Nógrád. 1974. június (30. évfolyam. 126-151. szám)

1974-06-09 / 133. szám

Tél -if',»«- «jk Sffiir.ciB'élcosgsdg (0.1 mindenkire érvény §zabálv Soroljunk gyors egymás­utánban kommentárt nem igénylő tényeket. Tavaly 3 millió tonna szenet, briket­tet és kokszot importáltunk. Hétszázezer tonna olajat tő­késpiacról, s 200 millió de­vizaforintért kőolajterméke­ket. PVC-porból a hazai ter­melés 36,5 ezer tonna, a be- 1 ozatal 20,4 ezer tonna volt. Cementből 3,4, illetve 1,3 millió tonna. Júniusban még csak húsz éve lesz, hogy a \ ilág első atomerőművét a szovjetunióbeli Obnyinszkban ti /.embe helyezték, de számí­tások szerint az ezredfordu­lóra a világ villamosenergia- termelésének felét már nuk­leáris erőművek szolgáltatják. Hazánkban épül a paksi atomerőmű... INDOKOLT KÖLTEKEZÉS Az atomerőmű beruházási költségei nagyobbak, mint a hagyományosé. Energiahor­dozó-ellátásuk ugyanakkor jóval olcsóbb, s ami szintén nem mellékes, nincs környe­zetszennyezés, holott ez a hagyományos erőműnél elke­rülhetetlen. Mi tehát a taka­rékosabb megoldás? Egészen más területre át­lépve. 1972-ben hozott határo­zatot a Minisztertanács a tehergépkocsik selejtezésére. 1973-ban tízezer rozzant jár­mű került a bontótelepre. Az | üzemeltetési költség ennek eredményeként 300 millió fo­rinttal csökkent — kevesebb üzemanyag, alkatrész stb. —, s 250 millió forint értékű sze­mélygépkocsi-javítást végez­hettek el fillémyi beruházás nélkül, a fölszabadult szer­vizkapacitások segítségével. Érdemes lett volna tovább bütykölni az öreg autókat? Nem a megoldás költsége, hanem a megoldás eredménye az, ami takarékosság vagy pazarlás mellett voksol. AZ ÉRTELMEZÉS DILEMMÁI A hagyományos téglagyá­rakban 6-8 ember állított elő egymillió téglát. A korszerű­ben kettő. Persze, a berende­zések drágábbak. Ám, ha nincs ember? A tégla kell. Olcsóbb megvenni a modem berendezést külföldről, mint a téglát! Ámde semmi értei - i ie úgy megvásárolni a gé- 1 nket, az eljárásokat, hogy ; -okát összekeverik az el- • vulttal, mert „csak ennyire 'olt pénz”. Ez a drága! Meg- 1 ízhatatlanul működő szerve­ret, egyenetlen minőségű ter- i lék, növekvő önköltség a 1 övetkezménye. Kevés példa kad rá? Holott az érintettek így vélték: takarékoskodnak. Rugalmas, a változó körül­ményekhez folytonosan igazo­dó értelmezésre van szükség. A villamosenergia-ipar tavaly 1.4 százalékkal mérsékelte az egy kWó energia fejleszté- f >hez szükséges hőmennyisé­get. s ez 50 ezer tonna fűtő­olaj megtakarításával egyen- 15. Idén a cél a 2,2 százalé­kos megtakarítás. A szén- hidrogénnel fűtött erőműben a tüzelőanyag-költség egy kWó '■illamos energiára számítva, alig több mint fele a szenet tü­zelő erőművekének. Ugyanak­kor, mint idén is, a népgaz­dasági érdekek azt diktálják, hogy inkább a széntüzelésű erőművek kerüljenek a be­Lakóházak felújítása A Nagybátonyi Községgaz­dálkodási Vállalat feladatai közé tartozik a Kisterenyén levő lakóházak karbantartá­sa és felújítása. Kisterenye tanácsához tartozó területen 117 épületben több, mint kétszázharminc lakásra van gondjuk. A munkát megne­hezíti. hogy sok a régi bá­nyatelepi lakás. Az elmúlt három évben Kisterenye- Bányatelepen. Rákóczi-tele- pen, és Gyula-aknán közel hárommillió forintot költöt­tek felújítási munkákra, mintegy ötven lakást hoztak rendbe. Az idei év első ne­gyedében öt épületen végez­tek kisebb-nagyobb karban­tartást, — ajtók, ablakok, padlók, kémények — negy­venkétezer forint költséggel. kapcsolási sorrend élére; ez veszteség a vállalatnak, de megtakarítás a népgazdaság­nak. KÍVÁNATOS KORLÁTOK Vannak utasításokkal, ren­delkezésekkel megoldható fel­adatok. Miféle