Nógrád. 1974. február (30. évfolyam. 26-49. szám)
1974-02-15 / 38. szám
Mi újság az SBTC-nél ? Beszélgetés Végvári József sportköri elnökkel Nem kell Budapestre utazni Bővült a megyei kórház Milyen az orvosi ellátottság ? — Tizenhatoznak a nővérek A gyarapodás mindig örömmel jár, de ritkán, fordul elő, hogy ne hozna magával valami gondot is. Így van ezzel a megyei Madzsar József Kórház is. Üj osztályt & részleget adtak át rendeltetésének, s több régi osztályt bővítettek. Ezzel zárult le a kórház építésének befejező szakasza. Először az örömről, amivel a gyarapodás járt. A változások eredményeként 90 ággyal bővült a kórház befogadóképessége, s , így már 724 beteg gyógyítására, ápolására alkalmas a megye legnagyobb egészségügyi intézménye. Megnyitották a III-as belgyógyásztatot. A 40 ágyas új osztály lehetővé tette, hogy csökkenjen a belgyógyászati osztályokon a korábbi nagy zsúfoltság. Hosszabb lett az átlagos ápolási idő, alaposabb a gyógyító munka. A másik új osztály a gyermeksebészet. A műtétre szoruló gyerekek korábban a gyermekosztályokon kaptak helyet, ami túlzsúfoltságot okozott. Ezen a nehéz helyzeten könnyített a gyermeksebészet átadása. A főépület hetedik emeletén a gyermeksebészet szomszédságában nyílt meg az ortopédrészleg. A gyógyító munkának egy teljesen új területe ez a megyében. Korábban sokszor egy jó lúdtalpbetétért is Budapestre utaztak a betegek. A részleg az egész megye igényeinek kielégítésére hivatott. A kórházi ortopédrészleg átadásával egyidőben napi négy órában ortopéd- szakrendelés kezdődött — ugyancsak a kórház épületében. A kórház távlati terveiben szerepel az önálló orto" pédosztály megalakítása, de ez valóban nagyon „távlati” terv még, csak az V. ötéves terv után valósulhat meg. Az előbbieken kívül tíz ágy- gyal bővítettek az idegosztályt. Sajnos, Nógrád megye sem kivétel az alól, hogy egyre több az idegosztályon ápolásra várók száma, az osztály bővítése tehát nagyon is indokolt volt. Ugyancsak plusz tíz ágyat helyeztek el a hepatitiszosztályon. Űj feladatra vállalkozott a megyei kórház a krónikus vesebetegek gondozásának beindításával is. A cél az, hogy a vesemegbetegedésben szenvedő ne kerüljön ki az orvosi ellenőrzés alól. A gondozással a betegek állandó ellenőrzést és időszakos gyógyszeres kezelést kapnak. Ezek hát, amelyek méltán adnak okot örömre. Az új osztály és részleg megnyitása, illetve a már meglevő osztályok bővítése nem kevés gondot okozott. A bővítésekkel egyidőben több orvost igényel a megnövekedett beteglétszám ellátása. Már jó előre, az 1972-es évben bitosították a kellő orvoslétszámot, kivéve az idegosztályt, ahol jelenleg is két betöltetlen orvosi státusz van. Ettől eltekintve az orvosi ellátottság megnyugtatónak mondható. Nem így a nővérhelyzet. Idejében beiskoláztak csaknem 30 fiatal nővért, nagy részük azonban még tanulás közben lemorzsolódott, illetve a gyermekgondozási szabadságot tölti. Így sajnos, nem sikerült enyhíteni a nővérek túlterheltségén. rendszeresen „tizenhatoznak”. Idén nyárra újabb húsz nővér felvételét tervezi a kórház, ez várhatóan enyhíti majd a nehézségeket, de végső megoldást nem jelent. Az ortopédrészleg megnyitásával nagyobb megterhelés hárul a fizikoterápiára, főleg a gyógytornászokra. A „fizikón” jelenleg napi 180 beteg fordul meg, holott maximum 70—80 ember ellátása lenne az ideális. Ilyen körülmények között nincs mód a balesetet szenvedettek utókezelésének