Nógrád. 1974. június (30. évfolyam. 126-151. szám)

1974-06-18 / 140. szám

Aiiierí Flórián Diósjcnőn Újabb hírverő labdarúgó- Mátrai, Rudas, Rákosi, Gulyás, mérkőzésre kerül sor június dr. Fenyvesi stb). Játékvezető: 19-én, szerdán du. 16.30-kor a Vadas György. Ellenfél az diósjenői sportpályán. Vendég- Újságíró-válogatott ellenében csapat a hét magyar váloga- sikeresen szerepelt Diósjenő tattal felálló Ferencváros Vegyes, melyet több vendégjá- „öregfiúk” csapata. (Albert, tékos erősít. Ez történt az NB Ill-ban A labdarúgó-rb mai programja Nyugat-Berlin: Chile—NDK 19.30, Hamburg: Ausztrália —NSZK 16.30, Gelsen­kirchen: Jugoszlávia—Zaire 19.30. Frankfurt: Skócia— Brazília 19.30. SPORT Gólszüret a Kohász-stadionban Salgótarjáni KSE—ÉPGÉP 5:1 (4:0) Idény zár ás jó mérkőzésekkel Az NB III. Északközépcsoportjában - jó mérkőzéseket vívtak a nógrádi csapatok. Két győzelem, egy döntetlen és egy vereség a mérleg. A balassagyarmatiak mérkőzéséről nem kaptunk jelentést. A PKSE mint már ez korábban is nyilvánvaló volt osztályozón szerepel majd. Június 23-án, 26-án és 30-án játszák a mérkőzéseket Szombathelyen. A PKS-én kívül ebben a csoportban lesz még a Középcsoport IV. a Duna menti, valamint az helyezettje. Pásztói KSE—Tűzoltó Dózsa 3:2 (0:0) Pásztó, 800 néző, PKSE: Ko­riák — Sipos, Tari, Borda, Ba­logh (Vass), Bazsó, Alapi, Sán­dor, Dóra, Győr (Smolek), Maksó. Edző: Tóth István. Közepes színvonalú mérkő­zésén a hazaiak kezdeményez- i _>k többet, de meddő támadá- í alkkal nem értek el gólt. Fél óra elteltével a vendégek középcsatára ugrott ki a vé­dők közül, de Kódúkkal szem­ben biztos gólhelyzetben hibá­zott. Ezután a PKSE csatárai ( lőtt is nyílt gólszerzési lehe­tőség, de az ugyancsak kihasz­nálatlanul maradt. A második félidőre feljavult a játék. Ennek révén az 53. nercben Dóra fejes góljával 1:0-ra vezetett a hazai csapat. \ 65. percben a vendégek for­más támadás után szép gólt őttek. 1:1. A PKSE újabb hajrába kezdett. Ez sikerrel Art. Győr egyéni játék után ' 5 méterről a bal alsó sarok- ' a lőtt. 2:1. A 75. percben sú- ■ os védelmi hibából kiegyen­lítettek a vendégek. 2:2. ötperccel a mérkőzés befe­jezése előtt Dóra újabb gólt hóéit. 3:2. A hazaiak helyze­teik alapján nagyobb arány­ban is győzhettek volna. Jó: Dóra, Győr, Sándor, Sipos. (tóth) ŐRT ÖSÜVEGGYA R— CINKOT AI AURAS 3:1,(1:0) Öblösiiveggyári nálva. 200 néző, v.: Szendrő. Öblösüveg­gyár: Molnár — PiPnvi. Simon. Koszta, Márton. Varga. Kral II.. Král I. (Gáspár). Fehér­vári, Sándor (Pálmai). Pind- roch. Edző: Simon Imre. Változatos, jó iramú iáték alakult ki. de lövések csak ritkán mentek kapura. Az első gól a 17. nercben esett. Fehérvári 18 méteres szabad­ná gást a sorfal fölött a léc Iá lőtt. 1:0. A 20. percben : 'Artont banka megrúgta, egv- 'rces ápolásra szorult. A percben Danka alig lőtt. Hiú mellé. A 40. percben .