Nógrád. 1974. augusztus (30. évfolyam. 178-203. szám)

1974-08-23 / 196. szám

Magtárban a kenyerünk Az alkotmány ünnepe előtti napokban — képletesen szólva — az egész országban hallani lehetett azt a meg- könnyebült sóhajt, amely a mezőgazdasági szakemberek melléből felszakadt.. Belvíz sújtotta, vagy hűvös fekvésű, lényegtelen foltokat leszámít­va befejeztük az aratást! Vé­get ért az utóbbi esztendők egyik legkockázatosabb, ám legsikeresebb termelési perió­dusa. A sikert nem adták ol­csón. Gabonáink a kitűnő ve- tómagfajta és a bőséges mű­trágya hatására vészelték át a szélsőséges időjárást. A hoz­záértő, lelkes munkának és az utolsó években megújult technikai szintünknek köszön­hetjük. hogy időben magtár­ba került a termés. Néhány évvel ezelőtt még várnunk kellett volna, amíg felszárad­nak a földek, a kalászok és a nedves magvakkal nem tudtunk volna mit kezdeni. Most „amikor már nem ke- nődött a szem” megindult ütőképes kombájnparkunk. A nedves magvakat pedig szál­lították az új szárítóüzemek­be. A magtárakba száraz szem érkezett és mire eljött a régi értelemben vett ara­tási idő. már a munka negy­ven százalékánál tartottunk. Az illetékes vállalatok ki­tűnőre vizsgáztak. Az utolsó pillanatban megjöttek az új szovjet kombájnok, volt pót- alkatrész, gyorsan javították az elromlott gépeket, fenn­akadás nélkül vették át a termést. Amint az erős üze­mek végeztek, kombájnjaik már vonultak is a gyengéb­ben gépesített gazdaságokba. A statisztikai apparátus komputerei még dolgoznak, végeredmény néhány hét múlva várható. A részjelen­tések „magánösszesítése” azonban már kétségkívül mu­tatja, hogy, gabonatermésünk még a tavalyi szintet is fe­lülmúlja. A minőség kifogás­talan. Elkerülhetetlen, hogy itt visszapillantson a krónikás. A második világháború előtti évtizedben Magyarországon 2,9 millió hektáron termeltek kalászos gabonát. A búza át­lagos hozama hektáronkint 13,7 mázsa volt és termett évenkint összesen 3,7 millió tonna gabonánk. A vetésterü­let azóta lényegesen csök­kent; az idén csak 1,74 mil­lió hektáron termeltünk már kalászos gabonát, tehát a régi területnek kevesebb, mint a kétharmadán. A szakemberek- megköny- nyebbült sóhaja azonban csak pillanatnyi. Az esztendcjpek nincs vége, sőt most jön a nehezebb része: az ősz. A kukorica, a cukorrépa, a nap­raforgó még sokszor „kint alszik”, lílai állapotuk szerint egyenkint és összesen is a terméseredmény felülmúlhat minden eddigit. De amint elő­re haladunk, a kockázati té­nyezők halmozódnak. Az időjárásban a kéthetes csúszás most is megvan. Min­den növény 10—14 nappal „hátrább tart” mint más esz­tendőkben. Nagyon valószínű, hogy késve tudjuk elkezdeni a betakarítást. A kukoricát a búzához hasonlóan szárítani kell. Csakhogy a búzából 5 százalék nedvességet kellett elpárologtatni, hogy tárolható legyen, a kukoricából 15 szá­zalékot kell majd. Vagyis háromszor annyi szárítóra lenne szükség. De nincs, csak annyi, ami a búzához kellett. A kombájnok morzsolva ta­karítják be a kukoricát. A szemet nem lehet oszlopok­ból, drótionalakból hirtelen összetákolt górékban tárolni, mint a csövet. Magtárak kel­lenek. Csakhogy ami