Nógrád. 1974. július (30. évfolyam. 152-177. szám)

1974-07-24 / 171. szám

Gladys Marin, a Chilei Komm unista Párt Politikai Bizottságának tagja, a Chilei Kommu­nista » .usagi Szövetség kb tő titkára felszólalt a csepeli sportcsarnokban rendezett szo­lidaritási nagygyűlésen Lemondott a görög kormány Lemondott az Andrucopu- losz miniszterelnök vezette görög kormány —. közölte kedden Jaruszaliasz volt gö­rög miniszter, a miniszterel­nökségi palotában Gizikisz államfő elnökletével tartott több órás ülés után. Hozzá­fűzte, kedden a késő esti órákban közelebbi részlete­ket közölnek. A bejelentést kedden a gö­rög miniszterelnökségi palotá­ban tartott több órás konzul­táció előzte meg. Gizikisz Görögország tábornok elnöke, három órán át tanácskozott az ország volt politikai veze­tőivel majd a konzultációkba bevonták a három fegyvernem vezérkari főnökeit, a legfel­sőbb görög hadvezetés tagjait is. Gizikisz — az AFP értesü­lése szerint — az összesen több mint négyórás tanácsko­záson kijelentette, hogy Gö­rögországnak „gyakorlatilag nincs kormánya” és arra kér­te a konzultáció részvevőit, segítsék őt abban, hogy „kedd estig” megalakulhasson az új kormány. Hivatkozott arra is, hogy „valakinek szerdán Genfbe kell utaznia”, az angol—gö­rög—török háromoldalú tár­gyalásokra. Gyorshírben jelentette az AFP: Gizikisz görög államfő telefonon hazarendelte a Pá­rizsban önkéntes száműzetés­ben élő Karamanlisz volt mi­niszterelnököt, s felkérte őt „nemzeti egységkormány” megalakítására. (MTI) Példás eredmények (Folytatás az 1. oldalról) államközi szerző'' ' en szere­pelnek. A brig, segíteni akarja az államközi szerződés eredményes végrehajtását, ezért vállalta, hogy az éves rendelésen felül 50 ezer darab szerelőkulcsot gyárt, amelyet november 1-re az illetékesek rendelkezésére bocsát. A bri­gád ígéretéhez híven teljesí­tette az év eddigi részére ese­dékes vállalását és minden remény megvan arra, hogy ígéretüket maradék nélkül valóra váltják. Fodor Mátyás szocialista brigádja a fejsze- és kalapács- sajtolásnál tett kötelezettség­vállalást. O. B. ! Három évtizede szabad Lengyelország (6.) Á négy kerék Most szerencsém van: nyo- csit szerelnek, akkora csarnok­mon tudom követni az új tí­pusú Polski Fiat 126-os ké­szítését. Négy esztendő múl­tán ez már aligha lesz, lehet­séges, hiszen akkor napi 700 gépkocsi kerül le a szerelő- szalagokról, kétpercenként gördül ki egy-egy fürge kis autó a gyárból. A gyár mére­ted futógyorsaságot követel­nek, ha látni akarom miként „dagad” (ahogy a gyár mun­kásai mondják) az autó. Most még vegyesen szerelik az Olasz­országból készen kapott karosszériákat, s a már Lengyelországban préselt al­katrészekből a vázakat. Egyik helyen az üléseket, másikon az üveget, majd a villamos berendezéseket, arrébb a ke­rekeket, a motort tucatnyi al­katrészt helyeznek be. A többszöri minőségi vizsgálat után a Fiat 126-os önerőből robog a tárolótérre. A motorüzemben kezdj.