Nógrád. 1974. október (30. évfolyam. 229-255. szám)
1974-10-24 / 249. szám
Hogyan közlekedjjenek ? Beköszöntött az ősz. s az ősszel együtt a rossz idő is. Gyakran kiadós esőt kapunk. Bajcsy jitcáo át az Eperjes- telepet megközelíteni. amelyet még járható úton is nehéz elviselni, hát még a A szerk. megjegyzése: Ol- salgótarjáni Bajcsy-Zsilinszky vasóink levélbeni és személyes utcában. Itt ugyanis a mély- panaszbejelentése _ nyomán építő üzem munkához látott, megkérdeztük a városi tanács műszaki osztályát, tudnak-e az itteni gondokról. Azt a . . választ kaptuk, hogy a gyajarda hasznalhatatlan, min- logosközlekedés a nagyarászedik az utat, ássák a gödrö" két, s fektetik a csöveket. A AZ OLVASÓK FÓRUMA den terület az autóké. Bo' káig érő víz, sár és is^ap van. A gyalogosközlekedés lehetetlenné vált. nvű munka mellett is biztosított. — Nem megfelelő információk iutottak hozzánk. Annál inkább így van ez, mert a járdák felbontására Levelezőink jelentik Az építésre nagy szükség nem került sor. hanem a ve- 4. 1911 kollegát 99/999 U19 van, hisz’ fejlődésünk egyik zetékek helyéül az élőkért:1-'' egyszerre velejárója, ez kétségtelen. ket választották, ide fektetik Balassagyarmat a közel- vendégszoba és nevelői szoAddig is azonban lehetne 3 gázhoz szükséges vezetéke* múltban új oktatási intéz- búk is találhatók. Az épület Az elmúlt napokban a salmegoldást találni a gyalogo- két. Csupán p gépkocsi-köz- mennyel gazdagodott, s ez az első és második emeletén van gótarjáni MÁV-kultúrotthon- sem sok számára A földútra né- lekedést szabályozták, az ut- új leánykollégium. Ebben az egy-egy társalgó, ahol estén- 'ban hét nyugdíjba vonulót hány teherautó salakot hot" C3ti mint mondták, a géokn- épületben 174 diáklány él ként kikapcsolódhatunk, tévét búcsúztattak munkatársaik, dani. vagy esetleg betonla- csí-közelekedés szempontjából kulturált körülmények között, nézhetünk, olvashatunk, be- a szocialista brigádok tagjai, pokat lerakni a járókelőknek, egy irány ásították. A kollégium otthonos, mo- szelgethetünk. valamint a párt., szakszerve Valamint a gépjárművezetőket nagyobb figyelemre inteni. hogy ha gyalogost látnak a járhatatlan úton, legalább ügyeljenek, hogy sen* Bíérést továbbítunk A Hantán Ható telepről A zagy vápái falvi Hámán Kató telepi lakosok érdekűben kérek szót, mert utcánk mintegy 400 méteren teljesen járhatatlan. Bár minden gyűlésen megígérik, hogy csinálnak valamit — sőt. ezelőtt pár évvel itt volt a rengeteg kő. mondták, ebből épül meg az út — sajnos, azóta a követ is elhordták, a járdát felszedték, csak az út nem épült meg. Most pedig már éppen két éve annak, hogy ígérgetik a salakot, de ez ideig ebből szállítottak. Állítólag nincs keret az utca. illetve az út építésére, de talán 5-6 autó salak is segítene a jelenlegi 'helyzeten. Ugyanis valóa derní Beköltözésünkkor el- Ha valamiben hibát vé- zet és a gazdasági vezetők. -3 , zwvewjSlves az utcán te tórinorteÍünk a helyszínen f?adí, f lélefzetünk> ( a az?k.ra az emberekre Véget ért a szolgálatba ve- ^eWerlni a diákok a munfotorxporterünk a helyszínen társadalom ilyen csodálatos kell gondolnunk, akik farad- zenylese Kranszberger Sánvíszont nem erről győződött otthont adott nekünk, s ezt ságos munkájukkal 174 lány dór kocsirendezőnek. GyönDe erről helyettünk munkánkkal, tanulásunkkal otthonává varázsolták ezt az gyösi András kocsimestermeg. ki ne legyen sáros tetőtől- ínhh_n , ,,„ _ ■ . F xt igyekszünk meghálálni. Itt építményt. Igyekszünk tisz. nek, Vincze Vilmosnak, Tetalpig Mert most ez ván! Eb" „Desz.ei a -Kép. minHpn rritscftal álható ami a tár> tartani krirnvp7Pfnnkpt moemíri SánrJnmnb T>a Rég híján kénytelenek a odafigyelni! közlekedni. A diákok, a munkába menők és jövők mind- mind bosszankodnak, hogy ezt senki sem tudja