Nógrád. 1974. május (30. évfolyam. 100-125. szám)

1974-05-08 / 105. szám

Megdicsérjük Gyüre János 1959 óta dol­gozik a VOLÁN 2. számú Vállalatnál, mint autóbusz- vezető. Munkáját az utazókö­zönség és a közvetlen mun­kahelyi vezetők megelégedé­sére látja el. Magas szintű szakmai is­meretekkel és gyakorlattal rendelkezik, munkájában szorgalmas, áldozatkész. Mun­katársaival való kapcsolata igen jó, a fiatal gépkocsive­zetőket készségesen segíti, ta­nítja. 1966. óta pártcsoportbizal- mi és önkéntes rendőr. Volt már Kiváló Dolgozó is, és 1971-ben plakettet kapott a baleset nélkül megtett 500 ezer kilométerért. Hazánk fel szabadulásának 29. évfordu­lója alkalmából miniszteri dicséretet kapott. A VOLÁN meghirdetett mozgalomban magatartásáért idáig három kapott. Tröszt által udvariassági példamutató a közúton dicsérő lapot rójuk Kelecsénvi István nógrádsi- peki lakost, aki a község te­rületén motorozott, miután elfogyasztott három deciliter bort. Sztraka Ferenc érsekvad­kerti lakost, aki ugyancsak szeszes ital hatása alatt mo­torozott — ráadásul motor- kerékpárra szóló vezetői en­gedély nélkül. Herczeg János zsunypusztai lakost, aki a hollókői Pető- ti Tsz vontatóját vezette ita­los állapotban. Korponai László ludányha- lászi lakost, aki Szécsény bel­területén az „Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtáblával vé­dett 22. számú útra úgy haj­tott ki, hogy megállásra kényszerítette a 22-es úton haladó személygépkocsit. A pénzbírságok összege a felsorolás rendje szerint 1100, 2500, 1300 és 1000 forint. Mind a négy szabályszegő egyes számú ellenőrző láp­ját bevonták két évi időtar­tamra. Ezeken kívül még három súlyos szabálysértést említünk meg: Kovács István szécsényi lakost Budapesten érte az ellenőrzés, amelynek során ki­derült, hogy személygépkocsi­jának két első kerekén tel­jesen elkopott a gumiköpeny, és kézi fékje nem működött. Csampa István varsányi la­kos motorkerékpárja vezeté­sét átengedte Laczkó Antal­nak, aki vezetői engedéllyel nem rendelkezik. Dr. Farkas László nógrád- kövesdi lakos 83 kilométeres sebességgel vezette személy- gépkocsiját Nyíregyháza bel­területén. A pénzbírságok összege 500, 800 és 1200 forint, a jármű­vezetők egyes számú ellenőr­ző lapját egy évi időtartamra bevonták. ADAR mm. Fokozott figyelemre intenek a motoros tragédiák Az idei tavasz napsütéses, száraz időjárása kedvezett a motorosoknak. Egyre többen kapcsolódtak be a közúti for­galomba, élvezni az utazás örömeit. Sokan. főleg a fiatalabb korosztályhoz tartozók azon­ban nem veszik figyelembe, hogy évente változnak a kö­rülmények, a forgalmi viszo­nyok. és mindez nagyobb kö­rültekintést, a KRESZ szabá­lyainak szigorú betartását kö­veteli meg. Pedig a megváltozott kö­rülmények figyelmen kívül hagyása, a szabályok tudatos vagy gondatlan megszegése sokszor végzetes következmé­nyekkel járhat. A szezon kez­detén vagyunk, és máris két gyászoló család siratta el motoros fiát. akik maguk okozták tragédiájukat. Mindkét baleset elkerülhe­tő lett volna figyelmes és kö­rültekintő vezetéssel, illetve az előzésre vonatkozó szabá­lyod betartásával. A megye közútjain, sajnos, egyre több olyan motorost látni, akik megszállottjai a sebességnek, és jelenlétükkel nem kis mértékben veszélyez­tetik a közúti közlekedés biz­tonságát. Kijelölt gyalogátkelőhelye­ket olyan sebességgel közelí­tenek meg. hogy szükség ese­tén az áthaladási elsőbbség­re vonatkozó szabályoknak nem tudnak eleget tenni. Ha időben észlelik is a gyalog- átkelőhelyen haladó gyalogo­sokat, megkísérlik a veszé­lyes átsurranást, csakhogy ne