utasítás érhet­né viszont el, hogy a lakos­ság közműves vízellátásban részesülő csoportja — minden százból hatvan ember — a napi több mint kétmillió köbméter ivóvíznek a 15-17 százalékát ne engedje elfoly­ni haszontalanul? Valameny- nvi csaphoz álljon egy elle­nőr? Vagy inkább jobbik énekünknek kell belátnia, hogy az olcsó víz nagyon is drága, mert hisz’ a költséges beruházásokat az állam a kö­zös pénztárból fedezi; más- honnét nem is fedezheti! Csak a mezőgazdaságban évente 800 millió forint kárt okoz a korrózió. Az ország­ban tízmilliárdra rúg ez a summa! S ez csak a közvet­len kár, nincs benne a köz­vetett — pl. a korrodált cső törése miatti termelési hiány — veszteség. Vannak korsze­rű védőanyagok, készülnek korrózióálló acélötvözetek, hódít az alumínium, a mű­anyag. Az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság felméré­se szerint rövid idő alatt egyharmadával mérsékelni lehetne . a tízmilliárdos vesz­teséget. Ehhez kellenek köz­ponti ösztönzők, kell pénz is, de legalább annyira az, hogy a gyári művezető, a szövet­kezeti brigádvezető ne nézze, ne tűrje el, hogy hetekig, hónapokig az udvaron, a föl­dek szélén áll a vaslemez, a félkész áru, a gép... A pazar­lás elleni korlátok kívánato­sak, de nagy hiba lenne úgy vélni: állítsa fel ezeket egy­től egyig az állam. Minden' kire érvényes szabály: a magad helyén, a magad dől gában légy körültekintőbb, az ésszerűbbet kutató, azaz ta­karékosabb. Még e terjedelmes cikkso­rozat sem vállalkozhatott többre, mint esetek fölmu­tatására, jelzések fölvillantá' sára, összefüggések megjelö­lésére. Annak hangsúlyozásá­ra hogy nem tőlünk függet­len folyamat részesei va­gyunk, hanem e folyamat alakítói, meghatározói. S ezért tékozlás vagy takaré­kosság sem megoldhatatlan dilemma olyasmi, ami ellen, amiért nem áll módunkban cselekedni. Az első hely min­denben az emberé. Ahogy századunk nagy tudósa, Eins­tein fogalmazta: „Az ember­rel és az ember sorsával va­ló törődés legyen minden technikai fáradozás fő célja, a törődés a munka megszer­vezésének és a javak elosz­tásának nagy, megoldatlan problémáival — hogy elménk alkotásai áldást hozzanak, s ne átkot zúdítsanak az embe­riségre.” Ottó (Vége) Cseh Bélát, a Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalat asztalosát, az Építőipar Kiváló Dolgozója címmel tüntette ki a miniszter. Üzeme demokrácia a nógrádi szénbányáknál A 7 ir/pmí demokrácia folyamatos erő- södése fejlődésünk velejáró­ja. Egyre határozottabb igényként merül fel az üzemek életében és azok irányításában az egész kollektíva részvételének szükséges­sége, a demokratikus vezetési stílus kialakí­tása. Az üzemi demokrácia fejlesztése nem öncélú feladat. A szocializmus építésében elért sikereink eredményeként, a párt X. kongresszusa, töb­bek között célul tűzte a vezetés színvonalá­nak emelését. Ennek elengedhetetlen feltéte­le az üzemi demokrácia szélesebb körű meg­valósítása. Tapasztalatom szerint az üzemi demokrá­cia szélesítését sokan még ma is kizárólag újabb, nagyobb jogköröket magába foglaló, felső szintű szabályozástól várják. Valószínű, hogy ilyen központi intézkedésekre sor ke­rül. Szerintem a meglevő keretek is bőven adnak lehetőséget az üzemi demokrácia szé­lesítéséhez. Vállalatunknál, a nógrádi szénbányáknál hagyománya van az üzemi demokráciának. A bányász munkája a föld alatt csoportok­ban, csapatokban végzett kollektív munka. Egy-egy dolgozó személyes tevékenysége az egész csapat munkavégzésére kihat. Ha rosz- szul dolgozik, az egész brigád biztonságát veszélyezteti. A kiadott utasítás helyessége sem csak a vállalat gazdasági eredményeit befolyásolja, hanem kihat a csapat