Nógrád. 1974. október (30. évfolyam. 229-255. szám)

1974-10-10 / 237. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! * AI MSZMP NÓGRÁD M E G Y El BIZOTTS ÁGA ÉS A MEGYE! TANÁCS LAPJA XXX. ÉVF., 237. SZÁM ARA: 80 FILLÉR 1974. OKTÓBER 10., CSÜTÖRTÖK Kongresssusi munkaverseny as ÉMASZ-nál Gyorsabb szerelés — több energia Hangunk a világban Hazánk külpolitikai tevé­kenysége egyértelmű, áttekint­hető, világos. Ez álláspontunk­ból következik, álláspontunk pedig azokból a marxista—le­ninista alapelvekből ered, amelyek nemzetközi aktivitá­súink pillérei is. Mindez újra bebizonyoso­dott, amikor a világpolitika porondjának egyik legtekinté­lyesebb és legfontosabb fóru­mán, az ENSZ-közgyűlós álta­lános politikai vitájában a Magyar Népköztársaság kül­ügyminisztere nagy beszédben körvonalazta kormányunk és népünk véleményét jelenlegi világunkról. Púja Frigyes áttekintette a nemzetközi helyzet szinte va­lamennyi lényeges kérdését. Beszéde elején mintegy össze­foglalta a világban most uralkodó irányzat lényegét, amikor kijelentette: „Kormányom értékelése szerint a nemzetközi légkör lényegesen javult és a nem­zetközi élet főirányzatává vált. Ugyanakkor nem lehet szem elól téveszteni, hogy kí­sérletek történnek a kedvező fejlődés lefékezésére, megállí­tására is.” A magyar külügyminiszter méltatta a szocialista és a fej­lett tőkésországok, különösen a Szovjetunió és az Egyesült Államok kétoldalú kapcsola­tainak jelentőségét az általá­nos enyhülés folyamatában. Emlékeztetett arra, hogy egy ilyen javulás túlmutat az egyes országok egymás közötti viszonylatain. „Megelégedéssel nyugtázzuk — jelentette ki Púja Frigyes —, hogy Gerald Ford, az Egye­sült Államok új elnöke is ál­lást foglalt a békés egymás I mellett élés politikája mel­lett. Reméljük, hogy a szocia­lista és a tökósországok együttműködése az enyhülés, a nemzetközi problémák meg­oldása érdekében folytatódni fog.” A magyar külügyminiszter kiemelte annak fontosságát, hogy a tőkés világ országai eU ismerték a második világhá­ború után kialakult helyzetet, foglalkozott a Német Demok­ratikus Köztársaság nemzet­közi jogi elismerésével — ugyanakkor azzal is, hogy egyes reakciós csoportok, to­vábbra is kétségbe vonják az NDK egyenjogúságát, szívesen visszafordítanák az enyhülés folyamatát Európában és szer­te a világon. Púja Frigyes szólt az euró­pai biztonsági konferencia menetéről, a ciprusi kérdésről és a NATO abban játszott sze­repéről, az örvendetes portu­gál és gör.ög fejleményekről, a Vietnammal kapcsolatos meg­ái laoodások saigoni szabotálá- sáról. A Közel-Kelettel kap­csolatban emlékeztetett a pa­lesztin probléma megoldásá­nak jelentőségére.' valamint azokra a kísérletekre, ame­lyek éket akarnak verni az arab és a szocialista országok közé. A külügyminiszter felemelte szavát a chilei terror ellen és szólt a kínai politika szovjet­ellenes, rágalmazó támadásai­ról. Amikor befejezésül han­goztatta. hogy hazánk a jövő­ben is támogat minden hasz­nos és békeszerető nemzetkö­zi kezdeményezést, közvetve arra is utalt, hogy a Magyar Népköztársaság a szocialista országok testvéri közösségé­ben töretlenül folytatja eddi­gi külpolitikáját. A megye ipari szerkezeté­nek változásában, a háztartá­son: gépesítésében, és még számtalan helyen