Nógrád. 1974. március (30. évfolyam. 50-76. szám)
1974-03-08 / 56. szám
tenyésztési szakirányú iizemmérnökképzés a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskolán A Kaposvári Mezőgazdasági Főiskolán a baromfi- és egyéb kisállattenyésztési karon 1972-ben hároméves képzés formájában kezdődött a szakosított üzemmérnökképzés. A Kaposvári Mezőgazdasági Főiskolán végző hallgatók üzemmérnöki diplomát szereznek, és a szakosított baromfi-, nyúl-, prémesállat-tenyésztő és halászati üzemek vezetésére alkalmas szakemberekként hagyják el a főiskolát. A kisállattenyésztés iránt különös érdeklődést tanúsító szakközépiskolai, illetve gimnáziumi érettségivel rendelkező diákok jelentkezésüket a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskola tanulmányi osztályára adhatják le március 31-ig. A hallgatók az első három félévben alapozó tárgyakat hallgatnak. A III. félévtől kezdve kezdődik a szakosodás, és a hallgatók igen jelentős óraszámban a következő kisállattenyésztési témakörű tantárgyakat hallgatják: haltenyésztés, tyúktenyésztés, pulyka- és gyöngy- tyúktenyésztés, lúd- és kacsatenyésztés, valamint nyúl- és egyéb’ prémesállát-tenyésztés. A főiskolán elméleti oktatáson kívül igen korszerű gyakorlati oktatási bázis szolgálja a képzési célt. Számos állami gazdaság és kutatóintézet is közreműködik a tantárgyi gyakorlatok színvonalának és hasznosságának növeléséhez. A kifejezetten kisállattenyésztési jellegű tantárgyak mellett a hallgatók egyéb állattenyésztési ágazatok elméleti és gyakorlati ismeretanyagával is megismerkednek. I 21. sz. út párhuzamos szakaszának építése miatt szükséges a zagyvapállalvi felső temető — ff vasút és katonai emlékmű közötti részének — kiürítése. A Salgótarjáni városi Tanács VB | műsiaki osztálya kén azokat a hozzátartozókat- akik még nem jelentkeztek sürgősen jelentkezzenek a műszaki osztályon KIVITELEZÉSBEN előkészítésben jártas építészmérnököket és technikusokat azonnali belépéssel felveszünk Fizetés a t2/l97l MÉM sz. rendelet alapján. Jelentkezés a vállalat főmérnökénél személyesen, vagy írásban. Cím: ÉPSZÜV. Szécsény, Rákóczi út 139. JÓL képzett technikus erősáramú végzettséggel, 10 év épületgépész-gyakorlattal (H év tervezés, 4 év kivitelezés) munkahelyet változtatna. Ajánlatokat. „Cserelakás van’* jeligére az egri hirdetőbe» A3» flOhírcletések rátört gyors- és gépírói gyakorlattal, valamint műszaki rajzolót, azonnali belépéssel felvesz. SZÖVTERV Nógrád megyei Irodája. Salgótarján, Felszabadulás út 12. BALASSAGYARMAT központjában 2 szoba konyha, spájzos, kertes házrész garázzsal, fürdőszobával, beköltözhetően eladó. Balassagyarmat, Táncsics utca U. JÓ állapotban levő fehér Opel-kadett eladó. Érdeklődni egész nap Vass, Nagyoroszi. 