Nógrád. 1974. július (30. évfolyam. 152-177. szám)

1974-07-03 / 153. szám

fffog’Yan vélekednek az előfizetők?

Postai hfrlapkézbesítők, vállalati lapterjesztők, egyöntetűen vallották, hogy Nagybá- tonyban jó a napi- és hetilapok, folyóiratok olvasottsága. Amikor a postahivatalban szám szerint is utánanéztünk a dolognak, konkrétan is bebizonyosodott e szóbeli vélemény.

Álljon itt néhány adat illusztrálásra!

A párt központi napilapját, a Népszabadságot 1118-an fizetik elő, s naponta átlagban 37 árus példányt adnak el. A megyei pártbizottság lapját, a NOGRÁD-ot márciusban a széles körű üzemi, vállalati és hivatali terjesztés . előtt 591 személy járatta, jelenleg 866. Ehhez jön a napi 39 árus példány. úgyhogy a megyei újságból összesen 915 lapszám fogy nap mint nap. Ez igaián tiszteletre méltó eredménynek számít a valamivel több mint nyolcezer lelket számláló, rohamosan fejlődő nagyközségben.

Először a helyi lapot

Klim'ó Istvánná, a területi pártbizottság titkára a jelenlegi eredményeket, többek között a színvonal emelkedésében látja, és főként abban, hogy az utóbbi időben sokkal többet olvashatnak az emberek lakóhelyük, Nagybátony eredményeiről, az itt élő emberek életéről, örömeiről és gondjairól, mint korábban.

Jogos érvelésnek tűnik mindez. A megyei lapok pótolhatatlanul nagy előnye a központi orgánumokkal szemben az, hogy mindenki által — a legtöbb esetben személyesen is — ismert embereket, gazdasági, politikai és társadalmi vezetőket, ipari és mezőgazdasági munkásokat, értelmiségieket, fiatalokat és idősebbeket szólaltat meg.

— Sokan vannak, így vagyok magam is — mondja Klimó Istvánná —, akik először a helyi lapot veszik kezükbe. Mert jólesik az embernek az ismerősöket benne

látni: ki mit csinál, hogyan él, dolgozik.

Mit olvasnak az asszonyok?

Gombos Jánosné, a harisnyagyár kétgyermekes munkásnője:

— A híreket és a sportot szoktam olvasni. Érdekel, mi történik megyénkben. A cikkekbe általában nem szoktam belemélyedni. Kevés a szabad időm. A politikával sem foglalkozom. Nehéz dolog, nagy figyelemmel, és rendszeresen kell végigkísérni, mert másképpen nem érti meg, nem igazodik el benne az ember.

— A múltkor az egyik szombati számban, amelyikben a tarjáni sportnapról írtak, benne volt a lányom is.

— Hogy miről szeretnék olvasni?... Főként a fiatalokról, meg az asszonyokról. Mert higgye el, erről a sok anyukáról aki itt dolgozik, lehetne mit írni. — Majd váratlanul nekem szegez egy kérdést: — Mondja, a férfiakról miért írnak olyan sokat?

Tari József né varrónő, családjának kilencféle újság jár:

— NÓGRÁD, Népszabadság, Sport, Nők lapja, a harisnyagyári, meg a textilújság. Nem is sorolom tovább. Az újságokat azonban főleg a fiam és a férjem olvassa. Én a híreket, és a kisebb cikkeket szoktam átnézni. Ebből megtudom, hogy mi történik az országban és a megyében. Otthon van egy kis kertünk, a ház körül jószágokat tartunk. Az időm jó része erre megy el. Én naponta főzök meleg ételt is.

Mit olvasnak a férfiak?

György Gáspár 33 éves vájár, két kisgyermek édesapja:

— Korábban csak a Nép- szabadságot járattam, de aztán rájöttem, hogy a központi lapok nem tudnak olyan gyakorisággal és olyan terjedelemben foglalkozni a me-------------------7--------------------------g

yei eseményekkel, mint ahogyan mi szeretnénk. A megyei lap, szerintem jól tájékoztat, és jól követi nyomon a változásokat. A megyei helyzetet tárja fel, ismerteti meg velünk, ezt pedig nekünk megyeieknek, főleg kommunistáknak kötelességünk ismerni.

— Munkásember vagyok, érthető, hogy a munkásokról, az egyszerű emberekről olvasok szívesen. Őket kellene minél gyakrabban, spontán megszólaltatni: az üzemi életről, a vezetés és az emberek kapcsolatáról. Ismerik-e az emberek az üzemi demokrácia és az egyszemélyi felelősség ösz- szefűggését? Mindaz, amit az ember életének jobbátételéért „megálmodunk” a gyakorlatban jól megvalósul-e?

