Nógrád. 1974. május (30. évfolyam. 100-125. szám)
1974-05-16 / 112. szám
\ A Magyar Televízió játssza Jelenet az „Egyetemi éveim” című szovjet filmből, (május 16.. csütörtök. 20.00 b.) Jelenet Szokolay Sándor Vér nász-ábóL (május 18., szombat, 21.00 h.) Kulturális nap —délen A szécsényí járás Ipoly • menti községeiben nagy népszerűségnek örvend és szép hagyománnyal rendelkezik a minden évben megrendezésre kerülő rárósi kulturális nap. A Szécsényi járási Hivatal művelődésügyi osztálya Hollókő, Nagylóc. Nógrádsipek, Rimóc. Varsány párt-, állami és gazdasági vezetőivel egyetértésben. a széles körű érdeklődés hatására úgy döntött, hogy az idén — s minden esztendőben augusztus 20-án — a járás déli községei számára is megrendezi a kulturális napot. Az említett községek lakosságát mozgósító találkozó célja a helyi hagyományok ápolása és a közművelődési tevékenység, a kulturális élet fellendítése. Tavaszi muzsika A Nagybátonyi Állami Zeneiskola ma délután hangversenyt rendez a zeneiskola nagytermében. Ezen a kisterenyel fiókinté- zet tanulói adnak számot tudásukról. A tanárok — R. Baranyai Marianna (zongora) és V. Varjú Erzsébet (hegedű) — egész évi lelkiismeretes pedagógiai és művészi munkája, a tanulók szorgalma. és nem utolsósorban a szülők eddigi gondoskodása, és áldozatvállalása biztosítja ennek a rendezvénynek a sikerét. A belépés díjtalan — minden érdeklődőt szeretettel várnak 1 .Rózsa völ gyi-hetek" Legyen Balassagyarmat a házigazda! tosan hivatkoztam a történészekre, mert Rózsavölgyi nem csak virtuóz hegedűművész, hanem a maga területén politikus is, aki a reformkor közéleti megnyilvánulásaiban — zenei síkon — jelentős szerepet vitt. Kétségtelen, hogy egyik előharcosa a zsidó ,val- lású magyarok társadalmi és politikai emancipációjának, és ezzel együt a feudális kötöttségek felszámolásának. Ezért sokan — főleg a kormánykörökben — nemigen kedvelték. Erre nézve jellemző, hogy a II. József korában családjára rákényszerített Rosenthal vezetéknevét már 1824 júniusában Rózsavölgyire változtatta, de hivatalosan csak 22 év elteltével. 1846-ban engedte meg számára a névmagyarosítást a helytartó tanács. - Hányatott élete során mindig figyelemmel kísérte szülővárosa és megyéje, Nógrád vármegye életét, politikai magatartását. Amikor 1836-ban elkészült a balassagyarmati megyeháza új épülete — amit a nemesség saját megadóztatása árán, a jobbágyok megterhelése nélkül hozott létre, ami akkor „forradalmi” tét: volt — az „Emlékhangok magyar nemzeti nótákban” című művét „Nógrád vármegye karainak és rendéinek ajánlva” adta ki. — Mi sem természetesebb, hogy a haladás ellenfeleinek egy csöppet sem tetszet az ilyen „zenészi” magatartás. Baj volt az is, hogy Rózsavölgyi a divatos olasz és német zene stílusa helyett a magyar népi motívumokat használta fel, és fejlesztette tovább műveiben. Kétségtelen, hogy a Lavotta János (1764—1820), Csermák Antal (1774—1822) és Bihari János (1764—1827) zenéjében megnyilvánuló népi dallamvilág összegezője — egy zenei korszak fejlődésének mintegy lezárója — de egyúttal továbbépítője is, aki nagy hatással volt Liszt (VIII. magyar rapszódia) és Erkel művészetére. Egyik 1845-ben írt csárdását Erkel Ferencnek ajánlotta, aki meleghangú levélben köszönte meg, és többek közt ezeket írta: „én is azon számos barátja közé tartozom, alakja is, és ezért javasoltam kik önnek nemzeti zenénk köA megye! idegenforgalom helyzetével foglalkozó társadalmi bizottság legutóbbi ülésén szóvá tettem, hogy miért nem rendezünk Balassagyarmaton évről évre visszatérő, a zeneművészek, a zene- és művelődéstörténészek országos találkozójává alakítható „Rózsavölgyi-hetet”? — Indokaim — amik iránt azóta is többen érdeklődtek — a következők: Rózsavölgyi Márk — aki 1787-ben vagy 1789-ben született Balassagyarmaton — nemcsak a XIX. század első felének jelentős zeneszerzője, a verbunkoszene