Nógrád. 1974. május (30. évfolyam. 100-125. szám)
1974-05-30 / 124. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! 1^E1®PPÖHES2SS50P!EE$®E XXX. ÉVF„ 124. SZÁM ARA: 80 FILLÉR ÉS A MfGVÍt. JANÁCS lAFM, MÁJUS 30., C5UT( IXagy as érdeklődés as exporttermékek iránt Ü| partnerek a régiek mellett A Salgótarjáni Kohászati Üzemek termékei közismertek a világpiacon. A megye legnagyobb vállalatának termékei iránt — de különösen a sza- lagacélféleségeknél — minő áz utóbbi időszakban, mind napjainkban nagy a kereslet. A 'kereskedelmi prognózisok pedig azt bizonyítják, hogy ez a nagy érdeklődés a jövőre szólóan is érvényes. A kohászati üzemek idei exporttevékenységét vizsgálva az eredmények kedvező képet mutatnak. A május 27-i jelentés szerint az éves exportterv teljesítése valamivel a 96 százalék fölött áll. A hónap végéig azonban további javulás várható a kiszállításban, s így a gyár exportteljesítése az év első öt hónapját tekintve valószínű, eléri a száz százalékot. i Az idei év eddigi szakaszé-* nak exportszállítmányai döntően azokba az országokba irányultak, amelyek régi partnerei a kohászati üzemeknek. Természetesen számos újabb ország, illetve kereskedelmi partner is feliratkozott a vállalat termékeinek megrendelői listájára. Az a tapasztalat, amit már az év elején érzékeltünk, hogy továbbra is ’nagy az érdeklődés az export- termékek iránt, az utóbbi hónapokban hangsúlyozottan megerősödött. A világpiacon a konjunktúra továbbra is tart, s az acél valóságos hiánycikk. A vállalat nagy megrendelői között tovább fokozódott az NSZK érdeklődése a hidegen hengerelt szalagacélok iránt. De amíg az NSZK-ban az alacsony széntartalmú szalagacélok iránti igény emelkedik, addig más megrendelők a magas széntartalmú . szalagacélokat keresik. Ezt bizonyítja a nemrégiben lezajlott hannoveri vásár is, ahol a Salgótarjáni Kohászati Üzemek — a Metalimpex keretén belül — DEXION- és szalagacéltermékeket mutatott be. A tapasztalatok szerint a nyugatnémet vevők elégedettek a vállalat exporttermékeivel. De iez az elégedettség általában is érvényes. Ezt tükrözi az a tény is, hogy olyan nagy jelentőségű kereskedelmi partnerek, mint India, Egyiptom, Jugoszlávia, Svédország és Finnország, vagy Libanon és számos demokratikus ország, továbbra is szilárd és kitartó megrendelői a kohászati üzemek termékeinek.. Az utóbbi időben jelentős tárgyalások folytak Indiában, ahol a vállalat személyes képviselője meglátogatta az eddigi indiai partnereket, hogy meggyőződjön kívánságaik teljesítéséről. A harminc indiai céggel folytatott tárgyalás jelentős piackutatási eredménynyel is járt, hiszen számos különböző szalagacélféleséget rendeltek a vállalattól. Az indiai kerékpárgyárak továbbra is kérik a kerékpárabroncsanyagot, nagy igényeket jelentettek be láncanyagokbj>l, s érdeklődés tapasztalható fűrészanyagokból is. Problémát jelent azonban, hogy a vállalat nem tud elegendő terméket exportálni az igények kielégítésére. Megvolt az érdekessége a nemrégiben lezajlott Budapesti Nemzetközi Vásárnak is a kohászati üzemek számára. A vállalat kiállítását felkereste a svéd „Cyklop”-cég képviselője — akik ugyancsak kiállítottak a vásáron —, s elismeréssel nyilatkozott a vállalat termékeiről. A kohászati üzemek ugyanis csomagolószalagot szállít a svéd cégnek, amely salgótarjáni szalaggal adja el az általa gyártott csomagológépeit. Az utóbbi időszakban olyar. új érdeklődők is felvették a kapcsolatot a vállalattal, mint Ausztrália, a spanyolok s a törökök. Ugyanakkor fokozódik a kovácsolt termékek iránti érdeklődés, ami a süllyesz- tékes termékek igénynövekedésére utal. Huszonnégymillió forint tanácsi támogatás Szervizállomásokat Megyénkben növekszik a gépkocsi-tulajdonosok száma. 