Nógrád. 1974. február (30. évfolyam. 26-49. szám)

1974-02-24 / 46. szám

Befejeződött a romeltakarítás A magyar néphadsereg fel- mariikét végeztek a katonák, A munkát a tervezettnél lénye- tóbb szerved által előírt, az így többek között Salgótarján- gesan korábba® fejezték be a eves kiképzési tervnek megfe- ban romeltakarítást hajtottak gépeikkel, műszaki meghibáso- lelően. összekovácsolási gyakor- végre. Két és fél nap alatt 4500 Sós nélkül és balesetmente- lat-na került sor a megyében, köbméter törmeléket hordtak sen. Képünkön: a romeltaka- A gyakorlat keretében a nép- el a Rákóczi útról, a gépko- rítást végző gépek a munka gazdaság számára is fontos esik 1500 fordulót tettek meg. után, felsorakozva láthatók. Ifjúsági parlament A salgótarjáni Tervező- és Építőipari Szövetkezetnél jól dolgozik az ifjúsági szervezet. Munkáját a szövetkezet veze­tősége is támogatja. A közel­múltban megtartották az ifjú­sági parlament ülését. A fia­talok megvitatták a vezetőség határozatát, amely az elmúlt évi, ifjúságról szóló kormány- határozat alapján a dolgozó ifjúság támogatását jelölte meg. A parlament széles körű vitában foglalkozott azzal, bogy a fiatalok maradéktala­nul elvégzik-e kötelességeiket. Megvizsgálták, hogy érvénye­sülnek-e jogaik. A Tervező- és Építőipari Szövetkezet ifjúsá­gi parlamentje fontos határo­zatokat hozott. Végül arról döntöttek, hogy a jövőben évenként megtartják a tanács­kozást. NÓGRÁD-nap Szécsényben Szerdán, február 27-én Szécsénybe látogat el szerkesz­tőségünk kollektívája. A NÓGRÁD-napot itt szervezzük. A nap során újságíróink felkeresik a nagyközség üzemeit, intézményeit, eszmecserét folytatnak Szécsény párt-, álla­mi és gazdaságvezetőivel. Találkoznak a község dolgozói­val. A NÓGRÁD-nap keretében szerdán reggel 0 órától délután 1 óráig a járási hivatal kis tanácstermében jogta­nácsosunk fogadónapot tart, ahová várjuk az érdeklődő­ket. Délután 3 órakor a községi tanács nagytermében ol­vasó-újságíró ankétra is sor kerül, ahol a szerkesztőség képviselői választ adnak olvasóink kérdéseire. Tehát: NÓGRÁD-nap Szécsényben szerdán, február 27-én reggel 9 órától! „Béke és Barátság” vonat indul Moszkvába A Hazafias Népfront Nógrád hez, hogy nyújtsanak segítse- megyei Bizottsága és az IBUSZ get ahhoz, hogy minél több jól salgótarjáni irodája ez év so- dolgozó szocialista brigádtag, rám is megszervezi a ,3éke és esetleg üzemi támogatással barátság” különvoaatot salgó- részt vehessen e gazdag él- tarjámi indulással Kijev— ményt nyújtó utazásom. Részle- Moszkvába. A külömvonat in- tes felvilágosítást az IBUSZ dulása 1974. augusztus 18— salgótarjáni irodája ad. 25-ig. A társadalmi tulajdon védeímében Fontos, a közös vagyon vé­delmét érintő munkák kezdőd­nek a közeljövőben a terme­lőszövetkezetekben. Az üze­mek vezetői beszámolnak ar­ról, hogy milyen intézkedése­ket tették a társadalmi tulaj­don védelmében. Ezzel kap­csolatosan megbeszéléseket tartanak. A tapasztalatokat összegezik. Az eddigi felmérés azt bizonyítja, hogy sok ten­nivaló van még ezen a terü­leten is. Így alakítják ki azo­kat a közös intézkedéseket, amelyekkel a társadalmi