keresetére, jövedelmé­re és biztonsági vonatkozásai is igen nagyok. Ezért a csapatok csak olyan vezetőket ismer­nek el, akik megfelelnek ezeknek a vezetési követelményeknek. Az ilyen nyílt, demokratikus légkörben természetes a bányászok őszintesége, szóki­mondása. Ez nemcsak a csapatot érintő, ha­nem egyre inkább az aknát, az üzemet és a vezetést érintő kérdésekben is kifejezésre jut. Évek során kiépültek, tökéletesedtek azok a keretek és formák, amelyek között válla­latunk jelenleg is tevékenykedik (politikai és mozgalmi testületi ülések, műszaki, termelési és csapatvezetői tanácskozások, információs rendszerek stb.). Ezek már most is jó lehe­tőséget biztosítanak a demokratizmus erősí­téséhez. Rajtunk, vezetőkön múlik, hogyan használjuk fel mindezt annak érdekében, hogy a dolgozók valóban érezzék: munkájuk­ra, véleményükre egyaránt szükség van. Nekünk kell — elsősorban a vezetésben — ennek megfelelő munkastílust kialakítani. Ezért rendszeressé tettük a vezetésen belüli munkakapcsolatot. Konzultációkon beszéljük meg a vállalat egészét érintő kérdéseket. Testületi üléseinkre meghívjuk az üzemek politikai-gazdasági vezetőit, s így azok két­hetenként kapnak tájékoztatást a fontosabb vállalati eseményekről, a készülő intézkedé­sekről, rendelkezésekrőL A vállalat vezetése negyedévenként időt szakít arra, hogy ne csak személyenként, ha­nem együttesen is leüljön' és megbeszélje minden üzemi vezetővel a kölcsönösen felve­tődő problémákat A megbeszélések tartal­massága érdekében igyekszünk személyesen is meglátogatni az érintett munkahelyeket. A megbeszélések komolyságát jelzi, hogy a feladatokról emlékeztetőt készítünk, felelő­sök és határidők megjelölésével. Jelentős lépésnek tekintjük a követelmé­nyek, és az anyagi érdekeltség összehangolá­sát minden szinten. Ezt szolgálják a kisebb kollektívák tanácskozásai, és az olyan jelle­gű megbeszéléseit, amelyet az azonos mun­ka-, illetve érdekkörben dolgozók, például munkavédelmi őrök, szocialista brigádveze­tők, fiatal műszakiak részére hívunk össze. Fontos, hogy ezeken a tanácskozásokon a ve­zetők jól felkészülten vegyenek részt, ismer­jék az adott terület problémáit. A vezetői munkakörökben dolgozók számá­ra szabályoztuk, előírtuk a munkahelyek személyes látogatásának, ellenőrzésének rend­szerét, figyelembe véve a bányászat bizton-; ságához kapcsolódó fokozott követelménye­ket. Ügy véljük, hogy ezekben a kérdések­ben a rendszerességet követelő munkastílus az első számú vezetők részéről nélkülözhe­tetlen. A tájékozódás, a kölcsönös informáló­dás, amelyet kapunk és biztosítunk, nagyobb bizalmat ad a munkahelyi vezetőknek és a munkásoknak egyaránt. Erőfeszítéseket teszünk azért, hogy a vál­lalat egészét érintő határozatokat, intézkedé­seket még tervezet formájában a dolgozók széles körű véleményének kikérése alapján vitassuk meg (például a kollektív szerződés módosítása, egészségügyi, bérpolitikai intéz­kedési terv stb.). Más esetekben széles körből kért javaslatok képezik a vállalati program kidolgozásának alapját. (Például műszaki, üzem- és munkaszervezési intézkedési terv, újítási feladaítterv.) A jelenlegi gazdaságirányítási rendszer kö­rülményei között megnövekedett a gazdásági önállóság. A koncentráció növekedésével, a gyors technológiai fejlődéssel, a bérezéssel, az üzem- és munkaszervezéssel együtt járó sokrétű, egymástól függő, összefonódó kér­désben ma már egyetlen vezető sem nélkü­lözheti munkatársai tanácsát, segítségét. A döntések megalapozottsága, t a kockázatválla­lás mérséklése ma már igényli a kollektív döntések előkészítését. Előnyös ez a döntést követően, a végrehajtás stádiumában