900 NÉGYSZÖGÖL gyümölcsös kerttel 2 szobás családi ház be- Köitözhetfien, sürgősen eladó. (Haláleset miatt.) Érdeklődni: Sal- gotarján, Rákóczi u. 207. Zéti .Tózsef. A NÖGRAD megyei Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat (Salgótarján, Ady út 3/b) pályázatot hirdet nagyforgalmú élelmiszerbolton belüli zöldséggyümölcs részlegvezetői és helyettesi munkakör betöltésére, mely szabadkasszás rendszerben, elkülönítve működik. Pály ázhatnak azok a házaspárok, testvérek, akik vállalják két műszakban a részleg üzemeltetését vasárnap i3. Feüételek: kereskedelmi szakképesítés, büntetlen előéletet bizonyító erkölcsi és működési bizonyítvány. A bérezés tisztajutalékos rendszerben történik. A részleg havi forgalma meghaladja a 300 000 Ft-ot. A pályázatokat a fenti cím munkaügyi osztályára lehet benyújtani 1974. március 15-ig. 1 SZOBÁS távfűtéses lakásom elcserélném 2 szobás hasonlóra. Érdeklődni: Salgótarján, Rákóczi út 38. Ica fodrásznál. BANKON hétvégi ház, telek eladó. Zakariás. 1068 Budapest Rippl Rónai 23. Telefon: 257-417, 313-639. 2 szoba-összkomfortos lakás Szécsény központjában azonnal beköltözhetően 80 000 Ft kp + 80 000 Ft OTP sürgősen eladó. Érdeklődni: Dr. Sitkéi, Bi- hai keresztes, vagy Janrik István, Szécsény, Rákóczi u. 1. NAGYMÉRETŰ központi fűtéses, hét helyiségből álló családi ház eladó. Közületnek is alkalmas. Megtekinthető vasárnap egész nap. Salgótarján, Zrínyi út 15. AZONNALI belépéssel gépírónőt keres az „AGROFIL” Építőipari Szövetkezeti Közös Vállalat. Jelentkezés: Salgótarján. Fülemüle út 9 sz. SKODA Octávia műszaki vizsgázott, felújított állapotban sürgősen eladó. Érdeklődni 22-94 telefonon. SIEMAX félautomata síkkötőgép eladó. Klsterenye, Deák F. u. 3. Zajzon József. JÖ állapotban levő, most műszaki vizsgázott Skoda MB sürgősen eladó. Ludányha- lászl. Rákóczi út 63, JÖ állapotban levő Skoda 445-ös eladó pöstyénpuszta; Kassai út 63. SKODA S 100-as eladó. Salgótarján, Gizella út 20. 16 órától. GARÁZST vennék a vásártéren, vagy közelében. Érdeklődés 18-72 telefonon. Földiné. HÉTVÉGI telek eladó. Eresztvénynél. Érdeklődni 32-54. IL rendszámú, fehér Zsiguli eladó. Érdeklődni lehet mindennap 15 órától. Kistere- nve. Hámán Kató A/2 SKODA 1000 MB. CM-es olcsón eladó. A FIT, Salgótarján. T» an csák. ÜZEMKÉPES Wartburg CL 26 ooo-ért eladó. Salgótarján. Sal- gó n 25. Klapper. JÓ állapotban levő sárga P 20 eladó. Salgótarján, Néphadsereg út 44. Játékvezetői tanfolyam Megyénkben kevés azoknak a játékvezetőknek a száma, akik a birkózóversenyeken tevékenykednek. A Nógrád megyei Birkózó Szövetség a közeljövőben tanfolyamot indít kezdő játékvezetők részére. Jelentkezni lehet március 15-ig Pásztón Illés Rudolf, Salgótarjánban Előd József — birkózóedzőknél. A jelentkezéseket a Nógrád megyei Test- nevelési Hivatalnál is elfogadják. Sportolók könyvespolca Szőke Pál: A tenisz története Kb. 288 oldal. 