magtá­runk van, az meg is telt bú­zával. Ki tudjuk addig ürí­teni? És végül: ha elhúzódik az őszi betakarítás, akkor már nagyon rövid idő alatt kell elvetni a búzát, elvégezni a talajmunkákat, az őszi mély­szántást. Ehhez nagy teljesít­ményű traktorokra lenne szükség. Nincs elegendő. Olyan gondok ezek, ame­lyek a búzával kapcsolatban is gyötörtek bennünket. Búza­gondjainkat végül is „köz- megelégedésre” megoldottuk. Elképzelhető, hogy egy szép „vénasszonyok nyara” az őszi kilátások egéről is elfújja a felhőket. Világ proletárjai, egyesüljetek! A Z ftwfl*** NOGRÁ.D jyiEGYtl BIZOTTSÁGA É S Á:t M EG Y €l,<T AN ÁG S T.APJA XXX. ÉVF., 196. SZÁM ARA: 80 FILLÉR 1974. AUGUSZTUS 23., PÉNTEK Todor Zsivkov f ogadta Fock Jenőt Tegnap befejeződtek a magyar—bolgár tárgyalások Várnában a magyar küldöttség Sztanko Todorov bolgár Sz tanod v budapesti bolgár két kormányfő tárgyalásairól, kormányfő szerdán este Szó- nagykövet foglalt helyet A magyar—bolgár hivatalos A kormányfok folytatják a kormányfői tárgyalások befe­tiaban vacsorát adott nemzetközi helyzet elemzé- jeztével csütörtökön délben Jenő miniszterelnök tisztele- sét. különös ” tekintettel az Todor Zsivkov, a Bolgár téré. európai biztonság és a Balká- Kommunista Párt Központi Csütörtökön délelőtt Fock non kialakult helyzet kérdé- Bizottságának első titkára, a Jenő bulgáriai látogatásának seire. Megvitatják a kétoldalú bolgár államtanács elnöke gazdasági együttműködés ed- fogadta Fock Jenőt, és szive- digi eredményeit és megjelö- lyes, baráti beszélgetést foly- lik a KGST 28. szófiai ülés- tatott vele. Ezután Todor szakán hozott határozatokból Zsivkov ebédet adott a mi- a két ország együttműködésé- niszterelnök tiszteletére, re vonatkozó konkrét felada-? Csütörtökön délután Fock tokát. Jenő és kísérete: Tímár Má­^ tyás miniszterelnök-helyettes. Roska István külügyminisz- A szófiai központi lapok el- ter-helyettes, Tordai Jenő niszter-helyettes, Tordai Jenő ső oldalukon, „Üjabb lépés' a külkereskedelmi miniszter­külkereskedelmi miniszter- baráti együttműködésben” „A helyettes és Böjti János szó­helyettes és Böjti János szó- testvéri barátság újabb szaka- fiai nagykövet különrepülő- fiai nagykövet A bolgár tár- sza” szalagcímek alatt szá- gépen Várnába utazott, gyaló küldöttségben Sztanko mólnak be Fock Jenő Szófiá- Fock Jenőt várnai útjára el- Todorov mellett Ivan lliev ba érkezéséről. A lapok köz- kísérte Sztanko Todorov bol- miniszterelnök-helyettes, An- lik a miniszterelnök hivatalos gár miniszterelnök. Andon dón Trajkoc, a külügymihisz- baráti látogatása első napjá- Trajkov. a külügyminiszter el­tér első helyettese Konsztan- nak eseményeit^ beszámolnak ső helyettese, valamint Szto- tin Kozmov külkereskedelmi Georgi Dimitrov mauzóleumé- io Sztanoev bolgár nagykő- miniszterhelyettes és Sztoio nak megkoszorúzásáról és a vet. (MTI) Meggyorsult a nyereség növekedése, esőkként az önköltség Tájékoztató a vállalati gazdálkodás első félévi eredményeiről második napján a szófiai mi­nisztertanács épületében foly­tatódtak a hivatalos tárgyalá­sok a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke és Sztanko Todorov bolgár