elintézni. Ráadásul súlyos gondként „ „ minden megtalálható, ami a tán tartani környezetünket, mesvári Sándornak, Patakjai- _________ b en van része mindazoknak, látjuk, nem árt olvasóink, tanuláshoz, szórakozáshoz, / mert a mi érdekünk is, hogy vi Nándornak. Kiss Józsefnek jelentkezik, hogy a Pásztói akik más közlekedési lehető- 32 utca lakóinak kérésére pihenéshez szükséges. Tágas, kulturált körülmények között és Szilágyi Istvánnak. Mun- Tejipari Vállalatnak itt van jó világítású tanulókban ké- tanulhassunk. kájuk után elismerésben rétanulásban felmerülő szesültek, majd T. J. 17 •• •# • •• m Kossunguk Tisztelt Szerkesztőség. Ezúttal szeretnék köszönetét mondani a szülhetünk fel az iskolai mun- A tanulásban felmerülő szesültek, majd a búcsúztató kára. Nagy könyvtárunk van, esetleges problémáinkkal és közös vacsorával ért véget, s bármikor lehetőségünk van más irányú kérdésekkel is bi- arra, hogy tanulmányozzuk a zalommal fordulhatunk igazszak- és szépirodalmat. gatónőnkhöz, Szűcs FerencA szabad idő hasznos eltol- néhez, valamint nevelő taná- tését nemcsak az olvasási le- rainkhoz, akik készséggel fel- hetőség adja. Lehet sportsze- ajánlják segítségüket. Ezért reket, játékokat kölcsönözni, köszönettel tartozunk nekik. önfeledten, szórakozva eltol- A kollégium tervei közé tar- szerkesztőségnek a TiGAz-nái teni a délután egy részét. Az tozik egy röplabda- és egy veszett közben járásukért. Nagyon olvasószoba ad lehetőséget a kézilabdapálya létrehozása az köszönöm gyors segítségüket, szabad idő efféle eltöltésére, épület melletti udvaron. Re- mert a várva várt gázt már szépíti bőrfotelok, asztalkák és méljük, tervünk megvalósul, temper 25-én bekötötték, mely sok dísznövény látható, amik és még sokrétűbb lesz aspor- «asy segítség a háztartásunkban, még kellemesebbé varázsol- tol ás i lehetőség. szeretném még megköszönni a ják a légkört. Vendégeinket a Ezúton is köszönjük mind- tigaz vezetőjének, aki megtar- salakot hordjanak. társalgóban fogadhatjuk. A azoknak a fáradságos mun- tóttá szavát, és az ígért idő eiő:t hálószobák felszerelése is na- kaját, akik azért dolgoztak, megjött az a szakmunkás, aki ei- gyon kedves. Ügyelünk szó- hogy otthonos környezetet végezte a szerelést, a neve Varga bakik tisztaságára, s különbö- biztosítsanak a középiskolás szaktárs, neki is megköszönöm a ző dísztárgyakkal tesszük /diáklányoknak. figyelmes, körültekintő munkáját, még otthonosabbá könyves- Magyar Éva • polcainkat. Külön vasalószo-1 Giesler Eta Leánykollégium Tóth cs Ferenc ba, betegszoba, orvosi szoba, Balassagyarmat Kisterenye, Hunyadi út €3. a zagyvapálfalvi gyűjtője. Az autó a tejért feljárni nem tud. Képzeljék él. napjában 100—110 liter tejet lehordani körülbelül 200 .méterre. És ez mindig így van. ha esik az eső, ha nem. Sajnos, mi mostoha gyerekek vagyunk. Mert meg kell nézni a másik telepünket. a felsőt, ott minden utca járható. Megkérem önöket, hogy szíveskedjenek a tejKordás megkönnyítése érdekében elintézni. hogy az utcánkra legalább Meggyes Lászlóné teikezelő Z.-pálfalva, Hámán Kató telep Pásztói véradók Somoskőújfaluból jelentjük Jelölő gyűléseken hangsott el í. A pásztói MEZŐGÉP Vállalatnál mar hagyománnyá vált, hogy minden év októberében önkéntes véradónapot szervez a Vöröskereszt. Ez évben október 15-én került sor a veradónao megtartására. amely kiemelkedő eredménynyel zárult. Az öntudatos dolgozók több mint 25 liter vért adtak beteg embertársaik megmentése— T-, , ,, , , , , . , „ , hez. Az önzetlen véradás az emtenti munkaiatok elvegze- emlekmu elkesziteseben. Mar berbaráti megbecsülés szép péidapirenden tartja a községi vá- séhez a szülők önkéntes hoz" eddig is ki lehet emelni a Ja, amelyet jelen esetben is bizclasztók érdekeit. Ebből ere- zájárulésa mintegy 25 ezer