50 fénykép, 12x18 cm. A könyv tartalmából: A teniszsport kialakulása; Franciaországban több a labdaház, mint a templom; A hazai labdajátékok emlékei; Nagy-Bri- tanniában kialakult a modem teniszsport; A tenisz elindul világhódító kőrútjára; Wimbledon. a teniszsport Mekkája; Davis Kupa; A magyar teniszsport bölcsője; Hazánkban is kitör a teniszláz; A városi versenyektől az országos bajnokságig. Kosárlabda Kezdődik az NB Il-es bajnokság Az SKSE NB Il-es férfi kosárlabdacsapata tavaly nagy szerencsével tudott megkapaszkodni. Azóta a csapat kipihente a fáradalmakat és hozzálátott az előkészületeikhez. Szarvas József irányítja a felkészítését. Szűcs Mihály szakosztály vezető elmondta: úgy érzi, erősebbek, mint az elmúlt évben. Hozzátette mindjárt: a felkészülés során, csupán négy edzőmérkőzést tudtak játszani. Ezt is az elmúlt egy hét alatt. Egerben egy tornate rém avatóünnepségen mérkőztek a KSl-vel, az Egri Finom- mechanikával és a MEAFG csapatával Idehaza a balassa gyarmatiakkal játszottak előkészületi mérkőzést. A szak osztályvezető azt már „halkabban” mondotta, hogy mind a négy edzőmérkőzésen alulmaradtak az ellenfelekkel szemben. Röviden ennyit az NB lies SKSE kosárlabdacsapatának előkészületeiről. Március 9-én vívja az együttes idénynyitó mérkőzését délután 16 órakor a gépipari technikum tornatermében. Ezúttal a régi rivális, volt NB I-es DVTK Lesz majd az ellenfél. Nagy mérkőzésre van kilátás mindjárt az I. fordulóban. A Kohászok tavaszi programja: Március 16: Szolnok—SKSE, március 21: SKSE—OSC, március 31: MEAFC—SKSE. április 7: SKSE—SZEOL, április 20: SKSE— ASE, április 27: SKSE—Egri Finommechanika, május 5: BEAFC—SKSE, május 12: SKSE—Kőbányai Sörgyár, május 19: SKSE— Nyíregyháza, május 26: Köz- gazdasági Egyetem—SKSE, junius 2: SKSE—Szegedi Postás, június 9: Zalka FSE— SKSE. Kézilabda Befejezés elolt a Palóc Kupa — Terem bajnokság Salgótarjánban Élénk a kézilabdaélet megyénkben, hiszen Balassagyarmaton az I. nemzetközi Palóc Kupa küzdelemsorozata folyik, Salgótarjánban pedig a terembajnokság. A Palóc Kupa befejzés előtt áll. a jövő vasárnap vívják az utolsó mérkőzéseket. A két városban folyó torna mellett Rétságon az OSN Kupáért mérkőznek női és férficsapatok. Erről a tornáról is hamarosan beszámolunk. A salgótarjáni terembajnokságból törölték a szurdokpüspöki női csapatot, mert ismételten nem jelent meg. A Palóc Kupa eredményei. Férfiak: Bgy. SE—Diósjenő 21:16 (10:7).Legjobb dobók: Kovács (6), Kövér (6), Garamvölgyi (3) , ill.: Csabuda (4), Freistag (4) . Detva—Bgy. válogatott 20:11 (8:6). Legjobb dobók: Misicz (6), Bomihál, Cservenka, Bodza (3—3), ill.: Cseman (6), Varga, Kajdi (2—2). St. Építők—Nagybátony 30:20 (15:6). Legjobb dobók: Horváth (10), Boronyai (4), Kovács Z., Kiss, Kovács I. (4 —4), Szlávik (3). ill.: Kollár (5) , Maczó, Susán, Horváth és Bolgár (3—3). Detva—Bgy. SE 15:9 (5:5). Legjobb dobók: Kukucska (4), Cservenka Bomihál (3—3), il- Férfiak. Ifjúságiak: St. Gépiéivé: Kövér (3), Garamvölgyi, ipari II.—Nagybátonyi ITSK Kovács (2—2). 33:23 (15:9). Nagybátony—Bgy. válogatott 26:12 (8:6). Legjobb dobók: Susán (12), Hegyi (8), Kollár (4), ill.: Csillag (4), Kajdi, Varga (3—3). St. Építők—Diósjenő 23:15 (6:6). Legjobb dobók: Kovács L. (8), Horváth (7), ill.: Su- nyovszki (4), Csavoda és Freistag (3—3). A BAJNOKSÁG ALLASA 1. Építők 7 7 - - 193:120 14 2. Detva 7 6 - 1 146:100 12 3. Bgy. SE 6 3-3 116:111 6 4. Nagybát. 