Nógrád. 1974. június (30. évfolyam. 126-151. szám)
1974-06-23 / 145. szám
Mint szülők és gyerekek... AHOGYAN EGY-EGY csa- nem mindenütt határozzák ka és élet során. A törvény Iád igyekszik többet adni, le- hetőséget-teret adni a gyerekeknek, s ahogyan a szülők támogatják erejük határáig a „már-felnőtt” fiaikat, lányaikat, ugyanúgy igyekszik az állam is egyengetni ifjú polgárai útját. És ez nem új törekvés, amit a törvényhozók megfogalmaztak a paragrafusokban. Azt többé-kevésbé eddig is megkapták, vagy megkaphatták volna a fiatalok. Az anyagi és erkölcsi támogatást, az eredmények elismerését, a tanulás, a család- alapítás, a gyermeknevelés támogatását, soroljuk? Miért volt akkor szükség a törvényre? Mert emberek és sokfélék vagyunk. Mert néhol — ahogyan sok családban is — a pillanatnyi lehetőségek, a pillanatnyi hangulatok is befolyásolták, hogy éppen mit kapnak, s miről maradnak le a még tanuló, vagy már pályakezdő fiatalok. Nem egy helyen elhangzott a végrehajtási utasítások elkészítésének idején, amit egy termelőszövetkezet elnökétől hallottam. „Lehetne — mondta — a tsz- ben is külön intézkedési tervet készíteni, bár ez nálunk nem kötelező. Nem egyszerűbb azonban, ha az ember odafigyel és törődik az emberekkel? írott törvények nélkül is?” A törvény az ,,adható”-t' úgy fogalmazza, hogy „adni kell”. Elismert tényeket és általánossá váló, helyesnek ítélt gyakorlatot szentesít, s mindenütt kötelezővé teszi azt. A napi gyakorlat ennek ellenére — s ez is érthető és ugyanakkor a törvény szükségességét igazolja — eltér az elmélettől. Egy-egy üzemben például a gazdasági vezetők úgy akarták a törvény végrehajtását előkészíteni, hogy a konkrét vállalati végrehajtási utasításnak a megszövegezését rábízták a személyzeti ügyekkel foglalkozó hivatalnokra. Aztán csodálkoztak, amikor az üzemi KlSZ-szer- vezet a második szövegváltozatot sem tartotta elfogadhatónak. Az Országos Ifjúságpolitikai és Oktatási Tanács munkatársai a közelmúltban harminc vállalatnál vizsgálták meg a helyi végrehajtási utasítások minőségét. Az összkép nem rossz, ám azt is mutatja, hogy van még korrigálnivaló. „ÄLTALÄBAN — jegyezték fel — törekedtek a vállalatok sajátosságainak megfelelően, konkrét intézkedéseket meghatározni, de — elsősorban a nagyvállalatok és trösztök esetében — az ifjúsági törvény, illetve a miniszteri jogszabály szövegéinek mechaniz- kus átvétele is tapasztalható. Gyakori az önkényes tallózás, meg, hogy egyik-másik feladat végrehajtásáért kik a felelősek”. Ahány ház, annyi szokás — szokás mondani. Van, ahol megfelelően törődnek az ifjúsági klubok támogatásával, de megfeledkeznek a tömegsportról. Másutt nem foglalkoznak még az albérletben élő, vagy bejáró fiatalok sajátos gondjainak enyhítésével, szabad idejükben magukra hagyják őket. Megint másutt a politikai és a nevelési feladatokról nem ejtenek szót, s a tapasztalat azt jelzi, nem is törődnek ezekkel megfelelő módon. Hiba, hiányosság a helyi tervekben is. a tevékenységekben is majdnem mindenütt található, ez természetes. A fiatal generáció érdekvédelme ugyanis nem valamiféle egy- csapásra „elrendezett ügy”, folyamatos tevékenység inkább. S ebben a tevékenységben szavuk, szerepük van az érdekelteknek is mindenütt, mindennap. Mert végeredményben az. hogy az adott törvény, illetve