tu­lajdon védelmét kiszélesíthe­tik és megszigoríthatják. SvámítóközooiU a menyében Érdekes tárgyalásokat foly­tat a Nógrád megyei Tanács, a Központi Statisztikai Hiva­tal és a Számítástechnikai és Ügyviteli Szervező Vállalat szakembereivel. A számítás- technikai fejlesztési program keretében az országos regio­nális számítógép-hálózat tizen­egyedik központjának ugyanis a megyénket szemelték ki. Ha a tárgyalások eredmé­nyesen végződnek, akkor a megye számítóközpontja 1976- ban már megkezdi az üzem­szerű munkát. A számítóközpont létesítése nagy lehetőségeket jelent az ipari, kereskedelmi vállalatok, intézmények adatfeldolgozásá­nak, adminisztrációjának kor­szerűsítésére, a munka- és üzemszervezés hatékonyabb megvalósításában. A vállalatok vezetőit még most, február végén ankét ke­retében tájékoztatják a Szá­mítástechnikai és Ügyvitel­technikai Vállalat szakembe­rei a számítógép igénybevéte­lének módjáról és az előkészí­tés fontosságáról. A tájékoz­tató Miskolcon, számítógép­bemutatóval zárul. — Jól sikerült a csuka mes­terséges keltetése a bajai Üj Élet Halászati Tsz keltetőéi ta­másán, Karapa Ticftán. A hét végén tiaenhár<«mmiIlió ivadé­kot engedtek szét az úsztatók- ban, s néhány napos nevelés után megkezdik a szállításu­kat. Több mint egymillióit a Velencei-tó halállományának gyarapítására küldenek, nyolc­milliót pedig az ország külön­bőzé élő- és mesterséges ta­vain. folyóin engednek szét. — Mondjon egy sztorit! A oeredi művelődési ház kultúr- presszójában gazdag program várja a látogatókat; gyakoriak a vidám rendezvények, isme­retterjeszt» előadások. Tegnap este Mondjon egy sztorit! cím­mel Mag Barma pedagógus be­számolóját hallhatták a részt­vevők. NAPTÁR 1974. február 24.. vasárnap, Mátyás napja. A Nap kel: 6.35, nyugszik: 17.21 órakor. A Hold kei: 6.58, nyugszik: 20.08 óra­kor. * 1974. február 25., hétfő, Géza napja. A Nap kel: 6.33, nyugszik: 17.22 órakor. A Hold kel: 7.19, nyugszik: 21.16 órakor. Párás idő Varható időjárás ma estig: erő- sen felhős, párás idő, megismétlő­dő esőkkel. Reggel sokfelé, nap­közben néhány helyen köd. Gyen­ge, változó irányú, napközben megélénkülő keleti, délkeleti szél. Legmagasabb nappali hőmérséklet 4—9 fok között. LOTTÖ­JUT ALOMSORSOLÁS A Sportfogadása és Lottó igazgatóság hétfőn rendezi a lottó februári jutalomsorsolá­sát A 8. játékhét szelvényei között összesen 1149 nyere­ményt sorsolnak ki. Főnyere­mények- 2 üdülőtelek fiaházzal Baiatonszabadi-Sóstón és 2 Zsi­guli személygépkocsi. LOTTÖTÁJÉKOZTATÖ A Sportfogadási és Lottó igazgatóság tájékoztatása sze­rint a 8. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. Négy talá­latot- 89 fogadó ért el, nyere­ményük egyenként 65 985 fo­rint. Három találat«« szelvény 6225 van, ezekre egyenként 424 forintot fizetnek. A kéttalála- tos szelvények száma 182 927 darab, ezekre egyenként 18 fo­rintot fizetnek. A nyeremények a nyereményilleték levonása után értendők, a közölt adatok tájékoztató jellegűek. — Szexuális nevelés a család­ban. A má tramindszenti mű­velődési házban tegnap dr. Kiss István nőgyógyász tartott előadást a szülők klubja tag­jainak Szexuális nevelés