megoldáséra. Az új rendelőintézetben azonban korszerű fiziko-, illetve balneoterápiás részleget adnak át, ahol már a baleseti utókezelésre is lehetőség nyílik. Jó lenne most azt írni, hagy az említett bővítésekkel, illetve gyarapodással — ha gondokkal járt is — egyelőre megoldódtak a legfontosabb problémák a kórházon belül. A sürgősségi sorrendben azonban még mindig igen előkelő helyen szerepel az urológiai osztály bővítése. Jelenleg ösz- szesen 26 ágy áll az egész megye rendelkezésére, s ez igen kevés. A gyermekosztályokon is csak enyhült a zsúfoltság, de nem szűnt meg. A gyermekbetegségek leggyakrabban „lökésszerűen” jelentkeznek, s így ilyenkor különösen érzékenyen, jelentkezik az osztály szűkössége. Elkelne a bővítés a reumatológiai osztályon is. — szendi — Az SBTC Vöröshadsereg úti székházában kerestük fel Végvári Józsefet, a nagy múltú tarjáni klub elnökét, hogy beszélgessünk az SBTC-ről. — Küldöttközgyűlésre készülünk, és folyik egyesületünknél a tagkönyvcsere. Az új tagkönyvet nem csak a sportolók, hanem a pártoló tagok is megkapják, és a cserét' július 30-ig kell lebonyolítani. Előfordulhat, hogy az év első felében a versenyeken kétféle igazolás is érvényben lesz. Tervünk az, hogy a tavaszi bajnokságok megindulásáig minden szakosztálynál végrehajtjuk a tagkönyveserét. — kezdte a beszélgetést Végvári József, illetve válaszolt arra a kérdésünkre, hogy mi újság az SBTC- nél. — Hány tagja van a tarjáni fekete-fehér klubnak? — Egyesületünknek 1421 tagja van, s ezek közül 854 a pártoló tag és 567 a sportoló. Itt jegyzem meg, hogy 285 hölgytagunk van. — Hány edző működik az SBTC-nél? — Egyesületünk 10 szakosztályában 21 edző dolgozik rendszeresen. — A legnépszerűbb szakosztály, nem vitásan, a labdarúgóké. Mit vár a tavasztól az egyesület elnöke? — Üj szakosztály-elnökség működik a tavalyi év második félévétől a labdarúgóknál. Munkájukat a tudatosság, a célratörő tevékenység jellemezte. Javult a játékosok között a morál, és a vezetés bátran nyúl olyan kérdésekhez is, mint a játékosok elfoglaltsága. vagy a végzett munka differenciált értékelése. A tavasztól legalább annyi pontot várok, mint az ősztől. Itt jegyezném meg, hogy tavaly hazai labdarúgó-mérkőzéseinket 64 ezren látták. — Újabb élsportolóval gyarapodott Nógrád, Botos András visszatért anyaegyesületéhez. Sok jót hallottunk az öklözökről. — Botos András visszaigazolása nagy nyereség a megye versenysportjának és szakosztályunknak is. A népszerű versenyző várhatóan újabb fiatalokat vonz majd az edzésekre. A szakosztály fiataljai dicséretesen, jól szerepeltek, hiszen egy egész sereg bajnokságot és versenyt nyertek Pintér János tanítványai. — Miben látja az okát, hogy az NB Il-es női kézilabdacsapat kiesett? — Egy fő okát abban kell keresni, hogy nem volt egység a csapaton belül. Az edzéseken végzett odaadó munkát sajnos, nem tudták kamatoztatni a bajnoki találkozókon a lányok. Remélhetőleg — mi is erre törekszünk — sikerül újból kiharcolni a feljutást. A lányok nagy erővel készülnek. Részt vettek a miskolci Avas Kupa küzdelmeiben, majd ennek befejezésekor Balassagyarmaton, a nemzetközi Palóc Kupán indulnak, — A kézilabdázók, kiestek, az asztaMteniszezők ugyanakkor felkerültek az NB II-be. Milyen az utánpótlása a szakosztálynak? — Megfelelő tudású és Létszámú utánpótlás áll az első csapat, az idősebbek mögött. A jövőben sokkal bátrabban kell szerepeltetni őket. hogy minél előbb