Nógrád. 1973. december (29. évfolyam. 281-305. szám)

1973-12-09 / 288. szám

Di no Buzzati;

Szerelmeslevél

VpOTP hazaérkeztem, ' p drága kincsem, s most már várom, hogy utánam gyere. A legutóbbi leveledben (egy hónappal ezelőtt kaptam kézhez) azt írod. ugye, hogy nem tudsz nélkülem, élni. Hiszek neked, mert én ugyanígy érzek. Mi ez, ha nem végzetes vonzódás? Már-már gyötrelem, kín&zen- ezenvedés.

A pároknak rendszerint csupán az egyik tagja szerelmes. A másik fél éppen csak hogy elfogadja, vagy elviseli a szerelmet. A mi esetünkben csodálatosképpen egyforma a szenvedély, örültek vagyunk mindketten. Ez gyönyörű, de félelmetes is. Olyanok vagyunk, mint két falevél, melyet két ellentétes irányú szélroham sodor egymás relé. eszeveszett iramban. Mi történik majd, ha találkoznak?

Negyvennyolc órába télik, míg ezt a. levelet megkapod. Tudom, hónapok óta készen állsz az útra, minden holmidat becsomagoltad, barátaidtól elbúcsúztál. Néhány napig eltart, míg ideérsz. Tegyük fel, hogy szombaton indulsz, Rá négy napra, vagyis hétfő hajnaltól várlak.

Milyen lesz az életünk? A távollétnek ez esztendeiben folyvást közös jövőnkről el- snélkediteim De sohasem tudtam világosan elképzelni. Tervezgetéseimbe, ábrándjaimba mindig belerontott, kíméletlenül az utánad való vad vágyakozás.

Ma azonban egy kis kivételes nyugalomban van részem, s ezt a pillanatnyi szünetet felhasználom: úgy

értzsm, elébed keill tárnom jövendő közös életünk egynémely dolgát Nem mintha szükség volna arra, hogy meggyőzzelek. No hiszen, az volna szép, ha holmi kételynek akárcsak árnyéka is volna benned, vagy bennem. De ahogy útközben újra meg újra elolvasod majd e sorokat, gondolom még egyszer fölmérheted, s ízlelgetheted visszavonhatatlan elhatározásunk célszerűségét.

Vagyis szeretném számba venni — mielőtt még késő Volna — a vonatkozó erényeket. hibákat, s a vágyakat, szokásokat, szituációkat nemkülönben. Melyek ^ nálunk (vajon gondoltál-e már erre?) oly csodálatosan egybeesnek, mint még soha senkinél.

Kezdem a társadalmi helyzettel. Te középiskolában, tanítasz, franciatanámő vagy, én bortermelő. Én, ahogy mondani szokás, gazdasági szakember. te értelmiségi. Teljesen és tökéletesen aligha fogjuk megérteni egymást, szerencsére mindig marad majd közöttünk egy sorompó, egy elválasztó függöny, melyen soha át nem hatolhat akár egyikünk, akár másikunk jóakarata.

Gondolj csak bele például, hogy s mint lesz a barátokkal Az én cimboráim: nos, jóravaló. tisztességes, de egyszerű fickó valahány. Nem azt akarom elmondani, hogy buták, van közöttük ismert ügyvéd is, azután egy agrármérnök, meg egy nyugalmazott őrnagy. De bonyolult problémája egyiknek sincs, általában szeretnek jól enni, inni, s biztosíthatlak, egy- egy vaskosabb tréfa, pikáns adoma bizony nincs ellenükre. Szinte látlak már a társaságukban; nagyokat fogsz ásítani, persze rejtve, elfordulva, hisa finom nevelésiben részesültél. Igencsak nehezen fogsz beleszokni. Te csupa tűz vagy, heves temperamentum — türelem a felebarátok irányában, nos ez nem éppen erős oldalad; ezért is estem úgv beléd, vesztettem el a fejemet. Idefigyelj. hadd mondok most közbevetőleg valamit: ha szombaton az első vonattal tudnál jönni, vasárnap estére már itt is lennél — nem volna nagyszerű?

