Nógrád. 1974. március (30. évfolyam. 50-76. szám)

1974-03-06 / 54. szám

í AX MS ZMP NÓGRAO MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXX. ÉVF., 54. SZÁM ÁRA: 80 FILLÉR 1974. MÁRCIUS 6., SZERDA „Húszezer munkanapot Salgótarjánért” Növekvő lendülettel és eredményességgel •• Lieht tartott Salgótarján város Tanácsa Tavaszi munkák a földeken Az időszerű mezőgazdasági munkák megsegítésére alakult országos operatív bizottság kedden — a gazdaságokhoz és az időjáráshoz igazodva — a szokásosnál jóval korábban tartotta sajtótájékoztatóval egybekötött idei első ülését a Mezőgazdasági és Élelmezés- ügyi Minisztériumban. Dr. Mészáros István, a bi­zottság elnöke tájékoztatójá­ban elmondotta, hogy a mezőgazdasági üzemek jól kihasználták a kedvező időjárást, s február végéig pótolták a korai, novemberi havazás okozta kényszerszünet elmara­dását. A mélyszántás 94 szá­zalékát elvégezték, s lényegé­ben mércsak a Nyugiat-Du- nántúlon van hátra számot­tevő területen ebből a fontos munkából. A fejtrágyázás 70 százalékával elkészültök, csak­nem teljesen végeztek a mák vetésével, a tavaszi árpa 80— 90 százaléka a földben van, a gyümölcsfák 60 százalékát, a szőlő 40 százalékát megmet­szették. Az üvegházakban szépen fejlődnek a palánták, s a korai zöldségfajták termesztéséhez a tavalyinál jóval több fóliasátrat állítot­tak fel, most már a fagymen­tes időt várják a palánták ültetéséhez. A soron követke­ző legfontosabb tennivaló (Folytaid* a 2. oldalon) A Mátra-vidéki Hőerőmű salgótarjáni telepén pakura el- égetésével nyerik a szükséges energiát. Jelenleg gépkocsii:* kai, hatalmas teherautókkal szállítják ide a fűtőanyagot, melyet vagonokban hoznak a ZIM Lamport gyárában levő gyűjtőhelyre vagy a Salgótarjánt Kohászati Üzemek tároló­jába, majd innen kerül tovább országúton, tankautókban a felhasználás helyére. Az átrakást és a szállítást igen nehezí­ti, hogy a pakura a mi hőmérsékleti viszonyaink között megdermed, így a tartályokból történő kisziváttyúzás hosz- szadalmas, költséges. A Salgótarjáni Kohászati Üzemektől kiindulóan most fűthető csővezetéket szerelnek, melyet a távfűtést szállító csőrendszer alá helyeznek el. Így a leg­gazdaságosabban ebben juthat el a fűtőanyag a hőerőműbe. — kulcsár — Középpontban a munkások érdekvédelme SZIUIT elnökségi Ülés Tegnapi ülésén az SZMT elnöksége széles körű és felős- ségtetjes vitában arra keresett választ, miként ítélje meg az SZMT, az elnökség, a szakmai megyei bizottságok és az alap- szervezetek elmúlt évi tevékenységét, milyen kérdéseket ter­jesszen a szakszervezeti tagságot képviselő legmagasabb vá­lasztott terület, a Szakszervezetek Megyei Tanácsa elé? Az SZMT, valmaint az elnökség munkájának homlokte­rében az 1972. novemberi pártállásfoglalásból adódó sajá­tos megyei szakszervezeti tennivalók szerepeltek. Középpont­ban a munkások, elsősorban a nagyüzemi munkások gazda­ságpolitikai, társadalompolitikai és ideológiai nevelő munká­ja. Ezen belül megkülönböztetett figyelmet fordítottak a nők es az ifjúság helyzetének javítására, közéletiségük növelésé­re, elvi képzettségük emelésére. A szaksae evezeti bizottságok és felsőbb irányító szerveik erőfeszítései elsősorban, a dön­tések, állásfoglalások megérte­tésére, a jelentkező gondok enyhítésére, a munkások prob­lémáinak megválaszolására irányultak. Ennek során javult a testületi élet tartalma, haté­konysága, emelkedett a gazda­sági és politikai munka szín­vonala, ami különböző ered­ményes intézkedésekben tük­röződik. Az SZMT eljárt a jog- és hatáskörébe tartozó kérdések­ben, új módszereket