megszokják az NB II légkörét. Asztaliteniszezőink teljesítették a kitűzött célt: feljutottak az NB III-ból a magasabb osztályba, és ez dicséretet érdemel. — Igen népszerű a természetjárás is az SBTC-nél, ugyanakkor megalakították a tájékozódásifutó-szakosz- tályt. Szeretnénk ezekről hallani. — - Természetjáró szakosztályunk tagjai lelkesek, és munkájukat több társadalmi tevékenység jellemzi. Egy egész sereg sikeres tú- • rát bonyolítottak le tavaly. Itt is folyik a frissítés — várják a város természet kedvelő fiataljait a szakosztály tagjai sorába. Természetjáróink egyébként részt, vesznek a Kiváló szakosztály címért folyó versenyben, s tavaly helyezést értek el. Tájékozódásifutó- szakosztályunk az egyesület legfiatalabb és legkisebb létszámú szakosztálya. Eredményeik máris kiválóak, és a legjobbak közé kell sorolni őket. Kitartó, odaadó munkát végeznek. — A majdnem 600 sportoló jó része, jelentős százaléka fiatal. Mit tesz az egyesület a fiatalok neveléséért? — Sportoló fiataljaink nevelése elsősorban az edzéseken és versenyeken a szakmai munkával egyidejűleg történik. Igyekszünk, törekszünk arra, hogy fiataljaink becsületesen helytálljanak a sportban, a munkában és a tanulásban. Egész sereg jó példa áll a fiatalok előtt. Azokra az idős sportolókra gondolok, akik nem csak a pályákon, hanem az életben is megálltak a helyüket. Egyesületünknél a sportolók az életre készülnek. Elvétve akad csak olyan versenyzőnk, aki ne rendelkezne felsőbb iskolai végzettséggel. vagy szakmával — fejezte be a beszélgetést Végvári József, az SBTC elnöke. («. I.) 4 közélet fórumai Lakóbizottságokat választottunk ...Óriási a zsúfoltság... Ahol MÍssni tanulnak a tarjául gyerekek Alig van szabad perc a salgótarjáni Gagarin iskola uszoNem egyszer esett már szó * lakóbizottsagokról, amelyek a korábbi tapasztalatok szerbit. mái' eredményesen tevékenykedtek a tanács és a lakosság kapcsolatainak elmélyítésében, a társadalmi együttélés szabályainak érvényre juttatásában, és nem utolsósorban a tanácstagok munkájának segítésében. Ezek a lakóbizottságok Salgótarjánban helyenként már nagyon jól dolgoztak, de jelentősebb hagyományokkal nem rendelkezik a város ezen a téren. Éppen ezért javasolta a Ha- zaíias Népfront városi bizottsága és a városi tanács, hogy a lakóbizottságok helye, szelepe kapja meg a megillető rangot. Bőven van mit teoniök ezeknek a bizottságoknak. Mert nem elég csak bizonyítványok kiadása, környezettanulmányok készítése, avagy az összeírásos elvégzése. Ennél sokkal többre hivatottak. Azokban a városokban, ahol már hosszabb ideje tevékenykednek a lakóbizottságok, jó tapasztalatokat szereztek. Salgótarjánból nemrégiben egy kis küldöttség utazott például Székesfehérvárra, tapasztalatcserére, ahol közelebbről megvizsgálták, milyen módon segítik a várospolitikai munkát a lakóbizottságok. A sok vélemény, az elhangzott javaslatok összegezéseként az a döntés született, hogy a lakóbizotrtságoknak szűnjék meg a hatósági kisegítő jellegű tevékenysége. Ezt elvégzik a hivatalok. A legfontosabb feladatuk uikább a mozgósítás, a város- tej lesztési tervek népszerűsítése. Ezzel szorosan összefügg a társadalmi munkák szervezése. az egy-egy házban lakó emberek összefogása. Mert ma még élég gyakori, hogy az első és nyolcadik emeleten lakók talán nem is ismerik egymást. Nagyon fontos, hogy a lakó- bizottságok demokratikusan ' átasztott, ön tevékeny társadalmi érdekképviseleti