüntetésben ré­szesítették, 20 éves szakszer­vezeti tisztségéért többször ... „ „ kapott emlékérmet, jutalmat, Sikeres ifjúság Piroska lánya Borda Gyula felesége, ők is Nagylócon laknak, István fia tényleges katona, de itt szolgál Nóg- rád megyében, tehát az ün­nepekre hazavárják. — Mit vár az élettől? Nagy Sándor segítünk egymásnak. Többen húsz—‘harminc éve együtt dolgozunk, a 24 fős brigád java része 1959-től, az alaku­lástól egy akaraton van, is­merjük egymás gondolatát is Örülök neki, meg sajnálom is, hogy május 1-én nyugdíj­ba megyek, summázza élete sorát Nagy Sándor. — Mennyi lesz a nyugdíj? — Háromezer forint körül. Megélünk mi abból az any­jukkal. Karancslapújtőo, Baksa utca 3-ban lakunk és a házhoz 400 öles kertem van, unatkozni sohasem fo­gok. Jakab Pál 24 éves. és már második éve a 24 fős brigád vezetője. Méghozzá olyan brigádé, amely már négyszer elnyerte a szocialista brigád címet, éppen egy éve viselik a '„December 26. Wteaabadii-' lási Brigád” nevet A véMaJat és az üzem vezetősége mél­tónak tartotta őket erre a megtisztelő címre. A fiata 1 brigádvezető párttag, a KISZ- alapszervezet vezetőségi tag­ja. — Mi a sikerük titka? — A szorgalmas, becsület­tel végzett munka. Ennyit mond a brigádveze­tő, és nem többet. Természe­tesnek tartja, hogy a munka a lényeg. Élttől függ a terv- teljesítés, a kereset, a becsü­let és ebből következik min­den. Amikor tovább kérdez­gettem, egyszerű tőmondatok­kal elmagyarázta, hogy a bri- fiádtagofc többsége falun lakó vagy onnan bekerült egysze­rű ember. Többségünknek itt dolgozott az apja, tehát az átlagos törasgárdánál is sok­kal erősebb szálakkal kötő­dünk a gyárhoz. Jó kis közös­ség az övék, a munka fogja őket össze, és a hosszú évek alatt igaz, jó barátságok szö­vődnek. — Kire számíthat legin­kább, ha valami nehézség adódik? — Mindenekelőtt Lipták Istvánra, a korábbi brigád - vezetőre. De rendes munkás- ember Bódi Bertalan, Kla- marik János, Kohka Emma. a fiatalabbak közül Tajti Zol­tán, Józsa László, Klamariki PáL Soroljam tovább? — kérdi nevetve. Geszner And­rás, Nagy Sándor nyugdíjba készülnek, mert az időt nem lehet megállítani. Lesz után­pótlás, olyanokra gondolnak, akik mér régebben mellettük dolgoznak, de eddig nem voltak, a jó hírű szocialista brigád tagjai. Az elmúlt évben öten, föld­gáztüzelésű kemencekezel ői tanfolyamot végeztek, Ravasz Tibor kemencekezelő szak­középiskolában tanul. Jakab Pál nemcsak biztatja a fia­talabbakat, hanem példát is mutat. Salgótarjánban, a Bo­lyai Gimnáziumban érettsé­gizett, fizikai állományban dolgozik, és most gépipari szakközépiskolába jár. Utá­na főiskola, egyetem, vagy alapos szakmai gyakorlat az új horganyzóban, és sok mű­szaki könyv, tanulmány olva­sása, a könyvtárban és ott­hon? Majd elválik. De meg­állni nem lehet, mert az új technológia egyre megújuló tudást követel. Jakab Pál azt mondja, hogy nemcsak szük­séges, hanem érdemes is ta­nulni. É-dpro's az ii-.- — Nyitott kapuk, avagy gyere a klubba PinoeMub- a javából a ma- EGY KLUBVEZETŐ TAPASZTALATAI gyarnándon. Szeles kőlépcső vezet a művelődési házba, bent pedig jobbra keskeny fa- lépcsó a pinceklubba. Egy kis labirintus után nagy tábla hirdeti a Radnóti Miklós ifjú­sági Mub székhelyét. Bőrfote­lok, kanapék, hosszúkás mo­dern asztalok, televízió, mag­nó. Komplett felszerelés. Kí­vülről, belülről tehát szép. Va­jon milyen lehet a tartalom? Kékesi Anna; a Hub veze­tője, egyben a művelődési ház könyvtárosa. Az ő reális vé­leménye még inkább megala­pozza a további jó munkál A klub n. félévi programja a célkitűzések meghatározá­sával kezdődik. Ezek a követ­kezők: politikai, világnézeti ismereteik bővítése, általános és szakműveltségük emelése, ízlésfejlesztés, művészeti is­meretszerzés, szocialista élet­mód, közösségi érzések elmé­lyítése, játék, szórakozás. A rendezvények ennek megfele­lően igen változatosak. Már az