honosított meg a dolgozók, szellemi és anyagi érdekének védelmében. A tett intézkedések hatása kedvezően befolyásolta a poli­tikai hangulatot, meggyorsult és újabb lendületet kapott a X. kongresszus határozatainak végrehajtása. Ebben nagy ré­sze van a szakszervezetben dolgozó kommunistáknak, akik nagy felelősséggel, hozzáértés­sel, növekvő önállósággal vég­zik munkájukat. A szakszervezetek tevékeny­sége elsősorban termeléssegítő munkájukban jelentkezik. Közreműködésük nyomán va­lamelyest javult a munka- és üzemszervezés, tartalmasabb lett a szocialista munikaver- seny. Az ösztönzés ellenére lassan indult meg a tartalékok feltárása, s ebben: részük van a főhatóságoknak is, melyek általában késtek intézkedé­seikkel. E területen szemlélet­beid problémáik is akadályoz­zák az előrehaladást. Egyesek kívülről várják a megoldást, minden fejlesztést csak beru­házással képzelnek el, de van, ahol csak reszortfeladatnak fogják fel ezit a fontos társa­dalmi problémát. Ennél na­gyobb fejlődés tapasztalható a szocialista munkaverseny- mozgalomban, a feltételek biz­tosításában, az értékelésben, az anyagi és erkölcsi elisme­résben, A kezdeményező sze­rep itt is a szocialista brigádo­ké. A gazdasági ered,menyek mellett fejlődés tapasztalható a tanulásban és a szocialista együttélésben. Ha lassan is, de széles,edik a DH-mozgalom és a garancialevél-mozgalom. Nehezíti a mozgalom eredmé­nyességét, hogy az új üzemek­nél .nincs tisztázva a termék­struktúra, késnek a verseny- célkitűzések, nem megfelelően rendezett a középvezetőik jog- és hatásköre, hiányos az anya­gi ösztönzésük, ugyanakkor nem vonják felelősségre azo­kat, akik e tekintetben mu­lasztást követnek el. Az üzemi demokrácia igen fontos helyet foglal el a szak- szervezetek munkájában. Poli­tikai nevelő. felvilágosító munkával segítik az alapszer- vezetek a jó közszellem és munkahelyi légkör kialakítá­sát. Egyre több gazdasági ve­zető érti meg, hogy nem ellen­tétes az egyszemélyi felelős­séggel a kollektív vezetés gya­korlata. Több helyütt már be­vonják a dolgozókat a felada­tok kialakításába, a demokrá­cia fórumai azonban még nem olyan tartalmasak, mint ami­lyenek a lehetőségek. Az alap­vető probléma, hogy csupán tájékoztatásra késiz döntések ismertetésére használják fel az üzemi demokrácia fórumait. Javult a munkások munka­körülménye és életszínvonala. A tavaly végrehajtott központi bérrendezés során nyolcvan­millió forint került az érintett harmincezer dolgozóhoz. A vállalatok egy részénél kiter­jesztették a béremelést a gyer­mek,gondozási segélyen levő anyákra is. A bérfelosztás az utóbbi évek első olyan tevé­kenysége volt, amely a legszé­lesebb demokratizmus jegyé­ben zajlott le. Ez növelte a párt politikájába vetett bizal­mat, a vezetők és a dolgozók kapcsolatát, a szakszervezetek szerepét, illetve tekintélyét. Kedvező eredmények szület­tek a munkáslakás-építési ak­ció során. A szakszervezeti ke­reskedelmi, társadalmi ellen­őrök ezer ellenőrzést hajtottak végre, aminek hatására vala­melyest javult a kereskedelmi munka. Megoldották rendsze­res oktatásukat, szakmai to­vábbképzésüket. Kedvezően alakult az üzemegészségügyi, munkavédelmi, társadalom­biztosítási és üdültetési tevé­kenység is. Bár ez utóbbival kapcsolatban elég sok a prob­léma, nem sikerült megoldani a régi kívánságokat. Szó volt még az aigitációs-, propaganda-, kulturális és sportmunkáról, a törne,gszerve­zeti oktatásról, a szakszerve­zetek kulturális segítő tevé­kenységéről, A vitában felmerült kérdé­sekre Lipták József, az SZMT vezető titkára válaszolt. Az el­nökség