Nógrád. 1974. május (30. évfolyam. 100-125. szám)

1974-05-15 / 111. szám

Legnagyobb és legerősebb osztály

A munkásosztály vezető szerepe, erre való alkalmassága napjaink társadalomtudományi és politikai vitáinak egyik fő kérdése. Sokakban felmerült a kérdés, hogy a proletariátus úgynevezett felhígulása (vagyis volt paraszti és kispolgári elemek nagyarányú beáramlása az osztály soraiba) hogyan hatott a munkásosztály vezető szerepére. Más szóval, egyáltalán eljutott-e a munkásosztály túlnyomó többsége történelmi hivatásának felismeréséig.

Mégis, a munkásosztály vezető szerepének további erősítésére irányuló törekvéseknek reális lehetőségei vannak. Ezek az objektív viszonyokban, s a munkásság szubjektív tudatának fejlődésében találják meg biztosítékukat. Nemcsak, és nem is főleg azért, mert ma már a munkásosztály fejlődését nem a „felhígulás”, hanem az osztály egységesülése, modernizálása, általános és szakmai felkészültségének növekedése jellemzi, hanem azért, mert a munkásosztály a termelés társadalmi rendszerében elfoglalt helyénél fogva társadalmunk élenjáró osztálya. Vezető szerepe tehát objektív helyzetéből következik, és ez természetesen visszatükröződik szubjektív tudatában is.

Mitől függ a munkásosztály vezető szerepének érvényesülése? Erre a kérdésre válaszolva Lenin négy tényezőt sorol fel: „1.) a létszámától;

2.) az ország gazdaságában játszott szerepétől; 3.) a dolgozók tömegével való kapcsolatától; 4.) szervezettségétől”.

Mi a helyzet nálunk? A munkásosztály a foglalkoztatottak 58 százaléka, mintegy 2,9 millió fő. A nemzeti jövedelemnek számarányánál jóval nagyobb részét, háromnegyedét állítja elő. A szocialista építés időszakában erősödött szövetsége a szocialista útra lépett parasztsággal, és értelmiséggel. Élén a marxizmus—leninizmus eszméit az ország sajátos viszonyaira alkalmazó, harcokban edzett, tapasztalt élcsapat, az MSZMP áll, s csaknem az egész munkásságot összefogja az immár évszázados szak- szervezeti mozgalom.

A munkásosztály tehát társadalmunk legnagyobb és legerősebb osztálya. Vezető szerepe ma is azon alapul, hogy a legérdekeltebb a szocializ- lizmus eddigi vívmányainak védelmében, hiszen további felemelkedésének egyetlen útja a szocializmus építése.

A munkásosztály állítja elő a termékek többségét, biztosítja az ország gazdasági vérkeringésében olyan fontos szállítás, közlekedés fejlesztését, a mezőgazdaság technikai fellendítését. Emellett a megtermelt értékek legnagyobb fogyasztója. A kibontakozó tudományos és technikai forradalom előrehaladásában az értelmiség, különösen a műszaki értelmiség mellett a munkásosztálynak döntő a

szerepe: a tudományos és technikai forradalom feltételeinek megteremtője, és szaktudásával, képzettségével

alapvető tényezője.

A munkásosztály a szocialista fejlődés során jelentős mértékben modernizálódott. Ebből a szempontból a legfontosabb, hogy a bányászatban, gyáriparban, építőiparban foglalkoztatott fizikai munkásság aránya a munkás- osztályon belül mintegy 60 százalékra növekedett. A mezőgazdasági munkások aránya 8 százalékra csökkent. A szállítás és hírközlés területén a munkások több mint 10 százaléka, a kereskedelemben 11,5 százaléka, az egyéb szolgáltatási ágakban 6,5 százaléka és 3 százaléka a nem termelő ágakban dolgozik. Mintegy 200 ezer fő a munkásosztály legképzettebb rétegének, a termelés közvetlen irányítóinak (művezető, csoportvezető, technikus) a száma.

