Nógrád. 1974. július (30. évfolyam. 152-177. szám)
1974-07-11 / 160. szám
Korsó és a gyermek Gazdasági vezetők felelőssége a kultúrában A nevelés a bölcsődében kezdődik A korsó te órzl — amíg el nem törik — annak illatát, amit legelőször töltöttek bele. A gyermek első élményei is egész életére döntőek lehetnek. — Fejtette ki Comé- niuB évszázadokkal ezelőtt. Ma ez alapvető pedagógiai nézet: az óvodai oktatás-nevelés reformjában is ez volt a kiindulás. A nevelés a bölcsődében kezdődik, a szokások kialakításával. az érzelmi élet kibontakoztatásával. Minél több pozitív ingerre, szeretetre. törődésre van szükség ebben a korban. A szülők nélkül, nevelőotthonban növekvő kisgyermekek különösen vágynak erre. Nem könnyű az itt dolgozó pedagógusok helyzete: fizikailag gyengébben fejlett, lelkileg sérült gyerekeket kell érzelmileg rend- l>ehozni, felkészíteni a tanulásra. Felsőpetényben tíz óvónő, köztük egy rajz szakos és egy gyógypedagógus szolgálja az ügyet. Néhány hete jobb körülmények között dolgozhatnak. Az óvodáskorú gyermekek otthona és az óvoda külön épületbe költözött. Tavasszal még tatarozták a kastélyt. A hetven kisgyerek lakószobája. ebédlője, foglalkozási termei a kastély melletti épületben zsúfolódtak össze. Sztruhár Jánosné igazgatónőt kérdeztük meg: — A tágasság mellett pedagógiai érvek is indokolják a külön óvoda létrehozását. — Igen! A bővítés két dolgot is lehetővé tett. Az egyik: a gyerekek „othonról”. a kastélyból jönnek óvodába, a foglalkozások után ..hazamennek”. Aki nem ismeri az állami gondozottakat, nem is érti, milyen sokat jelent ez lélektanilag! A másik lehetőség: száz főre növelhetjük augusztustól a létszámot. Sajnos, van igény erre ... — Mikor kerülnek ide a gyerekek ? — Általában két és fél. hároméves korban, és az iskolakezdésig itt is maradnak. Mi arra törekszünk, hogy minél hosszabb ideig nálunk maradjanak, ne okozzon törést az állandó átirányítgatás. A nehezen nevelhető gyerekekről nem mondunk le: sokszor csak a zilált családi körülmények akasztják meg a fejlődésüket, sok türelemmel, okosan őket is lehet formálni. Gyakran előfordul, hogy váratlanul bomlik fel egy család, négy-ötéves korban pottyan ki a fészekből a gyerek. Nagyon nehéz, szinte lehetetlen lenne a beilleszkedés ilyenkor, ha a már kialakult gyerekközösség nem tud segíteni. Ilyenkor folyik a versengés: ki segítsen az új lakónak megismerkedni az intézet rendjével, szokásaival. — Hogyan látja: miben tudnak segíteni a patronálok? — A szülők csak húsz gyerekünkkel tartják a kapcsolatot, a többiekhez 58 szocialista brigád jár ki. Mi arra kérjük őket, a patronálás legyen személyhez szóló és folyamatos. ne csupán az intézet ahyagi segítését jelentse. Meg is értik, hogy a családtagokat kell pótolniuk, egy karácsonyesti meghívás, egy kirándulás, egy simogatás rengeteget jelent az életükben. — Az egyik brigád Magyar- kútra vitte el néhányukat buszkirándulásra. Sokáig bennük élt ennek az emléke, rajzaikban. a beszélgetésben vissza-visszatértek rá — meséli Tömö^közi Etelka. az Igazgatónő helyettese. — Egyébként innen is elég gyakran eljutnak kirándulásokra. Vasutat, folyót, hajóállomást sose látnának, ha egy-egy váci, budapesti útra nem vinnénk el őket. A városi közlekedésről, az utcai forgalomról is csak ezután beszélgethetünk. — Tavaly szép sikereket értek él az országos gyermekre jzpályázatcxn. Idén is indultak? — A televízió pályázatán négyen is nyertek, ketten kiemelt díjat. Még jelentősebb volt a siker Mezőkovácshá- zán, a kerámiapálvázaton. 