Nógrád. 1974. június (30. évfolyam. 126-151. szám)

1974-06-08 / 132. szám

TékoxKás és takarékosság (5.) A szomszéd réájc Ez általában, a közmon­dás szerint, zöldebb a sajá­tunkénál. Csakhogy témánk esetében szinte lehetetlen el­dönteni. a rét melyik darab­ja a szomszédé és melyik a mienk. A KGST közös teher­vagonparkjának létrehozá­sa előtt a határokon átadott kocsiknak ötven százaléka üres volt. Most ez az arány 25 százalék körül van. Mér­hető ez pénzben? Igen. Ám, ennél még fontosabb az a haszon, amit az áruszállítás gyorsabbá, folyamatosabbá válásá hoz, amit közvetett módon takarít meg egy-egy ország, így hazánk is, INGATAG IGAZSÁG Nagy összegek kiadásának elkerülését tenné lehetővé egyebek között a többször fölhasználható göngyölegek alkalmazása, a konténeres szállítás bővítése, időtállóbb festékbevonatok széles körű elterjesztése. Ez bizonyos költségtöbblettel jár. Ki vi­selje? A festékipar? A festék felhasználója? A konténer szállítója, vagy az abban árut fuvaroztató? Ingatag igazság az, hogy a kibicnek, a kívülállónak, semmi sem drága! Egy ország gazdasá­gában ugyanis nincs kívülál­ló! Ezi azonban elméleti igaz­ság. Az építőipari vállalatok gépállománya meghaladja a 80 ezret. Ezek felét nem tartják karban, csak akkor javítják a berendezéseket, ha leállnak. A javításra fordí­tott idő évente átlagosan két­szer két hét; 176 óra, csupán egy műszakot és 44 órás munkahetet figyelembe véve. Jobb szervezettséggel — kel­lő javítási kapacitással és alkatrész-ellátással — ez az idő negyedére lenne csök­kenthető. A nyereség 170 millió forint értékű' gép, be­rendezés lehetne. Ugyanakkor lehetővé válna legkevesebb 700 millió forint értékű több­lettermelés a gyorsabban megjavított eszközökkel. A HÁLÓ MEG A HAL Az érdek nyilvánvaló. Ám ha túl nagy lyukú hálóval igyekszünk kifogni a halat; kisurran belőle. Az építő­ipari vállalat ugyanis a költ­ségeket áthárítja a beruhá­zóra. Neki nincs közvetlen, szoros érdekeltsége abban, hogy gépei, berendezései, mi­méi zavartalanabbul működ­jenek. Kinek van? A nép­gazdaságnak! Nos, akkor tessék szorosabbra szőni a hálót! Arra serkenteni — sőt, kényszeríteni! — a vál­lalatot, nem adminisztratív, hanem ösztönzési, szabályozá­si eszközökkel, hogy tartsa tiszteletben a népgazdaság, a társadalom „halát”. S a hal­fogásért, ne a vízmeregeté- sért részeljen a jövedelmek­ből. Az Országos Műszaki Fej­lesztési Bizottság egyik föl­mérése — A hazai gépipar technológiájának fejlesztése — szerint a hazai gépipar, termékektől függően, kétszer, háromszor annyi anyagot forgácsol el, mint más, az összehasonlításba bevont or­szágoké. Ez nem a gépipar hibája, vétkes közömbössége! Hanem az előgyártmányok — öntvények, félkész alkatré­szek stb. — fejlesztésének elmaradottságára vezethető vissza. így azütán már ért­hető, hogy a gépiparban, aránytalanul sok az eszterga-, a gyalugép, kevés a fúrómű, a több helyzetű szerszámgép, a köszörű, a finom felületek megmunkálására alkalmas berendezés. A kör bezárult, s e körből anyagok tízezer tonnái potyognak a hulladék­ba. Vajon indokolatlan a kérdés: melyik itt a „szom­széd” rétje? A MARXI ÚTMUTATÁS Persze, az anyagokkal, esz­közökkel minden esetben az eleven munka is pocsékoló­dik. Nosza, ugrás, jöjjön a gyors technikai fejlesztés, például egy horizontál fúró­marógép, mely korszerű, fo­kozat nélküli sebességváltást tesz lehetővé. Másfél millió íorintba kerül. Megéri? Meg. De nem akkor, ha olyan da­rabokat munkáltatnak meg rajta, amelyek egy hagyomá­nyos gépre is rábízhatok. Mert nem elég a gép, az a dön­tő. mit csinál, azaz a tényle­ges képességek kamatoztatá­sa. Marx „A tőke” III. köteté­ben így fogalmazta meg ezt: „A munka termelékenységé­nek emelkedése éppen abban áll, hogy az eleven munka részesedése csökken, a múlt­beli munkáé növekszik, de úgy, hogy az áruban rejlő