Nógrád. 1974. január (30. évfolyam. 1-25. szám)
1974-01-13 / 10. szám
\ NAPTAR A Madách-hónap záró eseményei Építőipari szakközépiskolai kiállítás Salgótarjánban Szánkás séta — kj Jóváhagyják a tervet Eredményesen, dolgoztak tavaly a TIT természettudományos szakosztályai. A szakosztályok vezetői hétfőn 15 órakor tanácskozást tartanak Salgótarjánban, a szervezet székházában. Az év első ülésén. aktuális téma kerül megtárgyalásra, ugyanis a feladatokat jelölik meg, egyeztetik, majd megtárgyalják és jóváhagyják a szakosztályok idei tervét. Előzetesként any- nyit, hogy több érdekes rendezvényre. ismeretterjesztő előadásra kerül majd sor ebben az esztendőben is. A Salgótarjáni Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola által rendezett Ma- dách-hónap záró eseményeire január 19-én kerül sor a József Attila Megyei Művelődési Központban. A záró ünnepélyre a központ színház- termében e napon délelőtt tíz órakor kerül sor. Délután öt órakor a központ üvegcsamokában első alkalommal megrendezik az építőipari szakközépiskolai kiállítást. Ezen három és fél év munkáját mutatják be az építőipari szakközépiskolások. Másrészt, képet kaphatunk a szakkörök tevékenységéről (építész, tervező, modellező, rajz). A Madách-hónap rendezvénysorozaton belül kiírt három témakörű építészeti jellegű pályázat jól sikerült munkáit is szintén láthatjuk a kiállításon. A nyilvános értékelésre és a díjak átadására is sor kerül. A pályázat témakörei voltak: hét végi házak, díszlettervezés Madách: Az Ember tragédiája két színéhez, valamint Tedd szebbé, jobbá Salgótarjánt témakörök. A pályázat díjalapítói az iskola felkérésére a város építőipari, kivitelezési és építési szervei. A kiállítás megnyitója után a klubban beszélgetésre kerül sor a meghívott szervek, szakemberek, s az iskola tanárai közöt a szakközépiskola tevékenységéről, helyzetéről. Ismeri-e Nógrádot? Még egy nyeremény várja gazdáját 1974. január 13,. vasárnap, Veronika napja. A Nap kel: 7.29, nyugszik. 16.17 órakor. A Hold kel: 23.02, nyugszik: 9.43 órakor. 1974. január 14., hétfő, Bódog napja, A Nap kel: 7.29, nyugszik 16.18 perckor. A Hold kel: —, nyugszik: 10.06 órakor. Mégsem járt jól mindenki Már tudniillik abban az ominózus esernyőlopási ügyben. mely a fodrászatban történt. s amelyről egy hete hírt is adtunk. A leglényegesebb mozzanat ugyan pillanatnyilag is az. hogy az esernyőt valódi gazdája helyett másvalaki kérte el és kapta meg Es, hogy nem tévedésből vitte el, azt alátámasztani látszik az azóta eltelt idő, s mert nem jelentkezett senki azzal, hogy itt az esernyő, és parton. Aki mégsem járt jól, az a valódi tulajdonos. Maradt egy esernyőtokja, amit viszont ..bűnjelként” a fodrászat vezetői a 450 forintról szóló kifizetési csekkhez akarnak csatolni. Pedig az igazi tulajdonos nem veszi fel a kártérítési összeget, mivel a 600 forintot nem kérte -t- de még a 450 forint megállapításában sem volt szerepe. Tehát nem hogy keresett volna, de az ernyő — ami „elveszett” — úgy, ahogy van, veszteség. A .kártérítést pedig jogosnak tartja a fodrászat is, hiszen, mint már szó volt róla, nem a ruhatáros hibája az ernyő élt "mise. egész ügy iróniája, hogy az akitől az ernyőt ellopták, bele kellett, hogy bonyolódjék a kártérítéssel