Papp Pál Szorospatakon bányász. Véleményét tömören foglalja össze: — Megyéjét ismeri legjobban az ember. Ezért olvasom szívesebben a, NÖGRÁD-ot más lapoknál.

— A NÖGRÁD jobban hozzánk tartozik — ad igazat férjének a gyerekkel foglalatoskodó fiatalasszony.

Zoppé Sándor géplakatos, a nagybátonyi gépüzem külszíni üzemének csoportvezetője lassan, megfontoltan beszél:

— Kielégítőnek tartom a lap színvonalát. Mindent megtalál benne az ember, amire szüksége van. Véleményem szerint ezt a színvonalat kell tartani. Nagyon tetszenek a folytatásos regények, az üzemi riportok. Csak azt sajnálom, mert a mi körzetünkben még élő a bányászat, hogy nem foglalkoznak többet vele, és az itt élő emberekkel.

— A szabad időm nagy részét újságolvasásra fordítom. Az hiszem, el sem tudnék aludni a lapok olvasása előtt.

S hogy miért? Arra válaszunk egyértelmű: Zoppé Sándor — mint más annyian — felismerte, hogy a ma emberének korával együtt kell élnie, ismernie kell jelenét, jövőbe vivő útját. Ezt pedig számára, többek között az újságok, és a többi tömegkommunikációs eszközök biztosítják. — ók —

Mai tévéajánlatunk

Vizsgáztak az idegenvezetők

Az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda Nógrád megyei kirendeltsége nagy figyelmet fordít a belföldi idegenvezetők képzésére. Az idei évadra negyvenen készültek fel, akik az elméleti vizsgák után a napokban gyakorlati vizsgát tettek. A negyven leendő idegenvezető Salgótarjánban autóbuszba ült és felkereste megyénk legszebb tájait — Balassagyarmatot, Horpácsot, Cseszt- vét, Hollókőt, Szécsényt —, hogy számot adjon tudásáról. A gyakorlati vizsga során jó felkészültségről tettek tanú- bizonyságot.

20.00: Kodály: Galántai

táncok.

A Magyar Televízió Tévébérlet című sorozatának új bemutatója. A világhírű zeneszerző és zenepedagógus, ezt a művét a gyermekkor élményvilágából merítette. Hét évig élt Galántán, s az itteni cigányok zenéje már akkor is messzeföldön híres volt. A fiatal Kodály itt találkozott először a népi verbunkos stílusával, s ezek a fiatalkori benyomások ösztönözték arra, hogy összegyűjtse a múltszázadi verbunkos emlékeket. Ezekből a motívumokból állott össze a Galántai táncok muzsikája. A népszerű művet negyven évvel ezelőtt mutatták be — 1933- ban — a Budapesti Filharmóniai Társaság megalakulása 80. évfordulója tiszteletére rendezett jubileumi hangversenyen. A tévéműsorban a művet Ferencsik János ismerteti, s ő vezényli a Magyar Állami Hangversenyzenekart is.

Tóth néni kinn állt az udvaron. mellette a fia, zömök, tagbaszakadt paraszt, a szövetkezetből. Csiri- ért jött, a kislányáért, akire egész nap az öreganyja vigyáz. A csöppség ott játszadozott körülöttük. Ahogy _ anya és fia ránknézett, abból lemérhettük, hol tart a falu a rémületben. Az öregasszony megragadta Flóri karját.

— Jaj, édeseim! Mi lesz itt velem ?

— Mi lenne, Tóth néni?! — mondtuk neki. — Egyet se féljen, amíg minket lát.

— Na, úgye! — mondta neki a fia is. — Ha veszélyessé válna maradnia, majd átjön hozzánk.

Ebben persze, több volt az aggodalom, mint a vigasz.

Mi magunk sem valami nagy biztonságérzettel gondoltunk az elkövetkezendőkre. Ahogy a bakhátak közt gyü- lemlett a víz, hajnalra akár Tóth néni udvarát is elérhette. Ha meg tüzet fog a gáz... Igaz, a közeli nádtetők ereszéről estére már csöpögni fog a szennyes lé.

Bennem azonban egészen másfajta riadalom bújkált. Gyorsan felhúztam a csizmát, aztán az ablakba álltam.

Hátam mögött Flóri kapkodta magára a munkaruhát, szótlanul. Ügy feszült köztünk a hallgatása, mint egy dróthuzal. Meg kellett lazítani.

— Rosszkor jött ez nektek

— mondtam anélkül, hogy hátra néztem volna.

— Mikor jött volna jól? — hallottam a hátam mögül.

A dróthuzal csak nem lazult közöttünk. Álltam az ablakban, de semmit sem láttam abból, amit az ablak elém tárt. Zsuzsát láttam, amint egy hosszú, üres folyósón közeledik felém. Léptei a fülemben kongtak, s végül már csaknem kiszakították a dobhártyámat. Akkor hideg és éles hangját hallottam. „Nem szabad találkoznunk többé!” Riadtan engedelmeskedtem, mint egy gyerek.

