Nógrád. 1974. március (30. évfolyam. 50-76. szám)
1974-03-23 / 69. szám
Négy ötmillió 278 ezer forint a köl'tség'vebáai és fejlesztési alap összsisen. Ebből a pénzből négy község gazdálkodik ez évben — Nógrádkövesd, Gai- gaguta, Becske és Szécsénke. A közös tanács vezetői, Bar- tos Pál elnök és Hajaséi Ferenc v'b-titkár a fejlesztési tervek közül a kommunális ellátást emeli ki. — Ab utak korsaerűsiítése a legsürgősebb feladatunk. Becske kivételével ebben az esztendőben mindenütt elvégezzük a portalanítást, s ez egy- miúlió-kétsjzáztízeizer forintba Kerül. Az utak mellett a járdákat is ki kell építenünk, sajnos erre már kevesebb pénzünk van. Becsike csak azért kivétel az útépítésiben, mert ott nem készül el minden szakasz. A KPM ugyanis már korábban ígérte, hogy az Aszód’—Balassagyarmat között épülő autóút községen átvezető részét elkészítteti. Egyki iomé teres ez a szakasz, egy Új lakótelepi részén halad át. Annál is jobb volna az út elkészülte, mivel a másik erre vezető út nemcsak, hogy nagyon rossz álla- notban van, de jóval hosszabb, kacskaringós. A KPM — miközség és egy év kor pontos dátumot kértek — úgy válaszolt, hogy ebben az ötéves tervben nem szerepel, de nem kizárt (!) az út elkészítése. A tanács mindenképpen kisnes valamilyen megoldást, a lakosság pedig társadalmi munkával segít. Mégis, sok felesleges kiadást jelentene, ha a régi utat tanácsi költségén felújítanák, s közben a KPM elkészíttetné az újat. — Becskével ka>pcsolatban meg annyit, hogy folytatjuk az ovoda felújítását — mondja az elnök. — Tavaly 200 000 forintot, idén további 50—60 ezret kiöltünk rá. Szécsénkén ugyancsak az út és a járda a leglényegesebb feladat, erre összesen 250 ezer forintot szánunk. De Szécsénke nem „mostohagyerek”, hiszen alig két éve szinte a semmiből gazdálkodtunk ki annyi pénzt, hogy az óvodáiban két csoportra bonthassuk a létszámot. Gaügagután is szeretnének két csoportot létrehozni az óvodában. És ott is természetesen az utakat és járdákat építik ki. Szükség van a művelődési ház felújítására is. Ez 170 ezer forintba kerül. — És a székihelytközség ? Kimaradt vollna a tervezésből ? A titkár válaszol: — Egyáltalán nem, csak Kövesiden olyan beruházásra van szükség, ami a sízékhely- jeilegneik megfelel, és ezzel tulajdonképpen a társközségek is gyairapszana/k. Ilyen feladatunk a sport támogatása, egyáltalán a sportolási lehetőség megteremtése. Ez nem egy év feladata ltesz, úgy is mondhatnám, „kombináttá” szeretnénk fejleszteni a kisebb sportlétesítményeket. Tervezünk pályát és öltözőiket, ez feltételezhetően 200 ezer forintot jeáient a kiadások között. A közvilágítási hálózat bővítése még több, mert arra 450 ezer forintot költünk. De erre is nagyon nagy szükség van. Ma már aiz igények a modem higanygőz lámpáknál kezdődnek. Ami azt illeti, elég sűrű program ez egy évre. Annál inkább, mert ebben az „egyenletben” sok még az ismeretlen. Az viszont mindenképpen biztató, hogy már korábban is sikerült megoldani egy-két váratlan, és „rázós” problémát. Remélhetőleg a mostam gondokat is úgy emlegetik majd egy-két év múltán, mint a sikerrel vett akadályt. O. J. TvEt áK Apa: Milyen foglalkozást választasz, fiam? Fiú: Pék szeretnék lenni. Apa: Miért? Fiú: Hát nem te szoktad mondani: a legfontosabb, hogy mindig legyen kenyér a kezemben?! + Tanító: Mi a neve annak a házasságnak, ahol