összes munkamennyiség csök­ken, hogy tehát az eleven munka többel csökken, mint amennyivel a múltbeli mun­ka nő.” E marxi útmutatást a vállalati gyakorlatban sű­rűn szem elől tévesztik. Mintha időnek, eleven mun­kának nem is lenne értéke, mintha ezeket korlátlan for­rások öntenék elénk! Újabb gépek, újabb épületek, újabb beruházási összegek... s változatlanul alacsony idő- és elevenmunka-hasznosí- tás! Ha valami, akkor ez a legnagyobb pazarlás. Az elemzések, a növekvő állami . terhek, a gyakorlati tapasztalatok egyaránt fi­gyelmeztető csengőként szól­nak, intenek: átfogóan és részleteiben is ésszerűbbé, ta­karékosabbá kell tenni a gazdálkodást. A külkereske­delem például sok millió fo­rintot takarított meg az or­szágnak azzal, hogy károso­dás nélkül tárolható anyago­kat akkor vásárolt meg, ami kor azok a világpiacon ol­csók voltak. De mire me gyünk vele. ha pazarló föl- használással, még ezeket az olcsó anyagokat is, drága termékké formáljuk? Az ele­ve borsos áruholmikról nem beszélve. Mert legtöbbször ezért halványabb a mi rétün­kön az, ami a szomszédén zöldebb. Mészáros Ottó Következik: , MINDENKIRE ÉRVÉNYES SZABÁLY Sági Imréné, ez a munkásasszony tizennyolc éve dolgozik a Salgótarjáni Kohászati üze­mekben. A bútorrugó-készítésl három éve cserélte fel a dróthúzással. Munkáját olyan fegyelmezetten és pontosan végzi, ahogy egy kétszeres Szakma Kiváló Dolgozójához il­lik Kulcsár felvétele Kongresszusi verseny Kevés a hűtőszekrény i Szabálytalan bűs&Iaslás A szécsényi járás községeit tőkehússal és húskészítmé­nyekkel a szécsényi és litkei ÁFÉSZ, és a Nógrád megyei Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat látja el. A járás te­rületén húsbolt Nagylócon, Endrefalván, Ságújfaluban, Nógrádmegy erben, Litkén,, Egyházásgergén, Karancssá- gon és Szécsényben található, de az utóbbi kettő kivételé­vel csupán hetente egy-két alkalommal tartanak nyit­va. A járási székhely, és Litke környéke húsellátását kény­szervágásokból származó hús segíti. A közületi húskeretet a já­rási hivatal élelmiszergazda- sagi és kereskedelmi osztálya osztja szét. Az igényeket ki­elégítik, de a marha- és ser­téshús arányán lehetne ja­vítani az előbbi rovására, hi­szen nagyrészt gyermekek ét­keztetésére használják fel. Többek között ezt állapí­totta meg a szécsényi járási Népi Ellenőrzési Bizottság közelmúltban lezajlott vizs­gálata, melynek során a hús- és húskészítmény-ellátás hely­zetével foglalkoztak. A népi ellenőrök a kény­szervágásra került állatok ér­tékesítésénél szabálytalansá­gokra derítettek fényt. A Lü­kéről Salgótarjánba szállított állatok súlyát több esetben nem tüntették fel, a hizlalda-, telepen levágott sertések ér­tékesítése során nem tartot­ták be a vonatkozó rendelke­zéseket, sem a kialakított fo­gyasztói ár, sem az egy sze­mély részére adható mennyi­ség nem felel meg a jogsza­bályban foglaltaknak. A' húst nem a leszázalékosnak meg­felelő húsrészenkénti áron, hanem egységesen csontos tő­kehúsként adták. Gátolja a húsellátást, hogy a kisebb üzletek csupán 30— 40 kilogrammos tételt ren­delnek, viszont például egy negyedmarha 60—80 kilo­gramm súlyú. A megrendelésekre történő kiszállítás ellenőrzése sem megoldott a központokban az élelmiszer-eladó munkájá­nak leterheltsége miatt. A boltok hűtőberendezései nem felelnek meg a kívánal­maknak. Egyes helyeken —, mint . például a karancssági hús- és élelmiszerboltban — nincs mód nagyobb készlet hűtésére. A legtöbb helyen egy hűtő áll rendelkezésre, s emiatt a húst és más áru­kat együtt tárolnak — sza­bálytalanul! A meglevő hűtő­hálózat nagy része elörege­dett, a szécsényi ÁFÉSZ több hűtőgépének állapota any­nyira rossz, hogy sürgősen szükséges a kicserélésük. Mindez nagymértékben be­folyásolja a rendeléseket. A választék egy-két üzlettől el­tekintve hiányos. Probléma, hogy a Húsipari