A munkásságon belül tehát nemcsak politikai öntudat, hanem az egyes munkásrétegek objektív helyzetének, munka- és életviszonyainak tekintetében is jelentős különbségek vannak. Ezért a párt, a munkásosztály vezető szerepének megvalósításában a legtipikusabb munkáscsoport, az ipari munkásság, azon belül is az állami szocialista ipari nagyüzemek dolgozóinak helyzetéből indul ki. Ennek a munkáscsoportnak az érdekeiben jut legáltalánosabban kifejezésre az osztály egészének érdeke, s ennek a munkáscsoportnak a munka- és életviszonyai fejlesztik leginkább a munkás- osztályra jellemző tulajdonságokat.

A nagyüzemi munkásság ipari munkásságunk döntő része. Egy 1970- ben végzett felmérés szerint az állami iparvállalatok átlagos munkáslétszáma 1340 fő. Különösen magas az egy vállalatra jutó munkáslétszám a bányászatban és a kohászatban, s iparunk technikai fejlődésének fontos mutatója, hogy legmagasabb a híradás- és vákuumtechnikai iparban (3170 fő). Iparunk és ipari munkásságunk nagymértékű koncentráltságát azonban mégjobban mutatja, hogy az MSZMP KB 1972. novemberi határozata alapján kiemelt 50 nagyüzem foglalkoztatja az ipari munkásság 40 százalékát, adja az ipari termelés értékének mintegy felét, és az ipari export kétharmadát. Feltűnő ez az erőteljes koncentráció, különösen, ha ösz- szevetjük a felszabadulás előtti helyzettel, amikor az ipari proletariátusnak mintegy 40 százaléka kisüzemi munkás volt.

Milyen ez a nagyüzemi munkásság? Átfogó adatok hiányában az 1970—1971-ben a Csepel Vas- és Fémművek munkásairól végzett vizsgálatra hivatkozom, amely bizonyította, hogy a „Vörös Csepel” (és a nagyüzemek álta' Iában) politikai arculatában, felszabadulás előtti önmagá- h. viszonyítva, s a jelentősen megnövekedett magyar iparon belül is megőrizte ki emelkedő, élenjáró szerepét.

Hazánk munkásságának országos átlagban 36 százaléka paraszt-, 58 százaléka munkásszármazású. A Csepel Művekben az előbbiek aránya 23 százalék, az utóbbiaké pedig 62 százalék. A gyáróriás munkásságának összetétele tehát a szociális eredet szem pontjából is jobb az átlagnál. Ami a szakmai képzettség szerinti összetételt illeti, a szakmunkások aránya meg felel az országos átlagnak, a betanított munkások aránya 44 százalék, míg az országos arány 38 százalék. A segédmunkások aránya alacsonyabb Csepelen, mint az országos átlag.

A Csepel Művekben a dolgozók közel 22 százaléka párttag, s mintegy 94 százalékuk tagja a szakszervezetnek, a munkásfiatalok 33 százaléka KISZ-tag, a 10 évnél régebben a gyárban dolgozó törzsgárda az összes dolgozóknak a felét teszi ki. 1970-ben közel 2000 brigád indult versenyre a szocialista címért, és több mint 1200 el is nyerte. A szocialista brigádokban dolgozók száma meghaladta a 19 000-et.

Csepelre — de bizonyára más nagyüzemekre is — jellemző a munkásdinasztiák kialakulása, amelyek tagjai mindig magasabb fokon, új elemekkel gazdagítva hordozták, vitték tovább az apák, nagyapák forradalmi tradícióit, a legjobb munkáshagyományokat.

Lenin — a nagy francia forradalom példájára hivatkozva — írta egyik művében, hogy a jakobinus diktatúra „csak úgy dobálózott a széles körű rendszabályokkal, de ezek megvalósításához nem volt meg a kellő támasza, még csak azt sem tudta, hogy az egyik vagy másik intézkedés megvalósításánál melyik osztályra kell támaszkodnia.”

L

enin figyelmeztetése azt jelenti, hogy amíg az osztályok megmaradnak — tehát a szocialista építés egész időszakában — az egész nép érdekeit kifejező közös cél megvalósításában, a szocializmus építésében egy meghatározott osztályra, a munkásságra kell támaszkodni, egyértelmű osztálypolitikát kell folvtatni.