jelentkezik számottevő tényezőként az egyik legnagyobb jelentőség­gel bíró szolgáltatás: az áram­ellátás. Az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Vállalat sal­gótarjáni üzemigazgatóságá­nak dolgozói sokrétű munkát végeznek. Feladataik közé tartozik a többi között a gyá­rak, üzemek, egyéb termelő­egységek folyamatos termelé­sének biztosítása, az intézmé­nyek, hivatalok, lakóházak árammal való ellátása, a ve­zetékek építése, karbantartá­sa és rekonstrukciós munkála­tai. Röviden: ma már a nap minden percében, órájában nélkülözhetetlen a villamos energia biztosítása. Munkájuk közérdekű, vala­mennyiünket érintő. Ezért is törekszenek az üzemzavarok mielőbbi elhárítására, a szere­lések időtartamának csökken­tésére, s arra, hogy az új léte­sítményekben is mihamarabb kigyulladhassanak a fények. Jó példa erre a szuhai üdülő­telep, a rétsági November 7., a Nógrád községi és a balassa­gyarmati KlSZ-lakótelepek- nek a IV. negyedév helyett már a harmadikban elvégzett villamosítása. Az év végére tervezett munkák átadási ha­ken tették: Mátraverebélyben, Tiribesen, Rétságon. Horpá- cson, Sámsonházán —, hogy csak néhányat említsünk, már júliusban, augusztus elején befe jezték a lakosságot nagy­ban érintő szerelési munkákat. Ugyancsak a gyorsaság, a ha­tékonyság növelése céljából szervezik úgy a teendőiket, hogy — mint Rétságon is —, a nagyobb településeken végzett munkával párhuzamosan dol­goznak a környező községek villamosenergia-ellátási gond­jainak megoldásán. Így nem­csak a munka intenzitását ja­vítják, hanem jelentős szállí­tási, felvonulási költséget is megtakarítanak. Nagy szerephez jutottak ebben az üzemigazgatóság szo­cialista brigádjai, melyek a közel három és fél száz dolgo­zót foglalkoztató vállalat összlétszámának több mint a kilencven százalékát teszik ki. Tizenkilenc szocialista és egy munkabrigád tevékenykedik működési területükön. Rajtuk kívül a salgótarjáni központ valamennyi dolgozója is részt vesz a munka versenyben. Aktivitásban és a felajánlá­sok teljesítésében is jó példát mutat az ÉMÁSZ: az év ele­jén alakult termelési bizott­ság hetenként értékeli az el­végzett munkát, s a legutób­bi termelési tanácskozáson tett javaslatukra vált jobbá az anyagellátás. Mert mint még számos nógrádi üzemnél, itt is gyakori a szerelési és egyéb szükséges anyagok hiá­nya. Hosszabb-irövidebb ideig akadozott az ellátás a pécsi porcelángyár szigetelőiből, nem biztosított idejében osz­lopokat a Beton- és Vasbeton- ipari Művek, sokáig hiány volt a VBKM kaposvári gyárának árboc kapcsolóiból, a VER- TESZ gyártotta villamos el­osztószekrényekből. Ügy tűnt, ezen objektív okok hatására veszélyben’ forog vállalásaik teljesítése. Ezért kéréssel for­dultak a szállító vállalatok­hoz, s ígéretet kaptak tőlük: ha kell. exportkötelezettsége­ik terhére is kielégítik igé­nyeiket. Azóta még fokozottabb ütemben dolgoznak az ÉMÁSZ dolgozói, és biztosítottnak lát­ják, hogy a hálózatszerelésben teljesítik 33 milliós tervüket, hogy az új fogyasztók bekap­csolásának idejét 30 napról 15-re csökkentik, és az ere­detitől 30 százalékkal keve­sebb idő alatt végzik el a karbantartási munkálatokat. Így közvetve nemcsak saját kongresszusi munkaversenyük sikerét, hanem a szolgáltatási területükön levő