— Küldd vissza az asszonyt!

— mondtam.

— Miért küldeném?

Flóri hangja közönyös volt, s mégis könyörtelen. Jó, hogy háttal álltam neki. Nem láthatta, hogy szinte véresre harapom a számat.

— Küldd vissza! — mondtam. — Mit kezdesz itt vele? Most egyhamar nem lesz megállásunk!

4 NÓGRÁD - 1974. JÚLIUS 3„ szerda I

Megyei filmbemutatók

Könny és mosoly

Jelenet a La Mancha lovagja című

Ki ne hallott volna a szélmalmokkal hadakozó búsképű lovagról. a reménytelenségben újrakezdők példaképéről. a Miguel de Cervantes agyában megszületett és a világirodalomba bevonult hősről.

Don Quijote de La Mancha- ról. Lerövidített történetet az ifjúság, a teljes regénvt pedig a felnőttek sorolják kedvenc olvasmányaik közé.

A — Babits szavaival — ..fantázia tilosában” élő búskéoű lovag történetét színes olasz—amerikai filmmusicalként láthatjuk viszont a vásznon. A film tulajdonképpen Dale Wassermann azonos című nagy sikert aratott zenés játékából született. Régies nvelven a XVII. század elején jelent meg a regény, melv tulajdonképpen a műfaj első igazi. napjainkban is értékes darabja és Wassermann jobbára a regény első részét felhasználva. sikeresen alkotott modern színjátékot belőle, eggyé ötvözve, egv szerencsés keretjátékkal a hőst és a szerzőt. A filmben sok. azóta világszámmá vált dal hangzik el. és Peter O’ Toole, valamint Sophia Loren és más kitűnő sztárok játéka teszi élménnyé a filmet.

Folytassa Cleo! Folytassa cowboy! Folytassa doktor! Folytassa Jack! A jól összefilmből.

szokott rendezői és színészi közösség folytatja a nézők nevettetését. Űj filmjükben külföldön —■ Elsbels-szigetén, egy üdülőhelyen csetlenek- botlanak többé-kevésbé ügye- fogy<}tt és ezért kedves hőseik. A színes szinkronizált, angol filmbohózat elsősorban a helyzetkomikum kedvelőinek tetszik majd. s a népszerű sorozat előző darabjaihoz hasonló szórakozást ígér.

A föld nem hazudik

Űj elmélet a honfoglalásról

Hosszú évek munkájának eredményeként 1975-ben megjelenik a tízkötetes, átfogó magyar történelem első néhány kötete. Az őstörténetről szóló fejezet megírására Bar- ta Antal, a történettudományok kandidátusa, a Történet- tudományi Intézet munkatársa kapott megbízást. A tudós az Akadémián már ismertette sokak számára meglepő, új elméletét: honfoglaló őseink nem nomádok, hanem ebben az időben már régóta földművelők voltak.

Barta Antaltól kutatásainak eredményei felől érdeklődtünk.

Az utóbbi időben a honfoglalás időpontja is vitatottá vált. ön hogyan foglal állást ebben a kérdésben?

— László Gyula professzor nagy érdeklődést, sok vitát kiváltott elmélete szerint a Don vidékén élő onogur népek

egy csoportja (e névből ered egyébként a magyarok ungar, hungar népneve), már időszámításunk szerint 640 után mai hazánk területére vándorolt, a honfoglalás tehát ekkor következett be. Ebben az időben valóban új kultúra jelent

Flóri hallgatott. Nem bírtam tovább, megfordultam.

— Kész vagyok! — mondta. — Mehetünk...

A faluban már rikácsolt a hangszóró. „Mindenki őrizze meg a nyugalmát! Ha a rendelkezéseket betartjuk, semmi baj sem történhet”. De ki tudta akkor megőrizni a nyugalmát? Tódultak az emberek a falu végére, hiába mondtuk nekik, hogy úgysem mehetnek a fúrótorony közelébe. Egy paraszt mégis a szőlőtőkék közé keveredett, az újszülött „gejzírrel” mit sem törődve. Annál nagyobb figyelemmel vizsgálgatta a tőkéket. Rákiáltottam:

— Jöjjön onnan, hé!

Változatlan egykedvűséggel

közeledett. Amikor hozzánk ért, akkor ismertük fel benne a Zöld Mező elnökét. Elsiratta előttünk a szüretet.

— Szüretelnek még maguk erről — vigasztalta Flóri.

— Előbb segítettek volna permetezni, ne most! — mondta a paraszt keserű humorral.

Hármasban mentünk a libalegelőre.