‘indroch a 16-osról fordulás­ból hajszállal a kapu mellé Északnyugat csoport V-V. lőtt. A 42. percben Gyúró na«v lövését Molnár szöglet­re ütötte. A második félidő első ne­gyedórájában óriási iramot diktált az Aurás. Főleg Mol­nárnak akadt dolga. hogv megőrizze hálóját a góltól. A 48. percben Hazai közeli nagy lövését Molnár szögletre ütöt­te. Az 58. percben Kúr egy méterről leadott lövését véd­te Molnár. A 62. percben Há- romsitz jó helyzetből kapu mellé lőtt. Az Aurás gólja a 64. percben esett. Danka 17 méterről szabadrúgásból a léc alá lőtt. 1:1. A 68. perc­ben Moharai szabadrúgása a sorfalban akadt el. A máso­dik gól a 76. percben esett, úgy. hogy az akcióhoz az Aurás-játékosok még hozzá sem tudtak érni. Molnár ki­rúgását Fehérvári egvből Pál­mai elé tette, akinek ió be­adását Fehérvári az ötösről a jobb sarokba lőtte. 24. A 85. percben Péteri a 16-oson be­lül kézzel ért a labdához és a megítélt büntetőt jobbra mozduló Bacsa mellett Fehér­vári a bal sarokba lőtte. 3:1. Üveggyári támadásokkal ért végett a mérkőzés. A vécéig jó iramú, színvonalas mér­kőzést az Északközép- csoport bajnoka ellen meg­érdemelten nyerte az Öblös- üveggyár. Jó: Fehérvári. Mol­nár, Koszta. Varga. Simon. Pálmai, ill.: Gyúró. Kúr. Danka és Muharai. (farkas) EMTK—SOMOSKŐÚJFALU 2:1 (1:0) Somoskőújfalu, 400 néző. v.: Kelemen. Somoskőújfalu: Oláh — Szabó A., Eisler, Ber­ta, Séber, Babják. Kocsis (Gabora), Angyal A.. Balázs, Szabó O., Pünkösdi (Czikora). Edző: Válóczi Béla. Az eredmény már úgy sem befolyásolta Somosnak a »sor­sát, mégis úgy indultak a hazaiak, hogy méltóképpen búcsúzzanak az NB III-tól. Ez meg is mutatkozott már a kezdés után. Sorra vezették veszélyes támadásaikat, de eredménytelenül. Mégis az el­lenfél ért el gólt a 16. perc­ben, amikor Sáfrán 25 méter­ről lőtt kapura, Oláh kapus e távoli lövést elvétette. 1:0. A második félidőben is — de már kevesebbet — táma­dott a hazai együttes. A 48. percben egy előreadott lab­dát Balázs a felső léc fölé vágott. A 79. percben Babják egy jól ívelt szögletet az ötösről a kapus kezébe fejelt, majd a 87. percben ugyan­csak 6, az ötös sarkáról rú­gott büntetőt, szintén mellé fejelte. A 88. percben egy vá­ratlan előrevágott labdára Gyurováth rajtolt, a kifutó Oláh szintén hibázott és így zavartalanul a hálóba továb­bította a labdát. 2:1. Már úgy nézett ki, hogy ez rparad a végeredmény, azonban a já­tékvezető az erzsébetiek idő­húzása miatt hosszabbított és a 91. percben a hazaiak úgy szépítettek, hogy Angyal jól ívelt szögletét Eisler 2 méter­ről védhetetlenül a hálóba fejelte. Jó: Ménes, Sári, Stei- beiser. ill.: Szabó A., Berta, Szabó O. (Koronczy) SALGÖTARJÄNI SÍKÜVEG­GYÁR—MAGYAR HAJÓ- ÉS DARUGYÁR 1:1 (0:1) Salgótarján, 300 néző. v.: Glüch. Síküveggyár: Grotovin (Budai) — Kiss S., Ferencz, Radics, Verbovszki, Kaszanyi, Táj ti, Csőri, Mátrai. Kiss L. (Nagy 65. p.), Godó. Edző: Kökény József. Tízperces hazai roham, há­rom kivédett abszolút hely­zettel jellemezte az első ne­gyedórát. Ezután kiegyensú­lyozottá vált a küzdelem, többnyire a vendégek kezde­ményeztek. A 18. percben -25 méterre a kaputól szabadrú­gáshoz jutott az ellenfél. A jobbra legurított labdát Gál a jobb alsó sarokba lőtte. Pár perccel később ugyan ő a kifutó kapus mellett a kapu­fát találta el. Szünet után a hazaiak nagy lendülettel tá­madtak, az ellenfél védelme és kitűnően védő kapusa aka­dályozta meg a Síküveggyár több gólos vezetékét. Az egyen­lítő gól a 78. percben esett, Ferencz 22 méterről ugyan­csak szabadrúgásból a felső sarokba talált. A 83. percben Nardait a játékvezető kiállí­totta. Jó: Ferencz, Verbovszki, Godó. , ^ (mátyus) Számok — érdekességek NB IT. Északi csoport: BVSC— MVSC 2:1, Gyöngyösi Spartacus— Hudabánycii Ércbán., ás 5:3. Váci Híradás— Leninvárosi MTK 2:1, Vasas Izzó—ar_ikai Ve­gyész 4:2. Nyíregyházi Spartacus —Dunakeszi VSE 3:1. NB H. ÉSZAKI C£'V»OItT VÉGEBEDMÉN V 1. Ózd 30 1« 9 3 ;«-19 45 2. BVSC 3- 10 6 G 71-30 42 gátiban a Kaposvári Rákóczi szerezte meg a bajnoki címet. Az előbbi csoportból a Volán, az utóbbiból a NIKE fűzfői AK játszhat osztályozót. NB I. B.: Szolnok—Budafok 3:2, Oroszlány—Ganz-MÁVAG 2:1. Pénzügyőr—Várpalota 3:2, . Olaj­bányász SE—Eger 2:0, Bp. Spar­tacus—Kecskemét 2:1, Békéscsa­ba—Kossuth KSFE 2:0. Szekszárd —Debrecen 1:0. MÁV Dac—Diós­győr 2:1, Dunaújváros—Komló 2:1. S. Kaziocb. 30 1G 9 5 52-30 41 NB I. B. VÉGEREDMÉNY 4. MVSC 30 16 7 7 57-29 39 5. Gyöngyös 30 14 8 8 48-27 36 1. Diósgyőr 34 19 9 6 66-25 47 «. Izzó 30 15 6 9 49-30 36 2. B.-csaba 34 18 10 6 43-25 46 7. Rúd ab. 30 15 5 10 56-45 35 n. D.-keszi 30 13 4 13 40-41 30 3. Komló 34 18 7 9 41-25 43 9. Vác 30 9 11 10 29-41 29 4. Szolnok 34 15 9 10 46-36 39 10. SKSE 30 10 8 12 46-51 28 5. MÁV D. 34 13 11 10 44-35 37 11. N.-bátony 30 9 7 14 31-43 25 6. D.-újV. 34 12 12 10 48-44 36 12. S.-újhely 30 7 8 15 27-57 22 7. Olajb. 34 12 10 12 37-44 34 12. Ny.-háza 30 6 8 16 20-46 20 8. KKFSE 34 12 9 13 41-43 33 14. ÉPGÉP 30 8 3 19 27-51 19 9. Budafok 34 11 11 12 40-47 33 15. Leninv. 30 6 5 19 32-51 17 10. Szeksz. 34 11 10 13 31-34 32 16. Kisterenye 30 6 4 20 18-58 16 11. Eger 34 11 9 14 44-51 31 12. Ganz-M. 34 10 11 13 30-41 31 Az első vonal feletti Ózd az 13. Oroszl. 34 11 8 15 34-40 30 1974—75. évi NB II-ben szere­14. Debrecen 34 7 16 11 30-37 30 pel, az második vonal feletti 15. Bp. Sp. 34 11 8 15 40-48 30 BVSC osztályozót játszik. 16. K.-mét 34 9 12 13 41-52 30 KnJett csoportja­17. Pénzügy. 34 11 7 16 46-58 29 ban a FÖSPED Szállítók, a nyu­18. Várpalota 34 6 9 19 25-42 21 Az első vonal fölötti két csa­pat az NB I-be jutott, a máso­dik vonal alatti három osztály- zót játszik, a győztes az NB II- ben szerepel. A TOTÓ 24. HETI EREDMÉNYE, 1. MÁV DAC—DVTK 1 2:1 2. Dunaújv.—Komló 1 2:1 3. KKFSE—Békéscsaba 2 0:2 4. Oroszlány—Ganz-M. 1 2:1 5. Szekszárd—DVSC 1 1:0 6. Győri D.—Kaposv. R. 2 1:4 7. Máza-Sz.—Fűzfő 2 3:5 8. Győri E.—BKV Előre X 3:3 9. Kisterenye—Özd 2 0:1 10. Izzó—Kazincbarcika 1 4:2 11. MVSC—BVSC 2 1:2 12. Gyöngyös—Rudabánya 1 5:3 13. DEAC—DMTE 1 3:1 +1 14. BVTSK—FÖSPED t 5:4 Salgótarján. 