cspk egy feleség van? Tanuló: Annak a házasságnak, ahol csak egy feleség van... a neve... a neve... Tanító: Segítek fiacskám, mono... mono... Tanuló: Monotónia! — Most jövök a kozmetikustól — mondja egy nő a barátnőjének. — Látom, szünnap volt — jegyzi meg a barátnő. Zavarja a tollas kalapom? — kérdezi egy nő a mögötte ülő férfit a moziban. — Már nem. Levágtam a tollat — feleli az. ★ — Nem tudok a férjemmel elmenni egy színházba. Ha drámát adnak, már az első felvonásnál sírva fakad. Varga József mégis folytatja Lapunk február 15-i számában Varga József zagyvarónai tanácstag és alapszervezeti titkár történetéről számoltunk be. Szóvá tettük, hogy a tiri- besi bányász kimaradt a marxista—leninista esti egyetem szakosító tagozatáról. Varga József szavait idézve: „Az iskolában bántottak meg! Egyesek megjegyzéseket tettek; a fatelepi munkakörhöz talán nem is szükséges a sza« kosító.” Az osztályt vezető tanár i s a többi húsz hallgató egyöi - tetűen állítja, hogy az idéze t kijelentés és megjegyzése c nem hangzottak el, tanulótá. - sát senki sem akarta megsérteni. A helyzet tisztázódott t i a legfontosabb az, hogy Varga József folytatja tanulmányait. Válasz Somoskőújfaluba A NÓGRÁD március 13-1 számában SomosikőújfaLuiról egyoldalas összeállítást kö- zölitünik. Ebben szó esiett a kenyérellátás elfe^tauondiásaiiról. A Nógirád megyei Sütőipari Vállalat levélben közölte staer- kesztőségünikkel, hogy mozgóárusuk a községi tanács és a fogyasztók kérésére hetenként hétfőin, szerdán és pénteken 12.30-ból 13.30-ig árusít a községben. Ez a választék bővítése miatt történt. Tenmészete- sen a mozgóárus az egész község ellátásáról nem tud gondoskodni, ezért szükséges, hogy a kisikereskedelleni tejelőit üzletében is árusítsanak kenyeret. De a sütőipar véleménye szerint a mozigóárusítát nem okozhat az üzletben se- liejtet. NÓGRÁD MEGYEI TEXTILIPARI VÁLLALAT azonnali belépéssel felvesz: gyakorlattal rendelkező bérszámfejtőt, gyors- és gépírót Fizetés kollektív szerződés szerint. Jelentkezni lehet a vállalat személyzeti osztályán. Salgótarján, Május 1. út 78. sz. ÍJItet a brigád Erdei fenyöfacsemetéket „iskoláznak” a türelmes asz- szonykezek az Ipolyvidéki Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság kőházi csemetekertjében. A Salgótarjánból Mátraszelére vezető út jobb oldalán terül el a hatalmas csemetetelep, melyben több tízezer darab növénykéről gondoskodnak. Általában két-két asszony végzi a páresztendős fenyő- fácskák ültetését, s kettejüknek egy nap alatt 8 ezer darab csemetét kell szakszerűen földbe ültetni. Mikrobusszal hozzák ide az ültetőbrigádot Karancsberényből és Karancs- lapujtőről, közöttük Fodor Er- nőnét, Kovács Gézánét, Gre- gus Jenőnét, özv. Laval Pé- ternét, Sólyom Alfrédnét, Oravecz Józsefnét és Simon Júliát. Képünkön: ékásóval készítik elő a csemeték helyét a földben, majd a sorba rakott fenyőfát „iskolázott” helyére teszik, hogy majd megerősödve kiültessék őket az erdőbe. — kulcsár — Bizony régen volt már, amikor Molnár Gyuláné az első vaddisznót lőtte, mégis, azt a napot sosem felejti el. Most is egészen kiszínesedik a sóik erdőjárástól amúgy is rózsaszínű arca, amint felidézi a „nagy kalandot”: — Az öreg Bódi bácsival mentünk ki aikkor az erdőre. Ó is mátranováki, tőle tanultam a nyomolvasást, meg a vadászat sok más fortélyát. No, de, hogy a lényegre térjek, egy bozótos mellett várakoztunk, amikor az öreg mögül csörtetés zaját hallottam. Ő nagyot hall egy kicsit, ezért megböktem, hogy ne mozduljon. A disznó meg közben előbukkant; az erdésziák felé tartott. No, mondtam magamban, jól nézek ki, ha lelövöm az erdész disznaját. De aztán láttam, hogy a disznó azon töpreng, merre induljon, egyszóval nem viselkedett valami otthonosan. Vettem egy nagy lélegzetet, és meghúztam a ravaszt. „Mi volt az? — kérdi az öreg. Mondom: disznó, csak azt nem tudom, nem az erdészé-e? Elindultunk megkeresni. Az öreg találta meg egy kicsit távolabb, én meg ott izgultam mögötte. „Józsi bácsi, csak azt mondja meg, nem az erdészé-e?” „Nem a — mondta ő. „Ez a vaddisznó. Nyolcvan kilós koca”. Hát így volt. Jóízűen nevet a történeten, amelyet pedig a legtöbb „nagy vadász” szégyellne bevallani. Molnárnénak azonban van huSZENVEDÉLYE morérzéke, reggeltől estig mesélné az öngúnnyal jócskán fűszerezett kedves vadásztörténeteket. — Azzal az erdésszel még egy ilyen kalandom volt — mondja kuncogva. — Akkor meg a lovát néztem szarvastehénnek. Holdfényes este volt, de lehúzódott a köd is. Az a ló meg ott legelészett a vadászterületen. Az utolsó pillanatban vettem észre a tévedésemet. Persze, nem én voltam a hibás. Természetesen nem mindig lőtt bakot. A ház verandáján vagy húsz szarvasagancs, egy szarvasbőr meg egy rókabőr tanúskodik a háziasszony va- dásztehetségéról. Előkerül két disznóagyar is a szekrényből; egy százhúsz kilós vadkan büszkeségei voltak valaha. — Sajnos, széttöredezett — mutatja sajnálkozva. — Túl gyorsan szárítottuk. Megtudom tőle, hogy Nőg- rád megyében mindössze két női vadászt tartanak számon, szerinte ez nem is csoda; csakugyan nem tartozik a nőies sportok közé a vadászat. Annak is megvan a magyarázata, hogy ő miért pont ezt választotta a kirándulás vagy a pinpong helyett: — Harmadik gyerek voltam a családban, a testvéreim is mind lányok. Amikor én szüA VADÁSZAT lettem, már fiúra számítottak a szüleim, nagyon el voltak keseredve, hogy megint lányuk született. Én mindig is tudtam ezt, és meri szerettem volna a kedvükbe járni, fiús szórakozásokat kerestem. Ha már egyszer nem sikerült fiúnak születnem, legalább szerettem volna, ha olyan talpraesettnek látnak, amilyennek szerintük egy fiúnak lenni kell... Kétségtelenül van olyan jó vadász, mint a férfiak. Türelmes, kitartó. Úgy mondja; csak a biztosra megy, nem akar mindenáron zsákmányhoz jutni. Meg aztán, ha rosz- szul találja el a vadat, csak fölösleges szenvedést okoz. Veszélyes ' vadászatokról, „igazi” kalandokról faggatom. — Igazi kalandok? — mondja biggyesztve. — Ha ilyesmit akar hallani, beszélgessen inkább férfivadászokkal. Azokban a történetekben bőven akad dühödten támadó sebzett vadkan, meg sosem volt csodaszarvas. A férfiak — tisztelet a kivételnek — nagyon hiúak. Ha azt a disznót, amelyiknek az agyarát mutattam, a férjem lövi le, azt gondolja, így volna az agyar? Már régen össze volna tákolva. .. — Én nemcsak zsákmányt látok az állatokban, szeretem az életüket is figyelni. Járt már kint szarvasbőgéskor? Annál semmi sem érdekesebb. — Felpattan, egy szarvashívo- gatót vesz elő a szekrényből; — Aki ezt hozzáértően tudja fújni, olyan közel csalhatja a szarvast, hogy a leheletét is megérzi. A Bódi bácsi tudja nagyon fújni. Ha én fújom, inkább