Azt mondtad, rokonlelkek vagyunk. Iagz, fgy igaz! Két ember lelki rokonsága nem jelenti azt, hogy egyformák, hogy úgy hasonlítanak egymásra, mint két tojás. Szó sincs róla! A tapasztalat épp az elHnkr^Vét bizonyítja Mint a mi esetünkben. Te

franciatanámő vagy, én meg szőlősgazda, ahogyan az első időkben neveztél — igaz, csak tréfából, de jól mulatva rajta. Egyébként nem akarok többé visszamenni Argentínába. Elég volt Eladtam a nagybátyámtól örökölt men- dózai ültetvényeket, s többé nem mozdulok földemről, legalábbis remélem. Csak itt vagyok boldog. Ugyanakkor tudom, hogy még ha folytatod is itt a tanítást be-bejárva a szomszéd városba, a vidéki élet búskomorrá fog tenni. S biztosíthatlak, ez igazi százszázalékos vidék. Kétségtelen, az első naptól kezdve harap- dálni fogod a zablát. De lám, ebben, a pillanatban eszembejut a szájad, ahogy félig nyitva tartod kislányok módjára, mintha várnál valamit. Azt fogod mondani, hogy banális vagyok — ó, hányszor ismételheted ezt majd. hányszor! —, de a te olyannyira puha, gyöngéd, feslő bimbóajkadon maga az ördög tanyázik, úgy bizony. Megvallom, először az ajkad vette eszemet.

A ház, a lakás. Az enyém eléggé tágas, kényelmes — épp legutóbb hozattam rendbe a három fürdőszobát —, mindazonáltal más, mint a tiéd. A bútor még a nagyapámé volt, a dédapámé, ükapámé. Megvallom, szentség- törésnek érezném a kicserélésüket, halottgyalázásnak. Neked viszont Gropios tetszik — így kell írni a nevét? Bocsásd meg, ha hibásan írtam, tudod, hogy. csak a harmadik gimnáziumig jutottam el — te a híres belsőépítészek tervezte heverő- ket, karosszékeket és lámpákat szereted. Fényes, sima felületeket, funkcionalitást (igy mondják, ugye?). Vajon hogyan. fogod érezni magad e sok régiség között? Hisz’ magam is tudom, nem vallanak túlságosan jó ízlésre. Elég csak arra a szagra utalnom, amit e szobák árasztanak: a doh, a jó kis bor, á mező, s a magányos bagolyvár szagára, amit bocsáss xpeg. de annyira. annyira szeretek. Ügy fogod érezni magad, mintha tetőtől talpig belepett volna a penész. Idegennek fogod érezni magad. Magadba fogsz zárkózni, mint egy kis sündisznó. Gyere, gyere, édes lelkem!

Hát a vérmérséklet? Azzal hogy állunk? Én nyájas vagyok, nyíltszívű, közlékeny, olykor bizony fecsegő is. tudom, nem tehetek róla. Te a francia Saint-Étienne nővéreknél nevelkedtél, arisztokrata családból származol, igaz, gazdaságilag igencsak lecsúszott a famíliád (faragatlan parasztnak fogsz mondani, amiért ilyen nyersen írok ezekről a dolgokról, dehát jobb így, hidd el nekem, jobb tiszta vizet önteni a pohárba), művelt társasághoz szoktak, kifinomult emberekhez. akik fennkölt beszélgetést folytatnak művészetről, irodalomról, politikáról (még a pletykálkodásukban is van valami különleges elegancia)- Én, afféle falusi tuskó lévén, olvastam ugyan Marzonit, Tolsztojt és Szienkevicet. de elismerem, hogy műveltségem hiányos, alacsonyrendfi. Te tartózkodó vagy, aggályos, önérzetes... hogy ne mondjam: öntelt. fennhéjázó (de micsoda bőröd van! csodálatos! az ember beleborzong. ha csak hozzáér — nem mondta ezt még neked senki ? (Ö milyen naiv vagyok, ki tudja hányán mondták már!), egyetlen hibásan ejtett, szóra felhúzod azt a bűbájos orrocskádat. Tőlem aztán fogsz hallani egvnéhányat... Hát nem különös mindez, nem rendkívüli? (Ide a cuppanós csókot. babuskám, morcold csak a szemöldököd, add a haragost!)