500 néző, v.: Pócsi. SKSE: Rádi — Kasza, Tajti, Nagy, Szőke, Szeberé- nyi, Tóth, Boros (Oláh), Szol­noki, Antal, Marcsok. Edző: Walkampf Lajos. ÉPGÉP: Ger­gely — Domonkos, Rákos (Tóth), Kovács, Ulbin, Tímár, Szalai, Mohácsik, Veres, Bleic­her (Papp), Halász. Edző: Ko- valics Ferenc. Kezdés után a gól nem so­káig váratott magára. Jobb­oldalon gördült az SKSE-tá- madás, a játékvezető a 11-sel egymagasságban közvetett szabadrúgást ítélt. Tóth két­szer is rálőtte a labdát, amely a védőkről levágódott. Mar­csok harmadszor nem hibázott. Ügy találta el a bal alsó ka­pufát, hogy a labda onnét a hálóba perdült 1:0. Három perccel később ismét Tóth fu­tott el, a kapus kifutott és a rálőtt labda Gergelyről ma­gas ívben a jobb sarokba hul­lott. 2:0. Az SKSE tetszés sze­rint játszott. A 15. percben Antal csípte el az egyik védő­től a labdát, és a kifutó kapus mellett a hálóba gurított. 3:0. Továbbra is a hazaiak voltak fölényben. A jobb oldalon Kasza szólózott kétszer is. Az egyik alkalommal kapura lőtt, de a védők a gólvonalról há­rítani tudtak. A 31. percben Marcsokot vágták fel a 16- oson belül. A megítélt bünte­tőt Szolnoki lőtte a hálóba, 4:0. Szünet után Szolnoki két al­kalommal is veszélyeztette az ÉPGÉP kapuját, majd Mar­csok lőtt kapu mellé. Később t veszélyes lövése kerülte el Gergely kapuját. A 75. perc­ben a nagyszerű formába i játszó Tóth egy lövőcsel után lerázta magáról az egyik vé­dőt és 25 méterről a bal felsó sarokba bombázott. 5:0. A 80. percben ismét Tóth ment <! sokatígérően, de nagy helyze' - ben kapu mellé lőtt. Két perccel a befejezés előtt szé­pítettek a vendégek. Papo jobb oldalról ívelt be szögletet és a labda Rádi kezéből a há­lóba hullott. 5:1. A mérkőzés amolyan békés körülmények között zajlott le, Az SKSE imponáló játékkal ilyen arányban is megérde­melten győzött. Jó: Tajti. Tóth. Antal. Marcsok, illetve Kovács, Tóth. (Demény) Sátoraljaújhely — Nagybátonyi B. 0:0 Sátoraljaújhely, 300 néző. v.: Tóth B. Spartacus: Szakáll — Dohai, Toronyi, Sütős Dut- kievicZ. Sutler, Szűcs, Lengyel (Lisavszki), Telenkó, Micskó (Virágh), Szepesi. Edző: Sza- lay István. Nagvbáíony: Pal- huber — Kelemen, Antal, Macska, Baranyi, Pozsár, Nagy, Veres, Percze. Sólyom, Kovács (Orosz). Edző: Szőj ka Ferenc. Igazságos pontosztoz­kodás. Jó: Dobai. Toronyi, ill.: Kelemen, Antal, Pozsár. Késilabda HÜSZPERCES RÖVIDZÁRLAT Váci Híradás—St. Építők 28:18 (13:9) Vác, 400 néző r.: Pánai, Barna. Építők: Kiss J. (Ko­vács P.) — Szabó (2), Kovács I. (1), Boronyai (1). Szlávik (6), Kovács I. (5), Horváth (3), cs.: Nagy (1), Kucsera '(—), Kiss (—), Kovács IX. (—), Ed­ző: Czimer János. Kellemes időben, jó talajon, tárgyilagos játékvezetés mel­lett £z Építők 25 percig nyílt­tá tették a találkozót. A váci gólokra gólokkal válaszoltak. A félidő utolsó perceiben 10:9 után az Építők pár per­ces rövidzárlatát az ellenfél jól kihasználta. A vendégek gyengélkedése a szünet után is tartott. A mintegy 16 percig igen gyenge