Nógrád. 1974. december (30. évfolyam. 281-304. szám)
1974-12-21 / 298. szám
Tovább a felemelkedés útján Változató» krónika a Lamport Zománcipari Művek salgótarjáni gyárából Az idősebbek elég J61 tudják mit takar a Hirsch— Frank, később a Budapest Vasöntöde és Gépgyár RT. Mai szemmel egy kócerájt. Am mégsem lehet a régmúltat egy kézlegyimtéssal elintézni. Hazánkban később indult el az ipar fejlesztése. Nagyobbrészt a monarchia idején. A kezdet szegényes volt. Favázas épületek népesítették be a gyár udvarát. Mégis jelentős volt ez, hiszen az idénytől függően három— hatszáz embernek adott munkát a gyár. Megélhetést jelentett, ha szűköset is. Termékeik így is hamar elterjedtek az országban. Vaskályhák, különféle szürkeöntvények, kulcsok, fa- és széntüzelésű asztali tűzhelyek. Gyártottak kisgépeket, darálót, kukorica- morzsolót. A háborús évek is beleszóltak az üzem életébe. Itt készülnek lemezből a kis rajikályhák, különféle szerelvények fegyverekhez. Nehéz proletárélet Szerencsére elég sokan élnek még azokból, akik napról napra látták az idők változásait. Eleven krónikásai ók a gyár történetének. Kecs- kécs József szakoktatási felelős. Téglási Antal üzemi szb- titkár, Etesi József főmérnök, Angyal Andor személyzeti vezető és sokan mások. Korán reggel beszélgetünk a gyár évtizedeiről. Friss, eleven a társalgás. Pihentek, simultak az arcok, de amikor az egykori élet kerül szóba', egy kis gond ül a homlokokra. József Attila innen is mintázhatta volna a Proletárok című versét. Tartott a munka korán reggeltől sokszor éjjel 11 óráig is. A homok, az öntvénypor beleszítta magát az emberek bőrébe, füst, korom szállt az üzemben, olyanok voltak az emberek, mint a kéményseprők. Valamiféle rossz öntvényben melegítettek vizet, vödörből mosakodtak, öntözték egymást, ha vége volt a siktának. Sokan azonmód indultak haza, s az udvaron már várta őket a mosó teknő S ezt a sovány kenyeret is, amit az üzem nyújtott, megirigyelték a németek. Akik kifosztották fél Európát, erre a kis üzemre is szemet vetettek. De voltak vagy húszán, akik nem veszítették el a lélekjelenlétüket. Túljártak a tolvajok eszén, s elrejtettek néhány olyan alkatrészt, berendezést, amivel 1945-ben, ha szegényesen is, de el tud indulni a gyár. \ Emlékezetes esztendők A régi. fa- éa széntüzelésű asztali tűzhely. 1949-be« eldől a nagy történelmi per, államosítanak a dolgozóké lesz a gyár. 1952ben elkezdik bontani a régit, korszerűsítik az öntödét, t amikor elkészül, mindenki boldog és büszke, mert akkor az ország egyik legkorszerűbb üzemének számít. Nő a termelés. S ahogy fejődik, gyarapodik életünk, ez úgy hagy nyomot a ZXM munkájában is. 1963 szintén emlékezetes dátum, elkezdik gyártani a gáztűzhelyeket, 1967-ben megépül a gáztűzhely-zománcozó alagútkemence. 1967-ben megindul a gyár újjáépítése, mai szóval rekonstrukció. S ez 1970-re fejeződig be. A piac újabb igényeket támaszt a felújított, kapacitásában megerősödött gyár már többre képes, többet is kívánnak tőle Ekkor vásárolják a nyugatnémet BOECKER cégtől egy európai színvonalú gáztűzhely ffrmcHL' X ihW Irani egyenlítik ki, s a nyugatnémetekkel alakított közös vállalat Európa számos országába szállítja a salgótarjáni gyár termékét Ma már itt gyártják a gáztűzhelyen kívül az elektromos es oi&j tüzelésű kályhák nagyobb hányadát is. Amellett, hogy keresettek a korszerű termékek, a gyár vezetőt tudatában vannak annak, hogy az ország energiakészletei korlátozottak, s ehhez alkalmazkodik a gyártmányszerkezet is. Javított, korszerűbb változatban továbbra is gyártják a szénás fatüzelésű kályhákat, tűzhelyeket Kiszolgálják az EDZETT Műveket kulcsöntvényekkel és másféle feldolgozó üzemeket különféle szürkeöntvényekkel. Ahová eljutottak A technikai fejlődés együttjár az anyagi gyarapodással, az emberi beteljesedéssel is. A régmúlt időké már a favödör. Korszerű munkásfOrdők- ben talál felüdülést ma a munkás. Központi fűtés szolgáltatja a meleg vizet A gyárba tisztán érkeznek és távoznak az emberek. 