Nógrád. 1974. szeptember (30. évfolyam. 204-228. szám)

1974-09-15 / 216. szám

„Z" *•*•** -»*» * Vaszilij Suksin:

Alighogy élcsendesedik egy kicsit a falu. elalszanak az emberek — rákezdi... Nekiindul az átkozott a falu végen, és megy. Megy és har- rnonikázlk. Valami különleges

Gon

d o 1 a t o k

harmonikája van — csak úgy

harsog.

Tanácsolták is Nyinka Kre- cseiovajának:

— Menj hozzá minél előbb!

Nem hagy bennünket élni. az

o. Jog.ajzat.

Nyinka talányosán mosolvga-t:

— Ne hallgassátok. Aludjatok.

— Hogy aludnánk, amikor az ablakunk alatt húzza. Nem megy a folyóhoz a nyavalyás, hanem itt eszi ,a lene! Mintha szándékosan csmájná.

Maga Kolka Maiaskin, ez a vastag ajkú langaléta kihívóan nézeit apró szemével, és kijelentette:

— Jogom van hozzá. Semmiféle paragrafus nem tiltja.

. . .A helyi kolhoz elnökének, Matvej Rjazancevnek a háza éppen ott állt, ahol Kolka ki szokott jönni a mellékutcából. Gyakran megtörtént, hogy még a mellékutcában elkezdett harsogni a harmonika, megkerülte a házat, es még sokáig hallatszott a hangja.

Alighogy felhangzott a harmonikaszó a mellékutcában, Matvej felült az ágyban, letette a lábát a hideg padlóra, es igy szólt:

— Elég! Holnap kizárom a kolhozból. Belekötök valami- ér4, és kizárom.

Minden éjjel ezt mondta.

De nem zárta ki. Amikor nappal találkozott Kolkával, megkérdezte:

— Soká fogsz még kódorog- ni éjjelente? Munka után az emberek pihennek, te meg felébreszted ókét, te muzsikus!

— Jogom van hozzá — mondta megint Kolka.

— Majd megmutatom én neked, mihez van jogod!

Ezzel a beszélgetés befejeződött.

Matvej minden éjjel megfogadta, amint az ágyon ült:

— Holnap kizárom.

Aztán még hosszasan üldögélt, gondolkodott... A harmonika már messze járt, nem hallatszott a hagja, de ő még mindig üldögélt. Kezével v kitapogatta a nadrágját az asztalon, cigarettát húzott ki a zsebéből, rágyújtott.

— Hagyd abba a füstölést — dünnyögte álmosan Alje- na, a felesége.

— Aludj — szólt rá Matvej.

Miről gondolkodott? Hát...

minenféléről. Visszamondott az életére. De csak zavaros foszlányok jutottak eszébe. Az egyik éjszaka azonban, amikor fénylett a hold, zengett a harmonika, és a kertből hűvösség és az üröm keserű szaga áradt be a nyitott ablakon, tisztán visszaemlékezett egy másik éjszakára. Az éjszaka sötét volt Apjával és

öccsével, Kuzmával kaszálni voltak tizenöt kilométernyire a falutól a homokbuckáknál. Éjjel Kuzma uorogm kezdett: napközben a legnagyobb me- legoen izzadtén vizet ivott a forrásból, és éjszakára bedagadt a torka. Apja felébresztette Matvejt, hogy fogja meg Játékost ta legfürgébb heréltet), es elküldte, hogy lóhalálában vágtasson a faluba tejért

— Addig én tüzet rakok.« Hozol tejet felforraljuk — meg kell itatni a legénykét, különben még valami komolyabb baja lesz — mondta az apja.