szervek és tevékenységük szorosan összekapcsolódik, a Hazafias Népfront és a tanács terveivel. Ez nyilvánvaló is, mert munkájukhoz a végrehajtó bizottság és a Hazafias Népfront ad segítséget, irányítást. Minden remény megvan arra. hogy a lakóbizottságok a jövőben jobban elősegítik a városi tanács várospolitikai tevékenységét. így a helyi politika legkisebb egységei lesznek, olyan fórumok, amelyek közvetlen kapcsolatban, vannak a lakossággal, a családokkal, így azok véleményét jól ismerik, támaszkodhatnak rájuk, hasznosíthatják a javaslatokat. A lakótoizottságok csak úgy tölthetik be feladatukat, ha megfelelő tekintéllyel rendelkeznek. Mindezeket elősegíti, ha véleményezési és kezdeményezési jogukat, tiszteletben tartják a felsőbb fórumok. Ezek közül is a legfontosabb, hogy a lakóbizottság elnökének megkérésére a tanács vezetői, osztályai, vagy az Ingatlankezelő Vállalat azonnal megfelelő módon intézkedjék. Ha netán valamit nem lehet megvalósítani, az okokat is mondják meg. Nyilvánvaló, hogy a lakóbizottságok csak akkor tudnak jól dolgozni, ha megfelelő kapcsolatot építenek Iá a tanácstagokkal. A tanácstag hasznos és jó segítséget tud adni, véleménye meghatározó lehet. Mivel a lakóbizottságok a lakók erdekeit képviselik, és erősítik a szocialista társadalmi együttélést, nyilvánvaló, hogy rendszeresen — meghatározott időben — lakógyűlést kell összehívni. Egy-egy lakóbizottsag — beleértve az elnököt is — három—hét tagból álló. A tervek szerint egy-egy lakóbizottsághoz 100—150 lakás tartozik, a bizottságokat nyílt szavazással választják meg a lakók. A lakóbizottságak tevékenységét máris nagy várakozás előzi meg, és ha azok valóban betöltik hivatásukat, megfelelő fórumaivá válnak a közösdájában. A megyeszékhely altalános iskolásai egymásnak adják a kilincset, naponta új vendégek érkeznek. Kik tanulnak úszni? — kérdeztük Scholcz Lászólnét, az iskolaigazgató helyettesét. — A város ötödik osztályosai! Nyolc iskolából tizennyolc ötödik osztály, összesen 540 gyerek tanul meg itt úszni egy -év alatt. Két turnusban járnak minden év szeptemberétől a téli szünetig. A folytatás februárban kezdődik s májusig tart. Hozzánk járnak a Malinovszkij úti sporttagozatos iskola tanulói — három osztály, majdnem száz gyerek. Május végén a • - 'áros nyolcadikosai jönnek el két alkalommal az uszodába „búcsú úszásra”'. — Szeretnek a tarjáni gyerekek úszni? — Nagyon. Az átadástól, 1971 tavaszától megközelítően 1600-an ismerkedtek meg az úszással, tanultak meg legalább egy úszásnemet. Kilencven százalékuk elsajátította a mellúszást, van aki a gyors- úszást is tudja, és jó páran háton és pillangón is „otthon vannak” a vízben. — Sok felnőtt is érdeklődik lapunknál, de biztosan Önöknél is. hogy lehet-e úszni a Gagarin ban? — Nem lehet. Ez tanmedence és kifejezetten a diakok számára készült. így is óriási a zsúfoltság, hiszen a hét végén mindig le kell engednünk a vizet a higiénia szempontjából, hogy hétfőre tiszta víz várja a diákokat. — A Gagarin iskola tanú* lói biztosan helyzeti előnyben vannak. — Ezt nem mondanám. Tény, hogy iskolaotthonos osztályaink diákjai kísérleti jelleggel — három osztályról, kilencven gyerefcrő van szó — úszni tanulnak, úsznak a szülők nagy örömére. — Kinőtte már a város ezt a tanmedencét. — Alaposan. Nagyon nagy az igény az úszás iránt, és ha építenek majd a városban újabb iskolát, biztos, hogy nem hiányzik majd az úszómedence. ségnek.