1971-ben négyezret tartottak nyilván, a negyedik ötéves terv végére a megyei gépkocsiállomány előreláthatólag több mint duplájára emelkedik, s eléri a kilencezer darabot. Ennek az állománynak javítókapacitás-szükséglete 500 ezer óra évenként. Jelenleg az AFIT 60 ezer, a Nógrád megyei Vegyesipari és Javító Vállalat balassagyarmati telepe 15 ezer, a MEZŐGÉP érsekvadkerti gyáregysége 2000, az ipafi szövetkezetek 14600 (lakossági szolgáltatás) a 19 magánkisiparos pedig fő-, illetve mellékállásban foglalkozik gépkocsijavítással, szolgáltatással. Ök ötvenezer óra kapacitást biztosítanak. Többnyire karosszéria-javítással és -fényezéssel foglalkoznak. A várható 1975 évi igényeket is figyelembe véve a megyei tanács szolgáltatásfejlesztési alapjából 24 millió forintot biztosított új gépkocsijavító szervizek létrehozására. A szolgáltatási alapból épül meg Kétságon, , Szécsényben és Pásztón 30 ezer óra évi kapacitással szerviz. Balassagyarmaton és Salgótarjánban a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium segítségével 100 ezer órával nő évenként a szervizhálózat kapacitása. Salgótarjánban az AFIT-szer- viz megduplázza a jelenlegi lehetőségeit, 25 millió forintos beruházással hozza létre az újabb 120 000 óra/év kapacitású létesítményét. Eredményeként a . vevő- szolgálati javítások mellett mód nyílik az összes szakipari munkák — főleg karosszéria-lakatos és -fényező — elvégzésére. építenek Balassagyarmaton hét kocsiállású 80 ezer óra kapacitású szervizállomás épül, amelyet a megyei tanács 12 millió forinttal támogat. Szécsényben és Pásztón 4—4 állású szervizállomás nyitja majd meg kapuit, amelyeknek kapacitása egyenként 30 ezer óra évenként. Ezeknek létesítéséhez a megyei tanács 12 millió forintot biztosít. A vitában a szállítási bizottság felhívta a megyei tanács terv- és építési osztályának figyelmét, hogy segítse a beruházások határidőre történő átadását. Az érdekelt szervek egyeztetik, hogy ki, hány szakembert képez az új kapacitáshoz. Végül szóba kerültek az az ötödik ötéves terv előkészítésével kapcsolatos tennivalók. Mezőgazdaságunkban ma már nélkülözhetetlen a korszerű permetezőgépek használata. A balassagyarmati növényvédő állomáson Magyar József és Csábi László a meghibásodott Haffinger univerzális permetezőgép javítását és karbantartását végzik — fodor — Mindenkit érdekel Az idén százötven millió az utakra Régi gondot jelent Nógrád megyében az utak állapota. Nemcsak a mellékutak rosz- szak,1 kátyúsak, hanem gyakran még a főútvonalak minősége is kifogásolható. így a 21-es, a 2-es és a 22-es út egyes szakaszai is balesetveszélyesek, töredezettek. Ezért jelent sokat, hogy ebben az évben több mint száz- ötvenmillió forintot költenek az utak felújítására, illetve javítására. A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy mintegy százhúsz—százharminc kilométeres útszakasz felújítás-*': végzik el Nógrádban a Kö úti Igazgatóság irányításával. A legfontosabb és legtöbbet jelentő munka az úgynevezett aszfaltszőnyegprogram. Aki mostanában Hatvan felé járt a 21-es főútvonalon, láthatta az Egri Közúti Építő Vállalat dolgozóit, amint a legmodernebb gépekkel terítették az aszfalt-beton keveréket. Ez az aszfalt-beton keverék rendkívül egyenletes út- felszínt ad. Mivel melegen keverik össze, tömör, stabil, víz- áteresztő képessége kicsi. Ennek következtében tartós; a legkorszerűbb technológia jelenleg. A modern aszfaltszőnyeg tizennyolc kilométer hosszúságban készült el a sámsonházi elágazótól a balassagyarmati elágazóig. Külön érdekességet jelent, hogy harminchatezer tonna anyagot terítettek rá az útra, és harmincmillió forintba került az eddig elkészült tizennyolc kilométer hosszúság. Salgótarjánban