Blaskovits János, az MSZMP KB politikai főiskolájának tanszékvezető tanára

Automata gépsorok készítik a keresett sodrott kábeleket, huzalokat a Magyar Kábel Mű* vek balassagyarmati gyárában, a mai NÓGRÁD-nap helyszínén

üzemi demokrácia érdekében

Példamutató bizalmiak

A ZIM salgótarjáni gyárában a szakszervezeti bizottság értékelte a bizalmiak munkáját. Tíz műhelybizott- ság keretében 138 szakszervezeti bizalmi, és ugyanennyi helyettes tevékenykedik.

Munkájuk az utóbbi időszakban fokozatosan javul. Ehhez hozzájárul az is, hogy a szak- szervezeti bizottság rendszeresen tájékoztatja őket. és így általában jobb a kölcsönös információs tevékenység.

A szakmai munka mellett egyre inkább előtérbe kerül a párton kívüli dolgozók között végzett tudatformáló tevékenység. A bizalmiak többsége rendszeresen foglalkozik az általános műveltség kérdésével, szervezi a dolgozókat a 7—8. osztály elvégzésére. Többen példamutatásukkal járnak az élen. Különösen így van ez a csiszoló és a galvanizáló üzemrészben.

A legutóbbi választás óta a bizalmiak szakmai hozzáértése sokat javult. Sok segítséget tudnak adni a gazdaságos termelés, a minőség javítása érdekében, és hozzáértéssel mérlegelnek bérkérdésekben. Jól segítik a művezetők munkáját. A szocia- lista brigádmozgalom fejlődése könnyíti munkájukat. Összefognak a szocialista brigádvezetőkkel, és így a kölcsönös információ alapján a dolgozók jobban értesülnek a vállalat terveiről, gondjairól, életéről,

A üzemi demokrácia fejlesztésében nagy szerep hárul a szakszervezeti bizalmiakra. A termelési tanácskozások előkészítésében rendszeresen részt vesznek, és esetenként a bizalmicsoportok véleményét tolmácsolják a hibák megszüntetéséért.

Az utóbbi időben egyes területeken különösen jól fejlődött a bizalmiak, és a termelést közvetlen irányítók munkakapcsolata. Tapasztalható a zománcozóüzemben, a mintaműhelyben, és más területeken. A bizalmiak több ötlettel, javaslattal segítik a művezetők munkáját. Maga a művezető is igényli ezt és ha problémája van azt a bizalmiakkal megbeszéli. Sajnos, ez ma még nem mindenütt érvényesül. Egyes művezetők még nem tartják partnernek a szakszervezeti bizalmit, nem hallgatják meg véleményét. mintha tekintélyük csorbulását féltenék ettől. Kevesebb a bizalmiak kezdeményezése, ha van véleményük; javaslatuk, azt inkább a különböző fórumokon, a szak- szervezeti taggyűlésen, összevont bizalmi értekezleten mondják el. Ez tapasztalható a szerszámműhelvben és a sajtolóüzemben. Pedig menynyivel hatékonyabb lenne a munka, ha a közös problémákat időben, a helyszínen megtárgyalnák.

A szervezeti élet alappillérei a bizalmiak, akiknek nagy részük van abban, hogy sokat fejlődött a szervezettség, a tagdíjfizetési készség. Kétségtelen azonban az is. hogy az üzemi demokrácia továbbfejlesztése a bizalmiak munkájának további erősítését követeli. El kellene érni minden területen, hogy bér-, jutalmazási, üdülési kérdésekben, és mindazokban a dolgokban, ahol a bizalmiak véleménye döntő, ez érvényesüljön. Az információs munkát tovább kell javítani. Egyrészt a fentről jövő véleményekről és nem utolsósorban a’ dolgozókat foglalkoztató kérdések rendszeres továbbításáról van szó. Az információ ugyanis csak kölcsönösen válhat lendítő erővé.

Molnár István

Teljes üzemmel működik a tolmácsi Lókosvölgye Termelő- szövetkezetben a forrólevegős lucernaszárító. Topolcsik Gá- borné és Drajkó Imréné (képünkön) már több mint másfél évtizede dolgoznak a közösben. Naponta sok mázsa lucernát raknak a szárítóba

Fiatalok a termelöszocetftvsetben

Szállingóznak vissza — Kálióra

A kallói „Üj Tavasz” termelőszövetkezetben a régi tavaszokat emlegeti Dora János, a gazdaság elnöke, amikor a határ még hemzsegett a fiataloktól. Rég volt, a szövetkezet megalakulását követő években.