kohászati üzemek, a sík- "^e^nyfütaek'^WozISésra»lorint, mely igazolja, hogy üveggyár egyes szocialista güket. Köszönjük a mezöc-Ep jelölő mennyire helyesnek látták brigádjait, melyek vállalták gazdaságvezetésének, kisz-, vömeg- javaslatuk elfogadását, illetve egyebek között a zászlótartó fMkereszt szervezetének, szociavalósítható — javaslatokat annak végrehajtását. Külön vasszerkezetének . elkészítő- munkáján2 szegyes péidamvtaköszönet érte a szülőknek,, séf, illetve a kellő üvegezés tását valamennyi rászoruló beteg Somoskőújfalu és Somoskő ti külön tanítása, községek közös Tanácsa nadően a legutóbbi tanácstagi választást előkészítő gyűléseken felmerült nek részt a felszabadulási nyilvántartja, mely ja vasi a tokból többek István vb-elnök közt Szabó továbbá a Salgótarjáni Kohá-' biztosítását. Ugyancsak meg nevében. szavai sze- szati Üzemek azon dolgozói- kell említeni a helyi terme- A 14r««1 vezetösé-t Po^adóssohánkbóí Megáradt a Zagyva! rint az alábbiakat hajtották nak. akik kommunista szom- lőszövetkezet segítségét, melyvégre, vagy vannak megva- hatokon mintegy 40 ezer fo- nek vezetősége az emlékmű rint összegben ajánlották fel teljes felépítéséhez a követ kérdésnek tai~ az e napokon végzett munka biztosítja. Lényeges hozzájárulás a két község párttagjai és a pártonkívüli kőfaragó Az iskolabővítésen kívül a munkája, mely az emlékmű lósulóban Elsőrendű tottuk ez évben a választók alapján teljesített munkabé által is felvetett négytan- rüket. termes időre olyan ütemben, hogy a szép' temberi tanévnyitás már abiskola építését. Ezt befejeztük úgy és község központjában épül egy szépségét- émeíi. k jLszabadulási emlékmű, ez befejezéshez közeledik, ÜnneKötelességemnek tartom Idős. látott fáradt ember kopogóé hozzánk hétfőn ban kezdődött. A tanulók és pélyes átadását felszabadulá- menet közben is hálámat és hónappal ezelőtt is így vol- a pedagógusok így már tá" sunk 30. évfordulójára tervez- köszönetemet kifejezni tunk. Cudar éjszaIcánk volt gasabb és világosabb tantér- zük. Az emlékmű bekerülési reggel. Olyan valakit keresett, ez a mostani is. A Zagyva kö- mekben foglalkozhatnak. Az akinek elmondhatja panaszát, zelében lakunk a Vasút ut- Iskola bővítése sürgetően nagyszerű összefogásért minértékét a befejezéskor állapítják meg, mert mind több úen besegítő dolgozónak, akik mert olvassa rendszeresen lapunkat, és látja benne, hogy megoldani a lap. Nagykabátját ezétnyitotta •— nézze meg honnan jövök — mondta. — Munkából? — cában. Akkora volt az ár, szükséges volt, miután a két társadalmi munkára jelentke- büszkék lehetnek majd arra, ző van. Öröm látni ezt az hogy saját munkájukat is összefogást, mely azt bízó- . ___,, h ogy a két község benne latJak e szeP letesit- közleked- dolgozói, a pártalapszerveze- ményben. S. J. Somoskőújfalu mint először 1952-ben. Azóta község tanköteles gyermekei közérdekben mennyi kérdést is állandóan rettegésben összevontan tanulnak. A megoldott, illetve segített élünk, ha hosszabb esőt ka- bejáró tanulok nyitja, púnk. mert munkaruha volt a kabát csupa öreg, nyugdíjas, szinte íiiatt. Onnan. Egész éjjel magatehetetlen emberek va- rern aludtunk, mentettünk, gyünk, segíteni nem tudunk. különbuszj árattal nek. Így megoldódott a so- tek és tömegszervezetek kéré- Egy gátat kellene építeni, moskői tanulók osztályonkén- se nyomán mind többen vesz- vagy legalább a védekezést megszervezni. Jli ott lakók Közérdekben Meddig kell még várakozni ? Árvíz van kérem! Hol? — kérdeztem. -1- Nemtiben. Az szörnyű, ami ott volt az éjjel. Csak kérhetünk. A helyi talál éve lesz annak, hogy egy lovamat elvittem a baHarcias asszony nyitott a két kezemen csak éppennács és a vízügyi igazgatóság rám a minap. Azt mondta — hogy meg tudom számlálni, a „cvr,oir,iroi hA-rcu tehetne értünk