a családban címmel. — Pajtásklub. A rétsági Asz­talos János Művelődési Köz­pont pajfásklubjának csaknem harminc tagja van. A gyerekek minden vasárnap délelőtt ta­lálkoznak. A mai napon társas­játékokkal szórakoznak és ügyességi feladatokat oldanak meg. — Korszerű utak. A Rétsági közös községi Tanács ebben az évben, 430 ezer forintot költ a három község — Bánk, Tol­mács és Rétság — útjainak korszerűsítésére és a hidak karbantartására. — Közérdekű bejelentések. Dorogházán ebben az évben két kisebb építkezést is elkez­denek. A községben buszvárót hoznak létre és tűzoitószertár is épül majd a lakosság köz­érdekű bejelentéseinek végre­hajtásaként. Kevesebb fejet fogyasztottunk Megnövekedett feladatok előtt a tejipar Gyakrabban szállítanak kísérletre-kutatásra TIZENÖTMILLIÓ FORINT A Salgótarjáni Kohászat; Üzemekben nagy gondot fordí­tanak a kísérleti-kutatási mun­kákra, valamint a technológiák korszerűsítésére. Különböző forrásokból az elmúlt évben is mintegy 15 millió forintot for­dítottak ilyen célokra. A kí­sérleti témák általában a ter­mékválaszték javítására és a technológiák korszerűsítésére irányultak. A cél az volt, hogy a sikeres kutatási-kísérleti munka és a technológiák kor­szerűsítése 1974-ben már je­lentős eredményeket biztosít­son a gazdaságosabb termelés­ben és a termékválasztékban. A gyár kapcsolatot épített ki a Budapesti Műszaki Egyetem szakembereivel, elektromos gyorshőkezelő berendezés lét­rehozására, valamint a kénsa­vas pácok regenerálására. Emellett a Budalakk Festék­gyárral közösen végzett kísér­letek eredményeként a DE- XION-termékek bevonására is hazai festéket tudnak biztosí­tani. A hazai és külföldi igé­nyek arra sarkallják a gyár vezetőit, hogy jelentős energiát fordítsanak a korszerű tárolás és csomagolás módozatainak kialakítására is. A megye hagyományaihoz méltóan a „Béke és barátság” különvonat célja a kommuniz­must építő Szovjetunió és né­pei alkotásainak, történelmi nevezetességeinek megismeré­se, a két testvéri nép barátsá­gának további elmélyítése. Az elmúlt évek tapasztalatai is igazolják, hogy a „Béke és ba­rátság” vonattal utazók egy életre szóló gazdag élménnyel és sok kedves benyomással tértek haza. Kívánatos, hogy a megye va­lamennyi ipari és mezőgazda­sági üzemének és intézményei­nek párt- és állami vezetői­K'ilclÖHqvŰlés a MESZÖV-nél A Fogyasztási Szövetkezetek Nógrád megyei szövetsége február 27-éu Salgótarjánban, az MSZMP I. számú körzetének székhazában tartja meg a kibővített megyei kül­döttközgyűlését. Megtárgyalják a fogyasztási szövetkezetek VII. kongresszusa határozatainak, vala­mint a párt novemberi állásfogla­lásának végrehajtását, Pilinyi Lász­ló, MESZGV-elnök jelentése alap­ján. A küldöttgyűlésnek számot ad a megyei revizori iroda is az 1972— 1973. évi munkáról. Ezt követően kerül sor a nőbizottság beszámoló­jára, majd a MÉSZÖV érdekkép­viseletébe tartozó szövetkezetek1 tesznek jelentést munkájukról. A szarvasmarha-tenyésztés fejlesztését szolgáló kormány- határozat kedvező fogadtatásra talált megyénk gazdaságaiban. Ennek következtében növeke­dett a gazdaságok szarvasmar­ha-állománya. Az elmúlt év­ben a tehénlétszám több mint hat százalékkal haladta meg az előző évit, s ennek nyomán elérte a középtávú ten.