Nógrád. 1974. január (30. évfolyam. 1-25. szám)

1974-01-10 / 7. szám

AZ OLVASÓK = FÓRUMA Megnyílt Nógrádon as Alföld kisvendéglő December végén adták át és nyitották meg Nógrádon az Imrehegyi Szakszövetkezet „Alföld” kisvendéglőjét. Az 1200 OOO forint beruházási költséggel épült vendéglő rep­rezentatív kiállítású. A nagy­terem fényezett lécburkolatú falai, a kovácsoltvas csillárok és falikarok, a magyaros be­rendezés, a színes terítőjű asztalok a budai kisvendéglők kellemes hangulatát nyújtják az étkezni és szórakozni vá­gyóknak. Az éttermi részt korszerű konyha, előkészítő- és mellék-, helyiségek egészítik ki. A ven­déglő mellett: három szoba, tizeinkét ággyal áll rendelke­zésre az átutazóknak és tu­ristáknak, külön fürdőszobá- val. A vendéglőben hideg, meleg ételek, presszó kévé, rövid és üdítő italok, nem utolsósorban a szakszövetkezet saját ter­mésű borai III. osztályú ára­kon fogyaszthatok. Nyári idő- szákban kerthelyiség és teke­pálya javítja a szórakozási le­hetőségeket. Röviden a szakszövetkezetei is szeretném bemutatni. A. Bács-Kiskun megyei szakszö­vetkezetnek ez a harmadik vendéglője. A szövetkezet az 1400 lakosú Imrehegy határá­ban — hova a villanyt csak 1907-ben vezették be — 500 tanyán lakó 610 tagjával gaz­dálkodik. A két aranykoronás homokon elsősorban a szőlő bír megkapaszkodni és nyújt­ja a legjobb eredményt és nyereséget. A mostoha homo­kon, hol nagyobb szélviharok még az elvetett magot is ki­fújják a földből, nemcsak sző­lőt, de mást is próbál'termel­ni. így 110 hold kajszibaracko­suk is van, és termeinek ku­koricát és rozsot. Eredménye­sen' járulnak továbbá hozzá havonként 15 ezer pecsenye- csirke értékesítésével a húsel­látáshoz. Mind Nőgrád község lako­sai, mind a községi közös ta­nács szívesen fogadták a szakszövetkezet jelentkezését a faluban, és nagy érdeklő­déssel kísérték a vendéglő építését, mely az eredetileg tervezett félmillióval szemben több mint duplájába került. Remélik, hogy a szövetkezet áldozatvállalása, illetve költ­séges beruházása betölti fel­adatát. Enyhíti a vendéglátó- helyek eddigi zsúfoltságát és mind a helyi lakosoknak, mind a növekvő idegenforga­lomnak kivívja elismerését. Csillag László Nőgrád Felejthetetlen élmény a kiállítások kedvelőinek Törpe vízmű a lakosság szolgálatában Mint arról már korábban beszámoltunk, Nőtincs köz­ségben a múlt év augusztus 20-án beindult a vízműtár­sulati tevékenység, ettől a naptól a községben épített közkutak ivóvizet szolgáltat­tak. Most, a karácsony és új év közötti napokban beindult egy olyán szép, és a lakosság által várvavárt szolgáltatás, melynek nyomán nap mint nap új családokat kapcsolnak be a vízhálózatba. Eddig mintegy 22—25 családnál, a körorvosi rendelőnél, az állat­orvosi, a védőnői, a nevelői lakásba, valamint az ÁFÉSZ italboltjába kötötték be a vi­zet. Nem egy magáncsaláid háziasszonya, házigazdája el­mondta, hogy ettől szebb és jobb „ajándékot”, meglepe­tést, nem is tudtak volna el­képzelni. Nálunk ma már ro­hamosan nő az igény az ilyen jellegű szolgáltatás iránt, s ez örvendetes. Mikor e tudósításom írom, Csanády János költő öregkőt c. versének sorai jutnál? eszembe: — „Egy kis deszká- ház állt fölötte, korhadt itt- ott, és gyakran meg kellett foltozgatni egy új deszkada­rabbal. Ásnak mellette most új vízvezeték-árkot, ólomcsö­veken folyik a konyhába a víz majd nemsokára... Aludj, ha betemetnek is; vén kút, el nem felednek. Űjmódi bölcső dajkálja vized, rézcsapok fé­nye az