Nógrád. 1974. október (30. évfolyam. 229-255. szám)
1974-10-27 / 252. szám
\ I Örökségünk — A modern ipari civilizáció létrejöttével fel. számolódik az évezredes hagyományokat őrző falu. Csökken a mezőgazdasági kereső népesség és nyomában az iparba és általában a városba áramlik a munkaerő, a mezőgazdasági termelésben pedig végbemegy az üzemi koncentráció. Minthogy foglalkozást és lakóhelyet a Kereső népesség legszélpsebb rétege változtatott, a társadalmak szerkezetében is alapvető változás ment végbe. A változás természetesen az életmódnak, a kultúrának, és a gondolkodásnak az átalakulásával is együttjárt. A 17—18. századi Angliában — az ipari forradalom előestéjén — divat lett a népballadák és más népköltészeti alkotások gyűjtése, publikálása. Ez a divat később átterjedt a kontinensre, a 19. század második felének kelet-euróaai irodalmát és zeneművészetét alkotó módon termékenyítette meg, majd végül olyan magasságokba emelkedett, amiket pL Bartók és Kodály neve fémjelez. A szellemi kultúra alkotásai iránti figyelemmel csaknem egyidöben fordult az érdeklődés a vasár- és ünnepnapok, majd a szürke hétköznapok kézzelfogható tárgyi világa felé. Népviseleteket, bútorokat, különféle szerszámokat kezdtek gyűjteni és ezeket Európa-szerte múzeumokba zsúfolták össze. Miközben népdalokat, népmeséket jegyeztek le, vagy ünnepi ruhákat vásároltak a múzeumi kiállítások részére, a kutatókat elsősorban az á meggondolás vezette, hogy a népi kultúra jellegzetes alkotásait mentik meg a feledéstől, vagy az enyészettől. Nagyon sokféle magyarázatot találtak azzal kapcsolatban is, hogy milyen közös sajátosságokkal rendelkeznek a kulturális alkotások, és, hogy egyáltalában minek köszönhetik létüket Divatossá vált az a felfogás, mely elsősorban a nyelv szerint osztályozva a kultúra alkotásait, illetve alkotóit, ez utóbbiaknak etnikus származásában jelölte meg az összetartozás okát. Ez a vélemény, bár nyomában hasznos felismerésekre jutottak, mai tudásunk fényében már alig állja meg a helyét. A néprajztudomány egyre inkább arra keresi a választ, milyen alkotó törvényszerűségeknek engedelmeskedve keletkeznek a népdalok, másfelől a kézművesmunka szerszámai, illetve a mesék, vagy pedig az ünnepi viseletek. Természetesen egy ilyen programváltozás szükségképpen szakosítja a tudomány művelőit és a tudományos műhelyek önszükségletei is oda hatnak, hogy a szellemi, vagy a tárgyi kultúra tudományos vizsgálata különböző Intézményekben kapván helyet, különválasztódjék. Ami ,a múzeumokat illeti, például, gyűjteményeinkben és kiállításainkban Is meglátszik az a szemléletbeli átalakulás, ami a múlt századból napjainkig végbement a néprajz tudománytörténetében. A kutatók érdeklődése már' nem csupán az ünnepi viseletek, a díszes bútordarabok, az ékszerek, az alkalmilag használt, vagy csak lakásdísznek szánt kerámiák felé fordult, hanem kiterjedt a szürke hétköznapok egymásutána népi kultúra jában is elkoptatott munkaruhákra, szerszámokra és konyhaeszközökre. Ä4 múzeumok tehát gyűjteményeik gyarapodása következtében hovatovább kicsinynek bizonyultak. Gyarapodott a tudományos dokumentáció, a fotók, majd filmek, magnetofonszalagok tárolására szolgáló raktárak száma Is. A kiállítások rendezésében is változtak a szempontok: a zsúfolt vitrineket, amelyeknek látnivalójában a látogató szinte álig tudott eligazodni, hovatovább, felváltották az életképszerű kiállítási jelenétek. Mindamellett úgy látszik, ez is kevés volt A múzeumi épületekben rendezett kiállítások nem mindig keltették a valóság illúzióját, túlságosan elvonatkoztatottnak, va:jy „rendezettnek” tűntek. Már a múlt szájad végén tapasztalható, hogy egész parasztházakat, mesteremberek műhelyeit bontják le és építik fel egy kiállítás keretéhez, valamint rendezik be bútorokkal, konyhaeszközökkel, gazdasági szerszámokkal stb. Ezek a gyűjtemények a szabadtéri múzeumok első kiállításai. (Magyarországon elősíör a millenniumi kiállításon láthatott ilyen „néprajzi falut” a közönség.) Ahogyan tökéletesedtek az ember-alkotta tárgyi világ' múzeumi megőrzésének és kiállításának módszerei, úgy változott a szellemi kultúra megörökítésének technikája és szempontrendszere. Nem csupán a magnetofon (vagy korábban a fonográf meg a gra- mafon) segítette a tudomány embereit, hanem az a felismerésük is, hogy egy-egy községnek (pl. falunak) a teljes népdalkincsét vagy népmeséi tudását kell rögzíteniük, vagy esetleg egy-egy nótafának, mesemondónak a teljes repertoárját kell összegyűjteniük. Mindezeknek eredményeként a népi használati tárgyak és a népmesék, meg a többi népköltészeti alkotások kutatói összehasonlíthatatlanul több és pontosabb ismerettel rendelkeznek a modern ipari civilizációt megelőző történelmi korszakok hétköznapjairól és az ember teremtő-olkató munkájáról, mint tudománytörténeti elődeik. Ezt a nagyobb és árnyaltabb tudást a társadalom is igényli tőlük. A hagyományos népi kultúra elmúlásának utolsó fázisában ugyanis már általános társadalmi szükségletté válik a népi kultúra „felfedezése”. Divat a modern lakásokban mázas tányérokat a falra aggatni, vagy kerekes rokkát szobadíszként megcsodálni. De ugyanilyen divat népdalokat énekelni és váltakozó közösségi alkalmakkor feleleveníteni a hajdan volt parasztok és mesteremberek tánctudását is. Mindenesetre érdekes, hogy ez a divat ma a városról terjed a falu felé, annak ellenére, hogy éltető erőit, anyag- ismeretét szükségképpen a faluról szerzi be. A közművelődésnek ezek a megváltozott igényei fokozott követelményeket támasztanak a tudománnyal szemben, megkívánják az igényes múzeumi kiállításokat, a szabadtéri néprajzi múzeumok létesítését, a népmeséi kiadványok sorozatait éppúgy, mint a népzenei hanglemezek sokaságát. Dr. Hoffmann Tamás, a Néprajzi Múzeum igazgatója LAKATOS ISTVÁN: Két vers VADASZAT Futsz, szép vad, egy perc és eltűnsz az erdőn. Utánad csend, homály, gonosz hdeg. Megborzadok. Versem hajszálkeresztjén utolszor még felsötétlik szived. VALAHA IS Milyen gyilkos, visszhagtalan magány fojtott körül, milyen mély sivatag - hogy sorsom sivár égboltozatán valaha is te lehettél a Napi F á j TQzes szemem ráfénylik szemedre Nem felel a kép... Almom neszez a vak, nehéz sötétben. Lobbant a tűzi Éjjeli mentésnek mért nem jössz márt~ Vad őrületnek, féktelen vágynak Mért nem jössz már?l Virágos vágyam, levegőm, fényem szabadultam mért nem vagy már?l Ellebbenö lebbenettel visszaszenderül az elme, -képedre tapad mégis az éjben két ügyetlen sugár kísért az élet, és hiányod fáj... NÉMETH IMRE MÜZEUMBAN. 6 éves kényszerszünet után ismét fogadja a látogatókat a miskolci Hermann Ottó Múzeum. Képünkön: egy 3,40 méteres mammutagyar, 1900-ban találták a miskolci fütöház építésénél. _ Fiúk! Jön « főnők! —------------------ szólt Kis-Néger a z állványon cigarettázó kőművesekhez — Ügy látszik rajzszeg van b. székén, hogy nem tud egy órát a fenekén maradni — morogta magában Molnár öcsi, g két ujjával csikket az öt méterrel arrébb álló malterosvödörbe pöccintette. — Azanyád! — hördült fel a bravúros mutatvány láttán Kis-Néger, akit a kőművesek, fekete képéről neveztek így. — Az embernek egy perc nyugta sem lehet. A fene enné meg — tápászkodott