valamit. Meg nem a magam ügyében jöt- hány kocsma — jobbhíján lassagyarmati Pest—Nógrád a luzoiiosa^ csonaKKai^ nozon hellene fogni a víz útját, de tem, hanem közérdekben sze- másként nem nevezhetem megyei Húsipari Vállalatnak, retném a segítségüket kérni, őket — van a körzetünkben. Ugyanis mi a salgótarjáni Inni korlátlanul és korlátlan nagyállomás környékén na- menriyiségben lehet. Csak- gyon el vagyunk hanyagol- hogy egy valamiről elfeled- va. Hát csak egy példát em- keztek. Arról, hogy a lakosság lítek: Hat hónapja javították nagyobbik része szívesen ven- az utat. Az élelmiszerbolt ne egy olyan kulturált, kis Ki bennünket a lakásból, minél «lAhh Mentettünk! Egv percre sem hunytuk le a szemünket. Két Elmondta: Pintér László Fűtőolaj nélkül... mivel igásállatom lebetegedett, munkára fogni tovább már nem lehetett. Az Igazolólevél, amelyre leadtam, tulajdonomban van, dátum szerint 974. április 29-én. Azóta már három ajánlott levelemelőtt is, a zöldségesünk előtt presszót, ahová jóleső érzés- be és egy telefonomba került, is addig volt zejpra, tehát sei térhetnénk be * süteményt de még választ sem kaptam, tehát sei térhetnénk be Miután egyr« modernebb a vi- Az időjárás nagyon kedvezőtlen, gyalogátkelő hely. Az útjnví- fogyasztani. Szóval, egy cuk- a pénzt sem küldték meg. 1 ?, az ember egyre kényelmeseb- és olaj r.ai.il! most már nem tu- tás óta nincs! Pedig szükség rászda kellene, ahová a gye- Nem tudom már, hová forduibé szeretné tenni otthonát. Mi is dók mi. *f fűteni. Fázunk. Nem van rá. Rendkívül forgalmas rekeket is bevihetnénk ma- jak. Azt a tanácsot kaptam, ügy döntöttünk, hogy lakásunk- tudom, mitévők legyünk?-Eladjuk hely ez, itt vannak a busz- gunkkal egy kis édességre. A hogy önökhöz forduljak, mert ban felcseréljük a hagyományos talán a kályhákat, vegyünk újra megállók is, és a gyorsan szá- környéken lenne is erre lehe- már sok példát lehetne felkályhákat és olajfűtésre térünk régit, hagyományosat? Vagy kály- guldó autóktól nem lehet az tőség kisebb átalakítással, hozni, amiben a Tisztelt Szerét. Ennek a tervnek a fele mégis ha helyett a pénzt költsük inkább útra lépni. Nincs, ami figyel- vagy esetleg az is elképzel- kesztőség segítséget adott. Furcsa szomszédság. Salgóvalósuit. A kályhákat megvettük, bundára, hogy ne fázzunk. Lehet, meztetné őket, hogy hoppá, itt hető, hogy egy kis sütőmé- A pénzre szükségem van — tarjánban, a Rákóczi úton, a Megrendeltük az olajat is a he- hogy az, aki ezt a dolgot így el- gyalogosok is közlekedni sze. nyes pavilont létesítenének, a ló helyett másik kellene, ez Nádújfalu, illetve a Csehszloiyl AFEsz-néi, itt azonban meg- odázza, az nem fázik, de a két retnének. Ez volna egyik ké- úgy, mint másutt a kenyér- érthető, hogy ennyi idő után vák határ felől érkezők vajon jelentek a problémák. Több mint gyermekem igen. és nemcsak mi résem, vagyis, hogy újra fes- nek, vagy éppen a lángosnak. megkapnám az árát. Ehhez hogyan látják ezt a két kőhegy honapja nem kapunk olajat, vagyunk így ezzel a faluban, ügy sék fel a zebrákat. Nem nagy Ezt kérik a nagyállomás kérem segítségüket, lekedési táblát, a szemei' ÉlSször azzal a kifogással álltak gondolom, hogy véleményem ta- kérés, Ugye? S há az eső el- környékén lakó emberek, s Bádi Attila kukák mögött? elő, hogy majd ha tíz hordó lesz lálkozik mások véleményével is, áll, nem kell tovább tétováz- bízunk benne, hogy találnak Buják. Béke út 20. B L. a szövetkezetünk udvarán, akkor és igazat adnak nekünk. ni. elég volt ebből hat, hó- is lehetőséget a teljesítésre! nap is! Elmondta: Vincze Jánosné, szállítanak. Később már ezzel séta biztattak. Két kisgyermekem van. Tóth Gyuláné Egyházasgerge. Béke út K A másik, Aranyoskám: — a S-tarján, Rákóczi út 205-ből r NÓGRAD — 1974. október 24., csütörtök