kelljen várakozniuk. Olyan járműveket kerülnek ki — esetenként jobbról is —. ame­lyek a kijelölt gyalogátkelő­hely előtt azért állnak, hogy a gyalogosok részére áthala­dási elsőbbséget biztosítsanak. A közúti jelzőtáblákat nem egyszer figyelmen kívül hagy­ják, az előzésre, kanyarodás­ra vonatkozó legelemibb sza­bályokat sem tartják be. Gya­kori szabálysértés, hogy ve­zetői engedély nélkül is szá­guldoznak. Ez a szabályszegés igen veszélyes, mert a fiata­loknak amellett, hogy KRESZ- ismerettel nem. vagy csak alig rendelkeznek — a veze­tésben sincs kellő jártassá­guk. A szülők legtöbbször tisztában vannak azzal, hogy gyermekük szabálysértő mó­don vesz részt a közúti for­galomban, mégsem tesznek semmit ennek megakadályozá­sára. Kérjük a szülőket, ne ad­janak lehetőséget gyermekük­nek arra. hogy segédmotor­kerékpárral. motorkerékpár­ral vezetői engedély nélkül közlekedjenek. Ez egyéni, de ugyanakkor társadalmi érdek is. Az engedékenység, a bele­nyugvás könnyen megbosszul­hatja magát. Egy-egy megtör­tént baleset után — főleg, ha az tragikusan végződött — már késő az önmarcangolás. a bűntudat. A rendőrség a közúti el­lenőrzések fokozásával, meg­előző jellegű intézkedésekkel arra törekszik, hogy elejét vegye a tragédiáknak. Egy­maga azonban nem képes megoldani a problémákat. Éppen ezért kérjük mind­azokat. akik lakókörnyezetük­ben szemtanúi a különböző módon elkövetett durva sza­bályszegéseknek. például tud­nak a vezetői engedély hiányá­ról, ne menjenek el közömbösen a fiatalok mellett. Tegyék szóvá a szülőknek, hogy hol. mit tapasztaltak és milyen következményekkel járhat a felelőtlenség. Győri József r. fhdgy. A KBT terveiről Autóbaleset — külSnös következményekkel 'Jean Sybley, 37 éves angol háziasszony 23 millió líra kártérítést követelt és kapott egy furcsa baleset miatt. Gépkocsibalesete következté­ben ugyanis szexuális szem­pontból teljesen érzéketlenné vált. „A baleset óta testvér­ként élek a férjem mellett. Rideg, apatikus, frigid nő lett belőlem. Gyakran ok nélkül csapkodok, kiabálok a csa­ládommal”. A bíróság meg­ítélte a hatalmas összegű kártérítést. MÉG MINDIG A GYORSHAJTÁS A LEGGYAKORIBB BALESETI OK N ogräid megye eleő negyed­évi baleseti statisztikája ked­vezőbb képet mutat, mint a tavalyi első három hónapé, különösein, ha figyelembe vesszük a lényegesen nagyobb forgalmat, a gépjárművek egyre emelkedő számát. 1973. első negyedévében 86, az idén pedig csak 76 balesetet je­gyeztek fel a rendőrségen, s ez ■ kétségkívül figyelemre méltó javulást jelent. Elgon- dolkoztató viszont, hogy a balesetet okozókat jóval' több­ször leplezte le az alkohol­szonda, mint a tavalyi hason­ló időszakban. Akár az ab­szolút számot, akár az összes balesethez viszonyított arány­számot nézzük, erre a követ­keztetésre kell jutnunk. Saj­nos, ugyanez a helyzet a gyorshajtással kapcsolatban is; a tavalyi 86-ból 20, az idei 76-ból pedig 23 esetben oko­zott balesetet a gyorshajtás. Előkelő helyre tort a baleseti okok sorában a műszaki hiba is; az 1973. első negyedévi egy esettel szemben az idén már hét ízben vezetett karambol­hoz. Nemrégiben a megye köz­lekedési helyzetéről, a közle­kedési fegyelem javításának rendőri és társadalmi felada­tairól nyilatkozott lapunk ha; sábjain Liipták Gyula rendőr ezredes, a Nógráid megyei Rendőr-főkapitányság vezető­je. A probléma sokrétűsége miatt akkor kevés szó esett a Nógrá'd megyei Közlekedés­biztonsági Tanács munkájá­tól, terveiről, pedig ez is szo- , rosan kapcsolódik a tárgyhoz. — Valóiban így van — mon­dotta Lipták elv társ újabb beszélgetésünk alkalmával. — Hiszen