6,72 négyzet- méter öltözőtér jut egy munkásra, amely valamivel meghaladja az országos átlagot Működik a kétezer adagos konyha, noha pűlanatnyflag csak hat—h ötszázan veszik igénybe, de járnak ide étkezni a város más részéből is, ebédet szállítanak a bányagépgyárba. Három menüből lehet választani, s egy-egy menü háromfogásos. A már háromezer létszámú gyárból évente hatszázast juthatnak el üdülőbe, a Balaton-partra, a hevesi termálfürdőbe. Van csereüdültetés is, a fülek! gyár 166 dolgozót fogadott az idén. A rohamléptekkel fejlődő ZIM, v. tűzhelygyár — ahogy városszerte hívják — sokat tesz a dolgozókért Az új gyártmányok, korszerű termékek hozzáértőbb, műveltebb A legmodernebb termékek k8 sül valé vfBanytflzhebk 1 szakmunkásgárdát Igényelnek, és az üzem vezetői megértették a kor parancsát Nem ölbe tett létezel tekintenek a jövőbe, hanem amit lehet, saját erőből oldanak meg. Most Is 55—60 üzemi munkás tanul a kihelyezett általános Iskolán. Aki Itt vizsgázik, képesítést szerez, az ragaszkodik 'az üzemhez. Jövőre már azt tervezik, hogy elindítják a kihelyezett szakközépiskolát is, ebben segít a szomszédos gépipari technikum és szakközépiskola. S azok a szakemberek, akik az évek során mérnökök, technikusok lettek. Mintegy 350-en szereztek képesítést közép- és felsősfokú intézményekben. Nem lehet megállni A most évenkénti 800 millió forintos termelési érték várhatóan tovább nő. A valamikor országos értelemben is korszerűnek számított öntödét tovább korszerűsítik. Most már szinte évek keltenek ahhoz, hogy valami elarmljon, ez ösztökéli a gyér kollektíváját arra, hogy állandóan lépést tartsanak, megállni nem lehet A megállás visszafejlődés. A korszerűsített öntödében javulnak majd a munkakörülmények. A fejlődés további láncszemeihez illeszkedik majd a zománcosás továbbfejlesztése, a kikészítőüzemek felépítése. Kis gépek veszik át az emberek válláról a munka nehezét több elektromos targoncát alkalmaznak, s a konvejorpélyákat tovább bővítik. Ez jeleni! a legkteeáebbi Jövőt SO év múlt el a gyár történelmében, s mint a fentiek bizonyítják, nem (lomtalanul. A kis füstös, manufakturális üzem ma már korszerű termékeket gyárt, s benne háromezer ember találja meg boldogulását (X) Széleskörű, kulturált szállítási tevékenység Bemutatkozik a VOLÁN 2. sz. Vállalat A Volán autóközlekedés ebben az évben ünnepli alakulásának negyedszázados évfordulóját. A Nógrád megyei vállalatnak ez az esztendő kettős évfordulót jelent: huszonöt éves a közhasznú autóközlekedós, és húsz éve alakult meg a Volán kettes 6zámú Vállalat jogelődje, az első Autóközlekedési Vállalat salgótarjáni székhelyit'el. Nyugodtan .mondhatjuk, hogy a Volán kettes számú Vállalat a n.. ,,e?zekhely egyik legnagyobb gazdálkodó egysége, kiemelkedő tújesit- ményekkel együtt ünnepel a szervezett autóközlekedés töb- (bi vállalat iv.k. A kettős évforduló indo- ícoittá teszi, hogy k. mutat- koezék ez a väHalsat is, ame- lyifc csaknem ezer gépjét'művel áll a megye üzemelnék, közületeirsek és a lakosság szolgálatában. Szw&gfftati helyei behálózzák a megye területét. Salgótarjánba» megtaláljuk a személyi - és teherforgalmi üzemet; a műszaki üzemet Nagyobb telepe van Balassagyarmaton, Nagybátonyban, ÍPásztón főnökség, Szécsény- ben, Rétságon és Kisterenyén kirendeltségek működnek. Bár n vállalat működési területe Nógrád megye közigazgatási határa, ez alól azonban számos kivétel van. Például, rendszeres személy- és teher- é ru-firvarozAst végez a vállalat Budapest, Miskolc, Eger között, de megtaláljuk a kettes számú vállalat gépjárműveit — autóbuszait, tehergépkocsijait az ország minden területén. Az utóbbi három é-ben Csehszlovákiában is v xllaltak szállítási feladato- kat, testvéri segítséget nyújtva Csehszlovákia szocializmus! építő munkájához. Ha már a bemutatkozásnál tartunk, akkor szólni kell a vállalat úgynevezett alaptevékenységéről is. Ezt röviden úgy foglalhatjuk össze, hogy belföldi, helyi, helyközi es különjárati személyfuvarozást végez autóbusszal, autótaxival. A taxikkal a személyfuvarozás mellett — a helyközi járatokon is — szerződéses megbízás alapján postai egyesített érték-, levél-, hírlap- és csomagzárlatok továbbítása; belföldi, helyi és helyközi rendszeres és esetenkénti áru- fuvarozás gépjárművel; darabáru-fuvarozás; rakodás gépi és kézi erővel; belföldi szállítmányozás és az azzal