is, összehasonlíthatatlanul könnyebb a helyze­tünk, ha a vezetők és a munkások sajátjuk­nak tartják a döntést. Nemcsak értik, de fe­lelősséget is éreznek a helyes végrehajtásért A dolgozók informálására, tájékoztatásara a helyi sajtó is sok segítséget ad. Egyre job­ban érezzük, hogy az eddig megtett intézke­dés ezen a téren kevés. Nagyon hézagos és lassú az a tájékoztatás, amit a vállalat dol­gozóinak biztosítunk. Ilyen informáltság mel­lett nem nagyon várhatjuk, hogy a dolgozók aktívabban vegyenek részt a közös dolgaink­kal kapcsolatos véleménynyilvánításban. A vállalaton belüli tájékoztatás növeléséért még sokat kell tennünk A bányászatban rohamosan tért hódító új technológiai eljárások nemcsak a bányát, hanem a bányászt is átformálták A sok szakismerettel és tapasztalattal rendelkező dolgozónak a munkája mellett véleményére is szükség van. Hogy a munkakörén túl, az üzemi és vállalati kérdésekben is hozzáér­téssel tudjon egyre használhatóbb véleményt mondani, állást foglalni, ahhoz nélkülözhe­tetlen a sokoldalú továbbképzés. Fő törekvésünk, vezetési stílust kialakítsuk Ennek párosulnia kell az egyszemélyi felelősségvállalással, és még nagyobb figyelemmel, ami a bányászati körülmények között elengedhetetlen. Nem könnyű út ez, nagy terhelést jelent, több tü­relmet kíván. Meggyőződésem, hogy hosszú távon a demokratikus vezetési stílus kiala­kítása az üzemi demokrácia erősítésének útja. Zsnffa Miklós. a nógrádi szénbányák igazgatója A SALGÓTARJÁNT Ko­hászati Üzemekben a terme­lési tanácskozás jóváhagyta, majd pénteken, a szocialista brigádvezetők tanácskozásán ismertették hogy az elmúlt évi munka, tanulás és közér­dekű tevékenység alapján a versenyző brigádok közül, melyek a legjobbak.1 melyik brigád milyen fokozatú ki­tüntetést nyert. Vajon, a gyár több mint négyezer dolgozója közül há­nyán tudják, hogy a leg­rangosabb , kitüntetést, a szakmai ágazat Kiváló Bri­gádja címet Sógor Ferenc, huzalműi lágyító brigádja nyerte? Rozgonyi Pál huzal- mű-kikészítő brigádja. Bar- tus Pál energia műszerész brigádja, Székely Mihály hu­zalműi programozó és érté­kesítő brigádja a Vállalat Kiváló Brigádja megtisztelő címet nyerte el. Százharminc­három brigád, 2300 ember egész éves munkáját és sokré­tű tevékenységét értékelte a gazdasági vezetés, a felül­vizsgáló bizottság, és a leg­illetékesebb fórum, az ösz- szes dolgozót képviselő ter­melési tanácskozás hagyta jóvá a döntést, hogy a jók közül is a legjobbak kapják a legrangosabb erkölcsi elis­merést és az ezzel járó pénz­jutalmakat. Aki gyakran jár a műhe­lyekben és a munkahelye­ken, az meggyőződhet arról, hogy egyre több munkás akad nálunk, szűkebb ha­zánkban. Nógrádban is, aki valóban ismeri szakmáját, aki nemcsak elvégzi amit rá­Ismerjük és becsüljük őket bíznak, hanem hivatott mes­tere, sőt igazi művésze mun­kakörének. Példaként em­líthetnénk az öblösüveggyár idős üvegfúvóit, csiszolóit, akik újabb nemzedéket ne­veltek a szakmának. Név szerint sorolhatnánk szerke­zeti lakatosokat, gyalusokat, esztergályosokat, hegesztő­ket és szerelőket más üze­mekből is. De valóban isme­rik, és eléggé megbecsülik a munkások legjobbjait, és bennük, rajtuk keresztül a nemzeti jövedelem döntő többségét termelő kétkezi munkásokat? A műhelyben, az üzemben egyszóval a közvetlen mun­katársak tudják, hogy kire lehet a legkényesebb munkát is bízni, kire számíthat a művezető, ha soron kívüli hajrá, vagy rendkívül bonyo­lult munka adódik. Az üzemben ismerik az újító­kat, tudják, hogy a kezdők kitől tanulhatnak, és ki al­kalmas brigádvezetőnek. De a legjobbakat ismerik-e a lakótelepen, vagy a faluban, ahonnan naponta