kapcsolatos hercehurcákba, a fodrászatnak is kínos, hogy ilyesmi fordult elő náluk — csak annak nincs semmi problémája, aki sajátjaként elemelte az ernyőt. Hogy ezek,után nehogy valaki jótanácsként vegye az esernyőlopás e módját, inkább a fodrászatban is, másutt is. minden beadott tárgyra adjanak ruhatári jegyet, o, j. Ki, hány pontot ért el az Ismeri-e Nógrádot 12 hetes vetélkedőnkön. A résztvevők közül annak a 25 olvasónak a nevét közöljük, akik 60 ponton felüli eredményt értek el. (A megszerezhető maximális pontszám 72 pont volt.) Czene Győző Cered, Ethei Lajosné Balassagyarmat, Fenyvesi Erzsébet Balassagyarmat, Fries Gyula Salgótarján, Leszák Pálné Balassagyarmat, Miskédi László Szé- csény, Trizna Lajos Balassagyarmat, Váraljai Béla Salgótarján, Végvári Beatrix Salgótarján és Zólyomi Andrea Balassagyarmat 72 pontot ért el. Benedik Lászlóné Balassar gyarmat, Dénes Andrásné Ságújfalu, Dénes János Szé- csény, Kertész György Szé- csény, Méhész Ferencné Szé- csény és Obrecsány Gyuláné Szécsény 71 pontos. Zsélyi Éva Mihálygerge 70, Méhész Géza Szécsény 69, Verebélyi Mariann Mátrave- rebély 67, Borszéki Vilmos Balassagyarmat 66, Harfh Gyula Balassagyarmat 65, Berták Bertalan Salgótarján 54, ifj. Varga Vilmosné Alsó- petény 62 és Zérczi Lajosné Szécsény 61 pontot ért el. Tizenkét hetes vetélkedőnkre egyébként 185-en küldtek megfejtést, összesen 38 településről. A legtöbben Salgótarjánból pályáztak — 55-en vettek részt a vetélkedőn. A további sorrend: Balassagyarmat (30), Szécsény (28), Pásztó (10), Somoskőújfalu (8), Rétság (7). Érdekes, hogy még a megyén kívülről is érkezett megfejtés — Kovács Zoltán Apcról pályázott. A nyertesek névsorát már közöltük, és a díjakat kiadó- hivatalunknál átvehetik. Még egy nyeremény gazdára vár. Az összes versenyzőt figyelembe véve kisorsoltunk még egy zsebrádiót. Ennek nyertese: Verebélyi Mariann Mátra- verebély, Béke út 3. Gratulálunk a győzteseknek, minden résztvevőnek, és reméljük, hogy legközelebbi vetélkedőnkön hasonló lelkesedéssel vesznek részt. Enyhe idő A felhőzet tovább csökken, változóan felhős idő, legfeljebb futó havazás, hószáliingózás. Főként reggel és a délelőtti órákban köd. Mérsékelt, időnként megélénkülő délkeleti, déli szél. Várható legalacsonyabb hajnali hőmérséklet mínusz 1, mínusz 6, a kevésbé felhős helyeken mínusz 10 fok közelében. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 0, plusz 4 fok között. A tartóson ködös helyen 0 fok alatt. Nincs öttahilatos A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a 3. játékhéten öttalálatos szelvény nem érkezett, Négy találatot 88 fogadó ért el, nyereményük egyenként 54 838 forint. Hármas találata 7775 fogadónak volt, nyereményük egyenként 309 forint. A kéttalálatos szelvények száma 304 011 darab, ezekre egyenként 15 forintot fizetnek. — Ismeretterjesztő előadások. Hétfőn három községben — Miihólygergén, Li tikén és Ipolytamócon — lesznek ismeretterjesztő TIT-előadások. Az előadásokat a kultúrott- honiban rendezik. > — Készülnek a vendégszereplésre. A múlt év végén Salgótarjánban, vendégszerepeit a szlovákiai Nyizsnáról a Tesla-Orava gyár művészeti csoportja. A Kohász Művelődési Központ öntevékeny csoportjai márciusiban viszonozzák a látogatást — Klubközgyűlés. Megtartotta klubközgyűlését a kohászati üzemek MHSZ lövészklubja. Értékelték a tavalyi év tevékenységét és meghatározták az idei tennivalókat. ORVOSI ÜGYELET Salgótarjánba» az Arany János út 3. számú hazban ma reggel 6 órától este 6 őraig dr. Baár József, este 6 órától hétfő reggel 6 óráig dr. Cser- kuti Gábor az ügyeletes orvos. Az ügyeletet indokolt esetben a 11-44-es telefonon lehet hívni. Balassagyarmaton ma egész nap, hétfő reggel 7 óráig dr. l.