Matvej a hang után kitalálta. merre legeinek a lovak, feiszerszámozta Játékost, szórkötéllel megcsapkodta az oldalát és elvágtatott a falu felé. Igen... Matvej most már a hatvanhoz közeledik, akkor pedig tizenkét-tizenhárora éves lehetett — mégis élesen visszaemlékezik mindenre. Szinte egybeolvadt a lóval a sötét éjszakában. Az éjszaka szemberepült vele, erősen arcába vágódott a harmattól átnedvesedett fű nehéz szaga. Valgmi vad lelkesedés kerítette hatalmába a legénykét a vér a fejébe szökött és zúgott Olyan volt ez, mint a repülés — mintha elszakadt volna a földtől és szállna Arra nem is gondolt akkor, hogy a testvérkéje rosszul van. Semmire nem gondolt. Ujjongott a szíve és minden porcikája. Az elviselhetetlen boldogság ritka, nagyszerű pillanata volt ez.

„.Aztán nagy lett a bánat Mikor visszaért a tejjel, apja a tűz körül szaladgált, magához szorítva a kisfiát mintha ringatná:

— Kisfiam.- ml van veled?

Várj egy kicsit Várj egy kicsit Mindjárt

forralunk fejecskét mindjárt

könnyebben léiegzel, aranyos kisfiam... Itt hozza Motyka a fejecskét!.«

A kis Kuzma már fulladozott, elkékült

Mikor Matvej után megérkezett az anyja. Kuzma halott volt. Apja magába ros- kadva ült, a fejét fogta, hajladozott mélyen és nagyokat sóhajtott Matvej csodálkozva és valami különös kíváncsisággal nézett testvérére. Tegnap még együtt hancúroztak a szénában, most pedig egy ismeretlen, kékes-fehér Idegen fiú fekszik itt ..Csak az a különös, hogy miért éppen ez az átkozott harmonika juttatta eszébe ezeket az emlékeket, azt az, éjszakát Hiszen utána méq egy egész élet telt el: házasság, kollektivizálás, háború. És még milyen éjszakákat élt, szenvedett át. De valahogy mindegyiket elfelejtette,

elhalványult az emlékük, Matvej egész életében azt tette, amit kellett: mondták, bogy be kell állni a kolhozba — beállt eljött a nősülés Ideje — megnősült, gyerekeik szil]ettek, felnőttek. Jött a háború — elment harcolni. Sebesülése miatt előbb hazatért mint a többi férfi, Mondták neki: „Te leszel az elnök, Matvej. Nincs más” Elnök lett Valahogy bele is szokott ebbe a munkába, őt is megszokták. Azóta is húzza ezt az igát. Egész életében a munka járt az eszében, mindig a munka, a

munka. Amikor például azt a szót hallotta maga körül: „szerelem” — valahogy nem értette. Azt értette, hogy van szerelem a világon. valamikor bizonyára ő is szerette. Aljonát (szép volt lánykorábanl, de, hogy erről valami többet is tud, arról sosem beszélt. A lényeg az, hogy meg kell nősülni. Hogy ez a Kolka is szerelmes? Persze, tetszik neki Nyinka — egészséges, telt lány. Eljött az ideje, hogy nősüljön, hát járkál éjszaka az ostoba, játszik a „taljankán”. Miért is ne? Fiatal, nem bír az erejével. Ez mindig is így volt Még Jó, hogy mostanában nem verekednek a lányok miatt, régebben verekedtek. Maga Matvej is nem egyszer verekedett. Ugyanilyenek voltak ők is — viszketett az öklük, nem bírtak magukkal. Valamit kellett kezdeni az erejükkel.

Egyik alkalommal Matvej,

amint Így elgondolkozva ült

az ágyon, nem bírta tovább, megbökte a feleségét:

— Figyelj csak!... Ébredj, valamit kérdezek tőled...

— Mit akarsz? — csodálkozott Aljona.

— Voltál valamikor szerelmes? Belém. vagy valaki másba... Mindegy.

Aljona sokáig csodálkozva hallgatott.

— Részeg vagy?

— Dehogy!... Szerettél engem, vagy csak... szokásból mentél férjhez? Komolyan kérdezem.

Aljona megértette, hogy a férje nem ivott, és megint sokáig hallgatott — már ó maga sem tudta, elfelejtette.

— Honnan jutnak Ilyenek az eszedbe?

— Csak meg akarok érteni

valamit, a fene egye meg. Valami nyomja a szivemet... egészen belegabalyodtam

Mintha beteg lennék.