ük az ismerkedést — 1500 gépet szereltek fel a csarnokban. Paul Cserbak, a gyár szóvivő­je, az igazgató jobbkeze, aki a kinn tomboló vihar miatt az előbb még az úton levő gyári repülőgép miatt aggó­dott majd az egymáshoz túl közel álló autók miatt rójja meg az üzemvezetőt, azt mondja: ha műszaki ember lennék, ismerősen csengené­nek a gépeken látható cég­jelzések. A legismertebb vi­lágcégek küldték ide legjobb konstrukcióikat. Az előbb em­lítettem, hogy a karosszéri­ák kisebb hányadát máris len­gyel gyár préseli: nos az egyik automata gép tető-, oldal-, fe­néklemezt, az egész karosszé­riavázat egyetlen beállással hegeszti össze. Bialsko-Bialában lenyűgö- zőek a méretek: a motorüzem, ahol most évi 40 ezer gépko­ban van, hogy nyolc futball- pályát elnyelne. Tychyben — ott 160 ezer Fiat 126-ost szerel­nek majd össze 1978-tól — 30 hektár fedett csarnok épül. A nagy méretek, a nagy szá­mok természetesen nagy szer- vezttséget is követelnek. A gyárnak 1700 munkahelye lesz, ezeket időben el kell látni a szereléshez szükséges eszkö­zökkel. szerszámokkal. Ennek irányítása csak számítógéppel képzelhető el. Előző írásomban említettem, hogy a lengyel munkás mind nagyobb és nagyobb szerepet kap a társadalmi tervezésben, a jövő alakításában. Nos a bi- alsko-bialai gyárat többek kö­zött ilyen szempontok miatt is építették: Lengyelországban ugyanis a négy kerék álma, ahogy ők mondják már tár­sadalmi igény. Mégpedig sürgető Igény 1971-ben született az elhatáro­zás: népautót kell gyártani — a lehető leggyorsabban. Az olasz Fiat Művekkel folytatott sikeres tárgyalások után a Fi­at 126-os licencet vásárolták meg, amelynek akkor még a kísérleti példánya sem készült el Itáliában. Teljesen új típus­sal akarták a lengyelek négy kerék iránti vágyát kielégíte­ni. Igen, de hol készüljön? A Varsó melletti zerani gyár na­ponta 300 darab Polski Fiat 1300-as és 1500-as gépkocsit gyárt — itt már nem lehet bő­víteni. Egy tejesen új gyár vi­szont. 30—35 ezer munkásával, a családot is számítva 120 ezres város építését követelte volna meg. Így esett a választás Bielsko-Bialára, ahol a régi ha­gyományokkal rendelkező WSM üzemben már egv esz­tendeje gyártották a Syrena kisautókat álma A környék több gyárát ösz- szekapcsolták, csak néhány új üzemet kellett építeni. Persze ezek óriásiak. Az ustroni és skoczowi kohóüzemtől- a vapiennicai kaszagyárig tucat­nyi üzem „szállt be” az autó­gyártásba. Jellemző az új gyár fejlődésére, hogy 1973-ban ki­szült el az első autó, ma to ugyanebben az évben még 1501- at, az idén 10 ezret 1975-ben ,' 0 ezret, 1978-ban pedig már 200 ezer autót gyártanak. Szűke - ges is, hiszen már most 1‘ 1 ezer igénylő várja a fürge 6 liter fogyasztású, 594 köbcen­tis, 90—100 kilométeres max - mális sebességű népautót Ró­lunk nem is szólva. A motorgyártás azonban sokkal nagyobb mennyiségű lesz, mint amennyire Lengye - országban szükség van; 150 ezer darabot szállítanak Olasz­országba. Igen, az olasz Fiat 126-osokat is lengyel motorok hajtják. Ezzel fizetnek a licen- cért, a gépekért, a berendezé­sekért. A négy kerék álma megva­lósulás előtt áll. Lengyelország személygépkocsi-állománya 1973-ban 124 ezer hazai és im­port kocsival nőtt. A becslé­sek szerint, a régi autók leál­lítását is számolva, az idén 150 ezerrel gyarapszik. Varsó­ban, a zerani gyárban meg­kezdődött a Polski Fiat 128-as Sport összeszerelése. A 1116 köbcentis, 64 LE-s motor 150 kilométeres sebességre lesz képes. Ugyancsak megkezdő­dött a Polski Fiat 125 p. sportmodelljének gyártása 95 és 110 LE-s motorokkal. (Következik: Épül a máso­dik...) Lombos! Jenő További harcok Cipruson (Folytatás az 1. oldalról) öszesen 2339 fő tartózkodik az ENSZ képviseletében Cip- rögország azt kérte, hogy, ruson. pénteknél hamarabb ne ülje- Gonzalo