3500 pályázat futott be. és a kiadott 96 díj közül hetet a mi gyerekeink hoztak el. Számunkra ez a siker nagyon sokat ér: bizonyítja. hogy nem hiábavaló mindaz, amivel a művészeti nevelés területén kísérletezünk. Sok segítséget kaptunk ebben Radies István megyei rajz szakos felügyelőtől. Figyelemmel kísérte. amikor petényi motívumokat festettek tojásra óvodásaink, amikor a formázást elkezotuk és érté.tes módszertani tani csókát adott. Néhányan ősszel búcsút vesznek az intézettől. Hor- pácsra kerülnek az iskolás nevelőotthonba. Még sokszor fogják felkeresni Felsőpetényt az első ákombákom soraikkal és személyesen is. Ez nem meglepő — itt kaptak először kedves szót. otthont, út- ravalót. G. Kiss Magdolna Beszélgetés Kollár Józseffel, a Finomkerámiaipari Müvek romhányi gyárának igazgatójával — Mint gazdasági vezető, hogyan vélekedik a közművelődés jelenkori társadalmi fontosságáról? — Engedje meg, hogy egy idézettel kezdjem a válaszadást. Lenin fogalmazta meg: „A szocializmus először teremti meg annak a lehetőségét, hogy valóban a dolgozók többségét vonják be az olyan munkába, ahol megmutathatják, hogy mit tudnak, ahol kifejleszthetik képességeiket, ahol megnyilvánulhatnak azok a tehetségek, amelyek a népben, e frissen buzgó forrósban megvannak.” — Véleményem szerint a szocialista társadalomban ez a politikai cél adja meg igazán a közművelődés rangját. A tudás, az ideológia, az erkölcs, a kultúra, a művészet, a munka és az életmód egysége az, amit tudatosítanunk kell, és folyamattá tennünk. — Ennek szellemében tevékenykedtek az eddigiek során is? — Sokat tettünk dolgozóink általános, szakmai és politikai műveltsége érdekében, de — az igazat megvallva — közművelődési kérdésekkel csak közvetlen termelési érdekeinknek megfelelően foglalkoztunk. Önkritikusan kell kijelentenem, hogy a közművelődési tevékenységet nem mindig folytattuk tudatosan. Ezt azért is említeném nyomatékosan, mert a műveltség, a művelődés és a kultúra kérdései nap mint nap jelentkeznek a vezetők munkájában. Csak egy példát említenék: amikor korszerű technikát vezetünk be, akkor nemcsak arra kell gondolni, hogy mibe kerül, hanem arra is, hogy az új technikához az ember változatlanul nélkülözhetetlen. Az ember, aki hatalmába tudja vonni az új technikát, aki képes elsajátítani az új feladatokat. Ennek megfelelően a tudomány, a technika fejlődését az ember fejlődésének, szellemi gyarapodásának kell megelőznie. — Milyen feladatokat lát a gazdasági vezetők előtt köz- művelődési politikánk megvalósításának munkájában? — Először is a szellemi és anyagi energiákat kell reálisan felmérni, illetve ezek felhasználását célszerűbbé tenni. Szükség van továbbá az egy közigazgatási területen működő szervezetek ösz- szefogására, szellemi és anyagi erőforrásaik koncentrálására, hiszen közös ügyről van szó. A műszaki és más értelmiséget következetesebben kell bevonnunk az oktató-nevelő munkába. Támaszkodnunk kell szocialista brigádjaink erejére, a KISZ- szervezetekre, az egesz Ifjúságra. S külön kell megvizsgálnunk női dolgozóink helyzetét, mert egyre nagyobb szerep jut nekik egész társadalmunk fejlődésében. — Milyen kónkrét feladatok megoldása áll a gyár előtt? — Mielőtt ezt részletezném, engedje meg, hogy eredményeinkről beszéljek, hiszen további feladataink ezekre épülnek, ezekből következnek. Gyárunk 1971-ben kezdte meg a korszerűtlen termékről való átállást, tehát egy struktúraváltás időszaka kezdődött el. A dinamikus átállás és beruházási feladatok automatikus velejárója volt, hogy a gyárban lényegesen megnövekedett a szakember- igény. Az új termelő folyamatok képzettebb munkásokat igényeltek, megnövekedtek káderfejlesztési feladataink. Gondoskodnunk kellett arról, hogy munkásaink megfelelő előképzést nyerjenek, elméletileg és gyakorlatilag egyaránt. Ebben az időszakban indítottuk be a gyári szakmunkásképzést, egyrészt a balassagyarmati ipari szakmunkásképző intézettel közösen, másrészt saját oktatási és képzési formák alkalmazásával. Gondoskodtunk munkásaink gyakorlati oktatásáról. Ebben igénybe vettük testvérgyáraink segítségét. Ezek után döntöttünk úgy, hogy a közvetlen termelés- irányítást fiatal tehetséges szakmunkásokra bízzuk, tekintettel előzetes szakmai ismereteikre, emberi magatartásukra. — Hallhatnánk a fejlődést illusztráló számadatokat