ugyanezt az aszfaltszőnyeget nyolcszázötven méter hosszúságban vitték fel a benzinkút és a nagyállomás közötti szakaszra. Az Egri Közúti Építő Vállalat szakemberei jó munkát végeztek, csak dicséret illeti őket. Érdemes megemlíteni, hogy még az útpadkát is kővel erősítették meg, hogy a leálló járművek ne sározzálc össze az utat. Jövőre folytatódik az aszfaltszőnyegprogram a sámsonházi elágazó és Pásztó között, valamint Salgótarján és Somoskőújfalu között egészen a határig. A megyében jelenleg is nagy munka folyik a 2-es számú főközlekedési úton. Ez a megyehatárról egészen a Rétság után következő nagyoroszi elágazón keresztül az országhatárig tart. Itt a Budapesti Közúti Építő Vállalat dolgozik. Egy réteg már elkészült a megyehatár és Rétság között. Jelenleg a második rétegen dolgoznak. Az év további hónapjaiban Rétság és Nagyoroszi között is felújítják ugyanilyen aszfalt- szőnyeggel az utat. Ezt már az egriek végzik. Az építés ezen a szakaszon huszonnyolcmil- lió forintba kerül. A megyében a legnagyobb munkákon kívül még további felújítások is folynak, illetőleg kezdődnek hamarosan. Átadják a Salgótarján—nát^újfalui út mintegy 4,5 kilométer hosz- szú szakaszát az erőműig. Várhatóan június végére fejezik be a 22-es út Balassagyarmat és Szécsény közötti szakaszát. De tervezik a munka folytatását Balassagyarmat és a rétsági elágazó között is. Balassagyarmaton felújítják a határhoz és az állomáshoz vezető utat, I de már elkészül t az acsa—erdőkürti közút mintegy 3.7 kilométeres szakasza a megyehatártól Erdőkürtig. Jelenleg az útépítő munkások a verseg—szarvasgedei úton dolgoznak. Itt a héhalmi hidat is átépítik, illetőleg a régi híd mellé egy új kerül. Végre felújítják a szuha— mátraalmási, illetve az Érsek- vadkert—Romhány közötti utat. Végezetül pedig tervbe vették Salgótarjánban — valószínűleg csak a jövő évben — a Karancs Szálló és az Arany János út közötti szakasz kiszélesítését. Maconka térségében a Zagyvára árvízvédelmi csúcstározót épít a Középdunavölgyl Vízügyi Igazgatóság. Árvízveszély idején a Zagyva vízgyűjtő területéről áramló vizet így fogják meg, és szükség szerint engedik majd tovább. Csúcsidőben átmenetileg egymillió 800 ezer köbméter vizet tudnak itt majd tárolni R \ T-zss ró ii 1 óm. maival* feiszéialás Párizsban a Pleyel-terem- ben, ahol 25 évvel ezelőtt a béke híveinek első világkongresszusa ülésezett, ünnepi est keretében emlékeztek meg a nemzetközi békemozgalom negyedszázados jubileumáról, kedden este az ünnepi est elnökségének tagjai között foglalt helyet Kállai Gyula, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfrot Országos Tanácsának elnöke is, akit mint az első Béke-világkongresszus résztvevőjét hívták meg a jubileumi ünnepségekre. Az ünnepi estet Pierre Cot volt miniszter nyitotta" meg. Bevezetőben megemlékezett a nemzetközi bekemoz- galom nagy halottjairól: Frederic Joliot-Curie profesz- szorfól, a Béke-Világtanács első elnökéről. Yves Frages- ról, Picassóról, Pablo Neru- dáról, a továbbiakban kijelentette: a béke hívei tovább folytatják küzdelmüket mindaddig, amíg végre az egész világon — valamennyi nép közös erőfeszítésének eredményeképpen — boldogság, szabadság és béke fog uralkodni. A keddi napon a BVT elnökségi ülés záróokmányait előkészítő bizottságok befejezték munkájukat. Az európai kérdéseikkel foglalkozó bizottság ülésén felszólalt Pethő Tibor, az 'Országos Béketanács elnökhelyettese, a magyar küldöttség vezetője is és hangsúlyozta: az európai problémákat illetően a legfontosabb feladat az európai biztonsági konferencia Genf- ben folyó második szakaszának minél gyorsabb befejezése és a harmadik szakasz összehívása. Javasolta, hogy a Béke-világtanács küldjön delegációt Genfbe.