-időszak végére kitűzött fejlesztést. A tervbe vett 15 tehenészeti te­lepből 12 már felépült. Több gazdaságban 2—500 literrel emelkedett a tejtermelés. Az előnyös változások új fel­adatok elé állították a tejipari üzemeket. Ügy kellett meg­szervezni. irányítani munkáju­kat, hogy az értékesítendő te­jet maradéktalanul felvásárol­ják, biztosítsák annak veszte­ségmentes feldolgozását. a meglevő készletek minőségé­nek megóvását. E felelősségteljes munkának igyekeztek megfelelni a pász­tói és a szécsényi üzemek kol­lektívái. Tehéntej-felvásárlási tervüket 106,8, illetve 103,3 százalékra teljesítették. Az át­adott tej mennyisége a háztáji és egyéni gazdaságokban na­gyobb mértékben emelkedett mint a termelőszövetkezetek­ben és az állaimi gazdaságok­ban. A tejfeldolgozó üzemek ter­melése mind mennyiségben, mind összetételében fejlődött. 1973-ban 13,4 százalékkal több tejet dolgoztak fel, mint az előző évben. A gyártott ter­mékek közül azonban a tej­szín. s a vaj termelése vissza­esett. Bizonyos eltolódás je­lentkezett a termelési szerke­zetben, a kiszerelt áruk irá­nyában. A növekvő termeléssel szemben a tejtermékek értéke­sítése nem érte el az 1972. évi szintet. Tejfölből 5,6 százalék­kal, túróból 6.2 százalékkal ke­vesebbet vásárolt a laikos&ág. Nemcsak az intézmények, ven­déglátóegységek, hanem a bol­tok is kevesebb tejet fogyasz­tottak, illetve adtak el, mint korábban. A helyzet előnyös megváltoztatása érdekében a tejüzemek a kereskedelmi vállalatokkal együtt több in­tézkedést tettek. Ma már többször szállítanak friss árut naponta a boltokba. Ennek révén eredményesebben tudják teljesíteni a vásárlók igényeit. Különösen előnyös ez a rövid szavatossági tejtermé­keknél. A választék bővítése érdekében tisztázták, melyik kereskedelmi egység milyen összetételben köteles tej, tej­termékeket árusítani. Több árubemutatót tartottak, egyik­másik terméket árengedmény­nyel árulták, javult a propa­gandám,unkájuk. Mindez ke­vés volt ahhoz, hogy több tejet és tejterméket fogyasszon a lakosság. A jelenlegi helyzeten csak akkor tudnak gyorsan változ­tatni, ha kifogástalan minősé­gű árut állítanak elő, tovább bővítik az áruválasztékot, és az élelmiszerboltokat állan­dóan friss termékkel látják el. M. L, Márciustól jelentő- szolgálat A megyei mezőgazdasági szervek rendszeresen figye­lemmel kísérik a megyében folyó mezőgazdasági munkát. Ennek elősegítésére hozták létre az operatív jelentőszol­gálatot. Lényege, hogy a meg­határozott időpontban min­denről, ami a mezőgazdasági üzemben történik — gépvá­sárlás,, állatok ellése, vetés stb. — összefoglaló jelentést ké­szítenek. A jelentőszolgálat a téli időszakban szünetelt. Az idén. márciustól rendelték el a jelentéstételt. Legfontosabb feladatnak ez időben a tava­szi munka összegezését tart­ják. Nagyon lényeges, hogy az adatok pontosak legyenek. — Balatonfürcden — ahol a művelődési ház hiánya min- den nyáron korlátozza a kul­turális programok megrende­zését ideiglenes megoldás­ként művelődési pavilont ál­lítanak fel. A