— Persze, hogy szerettelek — mondta meggyőződéssel Aljona. — Ha nem szeretlek, hozzád sem mentem volna. Mennyit járt utánam a Miny- ka Koroljov is. Mégse mentem hozzá. De miről jutott eszedbe a szerelem az éjszaka kellős közepén? Talán félrebeszéltél?

— Eredj már! — Matvej megsértődött — Aludj.

— A tehénkét hajtsd- ki holnap a csordába, egészen elfeledkeztem róla. Megbeszéltük az asszonyokkal, hogy még pirkadat előtt elmegyünk bogyót szedni.

— Hová? — figyelt fel

Matvej.

— Nem a kaszálódra, ne ijedezz.

— Ha elkaplak benneteket,

hogy letapossatok a íüvet — tíz rubel fejenként.

— Tudunk egy jó kis helyet, ahol nem kaszálnak, és vérpiros bogyók vannak. A tehénkét meg hajtsd ki.

— Jól van.

Valami különös mégiscsak volt abban az éjszakában, amikor tejért vágtatott a testvérének, hogy így megmaradt az emléke.

Szívében a fájdalom nem enyhült. Észrevette, hogy várja Kolkát a zengő harmonika !ával Nyugtalankodni kezdett, hogy ilyen soká nem jön. Haragudott Nyinkára: „A kövér üsző!... Ilyen hamar kiadta az útját”.

Üldögélt az ágyon és várt Szívta a cigarettát.

Távol a mellékutcában hirtelen felzendült a harmonika. Szíve körül erősödött a szorítás. De. különös fájdalom volt ez — jóleső. Már hiányzott neki.

Más reggelek jutottak eszebe... Mezítláb megy a fű- vön. amelyet a harmatcsep- pek gyöngyként borítanak. A lábnyoma haragoszöld lesz. A harmat hidege égeti a talpát. Még most is fázik a lába az emlékétől.

Aztán hirtelen a halál Jut eszébe: hamarosan itt a vég. Tulajdonképpen nem sajnál semmit: eleget örült a napocskának, mulatozott az ün- nepekan — igen. vidám volt

LÁNY ÉS GALAMB — Kiss Attila rajza

az élete.,1 Mégsem sajnálja. Sokat atelt. De ha meggondolja: ő nem lesz, lesznek mások, de ő már soha többé... Valahogy üres lesz nélküle minden. Vagy észre sem veszik?

„Pfuj!... Hiába, öregszem”.

Egészen belefáradt ezekbe a gondolatokba.

— Figyelj csak!... Ébredj

már. — Matvej felkeltette feleségét. — Te félsz a haláltól? (

— Meg vagy zavarodva! — mordult rá Aljona. — Ki ne félne a kaszástól?

— Én nem félek.

— Hát akkor aludj. Minek erről gondolkodni?

— Aludj te, az ördög vigyen!..

Újra eszébe jutott az a sötét, félelmetes éjszaka, amikor repült a lovon, és szíve összeszorult — nyugtalanul, mégis jólesőn. Igen, van valami az életben, amit szívből sajnál.

Egyik éjjel már alig várta Kolkát a harmonikájával. Üldögélt, cigarettázott... De Kolka nem jött. Végül nem győzte kivárni. Kimerült u várakozásban.

Hajnaltájt Matvej felébresztette a feleségét.

— Hogy-hogy nem jön a muzsikusunk?

— Mert már nősül. Vasárnap lesz a lakodalom.

Matvej elszomorodott. Lefeküdt, de nem tudott elaludni. így feküdt virradatig, és értetlenül pislogott. Még valamire vissza akart emlékezni az életéből, de semmi nem jutott eszébe. ismét megrohanták a kolhoz gondjai. Hamarosan itt a kaszálás, de a kaszálógépek fele eltört rúddal a kovácsmú- helyben van. Az a bandzsa ördög, Fiija, a kovács meg mulat. Most meg jól berúg a lakodalomban — es egy hét már el is repült,

„Holnap beszélni kell Fiijával.”