Facio, Costa-Rica nek tárgyalóasztalhoz. külügyminisztere hétfőn köz­Brüsszelben hétfőn este zétett nyilatkozatában köve- nyilatkozatot adtak ki a ki- telte, hogy Makariosz érseket lene közös piaci tagország helyezzék vissza elnöki tiszt- külügyminisztereinek talál- ségébe. Costa-Rica jelenleg kozó járói, amelyen a ciprusi tagja az ENSZ Biztonsági Ta- kérdést vitatták meg. A nácsának. külügyminiszterek a Biztonsá- A múlt hétfőn puccsal ha­jú Tanács 353. számú határo- tatomra került ciprusi rend- í áfának alapján felszólították szer rádiója kedden elnökvá- íi konfliktusban szembenálló tozást jelentett be. A pucs- 1 .'leket, hogy tartsák be a csaták Nicosiából sugárzott t ízszünetet, teljes mértékben Bejrútban és Tel Aviv-banle- nűködjenek együtt az ENSZ- hallgatott rádióadása szerint erőkkel és munkálkodjanak a Nikolaosz Szampszon lemon- t prusi alkotmányos rend dott elnöki” tisztségéről, s helyreállításán. utóda Glafkosz Kleridesz már Kurt Waidheim ENSZ-fő- le is tette a hivatali esküt, titkár a Biztonsági Tanács Kleridesz az alkotmányos k étfői ’ülésén közölte, hogy ciprusi parlament elnöke létszámemelést kért a cipru- volt, a görög és a török ko­si békefenntartó ENSZ-erőkbe zösség közötti tárgyalásokon katonai egységeket delegáló ő vezette a görög küldöttsé- országoktól. Jelenleg 2187 get, egyébként antikommu­katona és 152 polgári rendőr, nista hírében áll. A Budapesti Finomkötöttárugyár Balassagyarmati Gyár­egysége új, korszerű gyárába azonnali belépéssel FELVESZ gépi varró munkakörbe nőt munkaerőket. Betanulási időre 7,— Ft órobér, kéthetenként szabad szombat, üzemi étkeztetés, üzemorvosi ellátás, természetbeni juttatás, útiköltség-térítés. MUNKA FELVÉTEL: Budapesti Finomkötöttárugyár Balassagyarmati Gyáregysége Balassagyarmat, Horváth Endre u. 2. (Déli ipartelep), munkaügyi csoport. Felveszünk még 8 általános iskolát végzett leányokat kötő­hurkoló konfekciószakmába ipari tanulónak. Tanulási idő: 2 év. A végzett tanulókat gyáregységünknél gépi varró munka­körben helyezzük el. Jelentkezni lehet a 217. sz. Ipari Szakmunkásképző . Intézetnél Balassagyarmat, Bercsényi út 2. sz. Jelentkezési határidő: 1974. augusztus 31. 2 NŰGRÁD - 1974. július 24., szerda mediterrán folyosó A A Földközi-tenger a föní­ciaiak óta az emberiség fő ke­reskedelmi és hódítási útvona­la. Az ókortól napjainkig az Európát, Ázsiát és Afrikát összekötő víztükör felett az uralkodott, akinek erősebb flottája volt, aki minden idő­ben biztosítani tudta jelenlé­tét ebben a térségben. Ma, a repülőgépek és rakéták meg­jelenésével némileg módosult a helyzet. A Földközi-tenger feletti ellenőrzésben a flottán kívül számottevő szerepet kaptak a tengeralattjárók, mindenekfelett pedig a szá­razföldi repülőterek, a partra szálló erők és a szárazföldi csapatok. Érthető, hogy az Egyesült Államok és a vele szövetséges NATO-tagállamok az elmúlt évtizedben igen érzékenyen reagáltak minden olyan vál­tozásra, amely jelenlétüket megkérdőjelezhette a térség­ben. A Gibraltártól Port Sai- dig húzódó mintegy 3500— 3800 kilométeres útvonal men­tén politikailag ugyancsak tarka képet találhatunk. A három NATO-tagállamon (Olaszország, Görögország és Törökország) kívül itt terül el az egymástól merőben eltérő két szocialista ország, Jugo­szlávia és Albánia, a politi­kailag rendkívül labilis Spa­nyolország, Izrael és az