a KBT munkája is a balesetek megelőzését szolgál­ja, a maga sajátos eszközei­vel. — Mennyiben sajátosak ezek az eszközök? — A KBT tanácsadó, koor­dináló és szervező testület, amelynek az ismeretterjesztő és propagandamunka irányí­tásában van jelentős szerepe, ezért ezzel, és nem bírságok kilátásba helyezésével vagy szigorú ellenőrzésekkel törek­szik a balesetek megelőzésére. — Hogyan értékeli a KBT- nek rövid fennállása óta vég­zett munkáját? — Véleményem, szerint töb- bé-kevésbé beváltotta a hoz­zá fűzött reményeket. Amit eddig tett: megoldotta az út­törő közlekedési őrsök egyen- sapkákkal, jelzőtárcsákkal való felszerelését. A város képébe is jól beülő baleseti híradót — hirdető szekrényt — készíttetett, amelyet Salgó­tarján főterén állítottak, fel. Megrendezte a nemzetközi kerékpáros iskolákul» megyei döntőijét. A sajtópropaganda szakbizottság egy sor közle­kedési tárgyú cikket jelente­tett meg, és több jogszabály­magyarázó propaganda-elő­adást tartott. A legutóbbi el­nökségi ülésen is sok hasznos javaslat hangzott el, ezek egyike valósult meg azzal, hogy megküldjük a szabály­sértési határozat egy példá­nyát a szabálysértő munka­adójának. — Melyek a KBT idei ter­vei? — Elsősorban a kapcsola­tok további bővítésére törek­szünk, célunk, hogy minden lehetséges fórumon szó essék a megye közúti közlekedésé­nek helyzetéről, a biztonságos közlekedés feltételeiről. Az üdéi tervek között szerepel többek közt egy, a TIT -szer­vezésében elindítani — első­sorban az új KRESZ-t ma­gyarázó — előadássorozatot. Az oktató-nevelő tevékenysé­get elsősorban a gépjárműve­zetők körében végezzük, de nem feledkezünk meg a gyer­mekek és az idős emberek tá­jékoztatásáról, óvatosságra neveléséről sem. Előadásokat szervezünk a kerékpáros és fogatolt járművek hajtői ré­szére, továbbá kiadványokat jelentetünk meg; célunk ezekkel az, hogy csak szabá­lyosan felszerelt, kivilágított járműivel vegyenek részt a forgalomban. — Tavaly nagy sikere volt a különböző KRESZ-vetélke- dőknek. Szaporitják-e ezek számát az idén? — Lesznek vetélkedők a gépjárművezetők körében, a legjobbak számára pedig me­gyei döntő is. A KISZ me­gyei bizottságával együttmű­ködve a KlSZ-korosetályúak körében és az általános isko­lákban Is rendezünk ilyen ve­télkedőket. — Mindezzel még nem me­rültek ki a KBT idei tervei, valamennyit azonban lehetet­len felsorolni. A fő cél; meg­ismertetni a KRESZ szabá­lyait, elfogadtatni a forgalmi viszonyokban bekövetkezett változásokat, megismertetni a defenzív vezetés módszereit, és tudatos fegyelemre nevel­ni a közlekedés valamennyi résztvevőjét Pedagógus önkéntesek tanácskozása Az Országos Közlekedés- biztonsági Tanács és a Pe­dagógusok Szakszervezete május 23—24-én Szolnokon rendezi meg a pedagógus ön­kéntes közlekedési rendőrök első tanácskozását. Megyén­ket a találkozón azok a pe­dagógus önkéntes rendőrök képviselik, akik az iskolai KRESZ-oktatásban eddig a legtöbb segítséget nyújtották a gyermekeknek. A XI. kongresszus tiszteletére A Volán 2, számú Vállalat teherforgalmi üzemegysége a Magyar Szocialista Munkás­párt XI. kongresszusa, vala­mint hazánk felszabadulásá­nak harmincadik évfordulója tiszteletére többek között a következő felajánlásokat tet­ték: Az üzemegység gazdasági és politikai vezetői, forgalom- irányító dolgozói minden gépkocsivezetővel negyed­évenként elbeszélgetnek a közlekedési problémákról, a felelősségérzet ébrentartása, a közlekedés biztonsága érde­kében. A balesetekről készült le­írásokat, és egyéb — forga­lom biztonságával kapcsola­tos — propagandaanyagokat rendszeresen