— Sok nehézséggel küzdöttünk. Az alacsony bérek, a mostoha körülmények nem csábították a falu fiataljait. Akik voltak, azok is az iparban kerestek munkalehetőséget — mondja Dora János.

Nyolc éven keresztül egy munkaegységre harminc forint, vagy ennél is kevesebb jutott. Így, ha egy-két százassal többet ígértek a budapesti Ikarusnál, a 21. számú Állami Építőipari Vállalatnál, a fiatal gyorsan felcserélte a mezőgazdasági munkát, a gyárival. A fővárosban dolgozó falubeliek elbeszéléseikkel vonzották az itthonmaradottakat:

— Nem nyolc órát dolgozol, fürdő, öltöző, biztos pénz...

— Ezek az érvek döntően hatottak.

1969-től csökkent a „kivándorlás”. A dolgozók látták, hogy javultak a kereseti lehetőségek, a gépesítés fokozásával a munka is könnyebbé váit.

— Az ipari munkások figyeltek bennünket. Ügy mondták: jövőre már nem

tudjuk ezt biztosítani. Aztán látták, hogy egy év múlva még kedvezőbb lett a helyzet, a gazdaság kezdett a lábára állni. Már mi is versenyezhettünk. Módosítottunk a bérezésen, megjelöltük a fizetés állandó napját, a háromezer forintot a fiatalok helyben is megkereshették — sorolja a változás okait az elnök.

Reggelente még most is 8— 10 autóbusz indul a községből a fővárosba. Az utóbbi években azonban már néhány megszokott arc hiányzik a járművekről. Többek között Tóth Lajos, Czeba János, Balia János, Benedek István, Dora László tért vissza a gazdaságba, vagy választotta első munkahelyének.

A termelőszövetkezet vezetői minden lehetőt megtesznek azért, hogy fiatalítsanak. Ez tükröződik az átlagéletkor alakulásából. Hat évvel ezelőtt 65 évet mutatott a statisztika, azóta ez a szám 55- re csökkent. Akkor nt-ott bukkant fel tizen- vagy huszonéves dolgozó.

— A jó kereset mellett igyekeztünk tűrhetőbbé tenni a munkakörülményeket. Megoldottuk a munkahelyre való ki- és beszállítást. Közéli elképzeléseink között szerepel egy szociális létesítmény megépítése, amelyben, ha igény van rá, biztosítjuk az üzemi étkezést. Sokat adunk a törzsgárdatagok megbecsülésére. Minden ledolgozott év után jövedelmük fél százalékát hűségjutalomként megkapják a tagok — magyarázza beszélgetésünkbe kapcsolódva Kelemen Gyula, a párt- alapszervezet titkára.

Mindezek hatására a fiatalok kezdenek visszaszállingózni a gazdaságba. A tsz-veze- tők nem árulnak zsákbamacskát: háromhónapos próbaidőre veszik fel a jelentkezőket, akiknek dönteniük kell, hogy tagként akarnak-e a termelő- szövetkezetben dolgozni.

A húszéves Török Béla például tagként dolgozik, traktorvezető:

' — Máshol még ennyit sem keresnék — mondja a fiatalember. — Havi átlagom háromezer forint felett van. Kéthetenként szabad szombatos vagyok, s így tűrhetőbb a napi tízórás munka. A jól dolgozók külön elismerést kapnak. Én például Csehszlovákiában és Lengyelországban voltam jutalom kiránduláson.

Barátja Varga József az építőktől jött vissza, s nem bánta meg:

—A fizetéstől többet kapunk a tsz-ben. A lakásépítéshez tízezer forintot adnak, s mindezt egy hároméves szerződés ellenében...

A tsz-vezetők a legfiatalab- bakkal, az általános iskola végzős tanulóival igyekeznek megszerettetni a mezőgazda- sági munkát. Az évente húsz nyolcadikos közül azonban csak elvétve akad egy-kettő, aki a gazdaságot választja.

— A szülők befolyása a döntő. Mintha lebecsülnék azt a munkát, amit maguk is végeznek — jegyzi meg a párttitkár.

A körülmények azonban egyre csábítóbbak lesznek, s a káliói tsz-vezetők remélik, hogy a fiatalok visszatérése a gazdaságba tovább tart.

NÓGRÁD — 1974. május 15., szerda