fel szitkozódva Kocka Nándor a brigádvezető. Tenyerére apró téglaszemcsék tapadtak. Leporolta elnyűtt nadrágját: — Mozgás emberek, dologié... Kockát egy hónapja választotta a brigád ideiglenesen Vezetőjévé. A TÖVÁLL-tól (jött át az állami építőkhöz. A többiek is a hirdetésre jelentkeztek. Kőműveseket kerestek ez áruházépítéshez. Kocka Nándort Molnár öcsi javasolta. vezetőnek. Régebbről ismerte, együtt dolgoztak, s sohasem árt, ha az ember haverja a brigád vezető. Tulajdonképpen hasonló elgondolás vezette őket. amikor a hirdetés nyomán munkára jelentkeztek: kevesebb meló, nagyobb dohány. Sikerült kiharcolniuk, hogy órabért kanjának. Annyira még nem Ismerték egymást, hogy megkockáztassák a teljesítménybért, bár az építésvezető ezt szerette volna. Sürgette az átadási határidő. — Lassú munkához idő kell •— szokták egymást tréfásan biztatni a kőművesek. A tartópillérek közötti válaszfalazást végezték. Simon Attila, a főnök, az építésvezető naponta meglátogatta őket. A hat kőműves művezető nélkül dolgozott, s IgV nagyobb felelősség szaT. Szabó Gyula; KŐMŰVESEK kadt a Kocka-brigád nyakába. — Jó napot szaktársak!’ •— köszönt az építésvezető. Szeme végigpásztázta az állványt A kőművesek az utolsó sorokat rakták. — Adj isten! — fogadta Kocka kedélyeskedve a főnököt s egy hosszas nyögés közepette ugrott le a födémre. Kilencven kilója szinte megremegtette a vasbeton pilléreket. — Mi szél hozta főnök? — Lassan haladnak — mondta amaz csendesen. Nem ismerte közelebbről a brigádot, hiszen ő is új ember. Az elődje három héttel ezelőtt karambolozott. Azóta vezeti az áruház építkezését — Mérnök elvtárs, nem tudunk eligazodni a terveken — magyarázta Kocka, s közben Simon szemeit figyelte, mintha azt kérdezné: vajon beveszi-e? Az építésvezető válasz nélkül hagyta a magyarázatot. Elgondolkodott néhány pillanatig. Kis-Néger a ládából a vödörbe rakta a habarcsot A kanállal akkorát cuppantott, hogy v a malterból bőven jutott Siiiron ingére és arcára is. Meglepetten ugrott hátra, s kézfejével törölte le a ha- barcscseppeket arcáról. Nem vette észre a kaján pillantásokat. — Szóval a terveken nem tudnak eligazodni? Épp jókor szólt. Friss munkaerő érkezett, majd magukhoz küldöm segíteni. így legalább heten lesznek, mint a gonoszok — mondta tréfálkozva, s faképnél hagyjta a brigádvezetőt — Itt valami bűzlik! Vajon milyen madarat dugnak a kalitkába? — kérdezte Kocka, míg Bandó Dénes a másik segédmunkás felsegítette visz- sza az állványra. A válaszfallapok lassan kerültek egymás mellé. A többiek hurcolkodtak a raktár következő válaszfaláig. A szokott, ebéd utáni kényelemmel került arréb a szerszám. Bangó és Kis-Néger a lapokat és a maltert már odakészítette. El is feledkeztek a főnök látogatásáról. A közelgő piros sapkás, kék munkaruhás jövevényre először Bangó figyelt fel: — Odanézzetek! Az álmélkodásra nem sok Idejük maradt. — Kocka Nándort keresem. — En vagyok. És- maga? — nézett rá a brigádvezetó nem kis csodálattal. — A „friss” munkaerő. Kockába belészorult a levegő. Ez lenne a hetedik kőműves, a segítség? Ez a törékeny termetű, kirakatbábu? Egy nő? — Éles Katalin vagyok — mutatkozott be és sorra kezet nyújtott a kőműveseknek és a segédmunkásoknak. Kis- Néger kezét törülgetve kacsintott Molnár öcsire. — Mi ment a > szemedbe? kérdezte Molnár. — Nem tévesztette össze a helyet? Itt nem az Építők Szépét választják! — fordult a lány felé a brigádvezető. Kati, mintha nem hallotta volna a kérdést: — Technikus nagyok... — Technikus? Akkor miért, nem az irodában helyezték el? — Én kértem, hogy szeretnék néhány hónapot