helyi végrehajtási utasítása jó-e, az a gyakorlatban: a műhelyekben, az iskolákban, a termelőszövetkezetekben dől el, mondhatni így is, a családban, az öregebbek és a fiatalok között, az egymást segítő muntág kereteit tartalommal megtölteni folyamatos, mindennapi feladat, s ahol netán több még a gond az elfogadhatónál, ott nem a szavakon, hanem a magatartáson, a tetteken kell változtatni. A tennivalókról sok szó lesz ezután is, ezt a célt szolgálták az ifjúsági parlamentek is. Hasonló tanácskozások — majdnem spontán módon és a KISZ szervezésében — eddig is voltak néhol, a törvény értelmében most már az állami, gazdasági vezetők kötelessége ezek megrendezése, s nem vendégként lehetnek ott ezeken, hanem rendezőként és válaszadóként ott kell lenniük. Meddig jutottunk, merre és hogyan tovább, erről tanácskoztak a fiatalok és arról, nekik milyen tennivalóik vannak. MERT VANNAK... S most amikor már az ifjúsági törvény végrehajtásának számon kérésénél tartunk, arra is alkalom adódik, hogy felmérjék mindenütt a „követel” rovat mellett a „tartozik” rovat állását is. Mert a számon kérés csak úgy teljes és igazságos, ha egyben számvetés is. Az ifjúság ugyanis nemcsak kap, adnia is kell. Az egymást értő-segítő családokban sincs ez másképpen. Szibériai új hajtás Eoy fiatal irodalom alkotói A kortárs szovjet irodalom évről évre gazdagodik, színesedik, és meglepetésekkel szolgál. Üj, friss hangú, egyéni látásmódú, eredeti tehetségű szerzők gyakori felbukkanásán kívül egyre több jelével találkozhatunk a nem orosz nyelvű és nemzetiségű irodalom fellendülésének. Közülük is kiemelkedik a fiatal szibériai prózairodalom, amelyről ma már mérleget lehet « vonni: milyen jellegű, hová tart, milyen hagyományokat folytat, milyen művészi sajátosságokkal alkot. Hét év óta folyamatosan jelennek meg a Szovjetunióban a Fiatal szibériai próza- irodalom című sorozat kötetei. A tény önmagában is sokatmondó. Azt jelenti, hogy ezek a művek eljuthatnak orosz nyelven a Szovjetunió valamennyi köztársaságába, tehát szoros kapcsolatba kerülhetnek a kortárs szovjet irodalommal. Ifjúság — prózában A mai Szibéria törvényszerűen lett sok fiatal író „irodalmi hazája”. Az írók ugyan életkorukat tekintve természetesen nem mind fiatalok; mind irodalmi jelenség maga a szibériai irodalom fiatal. A hatalmas szibériai építkeVírágTÓl virágra A nyár a művészeti életben olyan; mint az év hónapjai sorában a december: egy kemény munkában eltelt időszak végét jelenti. A színházak és a hangversenytermek bezárnak, s hirtelen megcsappan az egyéb jellegű — művelődési házi, múzeumi, könyvtári stb. — közművelődési és szórakozási rendezvények száma is. A művészek, az előadások a melegre való tekintettel kiköltöznek az intézmények zárt falai közül a friss illatú szabadba. Ilyenkor csaknem minden város és nagyobb község saját nyári, szabadtéri programot állít ösz- sze otthon maradó lakói, érdeklődő vendégei számára. Ezek a programok, ha hozzáértéssel és körültekintéssel tervezték, a legkülönfélébb igényeket tudják kielégíteni. A szabad idő hasznos eltöltésének lehetőségei: a művelődés, a szórakozás, a sportolás — mind az egyén, mind a társadalom számára egyaránt fontos tényezők — kölcsönösen kiegészítik egymást. A műsorsorozatok gerincéhez úgynevezett csatolt rendezvények