kormányfő között. A megbe­széléseken részt vesz Tímár Mátyás miniszterelnök-helyet­tes. Roska István külügymi­A Pénzügymlnisztréiuim be­vételi főigazgatósága a mér­legbeszámolók alapján gyors- összesítést készített a vállala­tok és szövetkezetek 1974. el­ső félévi gazdálkodásának főbb pénzügyi folyamatairóL Az első fél évben a válla­latok és szövetkezetek nyeresége (a mezőgazda- sági tsz-ek nélkül) 22,6 százalékkal magasabb volt mint a múlt év első fe­lében. A fél évet 174 vállalat, illetve szövetkezet, vagyis a mérleg- beszámolót készítők 4,3 szá­zaléka zárta veszteséggel. A veszteség összege nagy mér­tékben csökkent, mindössze 41,3 százaléka az 1973. első félévinek. A vállalati eredmények nö­vekedési üteme a népgazda­ság valamennyi ágában és az ágazatok többségében lénye­gesen gyorsult. Az átlagosnál nagyobb a növekedés az ipar­ban, az erdő- és vízgazdálko­dás, valamint a szállítás és a hírközlés területén. Az építő­ipar és a külkereskedelem tartja az előző években is magas fejlődési ütemét. Az iparon belül a kohászat, a gépipar, az építőanyag-ipar, és a vegyipar eredménye gya­rapodott a leggyorsabb ütem­ben. Az eredmények kedvező alakulása elsősorban a terme­lés és az értékesítés gyors üte­mű növekedésének köszönhe­tő. Az értékesítés nettó árbe­vétele népgazdasági szinten 14 százalékkal nőtt, ezen be­lül kiemelkedik az ipar 15,4 százalékos fejlődése. Az ex­portból származó árbevétel 24,2 százalékkal nőtt. Bár a belföldi értékesítés növekedé­si üteme ennél kisebb volt, így is 12,7 százalékkal túlha­ladta a múlt év első félévit, ami a 2 éves megtorpanás után a hazai kereslet fellen­dülését jelzi. Az eredmények javulásá­hoz jelentős mértékben járult hozzá az export­árnyereség emelkedése. A tőkés piacokon tovább tart az elmúlt években felerősö­dött inflációs folyamat. Az ipar exportja 1974 első felé­ben 12,4 százalékkal maga­sabb árszintet ért el, mint ta­valy ilyenkor, így a jövedel­mezőség javulása jórészt az értékesítési árak emelkedésé­ből adódott. Az importanya­gok árának emelkedését — a fogyasztói árak viszonylagos stabilitása érdekében — túl­nyomórészben a költségvetés fedezte. Számos tényező arra utal, hogy az exportámyereségen kívül a gazdálkodás javulása is közrejátszott a vállalati nyereség emelkedésében. A népgazdaság egészében a költ­ségszínvonal egyértelmű csök­kenése figyelhető meg. A köz­ponti és saját hatáskörben végrehajtott bérfejlesztések hatását a vállalatok a terme­lékenység emelkedéséből fe­dezték, sőt ezen túlmenően az azonos értékre számított bér­költségek még csökkentek is. E kedvező eredmények a ko­rábbinál szervezettebb és kor­szerűbb gazdálkodásiból adód­tak. A kapacitások jobb kihasz­nálásának, a korszerűbb technológia alkalmazásának, s nem utolsósorban a termelé­kenység javulásának hatására kedvezően változott a jöve­delmezőség. 