Más. Te megszoktad a nagyvárost. Egyszer említetted is, hogy az autók, teherkocsik berregése, mentők sziréna zása, villamosok visítása, csikorgása napközben kellemes izgatószerként hat rád. elűzi a fáradságodat, este pedig álom. ba ringat. Vagyis nagyvárosi temperamentum vagy, hogy úgy mondjam. Itt viszont a tökéletes nvugalom: olyan

tökéletes, hogy olykor még

én is bezsongok tőle (erre számíthatsz). No és az éjszakák! Csak a fák susogása. ha fúj a szél, esőben az esőcseppek kopogása a háztetőn, teliholdkor távoli kutyavonítás. Nem, nem, ezt sosem fogod megszokni. Előre látom a sok érzékenykedést, ideges jelenetet, cívódást. El tudod képzelni, milyen szép lesz? Ne feledd, a kihirdetés már megtörtént. A plébános akár hétfő délelőtt is összeadhat bennünket, csak idejében itt légy.

Továbbá. Én szeretem a labdarúgást, te irtózol tőle. Régi szurkolója vagyok a Ju- vem tusnak, s ha rosszul mennek a dolgok vasárnap este, még az étvágyamat is elveszítem. Képzelheted, a barátaimmal hosszan, részletesen megtárgyaljuk a mérkőzést, hét közben se tudunk másról beszélni. Émelyegni fogsz tőle, hányingered lesz. ebben bizonyos vagyok. Esténként úgy nézel majd rám, mint valami csúszómászó féregre. Az gm, estére már javában veszekedünk; megjósolom: egynéhány csúf szó a te drága pici szádon is kibukik majd. Erről jut eszembe: természetesen annyi vendéget hívhatsz meg az esküvőre, amennyit akarsz, itt alhat- nak az állomás mellefti fogadóban, tűrhető hely. Persze az én költségemre. Az én rokonságomból is legalább negyvenen lesznek, ezt jó, ha már most tudod. Gyere, gyere. aranyos csöppségem, hadd szorítlak magamhoz, imádom, amikor duzzogsz.

Persze a nagyvárosokban mások a szokások. Ha épp nem mész moziba (apropó, láttad a Waterloo-t? Nekem állati- an tetszett), találkozol néhány bartánőddeü, igaz? Megbeszélitek az iskolai problémákat, a tantervet, csoport- munkát végeztek, ahogy mondjátok, s magasabb rendű fejeknek érzitek magatokat, nem így vap. talán?- Jómagam (azt hiszem. mondtam már neked) a tévé képernyője előtt szeretem eltölteni az estéimet, rémes szokás, igaz? De azért nyugi. Egyik-másik este készséggel beviszlek a városba, drágaságom. Arra azonban figyelemztetlek. hogy a műsor rosszabb, mint képzeled (eddig még sose nézted, merthogy a házmesterednek is ez a szórakozása).

OI v í ií «ste (minek álta&salak?) te is' fogod látni a mérkőzést Át- kozódni fogsz, tudom. A dívány sarkában kuporogsz majd, a kis állólámpa alatt. Teilhard du Chardint olvasva (vajon jól írom a nevét?). Rajta hát, szerelmem, ülj gyorsan repülőgépre, űrhajóra, varázsszőnyegre | Alig várlak már. Nem bírom tovább. Jöjj. kincsem, gyönyörűm, esküszöm, boldogtalanok leszünk.

Telegdi Polgár István

fordítása

Búcsú u ősztől

Kulcsár József felvétele

RÜDNAt GABOR:

MESE

Seholsincs-orszáaban lakik az én mátkám, soha-napi nászon asszonnyá imádnám.

Friss fenyőszappannal dörzsölném be testét, hűvös vízhullámok tisztává ereznék.

Velem száritkozna. Velem nedvesedne. hűvösről tüzesre hozám kedvesedne

Seholsincs-országban lakik az én mátkám, soha-riapi nászon asszonnyá imádnám.

Egy perc telefon

GYŐRI D. BALÁZS:

Profán litánia

sokféle arcot élsz meg bennem hol csöpáégnek hol nőnek látlak egyszer évekre elfeldlek és kereslek és megtalállak

felnőtté érsz gyerekjátékban csitrivé varázsollak gondban a hétköznapi arcod ünnep de az ünnepi mondd meg hol van

hiába nézem lányom hordja s meg sem született fiam rejti anyám ráncában ősz hajában úgy tükröződöm nem is sejti

sokféle harcot vívsz meg bennem ha elvesztlek is megtalállak .szükölök küzdők ellenedre vicsorgók marlak mint az állat

gyerekjátékom felnőtt gondom varázsneved már féltve mondom ha megvagy is hiányod érzem ha nem vagy az az örökségem...