utolsó nagy képviselője, és azt társastánccá finomító alakítója, a „csárdás” megteremtője, hanem a magyar forradalmi- ságnak és művelődéstörténetnek is kimagasló alakja. Rózsavölgyi nagyvonalúságát, tömegeket lelkesítő zenéjének forradalmi tettekre buzdító mivoltát ifjú barátja, Petőfi Sándor, már korán felismerte és magáévá tette. Bizonyítja ezt, hogy 1844-ben a Pesti Hírlapban írt támadással szemben a Pesti Divatlap hasábjain védelmébe vette a művészt, és amikor az 1848. január 23-án eltávozott az élők sorából, a „Rózsavölgyi halálára” című költeményében leszögezi az utókor számára is, hogy amikor dalai felcsendülnek a hegedűk húrjain: Akkor aztán bízni kezdünk magunkba’ telik még mi tőlünk is nagy munka, Hogy kivirít még a magyar nép fája, S lombjait majd isten ember csodálja, Isten ember csodálja! Petőfi vonzódása Rózsavölgyi személyéhez több mint az idős barátnak kijáró szokványos elismerés, mert indítéka a népi hagyományokra alapozva alkotó, művészi tevékenység megbecsülése. Éppen az, amiért szülővárosa — ami egyúttal Madách és Mikszáth városa — eddig is ápolta emlékét. Rózsavölgyi azonban nemcsak Balassagyarmat szülötte, hanem a magyar zene- és művelődéstörténet jelentős hatásáról. Ez azonban nem egy ember, hanem egy egész kutatókollektíva feladata, mert csak ez képes sokszínű életét — sok elfelejtett vagy fel nem tárt részletével együtt — a maga igazában ábrázolni. Ennek a munkának a megszervezése lenne az egyik feladata a „Rózsavölgyi-heteknek”, illetve az azokat rendező balassagvarmati illetékeseknek. — Ha azt akarjuk, hogy a múlt értékei ne vesz- szenek el — márpedig ezt akarjuk — akkor többet és jobban kell foglalkoznunk Rózsavölgyi Márkkal is. Váltsuk valóra Petőfi óhaját: Ébredj föl, vén muzsikus. vén barátom, Hadd búsuljunk, lelkesedjünk nótádon... Hiszem és remélem, hogy erre van módunk és erőnk, mert megyei és városi berkekben már ma is sok lelkes híve van Rózsavölgyi kultuszának. Dr. Belltzky János Ai ünnepi könyvhét Szociológusok. közgazdászok. statisztikusok, publicisták cikk- és tanulmányavűi- teménve a magyar munkásság felszabadulás előtti életét mutatja be. Nagyobb része — Szabó Ervin. Varga Jenő. Alpári Gyula. Molnár Erik. Gereblvés László. Veres Péter — politikailag és érzelmileg is elkötelezettje a munkásosztály ügyének. A másik csooort — Somogyi Manó. Szabó Zoltán — nem a munkásmozgalom felől, hanem mintegy „kívülről” közeledett a muinkáskérdéshez. Mégis: mindkét csooort közös vonása a szenvedélyes igazságkeresés. törekvés egv döntő jelentőségű társadalmi osztály valóságos viszonyainak feltárására. A vizsgálatok kiterjednek a magyar munkásság kialakulásának sajátos feltételeire. összetételére, és rétegződésére. vidéki utánpótlására. lakás- és életviszonyaira, munkakörülményeire, átlagos életkorára, erkölcsére, kultúrájára és gondolkodásmódjára, más társadalmi osztályokkal való kapcsolataira. az egves iparágak, és gvárak munkásainak sajátos körülményeire. Hogy hogy szülővárosa legyen a nagy művész országos kultuszának a központja. Rózsavölgyi valódi arculatát és tényleges jelentőségét csak a történelemmel mélyebben foglalkozók tudják kihámozni a róla szóló különböző értekezésekből, vagy a közkézen forgó, 1965-ben megjelent Zenei Lexikon életrajzi és művészeti adataiból. Tudarüli kitűnő tehetségeit, s érdemeit méltányolni, becsülni tudják”. — Ezek a barátok, idősebbek és fiatalok, Rózsavölgyi zenéje mellett, és zenéjén lelkesültek egy jobb társadalmi rend bekövetkezését magával hozó jövendő alappilléreinek lerakása során. Még sok mindent, lehetne elmondani Rózsavölgyiről és Láaxló Lajost Uránbányászok RÉSZLETÜK A GONDOLAT KIADÓNÁL AZ IDEI KÖNYVHÉTRE MEGJELENŐ RIPORTKONYVBOL — Csak maga elé nézzen, se le, se föl! Egyre kevesebb az erőm, a kattogás most már teljesen bevette magát az agyamba, mást nem is hallok, csak ezt, közben a lábam dermed, merevedik, s aztán megáll. Lenézek. Alattam imbolygó fény, — Csak felfelé lépjen, ne féljen... De én már nem tudok továbbmenni. Arra gondolok, ha visszalépek, és megcsúsznék. lesodornám az alattam levőt. Itt pedig nem maradhatok. Nem marad más hátra, én is ordítok. — Ha nekem adják az egész bányát, akkor se tudok tovább... Már indulok is vissza, csökönyös, konok elszántsággal. Az aknász kénytelen hátrálni. Sehova se nézek, csak a lábam rakom, a tömegvonzás törvényei szerint egyre lejjebb nehezedek a vasfogakra, mígnem a botorkáló csizma biztos talajra lép. Kobakom alól csurog a verejték, a hátamon is izzadtság csiklandoz. Az aknász éli, és maga elé néz. Tudom, hogy csak a jól neveltség tartja attól vissza, hogy kinevessen. Megvárjuk az üzemvezetőt, és aztán ismét előre. Egy darabig mindhárman hallgattunk, én szégyenemben, ők udvariasságból. Aztán mégiscsak szólnom kell. 4 NÓGRÁD — W74. május csütörtök j — Nincs olyan feltörés, amihez nem kell létrát mászni? ' Megállnak, egymásra néznek, aztán az üzemvezető diplomatikusan megszólal. — Nincs, mert olyan nem is lehet, elvégre azért feltörés, hogy felfelé haladva bányásszuk az éx'cet. De érzékeltetni azért tudjuk, majd, hogy milyen. Elmegyünk egy olyan munkahelyre, ahol már befejezték a termelést, és éppen az utolsó sziklákat rakják csillébe. Ott nem kell mászni. Gyalogolunk vagy ötszáz métert. Beszélgetünk. Az üzemvezető — egykori szénbányász, aki a szverdlovszki egyetem ösztöndíjasként szerzett mérnöki diplomát — panaszkodik. Nehéz, nagyon nehéz dolgozni ebben az aknában, ahol most is vagyunk, nyolcszázhúsz méterre a föld alatt, vagyis Magyarország legmélyebb pontján, ahol negyven fokos hőséget lehelnek a sziklák, ahol, ha rá- fröccsentik a hűsítő vizet, pattogni kezd a szikla, borotvaéles sziklapattintások fröcs- csennek róla, és ez a szikla nagyon kemény. Keményebb a betonnál, és hússzor keményebb, mint a szén, olyan, mint az üveg. Három hónapja kezdték meg itt 'a művelést, de még mindig nem tudtak akklimatizálódni az emberek, akik eddig fele ilyen mély bányában,' s természetesen kisebb melegben dolgoztak. A munkások egytizede felmondott az elmúlt negyedévben, akik vállalták a mély szinteket, nehezen bírják, de már valószínű, hogy itt maradnak. Az emberek kétharmadrészt falusi származékok. Közülük is sokan elmentek, amikor bemutattuk nekik az aknákat. Legalább négyötöde a jelentkezőknek megpucolt. — Én is közéjük tartoztam volna. Az a létra, az a kopogás nem megy ki a fejemből. — Tériszonya van. Nem kellett volna lenéznie. Egyébként van néhány bányász is, aki nem tud mászni. Azokat más munkahelyre küldjük. Sajnos, sok a meredek fejtés, harmincöt—negyvenöt fokos dőlésűek, ezekbe létrán kell felmászni, sokszor hason kúszva termelnek bennük. Van, ahol ötven—hatvan méter hosszú létrán kötélhágcsón másznak fel a fejtési üregekbe. Megborzongok. Sohse tudnám megszokni. — És a kopogás? Az aknász most már nem tartja vissza a nevetését. — Megbocsát, azt hittem, észrevette, hiszen többször lenézett. feltekintett. Api-ó kövek hulltak le a munkahelyről. azok verték a műanyag kobakot géppuska kattogáshoz hasonlóan. (Folytatjuk!) Műveltség - teljesebb emberi élet Ma már illúzió azt hinni, hogy a műveltség, a szakképzettség egy életre szólóan megszerezhető. Általános vélemény, hogy tízévenként, de egyes területeken még gyoi sabban, elavulnak az ismeretek. Kit nevezhetünk műveit embernek? Mi a legfőbb tartalma a műveltté válás folyamatának? Mennyire döntő ebben az iskolai végzettség? Vajon a művelődés hogyan hat életünk egészére, milyen szerepe van a munkában, a termelésben, a közéletisegben? „Megtanulni embernek lenni — én ezt látom a művelődés, a műveltség lényegének” — A szocialista brigádveze tők klubjának egyik tagja ezzel a szép gondolattal próbált választ adni a fenti kérdésekre a beszélgetés során. Harmincketten