Vállalat a húsárut nyitott ko­csikon szállítja, s az szennye­ződhet. A termelés és a meg­rendelések közötti összhang sem megfelelő. A járási NEB a vizsgálatot követően a hűtőkapacitás fej­lesztésére, a minőségi ellen­őrzésre, a választék bővítésé­re, a szavatossági idők be­tartására hívta fel a vizsgált szervek figyelmét. Sok kicsihol állt össze A kongresszusi verseny­vállalások eredetét, azokat a belső indítékokat kerestük, amelyek egy-egy kezdemé­nyezésnél vagy csatlakozás­nál nagy szerepet játszanak. Mert tagadhatatlan, hogy az ember lelkesebben válaszol arra a jelzésre, ami nem kényszerként éri, hanem tel­jes valóságával érzékeli a nagyszerűségét, fontosságát. Amikor az élet tényei győzik meg arról, hogy tennie kell! Amikor ezt elmondtam Pá­dár Sándornak, a pásztói Szerszám- és Készülékgyár igazgatójának, széttárta a karját, s csak ennyit vála­szolt : — Hiszen az egész gyár egy indíték... Megérkezett Szappan Gá­bor, a gyári pártszervezet ter­melési és bérfelelőse. — Hogyan kezdődött? — Amióta ez a gyár mű­ködik, mindig volt verseny. Az embernek egyébként is alaptermészete az egészséges vetélkedés. Először a gyár megalakulása volt lelkesítő, most a fejlődése. A termelési felelős szavait a tények bizonyítják. A gyár folyamatosan jó eredményei, a kitüntetések, közte a leg­utóbbi: az Üvegipar Kiváló Gyára cím. Tehát akkor nem más, ynint elkötelezettség a múlt iránt. Persze a múlt még olyan, hogy pillantással bemérhető a távozása. Minden tartalmi és érzelmi mozaikja élénken él még az emberekben, s felidézhető. Ennyire egyszerű lenne válaszolni a kérdésre? — A kongresszusi vállalá­sok alapján készítettünk egy összesített gyári vállalást — mondja az igazgató, s mutat­ja a színes nylonba foglalt gépelt lapokat. — Sok kicsi­ből jött össze. Az összesített vállalás tet­szetős tartalmilag is. A gyár gazdasági és mozgalmi veze­tőinek segítségével megfogal­mazódott benne a 19 szocia­lista és egy munkabrigád, il­letve összesen mintegy 270 dolgozó vállalása. Elhatározá­sa, akarata, óhaja. — őszintén meg kell mon­dani, hogy eléggé feszített a tervünk — mondja Szappan Gábor. — Munkánk jellegé­ből fakad, hogy a százalékok emelésén, és a társadalmi munka növelésén túl, nem nagyon lehet mit vállalni. Mégis, amikor a dolgozók hírét vették a kongresszusi felhívásnak, megkezdődött a „nyüzsgés”. Reggeliidőben cso­portonként összeverbuválód­tak a dolgozók, s megbeszél­ték a híreket. A lakatosok­nál például Sándor Imre fő­művezető ismertette, hogy miről van szó. Halász József, Bognár Gábor, Nagy Károly szocialista brigádvezető és Gömbicz István brigádvezető­helyettes megtárgyalták bri­gádjukkal elképzelésüket, s a gyári megbeszélésen már mint a brigád bizalmát, és elhatározását élvező képvise­lők tették meg javaslataikat. — Mit vállaltak? — kérde­zi az igazgató, s így folytat­ja: — A legfontosabb talán, hogy a gyárban épülő öntöde építését az idén befejezzük, Ha az Idegen végigmegy a tari főutcán, kőnnven azt gondolhatná, hogy a község­beliek elköltöztek. Erről szó sincs, csupán nincs ideiük. hogy otthon legyenek. Aki csak teheti, a földeken dol­gozik. Ebben az időszakban a parasztembert már nem lehet otthon tartani. Alig pirkad. már felkel, kémleli az eget. kutatja az időjárást. A hosz- szú téli várakozás után a tavaszi munka felpezsdítette a vérét, s türelmetlenül vár­ja, hogy learathassa munká­ja gyümölcsét. Megtévesztő csend honol a tari takarmány keveri üzem zegzugos udVarán. Ha jobban körülnézünk, lát­juk, csendesen is lehfet dol­gozni. S munka van bőven. Készülnek az aratásra. — Üzemünk sajátos sze­repet tölt be. s ehhez mér­ten készülünk a betakarí­tásra. A mi üzemünknek csak takarmánygabonára Keverő Taron Készülődés van szüksége a különböző takarmánykeverékekhez, azonban kivesszük a részün­ket a kenyérgabona betaka­rításából is — mondja