kapcsolódnak. Így például a Szegedi Szabadtéri Játékok színházi előadásaihoz — a többi között — képzőművészeti kiállítások, közönség-művész találkozók, ipari vásár; vagy a salgótarjáni népzenei találkozóhoz népművészeti és képzőművészeti kiállítás, látványos, színpompás felvonulás. Évekkel ezelőtt még a nyár a kulturális élet ideiglenes „elhalálozását” jelentette, amely érzékenyen érintette egész közművelődésünket. Akkor a kulturális lehetőségeknek — ha nem is bőséges, de elégséges — választékához szokott ember egyszer csak a nagy „ürességben” találta magát: a Ny VASÁRNAP! JEGYZET ár és művészet mozi kivételével megszűnt minden kulturális szolgáltatás. Mindezek után most jól esik kimondanunk, hogy az említett „üresség” már a múlté. A nyár ma már nem jelent általában „uborkaszezont” — ahogy közkeletű kifejezéssel jellemezni szokták ezt az időszakot — vagy legalábbis nem jelenti a régi, a teljes kulturális, közművelődési szünetet jelölő értelemben. Mert igaz ugyan, hogy nyár kezdetén valamelyest megritkulnak a rendezvények, művészeti, szórakozási programokban azonban továbbra sem lesz hiány. Csak egy kicsit más ruhát öltenek, levegősebbet, könnyebbet, nyárhoz illőt. S épp ez a könnyedség rejti a legnagyobb veszélyeket. Az időjárásra és a szokásokra való hivatkozás nem egy esetben ma is a művészi igénytelenségre, a közönséget kisdedszámba vevő, lekicsinylő haknibrigádok turnézásaira csábít. Az effajta előadások többet ártanak közös ügyünknek, a szocialista kultúrának és a dolgozók kellemes nyári szórakozásának, mintha meg sem rendeznék őket. De részben ezért is, működnek bizonyos állami intézmények, társadalmi szervek, megbízottak, hogy őrködjenek az előadások színvonala fölött, megvédjék a közönség jogos igényét és érdekeit. Az emberek többsége rendszerint nyáron veszi ki évi rendes szabadságát: többet jár erdőkbe, hegyekbe, meleg vizű folyók és tavak partján élvezi a vizet, a simogató napsütést. A munkában telt hónapok után jól esik a pihenés, a kikapcsolódás. Ilyenkor több idő jut a művelődésre is. Van aki könyv nélkül útra sem indul: időnként napozás közben, vagy elalvás előtt jó egy kis olvasás. Némelyek a kiállítóhelyeket, a múzeumokat keresik, mások a szabadtéri színpadok előadásait, a hangversenyeket. Sokuknak igazán csak most jut idejük arra, hogy mindezekhez hozzájussanak: nem mellékes tehát, hogy mit kapnak, mit adnak nekik. A nyári kulturális műsorok összeállítása ezért kíván nagy figyelmet és felelősséget. A program gerincét ne a „könnyű műfaj” kínoskeserves „izzadmányai” jelentsék, hanem annak értékes, nemes veretű alkotásai. A műsortervezők előtt példaként állhat a Szegedi Szabadtéri Játékok mindenkori műsora, a Szentendrei Teátrum idei Goldoni-bemutatója is, vagy a Salgótarjáni Megyei Művelődési Központ „Zenés hétfő” sorozata, hivatásos és öntevékeny művészeti csoportok, szólisták részvételével, a fiatal képzőművészek júliusi gazdag műfaji változatosságú országos képzőművészeti kiállítása és az augusztusi szabadtéri szoborkiállítás. A nyár a művészetben, a kultúrá- ban — mint említettük — sokáig „uborkaszezon” volt. Ma már — csak helyenként elvétve — egyre kevésbé emlékeztet erre. De még emlékeztet. Dolgozzunk hát összefogva, közösen azért, hogy ezek után még véletlenül se emlékeztessen