az írásos előterjesztést úgy fogad,ta el, hogy azt a ja­vaslatokkal kiegészítve és megrövidítve kell eljuttatni az SZMT tagjaihoz. Wilson megalakította kormányát Patak Károly, dúsító ja jelenti• az MTI tu­Az angol munkáspárti kor­mányban a baloldali Tribune- csoport népszerű politikusa, Michael Foot kapta a szak- szervezetekkel tervbe vett tár­gyalásokon kulcsfontosságú pozíciót, a fogialkoztatásügyi miniszter tárcáját. Harold Wilson, aki kedden reggel költözött be a Dowing street 10-be, hogy még aznap tár- gvalásokat kezdjen a szakta­náccsal és a gyáriparosokkal a háromnapos munkahét megszüntetéséről, a másik lét- fpntosságú minisztérium élére is baloldali személyiséget ál­lított: Anthonyi Wedgwood Benn iparügyi miniszter lett. A kabinetlistát a várakozá­sokkal ellentétben, csak ked­den délután hozták nyilvá­nosságra. Wilson kormányá­ban Jamer Callaghan a kül­ügyminiszter. öt bízta meg a kormányfő azzal is. hogy el­lenőrizze a Közös Piaccal ki­látásba helyezett „újratárgya­lásokat” a munkáspárt mani­fesztálna tudvalevőleg ígére­tet tett arra, hogy egy labou- rista kormányzat ismét tár­gyalni kíván Brüsszellel az angol csatlakozás feltételei­nek megváltoztatásáról, főleg az agrárpolitikától, amelv ki-, tosítási hatott az angliai élelmiszer- nevezte árakra. A font romló helyzetének „aládúcolását” az úi költség- vetéstől — az adóreformtól — remélik. A pénzügyminiszter Denis Healey lett. Így mind Callaghan, mind pedig Healey megtartotta azt a reszortfel­adatot, amelyet már az „ár­nyékkormányban” is betöltött. Roy Jenkinst, az egykori pénzügyminisztert azonban félreállították azokról a terü­letekről, ahol szembekerülhe­tett volna a szakszervezeti mozgalommal: belügyminisz­ter lett. Jenkins politikai tő­kéje az volt, hogy „követke­zetesen” pártolja Anglia kö­zös piaci tagságát, amit a szak- szervezetek elleneznek. Jen­kins egyébként híve a kere­setkorlátozások intézményes renaszei'ének is. Shirley Williams asszony új minisztériumot kapott, ame­lyet „a kiskereskedelmi árak minisztériumának” neveztek el. Az lesz a feladata, hogv a kormány nevében védelmet nyújtson a fogyasztóknak és megelőzze a kereskedelmi visszaéléseket. A skót nacio­nalisták parlamenti erejének megnövekedése miatt az eddi­ginél fontosabb szerep vár a skóciai ügyek minisztériumá­ra. Ennek élére Willy Rosst állították. Barbara Castle asz- szony sokáig nem volt tagia az „árnyékkstbinetnék” de Wilson most a társadalombiz- ügyek miniszterévé ki. Harold Lever — a labourista kormány egyet­len milliomosa — a Lancaster hercegség kancellária címet kapta és Wilson főtanácsadó­ja lesz a gazdaság- és pénz­ügyi politika területén. Az an­gol jogrendszer legfőbb őre — lordkancellár — Elwyn Jo­nes lett, aki lordi címet kap. A munkáspárti kabinet má­sodik számú posztján, a tit­kostanács, az alsóház vezéré­nek tisztségében Edward Short, a munkáspárt alve- zére segíti Harold Wilson parlamenti harcait. Anthony Crosland a környezetügyek minisztere lett. Energiaügyi miniszterré Wilson Eric Var- leyt nevezte ki. A kereskede­lemügyi tárcát Peter Short kapta meg. (MTI) Több, az egész város lakos­ságát érintő kérdésben dön­tött tegnap Salgótarján város Tanácsa, amely délelőtt kilenc órai kezdettel ülést tartott. A tanács elsőként a Húszezer munkanapot Salgótarjánért mozgalom tavalyi eredménye­it vitatta meg, illetőleg jóvá­hagyta az idei terveket. A nagyszabású társadalmi munka növekvő lendülettel és eredményességgel folytatódott tavaly. — állapította meg a tanács. A társadalmi munka a városfejlesztési feladatok szerves részévé