...Amikor másnap Matvej

találkozott a vastag ajkú Kolkával, mosolyogva megkérdezte :

— No, komám, vége a dalnak?

Kolka is elmosolyodott... A füléig szaladt a szája.

— Vége, Matvej Ivanics, többet nem ébresztem fel magukat éjszaka. Befejeztem.

— Hát igen — mondta Matvej, és ment a dolga után, de magában azt gondolta: „Minek örülsz, te tinó? Nyinka majd szorosra fogja a gyeplőt A Krecseto- vok mind olyanok”.

Elmúlt egy hét.

A hold fénye éjszaka ugyanúgy bevilágított az ablakon, a kertből beáradt az üröm és a zsenge burgonyaszár erős szaga... Csend volt

Matvej rosszul aludt. Felébredt cigarettázott... Kijárt a pitvarba kvaszt inni. Kiment a tornácra, leült a lépcsőre és cigarettázott. Világos volt a faluban. És síri csend.

(Fazekas László fordítása)

VALIRA

— Valika maga cukorbaba! Istenbizony megenném, csak nem tudom, hol kezdjem.

Ezt Birinyi Pál. az osztályvezető mondotta el minden reggel, amikor Csöbör Endréné. a gömbölyded és bazsalikom illatú nőstény beviharzott a lengőajtón, és fejedelmi tartással végighord- ta bájdús tekintetét a nagy termen. íróasztalokon és a szerényebb tartású kollégákon. Csöbörné bája és domborulatai korlátlanul hódítottak, igaz. a hivatal összetétele is javára szolgált Sok férfi, kevés és idősecske nők. köztük bizony könnyű fejedelemnőnek lenni.

Kovács odasúgta Kissnek, mint minden kezdéskor, Vali- ka érkeztekor.

— Micsoda tüzes kanca! Ha ló lenne, megjátszanám a lóversenyen.

A többiek csak áhítattal nézték, mint akiket a mü- • szempillás szem sugarai irányítanak. Kicsit sikk is volt Valika bűvöletében élni, nagyokat bókolni és kegyéért

esengenl. Az agglegények vafcJ

merő céljaik érdekében gyakran sopánkodtak azon, milyen nagy kár, hogy Valika már nem szabad.

Az osztályvezető ezen a reggelen valami miatt össze- koeódott fölöttébb zsémbes feleségével, minek folytán Valika mosolya hirtelenjében előcsiklandta ' Birinyi ifjúkori szabadságáról megőrzött emlékeit, a korábbi szertelen vágyakat. Miközben az asszony kabátját segítette lefele, olyan játékot játszott, mintha a forró kályhát kerülgetné.

— Valika oly tüzes, hogy

megég mellette az ember.

Az asszony feje lekókadt.

— Ugyan, Pali. A férjem szerint frigid vagyok.

Most meg Kiss súgta oda Kovácsnak:

— Mindig veszekszik szerencsétlennel. Talán magához sem engedi. Joggal panaszkodik szegény férj...

De Valika addigra már fölszegte a fejét, kihúzta magit, hogy a mellbőségtől szinte szétrepedt a sárga pulóver.

— Elválok. Nem bírom tovább. Még ma elindítom a válópert.

VÁ L

0

Mielőtt az ügyvédi munkaközösséget fölkereste volna, bekukkantott Kokas Vicához, lánykori barátnőjéhez, aki egy esztendeje vált el rabiá- tus férjétől, amikor is kötelezték lánykori nevének viselésére. Mert hát a férj nem egészen ok nélkül volt rabiá- tus. Vicát véletlenül éppen otthon és éppen egyedül találta.

— Elválok. Megtelt a pohár.

Vica a kebleit masszírozta

és egy párnát húzott a combjai alá.

— Csakhogy megjött az

eszed. Mesélj!

Valika barátnője mellé telepedett a rekamiéra és cipőjét lerúgva, lábát törökülésben maga alá húzta.

— Betelt a pohár. Amikor hazamegyek dögfáradtan, már előre reszketek, hogy fog nézni, hogy fog morogni!