rá. Sulyok László zések, az érclelőhelyek és az energiahordozók óriási forrása nemcsak mint ihlető valóság, de sok esetben mint helyszín is ott szerepel a fiatal szerzők műveiben. Innen találtak utat az irodalomba Nyemcsenko és Lihonoszov, Sugajev és Mas- kin, Orlov és Potanyin, Kuva- jev és a többiek. Ezek a nevek a magyar olvasó előtt jószerivel ismeretlenek, ezért talán hasznos általános eligazítást adni munkásságuk jellemző vonásairól, különböző stílusjegyeiről, nemcsak a bemutatás, de egyúttal a kritika igényével is. A fiatal szibériai írók kritikai portréjának összegezésekor a figyelmet elsősorban azokra az alkotásokra érdemes összpontosítani, amelyekben a szerzők a mai ifjúságot elemzik. A fiatal hős szinte a szerzőkkel egyidőben járta ki az élet iskoláját: részt vett a szibériai építkezéseken, a földben rejlő kincsek feltárásában, a természet átalakításában. De bárhová kerül, bármivel foglalkozik ez a nyugtalan, tudásra és minden újra szomjas hős a különböző írók teremtette helyzetekben, a legdöntőbb kérdés számára mégis mindig ugyanaz: mi a fontos az életben, hol az ember helye benne, s végül mi az élet értelme. Az életigenlő, cselekvésre kész, perspektívákat látó, haladó irodalmi irányzat tagjaként foglalkozik a szibériai próza is az irodalom alap- és végproblémáivál. Galocskin és a többiek Az új szibériai írónemzedék egyik ígéretes tehetsége Nyemcsenko. Szervusz, Galocskin című regényében szellemes és ironikus hangon ír a szibériai „új” emberekről. Főhőse nem szorítható sablonok közé, nem az 50-es évek sematikus hőstípusa; nem újító, nem élharcos a munka frontján, nem „díszmunkás”, s nem is megtévedt, de végül jó útra térő bűnös. Galocskin átlagember, jó és rossz tulajdonságokkal; szeretnivaló és nevetséges, szánnivaló és irigylésreméltó egyszerre, ahogyan éppen sorsa fordulataiban az író különböző oldalról plasztikusan az olvasó elé állítja, Nyemcsen- kónak sikerült egy mai fiatal munkás életteli portréját megfesteni, olyanét, akihez hasonló ezrek építik az új élet csodáit szovjet földön. Jemeljanov A túlsó part című regénye szinte párhuzamosan fut Nyemcsenkóéval. A két regény nemcsak ugyanazon az építkezésen játszódik, de a történés fő vonala is, mindkét műben egy-egy brigád élete és tevékenysége köré összpontosul. Jemeljanov- nak azonban már nem sikerült olyan átlagembert főhőssé egyénítenie, mint Nyemcsen- kónak. Egészen más hangon szólal meg Kile, aki Örökké menni című kisregénye főhőséül egy nanáj fiút választ. A mű a vallomásos próza irányvonalához tartozik. Hőse első személyben mondja el régi életét, emlékeit szülőfalujáról. Mindezt elsősorban önmagának összegezi a vonat kerekeinek csattogása közben, amely az új, ismeretlen élet, s a tanulás felé röpíti Leningrádba. A kisregény nem cselekményes, Kilét elsősorban a nanáj ifjú érzéseinek, gondolatainak aprólékos elemzése, izgatja, a hős tudati rezdülései, alakjának belső logikája. Arra a kérdésre tehát, milyen is a „kortárs” hős, minden író a maga látásmódja szerint, más-más hangon válaszol. Minden regényből ..korunk hősének” más variánsa szól hozzánk. Igaz, a fiatal szerzők egyikének sem sikerült még maradéktalanul megalkotnia a legtipikusabb hőst. az általánosításnak erre a fokára még nem jutottak el, de jelentős részeredményeikkel