(Folytatjuk)

meg a 'Kárpát-medencében. Azt azonban nem tudjuk, vajon magyarul beszélt-e már az a népcsoport? Ha ez minden kétséget kizáróan bebizonyosodna, abban az esetben elfogadnám László professzor elméletét. A bizánci források azonban 830 után említik, hogy a császárság képviselői Árpáddal és Kurszánnal tárgyaltak az Al-Dunánál. Emellett a krónikák szerint Bulcsú és Tormás sem beszélt egy korábban idevándorolt magyar népcsoportról, amikor Bíborbanszületett Konstantin császárnak Bizáncban elmondták népünk történetét. Ezért a honfoglalás évéül 895-öt fogadom el. Ez természetesen csak a terület katonai megszerzésének , éve. Ezután még esztendőket vett igénybe a mintegy háromszázötven- négyszázezer magyar elköltözése.

— Miből következhetett a magyarság létszámára?

— Arab kútfőkből tudjuk, hogy a honfoglalás idején őseinknek körülbelül húszezer harcosuk volt. Mivel egy harcos felszerelését öt család tudta előteremteni, tehát mintegy százezer családnak kellett lennie. Az említett következtetés pedig a családok átlagos létszámának ismerete alapján adódott.

— Hogyan jutott arra a következtetésre, illetve később meggyőződésre, hogy őseink a honfoglalás idején már földműveléssel foglalkoztak?

— A honfoglalás és az államalapítás között egy évszázad telt el. István király törvénykönyve már házakról, ácsokról, kovácsokról, szőlőművelőkről beszél. Ilyen rohamos fejlődés száz év alatt nem alakulhatott ki. Megerősített ebben a meggyőződésemben az a tény, hogy a germán és az angolszász népeknél az államalapításnak nem egy, hanem három-négyszáz éves előzménye volt. Ebből jutottam arra a következtetésre, hogy a honfoglalás idején — mai kifejezéssel élve — nem nulláról indultunk.

— Milyen tények támasztják alá ezt a feltételezést?

— A honfoglalás, mint ez közismert, fegyverrel történt. Megszerezni, megtartani a területet: ehhez a katonai szervezettség magas fokára volt szükség! A húszezer harcost el kellett tartani, részükre fegyvert gyártottak, s ez sem volt olcsó mulatság: a magyar harcos fegyvere, vértje, pajzsa, egyszóval vasfelszerelésa

tíz kilogrammot tett ki! Mindezt nem lehetett volna a nomád portyákon szerzett hadi- zsákmányból előteremteni.

— Nyers, bárdolatlan őseink e tulajdonságaik mellett tájékozott emberek voltak: diplomáciai tárgyalásokat folytattak Bizánccal, Germániával, rendelkeztek tehát bizonyos intelligencia-szinttel. Mindezek az érvek amellett szólnak, hogy a magyar nép a honfoglalás idején már nem volt nomád, hanem őseink a nagyobb szervezettséget, és magasabb kulturális szintet feltételező fölműveléssel foglalkoztak.

— Feltételezésemet igazolják a nyelvtudomány és a régészet adatai is. Ezek egyike a legbiztosabb forrásoknak, amelyekre az írásos emlékeket nem kínáló, ilyen kapaszkodókat nem nyújtó őskor kutatásában támaszkodhatunk. A honfoglaláskor ugyanis őseink szókincsében már ilyen szavak szerepeltek: eke, tarló, borsó, búza, árpa, alma, szőlő, boglya, szűr. A Don—Do- nyec vidékén pedig ahonnan a magyarok a Kárpát-medence felé vándoroltak, olyan kc- és .téglaerődöket tártak fel, amelyek 8—9. századból valók. Árpa- és búzavermek, könnyű és nehéz ekék, kapák, szőlőmetsző kések kerültek elő belőlük. Bizonyos tehát, hogv azon a területen földművelő népek is éltek. Persze, á lelet néma: nem árulja el, ki használta. De annyi bizonyos, hogy az itt feltárt szintre épül honfoglaláskori műveltségünk.

— Eddig úgy tudtuk, hogy a vándorélet nem egyeztethető össze a letelepedést kívánó földműveléssel.

— A germánok, szlávok;

gótok becserkészték egész Európát. És sohasem voltak nomádok, mindig földműveléssel foglalkoztak. A vándorlást nem mai életritmusunknak megfelelően kell elképzelni : hosszú ideig tartott,

több éves pihenőkkel, egy- helyen maradással. Ami pedig a feltárt leletek hitelét illeti: véleményem szerint az őstörténet kutatásában a régészeti adatok a' mérvadók elsősorban. A föld nem hazudik.

Barta Antal elméletében sok még a nyitott részkérdés. Lehetséges azonban, hogy kutatásai nyomán néhány év múlva másképp írják a történelemkönyveket. ..

Varga Zsuzsa