Nógrád. 1974. március (30. évfolyam. 50-76. szám)

1974-03-03 / 52. szám

SOMOGYI ALBERT:

Vadrímek

A FESTŐ

Leonardo egy nyárfaágon ült

És merengön egy festményt hegedült.

KÜLÖNLEGESSÉG

Tavasszal, mikor kizöldült az ég,

A kék földön támadt egy repedék,

ALKOHOLISTA

Még egy kortyot, mondta az alkoholista, S új strigulával bővült a halálozási lista

KÖLTŐ

Kiárusítom rímeim rendre, szépen,

Ha nincs vevőm — bedilizek egészen.

SHAW, AZ UTAS

Bemard Shaw egy alkalommal vonatra ült, hogy meglátogassa vidéken élő barátját. A vasúti rendelkezés szerint csak I. osztályú fülkében volt szabad dohányozni, a mozdony utáni első fülkében. Shaw beült ide. megtömte pipáját és derűs hangulatban fújta a füstöt. A vele szemben helyet foglaló egyetlen utast a füst köhögésre ingerelte- Morogva megszólalt:

— Kérem oltsa el a pipáját.

— Eszemben sincs — vágott Vissza Shaw.

— Akkor szólok a kalauznak.

— Szóljon.

A kalauz megjelent, de ki se nyithatta a száját, mert Shaw felállt és ingerült határozottsággal útitársára mutatott :

— Kalauz úr, mondja meg ennek az úrnak, hogy ne

avatkozzék olyan dologba, amihez semmi köze. Mert a második osztályon és a mögöttem levő I. osztályú kocsikban megtilthatja a dohányzást, de itt nem. Nézze csak meg a vasúti jegyét!

A kalauz elkérte az utas jegyét: az okvetetlenkedőnek

valóban második osztályra szólt a jegye- Szégyenkezve ki kellett vonulnia a fülkéből. Közben hallhatta, amint a kalauz bocsánatot kér Shaw- tóL

Amikor Shaw az esetet egy asztaltársaságban elmondta, többek felkiáltottak:

— De honnan tudta, hogy a pasasnak második osztályra szólt a jegye?

A nagy író mosolyogva felelte:

— Roppant egyszerű. A jegy csücske kilátszott a mellénye zsebéből, hát nyomban megláttam, hogy pontosan olyan — mint az enyém.

#

Tavasz vcűt. kirügyeztek a cseresznyefák. Shaw akkora

vágyat érzett a természet iránt, hogy vonatra ült, megnézni a tengert. Alig ült le, jött a kalauz, kérte a jegyet. Shaw izgatottan kutatott a zsebében, de nem találta- Ekkor a kalauz felismerte a nagy írót;

— Ah, művész úr! Tessék csak hagyni! Majd meg tetszik találni. De ha nem lesz meg, az se okozzon gondot a művész úrnak. Én nem csak elhiszem, sőt. jót is állok azért, hogy ön mgváltotta a jegyét. Tessék csak nyugodtan.. művész úr-..

Shaw eközben roppant gyorsasággal kutatott a zsebeiben, majd ingerülten a kalauzra kiáltott:

— Ne dumáljon már annyit, inkább segítsen megkeresni azt a nyomorult jegyet. Meg kell találni, különben nem tudhatom, hogy hol kell le- szállnomi

*

Shaw egyszer, barátjával tett hétvégi vonatkirándulást. Bár igen feledékeny volt, barátja mégis rábízta a jegyváltást. El is utaztak, majd a kirándulás után újra vonatra ültek, hazamentek. Az odautazásnál is Shawnál voltak a jegyek, s a barátja jegye is nála maradt. Jött a kalauz. Shaw kétségbeesve kaparászott a zsebeiben, szinte mindet kifordította, de csak az egyik retúrjegyet találta meg- Mikor már nem volt hol keresgélnie, átadta az egyetlen jegyet a kalauznak, majd barátjához fordult, széttárva kezét:

— Édes öregem, ez szinte lehetetlen. Oly nyugtalan vagyok! Hiába kerestem, a jegyed örökre eltűnt. Most szólj hozzá. Még ilyet. Nahát!

Dénes Géza gyűjtése

1 — MA NTNCS BETEGLÁTOGATÁS — mondta a fiatal ápolónő a folyosón, és elállta a betegszoba ajtaját.