vált és érté­kes tartalékot jelent a mun­kában. Elősegítette a tanácsra háruló gazdasági feladatok gyorsabb megvalósítását, és Husák Lengyelországba Jáfooat A Lengyel Egyesült Mun- gatásra csehszlovák párt- és káspárt Központi Bizottságé- kormányküldöttség utazik nak, valamint a Lengyel Nép- Lengyelországba, élén Gustáv köztársaság Minisztertanácsán Husákkal, a CSKP KB főtit- nak meghívására a közeli na- kárával — jelentették be Prá- pokban hivatalos baráti látó- gában. (MTI) Firm miniszter Budapesten Kedden Magyarországra ér- tárgyalnak, folytatva az ez év kezett Jermu Laine finn kül- januárjában Helsinkiben meg- kereskedelmi miniszter. Dr. kezdett eszmecserét. Jermu Bíró József külkereskedelmi Laine külkereskedelmi mi­miniszterrel a két ország kő- . . _. zötti gazdasági, kereskedelmi msztert kedden fogadta Hu‘ kapcsolatokban még fennálló SZi*r István, a Minisztertanács korlátozások felszámolásáról elnökhelyettese. közös összefogásra, önzetlen munkára ösztönzött. Az elmúlt évben több mint huszonötezren dolgoztak Sal­gótarjánért, közel kétszázöt- venezer órát töltve el hasz­nos tevékenységgel. amely harmincezer munkanap telje­sítésének felei meg. A végzett munka értéke meghaladja a hatmillió forin­tot. és ha a munka eredmé­nyeit csak forintokban szá­moljuk, Salgótarján közei ti- zenihétmállió forint értékkel gyarapodott. A társadalmi munka eredményeit a megye- székhelyen a nagyszabású óvodabővítés és az iskolák munkájának segítése jellemez­te. Az iskolaépítésekben kö­zel négyezren dolgoztak, első­sorban szocialista brigádok. Kimagasló sikert jelent a ti­zenhárom tanterem, és tíz egyéb iskolai helyiség társa­dalmi erővel történt megépí­tése, amelynek során az álta­lános iskolák mintegy ezer négyzetméter területtel gyara­podtak. A jó munkát követi a méltó elismerés. A végrehajtó bi­zottság nemrégiben hozott döntését jóváhagyta a tegnapi tanácsülés. Ezek szerint dí­szes. — első. második, har­madik fokozatú — tűzzománc oklevéllel jutalmazzák az öb­lösüveggyárat, kohászati üze­meket és síküveggyárat. Ha­sonló elismerést kapott az In­gatlankezelő Vállalat, az Épí­tő- és Tervező Ktsz. a KIOSZ városi csoportja, A hivatalok és intézmények közül a me­gyei kórház, mentőállomás, a posta- és távközlési üzem, az iskolák közül a Madách Imre Szakközépiskola, a Csizmadia úti Általános Iskola és a Bag- lyasaljai Általános Iskola ta­nulói bizonyultak a legjob­baknak. Pénzjutalomban részesült több körzete a városnak. Százezer forintot kapott a Béke-telepi és a zagyvaróna! városkörzet, 75 ezer forintot Somlyóbánya és Baglyasalja, ötvenezret a Csizmadia-telepi és bánya területi — (Bajcsy- Zsílinszky út) — körzet. Harminckét. kiemelkedő munkát végzett szocialista brigád részesült dicsérő okle­vélben. Több mint hétezren kapták meg jó munkájuk el­ismeréseként az emléklapot, míg a Salgótarjáért jelvény bronz 'fokozatát száznyolcan, ezüst fokozatát negyvenhetén, arany fokozatát ötvenhármán érdemelték ki. A jutalmakat felszabadulásunk ünnepén, április 4-én, adják át. A tavalyi eredményeket fi­gyelembe véve bebizonyoso­dott, hogy Salgótarján lakos­sága az idén is kiveszi részét a társadalmi munkából. Ez­ért a Hazafias Népfront vá­rosi elnöksége és a városi ta­nács végrehajtó bizottsága — az elmúlt évhez hasonlóan —, összeállította az idei terveket. A feladatok összhangban van­nak a lakosság igényeivel és az idei tanácsi tervekkel. Az idei társadalmi tevé­kenység elsősorban járdaépí­tésre, vízlevezető árok tisztí­tására. parkosításra, játszóte­(Folytatás a 2. oldalon.)

Next

/
Thumbnails
Contents