üzemek, gyá­rak vállalásainak teljesítését is elősegítik. S talán ez jelen­ti a legtöbbet, amit a kong­resszusi, felszabadulási ver­seny során másoknak nyújta­nak. táridejét is jelentősen lecsök­Az utolsó esztendőre Sikerül túlteljesíteni a beruházási terveket Közeleg a számvetés ideje, a negyedik ötéves terv utolsó esztendeje. A közelmúltban megvizsgálták a rétsági já­rásban, hogy a terv időará­nyos teljesítése miként ha­lad? Megállapították, hogy a célok reálisak voltak, A vég­rehajtás kedvezőnek mond­ható. Az eredmények megtar­tása, a gondok megoldása to­vábbi összehangolt tevékeny­séget kíván. Emellett fel kell készülni az ötödik ötéves terv megnövekedett tennivalóinak reális megalapozására. Tanácsi beruházási célokra a negyedik ötéves tervben eredetileg 33.5 millió forint állt rendelkezésre — újságol­ta Paróczi Jenő, a járási hi­vatal pénzügyi osztályának vezetője. Javult a foglalkoz­tatás aránya. Különösen az iparban és a nők körében jelentős a fejlődés. A gazdasági egy­ségek termelésének növe­kedése dinamikus. Három év alatt a járásban előállított termékek értéke megduplázódott, tavaly elérte az .1,2 milliárd forintot. Az iparban párhuzamosan végez­ték az extenzív és intenzív fejlesztést. Az építőipar fej­lődését a koncentráció, a ter­melékenység emelkedése, a termelés növekedése jellemez­te. A tavalyi termelési érték meghaladja a 85 millió forin­tot. Az élelmiszer-gazdaságban a halmozott termelési ér­ték 38 százalékkal emel­kedett és tavaly túlhalad­ta a 330 millió forintot. Három év alatt a közös gaz­daságok 110 millió Ft-ot for­dítottak beruházásokra, emel­kedett ’ a tagok életszínvona­la. A tervezés idején alig több mint 30 millió forint tanácsi Könyveiket, kiadványokat lapoznak, könyvtárba járnak — felszabadulási vetélkedőre készülnek megyeszerte a Ma­gyar—Szovjet Baráti Társa­ság tagcsoportjai. Hazánk fel- szabadulásának 30. évfordu­lója ti&ziteletére országos ve­télkedőt hirdetett meg az MSZBT országos elnöksége. A megyénkben működő, csaknem valamennyi tagcso­port üzemi, intézményi dön­tőkre készül most. A munka­helyi döntők október 10—20 között minden, helyen lezaj­lanak. Ezeken 3—3 fős csapa­tokat indítanak a tagcsopor­tok. A legjobbak, az első­második helyezettek képvise­lik munkahelyüket a városi- járási döntőkön, melyet no­vember végén a megyei dön­tő követ. Az MSZBT országos elnök­sége irodalomjegyzéket bo­csátott a tágcsoportok ren­delkezésére, ' hogy megköny- nyitse felkészülésüket. A Hazánk felszabadulása, A mi ■negyedszázadunk, A barátság útján és a Mit kell tudni a Szovjetunió című könyvek mellett ajánlatos nézegetni, tanulmányozni a Panorama útikönyvek Szovjetunióra vo­fejlesztési alappal számoltak, de három és fél év alatt csak­nem 42 millió forint felhasz­nálására került sor. A terv­időszak végére várhatóan 62 millió forint felhasználásáról adhatnak számot. A tervben 926 lakás felépí­tésével számoltak. Három év alatt 617 lakás készült el. Célcsoportos lakás kialakítá­sát tízet terveztek, ehelyett tizenhárom felépült. A fejlő­dést segítette Rétságon a te­lepszerűen létesített társashá­zak építése. A vízellátás ja­vítására Nőtincsen törpe vízmű épült. Rétság. Romhány. Bánk és Nagyoroszi vízellátási gondjainak enyhítése ér­dekében vízkutatást és tanulmánytervet készítet­tek. A kivitelezés a következő ötéves tervben várható. Utak építésére és korszerűsítésére 15 millió lórin,tot fordítottak. A KPM kezelésében levő utak közül 48 kilométer úi bur­kolatot kapott. 