Nógrád. 1974. március (30. évfolyam. 50-76. szám)

1974-03-16 / 63. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! Ludnnyhalátxi A Ludányhalászi községi közös Tanácshoz tartozó te­lepüléseken — Nógrádszakált is beleértve — mintegy 3150 ember él. Egy nap állt rendel­kezésünkre, hogy betekint­sünk a két község életébe, megismerkedjünk az ott élő emberek örömeivel, gondjai­val. Kilométereket gyalogol­tunk vagy jártunk gépkocsi­val, hiszen csak maga Lu­dányhalászi 5,1 kilométer hosszú — ahogyan mondták: táblától tábláig. Nógrádszaká- lon egy kilométer főút vezet keresztül. Mi jellemzi ma Ludányha- lászit? Még ma is a mezőgaz­dasági jelleg. Hagvománya a községnek a növénytermesz­tés, a búza és a kukorica, ré­gebben országos hírű volt a káposzta termesztése. A nö" vénytermesztés mellett híres állattenyésztéséről is, az Ipoly menti vöröstarka tájfajta ma is az országhatáron túl is is­mert. Az elődök, a régi öre­gek az apaállatot egyenesen Svájcból hozták a faluba. Az egyesült termelőszövetkezet­nek mintegy 400 tagja van, közülük több mint kétszázan már nyugdíjasok. A ma is virágzó mezőgaz­daság mellett megjelent az ipar is mind a két községben. A Sikk, a Fortuna Ksz mel­lett a TÖVÁLL biztosít meg­élhetést a falu lakosságának. A kijárók száma azonban még így is meghaladja a há­romszázat. Találkozhatunk Budapesten, Salgótarjánban, Balassagyarmaton Ludányha- lásziból ingázó dolgozóval. A közös tanács az idén fej­lesztésre 0,6, fenntartásra pe­dig 3,5 millió forintot költ az idén. Ezek Ludányhalászi jellem­zői. S amire még büszkék: a megtisztelő Határőr Községei­met is viseli a falu. Ezekről tájékoztatott Nagy Ferenc, a tanács elnöke. A holnap felnőttéi nagysze­rű körülmények között tanul­hatnak az iskolában. A sza­bad időben Borda Istvánná nevelő irányításával játsza­nak az udvaron. (Összeállításunk az 5. olda­lon.) KARBANTARTÓK Megállt a gép. A munkásnő a kapcsolót nyomkodja új­ra és újra, de hiába. Szalad az ügyeletes karbantartóért. Rö­videsen újra indul a gép. Mindennapos jelenség ez az üze­mekben, ahol a gépek, berendezések, az energiaellátás fe­lett a karbantartók őrködnek. Elsősorban rajtuk múlik a termelés zavartalansága, tőlük függ az is, hogy meddig tart az esetleges üzemzavar'. Ha a karbantartó ráér, akkor nincs baj — tartja a szó­lás-mondás, aminek van alapja. Régen rossz az, amikor futnia kell elhárítani a hibát, és ráadásul még pótalkatrész sincs a cseréhez. Sajnos, ez is elég gyakori panasz. A tank, teljes nevén a tervszerű megelőző karbantartás, ma már a hosszú évek gyakorlatát figyelembe véve jól szer­vezett. A felújításokat, nagyjavításokat tervezni lehet. Előre felkészülni az alkatrészekkel, szerszámokkal, egyszóval biz­tosítani mindazt a feltételt, ami szükséges ahhoz, hogy egy- egy gép, berendezés minél előbb visszakerüljön a termelés szolgálatába. Sokszor százezrek múlnak ezen. A karbantar­tók panasza viszont, hogy egy gépnél csak a szétszerelés után derül ki, hogy mennyi mindent kell kijavítani. A karbantartókkal szemben támasztott alapkövetel­mény, hogy sokoldalúan képzett, mindenhez értő szakembe­rek legyenek. Közülük nagyon sokra alkalmazzak a jelzőt: áldás az üzemeknek. Fizetésük általában kötött időbér. Ja­Kissinger Moszkvába utazik A Szovjetunióban és az Egyesült Államokban hivata­losan bejelentették, hogy Henry Kissinger amerikai külügyminiszter, Nixon elnök nemzetbiztonsági tanácsadója korábban létrejött megállapo­dás értelmé'ben március 24-én Moszkvába érkezik. Ott-tar- tózkodása aiatt kétoldalú ér­deklődésre számot faró kérdé­sek széles skáláját vitatják meg, különös