1973 első fél évé­ben 100 forint munka és esz­köz felhasználásával 38,70 fo- számára rint termelési értéket állítot­tak elő, ez év első felében pe­dig már ez a termelési érték 40,60 forintra emelkedett. A pénzügyi mutatószámok szemléletesen érzékeltetik a hatékonyság fokozásának to­vábbi tartalékait is. A még üzemben levő állóeszközökön belül 7,8-ról 8,5 százalékra emelkedett az értékét tekint­ve már elhasználódott állóesz­közök aránya. A befejezetlen beruházások állománya 13,3 százalékkal, tehát jóval gyor­sabban növekedett, mint azok az állóeszközök, amelyek a vállalatoknál üzembe léptek. Az adatokból az is kitűnik, hogy a készletállomány álta­lában, s mindenekelőtt a ke­reskedelemben csökkent, az iparban azonban 7,7 százalék­kal — a vegyiparban 12,7, a gépiparban 10,7 százalékkal — emelkedett. A készletek emelkedésé­nek egy része e területe­ken is a kibővült termelés és értékesítés fedezetéül szolgált. Számos helyen azonban —kü­lönösen az importanyagok be­szerzésénél — a túlzott , biz­tonságra való törekvés érzé­kelhető, ami a népgazdaság többletterheket je­lent. Az anyag- és energia­takarékosság fokozására van tehát szükség. (MTI) A prágai Metró építésénél is megtaláljuk a Ganz-MÁVAG mátranováki gyárának berendezéseit. A vasszerkezeteket Holíósy János hegesztő-művezető irányításával készítik, a tervrajzok alapján a szakmunkások kifogástalan munkát végeznek. Répás Istvánnal az összészerelés egy újabb részét beszéli meg a művezető — kulcsár — Az új tanévben több új is­kola, számos újonnan épült munkahely és diákotthon áll az egyre korszerűsödő szak­munkásképzés szolgálatába, a „kapacitás” 36 új iskolai tan­teremmel, 4 új tornaterem­mel, 1015 tanműhelyi munka­Kleridesz Athénba utazik Sürgetővé vált a ciprusi közösségek vezetőinek tárgyalása A ciprusi török rádióadó hullámhosszán csütörtökön Denktassal. a köztársaság tö­rök alel hőkével. Az ügyveze­Rauf Denktas. a sziget török tő államfő hangoztatta, bár­lakosságának vezetője első íz­ben minősítette a sziget tö­rökök által ellenőrzött terű- zetőjével. létéit „a Ciprusi Köztársaság kezdjenek autonóm török közigazgatási közösségét körzetének”. A török vezetőt a rádió a török adminisztrá­ció „végrehajtó bizottsága el­nökeként” jelentette be. Be­szédében Denktas felszólítot­ta a külföldön élő ciprusi tö­rököket. hogy térjenek vissza a szigetre. Glafkosz Kleridesz ciprusi ügyvezető elnök csütörtöki sajtókonferenciáján. amelyet az Egyesült Államok nagykö­vetségén tett látogatása után tartott meg. közölte, hogy rövidesen találkozik Rauf mely időpontban hajlandó ta­lálkozni a török közösség ve- hogy tárgyalásokat a sziget mindkét érintő humanitá­rius kérdésekről. E megbeszé­léseknek a végső és lényegi tárgyalások kezdetéül kell szolgálniok. Hozzáfűzte: úgy véli. hogy a találkozón a ha­difoglyok cseréjéről, a görög és török lakosság közti érint­kezésről. a két közösséghez tartozó, ciprusi állampolgárok biztonságáról lesz szó. A Ciprusi Köztársaság ügy­vezető elnöke, aki tegnap dél­előtt folyamán részVétlátoga- tást tett a ciprusi amerikai Biszku Béla, az MSZMP Szabó Sándor, a Csongrád me- Politikai Bizottságának tagja, gyei pártbizottság titkára, dr. a Központi Bizottság titkára Perjési László, a Csongrád csütörtökön Szegedre látoga- megyei Tanács elnöke és Papp tott. Délelőtt a KISZ központi Gyula, a Szegedi városi Ta- bizottsága és az Oktatásügyi nács elnökhelyettese. Az idén Minisztérium által közösen ősszel