elszaladnak — mondja vidám nevetéssel. — De ha elszalad, hát elszalad. Az is nagy élmény, hogy láttam. Majd legközelebb sikerül, nem igaz? Meg aztán, ha hajnali lesre megyünk, az valami gyönyörű. Az ember nem is érti, hogy azok a csöpp kismadarak, hogyan tudnak olyan gyönyörű hangokat adni. .. A vadászpuskák a szekrényben várják a tavaszt, a legértékesebbet; egy Scönemand- lert elővesz, büszkén mutatja. Amint melegre fordul az idő, elindul őzbakra vadászni. Magával viszi Rexet, hűséges német vizsláját, és ha lesz kedve kijönni, a férjét is — teszi hozzá gonoszkodva. — Ez csodálatos kutya — lelkesedik. — Ha az erdőben hall valamit, bekapja a nyelvét, még a lélegzetét is visz- szafojtja. Meg nem mozdulna semmiért. Csak a szemét forgatja, azzal mutatja, merre van a vad. — Nem sajnálja az állatokat lelőni? — Nem én — rázza a fejét határozottan. — Csak a diadalt érzem, hogy sikerült eltalálnom. De ami azt illeti, a csirke nyakát nem tudom elvágni. Gondoltam egyszer, hogy akkor majd vadászpuskával lövöm a baromfit. Ne nevessen ki; de sajnos, még arra sem voltam képes. .. —szöghy6 NÓGRÁD - 1974. március 23., szombat A Tiszántúli Gázszolgáltató és -szerelő Vállalat azonnali belépéssel felvesz EC —2 —B MINŐSÍTÉSSEL RENDELKEZŐ ívhegesztőket gázhálózat-építési munkára, valamint olyan ívhegesztői szakmunkásvizsgával rendelkezőket, kik csőhegesztésben kellő gyakorlattal rendelkeznek, és a minősítő vizsga letételét vállalják Eredményes munka végzése esetén hosszabb külföldi (szocialista országbeli) kiküldetés lehetséges. Bérezés teljesítménybérezés-bérrendszerben. Útiköltséget csak felvétel esetén térítünk. Jelentkezés személyesen március 25-én a vállalat salgótarjáni kirendeltségén. Salgótarján, Rákóczii u. 226. sz. alatt. Hirdessen 0n is a NÓGRÁD-ban! apróhirdetések A BALASSAGYARMATI ÁFÉSZ boltvezetőt keres ipolyszögi vegyesboltjába, házaspárok előnyben, Lakás nincs. Átlagos havi forgalom 140 000 forint. Jelentkezéseket kérjük ÁFÉSZ, Balassagyarmat, Óvárostér 22., kereskedelmi osztály címére. GLÓBUS NYOMDA rétsági telephelyére felvesz betanított munkára nőket és férfiakat 41 órás munkahét, kéthetenként szabad szombat, üdülési lehetőség a Balatonon és a Rómaiparton. Jelentkezni Lehet GLÓBUS NYOMDA Rétság, Puszta- szántói u. Acs, vájár, vasbeFiatalok 1 Jelentconszerelő, KÖNY- V YÜ gépkezelő. kezzetek ipari felépítményes tanulónak) Acs. KUBIKOS, férfi kőműves, gépszerelő szakmát segédmunkás felvétele a tanulhattok. mélyépítőkIngyenes kollár sjiurn, étkezés. nél. munkaruha. Havi ösztöndíj minimum 550 Ft 5 Hónap alatt Előjelentkezésre. Illetve érdeklődésre SZAKMUNKÁSSÁ a részleteket azonnal írásban tépezzük ács-vas- oetonszerelő szakközöljük. dákban. MÉLYÉPÍTŐ Felnőtt általános vállalat, iskola a munkásMUNKAÜGY. szállásokon AltaBudapest v„ iános iskolái végzetteknek órabérArany János u. 34 emelés. 1397 Pf.: 545. EGY karambolozod iv-s rendszámú Zsiguli árverés útján eladó. Árverezés idő pontja március 26-ái 12 órakor céllövöldi mögött Salgótarján ban. EGYSZOBA-konyhás lakás eladó. Baglyas- alja, Kakuk József út 2. Irányár: 70 000 forint. FEHÉR 1300 Polski Fiat eladó. Érdeklődni : Molnár autószerelő, Strandfürdőnél, Felveszünk kereskedelmi szakképzett és szakképzeten férfi- és női munkavállalókat. Vegyianyag-ke- reskedelml Vállalat 14. sz. telepe, Salgótarján, Nagy Sándor u. 10.