gyűltek össze a megalakulás utáni első összejövetelen a salgótarjáni József Attila Művelődési Központ klubtermében. Nem értekezlet, nem tanácskozás, hanem jó légkörű, igazi összejövetel volt ez a találkozás. A közművelődési határozatban kitűzött feladatoknak egy részét a közművelődési szakembereknek, a társadalmi szervek illetékeseinek kell alaposan megvizsgálni, elemezni, a megyére vonatkozó célokat kitűzni. De a határozat egésze szinte közvetlenül a dolgozókat, a munkásokat érinti — ez derült ki a témáról folyó vita során. — Régen a munkásokra jutott valamennyi érettségizett, ma a munkások között nő a számuk. Ezt nagyon jónak tartom, de a továbtanulás, a munka melletti iskolába járás még nem zökkenőmentes. Ügy kellene szervezni, hogy ne csak „esti” legyen az esti tagozat — igazodjon jobban a termeléshez a tanulás: aki délutános, járhasson délelőtt. Persze, tudom, hogy ma még ehhez hiányoznak a tantermek. Sokat foglalkoztatott az is, vajon elegendő időt tölte- nek-e a szakmunkástanulók az üzemekben; a három évből alig egy esztendőt. Ez kevés a munkássá váláshoz! Ez az utóbbi megjegyzés indította el a hangos gondolkodást. — A háromévi tanulás után nem várhatunk kész, mindenhez értő munkásokat. Mi sem voltunk azok 17—18 éves korunkban! Az iskola célja az alapok lerakása. Ezért sem baj, ha az elméleti tudásuk biztosabb, mint a gyakorlati munkájuk. A korszerű gépekhez friss ismeretek, alapos szaktudás kell — ha ezt megszerzik, akkor a gyakorlati fogásokat is hamarabb elsajátítják. — Nagyon sok múlik a brigádokon; alakítja és jellemzi is a gyári kollektívákat a tanulókkal való foglalkozás. Hiszen a brigádmozgalmat tulajdonképpen azért hozták létre, hogy a közösség nevelő ereje, a szakmai tudás cseréje, a közösen vállalt feladatok megoldása közelebb hozza egymáshoz az embereket, segítse a beilleszkedést, az emberi kibontakozást. Emberi kibontakozás — ez a magatartástól, az életformától is függ — és mint a beszélgetés bizonyította, a szocialista brigádok többségében felismerték, hogy ezt a kulturális vállalások tartalmassága elősegítheti. A vállalások elbírálásánál sokszor előnyösebb helyzetbe kerülnek a műszakiak: többet újíthatnak, „mntatósabbak” a kulturális vállalásaik. Vajon mi a nagyobb érték: a középiskolai végzettség megszerzése, az állandó tárlatlátogatás, vagy az, hogy egy fizikai brigádban kialakul az önművelés igénye, negyvenen felüliek is vállalják az általános iskolai végzettség megszerzését? Egy másik probléma: nem egységes az elért címek jutalmazása sem. Pedig a nagyobb összegű jutalom, új, közös élményekhez, kirándulásokhoz juttatná a brigádot, segítené a magasabb fok elérését. — A műveltségben nem az ismeretek mennyisége a döntő, hanem az érzékeny, az emberi kapcsolatok kulturáltsága. — A mi 27 tagú brigádunkban írástudatlan is van, mégis, gyakran igen hasznos hozzászólásokkal segítenek egy-egy probléma megoldásában. — Azért azt sem mondhatjuk, hogy az ismeretek, az ideológiai, politikai és általános műveltség nélkül biztonsággal, határozottan részt vehetünk ebben. — A munkában és a művelődésben a magatartás, a hozzállás, az igényesség a döntő. Hiába épít valaki magának palotát, sokszobás lakást, ha az alagsorban lakik, és hiányzik a fürdőszoba, nem él kulturáltabb körülmények között, mint régen. Kiragadott részletekkel, néhány gondolat felvillantásával próbáltam érzékeltetni a kétórás beszélgetés hangulatát. Kiss Aurélnak, aki a megyei pártbizottság képviseletében rövid vitaindítót tartott, és Korill Ferencnek, aki a József Attila Művelődési Központ klubjában ez alkalommal a vita vezetését vállalta, nem volt nehéz dolga, mert a klub tagjai a vélemény- és tapasztalatcsere lehetőségét érzik a klubfoglalkozásban. Érdeklődéssel várják május 22-ét, amikor László-Bencsik Sándorral találkozhatnak, és folytathatják a beszélgetést. G. Kiss Magdolna