Egyik ismerősöm megkért, hogy intézzek el neki valami apróságot

— Mi az neked? — kérdezte — Csak egy telefon. Egy

perc az egész.

Egy perc telefon? Ha csak ráigondolok, rögtön elfog a görcsös kacagás. Még hogy egy perc! Bruha-ha! Bruha- ha! Jaj, fogjanak le-he-he! öntsenek egy pohár hideg vizet a fejemre! Ezt nem lehet kibírni. Betegre nevetem magam. Ha valaki manapság csúcsidőben egy perc alatt lebonyolít egy telefonbeszélgetést hát annak szobrot állíttatok a főtéren, glóriával a feje fölött.

Hallgassák meg, mi történt Hívom a megadott intézményt Természetesen mással beszél. Néhány perc múlva újra tárcsázok. Még mindig foglalt. De ezt már megszokhattam. Böhönye Giziké is állandóan foglalt és mással beszél. Mégse szólok egyetlen rossz szót se. pedig őt imádom.

Nos. fő a türelem. Kicsit kifújom magam, teszek-ve- szek valamit, s egy idő múltán újra a telefonkagyló után nyúlok. Elvégre az egy perc telefon, az egy perc telefon! Nem tarthat évekig, nem igaz?

Ki csöng. Rekedtnek és nagyon távolinak tűnik a hang, de kicsönig. Szívem a torkomban dobog. Valaki csak fölveszi. Kis kattanás. Érces féri fihang: — Tessék, itt TÜZÉP. Elnézést kérve mentegetőzöm. Ügy látszik, rosszul tárcsáztam. Űj vonalat kérek. A számlapra meredek. Csak nyugodtan' és pontosan, nehogy eltévesszem a számot. Most a Gyöngyvirág eszpresz- szó jelentkezik. Kedves női hang. Magyarázkodás, mentegetőzés. Az intézmény egy másik telefoniszámával is kísérletezem. Ezúttal a temetkezési vállalat jön be a vonal másik végén, pedig még nincsen rá szükségem.

Magyarázkodás helvett most már csak nyögdécselésre futja az erőmből. A fogamat csikorgatom. Háromszor körbeszaladom a szobát Közben

mániákusan föl-fölnevetek. A munkatársak összecsődülnék a folyosón a kísérteties kacajra. De nem mernek bejönni hozzám.

Nem. nem vagyok ideges. Újra tárcsázok. Magánlakás. Káposzta Ibolyka beszél.

Újabb telefon, Üjra Ibolyka. Harmadszorra, vagy negyed- szerre még mindig Ibolyka.

Nagyon kellemes hangja van. Már úgy beszélgetünk egymással. ahogyan régi ismerősök szoktak. — Ismét én vagyok, Ibolyka. Ugye, nem zavarom? Apuka otthon van? Teljesen egyedül? És mit csinál? Nem volna kedve meginni egy feketét?

Hát mégis szép az élet! Üsse kő a telefont és az ismerősöket! — Akkor egy perc múlva találkozunk — búgom Ibolykának. — Tartson a bal kezében, közvetlenül a szíve fölött egy hófehér telefonkészüléket. nehogy eltévesszem. Én a legújabb kiadású telefonkönyvet lobogtatom majd a kezemben. S kicsit rángatózni fog a jobb szemem. Talán a telfonközpontot is elviszem a találkozóra, de ezt még meggondolom. . „

Valami azonban továbbra is nyugtalanít. Hová tűnhetett az az átkozott intézmény? Talán bizony ellopta valaki? Elhessegetem magamtól ezeket a kínzó gondolatokat. Miért éppen most izgatnám magamat, amikor már csak a találka helyét kell megbeszélni?

Ebben a pillanatban kattan a telefon. A vonal megszakad. Gyorsan hívom az előbbi számot. Ibolyka még le sem tehette a kagylót.

Igen. azt hiszem, még vonalban van. — Ó. drágám, én vagyok — fuvolázom.

— Mit szórakozik, maga te- lefonbetvár? — dörgi egy kemény férfihang. — Mégiscsak egy komoly állami intézménnyel beszél; nem pedig a nénikéjével!...

Eössi Kiss Sándor

j NŰCRAD — 1973. december 9., vasárnap 9

*