égrády László az ügyeletes orvos. Salgótarjánban az SZTK-rendelőben a járás körzeti orvosi ügyeletét dr. Har- ezos Géza látja el. Salgótarjánban a Pécskő Üzletházban levő gyógyszer- tár látja el a gyógyszertári ügyeletet. Fogorvosi ügyelet van a kohászati üzemek rendelőjében. Egymilliós megtakarítás A gazdálkodás hatásfokának javítása és a gazdaságos termelésre való törekvés ma már az üzemek vezetőinek mindennapos feladatai közé tartozik. Ahol ezt a gondot a dolgozókkal közösen oldják meg, ott az eredmények fokozottabban jelentkeznek. Így van ez a kohászati üzemek kovácsoló gyárrészlegében. is, ahol az új gazdasági évben 5,2 százalékkal tervezik növelni a termelékenységet. A gyárrész- legnél 1973-ban az egy munkásra és alkalamzottra jutó napi termelési érték 1507 forint volt, és ezt az idén 1535 forintra akarják növelni. Ennek szolgálatába állítják az üzem- és munkaszervezést, a technológiák korszerűsítését és az újítási törekvéseket. A kovácsoló gyárészlegben felismerték, hogy az ollózva történő darabolásnál az ötvözött és a nagyobb keresztmetszetű alapanyagokról a téli hónapokban a vágás keresztmetszetére merőlegesen homlokrepedések keletkeztek. A selejtképződés megakadályozására egy koksztüzelesű szabadtűzíeres bugaeiőmelegí- tő kemencét állítottak be. A kemence kísérleti üzemelését már a múlt év decemberében megkezdték. • A gyárrészleg vezetői az eddigi eredmények alapján azt várják, hogy ez a megoldás 1974-ben hozzávetőlegesen egymillió forint megtakarítást eredményez. O. B. Elkészült a megyei statisztika Eredményes ével köti vveihei el az OTP Közel 36 millió forint kamatot írtuk jóvá Az Országos Takarékpénztár - Nógrád megyei Igazgatóságának értékelése szerint az 1973. évben jó eredményeket ért ej az OTP megyei szervezete, s ezt az értékelést a már közzétett országos adatok" is igazolják. A legimponálóbb adat: alakossági betétállomány 1973- ban Nógrád megyében egy- milliárd harminc millió forint volt. Ez a szám az előző évhez képest 130 milliós növekedést jelent. A hitelállomány 872 millió forint volt. 104 millióval több az előző évinél. Az 5—10 000 forintos gépkocsi-nyereménybetetkönyvekból december 31-én 13 137-et tartottak nyilván, ez is közel hatszázalékos emelkedést jelent. Említésre méltó érdekesség, hogy tavaly 26 Nógrád megyei ny eremény beté íkönyv-tulaj - donos nyert személygépkocsit. Tovább nőtt 1973-ban az ifjúsági takarékbetétkönyv népszerűsége, ezek száma hozzávetőlegesen 5 500 volt. A totószelvényekből 2,2 millió, a lottószelvényekből 8,2 millió kelt el. Jelentős mértékben támo-» gáttá az OTP a lakásépítkezéseket; OTP-kölcsönnel 875 családi ház és 29 társasház épült fel, az OTP beruházásában épült társasházak száma pedig 361 volt. Külföldi valutát 4200-an váltottak be, és 