kőművesként dolgozni. így a szakmai fogásokat közelebbről megismerhetem. — Itt lesz alkalma egészen közelről megismerni — jegyezte meg Molnár Öcsi, a „megismerni” szót erősen megnyomva. — Nemcsak megismerni, csinálni is akarom — mondta a lány, s Kockára nézett, mint akitől segítséget vár, pedig az építésvezető nem sok jót mondott róla. A brigádvezető biccentett fejével, s az üres plllérközre mutatott: — Délután ezt falazzuk. Álljon a jobb szélre — mondta. Szándékosan küldte oda zsinórt kezelni, merevítőhuzalt rögzíteni és persze falazni. A többiek tekintete cinkosan öszevillant. — Meglátjuk mit tud a... — „kicsit” akart mondani Ujj Berci, de elakadt a szava. Most vették csak észre, hogy a lány kezében sisak himbálózik, amit a fejére rak. Védőszemüvegben, kezén gumikesztyűvel állt a sarokhoz. — Csak nem az Antarktisz- ra készült? — kérdezte Kocka gúnyosan. — Így írja élő a balesetvédelmi szabályzat. — Persze, persze... Munkához láttak. Az előbbi lustaságnak nyoma sem látszott. A fal gyorsan nőtt. Szemük sarkábó1 valamennyien a lányt figyelték. Kati érezte, hogy vizsgáztatják. Ügyet sem vetett a férfiakra. Kalapácsával egy ütésre felezte a falazólapot. —• Azanyád! — gondolta Kis-Néger s eszébe jutott, hogy Kocka kezéből legalább hétfelé hullott a szürke lap, s salaktörmelék lett belőle. Mindnyájan azt várták, hogy a lány izzadjon, kidőljön. Az állvány rekordgyorsasággal készült eL — Ezek megbolondultak! — mondta Bangó, amikor meghallotta Molnár öcsi öblös hangját: — Maltertl — Nekem is legyen szíves! — szólt a lány. — Parancsoljon kisasszony ■— nyújtotta fel a vödröt Kis- Néger. Az alját megemelte kissé, mint a főnök elleni ha- barcslöttyentési akciónál. Molnár öcsi a lány segítségére sietett, látva, hogy nem bírja a nehéz vödröt A malter az ő szemébe fröccsent. — Az istenit! — kiáltott hang san. Kati hozálépett: — Várjon majd segítek. Ujj Berci tiszta zsebkendőt nyújtott oda. — Mi a csoda? Az öregnek két zsebkendője is van? — álmélkodott Kis-Néger, mint' akinek öttalálatosa van, pedig nem is lottózik. — Köszönöm —■ mondta öcsi hálálkodva: — Te meg vigyázz Kis-Néger, nehogy fejedre hulljon egy tégla. A brigádvezető nem szólt semmit. Falazott szorgalmasan. A lány sem maradt el tőle, pedig a kanál nyele alaposan törte a tenyerét. Délután a brigád még két pillér- közt befalazott. Másnap már csökkentették az iramot. Kati nem. A saroktól lépcsőzetesen haladt le a falközép felé. Egy-két sorral előbbre járt, s a kőművesei már barátságosabb szemmel néztek rá. Nem azért, mert a sisakját levette. Ebédkor az egyébként hallgatag Dénes Vilmos Kockához fordult. — Te Nándi ! Nem lenne jobb teljesítményben dolgozni? Szólj a főnöknek! — Meszet ettél? — nézett rá. —Jobban jönnénk ki. A többiek is bólogattak. Kati nem mutatta, hogy állást- foglal a kérdésben. Egy napja dolgozik csak viliik. Simon Attila a szokott, időben érkezett. — Főnök ! Rossz ez az órabér. Nem ösztönzi az embert — kezdte Kocka. — Jó. Majd a jövő heti bngádértekezleten beszélünk róla. Az új szaktárs hogy dől. gozik? — Igyekszik. Honnan halászta elő? — Ö Jelentkezett. Ügy tudom, az apja is kőműves, de csak lányai vannak. A brigádgyűlésen az építés- vezető ismertette a normát, a negyedéves tervet, válaszolt a kérdésekre, majd magukra hagyta a brigádot. — Ideje lenne már vég- ------------------ leges brigádvezetőt választanunk — törte meg a csendet Molnár Öcsi. — Tehát a Kocka el van vetve — szólt közbe Kis-Néger, aki ugyan az irodalom ban kevésbé volt járatos, ■ a jó mondások megragad! benne és a lányra nézett. NÓGRAD - 1974. október 27., vasárnap