összefüggő szolgáltatás nyújtása; autóbuszok és tehergépkocsik belföldi, közületi bérbeadása. Néhány sor ez, de egy rendkívül szervezett munkát igénylő alaptevékenység. Itt mindennek és mindenkinek olajozottan, szinte fogas- kerékszerűen kell működnie ahhoz, hogy ezeket a szolgáltatásokat a vállalat a megrendelő Igényelnek megfelelően, kulturáltan elégítse ki. Elmondható tehát, hogy a vállalat feladatai sokoldalúak. Eleget kell tennie a közlekedéspolitikai koncepcióból adódó feladatoknak. De nagy gondot fordít a vállalat a lakossági szolgáltatások körének bővítésére, s a kapacitáshoz mérten, hatékony szervező munkával alkalmazkodik a hullámzó fuvaroztatói igényeknek. A személyszállítás korszerűsítése, kulturáltabb közlekedési lehetőségek biztosítása érdekében a vállalat korszerű Ikarust és Skoda autóbuszokat vásárol folyamatosan. E gépjárművek értéke egyenként is meghaladja az egymillió forintot. A tehergépjármű-.park korszer tusi tésévei is sokat foglalkoznak. Az új járművek, a rakodógépek beszerzése hatására a gépjárműpark évről évre javuL Néhány számot is segítségül hívunk a vállalat bemutatására. Ezek a számok, az elért eredmények a „volános’” dolgozók teimiakarását, a gépjárműpark jobb kihasználását bizonyítják. Az évenként elszállított utasszám például meghaladja a 37 milliót, 11,7 kilométer körüli, átlagos utazási távolság mellett A közlekedési koncepciónak megfelelően a menetrend szerinti közlekedés biztosítása érdekében 15 millió kilométer körüli teljesítményt ér el évenként, ezzel elősegítve a- járatokon levő zsúfoltság folyamatos csökkenését Az utas- forgalomban az elmúlt években, különösen a helyi forgalomban jelentkezett a dinamikusabb fejlődés. Ma már azzal is büszkélkedhetünk, hogy a megyében minden helységbe közlekednek a Volán autóbuszai. Egyetlen község sincs a megyében, ahol naponta ne fordulnának meg a vállalat autóbuszai. Itt kell azt is megjegyezni, hogy a menetrend szerinti közlekedés biztosítása mellett sokat tesz a bel- és külföldi járatok szervezése és lebonyolítása érdekében. A tehergépjárművek által évenként elszállított súly meghaladja a 3 millió tonnát, az árutommakilométer-telje- sítmény pedig 50 millió feletti. A tehergépkocsik által teljesített évi fuvaróra megközelíti az egymilliót. A vállalat a személy- és áruszállítás, valamint egyéb szolgáltatások rendszeres fejlesztése mellett nagy gondot fordít 2200 dolgozójának életés munkakörülményei javítására is. 1974-ben már a IV. ötéves tervre előirányzott bér- színvonal növelését túlteljesíti. Megvalósította a vállalat a forgalmi utazói állomány 210 órás foglalkoztatását, változatlan bérek biztosítása mellett. Évről évre növeli részesedési alapját, amely lehetőséget biztosít szociális, kulturális és sport juttatások mellett az évközi és év végi részesedés emelésére. Anyagi erejéhez mérten fokozatosan bővíti szociális létesítményeinek körét, új létesítményeket ad át, illetve a meglevőket korszerűsíti. Többek között; új telep épül Ba-. lassagyarmaton, és korszerűsítésre kerül a salgótarjáni központi telep is. Elkezdődött a salgótarjáni autóbuszállomás építése. Balassagyarmaton új szociális létesítmény került átadásra, Kisterenyén, Pásztón és Keszegen folynak a munkálatok, melyek a jelenlegi munkakörülményeken javítanak. Az élet- és munka- körülmények állandó javítása a vállalat dolgozóinak és a vezetőinek elsőrendű feladata. A Volán kettes számú Vállalat az elmúlt évek során kiemelkedő teljesítményeket ért el. Az idén pedig — különböző akciók keretében is — minden eddigi teljesít-. ményt felülmúl. A vállalati célkitűzések megvalósítását az élenjáró dolgozók és szocialista brigádok támogatják. A vállalat dolgozóinak mintegy 60 százaléka vesz részt szocialista munkaversenyben. A vállalat kollektívája a jubileumi eszftendőt kiemelkedő teljesítményekkel ünnepli. Az MSZMP XI. kongresszusára, hazánk felszabadulásának 30. évfordulójára indított szocialista munkaversenyben részt vesznek. E nagy jelentőségű eseményeket még jobb eredmények elérésével kívánják köszönteni: a IV. ötéves terv személyszállítási irányzatait 1975. szeptember 30-ig, az árufuvarozás feladatait pedig november 7-ig teljesítik.