1500-an vásároltak. A statisztikából megállapítható az is, hogy egyre többen veszik igénybe Salgótarjánban az átutalási betétszámlát; az év végéig 1700-an jelentkeztek A legérdekesebb adat: december 31-én közel harminchatmillió forint kamatot írtak jóvá a lakossági betétállomány után. Fotókiállítás Országos középiskolai fotó- kiállítást rendez Pécsett április 4-től 16-^ig a forradalmi ifjúsági napok keretében a pécsi Nagy Lajos Gimnázium (asszociált UNESCO-iskola) KISZ-szervezete, a KISZ Baranya megyei bizottsága és az iskolavezetés támogatásával, felszabadulásunk ünnepe tiszteletére a Magyar Fotóművészek Szövetsége, a Népművelési Intézet védnöksége alatt A kiállításon minden húsz évnél nem idősebb, középfokú oktatásban részesülő tanuló részt vehet, személyenként legfeljebb négy darab kötetlen témájú, országos pályázaton és kiállításon még nem díjazott, kizárólag 18X24-es méretű, fekete-fehér képpel Minden szerzőnek mellékelnie kell az iskola szakkörvezetőjének, vagy az iskolavezetésnek pecséttel ellátott igazolását születési évéről, s arról, hogy a szerző a képein feltüntetett tanintézet tanulója. A beküldési határidő március 4. A nyilvános képbírálatra március 10-én kerül gór, az ünnepélyes megnyitó és díjkiosztó április 4-én lesz. — Szakmai út Bulgáriába. Az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda Nógrád megyei kirendeltségiétől kaptuk a hírt, hogy április 1.1-tői Bulgáriába, a Szófia—Plovdiv út- /analom termelőszövetkezeti dolgozók részére szakmai programmal egybekötött társasutazást szerveznek. Propagandisták tanácskozása Hétfőn a szécsény! járási KlSZ-alapszervezeteinek agi- tációs és propagandafelelősei találkoznaik. Az értekezleten az idei esztendő fontosabb feladatairól esik majd szó, s értékelik a KlSZ-oktatás féléves tapasztalatait. — KISZ-taggyűlések. A* ipoiytarnóci és a karancssági KlSZ-alapszervezeteik tagjai taggyűlést tartottak a hét végén. A többi között a tagösz- szeírás tapasztalatait is megbeszélték. — Utakra, hidakra. Nógrád- köve6den ebben az esztendőben útiak, hidak karbantartására és felújítására több mint 1 200 000 forintot fordít, a tanács. — óvodabővítés Érsekvad • kerten. Már csak a tető hiányzik és elkészül a 2-es számú óvoda Érsekvadkerten. A bővítés 450 ezer forintba kerül, s az összeg felét társadalmi munkában, „teremtették elő” a vadkertiek. Az átadást május 1-re tervezik. — Osztrák intézkedések. Az osztrák kormány hozzájárult ahhoz. hogy takarékossági okokból februárban egyhetes iskolai szünetet tartsanak. Ezen kívül tervezik, hogy rövidítik a televízió műsoridejét, csökkentik a fényreklámokat és az utcai világítást, továbbá májustól szeptemberig nyári időszámítást léptet nek életbe. Az energia-helyzettel összefüggően a gépkocsik részére korábban, elrendelt sebességkorlátozás után január 14-től az „autómentes” nap kötelezővé válik. GYÁSZJELENTÉS Mely fajdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleségem, leányunk és menyünk az Nm-i, Kiegészítő Parancsnokság dolgozója MAKKÖVICS GYÜKGYNiű életének 28. évében hossza*, szenvedés után elhunyt. Temetése 1974. január 14-én 15 órakor lesz a salgótarjáni központi ravatalozóból. Emlékét kegyelettel mesr^rizzük. Gyászoló család és a Kiegészítő Parancsnokság