Koczkás János a kis csomagot jobbjából a bal kezére bízta, jobbjával viszont leemelte a kalapját, de furcsa módon függőlegesen fölfelé emelte a fejfedőt, mintha egyszerűen csak szellőztetni akarná a fejét Aztán mély bariton hangon ünnepélyesen kijelentette:

— Bocsánatot kérek, igen tisztelt hugocska, de fontos államközi tárgyalásom van Bene Jóskával, aki itt fekszik a huszonhármas szobában.

— Bene József valóban itt fekszik a husacmhármasban, de ahogy mondtam, és ahogy ön bizonyára tudja, ma nincs látogatási nap. Csak szerdán és szombaton. Ez ki is van írva. Remélem, tud olvasni.

A fiatalember újra mozgásba hozta a kalapját, mint egy liftet, és talán még mélyebb hangon, sajnálkozva kinyilatkoztatta:

— Az analfabéták országos

egyesületének vagyok elnökségi tagja, szövetségünk alapszabályai tilitják, hogy akár leírt, akár nyomtatott szövegekről tudomást vegyünk. Mély tisztelettel kérem, kegyes hugocska, hogy öt percig jegyzéket válthassak Bene Józseffel, elv társnő jelen lehet a konferencián, bár tárgyalásunk szi- girúan bizalmas, sőt, államti- .tok.

A fiatal lány legszívesebben elnevette volna magát, szörnyen mulatságos pofa volt, de ragaszkodni kell a szabályokhoz, és minél fiatalabbak vagyunk, annál inkább kell óvni tekintélyünket.

— Hagyja már abba, különben is kije magának a beteg?

Űjabb kalapemelés, a fiatal férfiarc tragikus vonásokat vett fel:

— Harctéri bajtársam, Isonzónál ő mentette meg az életemet, az ellenséges gránáttűz- ben. több sebből vérezve, sajátkezűig, saját hátán és saját vállán cipelt a kötözőhelyre. Beláthatja tehát..

A nővérke elnevette magét:

— Hagyja abba ezt a marhaságot. Anyám mesélte, hogy az ő apja volt suttyó legény korában, tizennyolc évesen az isonzói csatában... A Bene pedig valami huszonhárom, és ahogy magát elnézem, maga sem lehet több...

— Engedje meg a helyreigazítást huszonnégy vagyok, nevem Koczkás János és már

velem is jöhet, hogy tisztázzuk a kérdésit. Nem tűrhetem, hogy szavahihetőségemben, akár egy pillanatig is kételkedjenek, különösen önkegyed, mélyen tiszteit hugocskám.

Azzal újra ünnepélyesen a magasba emelte a kis pörge- fcalapot, gyengéden félretolta a hüledező lányt, kemény léptekkel a huszonhármas ajtóig ment, nem törődve azzal, hogy a lány, meglepetésében félhangon utána kiáltotta: „hallja, mit csinál” és már be is lépett a kórterembe.

Sobár Lidi dühösen is, magában mulatva is utánasietett.

sérleteire, hogy mappájára irányítsa a figyelmet, alig reagál. Pedig a nő. nála szokatlan, kacér kedveskedéssel fűzi. Hiába. De Magdus ettől csak vadul. Végre is nagy cselvetésre szánja el magát:

— Kérem! Csak nem megy el anélkül, hogy megnézné a mester rajzait?

Csergő elvtárs ráharap: — A Péter rajzai? Neon tudtam, hogy grafikája van.

— Még senki se látta...

A férj, a barátok megkövültén hallgatnak. Mit is mondhatnának. Csergő elvtárs az óráját nézi, kelletlenül átlapozza a mappát. — Nem, ehhez több Idő kell.

Magdus nem késik a válasszal :

— Nos, nem sürgetjük. El- t'isszük. Hová parancsolja? Magam vinném el. Engem a dolog különösen érdekel. Izgat! ...

A főszerkesztő jól a szemébe néz és meginog. A kihívás félreérthetetlen... Aztán:

— Elvihetem, ahová kívánja. Lehet még ma?

— Hogyne... A szerkesztőségbe kérem . . . természetesem. — A férjére pillant: „És te?” Az pedig hallgat, megkuku!- tan.

\ főszerkesztő távozása után felboly dúl a társaság:

— Meghülyültél? — Játszol? — Komolyan gondolod? — Tudod, mit teszel?

Most Magdolna hallgat: nem is tudná, mit mondjon.

— Szóval... megyek. Át kell öltöznöm. — Az ajtóból vissza: — Mit bámultok úgy rám?... Tudom, mit teszek. Szervusz, Péterke... Csak nem vagy féltékeny?