feltétlenül előkészítették a talajt ennek a hősnek törvényszerű majdani megjelenéséhez. Ember és természet Sok szibériai író felveti műveiben azokat az ellentmondásokat, amelyeket az átalakuló régi természeti kép es az iparosodó Szibéria konfliktusa szül. Ezek között is a legösszetettebb kérdés az ember és a természet viszonya. Szibéria a természeti kincsek óriási lelőhelye, ugyanakkor a természet vad, érintetlen szépségének megtestesítője is. Nem titok, hogy a mi civilizációnk sokszor kegyetlenül gázol át a természeti szépségen, az iparosítás elsődlegességét tekintve célul. A technika bűvöletében élő mai ember erdőben, vízben gazdag, gyönyörű tájat töröl le a térképről —, ez az embertípus is gyakran felbukkan a szibériai prózában. Az ilyen „civilizált barbárság” ellen irányul Szbitnyev Törvényen kívül című kisregénye. Ugyancsak a természet ősi jogait védi^ Csivilihin Fenyőmotollák című elbeszélésében. Az erdő — e művek hőseinek — nemcsak a barátot, a zöld rengeteget jelenti, hanem életük színterét, munkahelyüket és otthonukat is. A kiváló manysi költő a nálunk is ismert Juvan Seszta- lov Kék szél című kisregényében szintén ezt a témát dolgozza fel. Fiatal tanító hőse elmegy a manysik ősi szarvasbefogását, — mint a romantikus múlt élő hagyományát — tanulmányozni. A régmúlt idők kegyetlen primitívsége és az űrhajózás kora ütközik össze a főhős érzéseiben nagy drámai erővel és gyengéd lírával. A manysi tanító úgy szeretné látni népe sorsának megváltozását, hogy nemzeti jellegüket hagyományaikat is megőrizzék. E szintézis vágya keltette életre a poétikus hangú kisregényt. Sablon: a rendkívüli szituáció A rendkívüli esemény, mint drámai hatás szerepeltetése kedvelt művészi fogása több szibériai írónak. Ez az az eszköz, amelynek segítségével a szerző kibontja a cselekményt és szereplői jellemét. De van egy másik oldala is a nem mindennapi szituációk teremtésének: néhány író annyira hisz a rendkívüli helyzet mindenhatóságában, hogy hajlamos mindent erre visszavezetni, és hősei életének jó vagy rossz fordulatát ezzel magyarázni. Olyan embereket választanak előszeretettel hősül ezek az írók, akiknek foglalkozása eleve bizonyos romantikát sejtet: geológus, erdész, vadász, tengerész. Ilyen főhősről olvasva szinte törvényszerűen várja az olvasó, hogy hamarosan történik valami váratlan esemény. Ha a szereplő az erdőben jár, vadállattal találja magát szemben, a sztyeppén letéved az útról, a tengeren óriási viharba kerül. stb. Ilyen szituációkkal találkozunk Gorogyeckij Hóesésben, Laptyev A borsó-lázadás, Fain Vetrov utolsó vázlata című művében. A fordulatos cselekmény, a szatirikus, ironikus hang tehetséges írókra vall — de a részletek életteli volta nem ■ kárpótol az egész mű csak részben sikeres megvalósításáért. A mai kortárs szovjet irodalom érdekes színfoltja és önálló jelensége a fiatal szibériai próza. Önálló, nem a szónak a közös problémáktól elszigetelt jelentésében, hanem abban az értelemben, hogy a szerzők többsége mór érett, tehetséges író. több mint ígéret. E szemszögből nézve a fiatal írógeneráció a jövő szibériai irodalma alapjának számít. Sajátos műhely ez, ahol a készülődés korszakán túl művészi érettségről tett bizonyságot a fiatal írók egész nemzedéke. Lovass Paine NOGRÁD 1974. június 23., vasárnap 7