arab országok egy része, az igen különböző orientációjú Magh- reb-csoport, valamint a part­vonalak között meghúzódó két fontos sziget, Ciprus és Málta. S ha mindehhez hoz­zátesszük, hogy egyetlen na­pon általában körülbelül 2600 kereskedelmi hajó tartózkodik a Földközi-tengeren, vagy ra­kodik kikötőiben, nem nehéz felismerni a világ egyik leg­hatalmasabb tengeri folyosó­jának fontosságát. Ugyanakkor napjainkban földrészünknek ellentétekkel leginkább megterhelt sávja ez a terület. Ellentét feszül itt Nagy-Britannia és Spanyolor­szág között Gibraltár, Olasz­ország és Jugoszlávia között Trieszt, Görögország és Tö­rökország között pedig Ciprus és az Égei-fengeri olaj kérdé­sében. Itt kell említést ten­nünk a közvetlen világpoliti­kai konfliktus veszélyét rejtő közel-keleti problémáról. A Mediterrán-medence föld­rajzilag két részre bontható: a nyugati és keleti körzetekre. A kettő között szűk tengerszo­ros húzódik, Szicília déli part­jaitól a tunéziai Tib-fokig, létfontosságú összeköttetést teremtve a távoli partvidékek között. Ez a 130 kilométer széles tengeri kapu fontos út­vonal, de ugyanakkor holtvá­gány is lehet a NATO számá­ra, attól függően, hogy milyen politikai tényezők uralják itt a helyzetei Semmivel sem kisebb jelen­tőségű ilyen szempontból a nyugati körzet másik pontja, a 13,4 kilométer széles Gibral- tári-szoros, amely mély és gyors áramlású kaput jelent Spanyolország és Marokkó között az Atlanti-óceán felé. Jelenleg a „Szikla” Nagy-Bri­tannia fennhatósága alatt áll, bár Spanyolország már több alkatommal megkérdőjelezte ezt. A keleti körzetben a török szorosok — a Boszporusz, a Márvány-tenger és a Darda­nellák — a Fekete-tenger ka­pui, így jelentőségüket nehéz lenne túlbecsülni. A délebbre kiépített és az újra megnyi­tásra készülő Szuezi-csa torna a tengeri összeköttetés szem­pontjából igen fontos útmeg- takarítást jelent az Arab-fél­sziget olajkincseihez, illetve a Vörös-tenger, az Indiai-óceán és a Távol-Kelet felé. Az „olasz csizma” délkeleti kiszögelése és Albánia között található az Otrantói-szoros, az Adriai-tenger bejárata. Itt vezet az út a Földközi-tenger felől Jugoszlávia partjaihoz és az úgynevezett „ljubljanai kapuhoz”, amely Trieszten át Ausztria és Magyarország felé visz. , Mindezek után érthetővé válik a NATO magatartása a Földközi-tenger térségében. Nápolyi székhellyel NATO- bázist hoztak létre, hogy on­nan figyelemmel kísérhessék a szovjet hajók mozgását, amerikai—görög egyezményt írtak alá, amelynek értelmé­ben a 6. flotta használhatja a pireuszi és eleuziszi támasz­pontokat. A hadihajók után­pótlásának biztosítására bőví­teni kívánják a támaszpontok hálózatát és azt akarják, hogy a kulcsfontosságú stratégiai pontokon politikailag is nyu­gati befolyás érvényesüljön. Éppen ezért nagy jelentősé­gű a Szovjetunió állásfoglalá­sa a Földközi-tenger vizeivel kapcsolatban, amely abból in­dul ki, hogy itt sajátos viszo­nyokkal kell számolni. Föl­dünknek ezen a részén a szo­cialista országok, a kapitalis­ta Nyugat, és a fejlődő orszá­gok közvetlenül érintkezne.: egymással. Arról sem lehet megfeledkezni, hogy ez a kör­zet közvetlenül szomszédos a Szovjetunió déli határaivá:. Érthető tehát, hogy a Szovjet­unió mindazt figyelemmel kí­séri, ami a Földközi-tenger medencéjében történik. Tolnay László A Földközi-tenger térképe

Next

/
Thumbnails
Contents