is? — Természetesen 1970-ben közel ötszáz volt a gyári létszám, ebből 35-en rendelkeztek a szakmunkás-, hárman egyetemi végzettséggel. Most közel száz szakmunkásunk van, egyetemi és íőísKolai végzettséggel pedig 11 dolgozó rendelkezik. Míg 1970- ben nyolc volt a továbbtanulók száma, addig most huszonnégy. Nem sikerült viszont előrelépnünk a nyolc általános iskola elvégzését illetően. Dolgozóink közel ötven százaléka nő, a legnagyobb probléma ebből adódik. Keresnünk kell azokat a módszereket, amelyek jobban aktivizálják női dolgozóinkat a tanulásban, összhangban a közösségi és egyéni érdekekkel, figyelembe véve az új káderpolitikai irányelveket. — Végül a konkrét feladatokra térve elmondhatom, hogy tovább folytatjuk a szakmunkásképzést, és szakmásí- tani kívánjuk a jelenleg betanított munkafolyamatokat. A 8 általános iskola elvégzését maximálisan támogatjuk, és szeptemberben kihelyezett gyári osztályt indítunk, kellő kedvezmények biztosítása mellett. Együttműködünk a községi tanáccsal, összehangoljuk a kulturális alapok fel- használását. ősztől kerámiaszakkört szervezünk az érdeklődők számára. Az irányítást a gyárunkban foglalkoztatott két fiatal iparművész vállalja. Foglalkozunk középvezetőink közgazdasági és szervezési továbbképzésével. A jövő év elejétől egy kisméretű autóbusz áll rendelkezésünkre, dolgozóink ennek segítségével könnyebben jutnak a kulturálódási lehetőségekhez, folyamatossá tudjuk tenni a színházlátogatást. Jól működő szocialista brigádjainkat olyan helyekre tudjuk elvinni, ahol a látottak és a tapasztaltak nagyban segíthetik szemléletük pozitív formálódását, nevelőleg hatnak kulturális igényeik alakulására. —ok.— Mai tévéajánlatunk 21.15: A TV GALÉRIÁJA. Ezúttal egy fiatal művészházaspárt mutat be az adás: Rétfalvi Sándor szobrászművészt és Fürtös Ilona textiltervező iparművészt. A házaspár Pécsett él. s hogy menynyire mély gyökerekkel kötődtek ide, azt alkotásaikból megítélhetik a nézők. Rétfalvi Sándor, amellett, hogy hagyományos értelemben vett fa-, terakotta-, bronz- és kőszobrokat. valamint plaketteket készít, új szoborformákat is létrehozott; tójszobrot. amelyben az őt körülvevő baranyai vidéket örökítette meg. A művek bemutatása mellett Tiportfilmből ismerhetjük meg életüket, munkájukat. Mindketten pécsi iskolában tanítanak rajzot. Fürtös Ilona népi és népmese ihletésű textíliákat készít és sisállal is dolgozik; ez az anyag nedvesen jól formálható. A két művész bemutatására az alkalmat július 13- én megnyíló műcsarnoki kiállításuk szolgáltatja, ahol a nézők a műsorban bemutatott alkotásokat közvetlenül tekinthetik rríeg. A TV Galériája mostani adásában két. személyében is rokonszenves embert és tehetséges művészt, ismerhetünk meg. 13. — Inkább nagyonis melegszívű — mondta Zsuzsa. — Nem tud meglenni anélkül, hogy valakiről ne gondoskodjék. Egyre jobban elcsodálkoztam mindazon, amit Zsuzsa mondott. Flórián annak idején öngyilkossági kísérlettel került hozzájuk a kórházba, az, első felesége halála Után. Zsuzsát akkoriban helyezték vidékre, s még nem találta helyét a városban. Flóri már a betegágyból intézkedett, hogy a fiatal ápolónő Flóri anyjánál találjon albérletet. És Zsuzsa szinte észrevétlenül lett albérlőből feleség. Persze, neki mindig is hiányzott a család. De ezzel vajon megtalál— Szükségem van rá! — mondta Zsuzsa. Akkor még nem tudtam, miért van neki szüksége Fló- rira. Csuda biztosan vágtam hát a szemébe: — Csak nem azt akarod mondani, hogy miatta jössz vissza? Zsuzsa hallgatott. — Ha nem futok utánad, hol járna már veled a vonat? — folytattam még nagyobb biztonsággal. — Üljünk le valahol egy kicsit! — mondta fáradtan. Furcsán hangzik, de félté- kenykedni kezdtem Flórira. Vagyishogy: nem tudtam, tulajdonképpen hányadán állok vele. Mert közben nőtt is a szememben. Lassan megértettem, ez az igazság. Alighanem, engem is akkor már halálra kerestetett, hiszen több mint egy órája, hogy