előadások címéi is figyelem- f elkeltőek: Életcél, életelv, boldogság. A barátságról; Is­merkedés a képzőművésze­tekkel; Szeretni tehozzád sze­gődtem; Találkozó az újpesti Derkovics-kluhbal és hason­lók. — Tudom, hogy az eddig elért eredményeink körülbelül közepesnek mondhatók. Amit csinálunk az szinte magától megy, de... Itt Magyarnám- dorban két KlSZ-alapszerve- zet működik, s ennek legalább a fele klubtag kellene. hogy legyen. Most ez nincs így. Hozzávetőlegesen negyvenen vagyunk, s ez a 100—110 KISZ-taghoz viszonyítva ke­vés. Még akkor is, ha figye­lembe vesszük, hogy vannak akik bejárók. A KlSZ-titká- rok ügyes szervező munkájá­ra, s talán a közös együttmű­ködésre nagy szükség lenne. Módszervásárra például ebben az évben, még nem mertem je­lentkezni a klubbal, talán majd jövőre. Azt várom, s igyekszem elérni, hogy egy kicsit még ütőképesebbek le­gyünk., Mire gondolok? Arra, hogy amikor vitázni kell vagy beszélgetni, egyelőre az még teljes lehetetlenség, hogy két- három embernél többen is részt vegyenek benne. Ha be­szélgetni akarok valakivel, esetleg többel, de ugyanarról a témáiról, akkor egyenként kell, mert különben az a vá­lasz, hogy ugyan hagyjál már ezekkel a dolgokkal. Bár ér­dekes, hogy a komoly előadá­soknak ugyanakkora a látoga­tottsága, mint egy-egy zenés összejövetelnek, s ebből arra következtetek, hogy nem a komolyságnak vannak híján. Nem eléggé talpraesettek, s nincsenek hozzászokva a nyil­vánossághoz, a bírálathoz. S ezt nem itt a klubban kellene bepótolni, vagy legalábbis nemcsak itt. Az iskolákban, az üzemiben, a szűkebb körű tár­saságban. Mindehhez azonban az is hozzátartozik, hogy a nyár közepétől fellendült a községi klubélet. Előtte jófor­mán. semmi sem volt itt. Vá­laszthattak a fiatalok a kocs­ma és a templom között. Most pedig más a helyzet. Többnyi­re a klubot választják. Bár a presszóba azóta állítottak már zenegépet isi, de azért nem lett vonzóbb. — Az biztos. Szívesebben járunk ide „Ariihoz”, mint oda — mondja a két fiú, aki időközben, s jóval (két órá­val) idő előtt érkezett a klub- foglalkozásra. Ma például — folytatja egyikőjük — a fia­talkori bűnözésről lesz előadás, és sokkal jobban érdekel mindkettőnket, mint a presz- szó, vagy otthon a televízió. Amióta érezzük, hogy ez a klub a miénk, annál is inkább mert mi hoztuk rendbe társa­dalmi munkával, jobban vonz s otthonosabb. Persze a bet rendezés felújítása Is sokat jelentett A bizonyíték ezekre a mon­datokra az a pergamenoapí­ros alapítólevél, mely a tele­vízió felett függ a falon, raj­ta a nevekkel, akik segítettek a klub létrehozásában. — A hetvenötös évet min­denesetre nem a semmiről kezdjük — mondja isimét Ké­kesi Anna —, hanem, folytat­hatjuk ezt az évet Remélhe­tőleg nem lesz választási le­hetőség, de az is közénk jön, aki eddig otthon ült az ötle­teivel, szórakozás híján. A klub féléves „feltörésé­hez” képest valóban jói mű­ködik, de vannak még pótlás­ra szoruló hézagok. S ami a legjobb, mindezt látja (s na­gyon jól) a klub tiszteletdíjas vezetője, sót még a tagság is. Érzik a lényeget a módszert, az összefogás lehetőségét, s mindazt, ami a jó középről a legjobbak közé juttathatja majd a magyamándori ifjú­sági klubot. „Nyitott kapukat döngetnek.” — bi — Jakab Pál a Hg családért. Hathónapos kisfiával hamarosan új csa­ládi házba költöznek Cere- den, a József Ferenc utca 42- ben. Kasza András, Nagy Sán­dor. Jakab Pál és a többiek, idős munkások és a fiata­labbak teszik azt. ami a kötelességük. Becsülettel dol­goznak,. hűséggel. ‘ A munka formálja őket, ‘és a munka folyamatában új típusú em­beri kapcsolatok szövődnek. Akad baj és nehézség is. de felszabadulásunk 30. év­fordulójának előestéjén elé­gedett emberekkel találkoz­tam Salgótarján egyik leg­régibb és legnagyobb ipari üzemében. .ii F. L. |i NÓGRÁD — 1974. december 22., vasárnap 5 I *

Next

/
Thumbnails
Contents