Nógrád. 1974. március (30. évfolyam. 50-76. szám)
1974-03-21 / 67. szám
Cikk ü ii U ii y o in ú ii Megrovást Leszerelték a postaládái kapott A NÖGRÁD február 14-i számában megjelenít Kínos közjáték... c. cikkben foglaltakat kivizsgáltuk. A vizsgálat során megállapítást nyert, t hogy a Salgótarján—Mátraháza közötti járat teljesítésére kijelölt autóbusz vezetője, — annak ellenére, hagy kocsija műszaki szempontból kifogásolható volt — a járat végzését vállalta’ és nem gondoskodott megbízható autóbusz beállításáról. A gépkocsivezető ezen felelőtlen magatartásával mulasztást követett el mind a vállalat, mind az utazóközönséggel szemben, ezért a személyforgalmi üzemegység nevezettet „Megrovás” fegyelmi büntetésben részesítette. A kellemetlenséget szenvedett utasoktól — a gépkocsi- vezető nevében is — szíves elnézést kérünk. Takács István VOLÁN 2. sz. Vállalat Bzemélyforg. és kér. osztályv. Intézkedett a MÁV A NÓGRÁD március 1-1 számában „Ez van..cím alatt megjelent cikkben foglaltakat megvizsgálva, magunk is megállapítottuk, hogy a kérdéses 308/307 számú vonattal rendszeresen közlekedő személykocsik világítóberendezései hiányosak, (égők, kapcsolóberendezések ismeretlenek által leszerelve és megrongálva), vagy nem működnek. A kocsik tisztasága is megegyezett a cikkben leírtakkal. — írja Tóth János a MÁV vasútigazgatója. A vizsgálat alapján intézkedtem, hogy a jövőben fokozott gondot fordítsanak Budapest Keleti pályaudvaron a kocsik külső- és belső tisztítására, valamint a világítás biztosítására. A megállapítást köszönöm, és a cikk írójától szíves elnézést kérek. Nyúitenyésztö szakcsoport Csécse község lakói közül már «okán foglalkoztak házinyúl- t °myésztéssel, -neveléssel, de csak úgy család részére, konyhára nevelték, hogy ezzel is kiegészítsék a család húsellátását. Az elmúlt napokban a tenyé~z- t »k szakcsoportot alakítottak, hogy még jobban segíteni tudják egymás munkáját, átadják egymás Tapasztalatait. A szakcsoport veze- lijének Fekete Józsefet válas^tofc- i i meg a 17 fős tagság. Terveikig szerepel további tagok tobor- v «rí és szerződéskötés nyúlle- adásra. A Fórum január 31-i számában megjelent Gazdátlan postaláda, című cikkre Neér József, a Budapest-Vidéki Postaigazgatóság igazgatóhelyettese a következő választ küldte lapunknak: „A panaszt megvizsgáltam, és megállapítottam, hogy a hugyagi fiókposta vezetője helytelenül járt el, amikor a forgalmon kívül eső postaládát hem' szereltette le, vagy rendszeres ürítéséről nem gondoskodott, annak ellenére, hogy az a kézbesítő jelzőjében is feladatként szerepelt. A fiókposta vezetőiét utasítottam, hogy a levélszekrényt szereltesse le. A postai munka javítása érdekében megjelent észrevételt köszönöm, és a panaszos szíves elnézését kérem!” AZ OLVASÓK FÓRUMA Eredményes év az élelmiszerkereskedelemben Tisztelt Szerkesztőség ! A NÓGRÁD január 16-i számában a rólam közölt cikküket, és a 75-ik születésnapomhoz a jókívánságaikat hálás szeretettel köszönöm. Én is, a feleségemmel együtt forró szívvel kívánunk a szerkesztőség valamennyi kedves dolgozójának minden elképzelhető jót, sok szerencsét, jó erőt. egészséget! Elvtársi üdvözlettel: Sukerek Lajos Hont, Parassa-puszta Észrevétel kenyérügyhen A NÖGRÁD március 13-i számában „A népboltban” címmel arról írtunk, hogy Somoskőújfaluban baj van a kenyérrel. A mozgóárus jobb kenyeret árul, de nem mindennap jön. A Népboltban viszont rosszabb a kenyér. Molnár Sándor igazgató levélben közli szerkesztőségünkkel, hogy Somoskőújfaluban a kenyeret árusító mozgóboltot nem az Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat, hanem a Sütőipari Vállalat üzemelteti. Ennek következtében nem áll módjukban a mozgóárus működését a bolti kenyérértékesítéssel össz°hangolni. Azt is írja, hogy a Sütőipari Vál- lalat a Somoskőújfalui boltokat nem tudja a mozgóáruséval hasonló minőségű kenyérrel ellátni. A szerkesztő megjegyzése: helyt adtunk Molnár Sándor kisker-igazgató észrevételének. Azonban megjegyezzük, hogy ettől Somoskőújfalun még nem javul a kenyér minősége. Az a véleményünk, és bizonyára Somoskőújfalu lakossága egyetért ezzel, hogy a Sütőipari Vállalat és a Nógrád megyei Élelmiszerkiskereskedelmi Vállalat mégiscsak hangolja jobban össze munkáját, és akkor kevesebb lesz a panasz, elégedettebbek lesznek a somosi- ak. Megkérdeztük Kátyúzás az időjárástól függően Gyakran kapunk panaszos leveleket közlekedési nehézségekről, amelyekben jelentős helyet foglal el az utak állapota. Legutóbb Karancsalja— Etes Amália-telep között közlekedő munkásjáratok, iskolai járatok, de a polgári járatok utasai, illetve gépkocsivezetői kerestek fel bennünket, hogy tegyünk valamit az ő érdekükben is. Az útszakasz nagyon rossz, a gödrök a hepehupák végtelen nehézkessé és fárasztóvá teszi a járművek vezetését, de az utasok sem tudják melyik pillanatban billen ki egyenesúlyuk a járműveken. Jó volna, ha a közúti igazgatóság legalább a kátyúzást elvégeztetné — kérték. ★ Olvasóink, a szakaszon nap mint nap utazók tájékoztatása és megnyugtatása céljából a közúti igazgatóságnál érdeklődtünk, ml várható ebben az évben az út járhatóvá tétele terén? Megtudtuk, hogy ebben az évben nagyobb mérvű felújításra nem kerül sor, de a szükséges kátyúzást, „amint az időjárás megengedi” elvégeztetik, ezen a sajnos nem „egyedülálló” rossz útszakaszon is. A Nógrád megyei Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat eredményesen zárta az 1973- as évet. Az áruforgalmi- és gazdálkodási célkitűzések megvalósításában alapvető szerepe volt a szocialista munkaversenynek. A vállalati üzlet- politika nehéz körülmények között, áldozatos munkával valósult meg. Az áruforgalom meghaladta az 530 millió forintot, s 40,6 millió forinttal több mint az előző évi volt. A húsellátás érdekében növelték a vágott baromfi és hal forgalmát. Baromfiból- 34 százalékkal forgalmaztak többet, mint az előző évben. Az árualapok folyamatos biztosításában nagy szerepe volt annak a szocialista szerződésnek, amit az elmúlt évben a Pest— Komárom—Nógrád megyei Élelmiszer- és Vegyianyag Nagykereskedelmi Vállalat salgótarjáni fiókjával kötöttek. Az együttműködésben különösen a szocialista brigádok tűntek ki. ( Nagy gondot fordított a válKé&zuíődés a rárósi napokra Színes programmal készülnek a ludányhalászi fiatalok a rárósi napokra. A KISZ-esek hetenként egy alkalommal tartják táncpróbáikat, népi táncok bemutatását tervezik, míg az idősebb korosztály tagjai, a férfi és a női kórus énekszámokat tanulnak. Az énekkart Vonsik Imre vezeti, míg a tánc oktatója Cele Fe- rencné szécsényi tánctanárnö. 4 hat község együttes műsorának bemutatására Mihály- gerge, mint rendező kapta a jogot a rárósi napok keretében. SZÜLÖK ISKOLÁJA Ludányhalásziban is megkezdődött a szülők iskolája, amely összesen hat előadásból áll, melynek programján az alábbi témakörök szerepelnek: a szülő és az iskola kapcsolatai — pályaválasztási tanácsadás; — szexuális ne- nevelés; — gyermek és a társadalom; — gyermeknevelés; — egészséges életmód. Rubint János Ludányhalászi Befejezték a rekonstrukciót. Tizenöt évvel ezelőtt vezették be n villanyt Csecsére. Ekkor csak egyetlen trafóállomást építettek, mert a kevés fogyasztói igényt ekkor még ki tudta elégíteni. A rövid másfél * évtized alatt any- nyira megnőtt a fogyasztók száma, hogy újabb trafó építésére volt szükség. Éppen ezért az EMASZ elrendelte a község villamoshálózatának rekonstrukcióját, valamint a meglevő trafó áthelyezését és egy új trafónak a felszerelését. A munkálatokat a napokban már be is fejezték. Human Imre Csécse Tanácskoztak a bélyeggyűjtők A salgótarjáni bányagépgyár bélyeggyűjtő köre a közelmúltban tartotta meg beszámoló taggyűlését, amelyen az elmúlt év eredményeit értékelték. Németh József köri titkár megállapította, hogy az elmúlt évben a munka- terv és költségvetés adta lehetőségeknek megfelelően tevékenykedett a szakkör. A bizalmihálózat kiépítésével javult a szervezeti élet, a tagok hamarabb jutottak a megrendelt bélyegújdonságokhoz. Beszámolójának további részében az idei munkatervvel foglalkozott, mely részletében több bé- lyegklállitás megtekintésére hívta fel a figyelmet, majd az elnökségi ülések ütemezésére, melyeket legalább negyedévenként szeretnének az év íolvamán megtartani. Népszerűsíteni szeretnék a bélyeggyűjtést a KISZ-klubban, az ifjúság köreben is. A tagszervezés területén főleg a fizikai dolgozók körében szeretnének jobb eredményt elérni. A pénztári beszámolót is meghallgatta a tagság, melyet Készéi Ferenc gazdaságvezető tartott., majd ismertette az 1974. évi költségvetés-tervezetet, melyet a tagság jóváhagyott. Ezek után több értékes hozzászólás hangzói.t el. Oláh Mihály klubtag __ falat a dolgozók személyi Jövedelmének fejlesztésére. Már „az elmúlt év eiején jelentős bérfejlesztést hajtottak végre az állományi dolgozók 59 százalékánál. A személyi jövedelem mértéke 4.5 százalékkal növekedett A gazdasági munka hatékonysága a szocialista munkaverseny életképességén alapult. A vállalati, párt- és szak- szervezeti vezetés felhívására 45 kollektíva 315 tagja tett vállalást a Szocialista Brigád cím elnyerésére, amíg 75 bolt 158 dolgozója a Kiváló Egység cím elnyeréséért versenyzett. A szocialista brigádok munkájának minőségi javítása érdekében a vállalati pártalap- szervezet patronáló hálózatot hozott létre. A versenyző kollektívákban a nők és a fiatalok aránya kedvezően alakult. A szocialista brigádokban versenyző 315 főből 229 nő és a fiatalok száma 136. A vállalatnál egy ifjúsági szocialista brigád is dolgozik 14 fővel: A munkaverseny-mozgalmon belül kapcsolódtak be a vállalati dolgozók a Húszezer munkanapot Salgótarjánért mozgalomba, s a város parkosításában 903 munkaórával vettek részt a dolgozók. Ezen túlmenően a vállalati karpan- bartó részleg szocialista bri* gádja elvégezte a Petőfi Bölcsőde járókáinak, székeinek javítását és a Béke-telepi iskola festését. A dolgozó nők és fiatalok munkakörülményeinek javítására nagy gondot fordítottak. A részesedési alapból 9 fiatalnak adtak kamatmentes kölcsönt Lakásépítéshez, míg egy fiatal részére a fejlesztési alapból biztosítottak kedvezményes kölcsönt. A vállalati nyereség 1973-ban elérte a 10,5 millió forintot, mely az áruforgalomnak 1,99 százalékát teszi ki. A vállalat méltán pályázta meg a „Kiváló Vállalat’’ címet. Dudás Pál S. tarján. Báthorf út. 4. Megérdemelt kitüntetés Szeretnék beszámolni egy szép ünnepélyről. Iskolánk tornaterme zsúfolásig megtelt ünneplőkkel, úttörőgyerekek sürögtek, forogtak. A sok kedves köszöntő, vers, ének, tánc és a Hazafias Népront titkárának, Körösi Imre iskola- igazgatónak szavai után, a Nézsai községi közös Tanács elnöke, Lehotka Ferenc átadta az Egészségügy Kiváló Dolgozója kitüntetést Vargha Györgyné védőnőnek. Érezni lehetett az összegyűltek igen lelkes tapsából, hogy mindenki nagyon egyetértett: a védő néni megérdemelte! Több mint tíz éve lakik Né-, zsán Vargha Györgyné, de a környék községeiben is jól ismerik. Ö pedig igazán mindenkit ismer. Első pici gondozottal ma már nyolcadik- osztályba járnak. Folyton siet, szalad. Sokan várják okos, irányító, tanácsadó szavait. Egészen mostanáig négy község: Keszeg, Legénd, Nógrád sáp, Nézsa volt a körzete. Most újabban „csak” Keszeg és Nézsa. Tapasztalatból írom, a mi három gyermekünk egészséges fejlődése az ő gondosságának köszönhető. Mindenkinek azt mondom ma is: úgy kell csinálni, ahogy a védő néni mondja. Automatikusan mondjuk, hogy „néni”, pedig fiatal, és fiatalos fáradhatatlansággal járja a falut, családokat, óvodát, iskolát látogat. A miniszteri kitüntetéshez Klárikának, a védő néninek régi és újabb gondozottjai szívből gratulálunk, és további erőt, egészséget kívánunk szép, nehéz munkájához. Kérem a szerkesztőséget, h jcv megyei lapunkban szíveskedjenek helyet adni soraimnak, hogy erről a szép, megérdemelt kitüntetésről az olvasok tudomást szerezzenek. Szarka Lajosnc Nézsa Az autóban malacok. — a malacokból autó- kJ Helyszín — írásban Fotó és helyszíni rajz hiányában vagyunk kénytelenek a helyszínt írásban rögzíteni. így is tanulságként szolgálhat! A társadalmi tulajdon és a közjavak iránt érzett anyagi és erkölcsi felelősség tekintetében a közgondolkodásban javulás tapasztalható, de... általánosítani ebben sem szabad. A Közmű- és Mélyépítő Vállalat salgótarjáni kirendeltségének betont keverő üzemrószlege 1973 januárjában az üveggyár! kolóniák mögötti patakpartra költözött. Felvonulási épületet, illetve raktárhelyiséget létesített. Ügy nézett ki, hogy tartós üzemelésre rendezkedik be. Az üzemelést asz elmúlt nyár végével befejezte, a telephely őrzését megszüntette. Emilckcztctésként felidézzük, mert nem tudni, milyen megokolásból, egy hatalmas munkagépeit hátrahagytak, melyet annak idején elektromossággal üzemeltettek. Szerencse, hogy az áromúalanításról gondoskodtak. A betonkeverő gép kiállta az eltelt idők próbáját, a télen is fagyállónak bizonyult. Füveit gumikerekei kissé megroggyantam a hátrahagyott vastag sóder-„szőnyegbe’’ temetkezve védekezik. Mellette több méter hosszú, igen értékes gumikábel a földön kígyózik. Ilát mi ez, ha nem elhagyatottság, de lehetne erről keményebben is szólni. Most a gép az ott játszó gyerekek birodalma. De mit csináljunk, tessék mondani? — teszi fel a kérdést az ott lakók közül a 73 éves Girődi Karcsi bácsi. Lelkiismeretéből fakadó indulattal jegyezte meg: — Sokszor megnézem, hogy vajon egybe van-e még. A kialakult párbeszédben már szólni sem kellett a termelésről, a gépek maximális kihasználásáról. Hát mi ez kérőm — szólt közbe újból Karcsi bácsi, ha nem nagyfokú hanyagság, nemtörődömség a nép vagyonával szemben? Tóth Gyula, Salgótarján, Bajcsy-Zs. u. 51. If júsági brigád alakult A balassagyarmati ÁFÉSZ Balassa éttermében dolgozó pincérek tanácskozásra jöttek össze és megalakították az ifjúsági brigádot. A brigád elhatározta, hogy munkaverseny keretében küzd a szocialista brigád cím elnyeréséért. Célkitűzéseik között szerepel az új étterem megnyitásával kapcsolatos feladatok zökkenőmentessé tétele, a kiszolgálás magasabb színvonalon történő biztosítása, a kulturáltabb vendéglátás továbbfejlesztése. Szeretnék azt is elérni, hogy az ételforgalmat a báz'shoz viszonyítva öt százalékkal növeljék. ’ B. László Balassagyarmat