tekintettel Richard Nixonnak, az Egyesült Államok elnökének közelgő szovjetunióbeli látogatására. INC)CsR[^kD AZ MSZMP NÓGRÁD ME.CYÉI BIZOTTSÁGA ,feS A M t GY 11 T A N ÁC S tAPJA^,,. n XXX. ÉVF.. 63. SZÁM ÁRA: 80 FILLER MÁRCIUS 16.. SZOMBAT Szakmunkástanulók Nógrád megyéről Honismereti vetélkedő A 211-es számú Ipari Szak­munkásképző Intézet diákott­honának ifjúsági klubja ál­landó kapcsolatban áll a Jó­zsef Attila Művelődési Köz­ponttal. Havonta egyszer itt rendezik meg a klub foglal­kozását. Tegnap nyilvános ülés keretében nemcsak a klub, hanem a diákotthonon belül működő honismereti szakkör tagjai is ellátogattak a Megyei Művelődési Köz­pontba. A szakkör tagjai ez al­kalommal féléves munkájuk­ról adtak számot társaik előtt. Azokat az ismereteiket „kér­ték tőlük számon”, melyeket a salgótarjáni múzeum mun­katársai által megtartott elő­adásokon és szakköri foglal­kozásokon szerezhettek. Délelőtt 10 órára megtelt a Művelődési Központ földszinti klubterme, a nézők és a csa­patok elfoglalták helyüket,' majd bevonult a zsűri. Tagjai közül ketten a Munkásmoz­galmi Múzeum munkatársai voltak, mellettük foglalt he­lyet a Megyei Művelődési Központ honismereti szakelő­adója, s kiegészítette a zsűrit Petényi László nevelőtanár, a szakkör vezetője, aki egyben a klub patronáló tanára is. A játékot Balázs Lászlóné, a Művelődési Központ munka­társa vezette. A négy csapat hat fordulóban mérte össze tudását. Ezek között szerepelt a megye ismerete, Ki kicsoda címmel barkochba, a Palóc­föld ismertetése és más ha­sonló témák, melyekre a ver­senyző csapatok szóban és írásban válaszoltak. Menet közben arra is jutott idő. hogy a közönség villámkérdéseket kapjon. A kérdések nem voltak könnyűek, de legnagyobb ré­szüket a versenyzők jól meg­oldották. Bebizonyították, hogy bár nemrégen kerültek Salgótarjánba, igyekeztek megismerni a megyeszékhe­lyet és Nógrád megyét is. A vetélkedő, mely egyben a FIN első eseménye a diákott­honon belül, méltó megemlé­kezés volt az 1848-as március évfordulóján. Munkásfiatal­jaink hazafias nevelésének eredménye, hogy a fiatalok arra törekszenek, minél job­ban megismerhessék szűkebb hazájukat. Erről beszélt Koi- nok József is, a 211-es számú Szakmunkásképző Intézet igazgatóhelyettese, mikor a verseny résztvevőinek átadta a könyvjutalmakat. Végül, a játékvezető javaslatára, a ver­seny résztvevői és a közönség közösen megtekintették Kass János grafikusművésznek az üvegcsarnokban megrendezett kiállítását. Leonyid Brezsnyev részvételével Ünnepi iilés Alma-Áfában Húsz évvel ezelőtt 1954-ben kezdődött meg a Szovjetuni­óban a szűzföldek meghódítá­sának nagyszabású munkája. Az évforduló alkalmából Kazahsztán fővárosában. Al- ma-Atában pénteken ünnepi ülést tartottak. A Lenin-palotában rende­zett ünnepi ülésen a szűz­földek meghódításának úttö­rői. munkások és parasztok, a tudományos és kulturális élet képviselői vettek részt. Az ünnepségekre küldöttsé­gek érkeztek a Szovjetunió más köztársaságaiból, körze­teiből és területeiről. Az ülést Dinmuhamed Ku- najev, a Kazahsztáni Kom­munista Párt Központi Bi­zottságának első titkára nyi­totta meg. A szűzföldek meg­hódításának eredményeit és jelentőségét méltató szavai után Leonyid Brezsnyev. az SZKP KB főtitkára mondott beszédet. Az ülésen felszólalt még Moszkva. Lenmgrád, valamint az OSZSZK Ukrajna és más olyan köztársaságok kénvise­lői. amely különösen jelen­tős mértékben járultak hozzá a szűzföldek meghódításához. Felszólaltak a szűzföldek meghódításának úttörői és azok is. akik jelenleg dolgoz­nak ezeken a földeken. Az évforduló alkalmából az SZKP Központi Bizottsága, a Legfelsőbb Tanács elnöksége és a Minisztertanács üdvözletét intézett az ország keleti ré­szén végrehájtott munkahős­tett részvevőihez Az üdvözlet megállapítja, hogy a munkák megkezdése után rövid idő elteltével 42 millió hektárnyi területtel gazdagodott a Szovjetunió megművelt földterülete. A korábbi puszta földeken új szovhozok alakultak, ipari vállalatokat építettek, tudo­mányos központokat szervez­tek. „A szűzföldek meghódí­tása. a lenini eszmék valóra váltását jelentette a temelő- erők fejlesztése érdekében." — hangoztatja az üzenet Az évforduló alkalmából kitüntették Kazahsztán és az OSZSZSZK élenjáró s^ovho- zait. kolhozait, mezőgazdasági, tudományos intézményeit. (MTI) \EFB- vizsgálat Ülést tartott pénteken Sai* gonban a dél-vietnami felek kétoldalú vegyes bizottsága. Az ülés után Phuong Nam őr­nagy. a DIFK-tagozat szóvivő­je közölte: a forradalmi kor­mány jegyzéket intézett a nemzetközi ellenőrző és felü­gyelő bizottsághoz, s kérte, hogy a négyoldalú testület haladéktalanul indítson hely­színi vizsgálatot a Cai Lay-i támadás ügyében- A Mekong deltavidékén levő városka egyik iskolájába múlt héten aknák csapódtak be, s több mint kilencven gyermek életét vesztette, illetve megsebesült. A Dél-vietnami Ideiglenes Forradalmi Kormány a nem­zetközi ellenőrző és felügyelő bizottsághoz intézett pénteki jegyzékben aláhúzta, hogy a saigoni kormányzat már janu­ár 28-a óta jelentős fegyveres erőket von össze a szóban forgó térségben, s a DIFK ellenőrizte övezetek megnyir­bálására sorozatos területrab­ló hadműveleteket hajt végre. „Az egyik ilyen művelet so­rán saigoni lövedék csapódott be a Cai Lay-i iskolába” — hangsúlyozta a jegyzék. A nemzetközi ellenőrző és felügyelő bizottság magyar, indonéz, iráni és lengyel ta­gozatának vezetője pénteken, nyomban a iegyzék kézhezvé­tele után konzultációkat kez­dett. (MTI) vitásnál, üzjemzavar-elhárításnái nehéz, illetve nem is lehet normát sízabni. A becsület, a leikiisimeret, a Si&gíteniakarás erősebb ösztönző a normánál. A karbantartók többsége vall­ja ezt. Igaz az is, hogy a legtöbb helyen csak akkor veszik ész­re a karbantartót, amikor megáll a gép, üzemzavar van, nem lehet termelni. Türelmetlen a munkás, ha állásra kénysze­rül. Az éves tervteljesítés értékelésekor is elsősorban a normában, teljesítményben, dolgozókról szól a krónika, és csak ritkán a zavartalan üzemeltetésről. Pedig ez az alap- feltétele a síikernek. Az üzemzavar kiesést okoz, és ez mérhető. Azt már nemigen lehet számokkal meghatározni, hogy a hiba gyors elhárítása mit jelent, pedig sok múlik ezen. A vérbeli karbantartó, akinek szíve van a rábízott gé­pekhez, eszközökhöz, mindig talál elfoglaltságot. Ha nincs javítanivalója, készül az esetleges üzemzavarokra. Egyik szeme az üzemen, a másik a szükséges alkatrészek előte­remtésén. Mert ez is lényeges ahhoz, hogy ne érje a kar­bantartót soha felkészületlenül a hiba. A gépek, berendezések orvosai a karbantartók. Ez a be­osztás bárhogy vesszük is, rangot jelent a szakmában. Ennek egyes helyeken talán az elismerésben, megbecsülésben is jobban kellene érződnie. A legtöbb helyen már felismerték ennek jelentőségét, és az üzemzavarok gyors elhárítását méltányolják. A gyors, áldozatos munkáért sok esetben a hivatalos munkaidőt is meghaladó javításért köszönet jár. Olyan dolog ez, ami a jobb munkára ösztönöz. Fontos is. hiszen nagy értékek múlnak a karbantartókon. Az anyag- és alkatrészellátás is sokszor okoz bosszúsá­got az üzemekben. Általában az hiányzik, ami legjobban kellene. Nem egyszer a karbantartók segítenek magukon, elkészítik a hiányzó alkatrészeket. Jogos az igényük a jobb alkatrészellátásra. Ezt is számba kellene venni kivétel nél­kül valamennyi üzemünkben, a jövőben most sokszor egy- egy hiánycikken múlik a termelésben százezrek sorsa. A korábbinál eredményesebb évet sárt a Terveső és Építőipari & síivei kését Pénteken tartotta mérlegzá­ró közgyűlését a salgótarjáni Tervező és Építőipari Szövet­kezet. A vezetőség írásos be­számolója, valamint Gellért­hegyi Gyula elnök vitaindító­ja eredményes esztendőről szólt. Az elmúlt évi tervet több mint négymillió forinttal teljesítették túl. A többletter- m^'-s 97 százaléka a terme­lékenység növekedésének kö­szönhető Az eredmények megfelelnek az ötéves tervben meghatáro­zott céloknak, sőt arra enged­nek következtetni, hogy azt jelentősen túl is teljesítik. Az öt évre tervezett gépi beszer­zések értéke hárommillió 330 ezer forint. Ebből eddig két­millió 745 ezer forint érték megvalósult. A 644 lakásból már 320 átadásra került. A szövetkezetét tavaly a koráb­bi eredmények alapján Kivá­ló Szövetkezet kitüntetésben részesítette az építési és vá­rosfejlesztési miniszter A szövetkezet termelésére jellemző, hogy tavaly például 401 munkahelyen dolgoztak. A munkaidő-csökkentés elle­nére ezer órával mérséklődött a túlórák száma. Az üzem- és munkaszervezés javítására ké­szült intézkedési terv csak­nem teljes egészében megva­lósult. és ez is hozzájárult az eredményekhez. Az írásos beszámolóban és a vitaindítóban is szerepelt, hogy sajnos nem mindenki érez kellő felelősséget a társadal­mi, szövetkezeti tulajdonért. Tavaly 59 dolgozó ellen kel­lett fegyelmi kártérítési eljá­rást indítani. Gellérthegyi Gyula többek között azt is elmondotta, hogy a nem kellő anyagtakarékosságból, lopá­sokból és egyéb hiányosságok­ból adódó károk a szövetke­zetnél mintegy 800 ezer fo­rintra tehetők. Igen jelentős összeg ez a kár, amit a jövő­ben szövetkezeti összefogás­sal el lehet kerülni. A szövetkezet nyeresége másfél millió forinttal meg­haladta a tervezettet, és ez azt jelenti, hogy a tavalyinál valamivel nagyobb, csaknem 27 és fél napi keresetnek meg­felelő részesedést fizettek. A szocialista munkaverseny tovább szélesedett. Tavaly már 352 dolgozó, nyolc szocialista címért küzdő brigád vett részt a versenyben. Az idei terv csaknem hatszázalékos terme­lésnövekedést irányoz elő, és a termelékenység további 4 százalékos fejlődésével szá­mol. A nyereséget több mint egymillió forinttal kívánják növelni, elsősorban jobb üzean- és munkaszervezéssel, műsza­ki intézkedésekkel. Az évi ter­melőkapacitás lekötöttsége módot ad a jobb, gondosabb előkészítésre. A szövetkezet megrendelői, partnerei itt is elismeréssel nyilatkoztak a végzett munká­ról. ugyanakkor a még javí­tanivalókról is sok szó esett. A minőség, a hiánypótlás, a garanciális javítások gyorsítá­sa is feladat még. A szövetkezetnél az Idén to­vább kívánják erősíteni a részlegek önállóságát. Ez meg­követeli az irányítás színvona­lának növelését. A már emlí­tett példák is indokolják a tár­sadalmi tulajdon védelmének megszigorítását, a belső ellen­őrzés hatékonyságának foko­zását. A vezetőség ehhez a munkához kérte az egész tag­ság segítségét. A telephelyek kialakítása, korszerűsítése egyre sürgetőbb feladat. A vita során több fel­szólaló is szóvá tette a ma még meglevő mostoha munka­körülményeket, és sürgette a megoldást A közgyűlésre a szövetkezet által patronált baglyasi es nemti iskolákból is érkezett küldöttség. Az úttörők virágot hoztak, és köszönetét mondtak mindazért a segítségért, amit a szövetkezeti munkások nyújtottak iskolájuk számára.

Next

/
Thumbnails
Contents