De válaszra sem vár, sarkon fordul, és eltűnik az ajtón át

Egy hónap múlva jött tőle levét

Kedves Józsi bácsi! Végső elkeseredésemben írok neked. Szégyellem bevallani: lázadásom teljes kudarcba fúlt. Még azt se tudhattam meg, rajzoló vagyok-e. vagy csak egy hülye dilettáns No igen. Csergő főszerkesztő elvtárs. Bizonyára nem tudjátok, milyen botrányom volt vele. Amikor felvittem az albumot, nem volt ott, hagyott egy cédulát, hogy a mappát adjam oda a titkárnőnek, s két nap múlva menjek a lakására. — Felmentem. A család, mint sejted, „véletlenül” éppen autókirá.n- duláson volt. A rajzok, mondja, kitűnőek, meglátszik a mesteri kéz, kettőt leadott, a képekkel együtt, talán jönni fognak. És várja, hogy ajánlkozzam neki. Mert ő, a nagy

góré, ugye. nem teheti ki magát egy esetleges visszautasításnak. És általában. Nemde? De aztán, amikor közel mentem, s megcsókoltam, s megvallottam, hogy a rajzok nem a mester művei, s én vagyok a szerző, nagyon tűzbe jött értem. Ez a tény, vagyis a tehetségem, s a leleményes trükköm is, mondja, egészen más megvilágításban mutatja személyemet, nagyon érdekes. lelkesítő egyéniség vagyok, akit nagyon meg lehet szeretni. Még egy pár fordulat a keringőben, és ő már hevesen csókolgat satöbbi. Lehűtöm, kérdem: csak mondja meg, valóban olyan jók a rajzaim? Mert ez nekem életkérdés, mondom, élet és halál kérdése. Pompásak, mondja, sikerük biztos, különösen jók a női figurák, mondja... Sűrűség, mélység .. Há.t erre tört ki a balhé. Mert a mappában nem is voltak női figurák. csak egy mellékalak, annak is a hátoldala. Ellöktem, mert már a blúzom alá nyúlkált felugrottam, felpofoztam, rákiáltottam: — Te gazfickó, te harmskártvás, te undok fére“ satöbbi. Ez sem volt elég, fe1- ’■ántot'-’m rv7 a.i+ót. a szom®-' • dók feló kiáltottam: idejön“ nek. itt van a vilá<?''ssió. szélhámos! Itt látható satöbbi...

Á látogató már ott ölt Bene

József ágyánál, az előbbi kis csomag már kibontva az éjjeliszekrényen. , Amikor a lány hozzájuk lépett, és csípőre tett kézzel éppen nekikezdett a szigorú rendreutasításnak, a látogató felpattant, összeverte a bokáját és felszólította az ágyban fekvő barátját:

— Ezredesem, légy oly kegyes, és vezérkari megbeszélésünket félbeszakítva, mutass be a hugocsikának, hivatali címeim elhagyása mellett.

— Hagyja már abba, mondtam, ezeket a hülyeségeket, és pucoljon innét, de gyorsan. Jelentést teszek a profnak, vagy a főnővérnek, és az úgy kilódítja magát, hogy...

— Rendben van kérem, rendben van. megyek már. hiába tartóztat. Négy órakor át kel adnom megbízó levelemet a Parlamentben, egy perc időm sincs már. Te pedig viez olyan fél otthon, kosztolni

pedig itt van a kórház, nem valami príma, de még ettől is hízik, két éve ő volt a legkar- csúbb, és most mit mondott ez a szemtelen Jancsi? „Barázda- billegető, te”, meg: „Szoknya- lengető szirén”. „Miért mondod ezt nekem?” „Hát, mert úgy egy kicsit billegeted azt a leg becsesebbe det... De ez építő kritika, mélyen helyeslem, édes sellőm”.