átadásra kerülő új lé­rendezett országos sportve- tesítményt Stelkovics Károly zetőképző táborban , tartott építésvezető mutatta be. konzultáción sportiskolái kér- A déli órákban Biszku Bé- désekre válaszolt. la a Szegedi Orvostudományi A* Központi Bizottság tit- Egyetem rektori tanácstermé­kára megtekintette az* Űjsze- ben ifjúsági, sport- és egye- geden épülő sportcsarnokot, térni vezetőkkel beszélgetett. Erre a látogatásra elkísérte (MTI) Új szakmunkásképző iskolák Bővül a tanműhely- és diákolthon-hálózat laló tanműhely átadásának eredeti határideje. Nagyka­nizsán pedig a terv szerint novemberben kellett volna átadni a 89 munkahellyel ren­delkező tanműhelyt és a 400 személyes diákotthont. Szeptemberben egyébként hellyel bővül, és . további 2350 még további négy. szakmun- fiatal lakhat szakképzésének kásképzé&i intézményt adnak ideje alatt korszerű tanulóott- át rendeltetésének. Észter- honban. gomban 200 személyes otthont kapnak különféle szoigálta- A megyei állami építőipari tó_ és ipari szakmák tanulói, vállalatok dolgozóinak lelkes Nyíregyházán a 107. számú munkáját dicséri, hogy Hód- intézet új 20 tantermes, tor- mezővásárhelyen és Nagyka- natermes iskolával gazdago- nizsán az új intézményeket <jik, s ugyanebben a városban jóval a kijelölt határidő előtt, a no-eä számú iskola 300 sze­már szeptember első napjai- mélyes tani’lóotíhont és 189 ban birtokukba vehetik akü- munkahellyel rendelkező tan- lönféle vasipari szakmákat ta- műhelyt is kap. Ez utóbbiakat nuló fiatalok. Hódmezővásár- a vas-, a villamos- és a fa­helyen december volt az új, ipari szakmák tanulóinak épi- 83 munkahelyet magában fog- tik. Sátoraljaújhelyen is szep­vemberben adják <jt az új l.o :antermes iskolát, amihez tor­natermet is építettek. Az idén még további 10 be­ruházás valósul meg. Decem­ber végéig új tanműhelyt kap Kecskemét, Szigethalmon 54 munkahellyel bővítik a meg­lévőt, itt egyébként további új tantermeket is kap. az is­kola. 3 tanteremmel, tornate­remmel bővítik a soproni is­kolát is. Budapesten a Mogyoródi utón 800, Dunakeszin 200; Győrben 150 személyes ott­hon épül fel még ez év vé­géig. Egerben új, 300 szemé­lyes tanulóotthont és . 120 mun­kahellyel új tanműhelyt is építenek. Üj tanműhely ké­szül idei átadásra még Máté­szalkán, Szolnokon és Szom­bathelyen is. Mindezt egybevetve, meg­állapítható, hogy 1974-ben je­lentős mértékben tovább ja­vulnak a szakmunkásképzés tárgyi feltételei. Az új létesít­ményekre összesen mintegy 350 millió forintot fordíta­nak. (MTI) nagykövetségen, hangsúlyozta meggyőződését, hogy Davies, volt amerikai nagykövet meg­gyilkolása nem fogja hátrá­nyosan befolyásolni az Egye­sült Államok és a szigetor­szág kapcsolatait. A görög fővárosban és ez­zel egyidejűleg Nicosiában is hivatalosan bejelentették, hogy Kleridesz pénteken At­hénba utazik, s tárgyalásokat kezd a görög kormány ille­tékeseivel. A tárgyalásokat görög részről Karamanlisz kormányfő vezeti. A megbe­szélésen a jelenlegi ciprusi helyzetről, valamint a cipru­si válság megoldására hiva­tott újabb konferencia össze­hívásának lehetőségeiről foly­tatnak eszmecserét.

Next

/
Thumbnails
Contents