Ka­sza Lajos, a ' takarmányke­verő üzem vezetője. A tervek szerint mintegy 200—250 vagon gabona szá­rítását. és közvetlen továb­bítását kell megoldania az üzem dolgozóinak. Ehhez az szükséges. hogy a szovjet olajfűtéses szárítógépet ha­táridőre kijavítsák. Az üzem­vezető meggyőződéssel mondja, hogv június 15-re munkára készen áll a gép. Megegyeztek, hogv kétszer tízórás műszakban szárítják á gabonát. Természetes, hogv az időjárás sok min­dent befolyásol. Ha nem az aratásra lesz eső. akkor kevesebb a gond. ha viszont vízben aratnak. akkor a feladat megoldása nagy erőfeszítést követel embertől és géptől egyaránt. — Ha továbbra is kedve- ző marad az időjárás — mondta az üzemvezető —. akkor június közepén vagy végén megkezdődik az őszi árpa aratása. Az üzemben addigra mindent elő kell ké­szítenünk a gabona fogadá­sára. A. szárítógép javítása jól halad, elkészülnek az át­vételhez szükséges mozgat­ható garatok és szállítósza­lagok is. A rakodás meg­könnyítésére felszedőgéoekej alkalmazunk, és beállítunk egv motoros rostát is. Kasza Lajosnak bizakodó a hangulata. Ezt a helvzet ismeretére és munkatársaira építi. S nem különben arra a sokéves tapasztalatra, amit ebben a szakmában szerzett. — Lesz-e elegendő szállí­tó járműve az üzemnek? — Igen. Az üzemnek van két ZIL-je. és egy billenős gépkocsija. Ha szükséges, kapunk segítséget a terme­lőszövetkezetektől. A pásztói és hasznosi közös gazdaság gépkocsival, a tari pedig to­lólappal és szállítószalaggal segíti munkánkat — mond­ta az üzemvezető. A takarmánykeverő üzem dolgozói fontos feladatnak tartják a betakarítást, s ép­pen ezért ehhez mérten ké­szülnek. A mai helvzet azt mutatja, minden jól halad, s így! valószínű, az ered­mény sem marad el. növeljük a forma- és tartalék- alkatrész-gyártást. javítjuk a költséggazdálkodást, vala­mint az élet- és munkakörül­ményeket. A gyár jellege szerint mindazt gyártja, ami segíti az üvegtermelést, ami a ti­zenegy gyárat kiszolgálja. A gyárban igen jó a munka­helyi szellem, s a tárgyi fel­tételek rendelkezésre állnak a vállalások teljesítéséhez. Egy kivétellel talán: sok gon­dot és fejtörést okoz a hen­gerelt áruk beszerzése. Elő­fordul, hogy az előírt helyett valamit más anyagból kell elkészíteni. S az ilyesmi már nagyobb figyelmet követel a brigádtól, hiszen más anyag­nak mások a jellemzői. Szép mennyiséget tartanak nyilván azokból az anyagok­ból, amiket tavaly megrendel­tek, de még nem kaptak meg. — Nálunk a munkásállo­mányú dolgozóknak több mint a nyolcvan százaléka szakmunkás — folytatja az igazgató,. — Olyan dolgozónk pedig nincs is, aki nem vé­gezte el az általános iskolát! S ez kétségtelen egy maga­sabb öntudatot követel, ami­nek együtt kell járnia a fo­kozódó szakmai műveltség­gel. Erről a fokozatosságról gon­doskodnak a gyárban. Az ál­lami és mozgalmi oktatás mellett olyan tanfolyamokat rendeznek, amelyek a gyár jövőjét szolgálják. Miközben megnéztük a gyárat, találomra megszólítot­tam egy dolgozót, Zrupkó István esztergályost. Így vá­laszol: — Ismerem a vállalást, párttaggyűlésen is foglalkoz­tunk vele. Nem lehet külö­nösebb probléma. Persze akad még javítanivaló. Az idén például bevezetjük, hogy a berendezéseinket nem itt ad­juk át a rendelőnek, hanem műbizonylattal elküldjük. Ga­ranciát vállalunk érte. Zrupkó István nemrégiben kapta meg az Építőipar Ki­váló Dolgozója kitüntetést. Tíz éve dolgozik a gyárban, az alapítók közé tartozik. Di­namikus egyéniség, akárcsak társai. Ezek az egykor falusi em­bereit új életet élnek, s mind erősebbek lesznek a kötelé­kek ezzel az élettél. Ezért hajlandók mindannyian ön­zetlenül tenni. Az idén a ké­szülő pásztói óvoda építésé­hez egy napi társadalmi munkát ajánlottak fel, gyer­mekeik érdekében. (p. a.) NÓGRÁD — 1974. június 8., szombat

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents