Nógrád. 1974. február (30. évfolyam. 26-49. szám)
1974-02-07 / 31. szám
Zsúfolt kiállítási termek, ifjak, idősebbek a hatalmas fényképek előtt — ez jellemzi a Szovjetuniót bemutató művészi fotókiállítást a Műcsarnokban. A több százezer felvétel közül kiválasztott képanyag hűen, emberien ábrázolja a baráti szovjet nép kommunizmust építő munkáját, a felvételek így a maguk természetességében meggyőzően hatnak a látogatókra. A szovjet APN hírügynökség fotóriportereinek kitűnő kiállítását könyvalakban is szívesen viszontlátnánk. A kiállítást február 17-ig lehet megnézni — kulcsár — Mozgás és egészség (I.) A XX. század emberére jellemző a mozgásszegény élet Napi mozgásunk a miinimáiis- ra csökkent. Munkahelyeink többsége sem igényel állandó mozgásit, mivel a munkakörök nagy része átalakult álló- és ülőmunkára. Ha összevetjük napi tevékenységünket, abbéi az aktív mozgás igen keveset tesz ki. Mennyit is mozgunk egy nap? Bemegyünk a munkahelyünkre lehetőleg buszon, ahol ülünk, vagy állunk, azután nyolc pral állás, vagy ülés következik, majd ismét buszon u ázunk hazáig, otthon a vacsora elkészültéig,! avagy a tv- tnűsor kezdetéig a lakásunkban zárt levegőn mozgunk egy keveset, de a tv elé fél 8 árakor már leülünk, majd műsorzárás után lefeksaünik. S mivel a kocsihasználat manapság mindennapi dolog, lehetőleg kirándulni is autóval megyünk, s csak annyi időre szálunk ki belőle, amíg a magunkkal hozott uzsonnát a fü- vön ülve elfogyasztjuk. Épeszű ember pedig ma alig kételkedik abban, hogy a tunyaság, a mozgásszegénység az egészség esküdt ellensége, igen, az egészségé! A társadalomnak viszont mozgékony, tettrekész fiatalokra, ruganyos, munkaképes középko- rúakra, és derűs öregekre van szüksége. Mit és hogyan mozogjunk egészségünk érdekében? A torna az, ami legkézenfekvőbb a testgyakorlásra. A torna a széles néptömegek test- gyakorlata, mely életkorra, nemre való tekintet nélkül széles körben végezhető. A torna nincs helyhez, időhöz, tanárhoz kötve, mindenki ott és akkor végzi, amikor épp ideje van, S az úgynevezett izometriás tomagyakorlatokat muníkaheljfen és bármilyen kis lakásban el lehet végezni. Izmaink 100 százalékos, 2—3 másodperces megfeszítése elegendő az izomedzettség fenntartásához, de mivel ez csak elméletben létezik, napi 3—5 perc szükséges ahhoz, hogy izmaink erősségét fenntartsuk. Napi 3 perce pedig, azt hiszem még a reggeltől estig elfoglalt embernek is van arra, hogy saját érdekében tornázzon. Tudjuk ugyanis, hogy a tétien izom elsorvad. A rendszeres mozgás viszont nemcsak izmaink kondícióját tartja meg, erősíti azokat, hanem az egész szervezet oxigénfelvételét növeli. A szív összehúzódásának fokozáséval hő az izmok anyagcseréje, javul az egész tesit vérellátása. Gazdaságosabbá válik a szívműködés, a torna biztosítja az idegrendszer szívósságát, rugalmasságát. Sok tartási hiba tornával, gyógytornával javítható. Nagyon fontos a tornánál a folyamatosság. Sajnos ugyanis az a tapasztalat, hogy sokan, elkezdik a tomagyakoria- bokat, de hamarosan abba is hagyják. így aztán a folyamat értelmét veszti. Következetesnek, erős akaraténak kell lenni áhhoz, hogy a kezdeti sikertelenség ne szegje kedvünket. Egyet azonban szeretnék hangsúlyozni: mindenki osak olyan gyakorlatokat végezzen, amely életkorénak a legmegfelelőbb. Különösen idős embernek van szüksége óvatosságra, ami persze nem azt jelenti, hogy kizárjuk életükből a rendszeres test- gyakorlást. Mikor tornázzunk? lehetőleg reggel, nyitott ablaknál, de ha valaki ezt nem tudja meglenni, úgy a nap minden szakában. kivétel közvetlen étkezés után. ,A levegő ne legyen elhasznált, könnyű, ne feszes ruhát vegyünk fel, ami nem akadályozza a mozgásunkat. Ha térdeink érzányek, úgy egy vékony kispárnát, vagy szőnyeget helyezzünk alá. Ahhoz, hogy ki milyen gyakorlatokat végezzen, szeretnénk tanácsot adni a következő héten a lap hasábjain. Dr. Tóth Piroska Felvételre keresőnk Heves és Nógrád megye területén folyó munkáink végzésére csőszerelésben jártas szakmunkásokat, fűtésszerelőket, csőszerelőket, hegesztőket és segédmunkásokat. Jelentkezés: levélben vagy személyesen: Csőszerélőipari Vállalat 5. sz. Szerelőipari Üzem Budapest VII.. Garay u. 10 Hirdessen On is a !NÓGK4D-ban? Hirdetéseit feladhatja személyesen Salgótarján, sajtószékház. Petőfi u. I. (hirdetés-felvételi helyiségben földszint.) A MAGYAR HIRDETŐ VÁLLALAT KIRENDELTSÉGÉNÉL '.ALGŐTARJAN, FŐTÉR 13. ép. 5. Ih. fsat. 1. szám aüiaitt. ! 3ALASSAGYARMATQN. LUTHER ÚT 10. Telefon: 510. VÁLLALATOK. INTÉZMÉNYEK MEGRENDELŐLAPON IS FELADHATJÁK HIRDETÉSÜKET.6 NÓGRÁD - 1974, február 7., csütörtök Hatásos módszerrel életszemléletért Az elmúlt esztendő munkájából, eredményeiből vont mérleget tegnapi ülésén a Vöröskereszt-szervezet megyei vezetősége. Felhasználta ezt az alkalmat a vezetőség arra is, hogy megvitassa azt a javaslatot, amely az idei esztendőre tervezett programokat, feladatokat öleli fel. Szoó Béláné, a Vöröskereszt megyei titkára elmondotta, hogy egészséges fejlődés, élénkülés jellemezte a szervezetek elmúlt évi munkáját. Kedvezően alakult a Vöröskereszt és az egészségügyi szakszolgálat kapcsolata is. Az elmúlt esztendő legfőbb vöröskeresztes feladata volt, hogy a szervezet tudományosan megalapozott, rendszeres felvilágosító-nevelő tevékenységgel járuljon hozzá az egészséges életmód, a lakáskultúra, a korszerű táplálkozás, s a társadalomért tenni akaró, humanista embertípus kialakulásához. A megye számos településén élnek még egészségtelen, rossz szokások, hagyományok, amelyek erőteljesen gátolják az egészséges életszemlélet kialakulását. Következetes, rendszeres egészségnevelő munka nélkül reménytelen vállalkozásnak bizonyulna a rossz szokások, be- idegződöttségek visszaszorítása. Az egészséges, korszerű életmódra mindenekelőtt a figyelmet kell felhívni. Ezt a célt szolgálta a nógrádi egészségügyi hónap, amelynek keretében az elmúlt esztendő májusában egészségügyi rendezvények sorozatát bonyolították le. Az egészség otthon, a családban kezdődik címmel előadások, csoportos beszélgetések, kerekasztal-konferenci- ák foglalkoztak a családi élet, a család keretein belül folyó nevelés szükségességével, jelentőségével. A nőket foglalkoztató üzemekben A nőkkel négyszemközt címmel egészségügyi fórumokat szerveztek, másutt A gyermek helye a családban címmel rendeztek előadássorozatokat. Nem hiányoztak a programból az egészségügyi vetélkedők, az orvosi szaktanácsadások sem. E summás felsorolás is jelzi a vöröskeresztes munka módszereinek változatosságát, újszerűségét. Az egészségnevelő munka egyik igen fontos feltétele a mindig újnak ható, újat adó formák, módszerek kidolgozása. A korábbi években még szinte „egyeduralkodó” egészségügyi előadás ma már csak a formák egyike. Sokkal népszerűbbnek bizonyulnak azok a módszerek, amelyek a résztvevők kérdéseinek is helyet adnak, ahol lehetővé válik a közvetlen, baráti hangulatú beszélgetés kialakulása. Ma már az előadásokat is az esetek túlnyomó többségében filmvetítéssel teszik érdekesebbé, vonzóbbá, az ismereteket pedig maradandóvá. A megyei Vöröskereszt-szervezet — egészségnevelő munkáján belül is — legfőbb törekvésként tartotta számon, hogy differenciált módszerekkel nagyobb eredményeket érjen el a kulturálisan ma még elmaradottabb kisközségek egészségnevelésének szervezésében. Az előrelépés számottevő: évente 4—5 előadást, rendezvényt bonyolítottak le azokban a kisközségekben is, ahol korábban alig egy-két rendezvény előkészítése járt sikerrel. Az 1973-as év egyik nagy vállalkozása volt a megyei egészségnevelési csoporttal közösen szervezett fogyókúrás klubok létrehozása. A klubok nagyobb hivatás betöltésére rendeltettek, mint, amire nevükből következtetni lehet: nemcsak a fölös kilók leadásához nyújtottak segítséget, hanem sok hasznos ötlettel, jó tanácsok sorával népszerűsítették a korszerű táplálkozást. A kezdeményezés nagy sikert aratott. Ennek jeleként a klubtagok több alkalommal kérték, hogy ne csak „kampányok” idejére szervezzenek klubokat, hanem tegyék ezt a kezdeményezést általánossá. Hozzanak létre olyan klubokat, ahol az érdeklődök bármilyen egészségügyi témát megbeszélhetnek, ahol illetékes szakemberektől kaphatnak tanácsokat. Az elmúlt esztendőben megjelent népesedéspolitikai határozat új tartalmat, értelmet adott a Vöröskereszt család- védelmi tevékenységének. A h-‘-'rozat népszerűsítéséből, végrehajtásának segítéséből nagy részt vállaltak magukra a Vöröskereszt-szervezetek. A konkrét tennivalókat r ’^gyei szintű felmérések, elemzések segítéségével állapítottak meg. A Vöröskereszt munkatársai, aktívái is találkoztak azzal az általános véleménnyel, hogv a házasság előtti tanácsadást időben meg kell-óvni a formális jellegtől: hogv célszerű lenne legalább néhány rutin- vizsgálat kötelező előírása; hogv az eddiginél következetesebben és differenciáltabban kell foglalkozni a nem kivánt terhességek megelőzésével. Több mint 70 ezer idős ember él megyénkben, a lakosságnak csaknem egyharmada. Már maga a nagy szám is, még inkább a területi elszórt- ság megnehezíti az idős emberek intézményes ellátását, a napközi otthonok létrehozását. Nagy kedvvel vesznek részt e szén munkában az iskolák, a szocialista' brigádok. A vöröskeresztes aktívák és az egészségügyi állomások jelenleg 422 családot, illetve egyedülálló, idős embert gondoznak. Februárban tart ják az ÁFESZ-ek 1974. évi közgyűlését Dr. Molnár Frigyes nyilatkozata A fogyasztási, a lakás- és a takarékszövetkezet :-k 1974. évi közgyűléseit február, illetve március hónapban hívják össze. A sok községet, több ezres tagságot átfogó szövetkezetek községenként tartják a részközgyűléseket, amelyeken a tagság, tulajdonosi jogait a legközvetlenebb formában gyakorolhatja. Az időszerű eseménysorozat, jelentőségéről dr. Molnár Frigyes, a SZŐ VOSZ elnöke nyilatkozott az MTI munkatársának': — Tavaly ezeken a gyűléseken mintegy 800—900 ezer fogyasztási szövetkezeti és 450 ezer takarékszövetkezeti tag vett részt. A múlt évihez hasonlóan az idén is a szövetkezeti tagság nagy többségének részvételére számítunk — mondotta. — Bízunk abban, hogy ezek a tanácskozások - a A KGYV salgótarjáni építésvezetősége felvesz: építőipari technikust, kőműveseket, kubikosokat lakatosokat. ácsokat. dömpervezetőket. éjjeliőrt. egédmunkásokat. Fizetés megegyezés szerint. Érdeklődni lehet személyesen a KGYV salgótarjáni építésvezetőségén SKÜ területén. vagy 14—00/485 telefonon szövetkezeti önkormányzat erejével hatékonyan segítik elő a szövetkezeti tevékenység továbbfejlődését és a belső ellenőrzési rendszer további erősödését— A Fogyasztási Szövetkezetek Országos Tanácsának ajánlása nagy figyelmet szentelt a nő- és ifjúságpolitikai feladatokra. Éppen ezért örvendetes, hogy a közgyűlés bizottságai sorában a szövetkezeti nőbizottságok is számot adnak. — ezúttal első ízben — tevékenységükről. A gyűléseken értékelik az ifjúsági /törvény végrehajtásának szövetkezeti tapasztalatait is. — Nagyon érdekes eszmecserére számítunk a munkás fogyasztási szövetkezetekben és azokban az ÁFÉSZ-ekbsn, ahol ilyen szekció működik, mivel mozgalmunlknak ez mindössze néhány éves múltra visszatekintő ága. Jelentősége abban áll, hogy a munkás fogyasztási szövetkezetek célja kifejezetten a munkásé ; ellátásának, életkörülményeinek javítása. — Az ÁFÉSZ-ek keretében működő mintegy 1900 mező- gazdasági szakcsoport .«*áze/.- res tagsága is részközgyűléseken tárgyalja meg a működéssel, a fejlesztéssel kapcsolatos tennivalókat. — Hasonlóképpen megtartják közgyűléseiket a lakás- fenntartó és lakásépítő szövetkezetek, e téren is kiemelkedő jelentőséggel bír a munkás- és ifjúsági lakásépítő szövetkezetek közgyűléseinek érdemi munkája. — Mivel ez év második felében sor kerül a megyei szövetségek és tisztségviselők űjjáválasztására, a mostani részközgyűlések fontos mozzanata lesz azoknak a küldötteknek a megválasztasa, akik a megyei fórumon képviselik majd szövetkezetüket. apróhirdetések SALGÓTARJÁN i postahivatal hírlap- kézbesítőket felvesz. Jelentkezni lehet a postahivatal vezetőjénél. A SALGÓTARJÁNI AFIT-állomás Salgótarján, Rákóczi u. 33. Felvesz: Közgazdasági érettségivel, vagy gimnáziumi érettségivel rendelkező női dolgozókat adminisztrációs munkakörbe. Jelentkezni lehet a fenti címen. A KISTERENYEI postahivatal felvételre keres hírlapkézbesítőket jó kereseti lehetőséggel. Jelentkezni lehet a postahivatal vezetőjénél. SÜRGŐSEN eladó egy' szép törzskönyvezett magyar vizsla kan. Kassai Aladár, Salgótarján, Béketelep 93. őrház. MÜKÖ sírkő kerettel, vagy anélkül, parki padok és virágvázák, valamint műkő sakk- és pinpongasz- talok nagy választékban kaphatók. Salgótarján, Sehőnherz Z. út 16. Telefon: 18-55, Rozmaring Mgtsz le- rakata. KERTÉSZEK, diny- nyések figyelem! Ba- Latonbogláron 2013 négyszögöl terület, kétlakásos házzal, mellóképül etekkel. kertészkedésre ki vallóin alkalmas, beköltözhetően eladó. ,.Víz. villany van” jeligére cím a kiadóban. A KOHÁSZATI Alapan y agelőkészítő Közös Vállalat salgótarjáni kirendeltsége rakodómunkást keres felvételre. Jelentkezni lehet 17-19 telefonon, vagy a Salgótarján Külső pályaudvar* címen. SZÉCSÉNY postaid- . atal kézbesítőt kei es elvételre. Jó kereseti ehetőség. Jelentkezés i hivatalvezetőnél. ÁRLESZÁLLÍTÁS minden kötöttárura 10 % árengedmény február’ 15-ig. Salgótarján, Üttörők útja pavilon. MAGYAR HIRDETŐ KIRENDELTSÉGE. Salgótarján, Főtér 13. sz. ép. 5. ih. 'fszt. l-be, (Csemege mögé) költözött. Telefon: 28-7«. FELVESZÜNK kocsikísérő és vagon- kirakó munkásokat. Bérezés kollektív szerződés szerint. A munkahely betöltéséhez erkölcsi bizonyítvány szükséges. .Jelentkezni lehet szombat kivételével 7—16 óráig Élelmiszer-nagykereskedelmi Vállalat, FÜSZÉRT, Salgótarján, Állomás út 4/aC 6