modern, üveg­falú épület lehetőségeket ki* nál kiállítások rendezésére. — A pásztói Lovász József Művelődési Központban már­cius hatodikéin rendezik még a szocialista brigád vezetők fó­rumát. A résztvevők a szocia- lista erkölcsről hallhatnak elő­adásit. — Vallás és tudomány. Ez a címe dr. Újlaki István, az MSZMP Oktatási Igazgatósága helyettes igazgatója előadásá­nak, amelyet február 27-én, délután tart a salgótarjáni 211. sz Ipar; Szakmunkásképző In­tézet Szalvai Mihály ifjúsági klubjában.. — Jelmezes felvonulás. A sóshairtyáná kultúrotthonban tegnap este a helyi iskola úttö­rőcsapata farsangi bált rende­zett. A jelmezes felvonulásnak és a vidám játékoknak nagy sikere volt mind a gyerekek, mind a szülők körében, TELEFONON MONDTA LE SAJAT TEMETÉSÉT egy 40 esztendős nantesii mun­kás, miután legnagyobb meg­döbbenéssel tapasztalta, hogy a reggeli munkakezdéskor kollé­gái sápadtan és remegve me­nekülnek előle. Minden rábeszélőkészségéi-« szükség volt, hogy elhitesse velük, nem a túlvilágról érke­zett. Hamarosan fény derült a rejtélyre: előző nap éppen há­rom közeli munkatársa .azo­nosította holtttestét”, azaz egy közeli csatornából kifogott hullában őt vélte felismerni. Az „életre kelt” áldozat igazi kálváriája még csak ezután kezdődött; meg kellett vívnia a helyi anyakönyvi hivatal hi­tetlenkedő képviselőivel is, akik egyszer már bevezették nevét a halotti anyakönyvbe. NYÁRI BALATONI ÉTREND A nyári étrend tervezése nem ötletszerű. A balaton- földvári igazgatóság már ta­valy nyáron is komputerekkel figyeltette az üdülővendégek étkezését. A gépi adatfeldol­gozás által is megerősített ta­pasztalatok azt mutatják, hogy a vendégek ételválasztása zömében már a kai őri a szegé­nyebb. korszerűbb étkezésié irányul. FELROBBANT EGY TANKHAJÓ Felrobbant és elsüllyedt egy olasz tankhajó a Csendes­óceánon. az amerikai partok­tól mintegy kétezer kilométer­re. A legénység huszonkilenc tagját egy közelben tartózko­dó norvég kereskedelmi hajó vette fedélzetére, tizenegy sze­mélyt eltűntnek nyilvánítot­tak. A LÉGHAJÖS JELZÉSEI A Kanári-szigeteken három alkalommal is vették Thomas Gtatch nyugalmazott őrnagy jelzéseit egy léghajó fedélzeté­ről. A vállalkozó kedvű férfi hétfőn vágott neki az Atlanti­óceán légterének, hogy a Penn­sylvania állambeli Harrisburs- ból Európába utazzék. A szél- járás azonban egyelőre keresz­tülhúzta számításait és Déi- Európa helyett Nyuga/t-Afrika partjai felé sodorja. Munkaspftf? Nógrao (Hegyei Bizottság» a Megyei Tanács taoja Főszei kesztŐ: GOTH AB GYULA Szerkesztőségi Salgótarján Petőfi o. L Telefon: 22-94. 22-95. 22-96. ü-91. toazeikesziő: i2-s#4 14-40. Sportrovat: 11-59. Éjszakai szerkesztés: 13-OS Kiadja a Nógrád roegveí lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: VIDA EDIT Kiadóhivatal: Salgótarján. Petőfi u 1. Telefon: 10-29 Terjeszti* 9 Magyar Posta. Előfizethető! * helyi pos tahi ratal oknál ás * kézbesítőknél Előfizetést díj egy hóntp'-a sn forint. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat- S101 Salgótarján. Petőfi a L PL: ttf Bt.: Kelemen Gábor igazgató. Index-szám 5 SS 072.

Next

/
Thumbnails
Contents