emlékedet.” V. A. Nőtincs Köszönet érte Nagy szomorúság ért az el­múlt esztendőben, meghalt az édesapám. Nagyon szomorúan vártam a karácsonyt, tud­tam, hogy ő már nem hoz ne­kem többet ajándékot. Az ün­nep előtt egy nappal azonban nagy meglepetés ért. Két ide­gen bácsi várt rám a nagy- mamáméknál. s mondták, hogy ők az apukám munkatársai, úgy elfogott a sírás, hogy a nevüket sem tudtam megje­gyezni. A két bácsi az öblös- üveggyár garázsának dolgozói — ajándékot hoztak nekem. Egy szép étkészletet és édes­séget. Elmondták, hogy na­gyon szerették az apukamat, aki nagyon rendes ember volt. S ott, a garázsban a munka­társak elhatározták, hogy megkeresnek, s ajándékkal lepnék meg — pedig nem is ismertek. . Nagyon kérem a szerkesztő­séget, hogy soraimat közpijék 1c a NöGRÁD-ban, hogy így is kifejezhessem köszönete- met. Nagyon köszönöm a ga­rázsban dolgozó^ bácsiknak a szép ajándékot, a figyelmes­ségüket, s nagyon örülök, högy az apukám ilyen rendes emberekkel dolgozott együtt. Szabó Bernadett. Starján, Báthori u. 3. Tűzoltó élet Felsőpeíényhen A félsőpetényi önkéntes tűzoltók is tanácskoztak a kö­zelmúltban, mely alkalomból — zömében fiatalok, 16—19 éves tanulók, szakmunkások, — előtt Hvizsgyalka János tűzoltóparancsnok ismertette a tűzoltóság tagjaira váró fel­adatokat. Erősen kidomboro­dott az, hogy a közös- és ma­gántulajdon védelme, tűzkártól való megóvása, de legelsősor- ban a megelőző, felvilágosító munka a cél, a feladat. — 1973-ban járási versenyen vettünk, részt, — mondotta az előadó, bár első helyezést nem nyertünk, de ezért nem kese­redtünk el. Képviseltük köz­ségünket, s bízom abban, hogy ez évben nem egy, hanem két rajjal is szerepeim tudunk majd a járási versenyen. Na­gyon aktuális és időszerű kér­dés, feladat oldódna meg, ha a termelőszövetkezet tűzoltó­raja is aktívan, illetve még aktívabban bekapcsolódna az ilyen jellegű munkába. Bár a termelőszövetkezet segítségét eddig sem nélkülöztük, mun­kánkhoz díjtalanul kaptunk gépkocsit, mégis aktívabb munkát várunk az itt műkö­dő rajtól. A beszámoló után a gyűlés részvevői a lakóházak téli tűzrendészeti felülvizsgálatá­nak tapasztalatait tárgyalták meg. Vidovszky András Nőtincs A véletlen szereftesének kö­szönhetem, hogy az Ipoly Vi­déke Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság balassagyarmati igazgatósága székházában rendezett erdészeti és vadá­szati kiállítást megtekinthet­tem. Az volt a tapasztalatom, hogy még sokan részesültek a kiállítás nyújtotta élményben, mind a felnőttek, mind kü­lönösen a tanulóifjúság ré­széről. Jó magam, mint a ki­állítás egyik szemlélője épp abban az időben mélyültem el a nézegetésbe, amiken- az egyik általános iskola alsó tagozatos tanulói is megtekin­tették a kiállítást. S nem tu­dom. minek köszönhetem, a kisfiúk és kislányok számta­lan kérdéssel fordultak hoz­zám. Így aztán mindent szem­ügyre vettünk, igazi élmény­ben volt részünk. Ügy gon­dolom hasznos lenne Salgó­tarjánban, a József Attila Művelődési Központ üvegcsar­nokában is megrendezni ezt Bekötő utat építettek Betegségem miatt már csak korlátozott fizikai vagy szel­lemi munkával tudok a ma­gam, és a köz javára mun­kálkodni. Fel tudom azonban mérni azt a nagyszerű társa­dalmi támogatást, melyet az elmúlt évben kaptam olyan elvtársaktól és barátoktól, ami az egyén és egy kis köz­ség életében nagy jelentőségű, és az egymást segíteni aka­rásban fejeződik ki. Somoskő községben lakom, igen félreeső helyen, ahová bekötő útszakasz építése — 110 méter hosszban — volt szükséges. Az útszakasz épí­tése a segítés eredményekép­pen az elmúlt évben befeje­ződött. Hálám indított arra, hogy e pár soromon keresztül ezúton köszönjem meg példaadó munkájukat, elsősorban Nagy Gézának, a termelőszövetke­zet elnökének, valamint Smi- da Antal, Princz János, Bó­rák János, Jakus Gyula, So­moskői Lajos, Ozsvárt László, Somoskői Gyula, Somoskői László, Kadlóth Ferenc elv­társaknak, és az itt fel nem sorolt önzetlen barátaimnak. Somoskői József - Somoskő Fejlődő KISZ—úttörő­kapcsolatok Csev hátsurányhan A cserhátsurányi Asztalos János KISZ-alapszervezet if­júsági klubjának újjászerve­zésével széles körű lehetősé­get teremtett a kulturális tevékenység fokozására. a szabad idő hasznos eltöltésére vonatkozóan. A slírányiak gondolnak jö­vendő KISZ-tagjaik tájékoz­tatására, nevelésére is. Együttműködési tervet kötöt­tek a helyi Madách Imre úttörőcsapattal. Céljuk; hogy a közös programok, rendez­vények keretein belül a paj­tások megismerkedjenek az alapszervezetben folyó élet­tel a mozgalmi munka szépségével, a KISZ által nyúj lőtt kulturális lehetősé­gekkel. Az 1973—74-es tan­évre szóló együttműködési terv havi egy közös progra­mot irányoz elő. Szavalóver­seny, előadások, klubdélutá­nok. közös társadalmi mun­ka, kirándulás és ifjúsági sportnap szerepel többek kö­zött a programban. A kez­deményezés létjogosultságát bizonyít i a a d“remin?- 23-án megrendezett közös fenyőfa- eot sikere.. A hatalmas, szé­pr* '7’ ties lényeinél rövid műsjr után a KISZ-tagok szerény ajándékkal kedveskedtek a meghívott pajtásoknak, majd vidám játékod?, vetélkedők sora után csattant fel a taps. — festette pirosra a felszabadult arcukat a neve­tés. A szimbolikus fenyő­ünnep az ő kapcsolatukban is szimbólummá vált. a béke a szeretet, a barátság szim­bólumává. A helyi társadalmi szervek örömmel fogadták a fiatalok kezdeményezését. A párt- szervezet hathatós módszer­tani, eszmei, a helyi tanács pedig anyagi támogatást nyújt programjaik megvalósításá­hoz. Az úttörőcsapattal kö­tött együttműködési tervet csak a kezdeti lépésnek tart­ják Surányban. 1974-ben kö­vetik a helyi tanácssal. a pártszervezettel,- a termelőszö­vetkezettel. valamint a kul- túrotthonnai kötendő együtt­működési tervek, hogy az érintett szervek, szervezeteik munkáját. tevékenységét, koordinálják, feladataik ered­ményes végrehajtása érde­kében. Farkas János CserháUurány. Mező I. út 10. a kiállítást. Bizonyos, hogy Salgótarján lakosai hálásak lennének mindazon szervek­nek és személyeknek, akik lehetővé tennék a még Salgó­tarjánban nem látott külön­leges kiállítást A szép élményért tisztele­temet fejezem ki az Ipoly vi­déke Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság balassagyarmati igazgatóságának. ' \ Falati Mihály Starján, Csizmadia u. 2L A támfal elkészült A NOGRAn 1873. február 24-i számában „Jubilál egy panasz” c. cikkel kapcsolatban a követ­kező intézkedést foganatosítot­tam: — írja a MÁV Igazgatósá­gától Tóth János vasútlgazgató. Somoskőújfalu vasútállomás or­szághatár felőli részén a vasúti pálya és a magántulajdon ban le­vő telkek között a panasz tár­gyát képező „támfal” megépíté­sére 1973. negyedik negyedévében Bor került, és arnnak műszaki át­adása december 31-én megtörtént. Jelentős apróságok Pályaválasztási vetélkedő A balassagyarmati Madách Imre Könyvtár értesítétt ben­nünket, hogy pályaválasztás­sal kapcsolatos vetélkedőt rendez a balassagyarmati és a járási általános iskolák