eltűntem. Flóri pedig úgy vigyáz az apostolokra, ahogy az igaziakra vigyázhatott a szentlélek. — Hogy kerültél közéjük? — kérdezte Zsuzsa. Ekkor már a fűben ültünk, az erdőszélen, egy fa árnyékában. Elmondtam Zsuzsának, hogy a kollégium után hónapokig semmit sem csináltam. otthon loptam a napot. Aztán behívtak katonának. Ott ismerkedtem meg Kovács Matyival, a bikaerejű kulcsossal. Már ott is Bikának becéztük. Bika alig várta, hogy leszereljen, és visszakerüljön az olajosok közé. Pedig akkor még nem volt kulcsos. De mesélte, hogy itt jól lehet keresni, a munka változatos, mindig máshol kell dolgozni, s az ilyesmi nekem is ínyemre való volt. Együtt szereltünk le, de én csak másfél évre rá kerestem meg Bikát. Addig üzemben dolgoztam. Két éve .kerültünk Flórián brigádjába. — Azóta ez az első eset, hogy nem vagyok köztük, amikor pedig ott kéne, hogy legyek — mondtam. Zsuzsa félreértette. — Akkor menjünk! — emelkedett fel. De én visszarántottam a fűbe. Ügy hanyatlott vissza, hogy egyenest a karomba esett. Próbált védekezni egy darabig, aztán visszacsókolt. Hosszú hallgatás után szólalt meg. — Meddig emlékeztél a számra? — kérdezte. — Amikor elmentél, még emlékeztél rá? — Most is fügeíze van — mondtam. — Másokénak milyen van? — kérdezte. — Másokénak semmilyen íze nincs — mondtam. Hanyattdőlve feküdtünk egymás mellett. Néztük a kószáló felhőket és hallgattunk. A fűben találkozott a kezünk. Zsuzsáé összecsukódott, mint egy aludni térő virág, s belefészkelt a tenyerembe. — Azóta sem fészkeltem így — mondta Zsuzsa. — Flóriéban sem? — kérdeztem. — Flóriéban sein! — mondta Zsuzsa. ' Araszolva beszélgettünk, ahogy a hernyó mászik a fán, hát megint hosszú hallgatás következett. Mintha megszűnt volna körülöttünk a világ. Először Zsuzsa szólalt meg ismét. — Tudod — mondta —, nekem most mór két életem kellene, hogy legyen. — Miért? — kérdeztem. — Azért. — mondta —, mert csak úgy tehetném meg, hogy az egyikben Flórival legyek, a másikban veled. — Az embernek csak egy élete van — mondtam. Kint az országúton szekér haladt el, megrakva bútorokkal, használati tárgyakkal, köztük ült a család apraja- nagyja. Zsuzsát a kerekek nyikorgása visszarántotta a valóságba. — Költözködnek? Vasárnap? — nézte csodálicozva. Magam is furcsárottam a dolgot, de miattam akkor akár az egész falu elköltözhetett volna. Hanem, Zsuzsa most már felállt a fűből. — Szeretném, ha Flóri nem tudná meg, hogy el akartam utazni — mondta. Tudta az akkor már régen. Első dolga volt, hogy engem Pirinél kerestessen. Piri meg a vendéglő ajtajából látta, amikor futottam a busz után és Flórián ebből rögtön megérezte, hogy miért futottam. Szükség lett volna pedig rám a fúrótoronynál, amint ez kiderült. Le kellett szakítani a kútról a rossz zárószerkezetet. szabadabb utat kellett biztosítani az égő gáznak, nehogy az robbanjon — és ez az én reszortom volt. Rábízták egy másik brigádra, mert Flórián- ék egyéb, veszélyesebb munkát végezlek. _Mi ketten azonban minderről semmit sem tudtunk. Zsuzsa az országúton belém karolt. — Hány kilométer van még hátra? — kérdezte. — Még vagy három — mondtam. — Lehetne legalább háromszáz — sóhajtotta. Magamhoz szorítottaln és úgy mentünk tovább. A nyár végi táj annyira elütött attól, amiben az előző nap délutánjától fogva én megszakítás nélkül benne voltam, hogy gondolni sem akartam az iszapesőre, sárra, izzadságra, piszokra, a tűzre. Szabadabb lett az én tüzem útja is. Csak a ruha volt rajtam a változatlan. — Visszakísérlek és én is átöltözöm — mondtam Zsuzsának. — Miért? — nézett rám kérdőn. — Én itt végeztem! — mondtam. — Ennek semmi értelme — mondta Zsuzsa. Nem hallgattam rá. Meg aztán a figyelmünket hamarosan elvonta egy másik ökrösszekér. Jött az országúton az is, a falu felől, megrakodva, mint az előző, holmikkal, családtagokkal. Csak tán nem költözik valóban az egész falu? Majdnem úgy volt. (Folytatjuk) ta-e? NÖGRAD - 1974. július 11., csütörtök