— És mihez kezdesz? Elköltözöl?

— Férjhez megyek.

— Ne mondd! Tán van valakid?

— Minden ujjamra jut kettő. Válogathatok a legjobb fejek közül. Értem eped az egész hivatal. Az osztály-.

I K

vezetőm kész elválni miattam. A Kovács, akinek garzonja és Opelje van, már többször megmondta, hogy inkább agglegény marad, de neki csak én kellek.

— Igen, de meddig.

— A Kiss Gyuri már az édesanyjának is megmondta, hogy szerelmes belém. Ha kimegyek kezet mosni, mindig utánam jön, és könyörög, hogy csak a hajam szagolhassa meg. De megvan ott szédülve az egész férfihad. Ha belibbe- nek, verekszenek érte, hogy melyikük segítsen levetni a kabátom. Van egy idősebb kolléga, az csak néz azzal a vizenyős szemével. Egy vállalati murin négyszemközt maradtunk. Azt mondta: én nem a szavak, a tettek embere vagyok. Nem tud udvarolni, bókolni, de csak a villája kétmilliót ér a Balatonnál.

Vica elmélázott néhány pillanatig.

— A férfiak sok mindent mondanak és ígérnek — mondta azután

— Mit irigykedsz? Csak nem akarod, hogy azzal a bú- valbélelt férjemmel tékozol- jam el ifjúságom hátralevő éveit. Azt úgysem érdekli más, mint a rózsatermesztés.

— Te tudod.

— Csak azt a tizenkét évet sajnálom, amit vele töltöttem. A legszebb fiataléveimet.

0

A munkaközösségben úgy érezte magát, mint az ismeretlen fodrászatban. Rábízta magát a véletlenre. Egy galambősz, idős ügyvédhez jutott, amit utólag nagyon megbánt. Amikor előadta szándékát és panaszait, az ügyvéd nem az érveket igyekezett szaporítani, hanem fölcsapott békebírónak— Jól gondolja meg, asz- szonyom.

— Meggondoltam. Azért vagyok itt.

Az ügyvéd mosolygott Fölényesen és bántón. mint aki a vesékbe lát

— ön egy törékeny típus, ön az a fájtéi, aki csinos, szép, csábos testi felépítésű, de nehezen viseli el a megrázkódtatásokat Mint mondja, semmi szándéka a társtalan. magányos nők életét, életmódját választani. Csak eo- pen arra nem gondol, hogy az elvált asszonyoknak nem könnyű férjhez menni.

— Az nekem nem probléma

— Mind így gondolják. S amíg kalandról van szó, akad is partner mindig. Ámde, ha komolyra fordítja a szót...

— Vállalja vagy rfem vállalja?

— Természetesen, ha ezek

után is kitart a válás mellett, nyomban Írásban is rögzítem a tényállást. Csak hat kötelességemnek tartottam.

Az ügyvéd Jovális és férfi- párti magatartása teljesen elkeserítette. Már sajnálta,

hogy nem választott a fiatalabb ügyvédekből, akik vet- kőztető nézéssel sürögteg a közelében.

0

Valika válik. Heteken át ez volt a hivatal szenzációja. A női munkatársak egymá < közt susmorogtak, a férfiar fölajánlották legmesszebbmenőbb segítségüket. Az osztályvezető a kertszövetkeze' i bungalóját, Kovács a garzonját, Kiss a kórházban lev > édesanyja lakását, Lombos, rz idős imádó lakását és Balr- ton-parti villáját ajánlotta fö!, hogy Valika megrázkódtatá sok nélkül vészelhesse át fi válás nehéz napjait. De ó visszautasította az önzetlen segítséget. Hadd lássák, hogy ő a látszatra is vigyáz.

— Ha kibírtam tizenkét évet mellette, ezt a pár napot még kibírom.

— Nehogy kárt csináljon magában — tört fel az aggodalom Birinyiből.

— Nem bánt az engem. Napestig a rózsáit ápolgatja,

8 NŰGRAO - 1974. szeptember 15., vasárnap