EZ A JANCSI GÉPKOCSI- VEZETŐ, nagyon kedves, édes fiú, mire várjon? Még csak három hete ismeri, három hét.

az rengeteg idő, milyen jó, hogy az első öt napban véletlenül, egészen véletlenül minden inspekciót magára vállalt, most van két szabad napja, hozzácsapja a húsvétot, Jancsi teherkocsin jár, de most kölcsönkapott a garázsmestertől egy príma Warsziawát, azzal mentek Hosszúíálura, megírta

közi Vöröskereszt szertartási

hivatalának főnökségéhez, de a lány már nem csodálkozott, megszokta a fiú édes bolondságait. Igen, igen, ez mind rendiben, de a Kégli Hivatal jóindulatára mégis szükség van. „Én is úgy állok, mint az ujjam, de az legalább manikűrözött”, állapította meg a fiú, és hamarosan kiderült, hogy a manikűr alatt egy valamiféle suskus&al kijárt szoba -konyha s vityillóra gondol. Egy villa kertjében állott a szoba-kory- hás kicsiny portásház, ezt ígérték oda az izlandi nagykövetnek avagy máltai lovagnak. Még egy hónapja sem ismerték egymást, már megtörtént a kimeszelés, a padlósúrolás, annyi pénzük volt hogy vettek egv heverő t. egy fotelt és két széket, zsebrádiója Janinak volt. lámpákat, edényt a kórház, illetve az autóvállalat ajándékozott két szőnyeget a

Nádass József:

A függönyös szekrény

gyázz magadra, elég szép követ vettek ki az epédből, büszke vagyok rád, bárhol hivatkozhatsz rá, hogy Koczkás János, a Tudományos Akadémia levelező tagja megelégedését fejezte ki... Na, szervusz.

ÍGY KEZDŐDÖTT SOBÁR

Lidi és Koczkás János ismeretsége. A következő öt napon a sötét hajú, magas, meglepően világos szemű fiatalember pontosan megjelent a kórházban, a jelek arra mutattak, hogy már nem is az epeműtétet gyorsan kiheverő Bene Jóskát látogatja, hanem azit a virgonc, alig tizennyolc éves ápolónőt, aki többé még formailag sem emelt már kifogást a látogatás időpontja eilen. Az öt nap alatt fontos kérdéseket tisztáztak. Például, hogy miért nevezi a fiú hugocskának Lidit? Mert jelentősen fiatalabb nőbestvére, tehát nővérke helyett, ez a helyesebb megszállás. Aztán a kalap függőleges mozgatása a dús férfihaj alapos szellőztetése okából történik. És, hogy miért zagyvái össae-vissza mindenfélét Isonzóról, államtitokról, diplomáciai szolgálatról, satöbbi? Ostoba az. aki legalább képzeletében nem játszik a legkülönbözőbb lehetőségekkel, ráérünk besavanyodni, elmesze- sedni hetvenéves korunkban.

Az öt nap után mindennap, munka után a fiú várta a lányt és amikor együtt voltak, mindegyikük várta a másikat. Várta, hogy még közelebb lép hozzá, hogy ajándékot ad és ajándékot fogad el. Soha még ilyen kedves, mulatságos, az életet könnyű vállra vevő és éppen ezért az egész világot ezen a férfias vállon hordó férfival, emberrel nem találkozott még Lidi. ,Ez férfi, ez ember” — mondta magában. Dehogy merült fel benne, hogy tizennyolc éves kis életében olyan kevéssel találkozhatott! És jó. hogy ez nem merült fel benne. Neki ez tele. gazdag élet volt. Zsúfolódtak benne az események: három fiú, akivel csőkolózott. tíz fiú. akivel táncolt, egy kopaszodó, táskás szemű főpincér az „Európá”- ban. aki kimeredten szegezte rá a szemeit. ahányszor elment az asztaluk előtt, Laci, akivel egy osztályba járt, a kórházban a vihogó laboráns, aki ne1- kétszer is a kezére csapott Rengeteg ennyit átélni, szeretné kikaparni a szemét az ólyan vén fölényeskedőknek, mint a Balassa doktor, vagy Janka néni. akik azt mondogatják: „mit tudod te, hogy mi az élet, hiszen te sem háborúkat, sem forradalmakat sam ostromot nem éltél át!” Holt biztos, hogy vacak dolog a háború, de neki is volt elég élménye az ő tizennyolc évében. hűha! És meist egyedü kell megállni a lábán. Rend- N*n van, az nagy segítség, kalapot le, vagy inkább fel. mint ahogy a boiond édes Jancsi csinálja. nagy segítség hogy a Janka néninél lakba

az anyjának, hogy jön egy fiúval, akit be akar mutatni Amikor beléptek a házba, majd elájult. A mutter hónapok óta nem irt neki, hogy a mostoha apjától nem kapott egy sort se, azon nem csodálkozott, de most már azon sem, hogy az anyjától nem kapott hírt. Ez már nem az ó anyja. Püffedt, sárga az arca, formátlan a teste, kacsázva jár, a hatodik hónapban van, vagy a hetedikben? Tudja, hogy ezen nem üfcközhetik meg, az anyja még csak negyvenéves... Mégis, ez a kiáltó bizonyítéka annak., hogy az ő drága édesapja után az anyja ezzel a durva, közönséges, hazug Há- mos Gyulával... És lehet, hogy ! már a papa életében... Most, hogy látta, majdnem megfagyott. Alig tudott két mondatot kinyögni. És micsoda ebéd volt, amit odalöktek nekik! Megmosatlan tányérok, csorba szélű poharak, rozsdás evőeszköz, rettenetesen saégyelte magát. A mostoha pedig csak az ebéd előtti öt percben bukkant fel. ittasan, bűzlött a pálinka és a hagyma szagától, előzőleg beivott és beevett a kocsmában, most nagyokat böffentve hallgatott, aztán hirtelen kibökte:

— Ha nektek ilyen szép au- tóto-toto-tok. . na mifene, szóval ilyen módosak vagytok, akkor úgyse számlttok-totok arra. hogy.. Nem is jár semmi... Az apád után semmi... Az kó- dis volt.

Közbe akart szólni. János átölelte. visszatartotta, keményen szólt, semmi játékosság nem volt a szavában:

— Semmi nem kell maguktól, Lidi csak az Mend őségért hozott engem ide. Ezzel már el is van intézve. Adj isten mindnyájuknak.

A mutter tett még egy mozdulatot. kikísérte őket a kapuig, ők beültek a kocsiba, indultak haza Milyen 1ó. hogy Jancsi olyan prímán vezet. Egy kézzel tartotta -a volánt, a másikkal átölelte őt és szorította magához.

Mire várjanak , még? Jani ugyan kijelentette, hogy meg kell beszélni a protokollfőnökkel és átiratot intéz a Nemzetprof, asztalterítőt dr. Balassa! Lidi összetett kezekkel könyör- gött Jancsinak, hogy az anya- könyvvezetőnél. ne köszönjön liftes kalappal senkinek! És az esküvői ebéd után se! A fiú közölte, hogy ez ügyben inter- urbán konzultálnia kell előbb az ENSZ főtitkárával, később, többszöri jegyzék, illetve csókváltás után megígérte és közölte, hogy ez az ő nászajándéka- (Ami nem volt igaz, Lidi karórát kapott az ifjú férjtől.)

Amikor aztán bevonultak a saját otthonukba, Lidi ott üli Jani ölében, a fiú egy perc szünetben, amikor éppen néni voltak egymással elfoglalva, igen gondterhelt arcot mutatott.

— Mi baj, nagyhercegem?

— Egyrészt a légkondicionálásról nem gondoskodtunk, másrészt nem vagyunk eléggé birtokló típusok, mert az ilyenek elsősorban szekrényre gondolnak. Nekünk kevés holmink van. de azért annyi igen, hogy egyetlen szekrényre szükség volna. Ezt a feladatot rád szignálom, határidő: holnap.

MÉG VOLT VALAMI dugj

pénze, Lidi az ócskapiacon ezért egy ütött-kopott, kicsit bicegő szekrényt vásárolt. Az ifjú férj hazafuvarozta, az orrát fintorgatta: „Ügy sejtem, hogy ez randa. Édes najád, végy egy kis lakkfestéket és fesd be”.

Másnap már délután háromkor szabadult Lidi. egy nagy doboz piros festéket és két hatalmas ecsetet cipelt haza. Nekiesett a szekrénynek és befestette. De valami oknál fogva függönyÖ6 lett a festés, nem tapadt egyenletesen a bútorra. Háromszor is átfestette, mindig ugyanaz volt az eredmény. Mikor Jani késő este hazaérkezett pityergő, masza- tos arcú és kezű szirént talált a függönyös rémszekrény előtt:

— Nahát, ez egy absztrakt festmény! Gyönyörű, amit csináltál !

Lidi ránézett, nevetni kezdett és egymást átölelve percekig hangosan nevettek a gyönyörű függönyös szekrény előtt.

BOÓR ANDRÄS:

I D Ő M A L O M

Megrontott évek mögöttem rohannak

Vártaién ölektől eltorzult kezek

Meggyúlhatunk most

önfeledten Kettőnkből áldozat, csak én leszek

NÓGRAD — 1974. március 3., vasárnap