7 2 - 5 140-145 4 5. Bgy. válög. 6 1 - 5 86:141 2 S. Diósjenő 7 1 - 6 102:163 2 A Salgótarjánban folyó terembajnokság eredményei. Nők: St. Bolyai Gimn.—Pásztói KSE 20:7 (9:2). A BAJNOKSÁG ALLASA 1. St. Bolyai G. 3 3 - - 44:32 6 2. St. ZIM V. 3 2 .-1 57:28 4 3. St. Madách G. 2 - - 2 20:35 4. Pásztói KSE 2 - - 2 11:47 5. Szurdokpüspöki (törölve) Góllövők: 19 gólos: Kis- lovász Gizella (St. ZIM), Pola- reczki Erzsébet (St. ZIM). 18: Szenes Márta (St. Bolyai Gimn.), 15: Márton Ilona (St. ZIM). 13: Sári Jutka (St. Bolyai Gimn.) A BAJNOKSÁG ALLASA 1. St. Gépipari II. 3 3 - - 97:64 6 2. Selypi ITSK 3 2 . 1 82:69 4 3. St. ITSK 3 1 - 2 53:72 2 4. Nb. ITSK 3 - - 3 56:83 Góllövők: 39 gólos: Sólyom! Kálmán (St. Gépipari II.), 29: Tóth sz. Gyula (St. ITSK). 23: Bodor Tamás (St. Gépipari II.) Kovács Dezső (Selypi ITSK), 21: Gaál István (Selypi ITSK). 19: Becze Béla (Nb. ITSK). A sportszerűség! verseny végeredménye: 1. St. Gépipari II., 2. St. ITSK, 3. Selypi ITSK. Felnőttek: St. Gépipari I.— St. Építők I. 25:12 (8:2). St. IKV—Pásztói KSE 35:34 (18:13), St. Gépari I.—St. Építők II. 36:17 (21:11). A BAJNOKSÁG ALLASA 1. St. IKV 4 3 1 - 130:106 7 2. St. Gépipari I. 4 3 - 1 104: 64 6 3. Pásztói KSE 4 2 - 2 106: 99 4 4. St. Építők I. 3 1 1 1 76: 85 3 5. Apex Vasas 3 I _ 2 66: 80 2 6. St. Építők II. 4 - - 4 86:143 Góllövők: 43 gólos: Kovács László (St. IKV). 34: Kiss Tibor (St. Építők I.), 28: Kővár: László (St. IKV). 26: Kotroczó, János (St. Gépipari I.) Nágel József (St. Építők II.), 25: Szabó János (Pásztó). Sportvezetők Szentendrén A megyei tanács vb. Test- nevelési és Sporthivatala háromnapos tanfolyamot rendez Nógrád sportvezetőinek . részvételével Szentendrén március 20—23 között. A háromnapos tanfolyamon, amelyen országos és megyei aktuális sport- kérdésekről lesz szó a járási sportfelügyelők és a megyei szakszövetségek elnökei vesznek részt. Petőfiemlékverseny Saigon Az SBTC rendezésében Saigon rendezik az év első tájékozódási futóversenyét, a Petőfi Sándor-emlékversenyt. A nemrégiben alakult tarjáni szakosztály minden tagja derekasan kivette részét a szervezésből. Az eredmény: több mint száz nevezés érkezett a hét számban megrendezésre kerülő versenyre. A győzteseket és a helyezetteket tiszteletdíjak, plakettek, oklevelek várják. A versenyközpont a Tóstrand melletti SBTC edzö- pályán lesz. Innen indulnak 10 órától a résztvevők és ide érkeznek vissza. Az újságból tudta meg ... Az öreg megállt a versenybíróság asztalánál. Várt egy kicsit, megköszörülte a torkát. — Kérem, lehet-e jelentkezni futásra, mert elindulnék! Versenybírók összenéztek, és igent mondtak. Gyors iramban peregtek a számok, Salgótarján mezei futóbajnokságán. Legalább 300 fiatal futott, drukkolt, nevetett,, órüjt, és közti i tűk 'ott VóRvh2? hregr, Amiícbr: tftolsó számként a felnőttek kerültek