VIII. osztályai számára. Ennek na­gyon megörültünk. A vetélke­dő során villámkérdésekkel választották kj. a kilenc leg­jobb tanulót, akik nagyobb mértékben kapcsolódtak be e versenybe. . ötletes, érdekes, sőt izgalmas feladványokkal találtuk szemben magunkat. Többek között egy-egy vers­részletből kellett kitalálni, hogy milyen szakmát rejt az idézet. Sok olyan dolgot hal­lottunk, amely legalábbis szá­munkra nem nagyon volt is­meretes. Például itt tudtuk meg azt is, hogy a finomkö- töttáru-gyár termékei Japán­ba is eljutnak. A vetélkedő után megtekintett film is hasznos tanácsokkal látott el bennünket. Ügy érzem, vidá­man, s tudásunkat gyarapítva töltöttük el a délutánt. Ezúton szeretnénk köszöne­tét mondani a Madách Imre Asalgóbányai asszonyok levele Igen tisztelt szerkesztőség. Ezúttal szeretném megkérni önöket, hogy az írásomat a NÓGRÁD-ban közölni szíves­kedjenek. A salgóbányai lakosság ne­vében szeretnénk megköszön­ni a 171. sz. élelmiszerbolt vezetőjének, dolgozóinak az* a helytállást, amelyet az ünnep előtti nagy csúcsforga­lomban értünk vállaltak. Kö­szönjük az udvarias és türel­mes kiszolgálást Csahlós Ar- pádné, özv. Molnár Gyuláné, Péter Jenőné bolti dolgozók­nak, hisz ami csak tőlük tel­hető volt, mindent elkövettek értünk. Ezúton mondunk kö­szönetét a húsellátásért is, valamint a zöldségellátásért hogy ezúttal semmiért nem kellett Salgótarjánba utaz nunk. Zoltán Forencné Saigóuáuya Könyvtár gyermekrészlege dolgozóinak, és mindazoknak, akik megszervezték és összeál­lították a számukra nagyon tanulságos vetélkedőt. Tiszte­lettel a balassagyarmati Pe­tőfi Sándor Általános Iskola VIII. osztálya nevében: Schök Jenő Balassagyarmat A VOLÁN helyi járatait igen sokan veszik igénybe, így jómagam is gyakran hasz­nálom. Van, amikor ezek na­gyon tömöttek, van olyan eset is, amikor kevesebb az utas és sok ülőhely is üres. Mégis el­harapódzott az a szerintem rossz szokás, hogy az utasok közül né hányán elállják a fél­éé leszállási ajtókat és ezzel megnehezítik az utasforgal­mat, adott körülmények kö­zött balesetet okozhatnak, akarva, nem akarva késlelte­tik a kocsik indulását, és ez­zel gátolják a buszok menet­idejének betartását, magyarul késéseket okoznak... Apróság — mégis jelentős! Maradjunk még egy Mcsit a helyijáratoknál. Minden ve­zetőfülkében látható egy táb­la, mely szerint: „A vezetővel menetközben beszélgetni ti­los!” Ez a tábla véleményem szerint már idejét múlta, mert megfigyelésem szerint nem igen méltányolják, bár ennek ugyancsak balesetmegelőzés lenne a célja. De ha nem tart­ják be, akkor minek?! — így csak „ingerlő” hatása van. A hónak van egy rossz tu­lajdonsága: — ha niem taka­rítják el, akkor ott olvad széj­jel, ahová lehullott. Mivel a VOLÁN „központi” végállo­másán nem takarították el, már el is olvadt és sártemger lett ez a „pályaudvar”, ahol a beérkező kocsik szétfreccsen- tik a várakozók között a sa­rat, a kocsik megközelítése is csak sártengeren át lehetsé­ges. .. Apróság — de akkor is kellemetlen! Dr. Szálkái Géza ny. főorvos Gyermektápszer Körmendről Az utóbbi időben sok panaszt hallottunk, hogy nem lehet gyermektápszert kapni. Ezért figyelmet érdemel: hatezer doboz, azaz 3 tonna gyermekiúpszert gyártanak naponta a Körmendi LACTA Tápszergyárban. Az üzemszerű termelést a napokban kezdték meg. Hazánk egyetlen gyermektáp szergyárából az első szállítmány január közepén kerül az üzletekbe •un :m ................... pi #r 1: ■, ■ . ni íi

Next

/
Thumbnails
Contents