támadó, és védő­játék következményeként mindössze egy góllal terhelték a váciak hálóját. Miközben tízet kaptak, ezzel a küzde­lem el is dőlt. Az utolsó ne­gyedórában a Vác lassított, s a találkozó újból kiegyensú­lyozott lett. — mátyus — Új megyei csúcs Diósgyőrben került sor a Mi- hályfi-—Lucsánszky atlétikai em­lékversenyre. A hármasugrók me­zőnyében Angyal (SKSE) 14,36 méteres teljesítményével győzött. Míg a háromezer méteres aka­dályfutásban Máté (SKSE) 9,— : 52,—es idővel harmadik ként ért célba. Budapesten a Népstadionban a Népszava Kupán rajthoz állt, Varga János Is — Hertelendi ta­nítványa — az SKSE jó képességű futója. Az ifjúsági versenyző há­romezer méteren 8:31-es idővel új megyei csúcsot ért el. A ré­git Mecser — 13 éve — tartotta 8:32-vel. A Varga által elért nagyszerű eredmény 9 másod­perccel jobb, mint az IBV-re megállapított szint. Ba j n oh ii d v özl és Ózdi Kohász—Kistenyei Bányász 1:0 (0.0) Horváth a kisterenyeiek kapusa a mezőny legjobbja volt az idényzáró találkozón. Azonban ez sem volt elég még a dön­tetlenhez sem, a bajnok ózdiakkal szemben Kisterenye, 1000 néző, v.: Szávó. Özd: Fekete — Ko­vács B., Murányi, Martis, Ko­vács Z., Fükő, Dolezsál, Bács­kái, Csuhány, Barna, Tóth. Edző: Dávid Róbert. Kistere­nye: Horváth — Mester, Már­ton, Jávori (Gaiger), Tarlósi, Szilágyi, Oláh, Romhányi (Czene), Domonkos, Toldi, La­va j. Edző: Szomszéd Ádám. Nagy iramban kezdődött a mérkőzés. A 3. percben Oláh elől mentett Fekete. Az 5. percben Horváth tisztázott szögletre. A 7. percben Csu­hány lőtt fölé. A 13.-ban Tar­lósi, a 14. percben Szilágyi ve­szélyeztette az ózdi kaput. A 20. percben Mester mentett meleg helyzetben. A 22. perc­ben Oláh lőtt mellé. A 26. percben Horváth bravúros ki­vetődéssel mentett Csuhány elöl. A 30. percben Horváth ismét remekelt. A 37. percben Oláh emelt fölé. Szünet után az 52. percben szerezte meg a győztes gólt az ózdi csapat. Egy kapu elő! ti kavarodás után Barna tálá t a hálóba. 1:0. A gól kist ; megnyugtatta a vendégcsapé tot. Utáná tervszerűbben, jói ­ban játszott. A helyi gárd i gyenge csatársora nem sok ve­szélyt jelentett a bajnokcsti - pat kapujára. Lövéseik pon­tatlanok voltak. A meg-meg - újuló ózdi támadásokat a j i terenyei védelem, a kitűnő kapussal az élen rendre állí­totta. Közepes iramú és szín­vonalú mérkőzésen az első fél­időben egyenrangú ellenfél volt a két csapat. Szünet után a szerencsés góllal az Ózd megérdemelten nyert. A helyi csapat múltheti jó játéka ez­úttal elmaradt. Jó: Fükő, Bácskái, Barna, ill.: Horváth (a mezőny legjobbja), Márton, Tarlósi. (győri) Ipoly menti termelőszövetkezetek, vállalatok, magánszemélyek, FIGYELEM! FŰTÉSRE kiválóan alkalmas, keményfahulladék (szára/ bükk) 15,— Ft/q áron, FŰTÉSRE ÉS ALMOZÁSRA alkal­mas faforgács és fűrészpor DÍJMENTESEN kapható Nóg- rádszakálon (Palóc u. 7.) a Fővárosi Műszaki Kefegyár faműhelyében. Ügyintéző: Szabó Lajos. Telefon: Nógrádszakál, 6.

Next

/
Thumbnails
Contents