kegyeletbizottsága 4 GYÁSZJELENTÉS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem és édesapám. JEDLICSKA GYULA életének 77. évében elhunyt, [ Temetése 1974. január 15-én \ (kedden) délután 3 órakor lesz ’ a salgótarjáni központi temetőben. GYÁSZOLÓ CSALÁD Árokban a FI4I Közúti baleset történt Nagy- bátony és Mátraverebély között a 21-es úton. Lopatovsz- ky Ottó 33 éves salgótarjáni lakos 850-es FIAT Coupéjá- val a vizes, csúszós úton megcsúszott, az út jobb olda lán lehaladt az útárokba és ott felborult. A kocsiban ült Lopatovszky Dezső, a vezető 56 éves édesapja, aki az orvosi tájékoztatás szerint 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett A kocsiban 30— 40 ezer forint értékű kár keletkezett. A baleset ügyében folyik a vizsgálat Kedden sorsolják az eKő békekölcsönt Államunk 1950—1955 között összesen hat alkalommal bocsátott ki tíz-, tizenöt és húszéves lejáratú békekölcsön- kötvényeket. A Minisztertanács 1956-ban hozott határozata a kötvények lejáratának határidejét egységesen 1974. december 31-ben állapította meg. így az idén valamennyi békekölcsönt teljesen visszafizetnek. A visszafizetés határidő előtt megkezdődik. Az Országos Takarékpénztár az első békekölcsön sorsolását január 15-én, a második békekölcsönét március 5-én, a harmadik békekölcsönét április 10-én, a negyedik békekölcsönét június 25-én, az ötödik békekölcsönét augusztus 17-én, a hatodik békekölcsön sorsolását pedig szeptember 17-én rendezi. Chilei menel ií'ieU Varsóban Pénteken, a késő esti órákban repülőgépen 30 tagú chilei politikai menekültcsoport érkezett Varsóba. A csoport tagjai a katonai junta terrorja elöl menekültök Lengyel- ország' volt santiagói nagykövetségére, ahol több hétén Sl tartózködtaik. A menekültcso- pőrtot a chilei kommunista es a szocialista párt, valamint a népfront többi pártjainak aktivistái, tagjai 'és szimpatizánsai alkotják. Legközelebbi családtagjaikkal együtt érkeztek Lengyelországba. Áramszünet I. hó 74-én 8—14 óráig Salgótarján, Salgó utcában, Mali- novszkij úton, Zagyva-rakodón, Béke utcában. I. hó 15-én 8—14 óráig Salgótarján, Felszabadulás út, Piac tér. Május 1. út, Dimitrov út, Liget út. Rudas L. út. Mártírok útja. Gizella út. I. hó 16-án 8—11 óráig Salgótarján, Schuyer F. úton 11— 14 óráig Salgótarján. Pécskő út, 5„ 7„ 9., 11-es épületeknél. I. hó 14., 15., 16-án 8—15 óráig Salgótarján, Né "had sereg út. Micsurin út Gerle köz, Schönherz Z. út. I. hó 17-én és 18-án 8—15 óráig Salgótarján, Móricz Zs. út. Gazdaság ut, ííercseg út. Dimitrov út, SB'JC-pályá- tól fölfelé, vO'rltAll * Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Rlzottaága ás a Megyei Tanács lapja. FOiieerkesit«! GOTTA!? GYULA. S*erke*rtŐHóg: Salgótarján Petőn o. L Telefon: 83-94. K-95 53-98. FO«i*rkjMziO 13-84 14-10. Sportrovati 11-59. Ptseakai szerkesztés: 13-05. Kiadja a Nógrád megyei .1 apkiadó Vál’alat. Felelés kiadó: VIDA -ÜDÍT. Kiadónivaía): Salgótarján, Petófl u. t. Telefon. 10-39 Terje«/.'!j a Kartai v’„- Ffőfixeibeió: • helyt postahivataloknál és * kézfcesitőkuél Előfizetési díj egy hónapra 89 tonnt. Előállnia: e Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat Slut Salgótarján. PetSM » t Pf.r *4 f».i Kelemen Gábor igazgató. loder-erémi SSBIS,