ismertetik va­lamennyi gépkocsivezetővel. Az ittasságból eredő balese­tek megelőzése érdekében ha­vonta hétszázötven főt szon- dáztatnak, ezenkívül a mun­kahelyeken is szondáznak majd az ellenőri feladatok­kal megbízott forgalomirányí­tó dolgozók. A közúti és vasúti keresz­teződések veszélyességére, va­lamint a gyorshajtás veszé­lyeire havonként tízperces röpgyűléselcen hívják fel gép­kocsivezetőik figyelmét. tAulóshumor — Nem kocsimat? tudná rendbe hozni a A szerelő bizalmatlanul nézi az özönvíz előtti márkájú, agyonhaj- szoit kocsit. — Mi a baja tulajdonképpen? — Tudja, rettenetesen zörög. — És honnan ered a zörgés? — Ezt nehezen tudnám meg­mondani, mivel minden alkatré­sze hangot ad, kivéve a dudát. Némelyek véleménye szerint nem kellene közölnünk a halá­los és súlyos közlekedési balese­tekről készült fényképeket. Fájó emlékeket kavarhatunk fel — mondják és egyébként is mire jó az, ha felborzoljuk a kedélye­ket? Valóban; sajnos, alig volt olyan RADAR-oldal lapunkban, amelyiken ne jelent volna meg egy-egy súlyos baleset képe. Job­ban szerettük volna, ha nem kapunk ilyen fotókat, de ha már a baleset megtörtént, vélemé­nyünk szerint nagyon ie hasznos dolog hírt és képet adni róla. Akik szemtanúi voltak már egy- egy közúti tragédiának, meg­mondhatják. milyen hatást tett rájuk: hónapokig — amíg e! nem halványult a szörnyű emlék — óvatosan vezettek. Ügy gondol­juk, a fénykép látványa is óva­tosságra sarkall. Az itt látható kép pedig különösképpen. Az áp­rilis 2l-i, zagyvapálfalvi baleset • színhelyét $h**áznlia. Egv ember meghalt, egy pedig súlyosan meg­sérült. Talán hatással lesz a fény­kép azokra. > kiknek a kezébe kerül az ujaag. Veszélyes játék Az öt-hat fiatalemberből ál­ló motoros-galeri a salgótar­jáni Pécskő és Lovász József utca által határolt területen dúlja fel a lakók nyugalmát, nem beszélve a Gagarin is­koláról, amelynek bekerítet­ten udvarán fel-alá száguldoz­nak segédmotor-kerékpárjuk­kal, veszélyeztetve az ott ját­szadozó kicsinyek testi épsé­gét, talán még az életét is. Amíg az ifjak a motorokat tűráztatják, a békésebb termé­szetűek bedugják a fülüket, az idegesebbek pedig marék­számra nyelik az andaxint, különösen olyankor, ha eszük­be jut, hogy gyermekük ép­pen a játszótéren van. a cseo- pet sem szelíd motorosok kö­zelében. A legidegesebbek né­ha feltárcsázzák a rendőrsé­get, ahonnan nemrégiben is figyelemre méltó gyorsasággal küldtek a helyszínre egy gép­kocsit, és hamarosan el is kapták a randalírozó fiatalo­kat. Sajnos azonban a figyel­meztetések nem segítettek, a motorosok azóta is gyakran tűnnek fel az ablakok alatt, bosszantják a felnőtteket és rémisztgetik a kicsinyeket. A motorosok persze maguk is gyerekek, akiket elsősorban szüleiknek kellene megfékez­niük. Sajnos, nem teszik. Pe­dig ajánlatos volna, ha elkez­denék végre nevelni gyerme­küket, mert az elnéző szere- t2tnek igen könnyen nagy ösz- szegű pénzbírság lehet a vége. Sz. K. Esy kis autós-statisztika A francia közlekedés-biz­tonsági hivatal közvélemény­kutatása során kiderült: a legrosszabb autóvezetők a 18—24 éves fiatalemberek. Náluk csaknem kétszer akko­ra a közúti szerencsétlenség­ben való részvétel kockázata, mint más gépkocsivezetők­nél. A 35—44 éves vezetők bizonyultak a legjobbaknak. Az ő esetükben harmincöt százalékkal kisebb a kocká­zat. A nők életkoruktól füg­getlenül rosszabb vezetők, mint a férfiak; a közlekedő :i baleset kockázata huszonöt százalékkal meghaladja az át­lagos színvonalat. Az oldalt összeállította: Szöghy Katalin. NÓGRAD — 1974. május 8., szerda

Next

/
Thumbnails
Contents