sorrá, lévette zakóját, nadrágját, és máris ott állt a 6000 m-es táv startjánál, a „hivatásosok” között. Nem bánta, hogy a többiek lekörözik. Egyenletes iramban futotta végig a távot, és könnyedén érkezett célba. Ideje 30:05 volt! Kifújta magát, és fogadta a rendezők gratulációját. Szeverényi Béla 51 éves karancsaljai bányász elmondta: a NÖGRÁD újságból értesült a versenyről. Elhatározta, elindul, mert nagyon szereti a sportot, ám sajnos fiatal korában nem volt lehetősége a versenyzésre. Bányában dolgozik ma is, és naponta, amikor a körletet járja, három kilométert is megtesz. Ennyi az edzésadagja. A rendezők döntöttek: Szeverényi Béla Karancsaljáról a tavaszi kocögónapokra külön, névre szóló meghívót kap! (sz. 1.) Sporl kombinát a kisferenyei gimnáziumban ME.NÖ BENŐ DUZZOG íü ÉS AZT I« MONOJA BE, WIÁ8A 14ÍVNAK A VlLÁGlVALDGAJbTTEA 15A kisterenyei gimnáziumban a nagybátonyi gimnázium megszűnésével csaknem duplájára emelkedett a tanulók létszáma. A nagyobb létszámhoz még egy testnevelő tanárt kaptak, Szabó Gábor személyében. A meglevő fedett létesítmények jelenleg még jól szolgálják a testneveléssel szemben támasztott követelményeket, de az udvar már nem felelt meg akö* vetelményeknek. Az iskola előtt levő hatalmas, csaknem kétholdnyi területet a községi tanács sportpályaépítésre, a gimnáziumnak adta át. Nagy társadalmi összefogással a ta‘ nulók széleskörű bevonásával kezdték meg a munkálatokat a tanács segítségével. Egy munkagép megkezdte az egyengetési munkálatokat, a helybeli Bányász* egyesület is rásztvesz a munkában, többi között a kerítés elkészítését vállalták el. A MEZŐGÉP Vállalat szintéit anyagi támogatást nyújt az épülő soort- kombináthoz. Ennek fejében az építésben részt vevő üzemek, vállalatok közösen használhatják majd az új létesítményt. A jelentős társadalmi ösz- szefogást az iskola vezetője dr. Szomszéd Imréné kezdeményezte. Nagy gondot fordít az iskolában folyó testi nevelés tárgyi feltételeinek minél jobbá tételére. Ez az iskola volt az első a megyében, ahol a testnevelők. Almásy Ferenc- nével az élen. bevezették a munkahelyi testnevelést is, minden nagyszünetben. Az épülő pálya terveiről érdeklődtünk Szabó Gábor testnevelőnél. — Nagy örömmel kezdtünk hozzá a munkálatokhoz. A terület eszményi fekvésű, szemben a Mátrával. Az első lépcsőben egy nemzetközi méretű. bitumines kézilabdapálya építését kezdjük el. majd ezt követi egy kosárlabdapálya is. A sporttelep két szél e a egy-egy salakos röplabdapálya építését tervezzük. Az égé- létesítményt egy körülbelül 200 m-es, négysávos futónál’- i zárja be, amely mellett ugrógödrök helyezkednek el. Ä létesítmény elkészítése utói nagy előrelépést tehetünk az iskolai tantervi anyag maximális megvalósítására, valamint a minőségi sport eredményeinek növelésére, — mondotta a lelkes testnevelő. Nemcsak a gimnázium, hanem egész község sportolási lehetőségét fogja szolgálni a készülő létesítmény, T. A. NÓGRÁD — 1974. március 8., péntel