bejárnak? Rendjén van-e, belenyugod­hatunk-e, hogy a hosszú évekig becsülettel dolgozó, és a szakmában kitűnő mun­kásoknak csak a gyár kapu­in belül van hírük, rangjuk, de nem tud róluk a lakóhely, a család, az iskola, ahová a gyerekük jár, és munkamód­szerüket, sikerük titkát nem ismeri a szomszédos üzem, saját vállalatának többi te­lepe, még kevésbé ugyanab­ban a szakmában, ugyan­azt termelő többi társa. HÁNYSZOR mondják ér­telmiségi, de munkáscsalá­doknál is a gyereknek: ha nem tanulsz, mehetsz inas­nak, azaz a szakmunkásis­kolával ijesztgetik a fiatalt. Szabad-e, hogy ilyen ósdi nézet konzerválódjék, ilyen légkörben nőjjön fel a mi gyerekünk, a mi ifjúságunk? Nem káros nézet érvényesül- e akkor, amikor azt hangoz­tatják, hogy akit nem vesz­nek fel autószerelőnek, szer­számkészítőnek, az elmehet az építőiparba? És tényleg, az építőipari tanulók általá­nos iskolai és szakmai tanul­mányi eredménye jóval ala­csonyabb a divatos szakmá­kénál. Szabad-e lebecsülnünk bármely szakmát, vagy ép­pen az építőipart? Társadal­munknak talán nincs szük­sége az építőiparra, vala­mennyiünknek nem érdeke, hogy fejlődjék, gyorsabban, jobban és olcsóbban építsük lakásainkat, iskoláinkat, üze­meinket? Nincs rossz szakma, csak felületesen, hagyagul végzett munka, azaz rossz munkás létezik! Nem az számít, rém az ad rangot és tekin­télyt az embernek, ha papír­jára, esztergályos, autószere­lő vagy kőművesszakmát írtak, nem a főiskolai, egye­temi diploma teszi az em­bert, hanem az, hogy mi­lyen esztergályos, milyen kőműves, vagy milyen mér­nök. Az legyen a mérce, hogy csúfolja szakmáját, dolgoz­gat a többi között, vagy munkakörében a legjobbak között emlegetik! Az építőiparban is téblá- bolhat valaki mérnöki dip­lomával, de az ilyen em­bernél sokkal több hasznot hoz és sokkal értelmesebb munkát végez például Juhász János kőműves, Fodor Béla villanyszerelő, akiknek bri­gádja a közelmúltban a Vál­lalat Kiváló Brigádja címet nyerte el. Dombai Sándor ku­bikos. Darázs Árpád műve­zető, Garai János gépkezelő, Andó Jenőné könyvelési cso­portvezető, Cseh Béla aszta­los és Pintér Sándor műveze­tő ma kapják meg az Épí­tőipar Kiváló Dolgozója mi­niszteri kitüntetést. A vállalati ünnepségen ke­zet szorítanak a kitüntetet­tel, borítékban megkapják a kétheti, esetleg egyhónapi fizetést, de az erkölcsi elis­merés néha nem tart tovább mint az áldomás. Vajon nem érdemelnek e többet, és nem tehetnénk többet az igazság és az ösztönzés miatt is? Egyik-másik gyár és válla­lat megadja azt, ami anyagi erejétől telik, és annyi er­kölcsi elismerést amennyi szokás. De tágabb körben, a szükségesnél és a lehetséges­nél kevesebb elismerést kap­nak a legjobb munkások. Pedig az élenjárók sokolda­lú elismerése, tisztelete, a legjobb munkások fokozot­tabb megbecsülése, vállalati és társadalmi érdek. Az ál­talános iskolában kellene kezdeni, hogy ne csak az orvos, mérnök, vagy más vezető tisztséget betöltő szü­lőket emlegessék és állítsák példaképül, hanem azt az acélgyári munkást is, akinek fényképét láthatjuk a gyár kapujánál, a fodrásznál, vagy az áruházban. Iskolában, ott­hon és a KISZ-ben nevel­jék arra a fiatalokat, hogy az ügyeskedő maszeknál, a hivatalban dolgozgató tisztvi­selőnél, értelmesebb és érté­kesebb munkát végez a szak­máját kitűnően értő munkás. Ismerjük meg jobban őket, hogy többen és jobban becsül­jék a kétkezi munkásokat! Rangra és nagyobb társadalmi elismerésre, nem nekik, hanem a felnövő nemzedéknek van szüksége, hogy kiváló elődje­ik példáját minél többen kö­vessék. Dr. Fazekas László NÓGRAD — 1974. június 9., vasárnap i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents