Nógrád. 1974. március (30. évfolyam. 50-76. szám)

1974-03-26 / 71. szám

Száraz a föld, öntözzünk Hivatalosan is beköszöntött a tavasz, amely a hosszú tél után örömmel tölti el az era- tereket. Ha azonban a föld­művelő szemével köszöntjük az ébredést, akkor az idei ta- v asznak csak az egyik sze­münk örül, mert a másik, ha ram is sír, de aggódást fejez ki. S mindez a már évek óta tarló csapadékszegény tél miatt. Száraz a szántóföld, tik- kad a rét, gyúlékony az erdő. l'yen körülmények között bi­zony félő az esztendő elé néz­ni a növénytermesztés dolgá­ban. Ez a mi vidékünk pedig különösen vízszegény. A dom­bokról leszalad a csapadék. Már most, a tavaszi munkák idején, a földeken szorgalmas- kodó gépek mögött olyan ék­telen por keletkezik, mintha a sivatagban járna a traktor. Más megoldás fiincs, fel kell készülnünk a lehetőségeinkhez mérten a legnagyobb mérték­ben az öntözésre. Erről min­den esztendőben szó esik. Saj­nos, a kora tavaszi elhatározá­sokból a nyár közepéig semmi sem lesz, azt követően pedig már nem tartják érdemesnek ezzel foglalkozni a mezőgaz­dasági üzemek. Ez könnyel­műség, mert nagy anyagi vesz­teséggel jár. Az elmúlt eszten­dőben a tavaszi hónapoktól kezdve figyelemmel kísérték az érsekvadkerti tsz fogadott kertészét. Az elmúlt tavasz nem volt ilyen csapadéksze­gény, mint az idei. Ez a ta­pasztalt kertész úgy készült lel, hogy akár esik, akár nem, az öntözőberendezést felsze­relte. Nem egy szuper beren­dezést, hanem egyszerűt, olyat, amilyen megfelel a Lókos pa­takhoz. Palántázás előtt, ezt követően, aztán rendszeresen egész évben dolgozott az „eső­csináló”. A legnagyobb száraz­ságban is csodálatosan szép paprikái, zöldségféléi voltak ennek az előrelátó embernek. A múltkoriban egy lévai kül­döttség vezetője mondta el, hogy náluk elképzelhetetlen máraz öntözés nélküli gazdál­kodás. Ennek eredménye — mint mondotta —, hogy pél­dául kukoricából 50—60 má­zsát takarítanak be hektáron­ként. Gabonából 65 mázsát, ö mondta, a küldöttség vezetője, olyan kitétellel, hogy ellen­őrizhető. Egyébként teljesen felesle­ges az öntözés jelentőségét bi­zonyítani. Az ország nagy ré­szén ez természetes dolog. Ná­lunk nem honosodik meg. Még olyan, öntözésre berendezke­dett tsz-ben, mint a palotási, sem használják ki teljes mér­tékben a lehetőséget. Ez a do­log lényege. A legutóbb meg­tartott Ipoly menti Vízgazdál­kodási és Talajvédelmi Társu­lat közgyűlésén igen figyelem­re méltó előadás hangzott el egy vízügyi szakembertől. Azt fejtegette, hogy Nógrádban is értik az öntözéses gazdálkodás jelentőségét, de nem áldoznak rá. Lehetőségünk csupán a leg­minimálisabb százalékban ki­használt. Érdemes ezen elgondolkod­ni. Hol van a Fekete víz fo­lyásán számottevő öntözéses gazdálkodás? Nincs az Ipoly mentén sem, a Zagyván sem, de más vízfolyások mentén sem, csak itt-ott. Érdemes len­ne erről megyei szinten ta­nácskozniuk illetékes szakem­berek közreműködésével az üzemek vezetőinek. Különö­sen, ha ilyen száraz időjárás­sal kell küzdenünk. Semmi biztosíték arra, hogy az esz­tendő során annyi esőt ka­punk még, hogy pótolja a téli csapadékhiányt. A patakokon pedig folyik a víz haszontala­nul. Nem nagy befektetésre kell gondolni, amikor az öntö­zőberendezésről beszélünk. A dejtári tsz vezetősége majd bi­zonyítja, milyen költséggel le­het beszerezni. Azt Is bizo- ryPKatja, hogy megtérül-e a kiadás a magasabb terméssel. A száraz föld még soha nem termett rendesen. Ilyen földön dolgozni kínszenvedés. Hasz­náljuk ki a lehetőségeinket. Az üzemek javát szolgálja a ráfordítás. —B— Világ proletárjai, egyesCfjeteW NÓGRÁD AZ MSZMP NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXX. EVF« 71. SZÁM ÁRA: 80 FILLÉR MÁRCIUS 26., KEDD Brezsnyev—Gromiko—Kissinger tanácskozása a Kremlben Henry Kissinger, az Egye­sült Államok külügyminisztere vasárnap megérkezett Moszk­vába. Az amerikai külügymi­niszter Nixon elnök szovjet- unióbeli látogatásának előké­szítésével kapcsolatban a köl­csönös érdeklődésre számot tartó kérdések széles köréről folytat majd véleménycserét a szovjet fővárosban. A délelőtti háromórás esz­mecsere után a késő délutáni órákban újabb megbeszélés kezdődött Leonyid Brezsnyev ás Henry Kissinger között. A Moszkvai Televízió dél­után rövid riportban számolt be a szovjet—amerikai tárgya­lások kezdetéről, melyen szov­jet részről Leonyid Brezs­nyev, az SZKP Központi Bi­zottságának főtitkára, Gromiko külügyminiszter, Dobrinyin washingtoni szovjet nagykö­vet és más hivatalos személyi­ségek, az Egyesült Államok részéről Henry Kissinger kül­ügyminiszter, az elnök nem­zetbiztonsági főtanácsadója és a kíséretében levő szakértők vettek részt. A Kremlből köz­vetített képek tanúsága szerint a tárgyalások jó hangulatban kezdődtek. Déliben Gromiko ebédet adott amerikai kollégája tisz­teletére, amelyen mindkét külügyminiszter pohárköszön­tőt mondott. A tárgyalásokhoz közelálló források szerint üd­vözlő szavaiban mindkét fél megerősítette azt az eltökéltsé­get, hogy továibb haladnak a szovjet—amerikai kapcsolatok fejlesztésének és a nemzetközi enyhülést szolgáló politikai együttműködésnek azon az út­ján, amelyet Brezsnyev és Nixon moszkvai, illetve washingtoni csúcstalálkozóin jelöltek ki. (MTI) (Folytatás a 2. oldalon) Eltűnnek a kolóniák Lakás a munkásoknak Ülést tartott a Salgótarjáni városi Tanács Végrehajtó Bizottsága Rendkívül fontos, Salgótar­ján szinte valamennyi lakó­ját érintő kérdést, a tavalyi év lakáselosztását, a lakás­ügyi társadalmi bizottság te­vékenységét, valamint az idei és a jövő évi lakáselosztást vitatta meg a Salgótarjáni városi Tanács Végrehajtó Bi­zottsága tegnap délelőtti ülé­sén. Az előterjesztés és a hoz­zászólások egyaránt hangsú­lyozták, hogy a nyílt város- politika, a Központi Bizottság határozatai, valamint a nem­régiben napvilágot látott né­pesedéspolitikai elgondolások jegyében Salgótarjánban egy­re inkább előtérbe kerül a munkások és a nagycsaládo­sok lakásügyének megoldása. A mi politikánk munkáspoli­tika — hangsúlyozta a végre­hajtó bizottság — így elsősor­ban a munkáscsaládokat és a sokgyermekeseket juttatjuk megfelelő otthonhoz. Az a lakáspolitika, amelyet Salgótarjánban folytat a vá­rosi tanács, megfelelő, kollek­tív munka eredménye. A szá­mok sok mindent bizonyíta­nak. 1971-ben a lakásoknak negyven százalékát, 1972- ben ötvenkét százalékát, míg az elmúlt évben het­venegy százalékát kapták munkások. A népesedéspolitikai hatá­rozat megoldását segíti, nogy az átadott lakások felét fia­tal házasoknak utalta ki a tanács. Harminchárom sok- gyermekes családnak oldották meg a lakásgondját, tíz lakást pedig soron kívül utaltak ki az előtörlesztési összeg elengedé­sével tíz, háromgyermekes munkáscsaládnak. A lakáskiutalási névjegyzék ■ mindenki számára hozzáfér­hető. A lakásügyi munkát a következetesség, a határozott­ság és a törvényesség jellem­zi. A névjegyzéket minden esetben közszemlére teszik, pontosan feltüntetve, hogy melyik igénylő milyen lakás­ra jogosult. Mindez fontos társadalmi érdeket szolgál, amely Salgótarján lakóinak helyeslésével találkozik. Áz idei és a jövő eszten­dei lakáselosztás hasonló el­vek alapján történik. A meg­épülő lakások döntő többsége ismét munkáscsaládoknak jut, akik így korszerű, kényelmes otthonba költözhetnek. Alap­vető és nagyon fontos Salgó­tarján történetében, hogy azoknak a sokgyermekes csa­ládoknak, akiknek kérvénye 1974. január 1-ig megérkezett a tanácsra, legkésőbb 1975. december 31-ig megoldják a lakásgondját. Jelenleg negyvenhat sok- gyermekes család szerepel a lakásigénylők között. Eb­ben az évben lakáshoz jut­nak azok a többgyermeke­sek, akiknek még nincs la­kásuk. A tanács úgy döntött, hogy egyúttal azok is új lakásba költözhetnek, akik tanácsi ér- tékesítésű lakást kérnek. Re­mény van minőségi cserékre is, hogy a többgyermekes csa­ládok nagyobb lakáshoz jut­hassanak. A lakáselosztást, annak tör­vényességét, munkásszemléle­tét még inkább segíti az az új lakásügyi rendelet, amely­nek tervezetén jelenleg dol­goznak a tanács szakemberei. Támogatják a munkáslakások építését. Az elmúlt évben száz munkáscsalád jutott ilyen módon otthonhoz. Az idén újabb száz költözik, jövőre pedig mintegy százötven la­kás épül ebben a formában. A gyakorlatban ez annyit je­lent, hogy három év alatt háromszázötven lakást építe­nek a munkáslakás-ákció ke­retében. Salgótarjánban rendkívül nagy gondot okoz az elavult, régi kolóniák eltüntetése. Ez nagyon jó ütemben történik, az elmúlt évben tizennyolc­cal több kolóniái lakást sza­náltak a tervezettnél, így több mint százhatvan elavult, rossz lakás került csákány alá. Gyakorlatilag felszámolták á Károly-aknai és Inászó- felsői fabarakkokat. Lebon­tották a Bartók Béla úti „kocsis sort”. A József-, az Öreg József - telep valamint a Csizmadia- alsótelepen egészségtelen ko­lóniák szűntek meg. A koló­niák felszámolását tovább folytatja a városi tanács. Hasonlóan nagy feladatot jelent a Pécskő-domb eltün­tetése a város szívéből. Ez már megkezdődött, a beépí­tés tervét most vitatják meg. Az ott lakó cigánycsaládok elköltöztetése együttműködést, nagy gondosságot követel, s egyúttal szükség van a társa­dalom segítségére is. A végrehajtó bizottság kife­jezte elismerését a tanács la­kásügyi hatóságának, valamint a lakásügyi társadalmi bizott­ság tagjainak a végzett mun­káért. A végrehajtó