33 kilométer javításra került. Tovább foly­tatódott az egészségügyi há­lózat fejlesztése. Ű.i körzeti orvosi rendelő épült Nógrád- sápon. Egy orvosra a járás­ban 2300 lakos jut. Alsópe- tényben szintén orvosi ren­delőt és lakást, Romhányban gyógyszertárat, fogorvosi ren­delőt és lakást építettek. Diós- jenőn felújították a bölcsődét. A kulturális intézményháló­zat: is számottevően fejlődött. Az óvodai ellátottság el­érte a 83 százalékot. A kereskedelmi és szolgálta­tóhálózat alapvetően ki­elégíti az igényeket. Néhány létesítményt terven felül valósították meg. Nagy­orosziban KISZ-klubot létesí­tettek, több mint félmillió Felszabadulási vetélkedőre készülnek a tagcsoportok natkozó köteteit, s még szá­mos kiadványt, amelyekhez a tagcsoportok hozzájuthatnak a könyvtárakban. Az általá­nos tájékozottság persze nem árt. hiszen kaphatnak a versenyzők olyan kérdéseket is, amelyek történetesen egyik említett könyvben sem szerepelnek, de illik tudni róluk. A vetélkedőket úgy szerve­zik meg, hogy a kérdések felöleljék hazánk elmúlt 30 éves fejlődését, a Szovjet­unióval kiépült sokrétű kap­csolatokat, a szovjet nép éle­tét, mindeinnapjaiit. A gazda­sági. politikai témák mellett helyet kapnak a vetélkedő­kön, a költészettel, zeniével, képzőművészettel kapcsolatos kérdések is. A felkészülés természete­sen akkor igazán hasznos, ha nem csupán a versenyző né­hány személynek ad felada­tokat, hanem megmozgatja az egész kollektívát, ha a többi­ek is segítenek anyagot ke­resni, rendszerezni, a vetél­kedőre felkészülni. így a ver­seny nemcsak az indulók ügye lesz, hanem az egész tagcsoporté. Magát a vetélkedőt is vál­tozatos formában szervezik meg. A már ismert és ked­velt szellemi TOTÖ-tól kezd­ve a diaikép játékokon és a dupla vagy semmin át egé­szen a könnyű-nehéz rizikó játékig és az információ sze­génység-gazdagság játékig ér­dekes, változatos formában kérik számon az ismereteket a versenyzőktől. A vetélke­dőn elért sikereknek nem feltétele a kivételesen jó emlékezet, hiszen a válaszok adása előtt mindenféle se­gédanyagot lehet használni. A vetélkedők előkészítését, szervezését a tagcsoportok és a helyi pártszervezetek telje­sen, oh,állóan végzik. A meg­adott irodalmakon kívül di­ákkal, képekkel, módszertani segédanyagokkal valamennyi tagcsoport rendelkezésére áll az MSZBT országos elnöksé­ge. Több helyen az üzemi, im- ’ tézményi döntő alkalmából kiállításit is bemutatnak. Sal­gótarjánban úgy tervezik, hogy ha ezek a kiállítások színvonalasok, érdekesek lesznek, városi bemutatót ál­lítanak össze a tagcsoportok által összegyűjtött anyagból. forintból. Szendehelyen, pos­tát és szolgálati lakást épí­tettek. Szentén művelődési házat és orvosi rendelőt ala­kítottak ki. A terv hátralevő részében az egyik legjelentő­sebb beruházás Bánkon való­sul meg. ahol motelt építe­nek. folytatják a tórendezést és sportpályát alakítanak ki. Hatalmas papírtekercset fogy asztaliak a gépek a Glóbus Nyomda rétsági telepén. Ez azt is jelenti, hogy gyorsan dolgoznak a masinák

Next

/
Thumbnails
Contents