bizottság ezt követően egyéb ügyeket tár­gyalt, majd a bizottság tag­jai délután látogatást tettek a Mélyépítő és a Városgazdál­kodási Üzemben, hogy a hely­színen ismerkedjenek azok te­vékenységével. A burgonya ültetését kétharmad részben már gépekkel végzik az őrhalmi termelőszövetkezetben. Képünkön: Ko­vács György gépcsoportvezető és Ispán Lajos szerelő az utolsó ellenőrzést végzi a burgonyaültető gépen. Asszad Moszkvába tátogat Hafez Asszad, a . szíriai A szíriai delegációt az SZKP Baath-párt főtitkára. Szíria Központi Bizottsága, a Szov- elnöke április első felében jetunió Legfelsőbb Tanácsa- párt- és kormányküldöttség nak elnöksége és a szovjet élén hivatalos látogatást tesz kormány hívta meg látogatás- a Szovjetunióban. ra. (MTI) Háromezer újabb NÓGRÁD-előfizető A postahivatalok hétfő reg­gel pontosan háromezer-nyolc újabb NÖGRÁD-előfizetőt je­lentettek. A címben kerek há­romezret írtunk, csak a rö­vidség és a könnyebb megje­gyezhetőség kedvéért. Hiszen az adatok állandóan változ­nak, újabb családtagokkal né­pesedik a NÓGRÁD előfize­tőinek tábora. Ugyanis hat nap óta a pártalapszervezetek megbízásából az aktívák fel­keresik azokat, akik eddig rendszeresen nem olvasták megyei lapunkat, és arra ké­rik őket, rendeljék meg a NÓGRÁD-ot. Példamutatóan jó munkát végzett a megyei tanács párt- bizottsága, túlteljesítette a ke­retszámot, 115 új NÓGRÁD- előfizetőt gyűjtöttek, a meg­rendelést és a pénzt a posta- hivatalnál már leadták. Élénk verseny alakult ki a salgótar­jáni és a pásztói járás között, megelőzték a többi járást. Sal­gótarján városban, Szecseny- ben és Rétságon, valamint az ide tartozó községekben még sok a teendő. Sok községről, több alap­szervezet és postahivatal mun­kájáról elismeréssel szólha­tunk. Az első oldalon kevés a hely, hogy minden jó ered­ményt felsoroljunk, talán nem is lenne célszerű, mert az .eredmények óránként változ­nak. Diósjenön hétfő délelőt- tig 80, Mátraszőlősön 70, Va- nyarcon 51, Szurdokpüspöki­ben 70, Bercelen 95, Dejtáron 70, Nagybárkányban 41 újabb előfizetőt gyűjtöttek. Köszönet és elismerés azok­nak, akik eddig legtöbbet se­gítettek. Kérjük az alapszerve­zeteket és az aktívákat, hogy március 28-ig fokozott mér­tékben folytassák a munkát. Az eddigi eredmények azt iga­zolják, hogy a célkitűzés reá­lis, teljesíthető. Szombaton mutatkozott be Szé- csényben az egyesült szövetkeze­tek közös kórusa, mely Erkel Fe­renc nevét viseli. A bemutatko­zásra dalostalálkozó keretében ke­rült sor, melyre a balassagyarma­ti vegyeskart, a József Attila Me­gyei Művelődési Központ kama­rakórusát, a litkei ÁFÉSZ mihály- gergei vegyeskarát, a salgótarjá­ni pedagóguskórust és a Nógrádi Sándor Gimnázium énekkarát hívták meg. A találkozóra este 18 órakor a szécsényi II. Rákóczi Fe­renc Művelődési Központban ke­rült sor. Rövid megnyitó ünnep­ség után — melyen Földi László, a nagyközségi tanács vb-elnöke mondott beszédet — került sor a kórusok felléptére. A nagy sike­rű rendezvény befejeztével a ta­lálkozó résztvevői jó hangulatú közös vacsorán vettek részt. (Cikkünk a 4. oldalon.)

Next

/
Thumbnails
Contents